Loading...

Kereszt-kérdések Balatonfűzfőn

A keresztkérdések ebben az esetben nem vallatásra, nem kihallgatásra céloznak. A cím, Kereszt-kérdések másra utal: kérdések, amelyek a keresztyénség igazi lényegét jelentik.

A Kereszt-kérdések egy több éven át alakított, fejlesztett programsorozat. A programok keretét adó könyv és munkafüzet a Szentírás Szövetség gondozásában jelent meg. Célja, hogy Márk evangéliumán keresztül a legfontosabb és ma is aktuális keresztyén üzenetre figyeljünk, miközben az Úrhoz és egymáshoz is közelebb kerüljünk.

A balatonfűzfői gyülekezeti teremben november 13-án indult el ez a felnőtteknek szóló tíz alkalmas programsorozat közel húsz fővel. Az összejövetelek nem liturgikus alkalmak, nem elvárás semmiféle előismeret, hitben járók és keresők is jöhettek. Az összejövetelek célja éppen az, hogy a figyelem középpontjába állítva Jézus Krisztust, rácsodálkoztasson – ha kell újra – Isten kibeszélhetetlen kegyelmére: az Atya elküldi egyetlen Fiát, hogy meghaljon a kereszten, elhordozva azt a büntetést, amit nekünk kellene, és vállalva az elhagyatottságot, hogy nekünk soha ne kelljen megtudnunk, mi az.

Az est bemutatkozással kezdődött, majd Steinbach József tartott előadást. Mi valójában a keresztyénség, miként viszonyulunk az örömhírhez, miként vélekednek rólunk, keresztyénekről és hogyan viszonyuljunk mi az Örömhírhez? – ezeket a valóban elgondolkodtató alapvetéseket vázolta fel, gyakorlati példák segítségével adva biblikus válaszokat. Az előadás lezárásaként levetített egy összeállítást, amiben neves emberek vallanak hitükről.

Rövid szünetet követően kiscsoportos beszélgetésekben, vezetők segítségével folytatódott az este. Itt az adott téma kapcsán felmerült gondolatokat osztották meg egymással a résztvevők, de személyes kérdések, bizonyságtételek is megszólaltak. Az alkalom lezárásaként együttesen hoztuk vissza az elhangzottakat, hogy lelkipásztori vezetéssel is megbeszéljük azokat.

Hálásak vagyunk ezért az áldott, egymást erősítő új közösségért. Istennek adunk hálát azért, hogy ezen az alkalmon is az Evangéliumra figyelve vezet bennünket, hogy mindinkább felkészültek legyünk a mi szolgálatunkra, hogy méltón hirdethessük az Örömhírt, Jézus Krisztust a világban, a ránkbízottak körében.

A tíz alkalomból álló sorozatot havi rendszerességgel tervezzük. Köszönjük a sorozat vezetését Steinbach Józsefnek, a csoportok koordinálását Kasztner Ritának, Vankó Viktornak és Végh Istvánnak, valamint Steinbachné Cenkvári Klárának és Végh Juditnak a segítségét.

A következő Kereszt-kérdéseket december 18-án, hétfőn, 17 órakor tartjuk a balatonfűzfői gyülekezeti teremben.