” (1) Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek:
(2) hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással.
(3) Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük.
(4) Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak.
(5) Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat.”
(2Timóteus 4,1-5)
Pál apostol ifjú munkatársát kéri, szinte testamentumszerűen bátorítja a rábízott szolgálat maradéktalan betöltésére, józanul, a bajokat elhordozva, türelmesen (5).
Ez a kérés, szinte parancs, Isten színe előtt hangzik el, Jézus Krisztus eljövetelére hivatkozva: Kérlek, Isten színe előtt, Jézus Krisztus eljöveteléért (1).
A Jézus Krisztus eljövetelére való hivatkozás, a keresztyén szolgálatot, az egyház szolgálatának mibenlétét illetően két fontos dolgot jelent. Először is azt, hogy Isten arra méltatott bennünket, hogy képviseljük Őt a világban, vagyis ránk bízta a legfontosabbat, az evangéliumot, és erről Jézus Krisztus eljövetelekor számot kell adnunk Őelőtte.
Ugyanakkor a Jézus Krisztus eljövetelére való hivatkozás nemcsak számadást jelent, hanem bátorítást is, miszerint Jézus Krisztus eljövetelekor Isten országa maradéktalanul teljessé lesz rajtunk, és kiderül az, amit hitben már most is tudunk, hogy Jézus Krisztus ügye győztes ügy.
Tehát nincs mitől félnünk, győztes ügyet képviselünk, a számadás idején az Ő kegyelméből megállhatunk, miközben itt mindent megteszünk.
*
MIT bízott ránk a mi Urunk? Azt, hogy hirdessük az Igét (2).
Isten kijelentette magát nekünk, nemcsak általánosan, hanem egészen konkrétan. Isten szólt és cselekedett az Ő népéért, érettünk. Ennek dokumentuma a Biblia, benne Isten Igéjével. Ennek az Igének ma is élő és ható üzenete van; legfontosabb üzenete pedig Jézus Krisztus, és az Őbenne megjelent evangélium, a megváltás örömhíre.
Isten Igéjét hirdetni azt jelenti, hogy Jézus Krisztust hirdetem, örömhírt szólok. Csak így kommunikálhatjuk helyesen az evangéliumot.
Bátran merjük tehát a hitvallásaink felől értelmezni a teljes Szentírást, amely éppen erre mutat rá, miszerint a kijelentés, az Ige, a Biblia lényege a Jézus Krisztusban közölt evangélium. Nem hirdethetünk mást.
Isten Igéjét, egészséges tanításként is meghatározza a mai igeszakasz (3). A Jézus Krisztusról szóló evangélium valóban egészséges tanítás. Nem elsősorban a tökéletes tanrendszerről van itt szó, bár az Igéből következő szilárd ismeretről mindenképpen; hanem első renden az egészséges tanítás azt jelenti, hogy aki Jézus Krisztusban hisz, az személyiségében, lelkében, hitében, kegyességében egészséges ember, elnézést a kifejezésért, „normális” ember. Az egészség itt az Isten által nekünk ajándékozott „egészet” jelenti.
*
MIKOR hirdethetjük Isten Igéjét?
Az apostol szerint álljunk elő Isten Igéjével, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő (2).
Isten színe előtt, a Szentlélek világosságában átengedtem az értelmemen és a szívemen ezt a kívülről tudott, sokat idézett igeverset. Mit jelent az alkalmas és az alkalmatlan idő? Kimondhatjuk, hogy Isten Igéjének hirdetése kapcsán csak alkalmas idő létezik, minden idő alkalmas. Nem ideálisan alkalmas minden idő, ez igaz. De alkalmatlanságában is alkalmassá tehet Isten Lelke minden helyzetet.
Tehát minden idő alkalmas az Isten Igéjének hirdetésére. Persze akadályok adatnak bőven, de ezek csak inspirálhatnak szolgálatunk maradéktalan betöltésére.
Ha kicsit alaposabban átgondoljuk a fentieket, akkor valamilyen formában csoportosíthatjuk is ezeket az akadályokat. Támadhatnak külső, egyházon kívüli akadályok az Ige hirdetésére nézve. Európában ilyenek a jóléti társadalmak okozta jelenségek, ideértve a szekularizációt, az urbanizációt, a mobilizációt, a településszerkezet megváltozását, a vidék haldoklását, miközben az emberek a nagyvárosokban személytelenekké, kiszolgáltatottakká, manipulálhatókká váltak. Sajnos, a saját bőrünkön érezzük ezeket a folyamatokat, nem kell különösképpen magyarázni mibenlétüket. Gyökereinket elvágták, önazonosságunk megszűnik, és nem is igazán tudjuk, hogy kik vagyunk ebben a sokféle rengetegben. Ilyen külső akadály az a sokféle valláspótlék, álvallásosság, az élő hit, és az egészséges tanítás ellenében, amelyet az apostol a „mondák” kifejezéssel jelez (3-4). Napjaink aggasztó eseményeit, például a migrációs válságot figyelve pedig a különböző világvallásokkal való találkozás kiszámíthatatlansága szintén a külső akadályokhoz sorolható.
Vannak azonban belső, egyházon belüli akadályok is, az Ige hirdetésére nézve. A legfontosabb ilyen akadály, az a széthúzás, amely a keresztyén egyházon belül még mindig sorvaszt bennünket, noha most különösképpen arra lenne szükségünk, hogy Jézus Krisztus evangéliumát együttes hittel, bizonyossággal, erővel jelenítsük meg. Ennek ellenére továbbra is felekezetek, kegyességi irányzatok, írásértelmezések feszülnek egymásnak. Pedig most nem a „mélyteológiák” ideje van. Most bűn arra pazarolni az erőinket, hogy „unalmas” teológiai részletkérdéseken vitatkozzunk. Félre ne értsük! Az igei teológia nélkülözhetetlen és szent tudomány; de a teológia művelése akkor kedves az Úrnak, és akkor szolgálja maradéktalanul az Ő ügyét, ha az nem lesz öncélú, magamutogató, másokat „kiátkozó” teológizálássá.
Mind a külső, mind a belső akadályok mögött azonban a gyarló emberi „én” önzése áll; – az a tény, amit az apostol is hangsúlyoz: „Saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük” (3). Az „én” önzése mindent beáldoz, még a legszentebb ügyet is. Az önző „én” számára még az Isten ügye is saját maga dicsőségét szolgálja. Akinek viszket a füle, az nem fér a bőrébe. Világban és egyházban egyaránt így van ez.
Minden idő alkalmas Isten Igéjének hirdetésére, de mindig vannak akadályok, amelyekkel a Szentlélek inspirál bennünket arra, hogy bátran hirdessük az Ő Igéjét. A hívő ember, az apostollal együtt vallja, hogy számára szent, felülről, belülről való kényszer az evangélium hirdetése (1Korinthus 9,16). Tehát nem teheti, hogy ne hirdesse az evangéliumot. Éppen ezért, csak alkalmas idő létezik erre nézve.
*
HOGYAN hirdessük Isten Igéjét?
Erre is konkrét tanácsot ad a mai igeszakasz: taníts, ints, bíztass (2).
Isten Igéjének hirdetéséből tanítás, ismeret származik, amelyet hitvallásaink koncentráltan megfogalmaznak, és amelynek ismeretében mi is számot tudunk adni a bennünk lévő reménységről (1Péter 3,15). Ez a mindennapokban azt jelenti, hogy amennyiben megkérdeznek bennünket, akkor értelmes, világos egyszerűséggel, hitelesen tudjuk elmondani azt, amit hiszünk. Ugyanakkor ebből az ismeretből soha nem lehet maradéktalan, tökéletes rendszert létrehozni; ettől mindig óvakodjunk. A hívő ember sem birtokolhatja az Istent!
Isten Igéjét nemcsak tanítva, hanem intve is hirdethetjük, hiszen Isten Igéje minden történeti szituációban, és valahány élethelyzetben rámutat az Úr vitathatatlan akaratára, amely féltő szeretettel mindig az ember javát szolgálja. Ezért az igehirdetés fontos eleme az intés, a feddés, hiszen Isten akaratát képviselve nem lehetünk gyávák és megalkuvóak. Ugyanakkor az intés soha nem lehet a saját frusztrált személyiségünkből fakadó agresszió. Olyan féltő szeretetből való feddésről van itt szó, amely ránk is vonatkozik; – ránk is, akik tolmácsolhatjuk azt. Az intés rámutat arra, ami nem jó, amin változtatni kell, de építően rámutat a megoldásra is. A próféták mindig ezt tették.
Isten Igéjének hirdetéséhez nélkülözhetetlenül hozzátartozik a bíztatás, hiszen Isten szava mindig megszólít, megvigasztal, megölel, reménységre hangol; azaz Isten Igéje mindig lelkigondoz, egyházat és egyes embert egyaránt.
Hogyan hirdessük Isten Igéjét: tanítva, intve, bíztatva. Itt szeretném egy kicsit aktualizálni a sorrendet, hiszen mindig a lényegi üzenet szól hozzánk, és soha nem a szó szerinti értelmezéshez kell ragaszkodnunk. Ezért bátorkodom megfogalmazni, hogy manapság a fenti sorrend fordítottja áldottabb lehet. Vagyis egyeseket először bíztatni kell ahhoz, hogy aztán taníthatóvá és inthetővé lehessenek, és ezáltal az evangélium maradéktalanul eljusson hozzájuk. Tehát az „indirekt” módszerek ma hatékonyabbak lehetnek.
Ugyanakkor a világ és az európai környezet drasztikus változásait szemlélve, a direkt módszerektől sem szabad visszariadnunk. Ez azt jelenti, hogy konkrét, nehéz történeti helyzetekben, vagy bizonyos személyiségek esetében az intés, mint kezdő hangvétel lehet célravezető, Isten Szentlelke által.
Ez a három típus egyébként az igehirdetés fontos elemeit képezi: tanítói, prófétai, lelkigondozói építőköveit.
Ez a három együtt hozza létre az igehirdetés negyedik fajtáját: az evangélizáló igehirdetést.
A fentieket összegezve elmondhatjuk, hogy az „egészséges tanítást” (akár tanítunk, akár intünk, akár bíztatunk); – csak egészségesen lehet továbbadni. A testileg beteg ember alkalmas az evangélium hirdetésére, de a mentálisan beteg ember nem. Urunk, tégy bennünket, szolgáidat, személyiségünkben, hitünkben, kegyességünkben egészséges emberekké, akik hitelesen tudják kommunikálni az egészséges tanítást, benne az evangéliumot, ebben a világban. Az apostol ezt a gondolatot így fejezi ki: „Te azonban légy józan mindenben, a bajokat viseld el türelmesen, végezd az evangélista munkáját” (5).
Még általánosabban hadd fogalmazzam meg a választ arra a kérdésre, hogy hogyan hirdethetjük az Igét. Ezt a választ már a mai igeszakasztól elszakadva, a teljes Írás összefüggésében fogalmazom meg. Ez a válasz azért is fontos, mert az Ige egyházában az egyetemes papság elvét valljuk, miszerint minden hívő ember Jézus Krisztust szolgálja, ezért a maga lehetőségei, időkeretei között minden hívő ember hirdeti az evangéliumot. Isten nem kér tőlünk lehetetlent. Így az evangélium hirdetésének legegyszerűbb módját említem meg itt, amelyben minden gyülekezeti tagnak aktív szerepe lehet. Ez pedig nem más, mint a látható egyházban való látható jelenlét. Hidd el, az a tény, hogy most vasárnap itt vagy, már hitvallás, már szolgálat. Nem baj, ha nem mindig érted a prédikációt. Nem baj, ha nem tudsz minden esetben egyformán figyelni. Ezek ellenére a puszta jelenléted hitvallás Jézus Krisztus ügye mellett. Hadd mondjam egyszerűbben: a puszta jelenléted hitvallás amellett a „kultúra” mellett, amelyet az Isten ránk bízott. Most, amikor elárasztanak bennünket mások; – ennek a puszta jelenlétből fakadó hitvallásnak döntő szerepe lesz.
–
Hirdesd az Igét, mert csak alkalmas idő létezik erre nézve, és ne feledd, hogy a puszta jelenléted már hitvallás az egészséget, üdvösséget ajándékozó örömhír mellett, amely tanít, int, bíztat.
Textus / Lekció: 2Timóteus 04,01-05
Igehirdető: Steinbach József