(17) Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?
(18) Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül.
(19) Tudod a parancsolatokat: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.”
(20) Ő pedig ezt mondta neki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.
(21) Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és ezt mondta neki: Egy hiányosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!
(22) A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.
(23) Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!
(24) A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni!
(25) Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.
(26) Ők pedig még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás között: Akkor ki üdvözülhet?
(27) Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges.
(Márk 10,17–27)
(Márk 10,21–25)
Ez a negyedik és egyben a záró igehirdetés „A gazdag ifjú”-nak nevezett evangéliumi részről.
Ha az Úr engedi és élünk, akkor a jövő vasárnapon már a következő perikópával haladunk tovább, Márk evangéliuma folyamatos magyarázatában.
A gazdag ifjú történetének most arra az üzenetére figyelünk, amit Jézus Krisztus a vagyon kapcsán fogalmazott meg.
Egy valami hiányzik még belőled – mondja Jézus –, valami ural téged, valami fogva tart téged, a vagyonod; add el a vagyonodat, hogy megszabadulj, és kincsed lesz a mennyben! (21)
Ezt a konkrét megszólítást egy képpel általánosítja a mi Urunk, Jézus Krisztus: Amilyen nehéz a tevének a tű fokán áthaladni, olyan nehéz a gazdag embernek – annak, akit a gazdagsága fogva tart – az Isten országába bejutni (25).
Az előző három alkalommal rámutattunk arra, hogy „A gazdag ifjú” története elsőrenden nem a vagyonról szól.
A vagyon csak egy melléktéma.
Sőt, kiderült az is, hogy a fő téma itt Jézus Krisztus követése, amely a vagyon rabságából is az egyetlen megoldás.
A mai igehirdetés végén is ide szeretnénk megérkezni: Kövesd Jézust, Ő legyen az Úr az életedben és akkor minden rendeződik!
Mégsem lehet a gazdag ifjú történetéről szóló sorozatot úgy lezárni, hogy ne adjunk egy tanítói igehirdetést arról: mit mond ez az igeszakasz – tágabb összefüggésben pedig a teljes Biblia –, a vagyonról, a gazdagságról, az emberi javakról.
Itt szeretnék tehát most, a sorozat záró igehirdetésében, a vagyonról egy bibliai tanítást adni, majd azt belehelyezni a gazdag ifjú üzenetének összefüggéseibe.
Így figyeljünk Isten Igéjére!
A gazdag ifjú történetének a leírása itt véget ér, de nincs befejezve.
Jézus Krisztus megszólította ezt a gazdag ifjút.
Ahol pedig Jézus Krisztus szól, ahol Ő szólít meg bennünket, ahol az Ő Igéje hirdettetik, ott az mennyei hatalommal elvégzi munkáját közöttünk, bennünk.
Jézus Krisztus szava nem volt hiábavaló – egészen biztos – a gazdag ifjú életében sem, aki először elkomorodott, elborult arccal, szomorúan eltávozott Jézus Krisztus közeléből, de lehet reménységünk arra nézve, hogy a végső befejezése mégis az ennek a történetnek – miként a tékozló fiú történetének is –, miszerint a gazdag ifjú is megtért, az elvetett mag kihajtott az életében, és mint a tékozló fiú, hazatért az ő Urához (Lukács 15,20).
Ezzel a reménységgel hallgassuk mi is a mostani üzenetet!
*
Mit mond először általánosságban Isten Igéje, MIT TANÍT A BIBLIA A VAGYONRÓL, a gazdagságról?
Először is azt szögezzük le, hogy Isten eredeti, teremtői gondolata szerint minden tulajdon, minden vagyon az Istené.
Számos kijelentésünk olvasható a Bibliában erre nézve (5Mózes 10,14; Zsoltárok 24,1; 1Korinthus 10,16–28).
Az élő Isten az egyetlen tulajdonos, rajta kívül nincs más.
Isten arra méltatott bennünket, hogy eszközeiül használjon minket. Ezért az Ő tulajdonát, az Ő vagyonát, az Ő javait szétosztja nekünk, hogy sáfárkodjunk azzal az Ő dicsőségére és sokak javára (1Korinthus 4,2). Ő a gazda, aki szétosztja a javait, de továbbra is Ő marad a tulajdonos, mi pedig, szolgák, akik hűségesen sáfárkodhatunk az Ő javaival, tudva azt, hogy eljön majd az az idő, amikor az Isten színe előtt kell megállnunk és el kell számolnunk mindazzal, amit az Isten egy időre nekünk adott, és még inkább el kell számolnunk azokkal, akiket az Isten ránk bízott. Eljön a számadás ideje (Lukács 16,2; Róma 14,12).
Jézus egyik példázatából az is kiderül, hogy Isten eredeti teremtési gondolata a javak szétosztása tekintetében nem ismeri az egyenlőséget. A talentumok példázata világosan szól erről. Jézus példázatai mindig egy átfogó üzenetet ajándékoznak nekünk, ez a példázat is. Van, aki egy talentumot kapott, van, aki kettőt, van, aki ötöt (Máté 25,15). Aki egyet kapott, annak azzal kellett sáfárkodni, és nem irigykedhetett arra a társára, aki többet kapott. Volt, aki dupla annyit kapott, mint ő; volt, aki sokkal többet…
Azt se felejtsük el, hogy aki öt talentumot kapott, annak sokkal nehezebb volt a helyzete, sokkal nagyobb volt a felelőssége, mert, aki ötöt kapott, annak még legalább ötöt kell hozzátennie ahhoz, amit kapott (Máté 25,20). Aki többet kapott, annak nagyobb a felelőssége, nagyobb a küzdelme, nagyobb a sáfárság szerinti kötelezettsége. E tekintetben sincs egyenlőség.
A talentumok példázata tehát azt hangsúlyozza – és ez a lényeg –, hogy minden tulajdon az Istené, aki javait szétosztotta nekünk, mégpedig az Ő tökéletes gondolata szerint nem egyenlően, de éppen ebben az egyenlőtlenségben van az egyenlőség. Ugyanis mindenkinek van, mindenki kapott, és azzal kell hűségesen és elégedetten sáfárkodnia, amit kapott.
A javak kérdése ugyanis nem mennyiségi kérdés, mert mennyiségileg a tulajdon kérdése igen viszonylagos. Ki a gazdag és ki a nem gazdag? Nincs olyan gazdag, akinél ne lenne még gazdagabb, és nincs olyan szegény, akinél ne lenne még szegényebb. Ezzel nem relativizálni akarjuk ezt az egyébként nagyon fontos és súlyos kérdést ebben a világban, de most általános üzenetként mégis szögezzük ezt le.
Tehát, minden tulajdon az Istené, és Isten ránk bízta az Ő javaival való gazdálkodást, sáfárkodást, mégpedig úgy, hogy mindenkinek jutott az isteni javakból.
Istennek ezt az eredeti, teremtési gondolatát az emberi bűn teljesen megrontotta, kifordította önmagából, ezért elmondhatjuk, hogy a javakkal való élés gazdagsággá és szegénységgé torzult, a pólusok szélsőségessé váltak, valamint óriási nyomorúságok forrásává lettek.
A bűnös ember mindennel visszaél, így az Istentől kapott javakkal is, érdemnek veszi a gazdagságot, érdemnek veszi a szegénységet: visszaél a gazdagsággal, visszaél a szegénységgel.
Ettől kezdve hatalmas kísértés a gazdagság, és óriási kísértés ebben a bűnrontotta világban a szegénység is.
A gazdagság úgy kísértés, hogy magamnak akarom megtartani a javaimat, pedig azok Istenéi; mindig mindent magamnak akarok kuporgatni, még egy részt sem akarok átadni a másiknak. A vagyonból mindig több kell. A gazdagság önzővé, önhitté, civakodóvá, háborúskodóvá torzít, gátlástalanná, istentelenné nyomorít.
A szegénységnek is megvannak a maga kísértései. Az ember ilyenkor elhagyja magát, mindig a másikra mutogat, mindig a másikat okolja, a másikra hárítja a felelősséget, a megoldást mindenben a másiktól várja; azt pedig nem veszi észre, hogy ő azzal az egy talentummal mi mindent tehetne. A szegénység iriggyé, agresszívvá, frusztrálttá koptat. Hadd tegyem hozzá azt is, mert a történelem bizonyította, hogy amikor egy társadalmi fordulat után a szegények gazdagokká lettek, akkor ugyanúgy viselkedtek, mint a korábbi gazdagok. Semmi nem változott meg, vagyis a korábbi szegények a szegénységükből nem tanultak; sőt… Ez a bűn nyomorúsága.
Isten, amikor újjáteremti ezt a világot, érvényesíti az Ő eredeti gondolatát.
Ravasz László hangsúlyozza az egyik e témában elmondott igehirdetésében: Isten nem egyenlően osztotta el a javakat. Ezeket a javakat – Isten rendelése szerint – forgalmazzuk, és ez a forgalom apályt meg dagályt teremt a javakat illetően. Ezért vannak gazdagok és kevésbé gazdagok. Az már a bűn terméke, hogy ezek a javak az ember kezén generálódnak, azaz a gazdagok még gazdagabbá, a szegények még szegényebbekké lehetnek; de váratlan fordulat is adódhat, amelyben a gazdag tönkremehet, a szegény felemelkedhet…
Isten azért szerezte a gazdagságot és a szegénységet – és az újjáteremtésben is ezt akarja érvényesíteni –, hogy a gazdag és a szegény találkozzanak egymással, és ebben a találkozásban találkozzanak Ővele, az élő Istennel, valamint a megváltó Jézus Krisztussal.
Ebben a találkozásban a gazdag rádöbben arra, hogy a tulajdona valójában nem az övé, csak az Isten azokat nála tette le. Vagyis a gazdagnak a javai nagy részét tovább kell adnia. A gazdag tud adni, a szegény pedig tud elfogadni. Ebben a találkozásban valójában Jézus Krisztussal, az isteni újjászülő, újjáteremtő szeretetével találkoznak. Miként Pál apostol a Filippi levélben leírja ezt: Tudok bővölködni, tudok szűkölködni (Filippi 4,12); ha olyan idők vannak, tudok adni, ha olyan idők vannak, akkor tudok elfogadni. A filippi testvéreknek írja, hogy az adás és az elfogadás viszonya milyen csodálatos egységet hozott létre közöttük a Jézus Krisztusban. Adni és elfogadni. Ki, mikor, milyen helyzetben van. Lehetünk gazdagabban, amikor jól megy a sorunk, aztán hirtelen megváltozhat minden, hirtelen lecsúszhatunk, és másnapra elszegényedhetünk, így a másikra szorulunk. Egymásra szorulunk. Megtanulni az adás és az elfogadás viszonyát, az ebben rejlő krisztusi közösséget (Filippi 4,15).
Tegyük hozzá, hogy most, amikor már 8 milliárd ember él ezen a földtekén, még mindig a megtermelt javak egyharmada elég lenne arra, hogy minden ember normális, emberhez méltó életet éljen egyfajta relatív, boldog jólétben és megelégedettségben.
Ez Isten eredeti gondolata, amit tönkretett a bűn, de hisszük, hogy Jézus Krisztusban Ő ezt is elkezdte újjáteremteni…
Nagyon röviden, a Biblia tanítását a vagyon kérdéséről, így próbáltam összefoglalni. Tudom, szinte a lehetetlenre vállalkoztam.
*
Nézzük ezek után egy kicsit részletesebben – közeledve a mai Igéhez –, hogy JÉZUS KRISZTUS MIT MOND A VAGYON KÉRDÉSÉRŐL az evangéliumokban és a mai Igében! (25)
Jézus mit mond a gazdagság és a szegénység kérdéséről?
Egyrészt Jézus Krisztus a gazdagsággal kapcsolatban egyértelműen leszögezi, a mai igeszakaszban, és máshol is, hogy a vagyon, az e-világi gazdagság minket legyőző kísértés.
Ezért hangsúlyozza Jézus, prófétai határozottsággal: Jaj nektek gazdagok! (Lukács 6,24)
Természetesen, ahogy a korábbi igehirdetésekben tisztáztuk, a vagyon, az e-világi gazdagság tágabban is értendő, mindenre, ami bálvánnyá lesz az életünkben, és az Isten helyett elkezd minket irányítani.
A mai igehirdetésben is idéztem már igehelyeket, amely szerint Isten Igéje figyelmeztet minket, hogy a gazdagság, a vagyon, ebben a világban óriási kísértés. Jézus is ezt hangsúlyozza: a gazdagság, a birtoklás, az önző tulajdonlás emberi erővel legyőzhetetlen kísértés, mert az ember észre sem veszi, hogy az egész élete ennek függvényében telik, miközben mindent ennek rendelve alá, egyre több és több kell, soha nem lesz elég abból.
Ez a kísértés eltávolít Istentől, eltávolít a másik embertől, és kegyetlenné, egyre kegyetlenebbé nyomorít minket. Minden nyomorúságnak, minden ellenségeskedésnek, minden háborúságnak, minden bajnak, rossznak gyökere a pénznek szerelme (1Timóteus 6,10).
Jézus Krisztus egyértelművé teszi: A gazdagság olyan kísértés, amely bálványként fölénk nő, az kerül az élő Isten egyetlen helyére az életünkben, és az irányít minket.
Ez a rabság lehetetlenné teszi azt, hogy Jézus Krisztust kövessem, lehetetlenné teszi azt, hogy újjászülessek, és az Isten országába bejussak.
Jézus említi a teve képét, amely érzékletesen kifejezi e rabságból fakadó lehetetlen helyzetet (25). A képet többféleképpen értelmezik. Amilyen lehetetlen a tevének a tű fokán áthaladni, ugyanolyan lehetetlen a gazdag embernek az Isten országába bejutni; annak a gazdag embernek, aki számára a vagyon, a pénz és mindaz, amit az Istentől kapott – és amelyekről sokszor tudomást sem vesz – az bálvánnyá torzul az életében.
A jézusi képnél időzzünk még el egy kicsit! A tű foka egyes magyarázók szerint az ókori keleten olyan kis kaput jelentett – ezt hívták a tű fokának –, amelyen még az akkori alacsonyabb növésű emberek is csak oldalazva tudtak áthaladni; egy tevének pedig, az embernél egy jóval testesebb állatnak, a maga púpjaival, képtelenség volt áthaladni azon. Szerintem azonban bátran értelmezzük szó szerint ezt a képet, amely kifejezi a teljes lehetetlenséget. Amiként egy teve nem tud a tű fokán áthaladni – mert még egy vékony cérnát is, éles szemű emberként is, alig tudunk a tű fokán keresztül átbújtatni –, akként lehetetlenség a gazdagságtól, meg egyéb bálványaitól függő és nem az Istentől függő embernek, az Isten országába bejutni. Ezért jaj, a gazdagoknak; azoknak, akik nem az Isten szerint gazdagok (Lukács 12,21), és csak a földön gyűjtenek mulandó kincseket! (Máté 6,19–21)
Jézus Krisztus önként vállalta a szegénységet, és mindig szolidaritást vállalt a szegényekkel, az elesettekkel, a nyomorultakkal, a betegekkel, a háborúságot szenvedőkkel, az élet peremére kerültekkel.
Az Úr a sokféle szegényeket mindig észrevette – mindenfajta szegényt, nem csak a vagyonában szegényt –, ezekhez mindig lehajolt, bátorította őket, isteni hatalmával segítette, felemelte, gyógyította mindnyájukat, és soha nem ment el mellettük segítség nélkül. Jézus szolidaritást vállalt a szegényekkel.
Ez a jézusi lelkület bennünket is arra buzdít, hogy ha Jézus követői akarunk lenni, akkor ne felejtsük el az Úr szavát: „Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.” (Máté 25,35–36)
Majd ezután következik a lényeg: „Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.” (Máté 25,40)
Tehát, ha egy embertásunkkal megtettük ugyanezt, krisztusi lélekkel, azok közül, akik között élünk, akkor azt Jézus Krisztussal tettük meg, akkor Jézus Krisztussal vállaltunk közösséget.
Továbbá, ez a szakasz azt is hangsúlyozza, hogy nem a világ összes nyomorúságát kéri rajtunk számon az Isten, hanem éppen azt az egy embert, aki aznap ott van mellettünk és valamiben szükséget szenved.
Ugyanakkor Jézus Krisztus soha nem hirdetett életidegen, öncélú szegénységet.
Ez az üzenet is nagyon fontos „dialektikája”, árnyalata ennek a témának.
Amikor Jézus azt mondja a gazdag ifjúnak, hogy adja el a vagyonát, és kincse lesz a mennyben, valamint kövesse Őt, akkor ezt azért mondja neki, mert ezt a fiatalembert a vagyona kötözte meg, és ez akadályozta meg abban, hogy megváltozzon az élete (21).
Jézus Krisztus hirdette azt, hogy minden javunk Istené, amelyből mindannyian kaptunk valamennyit, ebből egy részt megtarthatunk magunknak, de a nagyobb részt tovább kell adnunk másoknak, mert az nem a miénk.
Ám Jézus hangsúlyozta, hogy a mi részünknek örülhetünk!
Ez fontos!!!
A Biblia sok más helyen is beszél arról, hogy a mi Istentől való részünk ebben a világban is örömforrás: ezért szól Isten Igéje saját szőlőről és fügefáról (Mikeás 4,4), saját kies részünkről (Zsoltárok 16,6).
Azzal teljesedik ki „itt” az életünk, hogy tudunk örülni annak, ami Isten akarata szerint, odaadó munkánk gyümölcseként a miénk!
Jézus Krisztus soha nem hirdetett életidegen, öncélú szegénységet.
Tehát az „add el a vagyonodat” felszólítás itt egy konkrét megkötözött helyzetből való szabadulás lehetőségére utal.
Jézus szerint lehet örülni annak, ami a mi részünk. Másoknak is úgy tudunk csak jószívvel adni, ha tudunk örülni a magunk részének.
Jézus Krisztus ezért hirdette, hogy nem böjtölhetnek a lakodalmasok, amikor velük van a vőlegény (Márk 2,19). Akik hisznek Őbenne, akik megtapasztalták azt a csodát, hogy velük van az Isten, azoknak az élete már ebben a világban egy lakodalmas öröm. Hit által még a nehéz helyzetekben is megtapasztalhatjuk ezt a mennyei öröm-csodát. Majd pedig ez az öröm teljesedik ki az örök életben. Nem véletlen, hogy az üdvösséget – „itt” és „odaát” is –, egyáltalán a Jézus Krisztussal való közösséget egy nagy vacsorához hasonlítja az Isten Igéje (Lukács 14,15–16).
Persze – ismét mondom – ezt a csodát csak hitben lehet megélni. Ezt a csodát megtapasztalni; ekként megélni a mi részünk feletti örömöt, és a többit odaadni és szétosztani másoknak, valamint a kettő közötti helyes arányt megtalálni csak a megtért ember képes – az Úrban, az Úr cselekvése által –, egyébként lehetetlen ezt megvalósítani. Az a megtért ember, aki részesült Jézus Krisztus megváltó kegyelmében.
Tehát ezt tanította Jézus Krisztus a gazdagságról és a szegénységről.
Itt hadd hangsúlyozzak még valami döntő üzenetet!
Jézus Krisztus küldetésének lényege, földre jövetelének lényege az, hogy Ő megváltson bennünket.
Sajnos, az evangéliumot sokan radikálisan le akarjuk szűkíteni, le akarják redukálni, miszerint az egyház feladata, hogy segítsen a szegényeknek, gyakoroljon diakóniát; valamint mutasson példát, azaz makulátlanul, erkölcsösen éljen; legfeljebb még az a keresztyénség feladata, hogy hirdesse a Biblia tanítását.
Nem!!!
Az egyház feladata az, hogy Jézus Krisztus megváltó, megtartó, megszabadító, üdvözítő szeretetét hirdesse és megélje ebben a világban.
Ez sokkal több, mint a szegények diakóniája; sokkal több, mint az erkölcsös élet; sokkal több, mint egy zárt tanrendszer szájbarágása, mindent az Igével megmagyarázva.
A megváltás azt jelenti, hogy van szabadulás bűnből, betegségből, halálból, van menekvés a gonosz hatalmából.
Ez a legtöbb!!! Ez az evangélium! Ez bízatott ránk!
Ebből következhet természetesen a diakónia, az erkölcsös élet, a Biblia tanításának a képviselete is, de mindig a krisztusi megváltó szeretet hirdetése és megélése a lényeg, a legelső és legfontosabb.
Igazán meggazdagodni csak akkor tudunk, ha ebben a krisztusi megváltásban részesülünk, és ha így kincsünk lesz a mennyben. Csak ekként tehetünk szert az igazi kincsekre ebben a földi világban is, megváltott emberként. Egyébként dúsgazdagon és koldusszegényen, meg középszerűen is megemészt bennünket a halálos szegénység, azaz kárt vallott életünk vegetáló nyűgjeinek sokasága.
*
A GAZDAG IFJÚ TÖRTÉNETÉBEN MILYEN TANÍTÁST KAPUNK A VAGYONRÓL? (21–25)
A sorozat mindegyik darabjánál eljutottunk a záró igeversig: Ami embernél lehetetlen, Istennél lehetséges (27).
Most is érkezzünk meg eddig a jézusi kijelentésig, és így zárjuk le ezt a sorozatot!
Azt mondja Jézus a gazdag ifjúnak: Egy valami hiányzik belőled (21), és ebből az egy hiányból következik minden más hiányod; az a hiányosságod, hogy nem engem követsz, nem én vagyok az első az életedben.
Az ember „hiánylény”. Az életünk tele van hiánnyal: annyi minden hiányzik. Ez a sokféle hiány tesz bennünket nyugtalanná, békétlenné, ezért vannak a háborúk, annyiféle pokol és rettenet ezen a világon, mert egy valami hiányzik, mert egy „Valaki” hiányzik, mert valójában az élő Isten hiányzik.
Az élő Isten nélkül csak a magunk „lehetetlen” állapotáig juthatunk el (27).
Gyakran megtapasztaljuk ezt a lehetetlen, tehetetlen állapotot, legyünk ennek megvallásában őszinték.
Ezzel az üzenettel már össze is foglalom egyben mind a négy igehirdetés mondanivalóját: Uram, Tenélküled nem megy, emberileg sok minden lehetetlen, emberi erővel nem tudunk jobbá lenni, nem tudunk mindent elhagyni, képtelenek vagyunk mindenről lemondani még Teérted sem, magunktól nem tudjuk megélni, hogy Te légy az első helyen!
Erre a lehetetlenségre utal az evangéliumi történet minden szereplője. A gazdag ifjú elborult arccal, szomorúan elkullogott Jézus közeléből (22). A tanítványok megdöbbenve kérdezték Jézust, hallva a jézusi magasra helyezett mércéről, miszerint mindent át kell adni, minden oda kell adni az Úrnak: Uram, akkor ki üdvözülhet? (26) Maga Jézus Krisztus is kijelenti a tényt: Nehéz bejutni az Isten országába (23), embereknek lehetetlen (27).
Embereknél lehetetlen.
Itt hangzik fel az evangélium, amely húsvétkor is hangzott.
Ezzel az örömhírrel fejezzük be ezt a sorozatot: Embereknél lehetetlen, de Istennél lehetséges (27).
Az örömhírt könyörgésként kell először megfogalmaznunk!
Urunk, nálunk lehetetlen. Urunk, nem megy, Tenélküled nem megy, emberi erőlködéssel ez képtelenség. Urunk, csak akkor sikerülhet, ha Te a segítségünkre sietsz, ha Te kerülsz az életünk középpontjába, ha Téged követhetünk, ha Te vagy az életünk mágnese, ha Te kerülsz az életpiramisunk csúcsára. Könyörülj rajtunk Urunk! Szülj újjá bennünket! Adj ébredést az egyházba, az egyházon keresztül a világba! Te légy az Úr! Te, aki feltámadtál a halálból! Te, akinél minden lehetséges! Te, aki legyőzted a halált, a bűnt, a betegséget, a gonosz hatalmát, hogy átélhessük azt a csodát, amit az apostol a Római levélben így fogalmazott meg: Meghalni Jézus Krisztussal és feltámadni Jézus Krisztussal (Róma 6,8).
Valóban újjászületni! Nincs más megoldás.
Akkor átéljük, hogy ami nálunk lehetetlen, az Istennél és Istennel lehetséges lesz.
A Jézus Krisztusba vetett hit által megtapasztalhatjuk az apostol vallomását: Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus (Galata 2,20); így a feltámadott Krisztus kezd el bennem szólni, cselekedni; és Ő kezd el sáfárkodni a vagyonommal, meg mindazzal, amit az Istentől kaptam.
A feltámadott Úr végzi el bennem azt is, hogy örülhessek a részemnek, amit megtarthatok magamnak; valamint Ő cselekszi meg, hogy a hit bölcsességével elvett részemnek szabadon, lelkiismeret-furdalás nélkül örülhessek; a többit pedig továbbadhassam másoknak.
Még valamit hozzáteszek a fentiekhez. Ez egy gyakorlati rezüméje ennek az igehirdetésnek. Miközben a hívő ember és az Isten hívő népe halad a földi élet útján, valamint a hit és a megszentelődés útján előrefelé, egyre inkább átéli azt a csodát, hogy milyen jó elengedni dolgokat, és átadni, továbbadni, odaadni azokat másoknak. Az elengedés csodálatos tudománya ez, a Jézus Krisztusban. Egy darabig, egy részt megtarthatok a javaimból magamnak, annak örülhetek, aztán a hitem és korom érlelődésével fokozatosan és kellő időben eljutok odáig, hogy el tudok engedni és át tudok adni mindent másoknak – mindenekelőtt a szeretteimnek és a rám bízottaknak –, hiszen az a Jézus Krisztus mozdul bennem, aki mindent odaadott érettünk.
–
A Példabeszédek könyvében olvassuk – gyönyörű Ige, kedves Igém –: Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem Uram, hanem táplálj engem hozzám illő eledellel (Példabeszédek 30,8).
Te ismersz engem, Uram!
Te tudod, mire van szükségem, mi a hozzám illő eledel!
Mindenekelőtt pedig a hozzám illő eledel a Te Igéd, amely megvidámít, éltet és bátor szívet ad (294. dicséret 1. verse).
Ehhez tegyük még hozzá a Heidelbergi Káté első kérdés-feleletét, ha már ebben az igehirdetésben a tulajdonról volt szó.
A mai prédikáció csak akkor fogadható be, ha bizonyossággal tudom, hogy életemben és halálomban a Jézus Krisztus tulajdona vagyok.
Ha tudom, hogy Jézus Krisztus tulajdona vagyok, akkor valóban nagy nyereség lesz az istenfélelem, megelégedéssel (1Timóteus 6,6).
Ha a kincsünk a mennyben van, akkor maradandó kincsek gazdagítanak bennünket e földi életben is, amely tartalmas és boldog élettel ajándékoz meg minket, és általunk boldoggá lesznek még mások is; ha csak mindenki által egy ember is, már boldog lehet e földteke minden embere.
Ámen.
Imádkozzunk!
Köszönjük Urunk, Jézus Krisztus a Te mennyei gazdagságodat, és köszönjük azt is, hogy minket szegényeket felemeltél, részesítettél ebből a mennyei gazdagságból.
Köszönjük Urunk, hogy a Tieid vagyunk.
Köszönjük, hogy egyre inkább Te szólsz, Te mozdulsz bennünk.
Köszönjük, hogy megóvsz bennünket attól, hogy gyarló bálványaink irányítsanak minket, és a hit útján előre haladva egyre inkább megtapasztaljuk a Te kegyelmedből, hogy Te vagy az első.
Könyörögve kérünk tehát, Te légy az első, hogy kincsünk legyen a mennyben, és így lehessünk áldássá ebben a világban!
A Te gazdagságodban feltöltekezve Urunk, hadd kérjünk tehát egyen egyenként a következőre, könyörgő szívvel!
Feltámadott Urunk, őrizz meg bennünket a megfáradástól erőddel, a megszomorodástól örömöddel, a kilátástalanságtól reményeddel, a gyűlölettől megváltó szereteteddel, a gőgös gazdagságtól hatalmas krisztusi alázatoddal, az ostobaságtól mennyei bölcsességeddel, a megszégyenüléstől megtartó kegyelmeddel, a háborúságtól minden értelmet felülhaladó békességeddel!
Téged dicsérünk gazdag, feltámadott Urunk, hogy mindezeket már meg is cselekedted velünk.
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. április 24.
16. hét.
Húsvét utáni első vasárnap.
Márk sorozat: 69.