(15) Azután Jeruzsálembe értek. Bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban adtak és vettek, felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit,
(16) és nem engedte, hogy bármit is átvigyenek a templomon.
(17) Azután így tanította őket: Nincs-e megírva: „Az én házam imádság háza lesz minden nép számára”? Ti pedig rablók barlangjává tettétek.
(18) Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert az egész sokaság álmélkodott a tanításán.
(19) És amikor beesteledett, Jézus és a tanítványai kimentek a városból.
(Márk 11,15–19)
(Márk 11,17)
A mai igeszakaszt olvasva, egy gyönyörű igeverssel tudnám summázni azt, amely összefoglalja az egész evangéliumot: A régiek elmúltak és íme, újjá lett minden (2Korinthus 5,17).
A mai evangéliumi rész, a templomtisztítás története, ezt a gyönyörű Igét hozza elénk, annak minden örömével és igazságával, boldog tapasztalatával.
A templomtisztítás történetében pontosan erről van szó: mi az a régi, amiből megszabadít bennünket a mi Urunk; és mi az az új, amellyel megajándékoz bennünket.
*
Azért, hogy ezt az üdvösséges fordulatot megértsük, átéljük, megtapasztaljuk, a prédikáció első részében figyeljünk a templomtisztítás történetének kezdő jelenetére!
Jézus bevonult Jeruzsálembe, egy éjszakát a város külvárosában, Bethániában töltött, majd másnap újból visszament a jeruzsálemi templomba, ahol ELKEZDTE KIŰZNI AZOKAT, AKIK A TEMPLOMBAN ÁRUSÍTOTTAK (15–16).
Szemléletesen tárja elénk ezt a jelenetet az evangélista: Jézus felforgatta a pénzváltók asztalait és felborította a galambárusok székeit.
Miről van itt szó?
A „pogányok udvarában” történt ez a jelenet, a templom pogányok udvarának nevezett részében.
A jeruzsálemi templom több részből állt: pogányok udvara, asszonyok udvara a gyermekekkel, férfiak udvara, papok udvara, szentély és a szentek szentje.
Tehát a templom legkülső, de szintén szent részben történt ez a jelenet. Ott kereskedelem folyt, egyfajta vásár.
Az evangélista egy igeverssel kifejezi azt, hogy mennyire nem tisztelték a jeruzsálemi templomnak ezt a részét, mint szent helyet: még a vízhordó asszonyok is, az út megrövidítése miatt, a templom eme részén, a pogányok udvarán haladtak keresztül. Ezért hallhattuk a mai igeszakasz felolvasása során: Jézus, megtiltotta, hogy közönséges edényeket – vagy bármiféle oda nem illő dolgot – átvigyenek a templom területén (16).
A pogányok udvarának eredeti célja az volt, amit a próféták meghirdettek. Jézus ezeket a próféciákat idézi itt, Ézsaiást és Jeremiást (17): Az én Atyám háza az imádság háza minden nép számára (Ézsaiás 56,7; Jeremiás 7,11). A pogányok udvarának ugyanis a templomon belül az volt a rendeltetése, hogy a nem zsidók, a pogányok is eljöhessenek és megismerhessék az egyetlen élő Istent, a teremtő, a gondviselő, a megtartó, a megváltó Istent. A pogányok udvara éppen ezt az eredeti rendeltetését nem töltötte be; nem lett az imádság házává minden nép számára. Pedig Isten ezért választotta ki Ábrahámot: Általad nyerjen áldást a föld minden nemzetsége (1Mózes 12,3).
Mi lett a pogányok udvarából? Jézus, amikor meglátta, hogy a pogányok udvara éppen az eredeti rendeltetését nem tölti be – azaz Isten népe az eredeti küldetését nem teljesíti be –, akkor felforgatta a pénzváltók asztalait és feldöntötte a galambárusok székeit.
Jézus Krisztusban semmiféle indulat nem munkált, amikor megtisztította a templomot.
Végképpen nem munkált Jézusban olyan emberi indulat, ami bennünk szokott feszülni.
Nyoma sincs itt bántó agressziónak, semmiféle romboló indulat nem érhető tetten ebben a jelenetben.
Sőt, ellenkezőleg, Jézusnak ez a tette éppen a lényegre, az Ő féltő szeretetére mutat rá: Ő azt akarja, hogy megújuljunk, megtisztuljunk, kegyelmet nyerjünk, így Isten népe betöltse az Isten akarata szerinti, eredeti küldetését. Jézus azt akarja, hogy ne kárt valljon az életünk és a szolgálatunk, és ne maradjunk ítélet alatt, hanem a megtartó kegyelem legyen az osztályrészünk.
Nem romboló indulat volt Jézus tettében – miként gyakran tapasztalható ez a mi gyarló emberi indulataink ezernyi fajtájában –, hanem határtalan szeretete mutatkozott meg abban, hogy el ne vesszünk, hanem életünk legyen és bőségben éljünk (János 10,10).
A templomtisztítás jelenetében egy döbbenetes utalást olvashatunk arra nézve, hogy mit jelent kárt vallani az életünkben, és milyen az, amikor Isten népe célt téveszt a küldetésében. Igeszakaszunk utolsó versében olvassuk: Jézus kiment és otthagyta őket (19). Az evangélisták a párhuzamos helyeken ezt még határozottabban megfogalmazzák (Máté 21,17) Jaj, Urunk, könyörülj rajtunk! Ha Te kimész, ha Te elmész, ha Te elhagysz bennünket, ha Te otthagysz bennünket, abban az állapotban, amiben vagyunk, ha magunkra maradunk, ha Te nem vagy velünk, akkor elvesztünk, akkor végünk van!
Jézus megtisztítja a templomot, féltő szeretettel, hogy kegyelmet nyerjünk és el ne vesszünk! Jézus itt, ebben a jelenetben éppen arra mutat rá, Ő velünk van (Máté 1,23), itt van, megvált és harcol értünk.
Mi tehát az evangélium lényege?
Az, ami a templomtisztítás jelenetének a lényege is.
Jézus Krisztus a halálos régiből megszabadítva valóságos újat hozott el számunkra.
Féltő szeretettel szól most is hozzánk, mindig így cselekszik érettünk, még ha fel is borít az életünkben olyan dolgokat, amelyeket joggal megítélt, mert meg akar menteni bennünket, hogy kárt ne valljon az életünk.
Köszönjük, Urunk, hogy a templomtisztítás története is azt mutatja meg, hogy Te féltő szeretettel szeretsz bennünket és még nem mondtál le rólunk! Köszönjük, Urunk, hogy újból rá akarsz minket döbbenteni arra: Te velünk vagy! Áldunk Téged, mert Te azon munkálkodsz, hogy küldetésünk eredeti célját, a Te akaratod szerint betöltsük, elhagyva az életveszélyes régit, felébredve az üdvösségesen újra!
Hadd hangsúlyozzam: az az új, amit az Úr készített el számunkra, az valóságos új, maradéktalan új. Az emberiség, története során sokszor megpróbálta már azt, hogy elveti, megdönti a fennálló régit, valami újért; aztán az az új ugyanúgy megromlik, ugyanúgy megbüdösödik, lehetetlenné válik, mint korábban; majd kezdődik az egész folyamat elölről. Jézus Krisztus olyan újjal akar megajándékozni bennünket, a halálos régi ellenében, amit csak Ő adhat, egyedül csak Ő ajándékozhat nekünk; amely maradéktalan, valóságos, krisztusi új.
*
Ennek összefüggésében nézzük meg, hogy mi az a régi, amelyből kiemel, megszabadít bennünket a mi Urunk?
Ezt a régit így definiálja a mi Urunk: A RABLÓK BARLANGJÁNAK ÁLLAPOTÁBÓL, akar bennünket megszabadítani (17).
Nézzük meg közelebbről, hogy mit jelet ez az ítéletes diagnózis!
Ez a jelenet elénk tár egy „üzleti rendszert”.
Jézus rámutat arra az üzleti szemléletre, amely áthatja a világot, és amely megjelent még a templomban is.
Az üzleti szemlélet kritikája és ítélete nem a korrekt, tisztességes haszonra vonatkozik, hanem arra a lelkületre, amely határtalanul gátlástalan, nem ismer sem Istent, sem embert, és amelyet Jézus a „rablók barlangjának” nevez itt.
Most nem akarom részletezni azt a sokak által ismert unalmas kortörténeti hátteret, ami azért mégis a szakasz megértéséhez tartozik. Annyit elmondok, hogy ott, akkor, Palesztinában háromféle pénz volt forgalomban: a birodalmi, a római pénz; a tartományi, a görög pénz és a zsidó pénz. Ezeket kellett beváltani a templomi áldozatok bemutatásához az úgynevezett templomi pénzre, a templomi sekelre. Ezért tanyáztak ott a templomban a pénzváltók. Nem is beszélve arról, hogy a birodalmi és a tartományi pénzen az istenített uralkodó képmása szerepelt, amely bálványimádásnak számított. Ezt nem fogadhatták el a templomban. Tehát a Nagytanács engedélyével ott voltak a pénzváltók, akik természetesen busás, sokszor erkölcstelen kezelési költség fejében hajtották végre ezt a pénzváltást. Ezen a pénzen aztán az áldozat bemutatására kötelezett sokaság megvásárolta az ételáldozathoz szükséges bort, lisztet, olajat, meg az áldozati állatokat, attól függően, hogy milyen áldozatokat mutattak be. Ezeket az állatokat is sokszoros áron adták el, mint az ételáldozathoz szükséges hozzávalókat is. Az áldozatokat csak a templomban vásárolt hozzávalókból és állatokból lehetett bemutatni, mert ezeket ismerték el a papok – a mózesi törvények előírásának megfelelően – hibátlannak, tisztának, így áldozatra alkalmasnak. Ezáltal a pogányok udvarában, a templom eme külső részében kialakult egy vásár, egy kereskedés, egyre méltatlanabb haszonnal.
Bocsánat az egyszerű általánosításért, de így működött a világ mindig, és ekként működik manapság is körülöttünk, e-világban minden: gátlástalanul, határtalanul, istentelenül és embertelenül, vég nélkül; elkeserítő, de minden üzlet, minden kereskedelem, nincsenek határok, nincs erkölcs, nincs korrektség. Eladó az egész világ. Ez az üzleti szemlélet jellemző az emberi kapcsolatokra is, ha nem is direkt üzleti viszonyról van szó, mert mindenért benyújtjuk egymásnak a számlát. Egy-egy emberi reakcióban is azonnal felfedezem, ez pont mire válasz… A nagy monopol egységek mindent megengedhetnek maguknak, minket dolgoztatnak a virtuális térben, ők meg leemelik az óriási kezelési költségeket; ha probléma van, alig állnak szóba az emberrel, automatával beszélgetünk. A példákat vég nélkül lehetne sorolni. Szólok még erről. Teljes a kiszolgáltatottságunk a „Nagy Testvér” felé. Rablók barlangja…
Ebből a halálos régiből, a rablók eme barlangjának nyomorúságából akar megszabadítani minket az Úr.
A legnagyobb baj az, hogy ez a szemlélet ugyanígy jelen van az egyházban, a templomban, az Isten népe körében, a testvérek közösségében is…
Ez a jelent elénk tár egy valláserkölcsi-üzleti rendszert, egy lélektelen istentiszteletet, egy embertelen templomi gépezetet.
Jézus Krisztus tehát nemcsak általánosságban ítéli meg a tisztességtelen üzleti szemléletet, – mondván, ez rablók barlangja –, hanem különösképpen megítéli a „templomban” dúló üzleti szemléletet, amely már gondolkodássá, teológiává lett: még az Isten is megvásárolható.
Bemutatjuk a különböző áldozatokat, újból és újból; lekenyerezzük az Istent a vallási teljesítmény, az erkölcsi teljesítmény, a farizeusi lelkület által: kívülről mutatom, minden rendben van, de ki tudja, mi a valóság… Maga a vallás, a teológia, a kegyességi gondolkodás, a valláserkölcsi élet egyfajta külső, felszínes teljesítménnyé, üzleti gondolkodássá lett.
Ez ellen tiltakozik Jézus Krisztus. Ezt ítéli meg. Ezért teszi fel a kérdést: Nem olvastátok az Írásokból, nem ismeritek az Igét? Az én Atyám háza az imádság háza minden nép számára (17). Az, hogy mit jelent az imádság háza, arról mindjárt szólni fogok. Jézus a fájó pontra tapint. Elfelejtettétek az Igét? Pont a lényegre nem emlékeztek? Nem halljátok az Igét? Nem jól halljátok az Igét? Pont a lényeget nem halljátok ki abból, hogy mi Isten ügyének a célja, mi minden igaz vallás rendeltetése, vagyis, hogy Isten szeretetet akar, és nem áldozatot? (Hóseás 6,6)
Minden üzleti szemléletté lesz, még a templomban, még az egyházban is, vallás-erkölcsi teljesítménnyé torzul. Néha szíven üt – magamba tekintve, másokon átlátva –, hogy a teológiai, tanbéli, kegyességi gondolkozásunk; módszeres, mindenáron hatni akaró, Krisztusról, evangéliumról elfeledkező szolgálatunk, egész egyházi gépezetünk, benne erkölcsi életünk is egy kifelé való láttatás, „lelki zsarolás”, lelki üzletelés: rablók barlangja. Imádkoztam, hogy ne indulatból szóljak, csak az Igét magyarázzam, Jézus ítéletét: a templom rablók barlangjává torzult.
Tragikus, amikor az egyház is csak egy intézménnyé lesz a világban található sok, nagy üzleti rendszer mellett; egy újabb, tehetetlen, nagy rendszer. Ez is a rablók barlangja.
Ez a jelenet elénk tárja a nagy rendszerek tehetetlenségét…
Miről is van szó?
Fogalmazzuk meg még általánosabban a problémát!
Arról van szó, amikor évről évre ugyanazokat a kűröket, futamokat kell végigmutatványoznunk, miközben ezen felül pakolják ránk a többletfeladatokat, a mindig többet és többet. Nem a munkával van baj – az áldás –, hanem a lélektelen gürcöléssel.
Ebben a monstrum rendszerben aztán elidegenedünk, kiüresedünk, embertelen hivatalnokokká torzulunk. Nem számít más csak a paragrafus, a módszer, a kimutatható számok, a teljesítmény, a látszat, a kirakat, a feladat melletti „pipa”, a ránk rótt szerep, ami mögött nem látszódhat az ember. A szerep fontos, de embertelenül „szerepelni” gonosz dolog.
Mondjam személyesebben? Kezdek belesorvadni, belefáradni, belehalni, hogy lelkészként már nem vagyok más, mint egy hivatalnok, nem csinálok mást, csak ügyeket intézek; igazából nem azt csinálom, amiért lelkipásztor lettem.
Erről van szó: elembertelenít, kiüresít, elidegenít a nagy rendszerek tehetetlensége. Sokszor leírták már társadalomtudósok ezt a tünetet, de megélni, és hívő emberként megélni mindezt: kín… Baj, ha nem az…
Határhelyzetekben pedig ez az embertelen hivatalnokoskodás gyilkos indulatban robbanhat ki. Ezt olvassuk mai igeszakaszunkban is: amikor a főpapok és az írástudók hallották, hogy Jézus mit mondott és tett, akkor elhatározták, hogy megölik Őt (18). Bizony, manapság – a szomszédos háborús helyzetben is – megtapasztaljuk ezeket a határhelyzeteket, amikor kirobban a gyilkos indulat, így félelmetessé, rettenetessé lesz az, halálos helyzetbe taszítva világot, egyházat, egyes embert, különböző módokon.
Rablók barlangjává tettük az imádáság házát! Ez az ítéletes jézusi diagnózis. Rablók barlangja ez az „üzleti” szemlélet, a nagy rendszerek tehetetlensége, a „Nagy Testvér” könyörtelen diktálása, a szabadság látszatát keltve, amely ott rejtőzik a templomban, egyházban, világban; ott lapul közöttünk minden képmutató valláserkölcsi, teológiai, önhitten és önzően teljesítmény-centrikus, mindenkit és mindent kiszipolyozó gondolkodásunkban és cselekedetünkben.
Rablók barlangja… Mindenki a saját barlangjából néz kifelé, a saját optikájából szemléli a világot, és az adott pillanatban, a barlangból ráront a másikra, az igazság nevében. Bizony egy lesajnáló, megalázó megjegyzésben ez ugyanúgy megtörténik, miként halálos csatározásokban is, a kettő között pedig ezerféle könyörtelen módon.
Ne haragudjatok, hogy ilyen keményen értelmeztem az Igét, de Jézus fogalmazott ilyen keményen és világosan. Ha igeszerűek vagyunk, akkor így kellett most megfogalmaznunk, hogy miről van szó: Az én Atyám háza az imádság háza, minden nép számára, és ti rablók barlangjává tettétek (17).
Aki ezt a diagnózist elfogadja, töredelmes szívvel belátja, akinek mindez fáj, annak készített az Úr szabadítást a rablók barlangjából.
*
Hadd fordítsam tehát az evangélium felé az igemagyarázatot!
Pont azért jött el Jézus Krisztus, hogy a rablók barlangjának halálos szolgaságából megszabadítson bennünket. Azért forgatta fel a templomban a pénzváltók asztalait és döntötte fel a galambárusok székeit, hogy radikálisan, de mentő szeretettel meghirdesse: A régiek elmúltak, Őáltala valóban újjá lesz minden (2Korinthus 5,17).
Mi az az új, amit Jézus Krisztus elhozott?
Ahogy már említettük, Jézus idézi a prófétát: Az én Atyám háza az imádság háza. A régiek elmúltak. Jézus Krisztus meghirdeti és megcselekszi, hogy IMÁDSÁG HÁZÁVÁ LEGYEN AZ ÉLETÜNK (17).
Az imádság az ember valóságos helyzetét mutatja meg az Isten előtt.
Imádságunkban azt fejezzük ki, hogy mindenben az Istenre szorulunk, mindenünk az Ő ajándéka, ezért Őrá hagyatkozunk, az Ő megtartó, megszabadító, felemelő kegyelmére.
Az imádságban megvalljuk azt, amit szép énekünk megfogalmazott: Uram, jövök semmit nem hozva, keresztedbe fogódzva (458. dicséret 3. verse). Az imádságban elismerjük: az Úr nélkül senkik és semmik vagyunk, por és hamu, hiszen csak az Úr tud életet ajándékozni, megeleveníteni, megtartani és megváltani.
Igen, Urunk, megvalljuk Teelőtted: Mindenünk, amink van, a Te ajándékod, életünk minden perce kegyelem. Urunk, üres az életünk Tenélküled, de kitárjuk Teelőtted értelmünket és szívünket, hogy Te tölts be minket Szentlelked gazdagságával, mennyei világod teljességével! Urunk, szülj bennünket újjá Lelked által.
El tudod mondani ezt az imádságot?
Megragad a mai Ige üzenete? A régiek elmúltak és íme újjá lett minden!
Megragad, megszólít, szíven talál bennünket a szabadulás lehetősége, miszerint van kiút a rablók barlangjából az imádság házába, Jézus Krisztus által?
Mennyiben vagyunk még a régiben?
Látjuk a krisztusi újat?
Megragad, megszólít mindez?
Azt olvassuk az Igében, hogy a Jézus Krisztust követő sokaságot megragadta Jézus személye. A főpapok és írástudók ezért féltek bántani Jézust, mert a Jézust követő sokaságot megragadta Jézus személye (18).
Nem írja az evangélista, hogy valójában a sokaság miért követte Jézust, vagyis mi volt az, ami megragadta őket Jézusban. De nem is ez a lényegi kérdés.
Ha te akként leszel Jézus szavának és cselekvésének megragadottja, hogy elkezd fájni a rablók barlangjában való élet – egyházban és világban egyaránt – és nem akarsz tovább így, ebben a barlangban élni, hanem vágyakozol az újra, mégpedig nem az ember által kiügyeskedett, gyarló, ideigvaló újra, hanem arra az újra, amelyet egyedül az élő Isten ajándékozhat neked, akkor megszólított, megragadott ember vagy, akkor az Isten Lelke kezdte el munkálni benned a valóságos, krisztusi változást.
Megragad és megtisztít az Isten.
Folyamatosan tisztít az Úr, ezt én is tapasztalom, ahogy haladok az élet és a hit útján előre.
Isten megtisztít minket – folyamatosan tisztogat, mindig tisztábbra mos, egyre inkább megtisztít –, hogy egyéni életünk, egyházi szolgálatunk, e-világi jelenlétünk, általunk pedig sokak élete templommá legyen, ne pedig rablók barlangjává nyomorodjon.
Micsoda kegyelem: Tiszta szívet teremt bennünk az Úr, és az erős lelket megújítja bennünk (Zsoltárok 51,12). Isten kegyelme megragad, így mi is megragadhatjuk az Ő kegyelmét, és megragadott, megtisztított emberekké és néppé leszünk, „templommá”, imádság házává. Ha Isten Lelke kezd el munkálni bennünk, akkor az Úr megtisztítja, templommá formálja egész életünket, érleli a hitünket, vezet bennünket a megszentelődés útján, a megérkezés teljes és boldog tisztaságáig.
Észrevettétek az evangélista megfogalmazását? Miként vezeti be Márk ezt az igeszakaszt? Kezdte kiűzni az árusokat.
Ez az eredeti szövegben is így olvassuk, egészen pontosan: Kezdte kiűzni az árusokat.
A régiek elmúltak, íme újjá lett minden (2Korinthus 5,17).
Isten végérvényesen, visszavonhatatlanul elkezdte lebontani a régit, Jézus Krisztusban.
Isten folyamatosan bontja el életünkben a halálos és kárhozatos régit, hogy egyre inkább megtisztuljon, feltisztuljon az életünk. Micsoda kegyelem! Az Úr megtisztító kegyelme által egyre inkább gyümölcstermő életet tudunk élni, visszautalva az előző heti prédikációra. Tehát nem élünk vissza ezzel a drága véren szerzett kegyelemmel, nem marad gyümölcstelen az életünk.
Istenünk végérvényesen elkezdte lebontani a halálos régit, folyamatosan tisztogat bennünket, mígnem végérvényesen megtisztulunk addigra, mire megérkezünk Őhozzá, vagy Ő visszajön erre a világra.
–
Ugye, fáj az, amiben vagyunk?
Ugye, fáj az, amiben nyűglődik ez a világ?
Ugye fáj az, amibe belespirálozódik az egyház is?
Ha fáj, ha gyötör, akkor kegyelmi állapotban vagy.
Halljuk meg az evangéliumot!
Van megoldás, valóságos megoldás, a Jézus Krisztusban: A régiek elmúltak, újjá lett minden (2Korinthus 5,17).
Mi pedig, Istennek népe – minden nyomorúságunk ellenére – ennek a krisztusi újnak a szolgái, megélői és továbbadói lehetünk.
Ez életünknek minden öröme, minden boldogsága.
Tégy bennünket, Urunk, Teáltalad megtisztított templommá!
Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk, egyetlen bővített mondatban imádkozunk Tehozzád.
Bocsásd meg nekünk, hogy nyomorúságunkban rablók barlangjává nyomorítjuk ezt a világot!
Bocsásd meg nekünk, hogy a Te néped is benne van ebben a nyomorúságban!
Áldunk Téged az evangéliumért! Tenálad van a megoldás! Köszönjük, hogy Teáltalad és Tebenned készen van az az igazi, egyetlen, maradandó új, amely hit által – micsoda kegyelmi állapot – bennünk is ott munkál már.
Urunk, szülj bennünket újjá, formálj bennünket ennek az újnak követeivé.
Valljuk, hogy mindent Tetőled kaptunk.
Te ragadtál meg bennünket, mi ezért ragadhattuk meg a Te kegyelmedet.
Köszönjük, hogy Te megtisztítasz bennünket, hogy általunk tisztuljon ez a világ, így a Te országodat építsük itt, most, a ránk bízottak között.
Hadd mondjunk közbenjáró könyörgést egymásért!
Hadd könyörögjünk a mai napon szeretett városunkért, ezért a gyönyörű városért, Balatonalmádiért! Urunk, áldd meg a mai polgármesterválasztást! Tudjuk Urunk, hisszük, valljuk, hogy Te előttünk jársz és olyan polgármestert, valamint olyan felelős vezetőket adsz nekünk ebben a városban is, akik ezt a krisztusi újat munkálják.
Adj bizonyosságot: A régiek elmúltak, íme újjá lett minden!
Hallgasd meg a mi könyörgésünket!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. június 26.
25. hét.
Szentháromság utáni 2. vasárnap.
Márk sorozat: 78.