(1) Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: Egy ember szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott.
(2) Majd amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja tőlük a részét a szőlő terméséből.
(3) De azok megragadták a szolgát, megverték, és elküldték üres kézzel.
(4) Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt pedig agyba-főbe verték, és megalázták.
(5) Újból küldött egy szolgát; ezt megölték, azután sok más szolgát is; némelyeket megvertek, másokat pedig megöltek.
(6) Volt még egy szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat meg fogják becsülni.
(7) A munkások azonban ezt mondták egymás között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség!
(8) Megragadták, megölték őt, és kidobták a szőlőn kívülre.
(9) Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt.
(10) Vajon nem olvastátok a Szentírásban: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő;
(11) az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben”?
(12) Ekkor el akarták Őt fogni, de féltek a sokaságtól. Mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták Őt, és elmentek.
(Márk 12,1–12)
(Márk 12,1–3)
A mi Urunk, Jézus Krisztus példázata áll előttünk ezen a nyári vasárnapon.
A mai alkalommal az egész példázatot magyarázzuk, áttekintve annak ívét.
Ha az Úr könyörül rajtunk és megadja nekünk, akkor a következő vasárnapokon majd belemegyünk e példázat részleteibe, hiszen olyan gazdag ez a példázat üzenetekben, hogy egy igehirdetésben nem lehet azt a gyülekezet elé tárni.
Most tehát az egész példázatra figyelünk. Egy hét múlva pedig a részletekre!
Mivel minden példázatnak van egy lényegi üzenete, egy „hasonlítási pontja” a képek és az üzenet között, ezért a mai alkalommal, az egész példázatra figyelve, erről a lényegi üzenetről lesz szó; reménység szerint a következő vasárnapokon, ehhez a lényegi üzenethez kapcsolódva a részletek is, újabb gazdag üzenetekkel ajándékozhatnak meg bennünket.
Ennek a jézusi példázatnak lényegi üzenete, amely egyben az igehirdetésem címe is, így hangzik: Visszaélünk a Gazda, vagyis az Isten határtalan szeretetével.
*
EBBEN A PÉLDÁZATBAN A GAZDA, AZ EGYETLEN ÉLŐ ISTEN SZERETETÉRŐL VAN SZÓ (1).
A Gazda tehát az egyetlen, élő Isten, akiről a példázat képi világa szerint azt olvassuk, hogy szőlőt telepített.
Ez a szőlő – ha innen a szőlő felől nézzük a példázatot – jelenti Isten kiválasztott népét, Izráel népét jelenti, de a teljes Biblia összefüggésében a szőlő képe jelentheti Isten újszövetségi népét, az egyházat, még tágabb összefüggésekben pedig az egész emberiséget, az egész világot.
Ezzel a szőlőskerttel, mint képpel fejezi ki az Ige a Gazda, azaz Isten szeretetét.
Isten szőlőt telepített, Isten világot teremtett, lényének lényegéből, az élet ajándékából adott nekünk. Isten kiválasztotta magának népét, és elhívta őket a szolgálatra. Magunkra, az egyházra vonatkoztatva, Isten szolgálattal bízott meg minket, hogy az életünk tartalmas legyen e-világban.
Szemléletesen szól a példázat Isten jóságáról, szeretetéről: kerítéssel vette körül a szőlőt, őrtornyot és présházat épített a szőlőben.
A kerítés az Isten kijelentése, az Isten Igéje, annak fő üzenete, a Megváltó Jézus Krisztus örömhíre. Valamint a kerítés utal az Isten Igéjéből következő isteni rendre, amellyel Isten védi a szőlőt, védi az Ő népét, az egyházát, az emberiséget, ezt a világot, hogy az örök rend megtartson bennünket az Úr dicsőségére és a másik ember javára. Gondoljunk csak bele ennek a képnek a jelentésébe: Isten kerítéssel vette körül a szőlőjét, kerítéssel vette körül az életünket. Ebben benne van Isten óvó, gondviselő, megváltó, megtartó, megszabadító szeretete, amellyel körbeöleli az életünket.
Isten őrtornyot is helyezett a szőlőbe. Az őrtorony lényege az, hogy figyelje a szőlőt, és ha veszély leselkedik a szőlőre, akkor jelezzen, figyelmeztessen. Az őrtorony: Isten Igéjének hirdetése. Az őrtorony feladatát nemcsak a lelkészek, igehirdetők teljesítik, hanem mindazok, akik élő hittel, a maguk helyén felvállalják a Jézus Krisztus ügyét, és az Istentől elkészített helyzetben hirdetik, azaz nem szégyellik az evangéliumot. A látható egyház egy ilyen őrtorony. Minden településen minden templom és templomtorony egy ilyen őrtorony, amely látható módon hirdeti: Isten még mindig szeret, féltő szeretettel figyelmeztet minket. Gondoljunk bele abba a csodába, kegyelmi állapotba, hogy most, ebben az órában is, szerte a világon hirdetik Jézus Krisztus evangéliumát; akár szívből, akár színből, de Jézus Krisztus evangéliumát hirdetik, és ez örömre indító csoda (Filippi 1,18). Az őrtorony: Isten Igéjének hirdetése, Isten figyelmeztető szeretete, amely meg akar tartani bennünket az Ő üdvözítő rendjében.
Sőt, Isten présházat is helyezett a szőlőbe, hiszen a prés nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a szőlőből bor érlelődhessen. Ez a jézusi példázat más példázatokhoz képest egy átvitt értelmű, allegorikus példázat, ezért a prés jelentését is értelmezhetjük úgy, hogy a prés Isten szeretetének eszköze; hiszen amikor Isten megpróbál bennünket, noha adott pillanatban nem értjük, hogy mi miért történik, de értünk történik, hogy Isten hitre vezessen bennünket, a hitünket érlelje és az övéiből kipréselje, kisajtolja a mustot, a hit ajándékát, amely meg tudja ragadni az Isten megtartó kegyelmét.
A Gazda tehát az Isten, aki ezzel a szeretettel szőlőt telepített. Majd a Gazda a szőlőjét kiadta munkásoknak, Ő pedig egy időre idegenbe elutazott.
A munkások ebben a példázatban sokakat elénk tárnak. Majd talán a következő igehirdetésben részletezzük ezt. A példázat képei egymásba mosódnak, attól függ, hogy milyen optikából szemléljük azokat. A munkások azonban most minket jelentenek, vagyis Isten népét, Isten egyházát; valamint bennünket, mint az emberiséget, ezt a világot. Tehát most a munkásokat, mint példázatbéli szereplőket, a legáltalánosabban értelmezzük.
Isten ránk bízta a szőlőjét, mai munkásaira. Ez a következőket jelenti!
Nem vagyunk tulajdonosok. Isten ránk bízta a szőlőt, de továbbra is Ő a tulajdonos, mi bérlők vagyunk, használók vagyunk. Egy ideig, felelősen ránk bízta Isten a szőlőjét, lesz majd elszámoltatás.
Az a tény, hogy a Gazda elutazott, nem azt jelenti, hogy Isten a lovak közé dobta a gyeplőt, netán elhagyta ezt a világot. Az Isten továbbra is igényt tart a szőlőre, figyeli a szőlőt, ellenőrzi a munkásokat, elkéri a szőlő termését. Vagyis, az, hogy a Gazda elutazott, nem jelenti azt, hogy Ő magára hagyta volna ezt a világot, továbbra is szereti az embert, üdvözítő rendjében meg akarja tartani az embervilágot. Tehát, nem tehetünk akármit, nem élhetünk vissza az Isten kegyelmével.
Sőt, gondoljunk bele abba, hogy ez a kép, vagyis, hogy a Gazda munkásoknak adta ki a szőlőt és elutazott, azt is jelenti, hogy a munkások nem rabszolgák, hanem bérlők. Ez megörvendeztette a szívemet: Isten arra méltatott bennünket, hogy az Ő szőlőskertjében lehetünk munkások, „vincellérek”, ki-ki a maga helyén. Isten szőlőskertjében dolgozni, munkálkodni jó, ez a legjobb, ez életünknek minden öröme, boldogsága, tartalma. Ha a magunk feladatát úgy éljük meg, hogy abban az Isten dicsőségére és a ránk bízottak javára dolgozunk, szolgálunk, élünk, az Ő szőlőjében, akkor boldog emberek vagyunk. Gondoljunk bele abba, hogy az Isten, amíg ad feladatot-szolgálatot, addig minden körülmények között – még ebben az eszeveszetten felpörögött világban is – ad időt, egészséget, örömöt, felülről való erőt a feladathoz.
Abba is gondoljunk bele, hogy milyen kedvező feltételekkel alkalmazta a munkásokat a Gazda a szőlőjében. Nem pénzbeli juttatást kért a Gazda, amelyet a termés mennyiségétől függetlenül mindig ki kellett volna fizetni – akkor is, ha semmi sem termett –, hanem mindig az adott termés egy részét kellett leadni a munkásoknak a Gazda felé; ha kevesebb termett, akkor kevesebbet. Tehát a termés egy részét kellet átadni a Gazdának, a szerződésben szabályozottak szerint. Ennyire szeret bennünket az Isten; nekünk kedvez mindenben.
Összegezve: Nem tulajdonosok vagyunk, csak felelős bérlők. Nem tehetünk akármit, a tulajdonos továbbra is az Isten. Nem rabszolgák vagyunk, munkások vagyunk, akik örömmel, boldogan lehetnek jelen, így szolgálva az Isten szőlőskertjében.
Csodálkozzunk rá erre a boldogságra, erre az örömre!
Ha belefáradtál a saját feladatodba, a saját munkádba, a saját helyeden – mai divatos szóval élve, ha kiégtél –, akkor jusson eszedbe, hogy Isten munkása, szolgája vagy, nem pedig rabszolga. Micsoda méltóság ez! Az Isten szőlőjében szolgálhatsz, aki ad időt, egészséget, erőt, bölcsességet, örömöt, boldogságot a szolgálathoz, minden időben.
De jó az Isten szőlőskertjében munkálkodni!
Ennyire szeret bennünket az Isten!
*
Ha mindezeket végiggondoltuk, akkor döbbent meg minket igazán a példázat fordulata, amely bennünket, ezen a szép nyári napon, önvizsgálatra hív.
A Gazda szeret minket!
Gondoljatok bele abba, mi hányszor, HÁNYFÉLEKÉPPEN ÉLÜNK VISSZA A GAZDA SZERETETÉVEL, a Gazda eme határtalan szeretetével? (2–8)
E jézusi példázat képe tulajdonképpen Ézsaiás próféciájára utal, az ötödik fejezetből, ahol szintén szó van az Úr szőlőskertjéről.
Az ézsaiási próféciában ez a Gazda szeretetével való visszaélés akként mutatkozott meg, hogy noha Isten mindent megtett határtalan szeretetével, szőlőt telepített, gondoskodott arról, présházat készített, őrtornyot épített, kerítéssel körbevette a szőlőt; és a szőlő mégis vadszőlőt termett, vagyis nem termett ehető gyümölcsöt, gyümölcstelenné lett.
Ebben a példázatban a Gazda szeretetével való visszaélést a munkások viselkedésében látjuk.
Nézzük meg a példázat történetét ismét, azt az eseménysort, amit leírt Márk evangélista.
Eljött az idő, amikor a Gazda, a szerződés szerint, kéri a szőlő terméséből neki járó részt.
A Gazda elküldi az első szolgát. Ezt a szolgát a munkások megverik, és üres kézzel elküldik.
A Gazda ekkor egy másik szolgát küld a szőlő munkásaihoz.
A Gazda határtalan szeretetét, felfoghatatlan türelmét látjuk itt. A Gazda Isten, ezt bizonyítja annak türelme is. Nincs ugyanis olyan ember, aki az első megalázást, visszautasítást követően szeretettel bánna a másik emberrel, és újra próbálkozna kérésével az illetőnél. Tudjuk, ha valami rosszat tettek nekem, akkor azonnal visszavágok. Az ember ilyen, mindnyájan ilyenek vagyunk, legfeljebb egyesek jobban tudják leplezni, egy darabig, bosszúvágyukat. A Gazda azonban nem így tesz.
Ő elküldi a második szolgát is a munkásokhoz. Ezt a második szolgát már nemcsak megverik, hanem meg is gyalázzák a munkások.
Ám még mindig nincs vége az Isten határtalan szeretetének. A Gazda küld egy harmadik szolgát is a munkásokhoz. Felfoghatatlan, de így olvastuk! A munkások a harmadik szolgát már nemcsak megverik és meggyalázzák, hanem meg is ölik azt, majd kidobják a szőlőskertből a holttestét.
Márk evangélista azzal is fokozza a példázat feszültségét, kiemelve a Gazda szeretetét, hogy kihangsúlyozza, nemcsak három szolgát küldött el a Gazda a munkásokhoz ezzel a határtalan szeretettel, hanem még sok-sok szolgát küldött el hozzájuk. A három szolga említése, mint szimbolikus szám, kifejezi a sok küldöttet.
Ezek a szolgák nemcsak az ószövetségi prófétákat jelenítik meg – azokat is persze –, akik figyelmeztették Isten népét az Isten Igéjére és akaratára. Hanem ezek a szolgák mindazokat jelképezik – lelkipásztorokat, igehirdetőket, minden hívő embert –, akik felvállalják Isten Igéjét, Jézus Krisztus ügyét, az evangélium örömét.
A Szentlélek aktualizálja helyesen számunkra a példázatot: Mi vagyunk a szolgák, ha hitben szolgálunk; de mi vagyunk a munkások, ha engedetlenek vagyunk az Úr akaratával szemben.
Ekkor következik a legmegdöbbentőbb fordulat. Mit tesz a Gazda? Megáll az ember lélegzete. A Gazda határtalan isteni szeretete emberileg felfoghatatlan. Az első szolgát megverték, a második szolgát meggyalázták, a harmadikat megölték. Ezek után a Gazda egyszülött fiát küldi el a munkásokhoz, hátha őt megbecsülik. A munkások megátalkodottsága is határtalan, mert a Gazda fia láttán így kiáltanak fel: Íme ez a Gazda fia, ez az örökös, öljük meg, dobjuk ki a szőlőn kívülre és miénk lesz az örökség!
Milyen döbbenetes a példázat felépítése: Minél inkább gonoszodnak a munkások, minél megátalkodottabbá torzulnak, annál inkább kiárad rájuk az Isten türelmes szeretete, egészen addig, amíg el nem küldi hozzájuk egyszülött fiát (Róma 5,20).
Ézsaiás próféta így írja le a Gazda szeretetével való visszaélést (Ézsaiás 5,1): Isten szőlője, a gondoskodó szeretet ellenére, vadszőlőt termett. Jézus példázata pedig ezt a visszaélést ekként írja le: a szőlő munkásai a Gazda mindig megújuló, határtalan szeretetére határtalan gonoszsággal válaszoltak, még a Gazda fiát is megölték.
És mi?
Vizsgáljuk meg önmagunkat, értékeljük emberi kapcsolatainkat, vessünk számot a gondolatainkkal is; tartsunk önvizsgálatot, mint egyház, mint gyülekezet; nézzünk a gyűlölködő közéletre, keseredjünk bele a háborúskodó világ minden nyomorúságba!
Bizony, mindennel visszaélünk! Döbbenetes. Amilyen határtalan a Gazda kegyelme, olyan határtalan az emberi gonoszság és önzés. Ez a válaszunk Isten szeretetére?
Nem számít más, csak az „én”, az önérdek.
Az Istentől kapott örökséget kisajátítjuk, az Úrtól kapott világot a saját élvezeteinkért kiszipolyozzuk; tönkreteszünk mindent; most, azonnal kell minden!!!
Kiszorítjuk az Istent az életünkből, és mi akarunk az Isten helyébe ülni. Ez minden istentelenség gyökere. Azzal pedig, hogy kiszorítjuk az Istent az életünkből, gonoszokká torzulunk, mert ahol az Istent kiszorítják, ott kiszorítják a másik embert is.
*
MIKÉNT ÉRTSÜK HELYESEN A GAZDA HATÁRTALAN SZERETETÉT? (9–12)
Itt következik a jézusi példázat igazi fordulata.
Nem tudok mást tenni, mint leborulok, amikor újra és újra végiggondolom e példázat végkifejletét.
Ilyen határtalan lenne a Gazda szeretete? Ilyen felfoghatatlan lenne a türelme?
Csak egyedül az élő Isten képes erre a szeretetre, aki a szőlőmunkások fokozódó gonoszsága ellenére fokozza a kegyelmét: első szolgát, második szolgát, harmadik szolgát küld, azután még sokakat, végül egyszülött fiát küldi el, hogy jobb belátásra, megtérésre bírja a munkásokat.
Mikor telik be a Gazda kegyelmének mértéke? Hol végződik a türelme?
Azt kell mondanunk, hogy nem telik be a kegyelme, nincs vége a türelmének, mert az olyan, mint egy túlcsorduló pohár…
Jegyezzük meg egyszer s mindenkorra: Az emberi gonoszság nem akadályozhatja meg soha Isten kegyelmének, határtalan szeretetének üdvözítő útját.
A példázat legfontosabb eleme, hogy éppen ez a határtalan szeretet, ez a határtalan kegyelem utal egyben az Isten kegyelmének a határára is. Erről mindjárt szólok.
Tehát a Gazda végezetül elküldte egyszülött fiát a munkásokhoz, hátha őt megbecsülik, de tudjuk, nem becsülték meg, hanem megölték, is kivetették a szőlőből, hiszen a Gazda fia az örökös, a munkások pedig azt akarták, hogy övék legyen az örökség.
Isten határtalan szeretetének jele: egyszülött Fiának halála, a golgotai kereszt.
Még ebből a legnagyobb gonoszságból is kihozta Isten szeretete a legfőbb jót.
A golgotai kereszt két ága hirdeti az evangéliumot. A függőleges ága hirdeti, hogy rendeződhet a kapcsolat Isten és ember között, az ember minden bűne és nyomorúsága ellenére. A kereszt vízszintes ága pedig azt hirdeti, hogy minden indulat, gyűlölet és háborúskodás ellenére rendeződhet a viszony ember és ember között.
Ne kérdezd azt ebben a világban, ne kérdezd azt az ember és ember kapcsolatában, hogy kinek van igaza, ki a jó és ki a rossz egy adott helyzetben. Egyikünknek sincs igaza, mindannyian önzőek, részrehajlók vagyunk, saját részigazságainktól elbűvölve, a halál árnyékának völgyében élünk, Isten nélkül. Mindnyájan gonoszok vagyunk (Róma 3,10). Jézus Krisztus keresztjére van szükségünk.
Isten azonban elmegy érettünk a legvégsőkig: megölik egyszülött Fiát e-világ szőlőjének munkásai, mi; elveti Őt az emberi bűn és gonoszság; és éppen ez a tett lesz megváltásunkká. Ó, Isten bölcsességének felfoghatatlan titka, Övé a dicsőség mindörökké (Róma 11,33–36).
Ez a kereszt titka: Jézus szenvedése, Jézus megaláztatása, Jézus kínhalála elhordozta az emberi bűn minden nyomorúságát és minden terhét; azt a sok-sok szenvedést is, amit mi emberek, a bűneinkkel okozunk mások számára, egymás számára. Jézus Krisztus kereszthalála mindezeket elhordozta isteni erejével, mint ahogy a Völgyhíd hordozza az autókat roppant erővel.
Éppen ezért, a golgotai kereszt tesz késszé bennünket arra, hogy a bűneinket, terheinket letegyük oda, a golgotai kereszthez, és megszabaduljunk azoktól, üdvösséget nyerjünk, fellélegezzünk, megújuljunk, örök és új életet nyerjünk. A kereszt az egyetlen hely, ahová minden terhet és bűnt letehetsz, onnan „nem jön vissza bumerángként”. Bizony, az emberek minden tettünkért benyújtják a számlát. Nincs irgalom. Egyedül a kereszt az isteni irgalom helye. Onnan nincs „visszfuvar”. Olyan ez, mint amikor a mellkasunkról mázsás súlyok kerülnek le, és végre levegőt kapunk…
A golgotai kereszthalál után a feltámadás csodája jelzi az evangélium, az örömhír valóságát: Jézus Krisztus isteni erejével hordozta el bűneink büntetését, és ez lett számunkra megváltássá.
Íme, minden visszaélésünk ellenére, tart még a kegyelmi idő. A Gazda határtalan szeretete, minden gonoszságunk ellenére elküldi egyszülött Fiát, és amikor Őt megölik, a golgotai kereszt és a feltámadás csodája által adatik számunkra az egyetlen megoldás, a megváltás, az üdvösség, az élet teljessége, Isten eredeti gondolata szerint.
Tudod mi a kérdés?
Erről beszél ez a példázat.
A kérdés az, hogy miként viszonyulsz Isten határtalan szeretetéhez, azaz Jézus Krisztus váltsághalálához, keresztáldozatához?
A 118. zsoltárt idézi a példázat: A mi Urunk, Jézus Krisztus az a kő, amelyet az építők megvetettek. Ez a megvetett kő lett szegeletkővé, csúcskővé, sarokkővé, zárókővé (10–11). Bizony, a zárókő az a boltozati kő, amely hordozza a boltívet. Ha ezt a zárókövet kiütik a helyéről, ha megvetik, ha nem megfelelően építik bele az épületbe, akkor összedől az egész, akkor vége a rendnek, vége az életnek; akkor halál van, káosz van, kárhozat van.
Darabokban hever minden, ezen a világon, szűköl minden és mindenki, mert megvetettük a sarokkövet, egy kőnek tekintettük a sok közül. Isten határtalan szeretete azonban az általunk megvetett sarokkövet, keresztáldozata által beépítette a világ alkotmányába, hogy tartást adjon annak, és üdvösséges egésszé újjáteremtse azt. Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett zárókővé.
Az Úrtól lett ez, csak Ő képes erre a megoldásra, erre a határtalan szeretetre. De csodálatos-e ez a mi szemeink előtt? (11)
A fő kérdés tehát az, hogy számodra Jézus Krisztus keresztje mi jelent: megvetett kő, vagy zárókő? Pál apostol egészen konkrétan megfogalmazza a kérdést: Botrány, bolondság vagy Istennek ereje számodra a kereszt? (1Korinthus 1,23–24)
Mi jut eszünkbe ma a keresztről? Egy megalázott, meggyalázott, kínhalált halt, keresztre feszített valaki mit tud rajtunk segíteni? Ez a keresztyén üzenet? Egy egészségkultuszos és erőkultuszos világban mit használhat nekünk Jézus Krisztus keresztje? Itt a kérdező eleve nem látja a kereszt után a feltámadást – Jézus keresztjét és a feltámadását nem lehet elválasztani egymástól –, mert nem hiszi a feltámadást sem, mert azon is megbotránkozik. Bizony ide jutunk, ha nem látjuk Jézus Krisztusban az Istent. Akkor valóban bolondság vagy botrány Jézus Krisztus keresztje, nem pedig Isten ereje.
De mi marad akkor nekünk? A magunk egészsége és ereje?
Sőt, Isten határtalan szeretetének határa Jézus Krisztusban, kereszthalálában és feltámadásában van. Az isteni szeretet határa Jézus Krisztus. Határtalan ez a kegyelem, Jézus Krisztusban, Jézus Krisztusig, Jézus Krisztus által. Ez a kegyelem Jézus Krisztusban korlátozott kegyelem. Jézus Krisztuson kívül nincs megoldás, nincs kegyelem.
Vagyis, ha számunkra bolondság és botrány a Fiú áldozata, ha Őbenne nem látjuk meg az Isten Fiát, aki értünk meghalt és feltámadott, akkor éppen az isteni szeretet határtalansága lesz annak határa is egyben. Isten ugyanis elment érettünk a legvégsőkig.
Miként zárul a jézusi példázat? A Gazda kiveti a munkásokat a szőlőből, és másoknak adja a szőlőt. Tehát, nő a bűn, fokozódik a kegyelem is, Krisztusig (Róma 5,20). Ám egyszer lezárul a kegyelmi idő. Jézus Krisztusban van a kegyelem határa. Nem lehet mindent, nem lehet akármit következmények nélkül művelni ebben a világban: Krisztusban adatik kegyelem és újjászületés, Krisztuson kívül nincs. Ha letelt a kegyelmi idő, Isten kiveti az engedetlen munkásokat a szőlőből és másoknak adja a szőlőt, mert nem lehet vég nélkül visszaélni az Isten szeretetével.
–
Összefoglalom az üzenetet.
Adjunk hálát azért, hogy Isten határtalanul szeret bennünket!
Tartsunk töredelmes szívvel bűnbánatot, hogy hányszor visszaélünk ezzel a határtalan kegyelemmel!
Boruljunk le, kérjük: Uram növeld a mi hitünket, a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztusba vetett hitünket, hogy éljünk a kegyelemmel, soha ne élhessünk vissza azzal.
Mindezt tegyük azzal a bizonyossággal, hogy Isten gyermekeit senki és semmi el nem választhatja az Isten szeretetétől (Róma 8,38–39).
Áldott legyen az Isten, hogy Ő nem engedi meg az életünkben azt, hogy egy határon túl visszaéljünk az Ő szeretetével.
Mindezek Isten kegyelmének bizonyságai, mert minden kegyelem, annak jele, hogy az Úréi vagyunk.
Ezzel az örömmel, ezzel a boldogsággal, ezzel a bizonyossággal menjünk el innen!
De legyünk a magunk helyén Isten felelős szolgái, akik másokat is figyelmeztetnek határtalan kegyelmére, és annak határára, Krisztusra!
Ez egy prófétai felelős feladat az Úr szőlőskertjében, mert bizony olyan sokszor hallgatunk, olyan gyakran nem szólunk.
Tehát: Élni a kegyelemmel, nem visszaélni azzal, bizonyosságban élni, hitvalló szeretetben figyelmeztetni másokat, és hiteles élettel jelen lenni ebben az világban!
Csakis Isten minket kiválasztó kegyelme által lehetünk ilyenekké!
Dicsőség Őneki!
Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk, Istenünk!
Köszönjük Teneked azt a szeretetet, amellyel körbevettél bennünket egyszülött Fiadban, Jézus Krisztusban. Köszönjük, hogy a Te választott néped lehetünk. Köszönjük Urunk, hogy munkálkodhatunk a szőlőskertedben. Ez jó, ez örömteli.
Add Urunk, hogy életünk minden idején meglássuk ezt a méltóságot, hiszen a Te gyermekeid, a te munkásaid lehetünk.
Hadd köszönjük meg Urunk azt is, hogy Te figyelmeztetsz bennünket. Köszönjük, hogy hallhatjuk a Te Igédet, hogy elfogadhatjuk az intő prófétai szót is. Mutasd meg nekünk Lelked által, amikor mi élünk vissza a Te kegyelmeddel, amikor mi magunk, akár a Te néped, a magunk helyén visszaélünk azzal a határtalan szeretettel, amit napról napra megmutatsz rajtunk.
Köszönjük azonban Urunk azt a boldog tapasztalatot, hogy Te, aki életünk Ura vagy, aki elhívtál bennünket a szolgálatra, aki adtad nekünk a Jézus Krisztusba vetett hit ajándékát, nem engeded – noha vannak életünkben vargabetűk –, hogy végérvényesen letérjünk a Te utadról.
Kérünk Téged, Urunk, ezzel a boldog bizonyossággal, add meg nekünk, hogy a Te hűséges szolgáid lehessünk ebben a világban, hiteles élettel, hitvalló szóval, alázatos szeretettel figyelmeztetve másokat. Bocsásd meg nekünk, hogy olyan sokszor gyengék és gyávák vagyunk; ha szólunk, agresszívan, indulatosan szólunk és nem krisztusi szeretettel. Urunk add, hogy ebben a bizonyságtevő életben gyümölcstermőbbek lehessünk.
Így mondunk közbenjáró könyörgést egymásért, az itt jelenlévőkért, nyaraló testvéreinkért.
Köszönjük Urunk, hogy Te ezt a nehéz Igét is, reménység szerint, megnyitottad előttünk.
Köszönjük, Urunk, hogy a Te szeretetedtől senki és semmi el nem választhat bennünket. Áldott légy ezért!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. július 31.
30 hét.
Szentháromság utáni 7. vasárnap.
Márk sorozat: 81.