„(3) Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és tökéletességével hívott el minket. (4) Így drága és hatalmas ígéreteket kaptunk, hogy ezek révén isteni természet részeseivé legyetek, és elkerüljétek azt a romlottságot, amely a bűnös kívánság által uralkodik a világon. (5) Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, ahogy hitetekben mutassatok igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, (6) az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet (7) a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet. (8) Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek.”
(2Péter 01,03-08)
Igeszakaszunk fő üzenete így hangzik, hogy Jézus Krisztus isteni ereje megajándékozott minket.
1.
Arra kérem a gyülekezetet, hogy forgassuk a szívünkben ezt a gondolatot: MEGAJÁNDÉKOZOTT EMBEREK VAGYUNK.
Jézus Krisztus isteni ereje legyőzte a halált, és az üdvösség már ebben a földi életben elkezdődik, tehát megváltott emberek vagyunk. Jézus Krisztus isteni ereje örök életet és új életet, vagyis kegyességet ajándékozott nekünk. A levél írója ugyanis e két „nagy tényt” említi az ajándék tartalmaként (3). Forgassuk tehát a szívünkben azt a tényt, hogy Isten gazdagon megajándékozott bennünket a Jézus Krisztusban; örüljünk ennek, töltsön el ez bennünket hálával és reménységgel.
Megajándékozottságunk egyik jele az, hogy elhívott bennünket az Úr (3), az Ő követésére. Ennek az elhívásnak lényege az, hogy Ő jár előttünk, saját dicsőségével és tökéletességével, tehát Őt ismerve és követve nem tévedhetünk el. Földi életünknek az Ő követésében lesz mennyei tartalma és értelme. Jézus Krisztus követésében szolgáló életű emberek leszünk. Gondoljunk csak bele, hogy mi mindentől várja az ember életének értelmét és tartalmát, de nem találja, mert a földi élet értelme egyedül Jézus Krisztus követésében tapasztalható meg. Elhívott bennünket a mi Urunk, tehát gazdagon megajándékozott emberek vagyunk, hiszen életünk üdvösséges irányba állt be.
Megajándékozottságunk másik jele az, hogy újjászült bennünket Jézus Krisztus isteni ereje, ezzel beteljesedtek rajtunk az ígéretek. A levél írója ezt úgy fejezi ki, hogy isteni természet részeseivé lettünk. Nem vagyunk tökéletesek, még mindig tele vagyunk hibával, de életünk, Isten népének élete, és a hívő ember egyéni és családi élete tisztuló élet. Ezt jelenti itt az újjászületés. Nem vagyunk tökéletesek, de nem maradtunk azok, akik voltunk, látható változás történt az életünkben, amit csakis az Úr ereje végezhet el így. Nem vagyunk tökéletesek, de nem csupán a tetten érhető bűnök hagytak el bennünket, hanem értelmünk és szívünk is megújult (4).
Ez a megajándékozottság áldott következményekkel jár, konkrétabban fogalmazva úgy is mondhatnám, áldott kötelezettségekkel jár, amelyet a Jézus Krisztus által megajándékozott, elhívott, újjászült ember nem tud figyelmen kívül hagyni. Akit Jézus Krisztus megajándékozott, az nem lehet, nem is tud a hitében sem tétlen, sem terméketlen lenni (8).
2.
Először is akkor nem leszünk tétlenek és terméketlenek, a mi Urunk Jézus Krisztus ismeretében, ha az Őtőle kapott AJÁNDÉKOT BÁTRAN FELMUTATJUK.
Olyan ez, mint amikor valakinek születésnapja van, és a szerettei megajándékozzák. Ekkor arra kérik, hogy bontsa ki az ajándékot, nézze meg, és hadd készítsenek az ünnepeltről egy fotót a felmutatott ajándékkal együtt. A születésnapi fényképek legtöbbje így készül. Szándékosan, „direkten” fel kell mutatni az ajándékot.
Ez a krisztusi üzenetre nézve azt jelenti, hogy bátran hirdetjük, világosan szóljuk, és felvállaltan képviseljük a mi Urunk Jézus Krisztus ügyét; illetve, ha kell, és most ilyen korban élünk, óvjuk és védjük ezt az ügyet. „Minősített” időkben erre a „direkt” szolgálatra van szükség: bátran felmutatni a Jézus Krisztus által kapott ajándékot. Félre ne értsük, nem arról van szó, hogy Jézus Krisztus ügye a mi védelmünkre szorul, hanem arra, hogy Isten bennünket erre a szolgálatra méltatott; mindezekre tehát nekünk van szükségünk, hogy életünk értelmet nyerjen.
Az idei európai dalfesztiválon, most már évek óta tipikusan az ellenkezőjét tapasztaljuk. Csak a saját kultúránkat nem védjük és őrizzük; szinte érthetetlen! Éppen a magyar előadó énekelte azt büszkén, hogy „millió hazugságok, millió templomokban”. A templom a keresztyénség számára lefoglalt kifejezés. Itt rólunk van szó. Képzeljük el ezt a dalszöveget más világvallások kultuszhelyének említésével, akár mecsettel, akár zsinagógával behelyettesítve. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy így hangozzék el a dal. De velünk, keresztyénekkel ezt lehet, sőt mi tesszük saját magunkkal ezt az öngyilkos önfeladást. Mindenhol van hazugság bőven, de itt nem erről van most szó.
Tehát mi hívő keresztyének határozottan szót emelünk Jézus Krisztus ügyének védelmében. Senki nem szól, hát mi ezennel merészelünk szólni, hogy elég volt ebből. Senkit nem fenyegetünk, de nem lesz rajtunk az Úr áldása, ha ezt tovább folytatjuk.
3.
Másodszor, akkor nem leszünk tétlenek és terméketlenek, a mi Urunk Jézus Krisztus ismeretében, ha ezt az ajándékot, amit Őtőle kaptunk, bátran felmutatjuk, majd HASZNÁLJUK EZT AZ AJÁNDÉKOT, hordjuk azt, élünk vele, éljük a keresztyénséget. Haszontalan az olyan ajándék, amelyet csak látványosan kibontottak, és a fénykép kedvéért felmutattak, de nem használnak.
Jézus Krisztus adja ezt az ajándékot, munkálja bennünk az ajándék növekedését, vagyis gyarapítja bennünk ezt az ajándékot, hogy miközben élünk vele, egyre gazdagabban megtapasztaljuk Jézus Krisztus ajándékainak gazdagságát (8).
A levél felsorol hét jellemzőt, amelyekben Jézus Krisztus ajándéka testet ölthet közöttünk, és általunk, ebben a világban (5-7). Ezek által ábrázolódik ki bennünk, közöttünk a mi Urunk Jézus Krisztus jelenléte. Először tehát azt hangsúlyoztuk, hogy „direkten” mutassuk fel az Úrtól kapott ajándékot, most pedig azt hangsúlyozzuk, hogy „indirekten” pedig folyamatosan használjuk ezt az ajándékot; Isten pedig munkálja, gyarapítja ajándékát közöttünk, hogy a levélben felsorolt jellemvonások megjelenjenek rajtunk.
Próbáltam csoportosítani ezt a hét jellemvonást, mint egyfajta „lelki gyöngysort”. Ezek a tulajdonságok egyben a keresztyén cselekvéstan, a keresztyén etika alaptételeit is képezhetik. Két nagy csoportot különböztethetünk meg: a hitet és a testvéri szeretetet, a nagy parancsolat mintájára (Máté 22,34-40); a többi tulajdonság e kettő köré csoportosítható. Természetesen mindegyik itt felsorolt, Istentől kapott jellemvonásról külön igehirdetést lehetne tartani, most csak a lényegre szorítkozunk.
A hit az a szentháromság, egy, örök, igaz, élő Istenbe vetett hit; abba az Istenbe vetett hit, aki Jézus Krisztusban megváltó szeretetével megmutatta magát, és Igéje és Szentlelke által itt van közöttünk, egészen a mindenség helyreállításáig. Minden más hit csak hiszékenység, rosszabb esetben bálványimádás. Az igaz hit csak ez. Ha már mások olyan radikálisak az istentelenségükben, vagy a saját vallásuk megélésében, akkor nincs más lehetőség, mint, hogy mi is bátran képviseljük a ránk bízott ügyet. Tehát ki kell mondani, nincs sokféle hit, hanem egyetlen élő hitről beszélhetünk csupán. Ha ez kirekesztő, akkor nem miattunk az, hiszen mi csak hűséggel felmutatjuk és éljük azt az ajándékot, amit kaptunk.
A hithez kapcsolja a levél az ismeretet és a kegyességet. Mindkettőről sokat beszéltünk már. Az ismeret Isten, önmagam és a másik ember ismerete az Úr világosságában. Önmagunkra nézve ez azt jelenti, hogy alázatos szívvel tudjuk, hogy kegyelemre szorulunk, minden percünk Isten irgalmához kötött. A másik ember ismeretére nézve pedig ez az ismeret azt jelenti, hogy nincsenek illúzióink még a legközvetlenebb szeretteinkkel kapcsolatban sem, mégis tudjuk őket szeretni, és a közelünkben élő másik embert is.
A kegyesség pedig a rendszeres igeolvasás és tanulmányozás, valamint az imádság és a szolgálat, a gyülekezeti közösség gyakorlásának nélkülözhetetlensége, mint a keresztyén élet szívdobogása.
A másik ilyen fontos jellemvonás a testvéri szeretet. Ez a testvéri szeretet az Isten Jézus Krisztusban közölt megváltó szeretetéből („agapé”) következik. Ez a testvéri szeretet a hívő testvérek egymás iránt tanúsított segítő szeretete, minden körülmények között („filadelfia”).
Először tehát azokat kell szeretni, akiket Isten különösen ránk bízott, akik testvéreink a Jézus Krisztusban, akikkel közös a hitünk és a kultúránk, valamint akikkel közösek a gyökereink. Csak ha ezt teljesítettük, akkor nyithatjuk a szívünket mások felé. Nem véletlen, hogy a levél írója hangsúlyozza, hogy először a testvéri szeretet gyakorlása a fontos, és csak ennek látható megvalósulása után következhet minden ember szeretete (7). Mindkettő fontos, de az előbb említett sorrend is fontos.
A „filadelfia” ugyanakkor a kimutatott szeretetet jelenti. Nem elég szeretni a másikat, hanem tudni kell ezt a szeretetet kimutatni is. Ez rendkívül fontos. Nagy nyomorúságunk, hogy a testvérek közösségében sokszor a legkisebb konfliktust sem tudjuk kezelni; – hogyan beszélhetnénk akkor testvéri szeretetről, végképp hogyan merészelünk minden ember felé nyitni, ha a legkisebb feladatot sem tudjuk megoldani ezzel kapcsolatban. Jöjj segítségünkre Urunk!
A testvéri szeretet, és a minden ember iránti szeretet együtt az igaz emberség. Igeszakaszunkban erről is tesz említést a szentíró. Az igaz emberség több mint valamiféle humanizmus. Az igaz emberség mindig az Isten szeretetéből táplálkozó áldás, és nem emberi erőlködés. Nagy szükség van az igaz emberségre, ebben az értelemben, hiszen mindenhol azt tapasztaljuk, hogy a rendszerben, az ügymenetben, a bürokráciában, és a gyönyörűségesen nagy és szép elvek és gondolatok között elvész az ember. Saját magunkban is tapasztalhatjuk ezt a folyamatot, mert ha mi ülünk a nyeregben, akkor mindig lekezeljük a másikat, akár úgy is, hogy ezt észre sem vesszük, mert a másikat nem vesszük észre, és mert baj van a hitünkkel. Az igaz emberség első renden nem a nagy áldozathozatalt jelenti, mert egy fecske nem csinál nyarat, és elég mindenkinek a maga baja, sokszor a segítő szándék, egy mosoly, a másik „észrevételének” kinyilvánítása már életmentés lehet, és bizonyos esetekben többet jelent mindenfajta szakértelemnél.
Ehhez kell az önuralom és az állhatatosság, hogy túllássunk saját magunkon, és állhatatos rendszerességgel túllássunk saját magunkon, mások felé is; először a testvér, majd minden ember felé.
*
Megajándékozott emberek vagyunk!
Bátran mutassuk fel ezt az ajándékot!
Láthatóan használjuk ezt az ajándékot a hitben és a testvéri szeretetben.
Jöjj, Urunk, segítségünkre, hogy tudjunk igyekezni, törekedni mindezekre (5).
Istentisztelet, 2016. május 22.
Textus / Lekció: 2Péter 01,03-08
Igehirdető: Steinbach József