(12) Mert nem mernénk magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik önmagukat ajánlják, mivel ők önmagukhoz mérik és hasonlítják önmagukat, és így esztelennek bizonyulnak.
(13) Mi azonban nem mérték nélkül, hanem annak a határnak a mértéke szerint dicsekszünk, amelyet Isten szabott ki nekünk mértékül, hogy eljussunk hozzátok is.
(14) Mert mi nem mentünk túl a nekünk kiszabott határon, mint akik nem jutnak el hozzátok; hiszen hozzátok is eljutottunk Krisztus evangéliumával.
(15) Nem mérték nélkül, mások fáradozásával dicsekszünk, de reméljük, hogy hitetek megnövekedésével naggyá leszünk közöttetek a mi munkaterületünkön.
(16) Ennélfogva a rajtatok túl eső területeken is hirdetjük az evangéliumot, de nem dicsekszünk olyan munkával, amelyet másutt már elvégeztek.
(17) Aki pedig dicsekszik, az Úrral dicsekedjék,
(18) mert nem az a megbízható (kipróbált) ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl.
(2Korinthus 10,12–18)
(2Korinthus 10,17–18)
Ez a mai üzenet ezen az estén: az esztendő utolsó napján.
Ez az üzenet egyben igei program is a következő esztendőre: 2020-ra.
Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék!
A felolvasott igeszakasz alapján járjuk körbe, hogy mit jelent az Úrban, az Úrral dicsekedni!
*
AKI DICSEKSZIK, AZ ÚRRAL DICSEKEDJÉK: A SZAVAIBAN! (17–18)
Ez a keresztyén bizonyságtételről való tanítás.
Itt arról van szó, hogy mit mondunk, miközben az is fontos, hogy ezt miként mondjuk: Krisztust, krisztusian, krisztusi egységben…
Direkt és indirekt módon; mindenkor, mindenhol, mindenhogy az Úrral dicsekszünk.
Mindegyikre részletesen kitérek a prédikáció során.
Akkor dicsekszünk az Úrral, ha a szavainkkal bátran, reménységgel bizonyságot teszünk Őróla.
Akkor dicsekszünk az Úrral, ha nem szégyellünk számot adni a bennünk lévő reménységről (1Péter 3,15).
Akkor dicsekszünk az Úrral, ha a szavainkkal bátran bizonyságot teszünk Jézus Krisztusról, mint az útról, az igazságról és az életről (János 14,6).
Akkor dicsekszünk az Úrral, ha bizonyságot teszünk azokról az Igékről, amelyek Jézus Krisztusról szólnak, mint Isten Fiáról, Megváltóról. A teljes Biblia, a teljes Szentírás Őróla tesz bizonyságot; ahogy a mi Urunk Jézus Krisztus az Ószövetség értelmét is így magyarázta: ezek azok, amelyek Őróla bizonyságot tesznek (János 5,39).
Akkor dicsekszünk az Úrral, ha bizonyságot teszünk keresztyén hitünkről, keresztyénségünkről; mindazokról, amelyek a krisztusi talajon felépülhettek: a gyönyörűséges keresztyén kultúráról, annak minden értékéről. Akkor dicsekszünk az Úrral, ha bizonyságot teszünk egyházunkról; az egy, szent, egyetemes keresztyén anyaszentegyházról.
Az úgynevezett egyetemes papság elve alapján – miszerint minden hívő ember „pap”, az Úr szolgája a maga helyén – mindannyiónk öröme és boldogsága ez a bizonyságtétel.
Dicsekedni az Úrral ezt jelenti; számot adni a bennünk lévő reménységről; bátran, hittel szólni: Krisztusról, az Igéről, az egyházról, keresztyénségünkről.
Igen, ez a bizonyságtétel a legméltóbb módja a dicsekvésnek.
Dicsekedni az Úrban, az Úrral!
Az apostol hangsúlyozza a korinthusiaknak, hogy hozzájuk is eljutott a Jézus Krisztus evangéliuma (14).
Amikor a keresztyén üzenetről bizonyságot teszünk, akkor annak szívéről szólunk; vagyis mindig az evangéliumról teszünk bizonyságot; arról, amit „Mária éneke” így fogalmaz meg: „…nagy dolgokat tett velem a Hatalmas…” (Lukács 1,49)
Hatalmas dolgot cselekedett velünk az Isten!
Isten, Jézus Krisztusban, hatalmasan cselekedett velünk és érettünk: megszabadított, kiemelt a mélységekből; megtartott; megváltott bennünket.
Az evangélium: Isten hatalmas cselekvése, szabadító irgalmából, népéért, értünk.
Ebből élünk.
Ahogy a 30. zsoltárban énekeljük: „Dicsérlek, Uram, Tégedet, mert Te megtartál engemet, és kegyesen felemelél…”
Ebben a bizonyságtételben – amely az evangéliumról, Isten hatalmas cselekvéséről szól – mindig ott van a hálaadás is.
Tekintsünk vissza ezen az esetén, a 2019-es esztendőre! Mindenki emlékezzen magában azokra a konkrétumokra, amelyeket ebben az esztendőben megélt, és amelyek éppen most jutnak eszébe! Nem véletlen, hogy azok az emlékek elevenednek most meg bennünk, amelyek megelevenednek; hiszen azok a legmeghatározóbbak.
Bármit éltünk meg, fakadjon a szívünkben hála: örömökért és próbatételekért egyaránt!
Mindezeken keresztül az Úr Isten erősítette meg a hitünket, hogy még inkább dicsekedhessünk – nem önmagunkkal, hanem – Ővele, az Úrral, az Ő hatalmas szabadító tetteivel.
Tudjátok, ha végiggondoljuk a 2019-es esztendőt…
Én személyesen is végiggondoltam ezt az esztendőt, közben pedig hálát adtam. Hadd tegyek bizonyságot erről! Ez egy személyes bizonyságtétel, de többes számban fogalmazom meg, mert mindannyiunkra vonatkozik. Bocsánat tehát a helyenként személyes vonatkozású, helyenként nagyon egyszerű, szinte nyers megfogalmazásért!
Urunk, köszönjük, hogy egyáltalán túléltük ezt az évet! Sokféle tekintetben „túléltük” ezt az esztendőt, de szószerinti értelemben is túléltük. Urunk, Teneked még terved van velünk! Azért említem ezt nyomatékkal, mert ebben az esztendőben havonta temettem el olyan embereket, szolgatársakat, testvéreket, barátokat, akik nagyon fontosak voltak, személy szerint nekem is. Megvallom őszintén előttetek, hogy mindez megviselt, nagyon megviselt. Persze, örök életünk van, nem szabad elcsüggedni! Ez így van: gyász idején az örök élet bizonyossága az egyetlen vigasztalásunk. Ugyanakkor ne vitassuk el az emberi fájdalom jogosságát. A fájdalom, hitben járva is, egy legitim érzés, mert az örök életbe vetett reménység nem tesz bennünket érzéketlenné, nem tesz bennünket – idézőjelben – „embertelenné”. Jogos az emberi fájdalom, amelyben az Isten adja a vigasztalást. Urunk, magasztalunk Téged, és bizonyságot teszünk a Te megtartó kegyelmedről, Jézus Krisztusról, az örök életről, az evangéliumról, hatalmas tetteidről. Köszönjük Urunk, hogy túléltük ezt az esztendőt!
Köszönjük továbbá, Urunk, hogy Te adtál örömöt, és a próbatételekhez adtál erőt!
Mindenki szedje ujjhegyre, miként tapasztalta meg az Isten megtartó kegyelmét ebben az esztendőben: házban, házasságban, családban; egyházban, gyülekezetben, a mi gyülekezetünkben; és miként tapasztaltuk meg az Úr megtartó kegyelmét hazában, szűkebb és tágabb hazánkban, ebben a világban; minden feszültség és ellentmondás ellenére is.
Kiemelném, hogy gyülekezetünk életében is „hatalmas” dolgokat éltünk meg! Többek között örülhettünk új gyülekezeti házunknak, ahol advent harmadik vasárnapján sokan együtt lehettünk a gyülekezeti ebéden. Feltettük a honlapra a 2019-es gyülekezeti események mérlegét. Itt csak felsoroltuk, mi minden történt ebben az esztendőben a gyülekezetünkben, mi mindenért adhatunk hálát. Öt oldalon keresztül soroltam ezeket az eseményeket, olvasható a honlapon. Miközben olvassuk, adjunk hálát!
Dicsekedni az Úrral a szavainkban! Nem szégyelljük az evangéliumot!
Köszönjük, Urunk, hogy 2019-ben is erőt adtál bizonyságot tenni Terólad!
Add, hogy 2020-ban is bizonyságot tehessünk megtartó irgalmadról!
Urunk, amíg csak élünk, amíg megtartasz bennünket, Téged dicsérhessünk!
*
AKI DICSEKSZIK, AZ ÚRRAL DICSEKEDJÉK: A TETTEIBEN! (12–13; 18)
Fontos, hogy mit mondunk, és ezt miként mondjuk: Krisztust, krisztusian, krisztusi egységben…
Kipróbáltság!
Az apostol ezt a kifejezést használja: Isten népe kipróbált nép (18).
Isten népe nem önmagával dicsekszik, hanem mint kipróbált nép, olyanná lesz, mint akiket az Úr ajánl.
Elgondolkoztatott ez a kifejezés: „kipróbált” nép vagyunk.
Ez a kipróbáltság azt jelenti: ha valamit teszünk és szólunk, akkor igazából Jézus Krisztus szól általunk, Jézus Krisztus mozdul bennünk. Ezzel áldássá leszünk, minden nyomorúságunk ellenére is. Erre Jézus Krisztus a garancia! Ő teszi a szavainkat és a tetteinket áldássá, mert Jézus Krisztus a mérték, és az Ő Lelke van bennünk, hogy e mértékhez igazodjunk.
A mai igeszakasz első két verse részletesen kifejtette, hogy nem úgy élünk, mint akik előtt nincs mérték, vagy akiknek önmaguk a mértékük, vagy a másik ember a mértékük, hanem ahhoz a mértékhez igazodunk, mint kipróbált emberek, amelyet Isten, Jézus Krisztusban állított elénk (12–13). Milyen fontos, biztonságos tudni, hogy van örök mérték, ebben a „mértéktelen”, mindent „lebontó” világban. Jézus Krisztus a mérték. Őhozzá igazodjunk, mint az autóvezetéskor a biztosan kijelölt útpálya irányához. Van út, van igazság, van mérték, van élet, van megérkezés! Ez a mérték az Isten által szabott mérték; nem pedig az önmagunk által kigondolt, vagy a másik ember által diktált mérték. Adott helyzetben fontosak lehetnek az emberi meglátások, mások tanácsai; de a döntő pillanatban Istennek kell inkább engednünk, mintsem embereknek! (Cselekedetek 5,29) Az isteni mértékhez igazodva, nem fogunk szégyent vallani (10,8).
Ahogy Pilátus mondta, Jézus Krisztusra tekintve, a Szentlélek által: „Íme az ember!” (János 19,5) Tekintsünk Jézus Krisztusra! Őbenne látjuk az Isten eredeti gondolatát az emberről. Nézzünk Jézus Krisztusra! Ilyennek kell lenni az embernek, és Isten Lelke által egyre inkább bennünket is ilyenné formál a mi Urunk, hogy dicsérjük Őt, a szavainkkal és a tetteinkkel egyaránt, mint kipróbált nép, mint kipróbált emberek.
Ha valamit kipróbáltunk, és azt elfogadjuk, akkor azzal azt igazoljuk, hogy az a „valami” jó, az bevált, abban nem fogunk csalódni, azzal nem fogunk szégyent vallani.
Isten kezében vagyunk! Ő „jót hoz ki belőlünk”, szabadító és újjászülő kegyelme által. Kipróbáltak vagyunk, az Úrban! Nem a magunk erejéből vagyunk kipróbáltak, hanem mert Isten Lelke által, Jézus Krisztus maga mozdul bennünk. Ezért akik bennünk bíznak, azok sem fognak megszégyenülni (10,8), mert mi az Isten kezében vagyunk, Isten mértékéhez igazodunk, mint Isten által kipróbált nép[1]
Így fordulunk, ezzel a kipróbáltsággal, a másik ember felé, a ránk bízottak felé, akik között élünk, akik között dolgozunk, 2020-ban is.
Figyeld meg, amikor odafordulsz a másik emberhez, akkor felejted a saját gondjaidat, a saját terheidet, a saját problémáidat, nem abban „dagonyázol”; megszabadulsz azoktól, miközben a másik felé krisztusi szeretettel odafordulsz.
Krisztust szólni és krisztusi módon cselekedni!
Krisztust, krisztusian!
Ezt jelenti; dicsekedni az Úrban.
Hitelesség!
Ezt a kipróbáltságot, ezt a másikhoz való odafordulást, ezt a szavakban és tettekben való dicséretét az Úrnak, nevezhetnénk hitelességnek.
Sokszor elmondtam már: a hitelesség nem tökéletességet jelent, hanem azt, hogy minden nyomorúságom ellenére mégis, egyre inkább kiformálódik bennem, bennünk a Krisztus (Galata 4,19).
Bocsánat a nagyon egyszerű szemléltetésért, valahogy úgy képzeljük el ezt a hitelességet, mint amikor a gyülekezeti házunkat felújítottuk, és még a felújítás kezdeti lépéseinél a vizesedő, dohos épületet a fundamentum fölött, a vastag falak tövében, szigetelőlemezzel teljesen átvágták a szakemberek; egy speciális szerkezettel egy speciális lemezt ütöttek be a falazatba, végig átvágva a falat. Onnantól kezdve nem terjedt tovább felfelé a nedvesség. Az épület pedig egyre inkább visszanyerte eredeti, harmincas években volt, látható patináját, ékességét. Az egykori, klasszikus balatoni villa egyre inkább kiszáradt, egyre inkább megtisztult, eltűnt a doh, a penész. Valahogy így: az újjászületésben Isten leszigeteli dohos életünket. Bocsánat a képért: a mi Urunk, Jézus Krisztus a „szigetelőanyag”. Őáltala egyre inkább megtisztul az életünk, egyre hitelesebbek leszünk. Egykori szeretett könyvtáram becses darabjai hat évet dobozban sínylődtek egy nedves garázsban: kárrá és szemétté lettek a szívemnek kedves könyvek: „Ki velük!” Ami előtte, a régi életünk dohosságába belerothadt, azt ki kell dobni, az kár és szemét (Filippi 3,8). Ahogy itt is, gyülekezeti házunk épületéből is mindent ki kellett dobni, mert a korábbi bútorzat, felszerelés megrothadt. Ennek nyomán, a már leszigetelt falakkal rendelkező, tisztuló épületet ki lehetett „pucolni”, előkészítve a teljes felújítást.
Ez a mai üzenet: Dicsérni az Urat, dicsekedni az Úrral; a szavainkban, a tetteinkben, mint kipróbált és hiteles emberek.
*
AKI DICSEKSZIK, AZ ÚRRAL DICSEKEDJÉK: KRISZTUSI EGYSÉGBEN! (14–17)
Fontos, hogy mit mondunk, és ezt miként mondjuk: Krisztust, krisztusian, krisztusi egységben…
Isten népe, az egyház, együtt dicsekszik az Úrral.
Dicsekedni az Úrral, krisztusi egységben lehet.
Amikor az apostol a korinthusi gyülekezetre gondol, ahol pártoskodások voltak, és a korinthusi gyülekezet is feszültségben hadakozott apostolával; akkor az apostol hangsúlyozza, itt ebben a részben is, az Isten népe egységének fontosságát.
Az apostol ezen az egységen munkálkodik akkor is, amikor írja ezt a levelet.
A mi Urunk Jézus Krisztusról bizonyságot tenni, Őróla szólni, Őt követve cselekedni csakis egységben lehetséges.
Milyen döbbenetes, hogy akkor, a keresztyénség hajnalán is, milyen megosztott volt a keresztyénség; sajnos ma is az. Mennyi feszültség, mennyi ellentmondás, mennyi konfliktus terheli az egyházat: felekezetek között, tanítások között, dogmák között, kegyességi irányzatok között, nem is sorolom…
Mekkora kegyelem, hogy ennek ellenére megtartja, mindeddig megtartotta Isten az Ő népét! Hiszen mennyi „izmus”, mennyi ideológia eltűnt már, és a Krisztus ügye maradt; mert az Istentől való.
Viszont ez a kegyelem arra kötelez bennünket, hogy mi magunk egyre inkább törekedjünk, Isten Lelke által, erre az egységre: együtt dicsekedve az Úrral![2]
Ez az egység nem egy felszínes egység, ez a Jézus Krisztusban való egység, amit az apostol a mai igeszakasz második felében, „negációkban” fogalmaz meg: mit ne tegyünk azért, hogy ezt az egységet munkáljuk, így dicsérve az Urat.
Ha figyelmesen hallgattátok az igeszakaszt, meghallhattátok, miszerint az apostol azt mondja: Munkálhatjuk úgy az egységet, hogy nem önmagunkkal dicsekszünk, nem önmagunkat ajánljuk, nem önmagunkat képviseljük (12).[3] Az egyházban, a Jézus Krisztus ügyét képviselve, különösképpen nem dicsekedhetünk önmagunkkal, mert nincs annál szánalmasabb és veszélyesebb, mint amikor Jézus Krisztus ügye mögé rejtőzve igazából csak saját magunkat képviseljük és tündököltetjük. Vegyük komolyan Keresztelő János nagy Igéjét: Jézus Krisztusnak növekedni kell, nekem pedig kisebbé lennem (János 3,30).
Munkálhatjuk úgy az egységet, hogy nem dicsekszünk önmagunkkal, és nem dicsekszünk mások fáradozásával sem (16). Nem dicsekszünk azzal, amit mások máshol már elvégeztek, mert azt rajtuk keresztül végezte el az Isten. Mások fáradozását észrevesszük, értékeljük, megbecsüljük; nem vagyunk irigyek. Bizony, ezzel is munkálhatjuk az egységet: Nem becsüljük le mások fáradozásait.
Munkálhatjuk úgy az egységet – ezt is kiemeli az apostol –, hogy nem feszegetjük azokat a határokat, amelyeket nekünk kijelölt az Isten, hanem eme határokon belül szolgáljuk az Urat, építjük az Isten országát, és boldogok vagyunk a saját határainkon belül mozogva (13–14). Ezek a határok sokfélék lehetnek: egyéni, családi, munkahelyi, egyházi, felekezeti, tehetségbéli határok. Nagy ajándék, ha észrevesszük a saját határainkat, és értékelve önmagunk szolgálatát is, nem csak másokét; nem becsüljük le önmagunkat. Amikor pedig ezeket a határokat az Isten hatalma és kegyelme tágítja – az Úr, és nem mi –, vagyis az Isten újabb munkaterületeket ajándékoz nekünk – ahogy az apostol fogalmaz –, akkor élünk az újabb lehetőségekkel, Isten dicsőségére (16). Bizony, így is munkálhatjuk az egységet: Nem becsüljük le önmagunkat sem.
Az Úr szolgái nem akadályozzák egymást!
Milyen pontos megfogalmazásai ezek az Istent dicsérő egység munkálásának, „negációkban”!
Most fogalmazzuk meg „pozitívumokban”, hogy miként munkálhatjuk ezt az egységet, azaz: mit tegyünk azért, hogy ezt az egységet munkáljuk, így dicsérve az Urat.
Dicsérni az Urat ebben az egységben azt jelenti, hogy együtt nézzünk fel Jézus Krisztusra! (Zsidókhoz írt levél 12,2)
Urunk megőrizte az Ő egyházát, annak minden megosztottsága ellenére is.
Éppen ezért, e megtartó kegyelemre felelve, úgy dicsekedhetünk méltóképpen az Úrral, hogy egyre inkább munkáljuk ezt az egységet.
Ez nem egy felszínes, egyházpolitikai egység, hanem Jézus Krisztus főpapi imádságát együtt tovább könyörgő egység (János 17,21), Jézus Krisztus ügyét szolgáló egység.
A világ számára pedig ez az egység áldott példa. Éppen ezért: életmentő egységről van szó. A hívő ember az egyházon kívül is ezt az egységet munkálja, és másokat is erre biztat. Az egyházban, egymás között ezt az egységet megtapasztalva, ebben erősödve, tudjuk munkálni az egységet a magunk helyén, egy „halálosan szétszórt” világban. A krisztusi indulat nem megalkuvó, de értelmes kompromisszumokat is képes meghozni az egységért.
Milyen nagy szükség lenne erre a krisztusi egységre, és az ezt munkáló krisztusi indulatra, mindenütt!
Éjszaka, amikor nem tudok aludni, és már más értelmes dologra sincs gondolatom, „agyam”, erőm és figyelmem, akkor beszélgetéseket szoktam hallgatni az interneten. Megdöbbenek, hogy milyen indulatok mozognak ma emberekben, és miket mondanak egymásra; ám, ha lehetne, akár egymásnak is esnének…
Isten népe és a hívő ember úgy dicsekedhet az Úrral, hogy krisztusi módon tudja kezelni, feldolgozni a konfliktusokat – mert azok mindig vannak és lesznek e-világban. Isten népe így megtapasztalja, átéli ennek az építő egységnek gyönyörűségét, abban erősödik, majd ezt az egységet munkálja az egyházon túl a munkahelyén, a világban is; ott, ahova helyezte őt az Isten.
Isten népe békességszerző nép (Máté 5,9).
Dicsérni az Urat ebben az egységben azt jelenti, hogy együtt nézzünk fel Jézus Krisztusra! (Zsidókhoz írt levél 12,2)
Áldott legyen az Isten, hogy ebben a gyülekezetben minden vasárnap, Isten Igéjére figyelve – mint most, ezen az estén is, hálát adva 2019-ért, és 2020-ra készülve – együtt tekinthetünk fel a mi Urunk Jézus Krisztusra, megtapasztalva ezt az egységet az Úrban, aztán munkálva ezt az egységet, a magunk helyén.
Az Úr szolgái támogatják egymást!
Így dicsérhetjük az Urat, ebben az egységben, ezt az egységet munkálva mindenütt, a következő esztendőben is!
Istent dicsérve, az Úrral dicsekedve, úgy élhetjük meg, úgy képviselhetjük, úgy munkálhatjuk ezt az egységet – megint csak elnézést a hétköznapi példáért –, hogy együtt tekintünk fel dicséretünkben, a mi Urunkra, Jézus Krisztusra, mint az egyetlen nagy és tökéletes „rendezőre”, akinek engedelmeskedni kell azért, hogy „a film, az alkotás” létrejöjjön, sokakat építve, éltetve; és ne fagyjon le a rendszer.
Az „Abigél” című sorozat nagyrabecsült rendezője, Zsurzs Éva nyilatkozta a következőt: „Én csak akkor tudok dolgozni, ha a stáb minden tagja velem van a közös ügyben. Csak akkor tudok dolgozni, ha a főszereplők, a mellékszereplők, a statiszták, az operatőr, a hangmérnök, a világosító, a rendezőasszisztens egyként drukkere az ügynek. Mert, ha csak egy ember is akad, aki nem drukkere a közös ügynek, és én ezt látom is rajta, akkor lefagyok, akkor nem tudok dolgozni; akkor lefagy bennem a rendszer, akkor nem tudok működni és elszabadul a káosz.”
Dicsérni az Urat ebben az egységben, az egyházban, hogy munkálhassuk ezt az egységet a világban is: ez a feladat; sőt, ez már küldetés, amelyet ránk bízott az Úr. Először magunk között kell megvalósítani ezt az áldott egységet, krisztusi bölcsességgel és erővel kezelve a konfliktusokat is.
–
Ez a mai szentlecke: Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék!
Dicsekedjünk az Úrral: a szavainkban, Jézus Krisztust hirdetve; valamint a tetteinkben, krisztusi módon, kipróbáltan, hitelesen élve; és együtt megjelenítve Jézus Krisztus áldott evangéliumát, az Ő hatalmas cselekvését bennünk, általunk és közöttünk.
Dicsekedjünk az Úrral, az Úrban: Krisztust, krisztusian, krisztusi egységben!
Köszönjük Urunk, hogy 2019-ben is ezt tehettük!
Végezd el, hogy amíg megtartasz bennünket, addig ne önmagunkkal, hanem Teveled dicsekedjünk, Téged dicsérjünk!
2020-ban is!
Dicsőség az élő Istennek!
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2019. december 31.
53. hét – 2Korinthus sorozat 2019-ben: 29.
Óév
Az igehirdetésre készülő, ahhoz kapcsolódó, meditatív gondolatok:
[1]„Mert nem az a kipróbált ember, aki önmagát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl!” (18) Isten elhívott minket, és minden méltatlanságunk ellenére is, Ő tud használni bennünket. Ő a garancia a kipróbáltságunkra. Olyan ez, mint amikor használt autót vásárolunk, mert újra nincs pénzünk. Ilyenkor fontos a próbaúton túl az is, hogy egy szakember átnézze a motort, és igazolja, hogy a motor rendben van, noha a karosszéria már megkopott. Az életünk használt, megkopott, de a „motor” maga az Úr! Ezt jelenti a kipróbáltság.
[2] Mennyi feszültség van közöttünk, és mégis megtartja népét az Úr, amely nép soha nem lehet hatalmi tényező, hanem mindig csak a hatalmas Urat szolgálhatja.
[3] Önmagunkkal dicsekedni azt jelenti, hogy mindig a gyarló én tör Jézus Krisztus elé: az én hitem, az én kegyességem, az én bibliaértelmezésem, az én sikerem, örömöm és bajom. Az apostol hangsúlyozza, hogy Isten népe nem enged a kísértésnek, miszerint a szent ügyön keresztül is önmagunk tündököljünk. Aki önmagával dicsekszik, az másokat kisebbít; a feladatot és a felelősséget a másikra hárítja, de az eredményt magának tulajdonítja. Nagy gyarlóságunk, egyes szám első személyben fogalmazva: önmagamat ajánlom, önmagamat képviselem, önmagam mértéke vagyok. Persze nem nézzük le magunkat: fontos, amit rajtunk keresztül végez el az Úr! Miközben megbecsüljük azt is, amit másokon keresztül végez el az Úr. Kitérek erre az igehirdetésben.
Textus / Lekció: 2Korinthus 10,12-18 (17-18)
Igehirdető: Steinbach József