(1) Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Makedónia gyülekezeteinek adott.
(2) Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett.
(3) Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak,
(4) és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek.
(5) És nemcsak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából.
(6) Úgyhogy bátorítottuk Tituszt, hogy amint már előbb elkezdte, fejezze is be nálatok ennek az adománynak az összegyűjtését.
(7) Ezért ahogyan mindenben bővelkedtek: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek.
(8) Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgósága által a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam.
(9) Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok.
(10) Tanácsot is adok ebben az ügyben, mert ez hasznos nektek, akik nemcsak a cselekvésben, hanem tavaly óta a szándékban is elöl jártatok.
(11) Most pedig a cselekvést is vigyétek véghez, hogy amilyen készséges volt a szándékotok, olyan legyen a véghezvitele is, erőtökhöz mérten!
(12) Mert ha megvan a szándék, az aszerint kedves Istennek, amitek van, nem aszerint, amitek nincs.
(13) Ugyanis azért, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek ne legyen nyomorúságotok. Ellenben az egyenlőségnek megfelelően
(14) a mostani időben a ti fölöslegetek pótolja azok hiányát, hogy máskor azok fölöslege is pótolja majd a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen;
(15) amint meg van írva: „Aki sokat szedett, annak nem lett többje, és aki keveset, annak nem lett kevesebbje.”
(2Korinthus 8,1–15)
(2Korinthus 8,2–3; 9)
Kálvin szerint az igaz egyház legfontosabb ismertetőjelei: az Ige hirdetése, a sákramentumok kiszolgáltatása és a szeretetszolgálat gyakorlása, Jézus Krisztus rendelése szerint. Ezekhez csatlakozik még az egyházfegyelem fontossága.
Mai, nagy ívű, gazdag üzenetű igeszakaszunk az „adni tudás” himnusza és teológiai kifejtése, amelyben a szeretetszolgálat lényegéről kapunk tanítást.
Az igeszakasz konkrét hátterében az áll, hogy az üldözött, szűkölködő jeruzsálemi keresztyéneknek gyűjtést szerveztek Macedóniában és Akhájában, így a korinthusi gyülekezetben is.
A két görög tartomány közül először a legszegényebb Macedónia kezdte meg az adakozást.
Rájuk utalva indul el a gyűjtés Akhájában is (1).
Ez az adakozás készteti Pált arra, hogy tanítást adjon a szeretet szent cselekvéséhez.
1.
MIÉRT ADHATTAK Istennek kedves, önzetlen szeretettel a korinthusiak, és a Macedónia tartományában lakók, másoknak? (5; 9)
Azért, mert Jézus Krisztus önmagát adta érettük.
Jézus Krisztus önmagát, azaz a menny gazdagságát ajándékozta nekik és minden hívőnek.
„Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (9)
Hatalmas titok ez, az evangélium lényege, amelyet az egyház nyelvén így tudunk kifejezni: Jézus Krisztus önmagát adta érettünk; önmagát, azaz a menny gazdagságát ajándékozta nekünk, e-világban szűkölködő hívőknek.
Ez a megváltás csodája.
Jézus Krisztus kegyelemből adta oda érettünk önmagát, azaz isteni kegyelemből ajándékozta nekünk a menny gazdagságát, nem pedig érdemeinkért: „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét…” (9)
Miért adhatunk mi, egy önző világban valamit is a másik embernek?
Azért, mert mi már gazdagon megajándékozott emberek vagyunk.
Minden a miénk (1Korinthus 3,21).
Azért, mert miénk a Jézus Krisztus gazdagsága (9), azaz miénk a menny bősége (2; 7), miénk az üdvösség!
Ezeket a javakat soha senki el nem veheti tőlünk (Róma 8,38–39).
Minden körülmények között, tehát szűkölködve is, megtapasztaljuk ezt a mennyei gazdagságot (Filippi 4,12). Jézus Krisztusban olyanok vagyunk, mint akiknek nincs semmijük, és akiké mégis minden (2Korinthus 6,9–10).
Cselekedje az Úr, hogy megnyíljon az értelmünk, a szívünk, a látásunk, hogy rádöbbenjünk arra, akármilyen terhek alatt roskadozva ülünk is itt, hogy milyen gazdagok vagyunk! Vegyük észre, hogy bővelkedünk (7).
Jézus Krisztus önmagát adta érettünk!
Mi pedig önmagunkat adhattuk az Úrnak!
A macedónok és a korinthusiak „…önmagukat adták az Úrnak…” (5)
Mi is, önmagunkat adhattuk az Úrnak, vagyis részesülhettünk a krisztusi, mennyei gazdagságból.
Megismerhettük Jézus Krisztus kegyelmének gazdagságát.
Isteni kegyelem, hogy a menny gazdagsága a miénk lehet, már itt a földön.
De isteni kegyelem az is, hogy megismerhettük ezt a mennyei gazdagságot.
Az ember csak akkor tud Istennek kedves módon adni másoknak, ha először önmagát adhatja az Úrnak, vagyis újjászületve részesül Jézus Krisztus mennyei gazdagságának ajándékaiból.
Jézus Krisztus kiapadhatatlan forrása minden „ajándékozásnak”: „…önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk…” (5)
2.
MIBŐL ADHATTAK a macedóniaiak és korinthusiak másoknak?
Mivel a korinthusiak Jézus Krisztusban meggazdagodtak, ezért volt miből adniuk.
A korábbi új fordítású Bibliában így olvassuk ezt: „…szegénységükből a jószívűség gazdagsága lett.” (2)
A korinthusiak hálából adhattak.
A krisztusi, hálatelt életű ember először mindig azt látja, hogy neki mennyi mindene van.
A krisztusi ember tudja, hogy szegény volt, és gazdaggá lett: neki van!
A macedóniai és a korinthusi gyülekezetek szíve tele volt hálával, minden látható szegénységük ellenére is: hiszen Jézus Krisztusban az ember először mindig azt látja, amije van, ami az életében jó; és nem azt látja meg azonnal, ami nincs, vagy ami kifogásolható.
Jézus Krisztus pontosan ezt hangsúlyozza, amikor így szól, hogy „akinek van, annak adatik”, vagyis aki tudja, hogy neki mennyi mindene van, az még kap; – de aki azt hiszi, hogy neki nincs, mert nem látja meg azt, amije van, attól azt is elveszik, amije ténylegesen van (Máté 25,29).
A hálatelt szív mindig meglátja Isten ajándékait, és szegénységéből a jószívűség gazdagsága lesz.
A korinthusiak felelősségből adhattak.
Ez a felelősség, a krisztusi szeretet valódiságából következően, a mi szeretetünk cselekvő valódiságát garantálja; az erre való igyekezetünket folyamatosan ébren tartja (8).
Ez a felelősség arra késztet, hogy javaim nagy részét továbbadjam másoknak. Nekem sok van! Ezeket a javakat az Úrtól kaptam. Ezeknek a javaknak csak egy kis rész az enyém. A többit tovább kell adnom másoknak. Minden javunk Istené, amelyeket Ő ránk bízott. Ezeknek a javaknak azonban csak kis része a miénk. Az Úr többet rakott le nálunk, mint ami nekünk járna. A többit, szolgáló felelősséggel, tovább kell adnunk!
A felelősség abban a mindenkori igyekezetben nyilvánul meg, hogy szegénységünkből a jószívűség gazdagsága legyen (2; 7–8).
Először azoknak kell adnunk, akiket az Isten ránk bízott. A macedóniaiak és a korinthusiak is a jeruzsálemi gyülekezetnek gyűjtöttek, azaz a Krisztusban testvéreiknek. Adakozásuk a „szentek iránti szolgálatban” nyilvánult meg. Együtt aztán „mások” felé is fordulhatunk majd, ha a sajátjainkról gondoskodtunk.
Ez a felelősség a Jézus Krisztus ügye iránti felelősség, amely életed hétköznapi ügyét, azaz a munkádat is átjárja.
Urunk, adj felelős szolgákat nekünk!
A korinthusiak megelégedettségből adhattak.
Jézus Krisztus gazdagsága ezt a hármat támasztja fel bennünk: hálaadás, felelősség és megelégedettség.
A megelégedettség azt jelenti, hogy szegénységünkből ténylegesen a jószívűség gazdagsága lesz, azaz a krisztusi szeretetünk valódisága konkrét cselekvésben ölt testet: – hálával látjuk azt, amink van; – azt felelősen tovább igyekszünk adni; – és megelégedett életünk valóban tovább is adja másoknak az Úr ajándékait.
Nagy „nyereség” a hitben megélt megelégedettség (1Timóteus 6,6), egy elégedetlen, mindig többet és többet harácsoló világban. A megelégedettség az igazi, örök „nyereség”, hiszen semmit sem viszünk ki e-világból… Aki sokat szed, szerez, annak sem lesz többje! (15)
A megelégedettség azt jelenti, hogy szegénységünkből ténylegesen a jószívűség gazdagsága lesz! Maradjunk az apostol nézőpontjánál. Ennek alapján mondjuk ki, hogy nincs az a szegény, aki ne tudna a szegénységéből valamit is adni a másiknak. Aki látványosan gazdagabb, annak hatványozottabb a felelőssége. Most azonban maradjunk a „szegényeknél”! Nincs az a szegény, aki ne tudna adni, ha felfedezte a Krisztus gazdagságát. Az „adni tudás” hit kérdése.
Minden este gondold át, akármilyen kudarcos és nehéz nap van mögötted: volt-e legalább egy olyan ember aznap az életedben, akinek valamit megköszöntél; akinek kritika helyett köszönetet mondtál. Már ezzel adtál… Nem akarom bagatellizálni az „adakozást”, de az ajándékozásban nincsenek kicsi és nagy dolgok, mindegyik egyként fontos és életmentő. Soha nem csak látható javakkal lehet adni a másiknak. Ezért tényleg nincs az a szegény, aki valamit ne tudna adni a másiknak.
A megelégedettség lelkületét próbáltam meghatározni, az ajándékozás kapcsán. Az e-világi gazdagság és szegénység igen relatív; viszonylagos és mulandó dolgok. Tehát bátran közelítsük meg a kérdést a szegénység felől, hiszen Jézus Krisztusban meggazdagodva, nincs az a szegény, aki szegénységéből ne tudna valamit adni a mellette élőnek. Ezt a „hangzatos szegények” gyakran elfelejtik.
3.
Tehát a macedóniaiak és korinthusiak Jézus Krisztus gazdagságában részesültek, ezért hálából, felelősségből és megelégedettségből adhattak másoknak.
A krisztusi szeretet mindig a cselekvésben, a cselekvés valódiságában mutatkozik meg, nem csak az akarásban (8; 10–11).
Ezért az apostol, ezek után a cselekvő, szolgáló szeretet gyakorlati jellemzőit sorolja fel.
HOGYAN ADHATTAK a macedóniaiak és korinthusiak másoknak? (2–3; 12–15)
A korinthusiak esetében a cselekvés valódisága abban lett láthatóvá, hogy ők örömmel adtak másoknak.
Mi is csak örömmel adhatunk (2), hiszen a jókedvű adakozót szereti az Isten (2Korinthus 9,7).
Az örömünk pecsétje az, hogy önként adunk (3), vagyis készséggel, és nem kényszerből (12).
A korinthusiak önzetlenül adtak másoknak.
Mi is csak önzetlenül adhatunk!
Ez azt jelenti, hogy nem egy üzleti, számító viszony vezérelte őket, hiszen nem vártak szolgálatukért viszonzást.
Jézus Krisztus nélkül azonban minden viszonyunk „két önzés titkos párbaja, semmi egyéb” (Szabó Lőrinc). Az Úr nélkül nem tudunk önzetlenek lenni. Mindenkinek mindenért benyújtjuk a számlát.
Ezt az önzetlenséget, pár fejezettel odébb, pontosan meghatározza az apostol: „…mert nem azt keresem, ami a tiétek, hanem titeket kereslek.” (2Korinthus 12,14).
Ez a krisztusi önzetlenség lényege, minden „ajándékozás” forrása: Titeket kereslek, nem azt, ami a tiétek!
Ez egy fontos üzenet az ajándékozás és az elfogadás viszonyában (Filippi 4,15), hiszen mi mindig azt keressük a másikban, ami a másiknak van: szépségét, tehetségét pozícióját, hatalmát, pénzét; nem pedig őt magát.
A krisztusi szeretet és szolgálat lényege éppen az, hogy nekem nem a másikból kell valami, hanem a másik embert önmagáért szeretem; akkor is, ha már nem annyira szép, ha a tehetségét már nem tudja érvényre juttatni; akkor is, ha már nincs pozíciója, hatalma és pénze.
Urunk, adj krisztusi önzetlenséget nekünk, mert bizony mi azonnal „félredobjuk” a másikat, amint az már nem lehet hasznunkra!
A korinthusiak reménységgel adtak másoknak.
Mi is csak reménységgel adhatunk!
Az önzetlenség kizár az „ajándékozásban” minden üzleti számítást, a reménység azonban hitben mégis feltételez egyfajta kölcsönösséget.
Ez a kölcsönösség vonatkozik persze arra is, hogy aki másokat felüdít, az maga is felüdül (Példabeszédek 11,25). Tehát jobb adni, mint kapni (Cselekedetek 20,35). Hiszen nemcsak az tapasztalja meg az Isten közelségét ebben a szent szolgálatban, akit megajándékoznak, hanem az is, aki ad. Az ajándékozó és a megajándékozott egyaránt felüdül.
Ugyanakkor ez a reménység itt most mégis arra a kölcsönösségre vonatkozik, hogy amikor majd mi szükséget szenvedünk, vagy bajba kerülünk, akkor az Úr mellénk is állít egy küldöttet, aki segít rajtunk, aki gyámolít, aki szükségeinket betölti a Krisztus szeretetével és gazdagságával (Filippi 4,19).
Isten mindig gondoskodik arról, hogy miközben mi örömmel, önként és önzetlenül adunk másoknak, aközben Ő a mi szükségeinket is betöltse (Filippi 4,19).
Vagyis a szeretetszolgálatban nem egy számító, üzleti viszonyról van szó; de mégis érvényesül egyfajta szent kölcsönösség.
A korinthusiak erő szerint adtak másoknak (2–3; 12–14).
Mi is erő szerint adhatunk!
A szeretetszolgálatra jellemző az is, hogy Isten erőnk szerint várja tőlünk azt, hogy a másiknak segítsünk (3).
Ezt a tényt olyan határozottan hangsúlyozza ez az igeszakasz, hogy többször is kitér erre: abból adjatok, amitek van, a „feleslegetekből” adjatok másoknak (14). Persze, hogy mi a felesleg egy ember életében, az már nagyon is hitkérdés. Az apostol itt arra gondol, hogy abból adjunk, amink van – kinek-kinek amije van –, nem pedig abból, amink nincsen (12).
Az apostol itt megfogalmaz egy fontos gondolatot, ami árnyalja az Ige üzenetét: „Ugyanis azért, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek ne legyen nyomorúságotok.” (13)
Erő szerint adni persze azt is jelenti, hogy adódhatnak az életünkben olyan életszakaszok, amikor erő felett is kell adnunk a másiknak (3). De ebben az időszakban a mi Urunk megadja ehhez a kellő erőt, a mennyei muníciót.
*
Gyönyörű tanítás ez a szolgáló szeretetről, vagyis a szeretetszolgálatról, „az adni tudás művészetéről” (Galata 5,13):
– Jézus Krisztusban gazdaggá lettünk;
– ezért hálából, felelősségből, megelégedettségből adunk a másiknak;
– örömmel, önzetlenül, reménységesen szent kölcsönösségben és erőnk szerint.
Az igaz egyház három ismertetőjegye tehát az Ige hirdetése, a sákramentumok kiszolgáltatása és a szeretetszolgálat gyakorlása; ez utóbbi a fentiek szerint.
Egy ünnepségen jártam tegnap, hivatali kötelességből és ugyanakkor örömmel.
Az ünnepség után, a fogadáson, a rengeteg ember között alig kaptam levegőt. Mielőbb menekülni akartam…
De maradtam.
Kinéztem az ablakon. A pazar veszprémi vár völgyére láthattam úgy, ahogyan még soha. Ezernyi emlék ébredt fel bennem.
Ekkor lélekben leborultam: „Uram, köszönöm! Uram, csak kaptam, én érdemtelen! Uram, sokkal többet kaptam, mint amit valaha elgondolhattam volna! Uram, Csak hálát adhatok! Uram, csak adhatok! Uram, légy gazdája fáradó, visszaélésektől csalódó életemnek, hogy meg ne szűnjek adni a rám bízott krisztusi gazdagságból!”
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2019. szeptember 1.
35. hét – 2Korinthus sorozat 2019-ben: 14.
Szentháromság utáni 11. vasárnap
Textus / Lekció: 2Korinthus 08,01-15 (2-3,9)
Igehirdető: Steinbach József