(12) A kovásztalan kenyerek első napján, amikor a páskabárányt szokták áldozni, így szóltak hozzá a tanítványai: Hol akarod megenni a páskavacsorát, hol készítsük el?
(13) Jézus elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: Menjetek a városba, és ott szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz; kövessétek őt,
(14) és ahova bemegy, mondjátok meg a házigazdának, hogy a Mester ezt üzeni: Hol van a szállás, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a páskavacsorát?
(15) Ő majd mutat nektek egy nagy emeleti termet berendezve, készen: ott készítsétek el nekünk a vacsorát.
(16) Elindultak a tanítványok, és bementek a városba. Mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik, és elkészítették a páskavacsorát.
(Márk 14,12–16)
(Márk 14,16)
Az utolsó vacsora egy páskavacsora volt, amelynek jelentéséről többször szóltunk már, de itt, ebben a prédikációban is érintjük majd az akkori páskavacsora jelentését és üzenetét.
Ezen az utolsó vacsorán, a zsidók páskavacsoráján szerezte a mi Urunk Jézus Krisztus, az úrvacsora sákramentumát, hiszen a páskavacsora az úrvacsora előképe volt.
A páskavacsorán Isten népe azért adott hálát, hogy az élő Isten kihozta őket Egyiptomból, a szolgaság házából.
A páskavacsorán Isten népének tagjai Isten szabadítása felett örvendeztek; magasztalták a szabadító Istent, és miközben örvendező szívvel Isten szabadító tetteire emlékeztek, könyörögtek azért, hogy egyre inkább részesülhessenek az Isten kiteljesedő szabadításának minden áldásából.
A szabadító Istent magasztalva figyeljünk mi is a mai igeszakaszra, amelynek üzenetét megpróbáltam egyetlen tételmondatban összefoglalni, amelyet mindjárt itt a prédikáció elején a szívetekre helyezek: Mindenünk megvan az Úrban!
Ezt zengi a mai igeszakasz, ezt hirdeti és láttatja velünk az úrvacsora sákramentuma is.
Ha csak ennyit hazavisztek a mai igehirdetésből, az már áldássá lehet a számotokra: Mindenünk megvan az Úrban!
Örüljünk ennek!
Adjunk hálát ezért a hétköznapokban!
Mindig újból és újból emlékezzünk erre!
Nem tudom, hogy milyen lelkiállapotban vagy itt éppen; milyen örömök, küzdelmek, konfliktusok, félelmek között jöttél ide, az Úr templomába… De bármilyen helyzetben vagy is, halld meg az evangéliumot a mai Igéből; konkrét helyzettől függetlenül is vedd észre: Mindened megvan az Úrban!
Ezek után fejtsük ki ezt az üzenetet, bontsuk ki annak szépségét és gazdagságát, miközben magyarázom is a felolvasott igerészt!
*
Mindenünk megvan az Úrban, mert MINDEN ÚGY VAN, MINDEN ÚGY TÖRTÉNIK, AHOGY AZT AZ ISTEN KIJELENTETTE (16).
Ez az üzenet igazolódik a most felolvasott történetben. Idézzük fel magát a mai igeszakasz eseményeit!
A páskaünnep, a zsidó húsvét előtt a tanítványok odaállnak Jézus elé és megkérdezik: Mester, hol készítsük el a húsvéti vacsorát?
Jézus Krisztus válasza és egyben utasításai a tanítványok felé mindentudását igazolják, hiszen Ő mindent előre látott, Őneki mindent előre kijelentett az Atya.
Jézus elküldött két tanítványt, akiknek pontos információkat adott arra nézve, hogy mit cselekedjenek. Lukács evangélista leírásából tudjuk, hogy ez a két kiválasztott tanítvány, Péter és János volt (Lukács 22,8).
Nekik azt parancsolta Jézus, hogy menjenek be a városba, ahol meglátnak egy vizes korsót hordó férfit, őt kövessék. A hagyomány szerint ez a vizes tömlőt cipelő férfi maga Márk evangélista lehetett.
A két tanítvány tehát kövesse ezt a vizes tömlőt vivő férfit, aki odavezeti őket ahhoz a házhoz, amelynek gazdája átadja majd számukra házának felső termét. A Cselekedetek könyvéből következtethetünk arra, hogy a ház gazdája Márk evangélista apja lehetett, aki felvezette a tanítványokat házának felső termébe, ahol már minden elő volt készítve a páskavacsorához, már ami a berendezést illeti. Abban az időben fekve fogyasztották el a húsvéti vacsorát, tehát a teremben leterítettek egy szőnyeget – ez volt az asztal –, körülötte pedig párnákat helyeztek el.
A Cselekedetek könyve elejéről azt is tudjuk (Cselekedetek 1,12–14), hogy ez a felsőházi terem lehetett az, ahol Jézus Krisztus mennybemenetele után, Jézus parancsa szerint, imádkoztak a tanítványok a Szentlélek eljöveteléért.
Jézus tehát mindent előre pontosan tudott és megmondott a tanítványoknak. A tanítványok elindultak, követték a férfit, az odavezette őket a házhoz, ahol találkoztak a házigazdával, és eljutottak abba a felsőterembe, ahol elfogyaszthatják majd a húsvéti vacsorát.
Meg is állapítja az evangélista, hogy mindent úgy találtak – minden úgy történt –, ahogy azt Jézus előre megmondta nekik (16).
Itt egy előre elkészített mennyei program érvényesül!
De mondom, egyszerűbben.
Arra csodálkozzunk rá, hogy az az Isten, aki mindent tud, az mindent szépen és jól intéz; mindent a javunkra cselekszik.
De jó ezt tudni! Bármilyen helyzetben vagy, ez jusson eszedbe! Bármilyen helyzetben vagyunk – egyéni, közösségi értelemben, egyházban és világméretekben – el ne felejtsük a mai üzenetet: Isten mindent elkészített, erre nézve minden lényegeset kijelentett számunkra, és minden úgy történik, ahogy azt Ő megmondta.
Az Úr jóságos, megtartó és megváltó, azaz szabadító szeretete érvényesül minden tettében.
Gyönyörű énekünk vallja meg ezt: „…az Úr mindent oly szépen intézett. Sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát naponként tölti ki rád. Áldását mindenben érzed.” (264. dicséret 2. verse, 249. dicséret az új énekeskönyvben).
Itt tehát egy előre elkészített mennyei, üdvözítő program érvényesül, és ha az Isten terve érvényesül, akkor Ő mindent jól, szépen és a javunkra intéz; azzal az új életünket, az üdvösségünket, a megtartatásunkat, a megváltásunkat, a szabadításunkat munkálja. Amit az Isten előre eltervezett, az csupa jó, az csupa áldás.
Minden úgy van, minden úgy történik, minden úgy lesz majd az Istentől rendelt időben, ahogyan azt az Isten előre eltervezte, eldöntötte és kijelentette nekünk.
Ha te az Isten Igéjére figyelsz, ha az Isten Igéjét hallgatod, ha az Isten Igéjében bízol, akkor abban nem fogsz csalódni.
Isten nem csap be!
Ha az Isten Igéjére bízod az életedet, ha az Ő szavára hagyatkozol, ha az Ő szavát hallgatod, ha az Ő szavához igazodsz – azaz úgy élsz, hogy az Ő szavát teljesíted – és az Ő szavából következő kegyelmébe kapaszkodsz, akkor nem csalódhatsz, mert bizony a kellő időben minden úgy történik majd, ahogy azt az Isten megmondta.
Isten minden Igéje és ígérete be fog teljesedni. Amit az Úr megígért, az beteljesedik, minden az Istentől rendelt idejében meglesz.
Ne légy türelmetlen! Bízz mindenkor!
Ragyogjon fel előttünk az evangélium! Örüljünk ennek a hírnek: Mindenünk megvan az Úrban, mert minden úgy lesz, ahogy azt az Úr kijelentette nekünk.
*
Ezután a második üzenet így hangzik: Mindenünk megvan az Úrban, mert MINDENBEN AZ ÚR VÉDELMÉT ÉLVEZZÜK (13–15).
Jézus páskavacsorája, vagyis az utolsó vacsora, az első úrvacsora az az áldott alkalom volt, amikor az Úr Jézus Krisztus kijelentette, hogy Ő maga az egyetlen, tökéletes páskabárány, aki feláldoztatik érettünk.
Jézus itt, az utolsó vacsorán, az első úrvacsorán meghirdette kereszthalálát és feltámadását, és hangsúlyozta, hogy részesít bennünket, övéit váltsághalálának és feltámadásának üdvösséges áldásaiban.
Csodálkozzunk rá arra, hogy az utolsó vacsora, az első úrvacsora minősített időben, kivételezett alkalommal történik, és az Isten védelmét élvezi.
Egy héttel ezelőtt Júdás árulásáról volt szó.
Gondoljunk csak bele abba, hogy azért ilyen titokzatos az utolsó vacsora helyszíne, hogy a többi tanítvány ne ismerje előre a helyszínt, így Júdás se tudhasson arról, hogy hol fogyasztják majd el a páskavacsorát.
Júdás tehát az utolsó vacsora előtt, illetve az utolsó vacsora alatt nem tudta elárulni Jézust.
Ez Isten tervében így szerepelt: az utolsó vacsora, az első úrvacsora minősített időben történt, mert Isten mennyei védelme alatt állt.
Örüljünk ennek az isteni védelemnek!
Tovább gondolom az elhangzott üzenetet: Isten ezzel az örök, mennyei, üdvözítő, erős és bűnbocsátó szeretettel védelmez bennünket, akik a hirdetett és a látható Ige – az úrvacsora sákramentuma – körül vagyunk.
Mindenben az Isten védelmét bírja az, aki az Úrban bízik!
Olyan ez a védelem – és itt a páskavacsora értelmét is magyarázom, annak előzményeit felidézve –, mint amikor az Egyiptomból való szabadulás során, a tizedik csapásnál, az Isten parancsa szerint (2Mózes 12,1–14), egy levágott bárány vérével bekenték az ajtófélfát Isten népének tagjai, és amikor az Isten jogos ítéletét végrehajtó angyal megérkezett a hitetlen Egyiptomra, akkor az angyal ott, ahol látta a bárány vérét az ajtófélfán, azt a „házat átugrotta”, a házban lakók pedig megmenekültek Isten ítélete elől. A bibliai héber nyelvben a „pászah” ezt jelenti: átugrani. Ebből a kifejezésből alakult ki a peszah ünnepe, amit mi így fordítunk le: a páska ünnepe. Mindezt csak azért mondtam el, hogy értsük az elnevezés hátterét is.
Isten szabadító, irgalmas, ítéletet elvető, bűnbocsátó védelmét jelentette a bárány vére ott, ahol Isten parancsát komolyan vették, és a bárány vérével bekent ajtófélfa mögött reméltek oltalmat.
Az Isten védelme, oltalma mennyei, örök, üdvözítő, erős és az Isten ítéletétől mentesítő, bűnbocsátó szeretet védőbástyája.
Kedves Testvéreim! E-világban, ebben a törékeny, romlott, halandó világban, a halál árnyékának a völgyében, ahol tele vagyunk feszültséggel, konfliktusokkal, háborúsággal, nincs más védelem, csakis az, ami az Úrban adatik nekünk. De az a védelem biztos, bizonyos, örök és elégséges védelem, történjék bármi is velünk és körülöttünk.
A mi Urunk, Jézus Krisztus az utolsó vacsorán erre a védelmet ajándékozó örömhírre emlékeztette tanítványait; és minden úrvacsorán erre emlékeztet bennünket is, ezt hirdeti meg, ezt láttatja, ezt pecsételi meg, hogy részesíthessen bennünket ennek áldásaiban.
Itt már az úrvacsora lelki értelmét is magyarázzuk, hogy húsvétkor méltóképpen vehessük majd a szent jegyeket.
Milyen gyönyörű ez az üzenet!
Mondom újból és újból, hogy megjegyezzük, és el tudjuk vinni magunkkal az istentiszteletről: Mindenünk megvan az Úrban; mert minden úgy van, ahogy az Isten üdvözítő terve kijelentette nekünk; mert mindenben az Úr védelmét élvezzük mi, akik az Úrban bízhatunk!
*
Harmadszor pedig: Mindenünk megvan az Úrban, mert MINDEN KÉSZEN VAN (16).
Ekként hívja a nagy vacsoráról szóló jézusi példázatban a gazda a vendégeket bőséges asztalához boldog közösségbe: Jöjjetek, íme, minden készen van! (Lukács 14,17) Jöjjetek, minden el van rendezve; minden maradéktalanul el van intézve.
Micsoda hatalmas evangélium ez!
Nekem személyesen is az, aki – nyilván sokakkal együtt – egyre nyomasztóbban élem át azt, hogy semmi nincs maradéktalanul elintézve hétköznapi ügyeinket illetően. Szinte robotolok, és nem érek a végére, legalább egy kis időre megnyugtatóan, az ügyek intézésének, miközben „csak” a felszínen mozgok, emiatt pedig egyre inkább nincs lehetőség elmélyülni és felemelkedni sem. E tapasztalatom pedig évről-évre csak rosszabb lesz… Szinte belesorvadok ebbe a rohanásba…
Nyugtasson meg minket az Úr szava és végtelen irgalma, hogy az üdvösséges lényeg már azelőtt el lett intézve számunkra Jézus Krisztusban, még mielőtt mi fontoskodva bármit is tehettünk volna! Minden rendben van, üdvösségesen rendben van. Jöjjetek, íme, minden készen van! Ez a bizonyosság pedig a hétköznapi taposómalomban is mennyei erőt, ugyanakkor bölcs megállást, valamint elengedést ajándékoz nekünk a kellő időben és területeken.
Üzenete van annak is, hogy a mai igeszakasz szerint némi előkészületeket akkor még a tanítványoknak meg kellett tenniük az utolsó vacsora kapcsán.
Ezek az előkészületek persze akkor még – Jézus Krisztus megváltó halála és feltámadása előtt – fontosak voltak, miközben a lelki felkészülés áldásaira ma is figyelmeztetnek minket, hiszen Isten elé mindig csak felkészülten állhatunk.
Én ezeket a készületi teendőket most csak felsorolom – később majd kitérek az egyes lépésekre részletesebben, más igehirdetésekben – mert mindegyiknek lelki üzenete, lelki tartalma van.
Tehát, bizonyos előkészületeket el kellett végezni a tanítványoknak a páskavacsorára készülve.
Először is el kellett menniük a templomba, venniük kellett egy egyéves, hím, hibátlan bárányt.
Majd a szent városban, Jeruzsálemben, a templomban a papok előtt le kellett vágni, fel kellett áldozni a bárányt, és vérének egy részét az égőáldozati oltárra kellett hinteni.
Aztán a bárányt Jeruzsálem városában elvitték oda, ahol családi körben elfogyaszthatták a húsvéti vacsorát. Jézusnak a tanítványi közösség volt a családja, ahol Ő számított a családfőnek. A bárány maradék vérével bekenték az ajtófélfát, emlékezve mindarra, ami Egyiptomban történt, és amit már részleteztem. Majd egy kereszt alakú botra felfeszítve sütötték meg a páskabárányt, így írta elő a mózesi törvény, és azt is kikötötte ez a törvény, hogy a bárány csontját nem volt szabad megtörni (2Mózes 12,46). Ennek is üzenete lesz majd Jézus halála kapcsán. Később kitérünk majd ennek magyarázatára is (János 19,36).
Ezek után elő kellett készíteni a kovásztalan kenyereket. A kovásztalan kenyér azt hirdette, hogy amikor Isten kiszabadította népét Egyiptomból, a szolgaság házából, akkor sietniük kellett, nem volt idő arra, hogy a korábbi, „régi”, már megkelt tésztát, mint kovászt az új tésztába belegyúrják. A sietségben nem volt lehetőség megkeleszteni a tésztát, ezért kovásztalan kenyeret ettek, amikor kijöttek Egyiptomból. Erre emlékeztette őket a kovásztalan kenyér. Máris mondom ennek lelki üzenetét.
Előkészítették a keserű füveket is, amelyek a fogság keserűségére emlékeztették őket, de a keserű füveket szárított gyümölcsös mártással vették magukhoz, borral fellocsolva. Ezeket egy nagy közös tálból mártogatva előételként fogyasztották el. A mártás megédesítette a keserű füveket, miként az életünk keserűségét megédesíti Isten szabadító, megváltó szeretete. Ezeket is elő kellett készíteniük.
Közben imádságok hangzottak el, az étkezés előtt és a fogások között, többször bort is fogyasztva, a „poharat is véve”, szép rendben.
A keserű füvek és a mártás után ették meg a páskabárányt. Fontos mózesi előírás volt, hogy a páskabárányt teljesen el kellett fogyasztaniuk; ha mégis maradt volna annak húsából valami, azt el kellett égetniük, mert a páskabárány húsa meg nem rothadhatott (2Mózes 12,10).
Ezeknek az előírásoknak mind-mind evangéliumi üzenete volt; az utóbbiak üzenetei mindjárt felhangoznak, a többiek evangéliumi magyarázatára a későbbi prédikációkban kerül sor.
Ezek voltak az előkészületek.
Amikor Jézus leül a tanítványaival az utolsó vacsorán, azaz az első úrvacsorán, akkor Ő bejelentette: Minden készen van (Lukács 14,17).
Ez az egyik legfontosabb és legtömörebb üzenete az úrvacsorának.
Jézus ezen a vacsorán hangsúlyozza, hogy Ő az egyetlen tökéletes páskabárány, aki megáldoztatik; mi már így mondhatjuk, hogy megáldoztatott, érettünk. Ma már elmondhatjuk, hogy megáldoztatott az egyetlen, tökéletes páskabárány, minden készen van.
Nagyon szeretem a bárányokat, talán minden háziállat közül a bárányokat szeretem a legjobban. A bárány nem azért született, hogy éljen, hanem azért született, hogy meghaljon. Ismét mondom: A bárány nem azért született, hogy éljen, hanem hogy éltessen másokat. Gyerekkoromban, nekünk voltak bárányaink. Egy bárányt levágni megrendítő, ahogy némán tartja a nyakát a kés alá, és kidülledt szemeiből egy könnycsepp kigördül, amint kivérzik. A bárány nem tiltakozik, nem menekül, nem küzd, nem harcol. A bárány: krisztusi, Krisztus előképe.
A mai önző, vitalitásban tobzódó világban képtelenek vagyunk megemészteni mindezt, hacsak Isten Lelke újjá nem szül bennünket. Ebben a harcos világban, mindenki harcol, küzd, tiltakozik, replikázik, győzni akar; mégpedig úgy akar győzni, hogy inkább vesszen az egész világ, de az lehetetlen, hogy nem én leszek a győztes, és nem az én akaratom, igazságom érvényesül!
Jézus Krisztus, itt, az utolsó vacsorán kimondja – ha nem is ezekkel a szavakkal –: Íme, az Isten báránya (János 1,36). Én vagyok az Isten báránya (Márk 14,22–24); az egyetlen, tökéletes páskabárány, aki feláldoztatik érettetek; aki feláldoztatott érettünk.
Akkor még voltak előkészületek. Íme, nekünk már minden készen van.
Mi következik ebből?
Ez az üzenet formálja igazán elevenné a mai igeszakaszt, de muszáj volt a hátteret is megmagyaráznom.
Minden készen van, hogy mi lelki, hitbéli készséggel élhessünk, azaz az Úrban odaszánt életet tudjunk élni e-világ útját járva.
A lelki és hitbéli készség, odaszánás pedig nem más, mint odaadni helyet, időt, életet az Úrnak.
Odaáldozni az életünk „helyszíneit” az Úrnak: Uram, bárhol vagyok, bármely feladatban, azt töltse be a Te jelenléted, miként a tenger beborítja a medrét, hogy abban egy négyzetmilliméter sem marad szárazon! Uram, életem minden helyszínét Te töltsd el áldó jelenléteddel! Ahogy Jeruzsálemben az ott lakók átadták az ünnepre érkező zarándokoknak a házukat, úgy adjuk át életünk helyszíneit mi is az Úrnak! Adjunk szállást az Úrnak!
Adjuk át életünk idejét az Úrnak! Minden időnk az Ő dicsőségére történjék, az Isten országának építésében, a másik ember javának munkálásában, mert eliramló életünk csak így találhat értelmet. A zarándokok is odaáldozták az időt az Úrnak; elmentek Jeruzsálembe, az ünnepre, ott voltak a gyülekezet közösségében, az istentiszteleten…
Odaáldozni helyet, időt; átadni az életünket az Úrnak, mert csak így teljesedhet ki az életünk. Köszönjük, hogy ez a lelki és hitbéli készség abból a bizonyosságunkból fakad, hogy mindenünk megvan az Úrban, minden az Isten ígéretei szerint alakul, mindenben az Isten védelmét élvezzük, mert minden üdvösségesen készen van már számunkra.
Ez a lelki, hitbéli készség nélkülözhetetlen isteni ajándék, hogy meg ne keseredjünk. Engem is kísért ez: megkeseredni… A keserű füvek, a fogság keserűsége, mert sok keserűség tépáz minket ebben a világban. Áldott legyen az Isten, aki adott nekünk szentlelkes érzékenységet a keserűségekre – nincs rettenetesebb az érzéketlenségnél –, mert az Úrtól való érzékenység hitre vezet és alázatban tart bennünket. De a lelki és hitbéli készség soha nem enged minket megkeseredni, hiszen Isten hittel megragadott szava mindig felragyogtatja előttünk az evangéliumot, a megváltottság örömhírét. Az istentisztelet hirdetett és látható Igéje, vagyis az úrvacsora, a gyülekezet közösségében mindig egy kiemelt alkalma az evangéliumra való emlékezésnek, az abban való részesedésnek és a bizonyosságban való erősödésnek.
A lelki, hitbéli készség nem enged megkeseredni, újra és újra rádöbbent bennünket arra, hogy megszabadított emberek vagyunk, ezért az életünk nem rothadhat meg. Pál apostol fogalmaz így a feltámadás himnuszában (1Korinthus 15,50–57). Jézus Krisztus feltámadott a halálból, megszabadítva minket a rothadandóság rabságából. A páskabárány húsát a vacsora során teljesen el kellett fogyasztani, vagy ha nem fogyasztották el azt, a maradékot el kellett égetni. Ennek evangéliumi üzenete van. Nem véletlenek ezek a mózesi szabályok (2Mózes 12,10), előképei mindannak, amelyek Jézus Krisztusban beteljesedtek. Jézus Krisztus teste nem rothadt meg, mert feltámadott, a mi feltámadásunk zálogaként. Nem rothad meg a mi életünk sem a megfáradásban, megkeseredésben, testi-lelki-idegi elgyengülésben, betegségben, bűnben, halálban… Át kell mennünk, Jézus Krisztust követve, a testi halálon, de örök életünk van. A Jézus Krisztusban megelevenített lelkünk megmarad az Úrban, és a feltámadáskor megkapjuk majd a megdicsőült testet… Jézus Krisztus feltámadott a halálból, legyőzte a halált. Meg ne keseredjünk, mert nem rothad meg a mi életünk! (Zsoltárok 16,8–11).
Utaljunk még a kovásztalan kenyerek jelentésére is. A lelki, hitbéli készség megóv bennünket attól, hogy a régi, bűntől rontott életünk kovászát az Úrtól kapott új élet tésztájába belegyúrjuk. Pál apostol pontosan így értelmezte a kovásztalan kenyerek jelentését. Isten népének annyira sietni kellett kifelé Egyiptomból, hogy nem volt idő a régi, megkelt tészta kovászát belegyúrni az új tésztába. Pál apostol úgy értelmezte mindezt, hogy a bűn régi kovászát nem gyúrhatjuk bele az új élet tésztájába; abba az új életbe, amit az Isten Jézus Krisztusban adott nekünk (1Korinthus 5,7).
Urunk, könyörgünk, „gyorsan”, mielőbb add nekünk ezt a hitbéli, lelki készséget!
Isten népének sietni kellett kifelé Egyiptomból, a fogság házából.
Ha az Isten lehetőséget ad a szabadulásra, hatalma és kegyelme által, akkor nem késlekedhetünk, akkor sietni kell, meg kell ragadni a kenyeret.
Ez is a kovásztalan kenyerekkel való páskavacsorai étkezés evangéliumi jelentéséhez tartozik.
Könyörögjünk ekképpen!
Urunk, hadd adjuk oda mielőbb életünk minden helyszínét, minden idejét, egész valónkat Teneked; hogy meg ne keseredjünk; bizonyosságunk pedig erősödjék abban, hogy az életünk meg nem rothad, hiszen örök életet kaptunk Tetőled; a bűn régi, erjesztő, mindent bomlasztó kovásza így a Tetőled kapott új életünket már meg nem dagaszthatja.
Áldott légy Urunk, hogy Te mielőbb hitbéli, odaszánt döntésre érleled az életünket, és hitbéli bizonyosságunkban folyamatosan erősítesz bennünket! Köszönjük, hogy Te nem engedsz hitetlen, vagy gyenge hittel elmenni ebből a világból minket!
Urunk, a Teneked odaszánt élettel kapcsolatos döntés gyorsaságára van a leginkább szükségünk. Nem az e-mailekre kell gyorsan válaszolni; nem a mindennapi ügyeket kell gyorsan elintézni. Noha, mi azt gondolnánk, hogy ezek tartanak meg minket, pedig egyedül csak Te tarthatsz meg bennünket. Az ügyek meg intéződnek, illetve folyamatosan csak dagadnak véget nem érően, és azonnal el is kopnak a jelentéktelenség mélységeiben.
Urunk, a Teneked odaszánt döntés a legfontosabb! Áldott légy, Urunk, hogy a mi életünkben Te ezt el is végezted, és ebben szívünk utolsó dobbanásáig meg is tartasz bennünket!
–
Íme, az utolsó vacsora, az első úrvacsora evangéliumi jelentése. Mindenünk megvan az Úrban.
Minden úgy van, ahogy az Úr kijelentette, megígérte nekünk.
Mindenünk az Úr mennyei védelme alatt áll.
Minden tökéletesen, üdvösségesen készen van, az Úrban.
Ezzel a bizonyossággal készülünk a húsvéti úrvacsoraosztásra.
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2023. március 19.
Illusztráció: nincs
Böjt negyedik vasárnapja
- hét.
Márk sorozat: 104.