„(1) Örülni fog a puszta és a szomjú föld, / vigad a pusztaság, és kivirágzik rajta a nárcisz.
(2) Virágba borul és vigad, vígan örvendezik. / Része lesz a Libánon pompájában, / a Karmel és Sárón díszében. / Meglátják az ÚR dicsőségét, Istenünk méltóságát.
(3) Erősítsétek a lankadt kezeket, / tegyétek erőssé a roskadozó térdeket!
(4) Mondjátok a remegő szívűeknek: / Legyetek erősek, ne féljetek! / Íme, jön Istenetek, és bosszút áll, / jön Isten, és megfizet, / megszabadít benneteket!
(5) Akkor kinyílnak a vakok szemei, / és megnyílnak a süketek fülei.
(6) Szökellni fog a sánta, mint a szarvas, / és ujjong a néma nyelve. / Mert víz fakad a pusztaságban, / és patakok erednek a pusztában.
(7) Tóvá lesz a délibáb, / és víz fakad a szomjú földön. / Ahol azelőtt sakálok tanyáztak, / nád és káka terem.
(8) Jól megépített útja lesz, / amelyet szent útnak hívnak. / Nem jár azon tisztátalan, / csak az ÚR népe járhat rajta, / bolondok nem tévednek rá.
(9) Nem lesz ott oroszlán, / nem megy rá ragadozó vad, / ilyen nem lesz található, / hanem a megváltottak járnak rajta.
(10) Amikor visszatérnek, akiket az ÚR kiváltott, / ujjongva vonulnak a Sionra. / Öröm koszorúzza fejüket örökre, / boldog örömben lesz részük, / a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik.”
(Ézsaiás 35)
Az idei Dunántúli Református Egyházi Napok vezérigéje is ez az igeszakasz volt. Ez alapján szólt Isten Igéje az áhítatokon, istentiszteleteken; ezt az igeszakaszt fejtették ki az előadások; – ezen a három napon minden alkalmat meghatározott Ézsaiás próféta könyvének 35. fejezete.
A Református Egyházi Napokon ezt az igeszakaszt a reménység szemszögéből vizsgáltuk.
Aztán egy héttel később, gyülekezeti táborunkban ugyanezt az Igét vettük, de más nézőpontból vizsgáltuk.
Hiszen ez az Ige a reménység mellett az egyházról is tanítást ad: az egyház valóságáról, lényegéről, titkáról.
Mindjárt az elején leszögezhetjük, hogy ott van jelen Jézus Krisztus egyháza, ahol Isten Igéjét hirdetik, Isten Igéjének hatalmát kézzel fogható módon megtapasztalják, valamint Isten Igéjét cselekszik. Jézus Krisztus egyházának jelenléte kizárólag ezektől függ. Jézus Krisztus egyháza nem emberi erőlködés függvénye.
1.
Jézus Krisztus egyháza ott van jelen, ahol ISTEN IGÉJÉT TISZTÁN HIRDETIK.
Ézsaiás próféta könyvében, ahogy más prófétáknál is, minden prófécia így kezdődik: „Így szól az Úr!” Ha előrébb lapozunk, ez a prófécia is így kezdődik: Így szól az Úr! (Ézsaiás 30,15; 31,9)
Isten Igéjének tartalma a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztus, valamint az Ő evangéliuma. Jézus Krisztus nekünk nemcsak földi életünk kiteljesedését ajándékozta, hanem az örök életet is; – a kettő együtt pedig az üdvösség. Isten Igéjének szíve a megváltás örömhíre, miszerint Isten megoldotta azokat a helyzeteket, ahol mi emberek tehetetlenül állnánk, illetve halálosan elbuknánk.
Ezért az egyház minden élettevékenysége csak azt szolgálhatja, hogy Isten Igéje megszólaljon, ezért könyörög, valamint ezért ad hálát. Isten Igéje pedig élő és ható (Zsidókhoz írt levél 4,12), és a Szentlélek által elvégzi munkáját, Isten akarata szerint (Ézsaiás 55,11).
Hadd idézzem fel azt a sokat emlegetett „negyven évet”, amikor az egyházat a templom falai közé akarták szorítani. Ekkor nyilvánosan nem lehetett sem gyermekmunkát, sem ifjúsági munkát, sem egyéb egyházi tevékenységet folytatni. Mégsem volt hiábavaló ez a negyven éves „fogság”, mert az egyház kénytelen volt rátalálni igazi küldetésére, az Ige hirdetésére. Egy akkori neves budapesti lelkipásztor, visszaemlékezéseiben hangsúlyozta, hogy abban az időben egyetlen „fegyverük” volt, az igehirdetés, és virágzó gyülekezeti élet bontakozott ki, az Ige szolgálata nyomán. Akkor nem lehetett látványosan szolgálni, és mégis sok gyülekezet virágzott; ma ezernyi módszert alkalmazva szolgálhatunk, és mégis sorvad az egyház? Nem tévesztettük szem elől a lehetőségek tömegében éppen a lényeget, amiért vagyunk?
2.
Jézus Krisztus egyháza ott van jelen, ahol Isten Igéjét tisztán hirdetik, és ISTEN IGÉJÉNEK HATALMÁT KÉZZEL FOGHATÓ MÓDON MEGTAPASZTALJÁK.
Szemléletesen tárja ezt elénk Ézsaiás próféta könyvének 35. fejezete, ahol végig arról olvasunk, hogy jön az Isten, és kivirágzik az a pusztaság (1-2; 6-7), amit az emberi önzés sivataggá tett. Nem kevesebbről, pontosan erről van szó. Isten Igéjének hatalmát valóságosan, kézzel fogható módon megtapasztalja az Úr népe.
Teológiai értelemben itt a sákramentumokról van szó, azokról a szentségekről, amelyben Isten látható, kézzel fogható módon megjeleníti Igéjének üzenetét, és részesít annak üdvözítő gazdagságában. A keresztségben a tiszta víz azt jelenti, hogy amiként a víz lemossa a test szennyét, úgy tisztít meg bennünket Jézus Krisztus vére minden bűntől. Az úrvacsora sákramentumában pedig, amilyen valóságosan megfogjuk a kenyeret, megrágjuk, lenyeljük; amilyen valóságosan megisszuk a bort; ugyanilyen valóságosak Isten üdvözítő ígéretei, amelyeket Ő beteljesített a Jézus Krisztusban.
Tapasztalati értelemben pedig arról van szó, hogy ez a két sákramentum jelen van mindenütt, ahol kézzelfoghatóvá lesz Isten Igéjének hatalma, azaz Isten megváltó szeretete. Ézsaiás próféta ezt részletezi, miszerint kivirágzik a pusztaság, utat találunk a kietlen sivatagban, betegek és bolondok gyógyulnak, azaz testi és lelki betegségből gyógyulnak meg emberek, miközben Isten népe megtisztul, és a sakáltermészetű ember megszelídül, újjászületik. Isten Igéjének hatalma ilyen kézzel fogható módon tapasztalható meg.
Hangsúlyozzuk azonban, hogy ebben a világban mindezt hitben, hit által tapasztalhatjuk csak meg; – hiszen, ha a körülmények nem is változnak azonnal, vagy testi szemekkel nézve minden maradt a régiben; – a hívő embernek mindezek ellenére is bizonyossága az, hogy a pusztaság kivirágzása elkezdődött. Hit által mindezeket már megtapasztalhatjuk itt is; – odaát pedig a maga teljességében, zavartalanul részesülhetünk Isten Igéjének hatalmából és áldásaiból.
3.
Jézus Krisztus egyháza tehát ott van jelen, ahol Isten Igéjét hirdetik; Isten Igéjének hatalmát megtapasztalják, valamint ISTEN IGÉJÉT CSELEKSZIK.
Erre is utal Ézsaiás próféta: „Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket, mondjátok a remegő szívűeknek, legyetek erősek, ne féljetek” (3-4).
Itt valójában az egyház szeretetszolgálatáról van szó, amelynek megkülönböztetjük az intézményes, a gyülekezeti és a személyes formáját. Mindezekben Jézus Krisztus parancsának engedünk, aki így szólt: „…ahogyan én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” (János 13,34).
Egészen egyszerűen szeretnék szólni erről a nehéz szolgálatról. Minden nap legyen legalább egy ember a közvetlen közeledben, akiről jót gondolsz, jót szólsz, és akivel krisztusi szeretettel jót teszel. Ha pedig erre nincs erőd, mert elég neked a maga baja, akkor legalább minden nap legyen legalább egy ember a közeledben, akiről nem gondolsz rosszat, nem szólsz rosszat, és akivel szándékosan nem teszel rosszat. Legalább egy ilyen ember legyen minden nap az életedben; – az nem baj, ha több van, de legalább egy legyen.
Gyermekkori meghatározó emlékem jut eszembe. A barátaimmal gyakran figyeltünk meg egy bogarat, amelyet a falunkban ganéjtúró bogárnak neveztek. Ez a bogár a rendelkezésére álló anyagból ékes gömböt formált, testtömegének többszörösét, és azt roppant erőlködések közepette görgette a távoli ürege felé. Csodálkozva néztük a bogár akrobata mutatványait, ahogy megküzdött a ganéjból formált ékes gömbbel. Ekkor azonban váratlan dolog történt, mert az egyik barátom egy mozdulattal összetaposta a szorgos bogarat. Nem egyszer fordult elő hasonló. Ez azóta is eleven élmény számomra. Már akkor is feltettem magamnak a kérdést, gyermekként, hogy nem lehetne ezt másként? Egyedül kipróbáltam: amikor is egy papírdarabra segítettem a szorgos bogarat, terhével együtt, és közelebb vittem a fészkéhez. Még ezután is sokat erőlködött, mire hazaért; – de hazaért.
Valójában ez az evangélium: Isten, a Jézus Krisztusban lehajolt érettünk, és hazavitt bennünket; illetve életünk erőlködései közepette sokszor észre sem vesszük, ahogy az Úr lehajol, és közelebb visz a célhoz; – kell még ugyan erőlködni, de bizonnyal hazaérünk már. Tehát mi, akik a saját ganéjdombunkon, Isten kegyelme által, ékes „golyókat” formálunk az alkalmatlannak tűnő anyagból és lehetőségekből, miközben megtapasztaljuk azt, hogy Isten ereje megáldja a mi erőlködésünket, sőt lehajol érettünk, és közelebb visz a célhoz, illetve Jézus Krisztusban már eleve garantálta a célt; – akkor mi sem tehetjük meg azt egymással, hogy bármiféle módon eltapossuk a másikat, hanem inkább segítenünk kell egymást. Isten népéhez mindenképpen ez a méltó: Isten Igéjének cselekvése, egymás között, aztán a világban. Ez tesz hitelessé bennünket.
*
Most már Kálvin szavaival foglalom össze az egyház valóságát és titkát: Jézus Krisztus egyháza ott van, ahol Isten Igéjét tisztán hirdetik; Isten Igéjének hatalmát a sákramentumokban megtapasztalják; és Isten Igéjét krisztusi szeretettel cselekszik. Ézsaiás próféta könyvének 35. fejezete is erről beszélt, a teljes Írás ugyancsak erről tesz bizonyságot.
Isten cselekszik az Ő Igéjében, általunk vagy éppen ellenünkre is. A mi cselekvésünk csak Isten Igéjének hatalmára épülhet, az eredmény pedig csakis Őtőle jöhet.
Isten Igéjének hatalma nélkül minden emberi építés hiábavaló (Zsoltárok 127,1-2). A lényeget csakis az Úr cselekedheti meg. Ez a lényeg pedig az üdvösség.
Egyszer a három egyház püspökeinek találkozóján egy protestáns püspök barátilag megszólította a kalocsai érseket: „Mondj valami jót, érsek uram!”. Az érsek így felelt: „Üdvösség”. Nyilván a protestáns püspök valami evilági jót várt válaszként, hogy halad az építkezés, mi a helyzet az egyházmegyében, mi az eredménye az emberi erőfeszítéseinknek. A válasz azonban teológiai telitalálat.
Ugyanolyan telitalálat, mint amit az egyik püspökünk felelt arra a kérdésre, hogy miért nem történik már valami látványosabb dolog az egyházunkban. A válasz ugyanis így hangzott: ma is sok minden történt, főként pedig az, hogy egy nappal még közelebb kerültünk Jézus Krisztus visszajöveteléhez.
Ne legyünk tehát olyan önhittek és beképzeltek, mintha az egyház jövője kizárólag rajtunk múlna, hiszen Isten Fia a világ kezdetétől fogva, annak végéig megtartja az Ő népét (Heidelbergi Káté 54. kérdés-felelet).
Természetesen tenni kell a dolgunkat, de vannak olyan helyzetek, amikor veszteg kell maradnunk (2Mózes 14,14), és imádkozva kifejezni azt, hogy valójában mindent az Úrtól várunk.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2016. július 10.
Textus / Lekció: Ézsaiás 35,03-07
Igehirdető: Steinbach József