Második alkalommal hozta közénk Takács Levente saját festményét, hogy általa közelítsük meg az Ige üzenetét. Első alkalommal a samáriai asszonyt ábrázoló alkotása mentén mélyedtünk el a bibliai történetben, március 18-án pedig egy gyönyörködtető tájképe indított el bennünk gondolatokat Isten csodálatos, életet adó szeretetéről.
A gyönyörködtető táj a szavak nélküli Ige. Szavak nélkül emlékeztet a szóra, Isten teremtő szavára, amivel életet teremtett. A teremtett világ szavak nélkül beszél Isten dicsőségéről.
A bibiaóra keretében Levente és felesége, Horváth Gabriella vezetett be minket a kép készítésének folyamatába és irányította a beszélgetést az Ige felé.
Levente két évvel ezelőtt kisebbik lányukkal, Lucával túrázott az Írott-kőre. Testmozgás és gyönyörködés – ezek voltak az út fő inspirálói. Lefelé jövet tárult a szemük elé ez a festői látvány. Fények és színek – ezek fogták meg, és ezeket vitte vászonra. Idealizálta a látványt, semmi nincs rajta, ami a mulandóságra, a halálra emlékeztetne: nincsenek letört ágak, kidőlt fák. Azt az üzenetet festette meg, ami akkor, ott megszólította: ahol Isten lelke van, ott az élet!
A fény uralkodik a tájon, miként beragyogja életünket Isten világossága. A sötétséget csak a fény mulasztja, az életünkre boruló árnyékot csak Isten képes valóságosan legyőzni Jézus Krisztusban.
Megosztottak egy kulisszatitkot, miszerint a festmény középpontján, a horizonton eredetileg nem volt templom. Levente Gabriella kérésére festette oda, hogy a szemlélőnek úgy legyen igazodási pontja Isten háza, miként Jézus Krisztus vezérli életünket. „A szavak nélküli Ige teremti az erdőt, az erdő körbeöleli a templomot, a templomban szavakba öltözött Igét hirdetünk, és ez az Ige ismét kiárad a világmindenségbe és Jézus Krisztus által megújítja a világot” – mondta Gabriella.
A szavak nélküli táj és festett leképezése úgy zeng dicshimnuszt a teremtő és megtartó Istenről, ahogy azt „megfestette” a hála szavaival a zsoltáros a 104. zsoltárban. A részletgazdag leírásban szinte úgy tárul elénk a táj, miként a festményen. Az ég világossága, az óvó felhők, a vizek, a hegyek és völgyek, füvek és fák mind-mind Istent dicsérik. És a zsoltárban ott van az ember is, akiért mindez van, aki dolgozik és pihen, akit az Úr vigyáz és kísér, és aki mindezért magasztalja az Urat. Ahogy a kép része is az ember, a néző, aki gyönyörködik a festményben, a tájban, és együtt mondja a zsoltárossal: „Dicsőség legyen az Úrnak örökké! Örüljön alkotásainak az Úr!” (Zsolt 104,31)
Így magasztaltuk mi is Istent, hálát adva az Ő teremtő, újjáteremtő, éltető, gyönyörködtető szeretetéért, és ezért az alkalomért külön, ami arra emlékeztetett bennünket, hogy van okunk gyönyörködni.
A teremtő és megtartó Isten (104. Zsoltár)
1 Áldjad, lelkem, az Urat! Uram, Istenem, igen nagy vagy, fenségbe és méltóságba öltöztél,
2 világosságot vettél magadra, mint egy köpenyt. Ő az, aki sátorként feszítette ki az eget,
3 palotáját a vizek fölé építette, a felhőket tette kocsijává, szelek szárnyán jár.
4 A szeleket tette követeivé, a lángoló tüzet szolgájává.
5 Szilárd alapokra helyezte a földet, hogy soha meg ne inogjon.
6 Mély vizekkel borítottad be, mint valami öltözettel, a hegyeken is állt a víz.
7 Dorgálásodra lefutottak, mennydörgő szavadra elszéledtek.
8 A hegyek fölemelkedtek, a völgyek lesüllyedtek oda, ahol helyet készítettél nekik.
9 Határt szabtál nekik, nem léphetik át, nem önthetik el újból a földet.
10 Te fakasztasz forrásokat a völgyekben, hogy folydogáljanak a hegyek között.
11 Megitatnak minden mezei vadat, a vadszamarak csillapíthatják szomjukat.
12 Fölöttük laknak az égi madarak, sűrű lombok között énekelnek.
13 Megöntözöd onnan fentről a hegyeket, alkotásaid gyümölcsével jól tartod a földet.
14 Füvet sarjasztasz az állatoknak, növényeket a földművelő embernek, hogy kenyeret termeljen a földből,
15 és bort, amely felvidítja az ember szívét, és ragyogóbbá teszi arcát az olajnál, a kenyér pedig erősíti az ember szívét.
16 Jóllaknak az Úr fái is, a Libánon cédrusai, melyeket ő ültetett,
17 ahol fészket raknak a madarak, és a ciprusfákon gólya lakik.
18 A magas hegyeken a zergék, a sziklákon a mormoták találnak búvóhelyet.
19 Te alkottad a holdat, hogy jelezze az ünnepeket, és a napot, amely ismeri pályáját.
20 Ha sötétséget támasztasz, éjszaka lesz, amikor nyüzsög az erdő mindenféle vadja,
21 az oroszlánok zsákmányért ordítanak, Istentől követelve eledelt.
22 Ha felragyog a nap, visszahúzódnak, és tanyáikon heverésznek.
23 Az ember munkába indul, és dolgozik egészen estig.
24 Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram! Valamennyit bölcsen alkottad, tele van a föld teremtményeiddel.
25 Ott van a nagy és széles tenger! Számtalan lény nyüzsög benne: kisebb és nagyobb állatok.
26 Ott járnak a hajók, és a Leviatán, amelyet azért formáltál, hogy játszadozzál vele.
27 Mindezek arra várnak, hogy idejében adj nekik eledelt.
28 Ha adsz nekik, szedegetnek, ha bőkezű vagy, jóllaknak javaiddal.
29 Ha elrejted orcádat, megrémülnek, ha elveszed lelküket, kimúlnak, és ismét porrá lesznek.
30 Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföldeket.
31 Dicsőség legyen az Úrnak örökké! Örüljön alkotásainak az Úr!
32 Tekintetétől reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek.
33 Éneklek az Úrnak, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek.
34 Legyen kedves előtte fohászkodásom! Én örvendezem az Úr előtt.
35 Vesszenek ki a földről a vétkesek, ne legyenek többé bűnösök! Áldjad, én lelkem, az Urat! Dicsérjétek az Urat!