(37) Amikor visszament, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Simon, alszol? Nem tudtál egy órát sem virrasztani?
(38) Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.
(39) Újra elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott.
(40) Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük elnehezült; és nem tudták, mit feleljenek neki.
(41) Harmadszor is visszatért, és így szólt hozzájuk: Aludjatok tovább, és pihenjetek! Elég! Eljött az óra! Íme, átadatik az Emberfia a bűnösök kezébe.
(42) Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van, aki engem elárul.
(Márk 14,37–42)
(Márk 14,42)
Ünneplő Gyülekezet, kedves Szülők, kedves konfirmációra készülő Ifjú Testvéreink!
Gyülekezetünkben Márk evangéliumát magyarázzuk közel három éve.
A mai alkalomra, pünkösd ünnepére és egyben konfirmációi ünnepélyünkre készülve e folyamatos igemagyarázat során ez az igeszakasz következett a sorban.
Keresve sem lehetett volna alkalmasabb Igét találni a mai alkalomra, amely hiszem, kedves konfirmandus Testvéreim, titeket is megszólít.
Jézus a Gecsemáné kertjében Isten tökéletes akaratában bízó és abban megerősödő nyugalommal hívja a tanítványait imaközösségre: Virrasszatok és imádkozzatok! (38)
A tanítványok azonban újból és újból elalszanak – még ebben a döntő pillanatban is – az imádság közben; háromszor is elpihennek az imaközösség során.
Jézus türelemmel, újból és újból kérleli, majd ismét és ismét bevonja őket az imaközösségbe: Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!
Amikor azonban a tanítványok harmadszor is belealudtak az imádságba, akkor Jézus határozottan ébresztőt fújt: Még mindig alusztok, elég volt, ébresztő, menjünk! (41–42)
Jézus harmadszorra már hangosan ébresztette fel a tanítványait: „Aludjatok tovább, és pihenjetek! Elég! Eljött az óra!” (41) Az alvásra és pihenésre buzdítás itt valójában indirekt ébresztő Jézus ajkán.
Ez ma a pünkösdi üzenet mindannyiunknak, az ünneplő gyülekezetnek, és személy szerint nektek, konfirmációra készülő Testvéreink.
Kérem, figyeljetek erre az igehirdetésre! Legalább ezt a két szót jegyezzétek meg; ezt a jézusi ébresztőt: Elég! Ébresztő! Menjünk!
Mit jelent ez az ébresztő?
*
ÉBRESZTŐ, LÁSSUK BE, HOGY MILYEN GYENGE AZ EMBER ÖNMAGÁBAN! (37–40)
Az ember erőtlen.
Látjuk, hogy a tanítványok háromszor is elaludtak a döntő pillanatban.
Igen, erőtlen az ember, hiába akarja magát erősnek feltüntetni ebben a világban. Ez egy rendkívül fontos szerep – erősnek látszani, tartani magunkat, ezzel a másikat is kitartásra biztatni –; bár nem tudom, hogy mennyire Istentől való szerep az, hogy minden körülmények között az erős, magabiztos ember látszatát akarjuk kelteni, képmutató módon, miközben erőtlenek vagyunk.
Van-e olyan hely, ahol az erőtlenségeidet is megmutathatod?
Isten nélkül különösképpen erőtlenek vagyunk, és csak idő kérdése, hogy ez miként lesz láthatóvá rajtunk.
Arról most nem is beszélek, hogy mennyire törékeny és gyarló az életünk.
Emberi erőtlenségünk mutatkozik meg abban is, hogy nagyon sokszor elalszunk, nem csak testi értelemben, lelki értelemben is, azaz tétlenekké leszünk az áldott és hívő cselekvésben…
Sőt, valljuk meg őszintén – hiszen használja a mai Ige ezt a kifejezést –, hogy nagyon sokszor elpihenünk, elkényelmesedünk. Gürcölünk ugyan, de valójában élvezni szeretnénk az életet. A jóléti ember az élvezetekre szeretne koncentrálni: Minél kényelmesebb legyen az életem, nekem jobb legyen, mint a másiknak; az se számít, ha a másiktól kell elvennem azt a többet, amivel jobban élvezhetem az életet. Nem az élet élvezetével van a baj, hiszen az isteni mederben mindennek lehet örülni. Isten az öröm Istene. De mi mindig a másik kárára akarunk a közös tortából kiszakítani magunknak egy nagyobb szeletet.
Ezek a végletek mind az emberi erőtlenség és hitetlenség egy megnyilvánulási formái.
De beszéljünk arról is az erőtlenségeink kapcsán, bűnbánatot tartva, az úri szent vacsora sákramentumára készülve, hogy sok kísértés, támadás ér bennünket ebben a világban, mi pedig gyakran gyengének mutatkozunk a kísértések idején, elbukunk, alulmaradunk, és be sem akarjuk ismerni a tévedéseinket és kudarcainkat, miszerint most én tévedtem, most átléptem azt az isteni rendet, amely pedig mindenben az életem kiteljesedését és javamat szolgálná. Hiányzik belőlünk a bűnbánat, a készség annak beismerésére, hogy most a másiknak volt igaza, és én tévedtem, én nem cselekedtem jól, én botlottam meg; én és nem a másik, most engem győzött le a kísértés. Ehelyett mindig a másikra hárítjuk a felelősséget.
Ébresztő, lássuk be, hogy milyen erőtlenek vagyunk, elalszunk, elpihenünk, az élvezetekre törekszünk, kísérthetők vagyunk és elbukunk!
Az ember a legdöntőbb helyzetekben is erőtlen.
Ami itt a gecsemáné-kerti történetből szembetűnő az erőtlenségeink kapcsán az az, hogy gyakran még a legdöntőbb helyzetekben sem tudunk virrasztani, kitartani, imádkozni (38).
Belegondoltunk ebbe valaha: a legdöntőbb helyzetekben sem tudunk megállni; sőt, ekkor vallunk igazán csődöt?
Tragédia, hogy a legdöntőbb helyzetekben sem tudjuk kimutatni, még a számunkra igazán fontos emberek felé sem azt, hogy mellettük vagyunk és szeretjük őket. Még ilyenkor sem tudunk jelen lenni igazán a szeretteink számára. Ilyenkor is a saját terheinkre, gondjainkra, elfoglaltságainkra hivatkozunk…, menni kell, tenni kell…, ilyenkor sem tudunk kilépni a mókuskerékből, amely jórészt felesleges, halál elől menekülő pótcselekvések miatt pörög annyira. Mennyi mulasztás terhel bennünket! Miként Goethe sírja el ezt a „Werther”-ben: Elkeserítő, hogy milyen kevesek tudunk lenni egymás számára. Rettenetes, hogy többnyire elmulasztjuk a döntő időt, még a legfontosabbak felé is, akiket pedig az Isten különösképpen ránk bízott. A tanítványok, a számukra legfontosabb „ember”, a „Mesterük”, Jézus kérése ellenére sem virrasztanak és imádkoznak, hanem háromszor is elalszanak, eme döntő éjszakán is.
De tovább megyek a döntő pillanatok elmulasztását illetően. Hát mi történik itt? Valójában az történik, hogy a testet öltött Isten, az Ő Fiában, Jézus Krisztusban mutatja meg irántunk való megtartó, üdvözítő, életet kiteljesítő szeretetét, akkori és a mai tanítványaiért – őértük és érettünk –, amire alvás a válasz, akkor is, ma is. Isten Fia, a világ Megváltója indul a kereszt felé, hogy meghaljon, feltámadjon és megszabadítson bennünket minden rossztól, amely lavinaként temetett minket maga alá, és belealszunk… A világtörténelem legnagyobb eseménye történik, Isten szeretete kiárad, és a tanítványok elalszanak, egy órát sem képesek virrasztani, kitartani, Jézussal imaközösségben lenni.
Nemcsak a döntő emberi, hanem a döntő isteni helyzetekben is elszalasztjuk a „pillanatot”, amire lehetőséget, szeretettel teli felszólítást és figyelmeztetést kaptunk. Életünk idejében elmulasztjuk az Isten szeretetére való választ, az Isten megismerését, az Isten tiszteletét.
Kedves Testvérek, ünneplő Gyülekezet! Gondoljunk bele ezekbe, úrvacsorára készülve, önvizsgálatot és bűnbánatot tartva! Én is elvégeztem ezt az önvizsgálatot, hiszen sok mulasztás terhel engem is. Mennyi Istentől készített, elszalasztott lehetőség terhel bennünket a szeretteinkkel kapcsolatban; még inkább az Isten Fiával, Jézus Krisztussal kapcsolatban; az élő Isten kinyilvánított szeretetével kapcsolatban. Egy órát sem tudunk „virrasztani”, a legdöntőbb pillanatban sem, a másikért és Istenért! Uram, irgalmazz!
Ifjú Testvéreim, akik konfirmáció előtt álltok, akik előtt ott ragyog még az egész földi élet – boldog, Istentől való távlatok ezek –, és akiknek annyi áldott lehetőséget készített az Isten, hogy életeteknek örökkévaló távlatai is legyenek, így „itteni” életetek is teljessé legyen; el ne szalasszátok a döntő, Istentől készített pillanatokat!
A lélek kész, de a test erőtlen.
Jézus nagy szeretettel és türelemmel szól a tanítványokhoz, amikor újból és újból ébresztgeti őket, ismét és ismét próbálkozik velük: A lélek kész, de a test erőtlen (38).
Jézus szinte ezt mondja: Megértelek benneteket, tudom, mit jelent embernek lenni, még lelki készségben és hívő odaadásban is testi elesettségben remegni és gyötrődni. Jézusban Isten emberré lett. Jézus tudta, mit jelent az emberlét. Erről részletesen szóltunk a gecsemáné-kerti imádság kapcsán, a múlt vasárnapi prédikációban. Jézus igaz Isten és valóságos ember volt, mindenben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve a bűnt. Jézus tudta, mit jelent nálunk embereknél az a tény, hogy a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. Jézus, isteni ereje által, legyőzte testének gyengeségét; Isten Lelke Jézus testét és Lelkét mindenkor késszé formálta.
Nálunk embereknél, még ha a lélek kész is lenne befogadni a hit ajándékait, akkor is megtapasztaljuk, hogy milyen gyenge tud lenni ez a gyarló emberi test, amely lehúz bennünket. A megtért Pál apostol így kiáltott fel: Gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, és magamban egy másik törvényt látok, amely kényszerít engem arra, hogy vétkezzem. Ó, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem? (Róma 7,24–25) Lám, még amikor az emberi lélek kész is lenne a hit befogadására, a test akkor is elbukhat… A hívő ember ezért harcolja meg naponta a hit harcát (1Timóteus 6,12). A megtért Pál sem szégyellt erről vallást tenni.
Kedves Testvérek! Szétnézve az egyházban, és széttekintve a világban, a helyzet ennél rosszabb. Arról van ugyanis szó, hogy nem csak a testünk nem kész, a lelkünk sem kész; az egész ember alszik: testben, lélekben. Lelki alvásban élünk, lelki halálban senyvedünk, és ez a nyomorúság az erős ember látszatát keltve is megmutatkozik rajtunk, sokféle erőtlenségünkben és elbukásunkban.
Ébresztő, ébresztő, tartsunk bűnbánatot, lássuk be, hogy milyen az ember; és milyen mélyre juthat az ember, az Isten nélkül!
*
ÉBRESZTŐ, LÁSSUK BE, HOGY MENNYIRE SZERETI AZ EMBERT AZ ISTEN! (41–42)
Tovább megyek az evangélium felé.
Ébresztő!
Pünkösd ünnepének felszólítása ez: Lássuk be, hogy milyen hatalmas az Isten szeretete!
Isten nem akar bennünket ebben az állapotban hagyni, nem enged minket hitetlenségben, lelki alvásban, lelki halálban senyvedve meghalni.
Lássuk be Isten mentő szeretetének nagyságát, és azt a tényt, hogy nekünk, embereknek az élő Isten szeretetére van szükségünk! Lássuk meg az Isten szeretetének megtartó erejét!
Kedves Ifjú Testvéreim! A konfirmációban erről a belátásról tesztek hitvallást, és erre nézve mondjátok majd el a fogadalmat. Hit által valóban felnőtté lesztek, az Isten színe előtt.
Isten szeretete megláttatja velünk, hogy nagy a baj, és mi mindenestől az Ő szeretetére szorulunk.
Mert Isten szeretete az Úr örök világosságába állít bennünket, és rámutat arra, hogy amíg hitben alszunk, addig nagy a baj…
Bizony, nagy a baj.
Nagy a baj ebben a világban.
Rettenetes dolgokat művelünk, és rettenetes dolgok történnek ebben a világban.
Miközben úgy csinálunk a jóléti társadalmakban, gyarló és piti érdekeinket szem előtt tartva, mintha minden rendben lenne. Akár a strucc, beledugjuk fejünket a homokba, így nem látva a bajt, meg nem beszélve arról, megnyugtatjuk a lelkiismeretünket, mert minket még nem ért el az, ami másoknak már háborúságot és szenvedést okoz. Pedig mi magunk is okozói vagyunk mások nyomorúságának.
Isten szeretete beláttatja velünk, hogy valóságosan csak Ő segíthet rajtunk.
Ébresztő! Isten szeretete rámutat arra is, hogy csak Ő segíthet rajtunk. Lássuk be, csak az Úr adhat szabadulást és valóságos megoldást!
Őnélküle minden káoszba züllik.
Csak az az egyetlen, élő Isten segíthet rajtunk – az a Szentháromság Isten –, aki elérhetetlen világosságban lakik; de akinek megváltó szeretete Jézus Krisztusban testet öltött, és aki által az Isten egészen közel jött hozzánk; és aki Szentlelke által most is itt van bennünk és közöttünk, hogy élővé és hatóvá tegye számunkra Jézus Krisztus megtartó szeretetét, és kiárassza ránk mindenre elégséges, soha el nem múló, örök irgalmát.
Az Atya, Fiú, Szentlélek Isten segíthet rajtunk: az Atyaisten felettünk, a Fiúisten értünk és a Szentlélek Isten bennünk…
A Szentháromság Isten nemcsak megteremtett minket, nemcsak életet ajándékozott nekünk, hanem Ő újjáteremti életünket, valóságosan rendbe hozza azt, amit mi halálosan elrontottunk. Isten szeretete teremt és újjáteremt. Csakis Ő az, aki testben, lélekben, egész valónkban újjászül minket, akik sem testben, sem lélekben nem vagyunk „készek”. Isten Lelke hitben megeleveníti a testünkben egzisztáló lelkünket, hogy hitre jussunk, készek legyünk, szentlelkesen készségessé formálódjunk.
Jöjj, Szentlélek Úr Isten!
Kedves ünneplő Gyülekezet! Mondjuk el együtt ezt az imádságot: Jöjj, Szentlélek Úr Isten! Imádkozzuk a Szentlelket hívó könyörgést: fiataljainkért, önmagunkért, az alvó egyházért, a vajúdó, háborúskodó világért!
Jöjj, Szentlélek Úristen! Te adtad nekünk az élet ajándékát! (1Mózes 2,7)
Jöjj, Szentlélek Úristen! Add nekünk a hit ajándékát! A Szentlélek hitébresztő Lélek, Ő adja nekünk az élő hitet, Ő nyitja meg a szívünket és az értelmünket Isten Igéje és a krisztusi szeretet előtt. A Szentlélek nem egy magunk által kreált hitet ad nekünk, hanem élő hittel ajándékoz meg. Az élő hit jellemvonása, hogy abban az egyetlen Istenben hiszünk, aki Jézus Krisztusban megmutatta magát. Jézus Krisztusban az Isten bebizonyította, hogy Ő van, és Őbenne megváltott bennünket, Szentlélek által pedig boldog és örök életre elevenített meg bennünket. Urunk, Istenünk, nyisd meg a mi életünket Tefeléd! Add nekünk az élő hit ajándékát!
Jöjj, Szentlélek Úristen! Hit által add nekünk az új élet ajándékát, azaz a hívő élet ajándékát. A hit, a megtérés által nyit az Isten felé, ennek nyomán az újjászületés pedig nyit a másik ember felé. Urunk, Istenünk, add, hogy újjászületve, Tehozzád térve értelmes, értékes, elégedett, szelíd, boldog életet élhessünk a Te dicsőségedre és a másik ember javára. Mindegyik kifejezésről külön prédikációt lehetne mondani: Mit jelent az új élet, hiszen Isten nem ilyen életet szánt nekünk, amilyet élünk; Ő értelmes életet ajándékozott nekünk, örök tartalmakkal; értékes életre teremtett minket, az isteni örök értékrend mentén tájékozódva, zarándokolva a kiteljesedés felé; elégedetten, hálát adva örömökben és próbatételekben, az elég lelkületével, hiszen mi mást is tehetnénk abban a jólétben, ami adatott nekünk; a krisztusi szelídség kockázatát vállalva egy durva adok-kapok világban (Filippi 4,5), hiszen Jézus Krisztus ígérte, boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet (Máté 5,5). Jöjj, Szentlélek Úristen! Adj nekünk hitet! Növeld a mi hitünket! (Lukács 17,5) Nyiss meg bennünket minél jobban és jobban Tenmagad felé! Jöjj, Szentlélek Úristen! Adj nekünk újjászületést, új életet, nyiss meg bennünket a másik ember felé, az embertársunk felé, mindenekelőtt a szeretteink felé, akiket különösképpen ránk bíztál!
Jöjj, Szentlélek Úristen! Könyörögve kérünk, hogy ne csak egyenként eleveníts meg bennünket, hanem mint a testvérek közösségét, az Isten népét is! Adj új életet egyházadnak! Alszik az egyház! Ébredésre van szükség! Számos jel erre mutat! Jöjj, Szentlélek Úristen! Ajándékozz ébredést egyházadnak, hogy be tudja tölteni áldott küldetését ebben a világban, a Krisztus megváltó és megtartó szeretetét hitelesen élve és hirdetve! Add, Urunk, hogy néped ne csupán „intézmény”, „hatóság”, „hivatal” legyen ebben a világban, mintegy újabb terhekkel roskasztva az amúgy is halálosan terhelt embervilágot! Add, hogy áldássá, vigasszá, reménységgé, életté, mennyei bővelkedés forrásává, boldog és szabad rended tanítóivá lehessünk sokak felé; azok felé is, akik egészen mást gondolnak a világról, mint mi! Nem nyugodhatunk bele abba, hogy ez most annyira másként van! Mert bizony mostanság nem tudjuk megszólítani és elérni az embereket, sem a rideg és agresszív kegyességünkkel és tanainkkal, sem az isteni rendet feladó, e-világhoz igazodni akaró, hatásvadász szabadosságunkkal, elfelejtve azt is, hogy az evangélium egyetemes! (Máté 28,19)
Jöjj, Szentlélek Úristen! A hívő és újjászületett élet mellé adj nekünk örök életbe vetett bizonyosságot! Jézus Krisztus feltámadott. Az örök életbe vetett bizonyosság az, hogy ez a földi élet, amely minden percében Isten ajándéka, túlmutat a földi kereteken az örök haza tágasságára és teljességére. Isten azt készítette el nekünk, amit szem nem látott, fül nem hallott, és emberi értelem el sem gondolt (1Korinthus 2,9). E-világban pedig az örök élet mindennél jobb valósága körbeöleli földi létünk minden percét. Éppen ez az örök tágasság tesz késszé bennünket arra, hogy ne mindent itt, ebben a földi életben akarjunk megélni, kiélni és megvalósítani, zsigerből tönkretéve egymást. Urunk, Istenünk, add nekünk az örök élet bizonyosságát!
Jöjj, Szentlélek Úristen! Te, aki adtad nekünk az élet ajándékát, adj nekünk hívő életet, új életet, örök életbe vetett bizonyosságot, azaz ajándékozz nekünk hitet, szeretetet, reménységet! (1Korinthus 13,13)
Ébresztő! Lássuk meg, hogy mi gyenge, gyarló emberek mindenestől az élő Isten szeretetére szorulunk! Jöjj, Szentlélek Úristen, lelkünkben és testünkben, egész valónkban eleveníts meg bennünket! Nem kész és „készséges” a Te Lelked nélkül, sem a lelkünk, sem a testünk! (38) Zsigerből, önzően buzgunk, nyüzsgünk, hajszoljuk egymást; pótcselekvő, halálosan kimerítő energiavámpírjai lehetünk csak egymásnak a Te Lelked nélkül, vagy közömbösen és kedélyvesztetten összeomlunk Tenélküled! Jöjj, Szentlélek Úristen! Te eleveníts meg minket üdvösségesen készségessé, építővé! Elevenítsd meg fiatal Testvéreinket; eleveníts meg mindnyájunkat!
Tehát, miről szól ez a jézusi ébresztő? Ébresztő, lássuk be, milyen az ember; Isten kegyelmére szorul. Ébresztő, lássuk be, hogy milyen hatalmas az Isten szeretete, amely nem akar bennünket ebben az erőtlen, gyarló állapotban hagyni, hanem hitet, új és örök életet ajándékoz nekünk.
*
ÉBRESZTŐ, MOST! (42)
Amikor katona voltam, a ’80-as évek elején – az egy más rendszer volt – reggel öt órakor így hangzott az ébresztő, jó hangosan: Jó reggelt elvtársak, ébresztő föl!
Abban a pillanatban ki kellett ugrani az ágyból.
Ébresztő!
Jézus Krisztus nem ezzel a katonás durvasággal, de határozott isteni szeretetével kiáltja a tanítványoknak: Ébresztő!
A mi Urunk lelki, és ennek nyomán testi ébresztőre hív. Ha Isten Lelke hit által megeleveníti a testünkben egzisztáló lelkünket, akkor ez a csoda a testünket is megeleveníti, és gyógyulás lesz ez a testünknek és felüdülés a csontjainknak (Példabeszédek 3,8). De jó lenne mindezt megtapasztalni!
Ébresztő lélekben és testben! Ébresztő most, ébresztő ma, ébresztő azonnal, mert nem tudjuk, hogy lesz-e holnap, eljött az óra!
Értünk szól ez az ébresztő, határtalan szeretettel, mert Isten azt akarja, hogy életünk legyen és bőségben éljünk (János 10,10). Ébresztő most, ébresztő ma, ébresztő azonnal, eljött az óra, értünk kiált az Úr!
Ébresztő, mert elég volt a régi életünkből! Még mindig alusztok? Elég volt! Nem lehet úgy élni, ahogy most élünk! Ünneplő Gyülekezet! Belegondoltatok ennek a jézusi ébresztőnek a fontosságába? Mit művel a nyugati keresztyénség? Hol tart lelkileg, hitben, erkölcsben ez a világ? Mindent feladunk már a jólétben? Megzavarodtunk? Istentelenül visszaélünk a bőséggel, a szabadsággal, Isten minden ajándékával? Tönkreteszünk mindent? Mit művelünk? Mi történt velünk? Hol vannak a felelős vezetők? Van bennük és bennünk felelősség? Felelősség egymásért, a következő nemzedékért, a teremtett világért, az életért, mindazért, amit az Isten ránk bízott. Ugye értitek, hogy elég volt, nem lehet tovább így élni, ilyen képmutató és határtalanul önző módon, miszerint vagy nekem lesz igazam, vagy pusztuljon az egész világ. Ébresztő most, ma, azonnal, eljött az óra, értünk!
Jöjj, Szentlélek Úristen, adj nekünk hitet!
Ébresztő, menjünk!
Jézus nemcsak azt hangsúlyozza, hogy ébresztő, hanem azt is mondja: Menjünk Ővele együtt!
Áldott, üdvözítő ez a többesszám.
Az evangéliumi jelenetből kiderül, hogy azon az úton, amelyen Jézus Krisztus most elindul a kereszthalál, a váltsághalál felé, oda egyedül mehet csak, mint Isten Fia, Megváltó, hogy miattunk, érettünk, helyettünk Ő hordozza el minden emberi erőtlenség, gyarlóság, bukás, tökéletlenség, árulás, képmutatás, bántalmazás büntetését.
De mi tudjuk, hogy halála után feltámadott a halálból (Lukács 24,34). A feltámadott Jézus Krisztus pedig előttünk jár (Márk 14,28), vezet bennünket, megáld, velünk van minden napon, és e-világ napjain túl is (Máté 28,20).
Jézus Krisztus mondja: Ébresztő, menjünk együtt! Kedves Ifjú Testvéreim! Az élő Isten veletek van, előttetek jár, vezet benneteket az élet útján, megáld benneteket! Veletek, velünk az Isten! (Máté 1,23) Az Úr velünk van minden napon a világ végezetéig, és azon túl is, nem történhet nagy baj, ha Őt követjük, hiszen Ő töri előttünk az utat, egészen a boldog megérkezésig. Életünknek biztos, életes, örömteli iránya van az Úrral járva. Ezzel a bizonyossággal boldog, teljes életet élhetünk, ebben a földi világban is, mindenütt, mindenkor, minden helyzetben.
Ébresztő, menjünk Jézussal együtt az életúton! Csakis Jézus Krisztus követésében teljesedhet ki az emberi élet, és csakis a Jézus Krisztus követése által lehetünk mások boldog életének munkálói is.
–
Testvéreim, ébresztő!
Ébresztő, mert ilyen az ember; de határtalanul szeret az Isten; ezért lelki ébresztőt fúj a mi Urunk, nem durva katonai vezényszóval, hanem irgalmas, de életmentően megszólító, szentlelkes hívással.
Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus! (Efezus 5,14)
Érezzétek és lássátok meg, hogy jóságos az Úr, boldog ember az, aki Őbenne bízik! (Zsoltárok 34,9)
Ifjú Testvéreim! Legyetek egész életetekben ekként boldogok!
Ámen.
Pünkösdi istentisztelet, konfirmáció, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2023. május 28.
Illusztráció: nincs
Pünkösd, konfirmáció
- hét.
Márk sorozat: 113.