(1) Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: Egy ember szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott.
(2) Majd amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja tőlük a részét a szőlő terméséből.
(3) De azok megragadták a szolgát, megverték, és elküldték üres kézzel.
(4) Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt pedig agyba-főbe verték, és megalázták.
(5) Újból küldött egy szolgát; ezt megölték, azután sok más szolgát is; némelyeket megvertek, másokat pedig megöltek.
(6) Volt még egy szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat meg fogják becsülni.
(7) A munkások azonban ezt mondták egymás között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség!
(8) Megragadták, megölték őt, és kidobták a szőlőn kívülre.
(9) Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt.
(10) Vajon nem olvastátok a Szentírásban: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő;
(11) az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben”?
(12) Ekkor el akarták Őt fogni, de féltek a sokaságtól. Mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták Őt, és elmentek.
(Márk 12,1–12)
(Márk 12,10–11)
Harmadik alkalommal magyarázzuk ezt a jézusi példázatot.
Két héttel ezelőtt, az első igehirdetésben, az egész példázatra figyeltünk, az egész példázat teljes ívét áttekintettük a leglényegesebb üzenettel, amelyben hatalmasan felragyogott előttünk a Jézus Krisztusban közölt evangélium.
A második igehirdetésben, egy héttel ezelőtt, ezt a példázatot a munkások szemszögéből szemléltük. Ez egy prófétai igehirdetés volt, Isten figyelmeztetése. Sokféleképpen rólunk szólt ez a példázat. Mi vagyunk az engedetlen, gonosz szőlőmunkások, akik visszaélünk az Isten szőlőskertjében azzal az örökséggel, amit az Isten ránk bízott.
A mai alkalommal, tovább folytatva a példázat magyarázatát, a Gazda felől, az élő Isten szemszögéből vizsgáljuk meg ezt a példázatot.
Ebben a példázatban az egy héttel ezelőtti nehéz, kemény, de pontos igei üzenet után, ismét hatalmasan ragyog majd fel előttünk az evangélium.
Jézus Krisztus a 118. zsoltárt idézi.
Jézus az ószövetségi Írásokat idézi, hiszen a mi Urunk mindig az Írásokkal, az Isten kijelentésével, Igéjével érvelt.
Most is egy bibliai Igét idéz Jézus, a 118. zsoltárból, mintegy a példázatnak lényegi üzenetét megfogalmazva: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, zárókővé, szegeletkővé lett. Az Úrtól lett ez csodálatos a mi szemünkben (Zsoltárok 118,22–23).
Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy ezek az igeversek, és így tulajdonképpen a példázat zárása, a Gazda csodálatos kegyelmének a dicsérete.
Erről lesz ma szó.
Legyen itt velünk az Isten Szentlelke, töltse be a mi értelmünket, szívünket, hogy valóban a Gazda csodálatos kegyelmének dicséretével távozhassunk el innen, mert akkor tényleg megtapasztalhatjuk ebben a dicséretben, ebben a magasztalásban azt, amit Pál apostol mond: Mindenre van erőnk a Krisztusban (Filippi 4,13).
Azért, hogy mindezt átéljük – a magasztalásban rejlő erőt, a gazda csodálatos kegyelmének a dicséretét –, engedjék meg a Testvérek, hogy a felolvasott Ige alapján hat rövid jellemzőjét hadd fogalmazzam meg ennek a csodálatos isteni kegyelemnek.
*
Ez a kegyelem ELŐRE ELHATÁROZOTT KEGYELEM (6).
Ezt a példázatot más evangélisták is megírták, többek között Lukács evangéliuma 20. fejezetében is olvasunk a gonosz szőlőmunkások példázatáról. Ott egy egészen érdekes megfogalmazás tárul elénk (Lukács 20,13).
Amikor a Gazda határtalan szeretettel háromszor is elküldte a munkásokhoz a szolgákat – sőt Márknál még azt is olvassuk, hogy más, egyéb szolgát is küldött a Gazda a munkásokhoz – és a szőlő munkásai nyomorúságosan bántak a szolgákkal, visszaélve a Gazda határtalan szeretetével, akkor a Gazda így töprengett, így tűnődött magában: Mit tegyek ezután? Mit tegyek ezekért a munkásokért, hogy jobb belátásra bírjam őket?
Ekkor hangzik el az evangélium szíve, Isten töprengésének végső döntéseként: Elküldöm egyszülött Fiamat, hátha Őt megbecsülik – ekként olvassuk a Lukács írása szerint. Márknál pedig ugyanez így hangzik: elküldöm a Fiamat, Őt meg fogják becsülni (6).
Isten tűnődik?
Isten azon gondolkodik, hogy mit tegyen ebben a nehéz helyzetben?
Isten nem tudná a megoldást?
Olyan ez a leírás, mintha Isten határozatlan, bizonytalan lenne?
Dehogyis!
Ez a tűnődés, amelyből Fia elküldésének határozata születik meg, valójában Isten üdvözítői szándékának „irodalmi” kifejezése.
Az Isten mindeneknek előtte, minket megelőző, örök elhatározással szeret bennünket.
Ő üdvözíteni, megváltani akarja ezt a világot (1Timóteus 2,4).
Mindig átjárja a szívemet az öröm, a gyönyörűség, amikor a teljes Bibliából kiolvasom, kihallom ezt az üzenetet: Isten üdvözíteni akarja ezt a világot; Ő azt a megoldást akarja ajándékozni ennek a világnak, amit ember soha nem adhat, csak egyedül az élő Isten.
Előre elhatározott kegyelem ez az isteni kegyelem, amely csodálatos a szemeink előtt: Elküldöm egyszülött Fiamat, Őt megbecsülik.
*
Utána – erről részletesen szóltunk egy héttel ezelőtt – milyen szomorú olvasni arról, hogy a Gazda részéről előre elhatározott kegyelem a szőlőmunkások felől, mifelőlünk MEGVETETT KEGYELEM (3–8).
Meg fogják becsülni a Gazda egyszülött Fiát a szőlő munkásai?
Nem becsülik meg!
A munkások nem becsülik meg a Gazdát, az élő Istent, istentelenné lesznek.
Minél inkább fokozza a Gazda a kegyelmét, annál megátalkodottabbak a munkások.
A munkások semmibe veszik a Gazda szolgáit, az Isten küldötteit is.
Tudjuk, hogy a szolgák a példázat szerint, üdvtörténeti értelemben a prófétákat jelentik, de a példázatban a szolgák minden keresztyén bizonyságtételre utalnak.
A munkások semmibe veszik a Gazda szolgáit és azok üzeneteit; azaz semmibe veszik az Isten Igéjét; semmibe veszik az igehirdetést, bolondságnak tartják azt; semmibe veszik az igehirdetőket; semmibe veszik az Igéből következő örömhírt, valamint az Igéből következő örökkévaló rendet; semmibe veszik Isten ügyét.
A munkások nem becsülik meg a Gazda egyszülött Fiát sem.
Megvetjük a Gazdát, megvetjük a Gazda szolgáit és megvetjük a Gazda Fiát is.
Ma már nemcsak a világ, hanem a liberális teológia is azt kérdezi, hogyan lehetséges az, hogy valaki, aki szenvedett, kínhalált halt, az tud segíteni rajtunk.
Ezzel az egyház saját üzenetének lényegét kérdőjelezi meg, és a világgal együtt a kereszthalált bolondságnak és botránynak tartja (1Korinthus 1,23).
Ahol pedig nem becsülik a Gazdát, azaz az Istent, ott az emberek nem becsüli meg egymást sem, meg a teremtett világot sem.
Semmibe vesszük a Gazdát, éppen ezért semmibe vesszük egymást is.
Tele van az életünk halálos feszültségekkel, „kicsiben és nagyban”, mindenféle területen.
Miközben semmibe veszik ezt a világot is – az Isten szőlőskertjét –, amit művelésre és őrzésre kaptunk az Istentől (1Mózes 2,15). Kiszipolyozzuk ezt a világot.
Isten elküldte Fiát, hogy Őt megbecsüljük, mi pedig sem Őt, sem senkit és semmit nem becsülünk meg, hanem gátlástalanul megvetjük az Isten határtalan kegyelmét.
Olyanok vagyunk, mint ahogy azt egy másik jézusi példázatban a „Hamis bíró” példázatában olvassuk: volt egy bíró, aki Istent nem félt, embert nem becsült (Lukács 18,2). Ez egy tömör diagnózis a bűnös emberről, a szőlőmunkásokról, rólunk.
Isten kegyelme előre elhatározott kegyelem, mert Isten üdvözíteni akarja ezt a világot; bennünket, embereket meg akar váltani.
Lám, erre a kegyelemre az ember válasza ez lenne: megveti ezt a kegyelmet, olyan lesz, mint a hamis bíró, Istent nem fél, embert nem becsül? Az ember nem becsüli meg a kegyelmet.
Értitek ezt a fájó ellentmondást? Isten előre elhatározott szándéka szerint elküldi Fiát is a szőlőskert munkásaiért, mert Őt majd megbecsülik; de Őt sem becsülik meg.
Ó, az emberi bűn határtalansága!
*
Az Isten kegyelmének harmadik jellemvonása, hogy ez a kegyelem mégis, ennek ellenére, VÉGSŐKIG FOKOZOTT KEGYELEM (6).
Ezt olvassuk az Igében is: utoljára, végül Fiát küldte el.
Itt, ezt az üzenetet hallva, nekünk, reformátusoknak azt kellene tennünk, amit a katolikusok tesznek; csendben térdre borulni, látható módon kifejezni hódolatunkat Isten határtalan szeretetének láttán, amit Ő, a Gazda, egyszülött Fiában cselekedett érettünk.
Isten elment érettünk – minden gyarló visszaélésünk ellenére – a legvégsőkig.
Határtalan az Isten kegyelme.
Tényleg csak térdre hullani lehet e határtalan kegyelem láttán.
Ő az egyetlen Gazda, csak Ő, aki ezekre a megátalkodott, egyre gonoszabb visszaélésekre ilyen szeretettel reagál. Gondoljatok bele, mi emberek, már az első kudarc után, azaz első küldöttünk bántalmazása után levontuk volna a konzekvenciákat és visszavágtunk volna. A Gazdag nem ezt teszi; Ő újból és újból próbálkozik, a végsőkig elmegy munkásaiért, értünk.
Az egyetlen ilyen Gazda, aki egyetlen kegyelmével elküldi értünk egyetlen Fiát.
Pedig a Gazda, az Isten mindeneket tud.
Isten pontosan tudta, mi vár a Fiára a gonosz szőlőmunkások között, és mégis elküldte.
A Gazda tudta, hogy Fiát megölik, majd kivetik a szőlőskerten kívülre (8). A Zsidókhoz írt levél utal erre, miszerint Jézusnak, a kapukon kívül, Jeruzsálem városán kívül kellett szenvednie (Zsidókhoz írt levél 13,12).
A Gazda tudta, miként bánnak majd a munkások a Fiával, és legvégül mégis elküldte egyszülött Fiát érettünk (6).
Mégis elküldte!
Annak ellenére, hogy mi ilyenek vagyunk!
Annak ellenére küldte a Fiát, hogy tudta, mi vár a Fiára e-világban.
Mégis! Ez a „mégis” pontosan és tömören kifejezi az Isten határtalan, legvégsőkig fokozott szeretetét.
E szeretetet tapasztalva csak térdre borulni lehet, meglázva magunkat a határtalan irgalom Istenének színe előtt: „Mégis!” Ilyen a mi Urunk, gonoszságunk ellenére mégis a végsőkig elmegy érettünk. Mindezek ellenére Isten elküldte egyszülött Fiát üdvösséges megmentésünkért.
Itt Isten megváltó szeretetéről, Jézus Krisztus keresztáldozatáról és feltámadásáról van szó.
Nem is akarom magyarázni a keresztáldozat és a feltámadás csodáját, mert ezeket a csodákat nem lehet magyarázni, csak hittel befogadni lehet azokat; valamint leborulni lehet Isten szeretetének csodája előtt, újjászületni lehet e csoda által, és üdvösséget nyerni…
Csak a hitvallást idézve tudjuk ezt a csodát kifejezni: Jézus szenvedett, megfeszítették, meghalt – miattunk, érettünk, helyettünk– eltemették, harmadnapra feltámadott a halálból, legyőzve a halált. A feltámadással Jézus a bizonyságát adta annak, hogy Ő az Isten Fia, a Megváltó. Valóban Őnéki adatott minden hatalom mennyen és földön (Máté 28,18).
A Római levél himnusza jut eszembe Isten határtalan szeretetére, Jézus Krisztusra tekintve: Ó, Isten bölcsességének, igazságának, ismeretének megfoghatatlan titka, milyen kikutathatatlanok az Ő döntései, igazságai, utai; Őtőle, Őáltala, Őérette van minden, Övé a dicsőség, örökkön örökké! (Róma 11,33)
*
Tehát, Isten kegyelme előre elhatározott kegyelem, az ember részéről megvetett kegyelem és mégis, Jézus Krisztusban a végsőkig fokozott kegyelem.
Éppen ebben a Jézus Krisztusban közölt határtalan kegyelemben van ennek a kegyelemnek a határa is.
A negyedik jellemvonása ennek a kegyelemnek, hogy Isten kegyelme KORLÁTOZOTT KEGYELEM; határtalan kegyelem az Isten kegyelme, de egyben korlátozott kegyelem is (11).
A határtalan kegyelem határa Jézus Krisztus.
Krisztusig, Krisztusban, Krisztus által van a kegyelem és az üdvösség.
Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet (János 14,6)
Jézus Krisztusban elment a legvégsőkig érettünk az Isten, megmutatva határtalan szeretetét, és Őbenne kijelentette nekünk határtalan szeretetének határát is.
A határtalan kegyelem határa Jézus Krisztus.
Nekünk ezt kijelentette az Isten, és így jelentette ki az Isten: Nem adatott más név, aki által üdvözülhetnénk, csak Jézus Krisztus (Cselekedetek 4,12–13).
Most ne bonyolódjunk bele abba a kérdésbe, ami ilyenkor azonnal megmozdul bennünk: Más világvallások hívőivel mi lesz akkor, ők el fognak kárhozni? Bizony sokakban egyből ez a kérdés tör fel akkor, amikor Jézus Krisztus egyetlenségét hangsúlyozza a keresztyén üzenet.
Ez a kísértő kérdése! Mindenekelőtt szögezzük le ezt.
Ezután minden teológiai mélység nélkül hadd zárjam rövidre ezt a kérdést! Nekünk, akiknek az Isten kijelentette az evangéliumot, azaz üdvözítő, egyetlen szeretetét és kegyelmét a Jézus Krisztusban, rajtunk Ő joggal kéri számon a Jézus Krisztusba vetett bizonyosságunkat.
Legyen most elég ennyi válaszként!
Krisztusig, Krisztusban, Krisztus által van az üdvösség. Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet. Jézus Krisztusban elment a legvégsőkig érettünk az Isten. A Gazda határtalan kegyelmének határa Jézus Krisztus.
Az Úrtól lett ez a kegyelem. Egyedül az Úrban van ez a csodálatos, üdvösséges kegyelem.
Ezt mi hisszük és valljuk.
Áldott legyen az Isten, hogy a mi számunkra Ő ezt kijelentette, mi pedig mindezt hihetjük. Ez kegyelmi állapot.
Hited által, üdvösség által pedig mindened megvan, bármilyen helyzetben vagy is.
Hit által mindig látod azt, hogy mennyi mindened van.
Az Úrtól lett az üdvösségünk, csodálatos ez a mi szemünkben; és akinek üdvössége van, annak mindene van.
Vedd észre, mennyi mindened van még ebben a világban is, amit az Úrtól kaptál! Annyi nagy és apró csodát éltél már meg, örömökben és bajokban egyaránt, életed minden színterén!
Gyülekezetünk is csodákat élt meg, mióta létezik. Ez a gyülekezet üdvösséges állapotban van. Ez a két gyülekezet, közel száz éve a semmiből indult (1925, 1932, 1942), semmije nem volt: aztán mindkét helyen lett temploma, parókiája, gyülekezeti háza, most lett óvodája is. De a látható épületeket megtölti maga a gyülekezet, az Isten népe, miközben együtt építhetjük az Isten országát, magunkhoz ölelve rendszeresen itt nyaraló testvéreinket is, akikkel most a templom mellett megtelt a gyülekezeti terem és az udvar is, miközben a tetőtérben gyerekistentiszteletet tartunk. Ez nem dicsekvés, ez csoda, ez nem tőlünk van, hanem az Úrtól, miközben megtapasztaljuk az Úr kegyelmét, a legnagyobb csodát, hogy az Úrban vagyunk.
Az Úrtól lett az üdvösségünk: akinek pedig üdvössége van, annak mindene van. Ne légy tehát megkeseredett, megfáradt ember, hiszen annyi csodát élsz meg te, akinek üdvösséged van!
Korlátozott ez a kegyelem, a Jézus Krisztusban, az Úrban, hiszen az Úrtól lett ez a megtartó, megoldást ajándékozó csoda.
Áldott legyen az Isten, hogy mi az Úrban vagyunk, üdvösségünk van, és az Úrban csodákat élünk meg minden helyzetben, miközben csodás ajándékokat veszünk az Úrtól.
*
Az ötödik jellemvonása ennek a kegyelemnek, hogy ez a kegyelem MINDENEKET EGYBEN TARTÓ KEGYELEM (10).
Íme az evangélium tömören, benne Isten előre elhatározott, megvetett és mégis végsőkig fokozott kegyelme: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett szegeletkővé, sarokkővé, amely egyben tartja az épületet (10), mint a nagy katedrálisok kupoláját.
A csúcson helyezik el a sarokkövet, arra támaszkodik minden súly.
Ha azt a sarokkövet kimozdítanánk, akkor darabjaira omlana össze az egész kupola, az egész építmény.
Szeretett templomunk vöröskőből épült csonkatornyánál 2001-ben kibontották a csigalépcső számára az ajtónyílást, amely a tetőtérbe vezet.
Ezt a kibontott nyílást alá kellett dúcolni, hogy átmenetileg hordozza a fölötte lévő roppant súlyt.
A munkálatok legvégén láttam, ahogy a vöröskövet faragó munkások, akik művészei voltak a szakmájuknak, beemelték azt a hatalmas zárókövet, sarokkövet, amely egyben tartja a nyílás áthidalóját, miközben hordozza az ajtó fölötti teljes súlyt.
Kiemelve az alátámasztást, a zárókő szilárdan hordozta a terhet, megtartotta az épületet…
Ilyen sarokkő az Isten kegyeleme, amelyet mi megvetettünk, és amelyet az Isten mégis kiárasztott ránk.
Ez az isteni kegyelem az, amely egyben tartja gyarló, darabokra széthulló életünket.
Az Efézusi levélben olvassuk, hogy Isten a Jézus Krisztusban egybeszerkesztett mindeneket (Efezus 1,10).
Mert itt minden az „entrópia”, a szétesés felé rohan.
Isten nélküli életünk bűne miatt minden darabjaiban hever, minden esik szét: emberi kapcsolatok, egyház, közélet, világ, mi magunk; darabjaiban az emberek személyisége, hite, értékrendszere…
A Vad Fruttik együttes énekli: Darabokban, darabokban, darabokban.
Emberi erőből nem jutunk ennél tovább, mint ezt megállapítani: darabokban sóhajtozik az emberi élet.
Egy igen egyszerű példát említek erre, amely csak felszínesen jelzi azt, hogy darabokban a világunk, így milyen helyzetben is vagyunk valójában.
Rendelek egy kisméretű, akkus láncfűrészt. Kibontom a csomagot. Ez a kisméretű, veszélyes üzemű szerszám is tizenöt darabban érkezik meg. Nincs hozzá útmutatás, miként kell összeszerelni. Miért nem lehet ezt a kisméretű szerszámot egyben elhelyezni a dobozban?
Darabokban, minden darabokban.
Rendeltünk egy hálószoba szekrényt. Nem említem a márkát. A csavarokkal együtt háromezer darabban érkezett meg a bútor, a minőségről most nem is beszélek – alig van benne anyag – egy hétig kellett összerakni, szakembert kellett hozzá hívni.
Minden darabokban.
Áldott legyen az Isten, hogy nem hagy bennünket ebben a halálosan szétesett állapotban!
Áldott kegyen az Isten, hogy üdvözítő szándékával, határtalan kegyelmével Jézus Krisztusban elmegy érettünk a legvégsőkig, hogy a mi bűn miatt halálosan szétesett életünket egybeszerkessze és egyben tartsa egyszülött Fiában.
Az a kő, amelyet mi, a szőlő munkásai megvetettünk, az sarokkővé, életépületünket örökké egyben tartó zárókővé lett.
*
Végezetül a hatodik jellemvonása ennek a kegyelemnek, hogy ez a kegyelem CSODÁLATOS KEGYELEM (11).
Az Úrtól való ez a kegyelem, csak az Úrban, csak az Úrtól kaphatjuk, ezért csodálatos (11).
De attól is csodálatos ez a kegyelem, hogy a mi szemeink megnyíltak e csoda előtt.
Adj hálát ezért Istennek, miszerint igaz rám, rád és mindannyiunkra az Ige: Az Úrtól lett ez, csodálatos a mi szemeink előtt. Vagyis a lelki látásunk, az értelmünk és a szívünk megnyílt e csoda előtt.
Csodálatos örök élet, csodálatos új élet, csodálatos szolgáló élet fakad ebből a krisztusi forrásból.
Hit által tudjuk, hogy miénk a legnagyobb csoda: az örökélet, az üdvösség.
Ezért ebben a világban, minden nyomorúságunk ellenére – ez is csoda –, új életünk van a Krisztusban, más emberekké lehetünk.
Az is csoda, hogy nemcsak önmagunknak élünk ebben az önző világban, hanem ennek a krisztusi csodának lehetőségét továbbadjuk másoknak, az életünkkel és a bizonyságtételünkkel.
Csodálatos örök élet, csodálatos új élet, csodálatos szolgáló élet.
Áldott legyen az Isten, hogy megnyitotta a szemünket, a szívünket az Úr erre a kegyelemre.
–
Gyönyörű ez az Ige!
Itt tényleg biztos zengésű trombitaként harsan az evangélium.
Ez a néhány igevers valóban a Gazda csodálatos kegyelmének dicsérete.
Ez a kegyelem előre elhatározott kegyelem, az ember által megvetett kegyelem, és mégis, Krisztusban végsőkig fokozott kegyelem, de egyben Krisztusban korlátozott ez a kegyelem, széteső életünket egyben tartó kegyelem és csodálatos kegyelem.
A fiatalabb korosztály közül talán többen ismerik a Quimby együttest, akinek énekes dalszerzőjével, frontemberével júliusban együtt vacsorázhattam, beszélgettünk.
Ez a joggal neves és elismert, tehetséges művész sok mindent átélt, ő is keresi azt a krisztusi, megtartó kegyelmet, amelyről a mai igehirdetésben szó volt. Ez a dalaiból is kitűnik.
Többek között arról is beszélgettünk, hogy mit olvas mostanában. Kiderült, sok klasszikust olvasott élete során, de sok más egyebet is. Konkrét kérdésemre azonban ezt a választ kaptam: Eljutottam odáig, hogy mostanában már csak a számláimat olvasgatom.
Megdöbbentem: Jaj Istenem, én is eljutottam idáig, most már csak a számláimat olvasom, a mérhetetlen mennyiségű, rám terhelt ügyeket intézem, beleveszve ezekbe. Pedig nem ezért lettem lelkész.
De ez a frappáns válasz valójában arra mutat rá, hogy világunk egy paragrafusos, bürokratikus, mindent túlszabályozó világ, amire persze azért van szükség, mert mindennel visszaélünk. Embertelenedik, elhidegül, kegyetlenné és harcossá lesz körülöttünk minden.
Urunk, könyörülj rajtunk!
Ne hagyd, hogy ilyen hivatalnokokká torzuljunk!
Kell a rend, mindent szépen, ékes rendben kell elintézni, ezzel nincs is gond.
De Urunk, emeld fel az életünket, túl a lelketlen szabályokon, számlákon, paragrafusokon, ügyeken, pitiáner harcokon és kegyetlen háborúkon!
Töltsd be Szentlelkeddel életünket, csodálatos kegyelmed által.
Áldott légy azért, hogy ezt a csodálatos kegyelmet, hitben már most megtapasztalhattuk.
Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk, lélekben letérdelünk, Téged magasztalva azért a kegyelemért, amit egyszülött Fiadban megmutattál nekünk.
Köszönjük, hogy ez a kegyelem üdvözítő szándékod pecsétje.
Urunk, áldunk Téged, hogy most ebben az Igében felragyogott előttünk a Te kegyelmed!
Köszönjük, hogy az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeinkben. Áldott légy azért, hogy mi tudunk megváltó szeretetedről, mert szemeink és szívünk megnyíltak kegyelmed előtt. Köszönjük, hogy ez a csoda a miénk! Bizony mennyi, de mennyi csodát átéltünk még Teáltalad.
Kérünk Urunk, Szentlelked által töltsd be életünket, gyülekezetünk és egyházunk szolgálatát! Te adj ébredést, megelevenedést, hitünknek növekedését, hogy a Te csodálatos kegyelmedre tudjunk hagyatkozni. Add, Urunk, hogy minden helyzetben, örömben és próbatételben, ne csak önmagunknak éljünk, hanem a ránk bízottak és sokak javára.
Urunk köszönjük, hogy Te, most, ebben erősítettél meg bennünket. Mi pedig, a Te hatalmas, csodálatos kegyelmed dicséretével, örömmel megnyugodva, békességben, szeretetben távozhatunk el innen; nem mint hivatalnokok, nem mint ügyintézők, hanem mint olyan emberek, akiket átjárt, megelevenített a Te csodálatos kegyelmed.
Áldott légy ezért!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. augusztus 14.
32. hét.
Szentháromság utáni 9. vasárnap.
Márk sorozat: 83.