(2) Evódiát intem, és Szüntükhét is intem, hogy legyen közöttük egyetértés az Úrban.
(3) Sőt téged is kérlek, hűséges munkatársam, segíts nekik, akik együtt küzdöttek velem az evangéliumért, Kelemennel és a többi munkatársammal is, akiknek a neve benne van az élet könyvében.
Filippi 4,1–9
(Filippi 4,2–3)
Nevünk benne van az élet könyvében!
Nincs ennél nagyobb örömhír!
Pál ezt az örömhírt hirdeti meg!
Nevünk benne van az élet könyvében!
Jézus Krisztus is ezt hangsúlyozta tanítványainak, követőinek: – Annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben! (Lukács 10,20)
A Jelenések könyvének végén, a Biblia utolsó fejezeti között is ezt a bizonyosságot olvashatjuk, miszerint nem a halál nyelt el bennünket, hanem ott van nevünk az Élet könyvében (Jelenések 20,12).
Isten kegyelme megnyert bennünket az életnek, a Krisztusban!
Akinek neve szerepel az Élet könyvében:
– az hálás, hűséges szolga;
– az tudja, hogy sok kísértés érheti, ezért megfogadja az Úr intését és engedelmes, krisztusi bölcsességgel mindig a békességet munkálja;
– az ilyen embernek minden körülmények között bizonyossága és öröme van!
1.
HÁLA. (3)
Pál hálát ad a hűséges szolgatársakért.
Akinek neve az Élet könyvében van feljegyezve, az hálás, hűséges szolga.
Ez a hálaadás a filippi gyülekezet hűséges munkatársait emeli ki.
– Filippiben az első gyülekezeti tagok asszonyok voltak, Lídia és a többiek. Tudjuk, hogy az apostol, Filippibe érve, a városkapun kívül hirdette az evangéliumot. Az ott lévő asszonyok közül egy Lídia nevű asszony megtért (Cselekedetek 16,11–15).
Talán Lídián keresztül több más asszony is hitre jutott. Közéjük tartozhatott Evódia és Szüntükhé is, akiket itt megemlít az apostol, de akikről nem tudunk többet.
Az asszonyok lelkülete, a nő hitbéli fogékonysága és stabilitása, szolgáló teherbírása áldás. Az asszonyok ott szolgálnak Jézus körül, ott vannak Pál mellett, ők az első európai gyülekezet megtérői (2). Nem forgatjuk fel ezzel a gondolattal az Isten teremtési rendjét, a férfi és a nő kapcsán, hanem a helyére tesszük azt: végre a nőt is az őt megillető isteni helyre.
– Pál ugyanilyen hűséges szolgatársaként említ meg egy férfit is, Kelement.
Csak találgatni tudunk, ki lehetett ő. Mondjuk ki, hogy nem tudjuk.
Lám, ha valakinek éppen tudjuk a nevét, akkor sem tudjuk egy idő után beazonosítani a személyét.
Lám, nem az számít, hogy nevesek vagyunk-e? Ebben a világban persze ez hangsúlyosnak tűnhet, de hamar leírhatnak bennünket, hamar kopik a név, mert lényegileg nem ez a fontos.
– Pál megszólít továbbá, egészen konkrétan egy megbízható munkatársat, aki az apostol bizalmasa, valamint a filippi gyülekezet meghatározó szolgálója lehetett.
Lám, ez a fontos szolga mégis névtelen. Itt nem az számít, hogy a nevünket ismerik-e.
Ezután említi Pál a többi hűséges filippi munkatársát is, névtelenül.
– Ismét hangsúlyozzuk.
Nem az számít, hogy nevesek vagyunk-e, vagy sem, illetve mennyire kopott meg egykori nevünk!
Hanem csakis az számít, hogy nevünk benne van-e az Élet könyvében!
Pál hálaadása, a Szentlélek által, a filippi munkatársakról a mi gyülekezetünk hűséges munkatársaira irányítja a figyelmünket.
Előttem van a gyülekezet, Almádiban és Fűzfőn. Kezdettektől fogva, a közelmúlton át, mind a mai napig, reménységgel gondolva a jövőre.
Adjunk hálát értük; – nemcsak a nevesekért; – hanem a csendesen, háttérben szolgálókért is!
– Adjunk hálát az előttünk jártakért!
Annyi név, arc, emlék állít meg és késztet hálaadásra.
Olyanok is, akiket én már mintha elfelejtettem volna, és aztán belelapozok egy iratba, és eszembe jut sok hűséges szolga, gyülekezeti tag, imádkozó, szerető, bátorító testvér.
De nem az a lényeg, hogy olykor nekem is eszembe jutnak ők, hanem hogy az Úr akkor sem felejti el őket, ha én és sokan már nem is gondolunk rájuk.
– Azért is hálásak vagyunk, hogy mindig van következő nemzedék.
Most, a jelenben is van új gyülekezeti nemzedék, új hűséges, hálás szolgák sora.
Nem egyformák ezek a nemzedékek.
Az új nemzedék tényleg egészen más, mint a korábbi; – de hála értük!
Ez a fenti megállapítás nem értékítélet, de valóban más ez az új nemzedék, hiszen a világ is nagyon megváltozott körülöttünk. Most ennek részleteire nem térek ki.
Hálát adunk az új nemzedékért. De az új nemzedéknek is hálát kell adni az előttük jártak hűségért, és nem szabad azt gondolniuk, hogy velük kezdődött az egyház.
– Azt is tudjuk, hogy az Úr mindig ad majd hálás, hűséges szolgákat a gyülekezetekben, noha a helyek, települések átalakulása miatt ez más formában ölthet majd testet…
Tehát voltak, vannak és lesznek is hűséges szolgák a mi gyülekezetünkben is.
Amikor, közel harminc évvel ezelőtt ide kerültem, az akkori fűzfői gondnok, az Úr áldott munkása, azt mondta nekem: ha így fogy a gyülekezet, négy év múlva nem lesz itt senki. Azóta eltelt harminc esztendő, és vagyunk, gyarapszunk!
Dicsőség érte az Úrnak!
– Mindenki gondoljon itt a saját gyülekezetének hűséges szolgáira.
De a keresztyénség, a protestantizmus, a helvét irány és református egyházunk megannyi hűséges szolgájáért adjunk hálát bátran!
Ezekről a hűséges szolgákról azt írja az Ige, hogy együtt küzdöttek az evangéliumért, az apostollal egységben.
Mindig lesznek, akik küzdöttek és küzdenek a Jézus Krisztus ügyéért, az evangéliumért.
Akit Isten beírt az Élet könyvébe, az valamilyen formában szolgálatot vállal a látható egyházban. Már a puszta jelenlét is szolgálat!
Ez az, ami hálaadásra indít minket.
Mozgások és átalakulások vannak, de az egyházat mindvégig megőrzi az Úr.
Együtt küzdünk az evangéliumért.
Nem az igazságért küzdünk, végképp nem a magunk igazáért küzdünk, nem mások ellen küzdünk, hanem a feltámadott Jézus Krisztusról tanúskodunk, ez ennek a küzdelemnek a lényege: bizonyságtétel.
Nem önmagunkat képviseljük, nemcsak önmagunknak élünk! Nem önmegvalósítók vagyunk, hanem krisztusi értelemben önmegatagdók vagyunk (Lukács 14,1), ami nem egyenlő az önfeladással.
Ma hatvanadik házassági évfordulóját ünnepli a gyülekezet közösségében egy házaspár, akik kezdettől fogva, szüleikkel, családjukkal együtt, a legnehezebb időkben is, küzdöttek itt az evangéliumért. Őértük is hálát adunk!
2.
INTÉS. (2)
Ahol az Élet könyvében bejegyzettek élnek, ott sok a kísértés.
Ezért a hála után int az apostol.
Az apostolnak konkrét oka van az intésre.
A gyülekezetben két asszony, Evódia és Szüntükhé, rivalizáltak egymással, vetélytársakká lettek.
Ezek ketten a gyülekezet magjához tartoztak.
Ők a gyülekezet alapítói lehettek, ezért különösen is jogot formáltak maguknak bizonyos előnyökre, tekintélyre, vezetésre…
Nem tudjuk a részleteket.
Egy azonban biztos: két komoly hívő (nő és nemcsak nő), akik domináns személyiségek, és adott a saját határozott elképzelésük, igei látásuk, azok tudnak is békétlenkedni, vetélkedni, azok bizony össze tudnak veszni, és hasadást tudnak támasztani egy gyülekezetben. Nagy hitükben már észre sem veszik, mennyire behálózta őket a Sátán, és egyre inkább saját magukat képviselik, az Urra és Igékre hivatkozva is. Mennyi kín hullámveréseit húzzák maguk után ezek…
Nem a mi gyülekezeteinkről beszélek, mert mindenkori hálaadásom tárgya az, hogy a mi gyülekezeteinket mindezidáig megőrizte ezektől a nagy nyomorúságoktól az Úr. Kegyelmi állapotban vagyunk. Mindenkori könyörgésem tárgya, hogy maradjunk is így!
Vetélkedések mindig vannak, az egyházban is.
A hívő ember is gyarló ember, sőt igen gyarló, mert komolyan dolgozik a gonosz is azok között, akiknek neve fel van írva az Élet könyvében.
De a vetélkedések nem mérgesedhetnek el.
Ezek a rivalizálások nem veszélyeztethetik a gyülekezet egységét, Krisztus ügyének hitelességét.
Annyi embertelen, irgalmatlan harc van a világban, igazából kőkemény diktatúrában működik és működhet minden, nem a szó politikai értelmében, hanem a vezetési módszereket illetően, mert az emberi bűn miatt mindent felemésztene a káosz.
Nekünk azonban egyetértésre, békességre kell jutnunk a Krisztusban, egymással.
Hiszen a világ harcait kell krisztusi módon békítenünk, a sebeket gyógyítani, békességszerzővé kell lennünk (Máté 5,9).
Szolgálatunknak ez csak egy része, de fontos része.
Egymással békességre jutva tudjuk csak gyógyítani a békétlenkedő világban sérülteket, betegeket, a rajtunk keresztül Úrhoz menekülőket.
Hogyan tesszük ezt hitelesen úgy, ha mi nem tudunk egymással békességben élni.
Nem kell képmutatóan mindenkit a keblünkre ölelni!
De meg kell tudni bocsátani, meg kell tudni békülni, konfilktusokban nem szanad „elmérgesedni”, „belerothadni”, belekeseredni!
Pál ezzel kapcsolatban int.
Pál határozottan int.
Ugyanakkor Pál tapintatosan int. Ebben az intésben nincs emberi indulat, csak féltő szeretet. Ez az intés tapintatos, nem tereget, nem burogat szekrényt, nem megy bele részletekbe. Ez az intés nem osztogat igazságot.
Pál úgy int, hogy közben kezeli a helyzetet. Pál egy tekintélyes személyre bízza a két asszonyt, valamint a gyülekezet egységét.
Rendet csak úgy lehet tartani, ha van vezetés és van vezető: akinek alázata, felelőssége, szeretete; ugyanakkor képessége, jogosítványa is adatott arra, hogy rendet tartson.
Nagy probléma ez is az egyházban. Most ezt hagyjuk!
3.
BIZONYOSSÁG.
A hálaadás és az intés után kiteljesedik az üzenet!
Ide akartunk megérkezni, ezt vigyük haza!
Az apostol örömhírrel zárja ezt a szakaszt.
Benne vagyunk az Élet könyvében!
Annyi „könyvben” szerepel a nevünk.
A posztmodern korban mindenütt szerepelünk…
Ez a tény hivatalosan lehet fontos, szükséges és mégis veszélyes, egyben rettenetes.
Minden listán rajta vagyunk, mindent tudnak rólunk.
Ezek a listák elvárási listák!
Mindenki követeli rajtunk a magáét.
A hatalmi viszonyoktól függően ez variálható, srófolható.
Adott helyzetben elverik rajtunk a port.
Minden listán rajta vagyunk, de igazából nem számítunk sehol, hacsak érdekből nem, egy ideig, pozíció szerint…
Isten Igéje azt üzeni nekünk, hogy nevünk benne van az Élet könyvében.
Az Élet könyve egy szimbólum.
Benne vagyunk az Élet könyvében: Jézus Krisztusban vagyunk, üdvösségben, kegyelemben vagyunk!
Radikálisan fogalmazok!
Erre a „listára” kegyelemből kerülünk, azaz nem várnak érte semmit, ingyen van! Aztán ez a drága kegyelem Istennek kedves cselekvésre indít bennünket (Jelenések 2,20).
Aki ezen a „listán” szerepel, az számít, azt Isten számontartja mindenkor; akkor is, amikor itt már régen nem számolnak velünk, vagy éppen leszámoltak velünk…
Örüljünk, hogy nevünk benne van az Élet könyvében (Lukács 10,20).
Ez a bizonyosság mindenkor örömünk, reménységünk, erőnk, méltóságunk.
Ez a bizonyosság hálára indít és krisztusi bölcsességgel simítja el a konfliktusokat.
Senkiről nem mondhatjuk ki azt, hogy Isten kegyelme az illető nevét felírta-e az Élet könyvébe. Ezt a jogot Isten szuverenitása egyedül magának tartja fenn mindenkor.
Annyit azonban általánosságban kimondhatunk, hogy aki örökké hálátlan és gyűlölködő, az imádkozzon kegyelemért, újjászületésért. Sokan vagyunk ilyenek, Igéket, Krisztust emlegetve is.
Ez a kitérő csak megerősíti az evangéliumi üzenetet!
Örüljünk, hogy nevünk benne van az Élet könyvében (Lukács 10,20).
Ez a bizonyosság mindenkor örömünk, reménységünk, erőnk, méltóságunk.
Ez a bizonyosság hálára indít és krisztusi bölcsességgel simítja el a konfliktusokat.
*
Még csak szeptember legeleje van, de a hosszú, rekkenő hőség után máris beborult, esik.
Elkezdődött az iskola. Hivatalosan is indul a verkli.
De a kedvünk, az életünk nem borult be!
Hálatelt, intést elfogadó és békességet munkáló bizonyossággal indulunk a nyár végeztével a munkás második félévbe…
Örömmel megyünk: Benne vagyunk az Élet könyvében, Krisztusban, kegybelemben vagyunk!
Nem kell ennél több!
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2018. szeptember 2.
Textus / Lekció: Filippi 04,02-03
Igehirdető: Steinbach József