(26) Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére.
(27) És akkor így szólt hozzájuk Jézus: Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert meg van írva: „Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok.”
(28) De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.
(29) Péter ezt mondta neki: Ha mindenki megbotránkozik is, én akkor sem.
(30) Jézus így szólt hozzá: Bizony mondom neked: te még ma, ezen az éjszakán, mielőtt másodszor megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.
(31) Ő azonban annál inkább mondta: Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg. Ugyanígy beszéltek a többiek is.
(Márk 14,26–31)
(Márk 14,26–28)
A mai igeszakaszban az evangéliumot, az örömhírt Jézus Krisztus figyelmeztetésében találjuk meg.
Jézus Krisztus ekként figyelmezteti tanítványait: Vigyázzatok, mert nehéz idők következnek most rátok is, mint az én követőimre!
Féltő szeretettel szólítja meg tanítványait Jézus ebben a figyelmeztetésben.
Mindig örömhír tapasztalni Jézus Krisztus óvó, féltő szeretetét, amellyel a legnehezebb időkben is átöleli életünket.
Ebben az igerészben a mi Urunk a gonosz hatalmára figyelmeztet bennünket, és arra a támadásra, amely az Ő szenvedései során a tanítványait is eléri.
Jézus figyelmeztetésében az a tény is megszólal, hogy a gonosz hatalmasabb nálunk embereknél, és ha nem menekülünk az Úr Jézus Krisztushoz, aki egyedül hatalmasabb a gonosznál, menthetetlenül elbukunk: Mindnyájan megbotránkozunk Őbenne.
Az akkori tanítványokhoz hasonlóan minket, mai tanítványait is folyamatosan elérhetnek a gonosz támadásai.
Jézusnak mindent előre kijelentett az Atya, szenvedései kapcsán is. Jézus mindent előre tud, a gonosz támadására is felkészült.
Mi gyakran nem tudunk ezekről a támadásokról, vagy nem is vesszük komolyan a gonosz létét, ellenünk való hadjáratát, kísértését.
Jézus Krisztus tudja, mi nem tudjuk!
Ezért Jézus féltő szeretetének jele az, hogy Ő kijelenti nekünk a gonosz támadását, figyelmeztet bennünket arra, hogy amit Ő tud erről, azt mi is tudjuk, és Őhozzá meneküljünk a kísértések, a gonosz támadások idején, kellő alázattal és az isteni, megtartó kegyelemre való ráhagyatkozással.
Így figyeljünk a mai igeszakaszra, amely néhány igevers, és a gonosz támadásáról szól!
*
Először is arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy MIKOR TÁMAD A GONOSZ? (26)
A mai Ige erre egyértelműen válaszol erre a kérdésre, mindjárt a kezdő sorokban.
Figyeljünk az evangélista leírására!
Jézus és tanítványai az utolsó vacsora végén dicséreteket énekelve lezárták az első úrvacsorát, majd útnak indultak az Olajfák hegye felé. Egyre közelebb kerültek Jézus szenvedéseihez.
Ez önmagában üzenetértékű, hogy dicséreteket énekeltek az első úrvacsora végén, és nyilván dicséreteket énekeltek útközben is. Jézus teljes bizonyossággal, Istent dicsérve indult el a próbatételei és a szenvedései felé.
A tanítványok ott, az első úrvacsorán átélték Isten közelségét. Az utolsó vacsora egy zsidó páskavacsora volt – szóltunk már erről – amely szép rendet követve történt. E rend szerint a vacsora végén úgynevezett Hallél zsoltárokat énekeltek (113–118. zsoltárok), amelyek mind Isten dicsérik. A vacsora végén a 117. és a 118. zsoltárokat énekelték, így dicsérték az Urat. Ezekben a zsoltárokban sokféle panaszt is találunk, de Isten gyermeke a panaszát is Istent dicsérve fogalmazza meg, őszintén, de bizalommal és a szabadító Istenbe vetett reménységgel.
Tehát Jézus és tanítványai, dicséreteket énekelve elindultak az Olajfák hegye felé. Egy kis bibliai földrajzzal kapcsolatos ismeretet hadd osszak meg a gyülekezettel! Jeruzsálemben a Templom hegyével szemben emelkedett az Olajfák hegye. Közöttük a Kidron-völgy terült el, amely egy termékeny völgy, ugyanis a Templom hegye, valamint az Olajfák hegye a Földközi-tenger felől érkező áramlatokat felfogta, így ezek a területek még kaptak esőt; de onnantól kezdve már sivatagosodó volt a vidék. Az Olajfák hegyének tövében találjuk meg a Gecsemáné kertet, amely szintén fontos helyszíne Jézus szenvedéstörténetének.
Jézus és tanítványai dicséreteket énekelve haladtak a majdani próbatételek helyszínei felé. Mert bizony ezek a helyszínek nemcsak Jézusnak, hanem a tanítványoknak is komoly próbatételeket jelentettek. Éppen erre figyelmeztette Jézus a tanítványait.
Az iménti leírásból is kiderül, hogy mikor támad a gonosz. Egyrészt akkor, amikor felemelt bennünket az Isten és hitben megerősített; vagy akkor, amikor próbatételek, szenvedések értek bennünket, miközben a hitünk meggyengült.
Ott, az utolsó vacsora termében, a tanítványok átélték azt a boldog közösséget Isten egyszülött Fiával, Jézus Krisztussal, ami semmihez sem hasonlítható. Isten felemelte őket. Ebben a közösségben vették a bűnök bocsánatát, az új és az örök élet bizonyosságát, majd felemelt lelkülettel léptek ki az első úrvacsoráról.
Mikor támad a gonosz? Akkor támad a gonosz, amikor Isten felemel bennünket, amikor a hit csúcsán vagyunk, amikor átérezzük Isten szentségének minket is megtisztító közelségét. Olyankor támad a gonosz, amikor az Isten, az Ő eredeti gondolata szerint építi az embert. Akkor jön nekünk a gonosz, amikor rádöbbenünk életünk valóságos értelmére; amikor felragyog előttünk életünk egyetlen eredete, az élő Isten, hiszen Őtőle jövünk és Őhozzá érkezünk meg. Amikor megtapasztaljuk Isten szabadító kegyelmét, amikor a hitben erősek vagyunk, akkor különösen kész támadni a gonosz.
Mikor támad a gonosz? Akkor is támad – szintén a mai szakasz első igeversére utalva hangsúlyozom ezt –, amikor próbatételeket élünk át, és gyengül a hitünk, ezért különösképpen kísérthetőek vagyunk.
Tehát két esetben támad különösképpen a gonosz: amikor az élő Isten a hit tetején hordoz bennünket, így tele vagyunk örömmel és reménységgel; vagy akkor, amikor a nehéz napokon a próbatételek idején gyengül a hitünk. E két helyzetben a legkísérthetőbb az ember, ezért ilyenkor nagy erőkkel támad a gonosz.
Az a legnagyobb probléma, hogy a gonoszt nagyon sokan nem veszik komolyan. Manapság a gonoszt mitológiai személynek tartjuk, elbagatellizáljuk erejét.
Pedig a Biblia szerint – és vegyük komolyan Isten kijelentését – a gonosz valóságos ellenség, aki fogságban tart bennünket, aki rabtartó, aki mindent szét akar szórni és tönkre akar tenni ezen a világon.
Ezekben a helyzetekben a gonosz vadul támad ellenünk, kísérteni kezd bennünket.
Aki régóta jár a hit útján, annak mindkét esetre nézve vannak tapasztalatai: amikor erősnek tűnünk a hitben, akkor önhittségünkkel támadhat bennünket a gonosz; amikor pedig a próbatételek idején elgyengülünk, akkor sikert szimatolva erősen kísért bennünket.
Ebben a kérdésben – mikor támad a gonosz? – már arra a kérdésre is megadtuk a feleletet, hogy kiket támad a gonosz.
Azokat támadja, akik felismerték az élő Isten arcát Jézus Krisztusban. Jézus Krisztus követőit, tanítványait, híveit támadja leginkább a gonosz; az akkori és a mai tanítványait egyaránt; bennünket is.
*
Ezután válaszoljunk a következő kérdésre: HOGYAN TÁMAD A GONOSZ? (27)
Jézus ezt mondja tanítványainak: Mindnyájan megbotránkoztok bennem (27).
Úgy támad a gonosz, hogy megbotránkoztat.
Álljunk meg itt, mert ez kulcskifejezése ennek az Igének!
Mit jelent megbotránkozni?
Szó szerinti értelemben maga a „megbotránkozni” kifejezés azt jelenti: elhajlani, megbotlani, elesni, elbukni, eltávolodni a fontos középponttól.
A „megbotránkozni” kifejezés képies is, hiszen tőrt és kelepcét is jelent, mint amikor egy állat valamilyen kelepcébe, csapdába került, és nem tud szabadulni abból.
Ezt mind jelenti a megbotránkozás kifejezése.
A Biblia mindig a hittel kapcsolatban használja ezt a kifejezést.
Megbotránkozni azt jelenti: a hitben elesni; meggyengülni a hitben, megrendülni a már megnyert hitben.
A megbotránkozás során átéljük, hogy milyen gyenge, milyen törékeny a hitünk.
Hányszor megtapasztaljuk hitünk mélypontjait, amikor már egészen közel vagyunk a megbotránkozáshoz.
Márk evangélista az első tanítványokkal kapcsolatban végig, egészen húsvétig emlegette azt, hogy a tanítványok szinte végig vakok voltak, nem ismerték fel igazából Jézusban a Krisztust, a Megváltót. Ez Márk negatív tanítványképe. Jézus tanítványai vakok és keményszívűek voltak ahhoz, hogy hittel befogadják Jézus Krisztus szavait, ígéreteit. Ezért húsvétkor a feltámadott Jézus a tanítványok szemére vetette vakságukat, keményszívűségüket, hitetlenségüket (Márk 16,14).
Tehát, a megbotránkozás mindig a hittel kapcsolatos, ama folyamat részeként, amikor gyengül a hitünk, mert vagy jól mennek a dolgaink, vagy próbatételek érnek bennünket, és ezért rendül meg a hitünk.
Átélted-e már ezt, kedves Testvérem? Amikor e megrendülés közben megtapasztaltad, hogy milyen gyenge a hited, és szinte azt a kérdést kellett feltenned saját magad számára: Van-e egyáltalán hitem, mekkora az én hitem, hiszek-e én egyáltalán?
Tovább megyek!
Megbotránkozni azt jelenti: az élő Istenbe vetett hitben elesni.
A megbotránkozás az élő Istenbe vetett megbotránkozást jelenti.
Ez egy egészen konkrét meghatározás a megbotránkozás értelmét illetően.
Valójában megbotránkozunk az élő Istenbe vetett hitünkben, amikor a következő kérdéseket feszegetjük: Hát az Úr uralkodik még; hát az Úr az Isten valójában?
Hiszen ezen a világon szinte mindenütt a gonosz és a bűn hatalmát tapasztaljuk, ideértve azt a sok-sok önzést, gőgöt, amelyet az emberi gonoszság teremt azáltal, hogy teret enged a gonosznak. Azt tapasztaljuk, hogy a gonosz triumfál, és semmibe veszik az Istent.
A gyötrelmes tapasztalatok miatt kifakad belőlünk a kérdések sora az Isten uralmát, Úr voltát illetően. Hát az Úr uralkodik még? Ki most az Úr tulajdonképpen? Az Isten még az Úr? Mert ha az Isten még az Úr, akkor Ő miért engedi a sok gonoszságot, illetve miért engedi tobzódni a gonosz hatalmát? Miért juthatott oda a világ, ahol most vegetál?
Tudjuk, hogy gyülekezeti filmklubokon, bibliaórákon is feltör belőlünk folyamatosan ez a kérdés a beszélgetések során, még hívő körökben is: Miért engedi az Isten ezt és ezt? A beszélgetések őszinteségére is utalnak ezek a kérdések, amelyek nagyobb hitet óhajtva is megfogalmazódhatnak.
De amikor ezeket a kérdéseket feltesszük, akkor valójában a gonosz támad bennünket, és valójában a megbotránkozás mezsgyéjére taszított bennünket, hiszen a legfontosabbat kérdőjelezzük meg: az Isten egyetlen Úr voltát, a gonosz hatalmával szemben. A „miért engedi az Isten?” kérdések mindig egészen közel kerülnek ehhez a megbotránkozáshoz, amikor már nemcsak úgy általában a hitben, hanem az élő Istenbe vetett hitünkben gyengülünk meg, illetve esünk el.
De még tovább megyek!
Megbotránkozni azt jelenti: az élő Isten egyszülött Fiába, a Jézus Krisztusba vetett hitünkben elesni.
Képzeljétek el a tanítványokat! Végig követték Mesterüket, attól kezdve, hogy elhívta őket, hallották igehirdetéseit, látták csodáit. Ő volt a Mesterük, tisztelték, felnéztek rá. Most pedig az történik majd Jézus Krisztussal, hogy a hatalom kezére kerül, megalázzák és meggyalázzák, majd véresen vonaglik a kereszten, kínhalált hal, mint egy utolsó gonosztevő; szenvedései közben nem áll ellent, sőt imádkozik az ellenségeiért.
A tanítványok testi szemeikkel azt látják, hogy az egész ügy, amiben reménykedtek, kudarcot vallott; Jézus megbukott, noha győzelmet ígért, és az egész történet vége vereség. A tanítványok megbotránkoztak Jézusban.
Nehéz erre nézve e-világi példákat említeni, mert csak gyengítik az üzenetet: Gondoljunk bele, ha valakit tiszteltünk és szerettünk, ám előttünk megalázzák, megvádolják és meggyalázzák az illetőt, akkor mit érzünk?
De ennél sokkal többről van szó, ha Jézusban megbotránkozunk. A tanítványok ugyanis ekkor még nem ismerték fel teljességében, hogy kicsoda Jézus valójában. Mi azonban az Isten Igéjéből tudjuk azt, hogy Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. Amikor Jézusban megbotránkozunk – többek között a golgotai keresztre tekintve –, akkor abbéli hitünk rendül meg, hogy Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. Ez a megbotránkozás a kereszt botránya, vagy bolondsága, Pál apostol szerint (1Korinthus 1,18).
Megbotránkozni azt jelenti: a félelmeink miatt a hitünkben elesni.
Az eddig említett megbotránkozások, hitben való elesések mögött mindig a félelem áll, amely szintén a gonosz támadásának a jele.
Jézus tanítványai bizony féltek, mert amikor Jézust elfogták, ők maguk is attól rettegtek, hogy Mesterük sorsára jutnak, és kínhalállal halnak meg a kereszten.
Ezért, amikor Jézust elfogták, akkor mindegyik tanítvány elhagyta Jézust, és elfutott a veszélyes helyszínről. Egyetlen tanítvány sem maradt Jézus mellett, mert mindnyájan féltek. Kitérünk még erre a jelenetre.
Ezért figyelmezteti Jézus a tanítványait: Mindnyájan megbotránkoztok bennem! (27) Bizony, mindannyian elesünk a hitben, mindnyájan megbotránkozunk Jézusban. Saját erőnkből ennyire futja. Alázatra int minket Jézus diagnózisa, amit akkori és mai tanítványairól mond. Ez már nem is figyelmeztetés, hanem ténymegállapítás.
Éppen ezért megdöbbentő, hogy Jézus eme kijelentésére Péter önhitt fogadkozásba kezd, hogy ő bizony soha nem fog elesni a hitben! Erről az igerészről majd a következő alkalommal szólunk.
Minden egyéb elbukásunk – kísértésekben, vágyakban, erkölcsi, anyagi, hatalmi területen, és lehetne vég nélkül sorolni a kísértések garmadáját – valójában az élő Istenbe vetett hitünkben, a megváltó Jézus Krisztusba vetett bizonyosságunkban való elesésünket, kudarcunkat, megbotránkozásunkat jelenti.
Összegezve az eddigieket:
Tehát mikor támad a gonosz? Amikor hitben erősnek gondoljuk magunkat, vagy komoly próbatételek érnek bennünket, és gyengül a hitünk; akkor vadul nekünk támad a gonosz.
Hogyan támad a gonosz? Az előbbiek értelmében megbotránkoztat. Mindnyájan ki vagyunk téve ennek a bukásnak. A magunk erejéből csak idáig juthatunk. Egyikünk sem lehet elbizakodott!
*
Végezetül válaszoljunk arra a kérdésre, hogy MIÉRT TÁMAD A GONOSZ? (27)
Jézus Krisztus egy ószövetségi prófétát idéz: Megverem a pásztort és elszéled a nyáj (Zakariás 13,7).
Miért támad a gonosz? Azért, hogy a gonosz a főpásztor megveretésének látszatát keltse, így a golgotai keresztet ne a győzelem, hanem a kudarc helyének tartsuk, ezáltal hitetlenségünkben megkeményedjünk, vagy hitünkben lebénuljunk, és minden összezavarodjon.
Megverni a főpásztort valójában azt jelenti, hogy a mi egyetlen Főpásztorunkba, a Jézus Krisztusba vetett hitünk korcsosuljon el, így megbotránkozzunk az Úrban.
Pedig Jézus Krisztus a mi egyetlen pásztorunk, akiben az Isten pásztori, minket átölelő, megváltó szeretete testet öltött.
A megbotránkozás azt jelenti, hogy nem hiszünk az értünk meghalt és feltámadott Úrban, így nem hiszünk a bűnbocsánatban, az új és örök életben.
Ebből következően a gonosz támadásának az is a célja, hogy ne legyen bizodalmunk semmiféle egyházi, illetve lelki és pásztori vezetésben.
A gonosz eléri, hogy ne bízzunk olyan vezetőkben, akik pásztori lelkülettel és szeretettel közelednek felénk, akik az Úr nevében jönnek…
Szerintetek lehet ebben a világban pásztori, krisztusi módon vezetni?
Szerény tapasztalataimat hadd osszam meg veletek e tekintetben: Akárhányszor jót tettem, segítettem, irgalmas voltam, szinte kivétel nélkül minden egyes esetben visszaéltek azzal.
Ez a gonosz célja: Ne vegyük komolyan az egyetlen Főpásztort, és ne vegyük komolyan a pásztori vezetés lehetőségét, mert a vezetéshez erős, kemény kéz kell ebben a világban. Valójában lenézzük azokat, akik pásztori módon, az Úr Jézus Krisztus szeretetével közelítenek felénk. Folyamatosan gúnyoljuk, bántjuk az ilyeneket.
Ennek nyomán fogalmazta meg Kálvin, több száz évvel ezelőtt, a következőket: Mivel a Főpásztort elvetjük, engedve a gonosz támadásainak, a pásztori vezetés lehetőségét pedig nem tartjuk megvalósíthatónak, ezért minden e-világi hatalom, minden államhatalom – színezettől függetlenül – démonizálódik.
Ne kérjétek tőlem, hogy ezt bővebben kifejtsem. Szerintem mindenki érti, miről van szó, tapasztalja is mindezt.
A Főpásztor áldó, megtartó jelenléte nélkül, valamint az ebből következő pásztori vezetés nélkül minden államhatalom kísértése, hogy előbb vagy utóbb, démonizálódik.
E gonosz folyamat legvégső foka az, amikor megszűnik minden vezetés.
Vezetés nélkül nem lehet élni.
Ám nem mindegy, hogy ki vezet, milyen lélekkel, milyen felhatalmazással, kinek a „szolgájaként”.
Vezetés nélkül azonban minden szétszéled, mint a pásztor nélküli nyáj; vezetés nélkül minden szétesik.
A gonosz végső célja éppen ez: legyen teljes a káosz.
Megverem a főpásztort és szétszéled a nyáj.
Ez a gonosz támadásának fő célja: hitetlenül, az élő Isten nélkül, krisztustalanul éljünk, az örök rend híján, teljes káoszban.
Ez a teljes káosz a diabolitás. A görögben a gonosz neve: diabolosz, ami azt jelenti: szétdobáló. Ez az Isten ellenségének legfőbb célja: szétdobálni mindent, teljes káoszba zavarni a világot, az alapvető értékeket is megkérdőjelezve.
Nem aktualizálom. Bizony, a gonosz vad támadásának vagyunk kitéve manapság.
–
Éppen ezért ragyog fel az evangélium, értünk, a gonosz támadások kereszttüzében.
Jézus féltő szeretettel figyelmeztette akkori, és figyelmezteti mai tanítványait is a gonosz támadására. Ezzel a szeretettel figyelmeztet minket az önmagunkban való erőtlenségünkre és lehetséges csúfos kárt valló bukásunkra; de kijelenti az Ő mennyei segítségét is, a gonosz feletti győzelem ígéretével.
Ebben a prédikációban tisztáztuk tehát azt, hogy mikor, hogyan és miért támad a gonosz.
Végezetül hadd fogalmazzam meg az evangéliumot!
A gonosz hatalmából megszabadító örömhírrel menjünk el erről az istentiszteletről, ne pedig a gonosz támadásának bibliai leírásával.
Jézus Krisztus az ószövetségi Igét, Zakariás próféta könyvéből, ekként vezeti be: Meg van írva, megverem a pásztort és elszéled a nyáj (27). Jézus Zakariás prófétát idézi, a 13. fejezet 7. versét.
Érdekességként megemlítem, hogy Márk evangéliuma szenvedéstörténetében ez az egyetlen olyan konkrét ószövetségi idézet, amit maga Jézus idéz.
Az idézet bevezetése jól ismert formula, de evangéliumot hordoz: Meg van írva… Isten előre tudta, hogy mi fog történni. Ezt kijelentette nekünk is. Jézus Krisztus ennek boldog bizonyosságára emlékeztet minket is; arra, hogy Isten az események és a történelem Ura, aki mindent szépen és jól intéz.
Nincs más esélyünk, mint az Úrhoz menekülni!
Amikor Jézus figyelmeztet bennünket a gonosz támadásaira – és a mai világ is tele van ilyen támadásokkal –, akkor boruljunk le az Úr előtt újból és újból, napról napra, döntési helyzetről döntési helyzetre.
Meneküljünk az Úrhoz, aki mindeneket tud, aki mindeneknek Ura, és aki féltő szeretettel kijelentette számunkra a halálos veszélyeket.
Meneküljünk az Úrhoz, aki mindent a javunkra akar fordítani.
Mert a gonosz ugyan hatalmasabb nálunk, a gonosz le tud győzni bennünket, de Isten, és az Ő egyszülöttje hatalmasabb a gonosznál.
Erre is figyelmeztetett minket Jézus, amikor azt mondta biztatásul: De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába (28).
Jézus Krisztus feltámadott, Ő legyőzte a halált.
Jézus Krisztus hatalmasabb a gonosznál, feltámadásával legyőzte a gonosz hatalmát, annak minden mesterkedését, amivel halálosan szét akarja szabdalni ezt a világot.
Győztes, feltámadott Urunk van, aki megváltó, örök megoldást ajándékozó győzelmével uralkodik és kiteljesíti az életünket. Őelőtte boruljunk le! Őt kövessük! Hiszen Ő előttünk jár, vezet bennünket az élet útján mindenkor, és soha nem hagy el bennünket.
Jézus feltámadt, és előttünk megy…
Egy külön igehirdetésben, a következő alkalommal kifejtjük majd e jézusi kijelentés gazdagságát.
Ezzel a feltámadott és győztes Úrba vetett bizonyossággal, valamint az Ő féltő szeretettel teli figyelmeztetését komolyan véve lehet dicséreteket énekelni, mint ahogyan az első úrvacsora végén dicséreteket énekeltek Jézus és a tanítványai, mielőtt elindultak az Olajfák hegye felé, a nagy próbatételek felé.
Boldog lehetőség: Minden körülmények között lehet Istent dicsérni, mert bizonyossággal tudjuk, hogy hatalmas Urunk van, aki hatalmasabb a gonosznál, és a gonosz minden támadásánál.
Egy személyes bizonyságtétellel fejezem be ezt a prédikációt.
Régóta tapasztalom, egyre gyakrabban zuhan rám olyan időszak, amikor már zúg a fejem, „mindennel tele vagyok”, elfáradtam és elegem van, miközben azt élem át, szinte agyontipor a gonosz támadása, és ha most nem állhatok le egy picit, akkor végképp elbukom a kísértések tömegében.
Ilyenkor mindig elkezdem dúdolni egy-egy református zsoltárunkat vagy dicséretünket. Először észre sem veszem, hogy dúdolom, hanem úgy „magától” megszólal bennem: Dicsérlek Uram Tégedet, mert Te megtartál engemet… (30. zsoltár) Dúdolom újból és újból.
Az Úr dicsérete által az Úr maga ölel körbe és felemel, előttem jár, vezet, miközben már ki is ragadott a gonosz fojtogató kezéből.
Imádsággal kérem mindnyájatoknak ezt a szabadító tapasztalatot.
A prédikáció végén megfogalmazott krisztusi örömüzenet a lényeg.
Ezt vigyétek magatokkal, ne a gonosz támadásának elemzését!
Jézus Krisztus feltámadott, megszabadított, előttetek megy, üdvösségesen vezet, Őt dicsérjük!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2023. április 23.
Illusztráció: nincs
Húsvét utáni második vasárnap
- hét.
Márk sorozat: 109.