(1) Zarándokének. Salamoné. Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök.
(2) Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget.
(3) Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.
(4) Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak.
(5) Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét: nem szégyenül meg, ha ellenségeivel van szóváltása a kapuban.
(Zsoltárok 127)
(Zsoltárok 127,1–2)
A 127. zsoltár Isten áldásáról szól.
1.
MIT JELENT AZ ISTEN ÁLDÁSA?
Az áldott Isten megáld bennünket, hogy áldássá lehessünk.
Isten áldott.
Erre utal a zsoltár gyönyörű kijelentése: „De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget.” (2)
Isten áldott, mert Ő az Úr! Ő az élet és halál Ura. Ő a múlt, a jelen, a jövő, valamint a történelem Ura. Ő az egyes ember, az egyház, a világ, a kozmosz Ura. Sokszor hangsúlyoztuk már ezt, de újra és újra erősödnünk kell ebben a bizonyosságunkban, ahogy Ézsaiás meghirdette: – Tanuljátok meg, hogy csak én vagyok, rajtam kívül nincs más Isten! (Ézsaiás 47,8)
Isten áldott, mert Ő az Úr: örökkévaló, szent és igaz Isten. Ki merne perlekedni, vitatkozni Ővele?
Az áldott Isten megáld bennünket.
Ezt zengi a zsoltár: „De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget.” (2)
Az áldott Isten ajándékozó Isten. Ő mindig ad, örömben és próbatételekben egyaránt.
Isten legnagyobb ajándéka Jézus Krisztus. Isten megváltó szeretettel szeret bennünket. Ezt megmutatta Jézus Krisztusban. Őbenne mindent odaajándékozott nekünk az Úr.
Ez a szeretet nagyobb, mintsem amit álmainkban elgondolhatnánk. De még pontosabban magyarázva az Igét, arról van itt szó, hogy az ember álmában passzív. Hiszen ebben a viszonyban Isten az, aki cselekszik, aki ad; míg az ember csak elfogadója lehet ennek a kegyelemnek.
Az áldott Isten eleget ad nekünk. Eleget! Nem többet és nem kevesebbet, hanem eleget. Tehát nem kell több, mint amit Ő ad! Legyünk hálásak és elégedettek. De ne is érjük be kevesebbel, mint amit az Úr nekünk szánt, gondolva a talentumok példázatára.
Az áldott Isten megáld bennünket, hogy áldássá lehessünk.
Áldássá lehetünk!
Építsünk és ne romboljunk!
Őrizzünk és óvjunk kiszipolyozás helyett! Se egymást, se a lakott földet ne tegyük tönkre, határtalan önzéssel.
Áldássá lehetünk!
Építsünk „házat”, egyházat, hazát; – hogy áldássá lehessünk az egy határon túl „sokszínű” és szétesőben lévő „város” számára; a városiasodó világ számára.
Szó szerint a zsoltár kifejezéseit idéztem, ahogy ezeket egymás mellé teszi a zsoltáros, és közben döbbenünk rá, hogy milyen aktuális, milyen modern, illetve posztmodern ez a zsoltár.
2.
Az áldott Isten megáld bennünket, hogy áldássá legyünk.
Ezt az üzenetet úgy emeli ki a 127. zsoltár, hogy részletezi annak ellenkezőjét.
MI MARAD NEKÜNK AZ ISTEN ÁLDÁSA NÉLKÜL?
Ezzel kezdődött ez a zsoltár (1–2).
Hiába erőlködünk, ha Isten áldása nincs velünk.
Hiába építjük a házat.
Hiába őrizzük a várost.
Isten áldása nélkül hiába fáradozunk.
Vegyük komolyan, hogy más a siker és más az áldás. A siker látványos, de múlandó; az áldás sokszor csendes, akár névtelen, de maradandó.
Isten áldása nélkül hiába erőlködünk.
Ezt fejezi ki a zsoltáros a hiábavaló fáradozás gondolatával.
Isten áldása nélkül a hiábavalóság érzése lehet úrrá rajtunk, bármilyen helyzetben vagyunk is.
Vagy úgy gondoljuk, hogy gürcölünk és alig jutunk előbbre, vagyis állandó elégedetlenség hatalmasodik el rajtunk és azt sem vesszük észre, amink van.
Vagy mindenünk megvan és mégis örömtelenek vagyunk; mindig többet és többet, mást és mást akarunk.
Isten áldása nélkül nem megy.
Ahogy a mi Urunk, Jézus Krisztus hangsúlyozta: – Nálam nélkül semmit nem cselekedhettek! (János 15,5)
Ezért a legfontosabb lehetőségünk: könyörögni Isten áldásáért.
Ez a könyörgés nemcsak a szószerinti imádságot jelenti.
Ez azt is jelenti, hogy igenis erőlködünk, mindent megteszünk, ami a saját kereteink és lehetőségeink között, a saját tehetségünkből, kegyelmi ajándékainkból telik.
Gondoljunk a tálentumok példázatára (Máté 25,14-30).
Miközben tesszük a dolgunkat, közben kérjük a mi Urunk örök, nem fáradó, mennyei erejét, azaz áldását erőfeszítéseinkre, életünkre.
Azzal a bizonyossággal könyörgünk, hogy velünk az Isten (Máté 1,23). Valójában Ő cselekszik nem mi. Ezzel a bizonyossággal azonban tudjuk, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban (1Korinthus 15,58).
Ezzel a bizonyossággal hisszük, hogy fáradsággal szerzett kenyerünkön (2), ott van az Isten áldása. Ezért az Úr megadja nekünk mindennapi kenyerünket. De az Úr ennél többet is ad nekünk, mert Ő adja nekünk az élet kenyerét, az örök életet, amelyből ha eszünk, soha többet meg nem éhezünk (János 6,35).
3.
Az áldott Isten megáld bennünket, hogy áldássá legyünk.
Az Isten áldása nélkül semmit sem cselekedhetünk, de könyöröghetünk az Ő mindenre elégséges áldásáért és az nem marad el.
Ennek értelmében szól a zsoltár ISTEN ÁLDÁSÁNAK KONKRÉTUMAIRÓL (3-5).
Először egy képpel teszi ezt a zsoltáros.
Isten kiveszi a nyílvesszőt, bennünket, a tegzéből, majd a nyílvesszőt a nyílra helyezi, megfeszíti az íjat, célra tart, s ahogy a nyílvessző a levegőt hasítva pontosan célba ér, megremeg egy kissé, aztán megnyugszik.
Gyönyörű kép ez az Isten áldásáról.
Ilyen az Isten népe: Isten kezébe vett, Isten rendjébe állított, irányba állított nép vagyunk. Fontos üzenet ez egy mindent relativizáló világban.
Ilyen továbbá a házasság és a család intézménye. Isten által kézbevett, Isten rendjébe állított, Őáltala megáldott intézmény.
A zsoltáros tehát tovább konkretizálja Isten áldását azzal, hogy egy konkrét területet megnevez, ahol testet ölthet az Isten áldása.
Sok ilyen van még, de az egyik legfontosabbat megemlíti a zsoltár.
Ez a házasság és a család intézménye.
Itt tapasztalhatjuk meg a leginkább Isten áldását.
Mindenekelőtt itt van szoltálatunk és feladatunk, a ránk bízottak körében.
Itt adhatjuk tovább első renden Krisztus szeretetét és az evangélium üzenetét, ebből következően a keresztyén értékeket, életrendet és kultúrát, a ránk bízott kincseket.
Zárásként még egy területet hadd említsek, ahol megtapasztalható Isten áldása, hiszen a zsoltáros is említi.
Ez a terület a konfliktuskezelés területe.
Nem szégyenülünk meg, ha szóváltásba keveredünk a „kapukban” (5).
Vége van a nyárnak, kezdődnek a mindennapok, a terepen pedig sok a szóváltás egyházban és világban egyarán.
Mi azonban szilárd szelídséggel, azaz Jézust Krisztust követve, áldottan tudjuk kezelni a sokféle szóváltást.
A konfliktusokban is szilárdak maradunk hitünkhöz, a mi Urunkhoz; de krisztusi szelídséggel és szeretettel simogatjuk el a ráncokat.
*
Összegezve:
Az áldott Isten megáld bennünket, hogy áldássá legyünk.
Könyörögjünk tehát Isten áldásáért!
Tegyük ezt azért, hogy megtapasztaljuk Isten áldásának konkrétumait mindennapi életünkben!
Boldog az az ember, aki megtapasztalja Isten áldásának gazdagságát (5).
Ökumenikus istentisztelet, Székesfehérvári evangélikus templom, 2018. január 27.
Beiktatás, Tab, 2018. február 17.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2018. február 18.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2018. augusztus 19.
Protestáns augusztus 20-i ökumenikus istentisztelet, Budapest, 2018. augusztus 19.
Textus / Lekció: Zsoltárok 127
Igehirdető: Steinbach József