(9) Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte Őt János a Jordánban.
(10) És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb;
(11) a mennyből pedig hang hallatszott: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm
(12) A Lélek pedig azonnal kivitte Őt a pusztába.
(13) Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatok között élt, és angyalok szolgáltak neki.
(14) Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát:
(15) Beteljesedett az idő, és elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!
(Márk 1,9–15)
(Márk 1,15)
Két héttel ezelőtt is részben ez volt az igehirdetés alapigéje, Márk evangéliumát magyarázva.
Akkor azonban máshová tettük a hangsúlyt, mint amit most Isten Szentlelke hangsúlyossá akar tenni közöttünk.
Ez a hangsúly pedig Jézus Krisztus első igehirdetésének felszólításában van ma, amely alapigénk utolsó tagmondatában található: „Higgyetek az evangéliumban!”
Készülve erre az alkalomra, megvallom nektek, hogy engem személyesen is megszólított ez a néhány szó, ez a felszólítás: „Higgyetek az evangéliumban!”
Minden belemagyarázás nélkül, milyen gazdag és fontos üzeneteket készített el nekünk az élő Isten ebben a három szóban, ebben a felszólításban!
*
Higgyetek AZ EVANGÉLIUMBAN!
Nem akarok itt nyelvészkedni, de néha ez nagyon fontos, mert üzenetet hordoz.
Ha megnézzük az eredeti görög szöveget, akkor ott egy olyan szerkezetet találunk, ami a Bibliában egy egyszeri szerkezet; sehol máshol nem találjuk meg az Újszövetségben ezt a nyelvtani fordulatot, csak itt.
Ennek az egyszeri, görög mondattani szerkezetnek a helyes fordítása igazából nem is az, amit itt felolvastam: „Higgyetek az evangéliumban!”
Hanem egészen pontosan így lehetne lefordítani ezt a felszólítást, ha az eredeti szöveghez hűen adjuk vissza a tartalmat: „Higgyetek az evangélium alapján, higgyetek az evangélium által!”
Ha ezt végiggondoljuk, akkor itt egy nagyon fontos üzenetet kapunk, amire mindjárt kitérek.
„Higgyetek az evangélium által, higgyetek az evangélium alapján!” Az evangéliumra alapozzátok a hiteteket!
Az evangélium lényege pedig a keresztyén üzenet szíve, amelyet minden vasárnap meg kell szólaltatni, hiszen nagy szükségünk van erre, a krisztusi örömhírre. Vasárnapról vasárnapra igazából azért menekülünk ide a hétköznapokból, azért áldozzuk ide az időt, hogy az evangéliumot meghalljuk; és nem mást, hanem az evangéliumot!
Az evangélium lényege az, hogy Isten cselekedett érettünk.
Isten, minket megelőző szeretettel, hatalmasan cselekedett érettünk, és ezt mutatta meg egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban: az Ő születésében, életében, tanításában, csodáiban, szenvedéseiben, kereszthalálában, feltámadásában.
Erről szól Márk evangéliuma is.
Az evangélium ez: Isten határtalanul szeret bennünket. Hatalmas örömhír ez! Nem kell ennél több!
Isten cselekedett érettünk, egyszer és mindenkorra, a Jézus Krisztusban.
Még érthetőbben mondom.
Ez az evangélium, Istennek ez a cselekvése, azt jelenti, ahogy a kiemelt igevers előtti versben halljuk is ezt Jézus Krisztus igehirdetésében: egészen közel van már az Isten országa.
Az evangélium, Isten cselekvése azt jelenti, hogy közel van az Isten, egészen közel van az Isten, itt van az Isten, az Ő megváltó, hatalmas, minket, az Ő népét – benne az egyes hívő embert – körbeölelő szeretetével.
Ez a megváltó közelség az Isten cselekvése; ez az evangélium, ez az örömhír.
Itt van az Isten, közel van az Isten, egészen közel jött hozzád az Isten.
Ő közelebb van hozzád, mint az a testvéred, aki mellett most ülsz a templomban. Ő sokkal közelebb van hozzád!
Itt van az Isten, velünk van az Isten, értünk van az Isten, és ettől a szeretettől, ettől a közelségtől senki és semmi el nem választhat bennünket!
Ez az evangélium, ez az örömhír.
Amikor Jézus Krisztus így szólít fel bennünket, hogy higgyetek az evangélium alapján, higgyetek az evangélium által, akkor – és itt jön a lényegi üzenet – valójában arra gondol, azt hangsúlyozza, hogy Ő nem egy általános hitre hív el bennünket.
Itt nem egy általános értelemben vett hitről van szó.
Bibliai értelemben a hit, az élő hit, a valóságos hit az evangéliumra, Jézus Krisztusra, az Isten közelségére, arra ráhagyatkozó, arra építő hit.
Gondoljatok bele abba, hogy hányféleképpen használjuk a „hit” kifejezést ma, e sokféle világban különösképpen.
Ki kell mondani, hogy bibliai értelemben nem akármilyen hitről van szó.
Az élő, valóságos, bibliai hit az evangéliumra alapozó, arra építő hit: az Isten közelségére, az Isten hatalmas, megváltó cselekvésére, Jézus Krisztusra, mint fundamentumra alapozó hit.
Az élő hit az evangélium által hisz, mert maga az örömhírhozó, maga Jézus Krisztus támasztja bennünk ezt a hitet.
Ezért fontos az eredeti szövegre figyelő, pontos fordítás! Nemcsak arról van itt szó, hogy higgyetek az evangéliumban, hanem higgyetek az evangélium alapján, az evangélium által.
Higgyetek az evangélium alapján, az evangélium által!
Hit által megtapasztaljuk azt a csodát, hogy minden értünk van, Isten mindent megtett értünk.
Ebből következően – ha ebből a bibliai hitből indulunk ki –, akkor az egyház szolgálata, jelenléte nem lehet más, mint az, hogy minden ezért van; az evangéliumért.
Ha minden értünk van, ha Isten mindent megtett értünk, akkor az egyház szolgálata csakis Isten ügyéért fáradozhat, csakis az evangéliumra mutathat rá. Minden ezért van az egyházban: ezt kell hirdetnie, láttatnia, élni; az evangéliumot. Az egyháznak az evangéliumot kell felragyogtatnia a látható egyház gyülekezeteiben, templomaiban, épületeiben, intézményeiben. Abban a sok mindenben, amit végez, valójában az evangéliumot kell hirdetnie, láttatnia és élnie.
Higgyetek tehát az evangélium által, az evangéliumra alapozva!
*
Ezután lesz hangsúlyossá Jézus felszólításnak első tagmondata: HIGGYETEK!
Higgyetek az evangéliumban, az evangélium alapján, az evangélium által, mert hihettek, mert van evangélium, mert Isten egészen közel van, velünk van, értünk van, minden napon a világ végezetéig; a földi életen túl egészen az üdvösség kiteljesedéséig!
Higgyetek, mert a hitünknek van méltó „tárgya”, alapja, aki egyben hitünk munkálója is, a feltámadott Jézus Krisztus!
Higgyetek, mert van evangélium, mert Isten szabadítóan cselekedett érettünk!
Higgyetek, bízzatok!
Azt pedig, hogy mit jelent hinni az evangéliumban, azt próbálom most egészen egyszerűen, szemléletesen megmagyarázni, elmondani, elétek tárni.
Hinni az evangéliumban azt jelenti, hogy részesedni az evangéliumból, az evangélium áldásaiból, Isten Jézus Krisztusban közölt szeretetéből.
Ezt a valóságos, konkrét részesedést, ezt az egyre inkább gazdagodó és kiteljesedő részesedést nevezi Márk evangéliuma megtérésnek.
Ez nagyon fontos: Márk evangéliumában a megtérés mindig pozitív értelmű. Márk soha nem kapcsolja össze a megtérést valami fenyegetéssel, valami intéssel, valamiféle ítélettel: „Ha nem tértek meg akkor nagy baj lesz!” Márknál a megtérés mindig pozitív értelmű.
Az előbbi kifejezésekkel élve a megtérés, a hit: részesedés, egyre inkább valóságosan részesedés, az Isten megváltó közelségének öröméből.
Mit jelent ez a részesedés? Balatonfűzfőn most tartottuk a konfirmációt, ahol kilenc fiatal testvérünk tett hitvallást és fogadalomtételt. Ezért késtem kissé az almádi istentiszteletről. Megrendítő volt egyébként, ahogy a fiatalok olyan szent komolysággal és imádsággal – szinte majdnem megkönnyeztem – álltak ott, tettek hitvallást, fogadalomtételt, és részesültek az első úrvacsorában. Áldott legyen az Isten, hogy a konfirmációt, amelyet pünkösdkor, a nehéz helyzet miatt el kellett hagyni, azt most még itt, szeptember 20-án megtarthattuk. Külön köszönve Klárika néninek, mert igazából ő foglalkozott velük sokat. Amikor konfirmandus testvéreinkre tekintettem, ezekre a gyönyörű, értelmes, okos fiatalokra, elérzékenyedtem. Figyeltem őket, ahogy megérkeztek a felkészítőre; láttam, ahogy csillog a szemük; fiatalok, tele van az életük távlattal, örömmel, reménységgel. Felüdített, ahogy a konfirmációi próba után vidám felszabadultsággal beszélgettek, majd felugrottak a biciklire; volt, aki futva indult haza….
Szóval részesedés, öröm, elevenség. Erről van szó akkor, amikor valaki hisz az Úrban. Ha majd elmúlik a fiatalság, „belül” akkor is ilyen marad a hit embere, mert továbbra is részesedik az Isten közelségének öröméből, sőt egyre inkább részesedik abból, ahogy telnek az évek és betelnek az évei e földi világban.
Az Isten közelségéből fakadó öröm: ez a hit. Higgyetek az evangéliumban, az evangélium alapján, az evangélium által!
Egy még szemléletesebb példát mondok.
Olyan ez a részesedés, mint az evés és az ivás. Nem véletlen egyébként, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus az üdvösséget is egy nagy vacsorához hasonlította (Lukács 14,15–16). Az üdvösség evés és ivás, nem csak szent értelemben. Persze, helytelen, ha ezeket az ígéreteket szó szerint értjük; de helytelen az is, ha csak átvitt értelmet adunk azoknak. A hit által megragadott üdvösség evés és ivás, részesedés. Amilyen konkrétan, valóságosan részesedünk az étkezés során az ételből és az italból, ugyanolyan valóságos mindaz, amit hittel megragadunk: az Isten közelsége, az Isten szabadító cselekvése, az Isten szeretete, az ebből fakadó öröm és bőség. Amilyen valóságosan magunkhoz vesszük és elfogyasztjuk az ételt, meg az italt, amilyen valóságosan azok sejtjeink részeivé lesznek, ugyanilyen valóságosak az Isten közelségéből fakadó áldások, a hit áldásai.
Az úri szent vacsora sákramentumában pedig szent módon, a már elkészített üdvösségre utalva fejezi ki ezt a látható Ige. Amilyen valóságosan megfogjuk a kenyeret, megesszük; amilyen valóságosan megfogjuk a kelyhet, megisszuk a korty bort; amiként részesedünk a szent jegyekből, ugyanilyen valóságosan részesülünk az Isten ígéreteiből, az Isten közelségéből fakadó örömből, egyre teljesebben. Ez a hit; ez az evangéliumban való hit: ez a részesedés.
Még egy kissé továbbgondoltam az eddigieket, de ne értsétek félre! „Részesedni, enni és inni”; ez az evangéliumi hit. Belegondoltam, ahogy telnek az évek, az embernek már mindenre oda kell figyelni: se nem ehet, se nem ihat; ha magas a vérnyomása, már kávét sem ihat; egy sereg mindent nem lehet már; ezt sem szabad, azt sem szabad. Mit szabad? Dolgozni szabad, reggeltől estig, éjszakába nyúlóan; és nagy ajándék, ha van munkánk, ha tudunk dolgozni. Amíg az ember bírja, addig gürcölve dolgozik, ha már dolgozni sem tud, akkor pedig végképp leírják. Ebben a világban megtapasztalhatjuk azt, hogy mintha nem lehetne részesedni, nem lehetne örülni; se így, se úgy; már semmit sem szabad, hiszen annyi, de annyi korlát vesz körül bennünket – nem csak védőkorlát –, a szabad világban is.
Itt ragyog fel igazán az evangélium! Isten örömhíre az, hogy Ő nem a korlátok, hanem a szabadság Istene (2Korinthus 3,7). Az életünk a nagy vacsora felé tart. Nagy vacsora az örök élet! (Lukács 14,15–16) Jól értsétek! Lehet részesedni, lehet enni, inni és örülni a Krisztussal és az egymással való közösségben. Amit „itt” nem lehetett, az „ott”, Istennek kedves és szent módon lehetségessé válik. Akkor majd vége lesz a böjtnek, és lesz nagy lakodalom (Márk 2,19). Ez az Isten közelségéből fakadó öröm, a hit. Higgyetek az evangéliumban!
Itt van egy hatalmas kontraszt. Aki ismeri Márk evangéliumát, annak vonalvezetését, az látja ezt.
Ezzel a jézusi igehirdetéssel kezdődik Márk evangéliuma: „Higgyetek az evangéliumban!”
Ezután Márk végig azt hangsúlyozza, egészen húsvétig, hogy alig van, aki hisz.
Márk kiemeli a Jézus Krisztus körüli hitetlenséget.
Még a tanítványok sem hisznek igazán; megbotránkoznak Őbenne; szenvedésekor, elfogatásakor szétfutnak. Jézus feltámadása után is kellett a Szentlélek ereje, pünkösd, hogy a tanítványok valóban hitre jussanak, hiszen még a feltámadása után is csak hitetlenül sírnak és keseregnek. Ez Márk negatív tanítványképe.
„Higgyetek az evangéliumban!” – hangzik a felszólítás, és hol van a hit?
Még a tanítványok sem hisznek, még Isten népe sem hisz; alig van, aki hisz.
Ezt még fokozhatjuk. Ebben a sokféle, elvilágiasodott környezetben, amiben ma élünk, ahol már a hitnek nincs gyökere és beágyazottsága, még inkább érvényes, hogy alig van, aki hisz.
De beszéljünk magunkról, ne a világról. Az egyházban, hogy van ez? Hiszünk? Annyi mindennel foglalkozik az egyház; annyi mindent intéz, szervez az egyház, intézményeket tart fenn, könyvel, menedzsel. Ügyintéző, technokrata egyház vagyunk. Persze, ezek a tevékenységek fontosak, kellenek a módszerek is. Ezeknek szükségességét senki nem tagadja, de hogy mik az arányok, az nem mindegy. Gyakran már csak ezekről a kérdésekről beszélünk: szervezeti, operatív, törvényi kérdésekről. Hol van a hit, hol van a lényeg?
„Higgyetek az evangéliumban!” Hiszünk az evangéliumban, hiszünk az
Úrban? Legalább egy picit pislákol rajtunk keresztül a hit, mások felé?
Én hiszem, hogy igen.
De éppen ezért vegyük komolyan azt a negatív tanítványképet, amit Márk aztán az evangélium végéig elénk tár, ezt a döbbenetes kontrasztot: adatott az evangélium, minden készen van (Lukács 14,17), hangzik a felszólítás, higgyetek, örüljetek, részesüljetek a kegyelem bőségéből!
Ki az, aki hisz? Hiszünk-e? Milyen a mi hitünk?
Döbbenjünk rá arra is, hogy kegyelmi állapot az evangéliumi hit; a józan, szilárd, de örvendező és reménységgel teli hit.
*
Ebből következik valójában a HÍVOGATÁS, a záró üzenet, maga a felszólítás: „Higgyetek az evangélium alapján, az evangélium által!”
A felszólítás hitre hívássá lesz.
Jézus felszólítása valóban egy szeretetteli hívogatás, ezt később a mi Urunk Jézus Krisztus ki is mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan!” (Máté 11,28)
Erről a hívogatásról csak pár mondatot.
Ez a hívás Márk koncepciójában egyértelműen egyetemes: hitre hívás és hitünkben való erősödés.
Általánosan fogalmaz Márk itt, mindenkihez szól, hangsúlyozva, hogy Isten szeretete mindenki felé nyitott.
Amikor Jézus Krisztus megszületett, az az egész nép öröme lett (Lukács 2,10).
Galilea tartományát sokféle nép lakta – elmondtam már –, nemcsak zsidók, hanem pogányok, mindenféle nép. Jézus Galileában hirdette ezt az első igehirdetését. Ott hangzott fel ez a felszólítás is; maga az igehirdetés helye is jelzi az evangélium egyetemességét.
Mindenkit hív, mindenki felé nyitott az Isten szeretete, valamint az ebből fakadó öröm és reménység.
Persze, a „mindenki” olyan általános, megfoghatatlan massza.
Kiket jelent ez a „mindenki?”
A „mindenkiből” végül is ki az, aki hisz?
Itt lesz az egyetemes üzenet személyes. Itt lesz ez az egyetemes hívás személyessé; azzal, hogy téged szólít, téged szólított meg az Úr.
Áldott legyen az Úr, hogy megszólított! Ha már megszólított, akkor az Úr most a te hitedet akarja erősíteni: a „mindenkiből” téged, engem, mindannyiónkat, akik itt vagyunk; az Ő népét.
Ez a hitre hívás egyetemes, de ugyanakkor személyes. Olyannyira személyes – miként ezt János evangéliumában olvassuk –, ahogy a feltámadott Jézus Krisztus a kételkedő – de inkább így mondom, kérdező – Tamásért, aki racionálisan akarta megérteni Jézus feltámadását, külön megjelent, és azt mondta Tamásnak: „Itt vagyok, ha azt akarod, tessék, érints meg, itt vagyok, valóban feltámadtam a halálból, nézd meg a sebeimet, a szögek helyét, csak ne légy hitetlen, hanem hívő!” (János 20,24–29)
Ennyire szeret bennünket a mi Urunk, elmegy értünk a legvégsőkig. Nem bánt bennünket a hitetlenségünkért, hanem hitre hív, egyetemes ez a hívás, de a mindenkiből te és én vagyunk, azaz mi lehetünk azok, akik hitre jutunk, akik hitünkben egyre inkább erősödünk.
Egyetemes és személyes ez a hívás, valamint kegyelmes, mert az evangéliumra alapozó hit egy felülről való ajándék.
Akinek megnyílik a szíve és az értelme az Úr megváltó szavára – hadd mondjam így a teológia nyelvén, hatalmas titok ez –, az kiválasztott.
Áldott legyen az Isten, hogy ennek az egyetemes hívásnak mi személyesen engedhettünk, így elmondhatjuk, hogy kegyelem alatt vagyunk.
Ti is, akik itt vagytok! Most kevesebben vagyunk a vírus-járvány miatt, ebben a rendkívüli helyzetben, de sokan ülnek kint is testvérek, az udvaron.
–
Vigyük haza ezt a gyönyörű felszólítást, annak üzeneteivel, valamint a felszólításból halljuk meg a hívást: „Higgyetek az evangéliumban! Jöjjetek énhozzám mindnyájan!”
Higgyetek, mert hihettek, mert veletek van az Isten.
Tapasztaljuk meg mindenkor az Isten megváltó közelségéből fakadó örömöt, életünk utolsó percéig.
Úgy legyen!
Imádkozzunk!
Áldunk Téged, jóságos Istenünk, mert Te határtalanul szeretsz bennünket, mert Te mindent megtettél értünk, mert Te egészen közel vagy hozzánk, velünk vagy, minden napon, a világ végezetéig.
Áldunk Téged, hogy Te megbocsátod minden bűnünket, Te meggyógyítod minden betegségünket, megváltod életünket, kegyelemmel, irgalommal, mindenkori örömmel koronázol meg minket.
Hálát adunk Teneked most hirdetett Igéd üzenetéért, az evangéliumért, a Te szabadításodért, a Jézus Krisztusban.
Valljuk, most is megtapasztaltuk, hogy minden jó adomány és tökéletes ajándék Tetőled száll alá. Köszönjük, hogy kegyelmedből ez a miénk lehet.
Fogadd el azért, hogy e kegyelmet megragadva, hitünkben erősödve, önmagunkat ajánljuk fel a Te dicsőséged és felebarátaink javának szolgálatára, egyházad javára, országod építésére, a világban sokakért. Erősíts meg bennünket ebben, Lelked által.
Szeretnénk közbenjáró könyörgést mondani egymásért; különösen egymásért, akik most itt vagyunk. Aztán együtt összekapaszkodva azokért, akik nem lehetnek itt: a betegekért, a bizonytalanokért, ebben a nehéz helyzetben – amiben most vagyunk – egymásért.
Köszönjük, hogy a bizonytalanság idejét is átjárja, Lelked által, a Tetőled való, mindenre elégséges bizonyosság, az evangélium öröme. Köszönjük, hogy mindenkor hihetünk az evangéliumban!
Add nekünk, Urunk, hogy úgy mehessünk el ebből a világból, a Te akaratod szerint, a Tetőled kimért időben, hogy ez a hit hordozzon bennünket, életünk utolsó másodpercéig. Köszönjük, hogy erre Te vagy a garancia! Áldott légy ezért!
Ámen!
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2020. szeptember 20.
38. hét – Szentháromság utáni 15. vasárnap.
Márk sorozat 8.
Az igehirdetésről kizálólag hanganyag áll rendelkezésre.
Textus / Lekció: Márk 01,09-15 (15)
Igehirdető: Steinbach József