(38) Tanítás közben így szólt Jézus: Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken,
(39) szeretnek a főhelyeken ülni a zsinagógákban és az asztalfőn a lakomákon;
(40) felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak: ezekre súlyosabb ítélet vár.
(Márk 12,38–40)
(Márk 12,38)
A reformáció 505. évfordulóján szól hozzánk Isten Igéje, folytatva Márk evangéliuma magyarázatát, készítve bennünket az úri szent vacsora közösségére.
Jézus Krisztus azt mondja: Óvakodjatok az írástudóktól!
Jézusnak ebben a figyelmeztetésében óvás szólal meg felénk: óvó, féltő szeretet.
Mert ha Jézus int bennünket, ha Ő figyelmeztet, ha Ő valamire azt mondja, hogy ezt és ezt ne tegyük, akkor mindezeket értünk, az üdvösségünkért fogalmazza meg a mi Urunk.
Úgy hallgassuk a mai Igét – ezt a nem könnyű igeszakaszt, annak magyarázatát –, amely bűnbánatra is segít bennünket az úrvacsoravétel előtt, hogy lássuk meg abban az Isten védő, óvó szeretetét.
Nem véletlen az a bevezetés sem, ahogy az evangélista elővezeti ezt a szakaszt: Jézus tanítás közben megállt – mintegy megtörve a tanítás menetét –, és ekkor szólalt meg: Őrizkedjetek az írástudóktól, mert ezekre súlyosabb ítélet vár! Más fordítás szerint: ezekre a legsúlyosabb ítélet vár.
Jézus tanítás közben megállt.
Ez a tény felkiáltójelessé teszi a mai Ige üzenetét, mintegy aláhúzza azt, hangsúlyossá teszi Isten óvó, védő, üdvözíteni akaró, féltő szeretetét.
Így hallgassuk tehát a mai igemagyarázatot: Óvakodjatok az írástudóktól, mert nekik a legsúlyosabb ítéletük lesz (40).
*
JÉZUS ÓV AZ ÍTÉLETTŐL (40).
Isten Igéje – a mai szakasz, és a szövegösszefüggések tekintetében – beszél az ítélet fokozatairól: szól ítéletről, súlyosabb ítéletről és legsúlyosabb ítéletről.
Amikor Isten Igéje az ítéletről szól, akkor Isten féltő szeretettel figyelmeztet bennünket arra, hogy egyszer mindannyiunknak, kivétel nélkül, meg kell majd állnunk az Isten ítélőszéke előtt. Lesz számadás. Isten előtt számot kell adnunk az életünkről, ezt senki nem úszhatja meg: hívők és hitetlenek egyaránt számot adnak (Róma 14,12).
Isten előtt el kell számolnunk az életünkkel, az időnkkel, a javainkkal, az Istentől kapott tehetségünkkel, karizmáinkkal; azzal, hogy miként éltünk ezekkel az ajándékokkal, mert mindenünk, amink van, az Úrtól kaptuk.
Tehát lesz számadás. Erre figyelmeztet bennünket az ítélet kapcsán a mi Urunk.
Éppen a reformáció felismerése volt az, hogy saját érdemeinkért még a leghívőbb emberként sem állhatunk meg az Úr előtt. Az isteni számadás napján csak kegyelemből, az Isten kegyelme által kapott hit által, Jézus Krisztus érdeméért állhatunk meg: egyedül kegyelemből, egyedül hit által, egyedül Jézus Krisztusban érdeméért. Ismerjük ezeket az úgynevezett „sola” reformációi hitvallásokat. Máris itt vagyunk a reformáció fontos felismeréseinél.
Micsoda fellélegzés, megkönnyebbülés, mekkora evangélium, örömhír az, amelyet a reformáció Krisztusra tekintve kiolvasott a Bibliából, a Szentírás minden sorából. Ma is felkiálthatunk: Áldott légy Urunk, hogy a Te kegyelmedért, a Te érdemedért megállhatunk Teelőtted a számadás napján, aki Jézus Krisztus érdeméért igaznak tulajdonítasz bennünket, noha nem vagyunk azok! Áldott légy, Urunk, hogy mi sokféleképpen gyengék, bűnösök konkrét vétkekkel terheltek, megállhatunk Teelőtted, Te megtartasz bennünket, és érvényesíted a mindenre elégséges kegyelmedet az életünkön! (Róma 1,17)
Nincs ennél nagyobb ajándék: életünk kegyelmet nyert élet, a Jézus Krisztusban.
Örüljünk ennek! Ezzel az örömmel, ezzel a hálaadással éljünk a szent jegyekkel!
De miként értsük azt, amikor az ítélet kapcsán súlyosabb ítéletről szól Isten Igéje?
Itt – a mai Ige mellett – gondoljunk Jakab apostol levelének harmadik fejezetére, az első versre: Kevesen legyenek tanítók közületek, mert súlyosabb ítéletük lesz (Jakab 3,1).
Most itt a „tanítók” alatt egy tágabb megfogalmazást értsünk, egy tágabb területet és ahhoz kapcsolódó üzenetet.
Mindazok tanítók, akik az Úrtól bizonyos időszakban, életük bizonyos szakaszában valami felelősségteljes feladatot kaptak. A reformáció hivatásértelmezése kapcsán mindannyiónkat felelősségteljes életre és feladatra hívott el az Isten.
A felelősségteljes életről van itt szó, amely bizonyos feladatkörökben és életszakaszokban kiemelten nehezedik ránk. Azok kapcsán különösen érvényes a felelősséggel kapcsolatos figyelmeztetés, akik direktben emberekkel foglalkoznak.
Erre nézve mondja az Ige, hogy súlyosabb ítéletük lesz.
Megalázkodik bennünk a lélek, és csak leborulhatunk: Urunk könyörülj; add, hogy ezekben a felelősségteljes időszakokban különösképpen megragadhassuk a Te kegyelmedet! Urunk, ezekben a kiemelt időszakokban, a kiemelt felelősség mellé ajándékozd nekünk a Te hatalmas, mindenre elégséges kegyelmedet, hogy helytállhassunk, és vissza ne éljünk ajándékaiddal.
Hadd tegyem hozzá! Nekem már naponkénti imádságom a következő könyörgés is: Uram, vedd le rólunk ezt a felelősségteljes feladatot akkor, ha már nem tudjuk azt hívő emberszeretettel, odaadással, Tetőled való mennyei erővel, bölcsességgel, kedvvel végezni.
Ments meg bennünket a súlyosabb ítélettől!
Ám, itt az írástudók kapcsán – döbbenetes – a legsúlyosabb ítéletről szól az Ige: Ezek kapják, ha meg nem térnek, a legsúlyosabb ítéletet (40).
A legsúlyosabb ítélet, az elmarasztaló ítélet.
A kárt vallott életről van itt szó (Máté 16,26), nem pedig a kegyelmet nyert életről, amely a felelősséggel teli élet időszakában is irgalmat nyert.
A kárt vallott élet nem könyörgött a kegyelemért, a felelősség nehéz időszakában sem, önhitten önmagának élt, és noha újból és újból kapott kegyelmet, figyelmeztetést, óvást az Istentől, azt mégsem vette komolyan.
Mi soha nem mondhatjuk senkire sem, hogy élete kárt vallott élet. Ezt egyedül Isten szuverén döntése mondhatja ki. Mi mindenkire reménységgel tekintünk, mindenkor.
A legsúlyosabb ítélet kapcsán csak annyit mondhatunk: Uram, irgalmazz, Krisztus kegyelmezz! Urunk, add, hogy megragadhassuk a Te kegyelmedet, és ennek következményeként új életet nyerhessünk, egyre inkább tökéletesedő, megszentelődő életet.
Uram, irgalmazz, Krisztus, kegyelmezz! Ments meg minket a kárhozattól, hiszen Te úgy szeretted ezt a világot, hogy egyszülött Fiad adtad érette, hogy aki hisz Tebenned, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (János 3,16).
Jézus óvó szavaiban féltő szeretet sugárzik felénk; int, figyelmeztet, az ítélet kapcsán is.
Csak zárójelben említem meg, hogy az eredeti görög szövegben súlyos ítéletről van szó az írástudók kapcsán is, amit az 1975-ös bibliafordítás legsúlyosabb ítéletnek fordított, kiemelve Jézus intésének súlyát.
Valóban, ha nincs megtérés az életünkben, ha nem vesszük komolyan Isten figyelmeztetését, ha nem ragadjuk meg a kegyelmet, akkor a bűneinkben maradva már most a legsúlyosabb ítélet nehezedik ránk, ami a számadás napján kiteljesedik rajtunk.
*
JÉZUS ÓV AZ ÍRÁSTUDÓKTÓL (38).
Ezután – hűen a mai igeszakaszhoz – most hadd szűkítsem ezt a gondolatot az írástudókra.
Hiszen Jézus Krisztus a korabeli írástudók, és a mai írástudók kapcsán fogalmazta meg ezt az intést, tehát miközben Jézus felhívta a figyelmet a majdani Isten előtti számadásra, és óvott a legsúlyosabb ítélettől, azonközben figyelmeztette az írástudókat.
Óvakodjatok az írástudóktól!
Kik itt az írástudók?
Azok az írástudók, akik az Isten nevében, az Istenre hivatkozva, isteni tekintéllyel merészelnek szólni.
Nemcsak én, nemcsak az elhívott pásztorok, papok, hanem sok bizonyságtévő keresztyén is írástudó, ilyen értelemben; az egyetemes papság protestáns elvét vallva mindenképpen.
Na, hát maradjunk most egészen szűk körben, akkor az írástudóknál, a bibliamagyarázóknál, a lelkészeknél, az igehirdetőknél!
Imádkozzatok értünk! Imádkozzatok a lelkészekért, könyörögjetek az igehirdetőkért!
Imádkozzatok értünk, hogy el ne kövessük a legsúlyosabb bűnt, amiről itt Jézus Krisztus beszél az írástudók kapcsán.
Isten nevében szólni – így szól az Úr –, a legnagyobb felelősség. Itt szó szerint érvényes az, amit Jakab levele fogalmaz meg a 3,1-ben: Kevesen legyenek tanítók közületek, mert súlyosabb ítéletük lesz; ha visszaélnek ezzel a szolgálattal, akkor a legsúlyosabb ítéletük lehet.
Könyörögtök-e az igehirdetésért; azért, hogy a lelkipásztornak legyen elegendő csendessége és nyugalma felkészülni? Biztosítottátok-e ezt a csendet, hogy adassék élő üzenet?
Imádkozzatok értünk, hogy mi, mai írástudók ne vegyük a szánkra hiába az Isten nevét!
Az Isten óvjon és őrizzen meg bennünket attól, hogy mindig Igéket emlegetve, úgynevezett önkijelentő igei gőggel legyünk jelen ebben a világban!
Imádkozzatok értünk, hogy ne értsük félre az Isten Igéjét!
Imádkozzatok azért, hogy mindenkor tegyünk meg mindent az Ige üzenetének meghallásáért!
Imádkozzatok azért, hogy az adott igeszakaszt hosszan tanulmányozva és afelett elcsendesedve kapjuk meg az élő üzenetet, így ne mi ragadjuk meg az üzenetet, hanem az Isten Igéje ragadjon meg bennünket. Ezáltal valóban azt az üzenetet tolmácsoljuk, amit az Isten ránk bízott, ami „itt és most” a legfontosabb, a legaktuálisabb, így az a hallgatókat is eléri, és nemcsak figyelmeztet, hanem tanít, vigasztal, bátorít, mennyei örömmel ajándékoz meg, utat mutat.
Imádkozzatok értünk! Az Isten óvjon meg bennünket – igehirdetőket, írástudókat – attól, hogy az igehirdetésünkből és bizonyságtételünkből valamikor is kimaradjon Jézus Krisztus dicsőítése, az evangélium hirdetése, a megváltás evangéliumának örömhíre.
Hiszen minden igehirdetésnek valójában az Isten megváltó és megtartó szeretetének evangéliumát kell hirdetnie: Isten az élet Istene, Isten szereti az embert, Isten új élettel, örök élettel akar megajándékozni bennünket!
Minden igehirdetésnek valójában Jézus Krisztusra kell mutatnia, elfelejtve azt, hogy ki volt az, aki prédikált, mert nem az igehirdető személye a fontos, hanem az üzenet, az Ige, a krisztusi szeretet evangéliuma.
Tehát, Jézus óvó szeretettel figyelmeztet minket az ítéletre, miközben arra is figyelmeztet bennünket, hogy imádkozzunk az egyházért, az egyház szolgáiért, az írástudókért, az elhangzó igehirdetésekért és bizonyságtételekért!
*
JÉZUS ÓV HÁROM KONKRÉT BŰNTŐL (38–40).
Jézus, ebben a figyelmeztetésben óv bennünket három konkrét bűntől is, amit az írástudók kapcsán fogalmaz meg, de mindannyiónkat érint.
Mindhárom vétekről most csak egy „bővített mondatot” tudok megfogalmazni, amely ténylegesen segít bennünket a bűnbánattartásra, az úrvacsora vétele előtt.
Gondoljátok majd tovább magatokban mindazokat, amelyek ezekről a bűnökről elhangoznak!
Először is a mi Urunk óv bennünket a hiú dicsőségvágytól.
Az írástudók kapcsán azt mondja Jézus: Szeretnek hosszú ruhákban járni; elvárják, hogy észrevegyék, tiszteljék és köszöntsék őket; mindig elől ülnek, a zsinagógákban ugyanúgy, mint a piacokon és a lakomákon.
Most vonatkoztassunk el a figyelmeztetés szó szerinti értelmétől: hiszen fontos a külsőnkben is adnunk magunkra; jólesik, ha köszönünk egymásnak és nem néznek levegőnek bennünket; azt pedig kifejezetten én szoktam kérni, hogy a templomunkban üljünk már az első padokba is.
Itt, a jézusi óvás képeiben, egy lelkületet ítél meg a mi Urunk.
Kérünk, Urunk, óvj meg bennünket a hiú dicsőségvágytól, amelynek lelkületében élve mindig csak rólam van szó, mindig a nagy énem diktál: az én látásom, az én igazságom, az én előremenetelem, az én kegyességem. Arról a nagy nyomorúságról van szó, amikor mindig, minden helyzetben és konfliktusban én akarok az első és a győztes lenni. Valaki egyszer a szemembe mondta: Figyelj, én nem tudok második lenni. Az ilyen ember soha nem képes alulmaradni valamiben, vagy alázattal hátrébb lépni a másikért, esetleg előre engedni valamiben a másikat.
Ezt a lelkületet ítéli meg a mi Urunk: amikor mindig a nagy énem diktál, alázat nélkül követeli magának a győzelmet, az első helyet, a tiszteletet és a tekintélyt, a nyilvánosságot, még egy olyan világban is, ahol a nyilvánosság legalját éljük meg.
Egészen konkrét leszek. Remélem, nem értitek félre, de én eljutottam idáig. A nyilvánosság mostani állapotában, ha valakit az Isten, az Ő kegyelme által valóban újjászült, azt folyamatosan megszabadítja a hiú dicsőségvágytól is. Ezért a hit emberének fáj, a hit emberét fárasztja annak a nyilvánosságnak minden fajtája, amely most körülvesz bennünket, és egyre inkább nem akar részt venni abban. Ugye nem túlzok?
Óvj meg bennünket, Urunk, a hiú dicsőségvágytól!
Másodszor, a mi Urunk óv bennünket az irgalmatlanságtól.
Jézus azt mondja az írástudókról, hogy felemésztik az özvegyek házát, azaz kihasználják az elesetteket.
Gondoljunk itt az özvegyek mellett a betegekre, vétkesekre; azokra is, akik a saját hibájukból kerültek nyomorult helyzetbe.
A kiszolgáltatottakat valójában egy pillanat alatt leírjuk, elfelejtjük őket, még a látványos segítő akciók felszínét betartva is.
Pedig nem ez lenne a keresztényi, a krisztusi magatartás.
Urunk, óvj meg bennünket az irgalmatlanságtól; attól, hogy amikor a másik nehéz helyzetben van, akkor kihasználjuk elesettségét, felemésszük nyomorúságát, megalázzuk életét.
Gyakran észre sem vesszük, milyen irgalmatlanok tudunk lenni.
Urunk, szülj bennünket újjá, hogy meglássuk azokat, akik az élet peremére szorultak, akik lehetetlen és tehetetlen helyzetben szenvednek. Vegyük őket észre kétségbeesésükben. Legalább essen meg rajtuk a szívünk, ha segíteni éppen nincs is lehetőségünk; ilyenkor legalább legyen beleérző képességünk, empátiánk. Réz Pál, egykori neves irodalomtörténész hangsúlyozta ezt időskorában, az egyik vele készült interjúban. Tudom, hogy nincs emberi segítség, de már maga a kimutatott részvét nagyon sokat jelentene, legalább egy villanásra! Persze, ha tudunk segíteni, tegyük meg!
Urunk, óvj meg bennünket a hiú dicsőségvágytól és az irgalmatlanságtól!
Harmadszor, a mi Urunk óv bennünket az álkegyességtől.
Az írástudókról azt mondja Jézus, hogy hosszan, színlelésből imádkoznak.
Itt arról van szó, amikor a kimutatott kegyesség felszínes, fals, nem hiteles, amikor az magamutogatássá, szerepléssé lesz; beleértve azt a képmutatást is, amikor az egyház szolgálata is színpaddá, kirakattá silányul.
Persze az imádság áldott és nélkülözhetetlen része a kegyességnek, és nemcsak a belső szoba magányos csendjében, hanem még inkább közösségben, és adott helyzetben mások előtt is felvállaltan. Számos olyan, Istentől készített „idő” adatik nekünk, amikor az imádságot felvállalni maga is hitvallás. Isten hívő népe, egymás hite által épülve a közös, hangos imádságot is rendszeresen gyakorolja.
Ám a világban, tapintattal és szeretettel kell imádságra hangolni a szíveket, ma különösen, mert ha az imánk a másiknak idegen, hirtelen tört rá, ezért ijesztővé lett az számára; sőt az imánk magamutogatónak tűnhet mások előtt, akkor az nem lehet áldássá a másik ember életében.
Többnyire az imádkozó, hiteles életünk indíthat másokat is imádságra; amikor mások ezt az imádságos életet észreveszik. Erre a hitelességre rákérdezve születhet meg minden áldott keresztény bizonyságtétel és minden konkrét imádság.
Urunk, szabadíts meg bennünket minden színpadias álkegyességtől! Add, hogy mi ne hosszan és színlelve imádkozzunk és prédikáljunk!
Gondoljunk arra, hogy Jézus mit mondott a hosszú és színlelt imádságokról: Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mert tudja a ti mennyei Atyátok, mire van szükségetek (Máté 6,5–6). Egy másik bibliai helyen azt olvassuk az imádságra nézve: Még nyelvemen sincs a szó, Uram, Te már tudsz arról (Zsoltárok 139,4).
Igazából nekünk van szükségünk arra, hogy az imádságunkat megfogalmazzuk, nem az Istennek.
Tehát, Urunk, óvj meg bennünket a hiú dicsőségvágytól, a lelketlen, nagyképű irgalmatlanságtól és az álkegyességtől!
Mind a három bűn olyan, mint a gyom.
Emberileg a gyomot nem lehet kiirtani. Kinő még a térkövek fugái közül is. Nem tudjuk kikapálni, kitépni, a gyökere beleszakad; permettel és leperzselve is csak egy időre tűnik el. Újból és újból erőre kap, még az aszályban is növekszik és kihajt.
Urunk, egyedül Teneked van hatalmad megszabadítani bennünket ezektől a bűnöktől.
–
Nagyon kedves zeneszerzőm John Rutter.
Ez az anglikán zeneszerző egyszerre modern, és mégis gyönyörű dallamai vannak; egyszerre zenekari és kórusokban zengő; bibliai szövegeket megénekelve.
Mindegyik kompozíciója Isten kegyelméről énekel; Isten óvó, védő, Jézus Krisztusban közölt szeretetéről.
Ezért felemelnek ezek az alkotások, megtisztítanak!
Tekintsetek a megterített úrasztalára: jöjjetek, íme minden készen van! (Lukács 14,17)
Jöjjetek, ragadjuk meg az előre elkészített krisztusi kegyelmet, erősödjünk hitünkben!
Áldott legyen az Isten, hogy még tehetjük, mert még tart a kegyelmi idő!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. október 30.
Illusztráció: nincs
Szentháromság utáni 20. vasárnap.
- hét.
Márk sorozat: 90.