(1) Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus holttestét.
(2) A hét első napján, korán reggel, napkeltekor elmentek a sírbolthoz,
(3) és így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?
(4) Amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt.
(5) És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek.
(6) De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova Őt tették.
(7) De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok Őt, amint megmondta nektek.
(8) Kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és rémület fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.
(Márk 16,1–8)
(Márk 16,4–7)
A virágvasárnap Jeruzsálembe bevonuló Jézus kivételesen engedi az ünneplést.
Ennek is üzenete van.
A sokaság így köszönti Jézust: Hozsánna, áldott, aki jön az Úr nevében (Márk 11,9).
A Hozsánna a 118. – akkor jól ismert – zsoltár idézete, amely szó szerint egy kiáltás, egy könyörgés, amely azt jelenti: Segíts meg! Segíts meg, Urunk; és áldott legyen az, aki a Te nevedben jön és elhozza nekünk az isteni segítséget!
Ezt kiáltotta a virágvasárnapi sokaság.
Ám, hogy hittel kiáltották-e mindezt, vagy csak a jól ismert, „megcsontosodott” könyörgés-formula hagyta el az ajkukat – hiszen a 118. zsoltár hozsannázását sokszor elmondták népünnepeken –, azt a nagyheti történések láttatják, miszerint ez inkább egy felszínes felbuzdulás volt, mintsem hitből való kiáltás (Zsoltárok 118,25–26).
A kiáltás tartalma akkor is üzenetértékű. Jézus azért engedi most az ünneplést, hogy elhangozzék ez a kiáltás is, és mutasson rá arra, hogy miért is vonul be Ő Jeruzsálembe.
Jézus azért vonult be Jeruzsálembe, hogy üdvösségesen megsegítse, megváltsa az emberlétet, és mennyei világának gazdagságával áldja meg azt (Efezus 1,3).
Húsvétkor felragyogott, hogy Jézus váltsághalála üdvösséges segítség és mindenre elégséges áldás a hívő ember számára.
Legyen a mai virágvasárnapon is könyörgésünkké: Segíts meg Istenünk, és áldott legyen a Te követed, Jézus Krisztus, aki a Te nevedben jött el közénk, hogy elhozza nekünk a valóságos segítséget, és földi világunkat megáldja mennyei világod minden lelki áldásával.
Így húzzuk meg az ívet, virágvasárnaptól egészen húsvét ünnepéig, hiszen Márk evangéliuma magyarázata során már második alkalommal áll előttünk a húsvéti történet.
Virágvasárnap üzenete éppen húsvét fényében ragyog fel igazán előttünk.
*
A HIT LÁTÁSA (4).
Egy héttel ezelőtt szóltunk arról, hogy a három megnevezett asszony, a szombat elmúltával, elindult Jézus sírboltja felé, hogy befejezzék Jézus temetését, és illatos kenetekkel kenjék meg Jézus testét.
Ezek az asszonyok, a sír felé haladva, lehajtott fejjel, megrendülve a halál hatalmán, pislákoló hittel, félve és rettegve – így írja Márk evangélista (8) – kérdezgették egymástól, hogy ki fogja nekik a követ elhengeríteni a sírbolt szájáról (3), hiszen az a kő igen nagy volt (4).
A múlt alkalommal elemeztük ezt a kérdést. Idézzük fel újra az akkor elmondottakat, csak hogy fel tudjuk venni a fonalat! Ez a kérdés az emberlét egész diagnózisát magába foglalja; a halál árnyékának völgyében járó emberlét tényleges valóságát: Ki fogja nekünk a követ elhengeríteni a sírbolt szájáról?
Gondoljuk végig ennek a kérdésnek a jelentését! Ki fogja nekünk az igen nagy követ elhengeríteni a sír szájáról? Ki lesz az, aki életünk sokféle halálos zártságából megnyitja nekünk a kaput a valóságos szabadulásra? Ki lesz az, aki az erő feletti nehéz terheket segít cipelni nekünk, hogy ne roskadjunk össze azok alatt? Ki lesz az, aki a kérdéseinkre megnyugtató választ ad? Ki lesz az, aki a háborgó, konfliktusokkal teli világban, békességet tud szerezni? Ki lesz az, aki végső, örök megoldást tud nyújtani nekünk olyan helyzetekben is, amikor minden jó szándék ellenére is tehetetlenül állunk helyzetek előtt? Ki lesz az, aki ebben az önző világban valóban tud szeretni? Lehetne folytatni a kérdések sorát! Konkretizáld, folytasd magadban, a magad helyén, a saját élethelyzeted konkrétumai szerint ezeket a kérdéseket!
Ugye, milyen gazdag ez a kérdés, a halál árnyékának völgyében járó ember számára: Ki lesz az, aki az elhengeríthetetlen követ el fogja hengeríteni nekünk a sírbolt szájáról?
Folytatva a történet magyarázatát, nagyon beszédes, amint az asszonyok, fejüket lehorgasztva, belemerülve, beleroskadva a saját megoldhatatlannak tűnő gondjaikba, haladnak a sírbolt felé.
Ismeritek ezt? Nézzetek szét egy városban, az emberek lehajtott fejjel sietnek, elmerülve saját gondjaikba.
Ez a három asszony is így, lehorgasztott fejjel haladt a húsvéti sír felé.
Ám, egyszer csak felnéztek – ez egy döntő fordulat –, és a követ elhengerítve találták (4). Ez a hit látása!
Az asszonyok felnéztek, és lám, „magától” megoldódott az, ami megoldhatatlannak tűnt, ami miatt gondoktól terhelten aggódtak és féltek. Ez a „magától” az Isten hatalmas kegyelme; itt, az emberi lehetőségek határán túl, az Isten cselekedett.
Milyen nagy ajándék az, amikor az ember, a gondjaiba roskadt életéből, fel tud tekinteni! Ez a felfelé tekintés azt jelenti, hogy az ember nemcsak néz, hanem lát is; sőt, igazán lát, a hit látásával lát, ezért minden körülmények között látja az isteni összefüggéseket és lehetőségeket; azokat is, amelyek minden emberi értelmet felülhaladnak (Filippi 4,7).
Tehát, nemcsak nézni, hanem látni; felnézni és hitben látni! Erre van szükség!
Nézzetek fel a feltámadott Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére! (Zsidókhoz írt levél 12,2)
Nincs más megoldás. Egyébként összeroskadunk: összeroskad az egyéni életünk, a házasságunk, a családi életünk, a gyülekezeteink, az egyházunk, a világunk. Lehorgasztott fejjel élve, a feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit látása nélkül tájékozódva csak az orrunkig látunk, még akkor is, ha mi totálisan meg vagyunk győződve arról, hogy látunk; sőt, csak mi látjuk jól és helyesen a dolgokat. Tele van ilyen vaksin magabiztos megnyilatkozásokkal ez a háborúskodó világ. A hit látása nélkül vakok vagyunk: én is, te is, mindnyájan.
A húsvéti asszonyok feltekintettek és látták, hogy a kő el van hengerítve (4). Micsoda kontraszt! Ki fogja a követ elhengeríteni? – kérdezték aggódva és félve. Majd felnéztek, és a követ elhengerítve találták.
Mert közben a szabadító, megváltó szeretetében hatalmas Isten cselekedett.
A hit látása mindig számol ezzel a szabadító Istennel, aki Jézus Krisztust feltámasztotta a halálból azért, hogy nekünk életünk legyen és bőségben éljünk (János 10,10).
Ez hit látása, az élő hit sajátja: Feltekinteni a feltámadott Jézusra, és észrevenni azt, hogy a megváltó és megtartó Isten előttünk jár, hatalmasan cselekszik érettünk, mert Őelőtte az emberileg lehetetlen is lehetségessé válik (Márk 10,27).
Ez a hit látása.
Igen, a kő el van hengerítve a sírbolt szájáról, Jézus sírja üres, Jézus teste nincs ott.
Miénk-e a hit látása?
A bibliai görög nyelv a „látni” kifejezésre három különböző árnyalatú igét ismer.
Hadd szóljak erről a „háromféle látásról”, hogy a hit látásának lényegét megértsük.
Az első szintje a látásnak, a „testi szemekkel” való látás, a felszínes látás, amely a bibliai görögben a „blepó”. Ez a három asszony először sokáig csak ilyen felszínes látással szemlélte az eseményeket: a követ elhengerítve, a sírt üresen találták (4−6), de pislákoló hitükkel még nem tudták reménységgel értékelni a történteket (8). Ez a felszínes látás, a „blepó” az úgynevezett „első blikkre” való látás; történik valami, és én abban a pillanatban levonom a következtetéseket, mondom a véleményemet, az eseménnyel kapcsolatos saját meglátásomat és igazamat. A közösségi oldalak tele vannak a felszínes látás okozta névtelen és következmények nélküli fröcsögésekkel. Olyanokhoz szólunk hozzá, amihez nem is értünk, tele gyűlölettel, hergeléssel, érdekvezérelt indulattal. Ez a nyilvánosság legalja. Ezek az asszonyok − így zárult a mai igeszakasz − még mindig féltek és rettegtek (8), tehát csak felszínesen láttak, nem pedig a hit látásával, ezért képtelenek voltak érdemben látni a tényeket, miszerint a kő el van hengerítve és Jézus sírja üres. Erre még az isteni követ magyarázata után is képtelenek voltak (5−6). Erre mindjárt rátérünk.
A látás második szintje az úgynevezett teoretikus látás, a bibliai görögben a „theoreó”. János evangéliuma 20. fejezetében, a húsvéti történetben olvassuk azt, amikor ez a három asszony – közöttük magdalai Mária − vitték a hírt a tanítványoknak arról, hogy Jézus sírja üres. Ekkor Péter és János versenyt futottak Jézus sírja felé. Péter lépett be először az üres sírba, ott alaposan mindent szemügyre vett, mint egy oknyomozó: valóban üres a sír, nincs ott Jézus teste a kőpadon, a gyolcsok pedig szépen összehajtva a kőpad végében feküdtek. Péter okosan, értelmesen értékelte a látottakat, következtetéseket vont le azokból. Ez a teoretikus, okos, gondolkodó látás fontos, de ez még messze nem a hit látása (János 20,1−10).
A látás harmadik szintje a hit látása, a bibliai görögben a „horaó”. Péter nyomában belépett a fiatalabb tanítvány, János is az üres sírba, majd látott és hitt (János 20,8). János hitben tekintett fel, nem csak nézett, hanem látott, mégpedig a hit látásával látott: Jézus megmondta, hogy meghal, de harmadnapra feltámad majd a halálból; mindez most beteljesedett (Márk 10,34). Ez a bizonyosság a hit látása. A hit az az érzékszerv, amit a Szentlélek tesz aktívvá bennünk. A hit látása nem a testi, és nem is az okos, racionális látás, hanem az a képesség, amely mindent az örökkévaló, isteni megváltó és valóságos megoldást ajándékozó összefüggésekből szemlél. E hit látása bizonyossággal látja, hogy a jelen szenvedései nem is hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amit Isten készített nekünk.
A hit látására van szükségünk. Jézus Krisztus feltámadott, Isten valóságosan megsegített és megáldott bennünket. A virágvasárnapi sokaság ezért a segítségért és áldásért kiáltott. Húsvétkor pedig mindez beteljesedett.
E háromféle látás közül melyik látással jársz ebben a világban? Melyik látással értékelsz dolgokat, eseményeket, történéseket a saját életedben, ebben a világban: testi látással, okoskodó látással, vagy pedig a hit látásával?
Azért, hogy még jobban megértsük a háromféle látás közötti különbséget, és ezáltal felragyogjon előttünk a hit látásának lényege, említek még két példát e háromféle látásra nézve.
A fiatalok esetében nagy téma a párválasztás; valóban fontos téma ez. E nagy döntés kapcsán, megismerve valakit, a felszínes látás, a „blepó” ez: De csinos; de jól néz ki! A teoretikus látás, a „theoreó” már így hangzik: Nemcsak jól néz ki, hanem okos; sőt, vagyonos is. Ám a hit látása, a „horaó” a legfontosabb: Igen, őt adta nekem az Isten, őérte imádkoztam, ő az Isten ajándéka az életemben, a milliárdok közül az egyetlenegy.
A másik példa a háromféle látás különbségére nézve, az istentisztelet megélésével kapcsolatos. A felszínes látással így értékeljük az istentiszteletet: Hosszú volt, rövid volt; hideg volt, meleg volt; ilyen és olyan zavaró tényezők jelentkeztek; a lelkész nyelve itt és ott megbotlott, vagy nem készült eléggé. Az okos látás hozzáteszi az istentiszteleten tapasztaltakhoz a következőt: Elhangzott néhány érdekes gondolat; én másképp értem, vitatkoznék a lelkipásztorral, lenne néhány kérdésem, beszéljük meg! A hit látása pedig ennyi: Most szólt hozzám az Isten, üzenetet kaptam, amit hazavihetek; erősödött a hitem; megérintett, megszólított, vezetett, erősített, vigasztalt az Isten, amely örömmel tölt el.
Miénk-e a hit látása, miszerint a kő el lett hengerítve, mi pedig fel tudtunk tekinteni a feltámadott Jézusra, így többé nem lefelé horgasztott tekintettel járunk; nem is aggodalmaskodunk azon, hogy miként oldódnak meg a dolgaink, hiszen az igazán nagy probléma megoldott, Isten szabadító hatalma cselekedett, a kő el lett hengerítve a sírbolt szájáról, Jézus Krisztus feltámadott, Ő legyőzte a halált…
Urunk, add nekünk a hit látását!
Urunk, hadd lássuk be, hogy Te örökkévaló segítséget adtál, és Te megáldottál bennünket, Jézus Krisztusban, mennyei világod minden áldásával; ez a mennyei gazdagság pedig már elvehetetlenül a miénk!
A kő el lett hengerítve…
*
A HIT LÁTÁSÁNAK TARTALMA (5−7).
Ebben az igeszakaszban elhangzik az első húsvéti igehirdetés, így is mondhatnám, az első keresztyén igehirdetés, amely a hit látásának tartalmát szólaltatja meg.
Amikor az asszonyok beléptek Jézus üres sírjába, akkor Jézus testét nem találták ott, de helyette ott láttak egy fehér ruhás ifjút, az Úr angyalát, aki megszólította őket: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova Őt tették.” (6)
Íme, az első keresztyén prédikáció: gyönyörű, örömre hangol, a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusra mutat rá, majd megszólít és elveszi a félelmeinket. Emellett ez a prédikáció rövid és tömör, miközben minden benne van. Ezért ez az angyali, húsvéti igehirdetés minden keresztény igehirdetés és minden keresztény bizonyságtétel mintája.
Valóban, csak erre van szükségünk, hogy vasárnapról vasárnapra ebben az örömüzenetben erősödjünk: Ne féljetek, akit megfeszítettek, feltámadt, íme, üres a sír.
Íme, ez a hit látásának tartalma, az üres húsvéti sír jelentése; az igehirdetés, a keresztény bizonyságtétel mindig ezt magyarázza, miközben ezzel a szolgálattal élesíti hitünk látását.
Soha ne felejtsük el, hogy minden vasárnapi istentisztelet húsvéti istentisztelet, mert a kereszténység a húsvéti örömüzenetből nőtt ki.
Mit hangsúlyoz az angyali üzenet: akit megfeszítettek, feltámadt…
Akit megfeszítettek…
Legalább tíz igehirdetés hangzott el ebben a sorozatban Jézus Krisztus keresztjéről, a helyettes elégtétel csodájáról, miszerint Isten annyira szeretett bennünket, hogy miattunk, érettünk, helyettünk Jézus Krisztust odaáldozta, hogy egyszeri tökéletes áldozatával nekünk bűnbocsánatot, új életet és örök életet ajándékozzon, és így Isten igazsága és kegyelme egyszerre érvényesüljön rajtunk.
Jézus Krisztust megfeszítették: miattunk, érettünk és helyettünk. Ízlelgessük ezeket a szavakat: miattunk, érettünk, helyettünk!
Ám Jézus Krisztus, akit megfeszítettek, feltámadt, nem maradt a halálban.
Itt ragyog fel igazán a kereszt titka.
Isten elfogadó aláírást és pecsétet tesz, Jézus feltámadása által, Jézus kereszthalálára; így a nagypéntek is egy örömünnep: Megszabadított bennünket az Úr, életünk halálos zártságaiból ajtót nyitott nekünk, megváltott.
Jézus feltámadt, tehát van bűnbocsánat. Ezért nem kell állandóan azon rágódnunk, hogy mit rontottunk és mulasztottunk el az életünkben. Le lehet tenni a bűnöket és a konkrét vétkeket Jézus keresztjéhez. Isten pedig azt ígérte, ha valaki belátja, megvallja és megbánja bűneit, az Ő kegyelmébe kapaszkodva, Isten azokat elfedezi és többet azokról meg nem emlékezik (Zsoltárok 32,1−5). Micsoda fellélegzés ez, a bűnbocsánat csodája, egyszerre mázsás terhek esnek le az emberről.
Jézus feltámadt, tehát van új élet és új kezdet. Nem kell beáldoznunk egymást, mert Jézus egyszeri tökéletes áldozatával már minden elégtételt megtett. Nem kell bántanunk egymást, nem kell több véráldozat, nem kell önfeláldozás. Bizony, lehetne értelmesebben, boldogabban, teljesebben élni, Isten eredeti teremtési szándéka szerint; és lehetséges lenne ebben az új életben kiteljesedni, amely már az örök életünk része.
Jézus feltámadt, tehát van örök élet. Jézus Krisztus a mi feltámadásunk zálogaként támadt fel. Ha elmegyünk ebből a világból, akkor az örök élet boldogsága vár ránk, amely sokkal inkább jobb mindennél (Filippi 1,23).
Számos tanítást adtam már az örök élet mibenlétéről, ezért most nem megyek bele a részletekbe, majd talán a sorozatot folytatva kitérhetünk még erre bővebben.
Most egyszerre kell látnunk Jézus Krisztust, mint akit megfeszítettek miattunk, érettünk, helyettünk, és mint aki feltámadt, hogy a bűnbocsánat, új élet, örök élet ajándékaival megáldjon bennünket.
Kell-e ennél nagyobb ajándék, kedves Testvéreim?!
Az angyali igehirdetés biztatva és lelkigondozva adja tovább ezt a legfontosabb üzenetet: Ne féljetek! (6)
A húsvéti örömhír elveszi a félelmeket!
Az ember, ebben a testben nem tud nem félni, mert e testben távol vagyunk az Úrtól (2Korinthus 5,6), de a húsvéti örömhír által meg tud nyugodni, egyre inkább megbékül, és nem lesz úrrá rajta a félelem (Márk 4,40).
Ne féljetek, Jézus feltámadt, nincs a sírban! Ezt hirdeti az Isten követe. Majd hozzáteszi, íme, nézzétek, ez az a hely, ahová tették Őt (6).
A bibliai görögben ez az „íme” kifejezés is beszédes, szintén a látni igéből való, annak felszólító módja: Odanézz, odafigyelj! Akkor használja ezt a Biblia, amikor az emberi vízszintest metszi az isteni függőleges, vagyis amikor az Isten megváltó, szabadító szeretet-hatalma cselekszik, így az emberileg lehetetlen válik lehetségessé, miként már említettem.
Nem kell tehát félni!
Csak féld az Urat!
De nem kell félni Istentől, és nem kell félni egymástól sem!
Örülj ennek az örömhírnek: Isten üdvösségesen megsegített és mennyei világa gazdagságával áldott meg minket a Jézus Krisztusban, mert akit megfeszítettek, íme, feltámadott a halálból!
A mi küldetésünk az, hogy a hit látásának eme tartalmát, a keresztény bizonyságtételt adjuk tovább! (7)
Az asszonyok feladata is az volt, hogy vigyék a húsvéti örömhírt a tanítványoknak, és külön Péternek…
Péter kiemeléséről még beszélünk, talán a következő alkalommal.
Lám, az asszonyoknak még gyenge volt a hitük, az angyali igehirdetés után is csak féltek és rettegtek (8). Mégis küldetést kapnak, hogy vigyék el az örömhírt másoknak.
Mondd el az örömhírt másoknak, ne szégyellj erről szólni az Istentől készített alkalommal, és közben fog erősödni a saját hited is!
Mi, reformátusok, az „egyetemes papság” elvét valljuk, miszerint minden hívő ember az Isten papja, lelkésze, aki a maga helyén hirdeti a keresztény bizonyságtételt.
Micsoda méltóság ez: Isten az Ő küldöttévé, angyalává akar formálni téged, aki ezt az igehirdetést hallgatod. Isten angyalaiként, az örömhírt szolgálva pedig „megfiatalít” és „megtisztít” minket az Úr, alkalmassá tesz a szolgálatra (2Korinthus 3,5). Isten küldötte lélekben ifjú és fehér ruhás, mint amilyen húsvétkor az angyali követ volt. Isten ragyogóvá teszi azokat, akik a húsvéti örömhírt felvállalják, miközben ők maguk is egyre inkább részesülnek ebből az örömből. Ez a ragyogás tehát felülről való, és nem valamiféle mesterkélt ragyogás.
Többek között erre is utal a feltámadott Jézus Krisztus minket szolgálatra elküldő szava: Menjünk el, mondjuk el a többieknek az örömhírt, és közben mi magunk is egyre inkább meglátjuk Őt, a feltámadott Urat, aki előttünk megy Galileába (7). Erről az igeversről egy külön prédikációt szeretnék majd mondani, mert olyan gazdag üzenetekben, ezért most csak az imént említett üzenet szempontjából figyeljünk arra.
Nagy ajándék tehát az, hogy az élő hitből következik a szolgálat, de a szolgálat közben erősödik a hit.
Itt egy kölcsönösségről van szó: Menjetek, vigyétek az örömhírt, és közben egyre inkább meglátjátok a feltámadott Urat (7).
A hit látásával látsz-e?
Ismered-e a hit látásának tartalmát, miszerint üdvösségesen segített és megáldott minket az Isten, a feltámadott Jézus Krisztusban; valamint továbbadod-e ennek a látásnak örömét és fényességét?
Eddig szóltunk a hit látásáról, majd az első keresztyén igehirdetés kapcsán a hit látásának tartalmáról, végezetül hadd szóljak még a hit látásának bizonyosságáról!
*
A HIT LÁTÁSÁNAK BIZONYOSSÁGA (7).
Isten igazán ismer bennünket, Ő mindent tud rólunk, ezért felesleges minden képmutatás; de a gyarlóságaink Isten által való ismerete is az Ő megváltó szeretetével teljes.
Isten tudja azt, hogy mi törékenyek, gyenge és hullámzó hitű emberek vagyunk, akik ebben a világban élünk, hiszen itt tükör által homályosan látunk (1Korinthus 13,12).
Isten azt is tudja, hogy nekünk ebben a világban szükségünk van – még hitünk kapcsán is – az érzékelésre, a tapintásra, a testi látásra és a gondolkozó látásra is, hogy a hit látása a miénk lehessen.
Ezért a feltámadott Úr, küldetésünk teljesítése közben folyamatosan és valóságosan megmutatja magát nekünk.
A feltámadott Jézus Krisztus „megjelenteti” magát nekünk, és megtapasztaltatja jelenlétét velünk, akár életünk számos eseményében is, egészen valóságosan (János 21,1)
Ennek során pedig a hit látásának bizonyossága – a feltámadott Jézus Krisztussal való közösségben – megerősödik bennünk.
A húsvéti örömüzenethez hozzátartozik az, hogy a feltámadott Jézus Krisztus negyven napon át sokaknak megjelent, hogy hitre segítse övéit, így a hit látásának bizonyosságára segítse őket, arra nézve is, hogy Ő valóban testben támadt fel – romolhatatlan, de valóságos testben –, hiszen megérinthették volna a testét, feltámadott testében halat evett (János 21,13–14).
Gondoljunk Tamás történetére! (János 20,24–29) Tamás a teoretikus, okos, gondolkodó látást képviselte, ezért őszintén előtárta kételyeit Jézus feltámadását illetően: Ha nem látom és nem érintem meg Őt, nem hiszem el a történteket. Jézus értékeli ezt az őszinte, de bizonyosságra vágyó kételkedést. Ezért a feltámadott Úr, csak Tamásért, külön megjelenik: Tamás, itt vagyok, láss, érints meg, csak ne légy hitetlen, hanem hívő! (János 20,27) Tamás megérinthette volna a feltámadott Jézus testét, a szögek helyét, a dárdával felsebzett oldalát. Ám Tamást nem a sebek látványa győzte meg, hanem ez a krisztusi határtalan szeretet, amely érette külön elment a legvégsőkig, csak hogy ne maradjon hitetlen, hanem hívővé legyen, azaz eljusson a hit látásának ajándékáig.
Jézus visszajövetelekor, annak megdicsőült testén már nem lesznek ott a sebek; erre a feltámadása után csak azért volt szükség, hogy bizonyosságra segítse azokat, akik meglátták Őt.
A feltámadott Úr ma is előttünk jár, velünk van, számos módon megjelenik nekünk; sőt, elmegy érettünk a legvégsőkig, hogy a hit látására segítsen bennünket.
Isten azért adta nekünk az igehirdetés mellett az úrvacsora sákramentumát – a hirdetett Ige mellett a látható Igét –, hogy bizonyítékra, tapintásra, érzékelésre vágyó, gyarló életünkön így is könyörüljön.
Isten Lelke segít minket a hit látására, a bizonyosságra, nem a tapintás; de a folyamatnak része lehet ez is, ekként is „meglátva” „megtapasztalva” a feltámadott Urat.
Az úrvacsora sákramentumában amilyen valóságosan megfogjuk a kenyeret, illetve amilyen valóságosan megisszuk a bort, és azok a testünk, a sejtjeink részeivé lesznek; ugyanolyan valóságosak a feltámadott Jézus Krisztusban beteljesedett isteni ígéretek.
Az úrvacsora sákramentuma persze ennél sokkal több, hiszen ez a szentség az élő, feltámadott Jézus Krisztussal és az egymással való közösségünket pecsételi meg, részesítve minket bűneink bocsánatában és az örök élet ajándékában.
A mi Urunk Jézus Krisztus azóta is sokféleképpen, életünk megannyi eseményében, megjelentette és megjelenteti magát nekünk (János 21,1), hogy érlelje hitbéli látásunkat.
Bizony, ilyen valóságos az, hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból, hogy Ő valóságosan megsegített, és mennyei világának teljes áldásával ajándékozott meg bennünket.
Ezt újra meg kell ismételnem, miként végig hangsúlyoztam ezt ebben a prédikációban, kapcsolódva a virágvasárnapi üzenethez.
–
Urunk, add nekünk a hit látását!
Urunk, köszönjük a hit látásának tartalmát, azt a csodát, hogy akit megfeszítettek, feltámadott; íme, Te hatalmasan cselekedtél.
Urunk, köszönjük a hit látásának bizonyosságát, hogy mi ma is egészen valóságosan megtapasztalhatjuk a Teveled való üdvözítő és boldogító közösséget.
Urunk, köszönjük, hogy végérvényesen segítettél és megáldottál!
Kell ennél több?
Egy Mozart operában zeng a záró kórusban a következő: Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés.
Hála Istennek, hogy nekünk ennyi jó elég, így nem ér minket gáncs és megvetés.
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2024. március 24.
- hét.
Böjt 6. vasárnapja, virágvasárnap.
Márk sorozat: 144.