(43) Még beszélt, amikor egyszer csak megjelent Júdás, egy a tizenkettő közül, és nagy sokaság jött vele a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől, kardokkal és botokkal a kezükben.
(44) Aki elárulta Őt, ezt az ismertetőjelet adta meg nekik: Akit megcsókolok, az lesz Ő: fogjátok el, és vigyétek el biztos kísérettel!
(45) Amikor odaért, azonnal hozzálépett, és így szólt: Mester! – és megcsókolta.
(46) Azok pedig megragadták Jézust, és elfogták.
(47) Valaki az ott állók közül kirántotta a kardját, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.
(48) Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta nekik: Úgy vonultatok ki ellenem, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok.
(49) Veletek voltam mindennap a templomban, és tanítottam, és nem fogtatok el. Az Írásoknak azonban be kell teljesedniük.
(50) Ekkor mindnyájan elhagyták Őt, és elfutottak.
(51) De követte Őt egy ifjú, aki csak egy inget viselt mezítelen testén; őt is megragadták,
(52) de ő az ingét otthagyva mezítelenül elmenekült.
(Márk 14,43–52)
(Márk 14,47–52)
Lassan három éve magyarázzuk Márk evangéliumát gyülekezetünkben.
Ennek során most azt az egybeesést is megélhetjük, hogy az éppen soron következő márki igeszakasz a bibliaolvasó kalauzunk szerinti napi Ige is egyben.
Jézus elfogatása történetének második szakaszára figyelünk ezen a vasárnapon.
Ez a nehéz, súlyos jelenet mégis gyönyörű evangéliumi üzenetet tartogat nekünk, ha Jézus Krisztusra figyelve magyarázzuk ezt a jelenetet.
Ekkor felragyog az az evangéliumi üzenet Jézus elfogatása történetének minden eleméből, amelyet az első keresztyének hitvallása így fogalmazott meg: Jézus Krisztus Úr!
Ezen az istentiszteleten, a felolvasott igeszakasz alapján, arra figyeljünk, hogy mit jelent Jézus Krisztus Úr volta!
Közben fontos tanításokat, sőt életünket, szívünket, hitünket megerősítő örömhíreket kapunk majd.
*
JÉZUS KRISZTUS ISTEN AKARATÁT BETELJESÍTŐ ÚR (48–49).
Amikor Jézust elfogták, azt mondta az elfogóinak: Úgy jöttök ellenem kardokkal és botokkal, mint egy rabló ellen, holott én nem bujkáltam előletek, ott voltam közöttetek, mindig nyíltan szóltam és cselekedtem, nyilvánosan tanítottam.
Jézus nyilvánosan szólt és cselekedett mindvégig, nem bujkált.
Akik pedig ellene indultak, azok nem nyíltan, nem szemtől szemben léptek fel ellene, hanem képmutató módon, hátulról támadtak; így is mondhatnánk, aljas módon fordultak Jézus ellen.
Bizony, magunkra ismerhetünk, bűnbánatot tarthatunk, szétnézve a világban akár el is keseredhetünk, mert hányszor, de hányszor képmutató módon, sunyin, aljasan támadjuk a másikat, egyéni, közösségi, társadalmi méretekben, egyházban és világban egyaránt. Ilyenkor mindig a magunk gyarló és önző részigazát vagy éppen hamisságát akarjuk érvényesíteni, valami nemesnek látszó ügy mögé rejtőzve, de nem nyíltan előállva, mint azt Jézus Krisztus tette.
Ezért Jézus szava most ránk mutat, mint akkori elfogóira mutatott, így mutat erre a világra is, isteni tisztasága vád alá helyez minket: Úgy jöttök elém kardokkal és botokkal, mintha rabló lennék, pedig én mindenkor nyíltan szóltam és cselekedtem.
A rabló kifejezés azt is jelentette abban a korban, hogy az illetőt politikai lázadónak tartják. Azokat is rablóknak nevezték akkor, akik a római hatóság ellen szervezkedtek valamiféle politikai mozgalom élén. Akkor is mindennek politikai felhangja volt… Nincs új a nap alatt.
Jézus szava ránk mutat, Igéje bűnbánatra késztet: Úgy jöttök ellenem, kardokkal és botokkal, mint egy rabló ellen, holott én nyilvánosan szóltam és cselekedtem… Az ellen megyünk, aki értünk jön… Nem nyíltan, hanem lapítva, mintha az igazságot képviselnénk, pedig csakis a saját érdekeinkről, hatalmunkról, hiúságunkról van szó. Jézus egy másik helyen hozzá is teszi: De ez a ti órátok, a sötétség órája (Lukács 22,53).
Jézus Ura az eseményeknek.
Ezért Jézus kihangsúlyozza: azért kell ennek így történnie, mert az Írásoknak be kell teljesedniük (49).
Jézus életében minden esetben az Isten előre tervezett, üdvözítő akarata lesz valósággá. Isten Ura az eseményeknek! De jó ezt tudni. Jézus Krisztusnak erre nézve bizonyossága van: Be kell teljesedni az Írásoknak. Számos ószövetségi Ige utal arra, ami itt, most ebben az evangéliumi jelenetben és a továbbiakban egészen konkrétan beteljesedik.
Gondoljunk Ézsaiás próféciájára, aki Jézus Krisztusról mondta sok száz évvel eme események előtt: Ő a mi vétkeink miatt kapott sebeket, a mi bűneink miatt törték össze, és mi az Ő sebei árán gyógyultunk meg (Ézsaiás 53,5).
De ebben a jelenetben teljesedett be Zakariás próféciája is: Megverem a pásztort és szétszéled a nyáj (Zakariás 13,7). A tanítványok ugyanis Jézus elfogatásakor mindannyian szertefutottak, és Jézus Krisztus teljesen egyedül maradt (50).
Itt teljesedett be a Zsoltárok könyve 55. fejezetének 13. verse, amely Júdás árulására utalt, egy héttel ezelőtt szóltunk erről. Gondoljatok bele ebbe az igeversbe, amely szintén szó szerint beteljesedett: Nem az ellenségem támadt ellenem, nem az ellenségem árult el engem, hanem a barátom, a testvérem, akivel együtt jártunk az Isten házába (Zsoltárok 55,13).
Ámósz próféciája is beteljesedett ebben a jelenetben, mert Ámósz így szól egy helyen, hogy mezítelenül menekültek el mellőlem (Ámósz 2,16). Ha figyelmesen hallgattuk a felolvasott igeszakaszt, a menekülő ifjú személyében – őrá még kitérünk –, mindez szó szerint beteljesedett. Az Írásoknak be kell teljesedniük. Isten szava igazság és élet, amit Isten megmond, az úgy lesz.
Ugyanezt a jelenetet mindegyik evangélista megírta.
Figyeljünk a párhuzamos helyekre is, ahol ez hozzájárul az üzenet megerősítéséhez!
Máté itt hozzáteszi, hogy Jézus azt mondta: „Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet? De akkor miképpen teljesednének be az Írások, hogy ennek így kell történnie?” (Máté 26,53–54)
Jézus nem kérte Isten angyalainak segítségét, mert Isten akaratának az Írások szerint be kell teljesednie.
Mi az Isten akarata?
Az Isten jót akar nekünk.
Az Isten életet akar.
Az Isten azt akarja, hogy újból az Ő eredeti teremtési gondolata szerint, az édenkerti állapot boldogságában éljünk.
Isten akarata üdvözítő akarat, életes akarat, teremtő és újjáteremtő akarat. Ahogy ezt Jézus egy másik helyen kijelentette nekünk, eljövetelének célját meghatározva: Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben éljenek! (János 10,10)
Értitek, nem ilyen életet szánt nekünk az Isten, mint amilyet most élünk!
Vagyis élhetünk szebben, értelmesebben, megújulhatunk. Ez az Isten akarata. Isten azt akarja, azért küldte el értünk egyszülött Fiát, hogy életünk legyen és bőségben éljünk.
Jézus Krisztus az Isten akaratát beteljesítő Úr.
*
JÉZUS KRISZTUS INDULATOKAT LECSENDESÍTŐ ÚR (47).
Jaj, de fontos üzenet!
Ebben a jelenetben minden feszül az indulattól, amelynek a vége az, hogy előkerül a kard, és valaki a dulakodás közben lecsapott a főpap szolgájára, levágta annak fülét.
Indulat, tettlegesség és össze-vissza való vagdalkozás.
Sőt, kiegészítem: provokálás, hergelés mindenféle szinten, egyre feszítőbb indulatok, amely egyszer csak robban – ki tudja, mikor –, és tettlegességig durvul, előkerül a „kard”, utána pedig össze-vissza vagdalkozunk, ölünk, gyilkolunk, rombolunk…
Urunk, irgalmazz nekünk!
Ilyenkor már csakis a zsigeri erő dönt mindenben, miként az állatvilágban, és odáig jutunk, amiben mostanság is szenvedünk – szinte minden alkalommal felvillantom ezt a fájó tapasztalatot –, hogy inkább pusztuljon az egész világ, de csak az én érdekem, az én igazam érvényesüljön!
A kard a Bibliában szimbolikus értelemben az Istentől rendelt hatalom kardját is jelenti.
Erre a hatalomra szükség van, mert a bűn rontotta világban másként nem lehetne rendet tartani, és megemésztenénk egymást, illetve mindent felemésztene az emberi önzés és az emberi bűn.
Csak az a nagy baj, hogy a hatalom nem az Istentől eredezteti a hatalmát – amely mindig szolgáló hatalom –, hanem visszaél ezzel a hatalommal, így akkor is előkerül a kard, amikor a hatalom ellen támadunk, mert megelégeltük a hatalom visszaélését.
A regnáló hatalom legyőzése után egy új hatalom kap lehetőséget, amely aztán újból visszaél a hatalmával, azaz nem jól él a hatalom szimbolikus kardjával, ennek okán ismét fortyognak az indulatok, előkerül a kard, és a hatalom ellen támad… Ez újból és újból ismétlődik a történelemben. Nincs új a nap alatt. Íme, az ember nyomorúsága, amelyet megtapasztalunk sokféle területen, így az emberiség történetében is.
Tovább fokozom!
Ebben a jelenetben azt is látjuk – ez a legelgondolkoztatóbb –, amikor megjelenik e zűrzavarban a harcos keresztyénség.
Más a hitvalló kereszténység és más a harcias kereszténység. A hitvalló keresztyénség bátran képviseli az igei igazságokat, azért küzdeni, szenvedni is kész, de direkten soha nem konfrontatív és provokatív.
A hitvallás egész más, mint a direkt harciasság; ebben az amúgy is harcias világban nekünk békességszerzőknek kell lennünk, ám soha nem a ránk bízott üzenet feladásával.
Ugyanezt a jelenetet János is leírta, aki megnevezi Pétert, miszerint Péter volt az a tanítványok közül, aki előkapta a kardját és lecsapta a főpap szolgájának fülét (János 18,10–11). János már megnevezi Pétert, Márk még nem, mert János evangélista sokkal később írta az evangéliumát, az első század végén, Péter akkor már nem élt. Ezért János evangélista megnevezi Pétert.
Péter a harcos, heves keresztyén, a végletek embere, hol fogadkozik, hol kardot ragad, hol pedig megtagadja Urát (Márk 14,66–72).
Jézus meg is jegyzi Péternek – János evangéliumában olvashatjuk –: Péter, nem akarod, hogy kiigyam azt a poharat, amit az Atya nekem rendelt; nem akarod, hogy végigvigyem a megváltás művét, és Isten szeretete érvényesüljön rajtad és rajtatok? Ám Isten rendelését erre nézve senki ember meg nem akadályozhatja.
Péter vagdalkozásából kiderül, hogy még semmit nem ért Jézus Krisztus személyének titkából, Jézus Krisztus megváltó küldetéséből.
Kedves Testvéreim, fáj nektek mindaz, amiben most élünk?
Hergelések, indulatok – pro és kontra – mindenütt a világban…
Hát mivé lett ez a világ? Hová jutottunk? A kereszténység is pusztán harcias akar lenni?
Ugyanennél a jelenetnél Máté szerint Jézus fontos figyelmeztetést ad Péternek és valahányónknak: Tedd vissza a kardodat, mert aki kardot ragad, az kard által vész el! (Máté 26,52) Nem a kard a megoldás. Aki erőszakkal akarja megoldani a problémákat, az rengeteg szenvedést okoz, és előbb-utóbb maga is erőszakot fog szenvedni.
Zakariás ugyanazt prófétálta meg, amit Jézus Krisztus hangsúlyozott, hiszen Őbenne teljesedtek be a próféciák – a Dunántúli Református Egyházkerület címerében is ez az igevers szerepel –: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Lelkemmel! (Zakariás 4,6) Tedd vissza a kardot, nem a zsigeri megoldás, az erő, a konfliktus, nem a harcias helyzet a krisztusi megoldás!
Pál az Efézusi levélben emeli ki ugyanezt: A lélek kardjára van szükség (Efezus 6,17). Az Isten szeretethatalmára van szükség. Ha valamilyen harcra szükség van, az valójában az imaharc.
Jöjj, Szentlélek Isten! Adj nekünk szelíd lelkületet és igaz, élő, hitvalló hitet is, akik soha nem tagadnak meg Téged, de krisztusi Lélekkel képviselnek, hiszen boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet (Máté 5,5).
*
JÉZUS KRISZTUS GYÓGYÍTÓ ÚR (Lukács 22,51).
Tehát, az eddigieket összegezve: Jézus Krisztus Isten akaratát teljesítő, indulatokat lecsendesítő Úr, aki gyógyító Úr is egyben.
Itt van ez a templomszolga, akinek lecsapták a fülét a dulakodásban.
Noha ennek a templomszolgának nagy bajt jelentett, hogy lecsapták a fülét, de mégis gondoljunk bele, hogy ez a vagdalkozás mindössze ennyi eredményt hozott: egy fül?
Mit old meg az erőszak?
Nagy áldás, a Szentlélek „rendezése”, hogy négy evangélista írta meg Jézus Krisztus örömüzenetét, mindegyik ugyanazt, és mégis más hangsúlyokkal.
Ezt a jelenetet – Jézus elfogatását – is négyen írták le. Így állnak össze az evangéliumokból egy-egy evangéliumi jelenet teljes tudósításai is.
Lukács evangélista írása közli, hogy ezt a templomszolgát Málkusnak hívták; és azt is megtudjuk Lukácstól, hogy amikor Jézus látta, hogy Péter levágta a templomszolga fülét, akkor odament ehhez a templomszolgához – Málkushoz –, és meggyógyította a fülét (Lukács 22,51).
Gondoljunk bele Málkus helyzetébe!
Málkuson végigfuthatott a tapasztalat: Meggyógyít engem az, aki ellen megyek; ennyire szeret engem az, aki ellen támadok!
Gondoljuk tovább mindezeket! Ennyire szeret engem az Isten, akivel én nem foglalkozom; már akkor sem, amikor baj van; akiről elfelejtkeztem, akit elhanyagoltam, akit bántok, akivel perlekedem, és aki még mindig megtart engem; még mindig fenntartja számomra a kegyelmi időt, még éltet, még lehetőséget ad, még hív, lehajol hozzám az én gyógyító Uram!
Hát erre a határtalan szeretetre miként válaszolhatott Málkus?
Aki ellen megyek, az meggyógyít, az szeret, az segít rajtam!
Ha ezt az isteni szeretetet válasz nélkül hagyjuk, elveszünk.
A kételkedő Tamás, ezt a jézusi szeretetet tapasztalva, leroskadt az Úr előtt és hitvallást tett: Én Uram, és én Istenem! (János 20,28)
Jézus Krisztus gyógyító Úr, aki életet akar, aki életre gyógyít meg bennünket – minden napunk kegyelem –; de Ő az, aki új élettel ajándékoz meg bennünket, hogy krisztusibb legyen ez a földi élet; és Ő az, aki örök életre gyógyít meg minket, mert a legnagyobb gyógyulás az, amikor Ő hazahív bennünket örökkévaló országába.
Nagyon szeretjük ezt a földi életet, annak minden perce Isten kegyelmének kivételes ajándéka számunkra, de amikor lejár a földi időnk, akkor hazahív bennünket a mi Urunk abba az országba, ahol nincs betegség, nincs halál, ahol minden tökéletesen jó.
Jézus Krisztus úgy gyógyít meg, hogy megtérést ajándékoz nekünk: Én Uram és én Istenem, Tehozzád fordulunk!
Az élet Istenéhez fordulásunk az egyetlen megoldás minden bajunkra, betegségünkre, háborúságunkra; ez az igazi gyógyulás.
Urunk, adj nekünk megtérést, ébredést, Tehozzád fordulást, üdvösséges gyógyulást, hitünkben erősödést. Urunk, adj ébredést a világban!
Nincs más megoldás, csak ez!
*
JÉZUS KRISZTUS MEGVÁLTÓ ÚR (50–52, Cselekedetek 4,12).
Valljuk, hogy Jézus Krisztus Úr: Isten akaratát beteljesítő Úr, indulatokat lecsendesítő Úr, gyógyító Úr, és végezetül – erről még hadd szóljak, hogy teljes legyen az igemagyarázat – Jézus Krisztus megváltó Úr.
Döbbenetes ez a jelenet.
Ahogy Jézust elfogják, először a tanítványai futottak szerte mellőle.
Az Írásoknak be kellett teljesednie ebben is (49), miként arról Ámósz próféta is szólt (Ámósz 2,16).
Jézus tanítványai az elsők, akik egyedül hagyták Urukat, annyira megrettentek attól, hogy Mesterük sorsára jutnak.
Utána a körülállók futottak el Jézus mellől.
Először a tanítványok hagyták magára Jézust; utána a sokaság közül azok, akik még szemlélői voltak ennek a jelenetnek, mind elfutottak.
Fennállt ugyanis annak veszélye, hogy a római hatóság őket is elfogja, miként akkoribban a lázadóval együtt elfogták azokat is, akik a lázadóval voltak, vagy a közelében tartózkodtak, hiszen egyszeriben mindenki gyanússá lett.
De a legvégsőkig kitartva követte Jézust egy ifjú, egy fiatalember.
Ez már Márk saját anyaga, amelyet az evangéliumokban csak ő írt le (51–52).
Ez az ifjú a legtovább volt hűséges Jézushoz, követte az Urat. Ám, amikor őt is elkapták a katonák, akkor rémületében pánikba esett, és ruháját letépve, azt a katonák kezében hagyva, mezítelenül menekült el Jézus közeléből.
Ez a menekülő ifjú története, amit egyedül csak Márk írt le. Miért?
Azt állítja a hagyomány, hogy ez a menekülő ifjú Márk maga, aki később hitében megerősödve, megírta evangéliumát, és benne eme bűnvallását, bűnbánatát is közzétette. Olyan ez a jelenet, mint Márk kézjegye a művén, akárcsak Pál saját kezű írása a levelei végén (2Thesszalonika 3,17); vagy miként a nagy festők, valahol a sarokban, egy pici alakban, szignatúraként odafestik saját magukat; vannak olyan filmrendezők is, akik egy pillanatra megjelennek valahol, így jegyzik ellen alkotásukat. Hát ilyen kézjegy a menekülő ifjú története is.
Mindenesetre döbbenetes, hogy a tanítványok az elsők, akik elhagyták Jézust. Ez összefügg Márk negatív tanítványképével, amelyről sokat szóltunk már. Márk evangélista tehát a legvégsőkig kitartott Jézus mellett, de végül pánikba esve ő is elmenekült az Úr közeléből.
Jézus tehát teljesen egyedül maradt, hirdetve, hogy a megváltás műve egyedül az Isten ajándéka, Jézus Krisztus által, ahhoz mi semmit hozzá nem tehetünk!
Egyedül Ő az, a mi Urunk Jézus Krisztus, aki diadalmasan elhordozhatta az emberlét minden hasadtságát, ellentmondását, nyomorúságát, a gonosz és a halál hatalmát, a bűn minden következményét, minden árulásunkat, gyávaságunkat, képmutatásunkat, indulatunkat, sokszor halálos egyedüllétünket és magányunkat…
Ő mindezeket győztesen elhordozta, új életet adva nekünk, mert Ő harmadnapra feltámadott a halálból.
Jézus egyedül maradt, és nemcsak emberileg maradt egyedül, hanem Ő az Istentől való elhagyatottság kárhozatos állapotát is megjárta miattunk, érettünk, helyettünk… (Márk 15,34) De Jézus Isten Fiaként, Megváltóként győztesen megszabadított bennünket minden bűntől, rossztól, örök haláltól, pokoltól!!!
De jó ezt tudni: Jézus Krisztus valóban Úr minden rossz fölött!
A hívő ember ezt tudja.
Ezért valljuk azt, amit a Cselekedetek könyvében olvasunk, hogy nincs üdvösség és megoldás másban, sem égen, sem földön, egyedül csak Jézus Krisztusban! (Cselekedetek 4,12)
–
Dicsérjük tehát a mi Urunkat!
Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére!
Ő Isten akaratát beteljesítő Úr, indulatokat lecsendesítő Úr, gyógyító Úr és Megváltó Úr.
Adj ébredést, Urunk!
Add hitünk növekedését, hogy mindezt megtapasztaljuk, és általunk felragyogjon Jézus Krisztus Úr volta a világ előtt is!
Adj ébredést, Urunk!
Záró énekünkben húsvéti reménységgel könyörgünk ezért: Áll a Krisztus szent keresztje, elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve látom üdvösségemet (756. dicséret, 1. verse).
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2023. június 11.
Illusztráció: nincs
Szentháromság utáni 1. vasárnap
- hét.
Márk sorozat: 115.