„1Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, 2hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal.3Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz. 4Nem így járnak a bűnösök, hanem úgy, mint a polyva, amelyet szétszór a szél.5Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet idején és a vétkesek az igazak közösségében.6Mert ismeri az ÚR az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.„
(Zsoltárok 1,1-6)
Boldog az olyan ember, aki az Úr törvényében gyönyörködik. Ez a mai Ige, az első zsoltár üzenete, kijelentő módban.
Ezt az üzenetet felszólító módban is megfogalmazhatjuk: Gyönyörködj az Úr törvényében, hogy boldog légy!
A kijelentő mód és a felszólító mód között járva kibomlik a zsoltár gazdagsága.
1.
BOLDOG AZ OLYAN EMBER, AKI AZ ÚR TÖRVÉNYÉBEN GYÖNYÖRKÖDIK (1-2).
Mit jelent gyönyörködni az Úr törvényében? Mit jelent ez a gyönyörködés?
Ezt akkor értjük meg, ha pontosan megfogalmazzuk, hogy mit értünk az Úr törvénye alatt?
A Zsoltárok könyve több kifejezést is használ az Úr törvényének meghatározására: az Úr törvénye döntés, rendelkezés, parancs (Zsoltárok 19). Az Isten törvénye tehát Isten rólunk való „döntése”, értünk való döntése; valamint Isten döntése amellett a rend mellett („rendelkezés”), amelyben kiteljesedhet az emberi élet. Amennyiben pedig Isten törvénye „parancs”, ez azt jelenti, hogy Isten féltő szeretettel figyelmeztet az Ő örökkévaló vitathatatlan rendjére, hiszen döntött felőlünk, életünkről, örök életünkről.
Az Úr törvénye tehát az Ő üdvösséges rendje, amihez igazodva tapasztalhatja meg az ember az élet teljességét (János evangéliuma 10,10).
Konkrétabban fogalmazok, amikor azt mondom, hogy az Úr törvénye az Isten Igéje, amelynek dokumentuma a Szentírás; – tehát az Úr törvényében gyönyörködni azt jelenti, hogy Isten Igéjében gyönyörködünk.
Legkonkrétabban pedig azt mondhatom, hogy az Úr törvénye maga Jézus Krisztus, az általa hozott evangélium. Istenünk Jézus Krisztusban teremtette meg ezt a világot, hiszen Őáltala, Őbenne, Őrá nézve vannak mindenek (Róma 11,36). Jézus Krisztusban létrejött Isten üdvözítő rendje, és Isten Jézus Krisztusban visszaállította ezt a rendet. Minden szabadság csak ebben a rendben élhető meg. A szabadság jó és fontos, de csak Isten üdvözítő rendjének medrében az.
Gyönyörködni az Úr törvényében azt jelenti, hogy felismertem, megismertem, és komolyan veszem Isten üdvözítő rendjét, amelyet Igéjében, legtökéletesebben pedig Jézus Krisztusban jelentett ki nekünk az Úr. Az Úr törvénye ez az üdvözítő rend, maga az evangélium, a megváltó örömhír, hiszen Isten rendje nélkül nincs maradandó „élet”: ez a törvény és evangélium viszonya.
Ezt az üdvözítő rendet úgy szemléltethetem, hogy azt mondom, boldog az olyan ember, aki nem rendmániás, de szereti a rendet, és legalább a saját íróasztalán, szobájában, házában, kertjében rendet tart. A rendetlenség, a káosz ugyanis mindent elemészt. Nem igaz az, hogy a zseni átlátja a káoszt, mert a káosz átláthatatlan, és egy határon túl mindent visz.
Feltehetjük a kérdést, miben gyönyörködik a ma embere: mit tartunk szépnek, fontosnak, miben leljük kedvünket? Gyönyörködünk-e az Úr törvényében? Kimondható-e az, hogy a ma embere, a nyugati társadalmakban különösképpen, a rendetlenségben leli kedvét? Pedig a rendetlenség elbizonytalanít. Ma nincs rend, nincsenek biztos és örök értékek (megdöbbenve hallottam, hogy a legismertebb közösségi oldalon tízféle nem közül választhat az oldalhoz csatlakozó).
2.
BOLDOG AZ OLYAN EMBER, AKI ELMÉLKEDVE GYÖNYÖRKÖDIK AZ ÚR TÖRVÉNYÉBEN (1-2)
Ez a gyönyörködés az Úr törvényében azonban nem valami homályos derengést jelent, és nem is csupán valami szépséges, érzelmes élvezetet, hanem az Úr törvényében való gyönyörködés, annak szépsége mellett, egy komoly harc is. Ezért hangsúlyozza a zsoltár, hogy boldog az olyan ember, aki gyönyörködik az Úr törvényében, és arról elmélkedik éjjel és nappal.
Ez az elmélkedés azt jelenti, hogy mi emberek úgy gyönyörködhetünk az Úr törvényében, Igéjében, hogy naponta felvállaljuk az Isten törvényében, az Isten Igéjében rejtő valóságos üzenetért folytatott harcot. Ez az elmélkedés tehát egy küzdelem, egy imaharc, egy szent szenvedés Isten élő üzenetéért, mégpedig a valóságos üzenetért, mert nincs nagyobb tévedés, mint a saját gondolatainkat és vágyainkat beleolvasni Isten szavába. Az élő Isten valódi üzenetére van szükségünk, amely az Ő tökéletes akaratával, üdvözítő rendjével harmóniában van. Ez a gyönyörködés egy elmélkedő gyönyörködés.
Ezért ez az elmélkedés mindig együtt történik, tehát a gyülekezet közösségében kezdődik; hiszen közösen, Isten Igéjére figyelve várhatjuk egyedül az Ő Lelke által, ezt a valódi üzenetet. Isten népe együtt gyönyörködhet az Úr törvényében, és együtt elmélkedhet azért, hogy az Isten akarata szerinti üzenetet megnyerje. Tehát ez az elmélkedő gyönyörködés együtt történik, majd folytatódik együtt a családban és úgy torkollik a belső szoba csendjébe.
Ez az elmélkedő gyönyörködés rendszeresen történik, vagyis naponta; és az lenne áldott, ha ezzel indulna minden nap (2).
Ebben a rendszerességben ott van az is, hogy ez az elmélkedő gyönyörködés folyamatos: hiszen Isten aznapra kapott valós üzenetét folyamatosan hordozzuk magunkkal; bárhol vagyunk is, munkahelyen, döntésekben, konfliktusokban, örömben és bánatban, munkában, vagy pihenésben; – az értelmünkben és a szívünkben folyamatosan ott „dolgozik” Isten aznapi üzenete. Vannak olyan testvérek, akik reggel, a napi Igéből nyert üzenetet felírják egy papírlapra, és naponta többször előveszik azt. Erre utal a zsoltáros is, amikor hangsúlyozza, hogy éjjel és nappal, azaz folyamatosan történik Isten népe életében ez az elmélkedő gyönyörködés (2).
Együtt, rendszeresen, folyamatosan és tisztelettel elmélkedünk az Úr törvényéről. Ha valaki így teszi ezt, akkor megtapasztalja ennek gyönyörűségét. Nagyon fontos, hogy ez az elmélkedő gyönyörködés tisztelettel történjék, mert nem ülhetünk a csúfolódók székére (1). Vagyis aki kézbe veszi a Bibliát, aki Isten Igéjének közelébe kerül, aki belép egy templomba; – az szent helyre léphetett. Ez pedig kegyelmi állapot, ahol átéljük azt, amit Mózes átélt az égő csipkebokor előtt, akinek az Isten jelenlétében le kellett vennie saruit, mert szent volt az a hely, ahol állhatott (2Mózes 3,5). Tiszteletlenség az is, ha testben Isten közelében vagyunk, de valami egészen másra gondolunk közben; – de tiszteletlenség minden grimasz, gúnyolódás, nevetés, provokatív kérdés, méltatlan vita is, az Isten Igéjének közelében. Minden ilyen tiszteletlenség megfoszt bennünket az Úr törvényének gyönyörűségétől.
3.
Ez az elmélkedő gyönyörködés GYÖNYÖRŰVÉ TESZI ISTEN NÉPÉT.
Isten Igéje, üdvözítő rendje, az Ő törvényében megmutatkozó szabadító irgalma széppé teszi Isten népét, és széppé teszi az egyes hívő embert is. Ez a szépség nem az itteni világ elvárásai szerinti szépség, de mindenki számára észrevehető, látható, hiszen kiábrázolódik bennünk a Krisztus. Ez a szépség fiatalon és idősen; egészségesen és betegen; minden élethelyzetben gyönyörűvé tesz bennünket.
Kifejező képpel tárja elénk ezt a szépséget a zsoltár, mert az Úr törvényében elmélkedően gyönyörködő embert egy olyan fához hasonlítja, amelyet folyóvíz mellé ültettek, és amelyiknek a lombja nem hervad el, gyümölcsét pedig idejében megtermi (3).
Ez a szépség jelenti azt, hogy boldog az olyan ember, aki az Úr törvényében gyönyörködik (1). Vagyis Isten közelsége boldoggá tesz. Ez a boldogság teológiai-igei tartalma. Felejtsük el a boldogságról alkotott itteni e-világi elképzeléseket; azok tévedések, illúziók, hazugságok. Természetesen létezik boldogság, az Isten közelében, mert Isten üdvözítő rendje örökkévaló értelmet és tartalmat ad életünknek. Nem a külső javak, hanem csakis Isten közelsége tesz boldoggá, vagyis gyönyörűvé. A külső javak legfeljebb csak mulandó eszközök ebben.
Egyetlen példát említek, úgy, hogy nem magamról szólok, de mégis fogadják ezt bizonyságtételként tőlem. Minden nap kell tíz sort írnom az aznapi bibliai Igéről. Röviden fogalmazni sokkal nehezebb, mint hosszan, ezért hajnalban, órákon keresztül keresem Isten Igéjéből a valódi üzenetet, és ha mégis úgy kell elindulnom a mindennapok forgatagába, hogy ez az üzenet nincs meg, akkor nincs boldogság sem; – viszont egészen más egy nap, annak hétköznapi lefolyásában is, ha ez a valódi üzenet elindította a napomat. Ennek tapasztalata gyönyörűség, maga a boldogság, amely átformálja az embert.
Isten Igéje gyönyörűvé tesz úgy, hogy nemcsak boldoggá tesz, hanem áldottá is. Azt írja a zsoltár, hogy az ilyen embernek minden sikerül, amit tesz (3). Ezt az igeverset úgy kell helyesen érteni, hogy minden sikerül, aminek sikerülnie kell az Isten dicsőségének szolgálatában; – ami pedig nem sikerült, azért nem kár. Ez a kudarcok teológiai-igei értelme. Az Isten Igéjében gyönyörködő ember áldott abban, hogy Isten dicsőségére élve, minden sikerül neki, ami az Úr dicsőségét szolgálja. Vagyis az ilyen ember gyümölcstermő életet él, nem árnyékot vet másokra, hanem táplál másokat.
Az Úr törvényében elmélkedéssel gyönyörködő ember maga is gyönyörűvé lesz: boldoggá, áldottá és szilárddá. Isten népe megáll, nem esik szét; és amikor elmegy ebből a világból, akkor nem veszik a semmibe, szemben azokkal, akik nem tapasztalták meg Isten közelségét, az Úr törvényének üdvözítő rendjét, hanem mint a polyva, mint a szemét szétszóródnak, szétesnek, nem állhatnak meg, semmibe vesznek. Most ennek a sornak mélyebb értelmébe nem megyünk bele, mert aki Isten üdvözítő rendjét nem tapasztalta meg, az nem állhat meg, sem ebben a világban, sem az ítéletkor (4-6). Jó tudni, hogy a mi munkánk azonban nem hiábavaló az Úrban, ezért szilárdan állunk (1Korinthus 15,58).
Istentisztelet, 2016. május 29.
Textus / Lekció: Zsoltárok 01,01-06
Igehirdető: Steinbach József