(13) Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe.
(14) Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e vagy ne fizessük?
(15) Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam!
(16) Azok pedig hoztak egyet, és Ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré.
(17) Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta.
(Márk 12,13–17)
(Márk 12,15–17)
Egy héttel ezelőtt ennek az igeszakasznak az előzményeit magyaráztuk.
A farizeusok és a Heródes-pártiak együtt egy kérdést tesznek fel Jézusnak: Szabad-e adót fizetni a császárnak, egy idegen elnyomó hatalomnak? Mondd meg nekünk, felelj egyértelműen, szabad-e vagy sem; igen vagy nem?
Azt is elmondtuk, hogy a farizeusok és a Heródes-pártiak két különböző álláspontot képviseltek a császári adófizetést illetően; mégis, most, Jézus ellenében összefognak, hogy kísértsék Őt, hogy rajtakapják, hogy tőrbe csalják az Urat.
Ez röviden a mai igeszakasz előzménye, noha ennél sokkal mélyebbre mentünk egy héttel ezelőtt, de most nem tudom elismételni a múlt heti prédikációt.
Haladunk tovább.
Ma Jézus válaszára figyelünk.
Milyen választ adott Jézus erre a nehéz, kísértő kérdésre? Ez kényes téma volt abban a korban. Emberileg nem lehetett ebből a kérdésből jól kijönni, mert a mi logikánk szerint bármit válaszolt volna a mi Urunk, igazából meg lehetett fogni és vád alá lehetett volna helyezni Őt.
Jézus szemlélteti a válaszát.
Felszólítja a kérdezőket: Adjatok egy császári fizetőeszközt, adjatok egy dénárt, hadd nézzem meg! (15–16) A farizeusok és a Heródes-pártiak, a kérdezők, elővesznek egy dénárt. Ez már önmagában is beszédes és üzenetértékű, mert Jézusnál nem volt ilyen császári adópénz. Akik pedig a kérdést feltették, ők használták a császári adópénzt, a dénárt, náluk volt abból.
Akkor Jézus megkérdezte: Hogy néz ki ez a dénár, kinek a képe, kinek a felirata szerepel az érmén?
Itt egy pár mondatos kortörténeti kitérőt hadd tegyek!
Ezt az adófizetési fajtát Kr. u. 6-ban rendelte el az akkori császár az egész birodalom területén. Ez egy úgynevezett fejadó volt, amelyet 14 éves kortól 64 éves korig, kivétel nélkül, mindenkinek fizetni kellett. Értékben az összeg egy napszámos egy napi munkabérét jelentette egy évben.
Nem nagy összegről volt tehát szó. A zsidó nép nem is az összeg nagyságát fájlalta.
A kérdés sem az összeg nagyságára irányult, hanem arra, hogy a császárnak való adófizetés végrehajtása elismerte, jóváhagyta a pogány, idegen, római uralmat és elnyomást. Igazából a kérdés nem pénzügyi kérdés volt, hanem közéleti, politikai kérdés volt.
A kérdésnek hitéleti, teológiai súlya is volt. Erre utalt Jézus visszakérdezése: Kinek az arcképe és felirata látható a dénáron? A császári dénárra Tiberius császár arcképét préselték egy felirattal. A római dénár tehát egy pogány, idegen uralkodó kiábrázolt arcképét hordozta, akit a felirat istenített. Az érme másik oldalán pedig a császár felesége tündöklött, akit főpapnőnek neveztek ezen a feliraton. Nem tudok bővebben belemenni a háttérismeretekbe, de akik egy kicsit is bibliaolvasók, azok tudják, hogy egy zsidó ember számára ez döbbenetes volt. A római dénárban kivetett császári adó nem pénzügyileg, hanem politikailag, még inkább hitükre tekintettel lett elfogadhatatlanná, hiszen a dénáron – már az érme megjelenésében is – egy pogány, idegen uralkodó isteníti magát, a feleségét főpapnak nevezi, és akkor a kiábrázolás tilalmáról még nem is beszéltünk.
A zsidó nép számára a császári fejadó egy elviselhetetlen helyzet betetőzésének szimbólumává lett. Voltak abban a korban a zsidók között olyan csoportok és pártok – erre részletesen kitértem egy héttel ezelőtt –, akik ezt a helyzetet próbálták elfogadni, kollaboráltak a rómaiakkal, és voltak olyanok, akik ellent álltak. Éppen ez a nehéz és felemás helyzet tette a kérdést nehézzé, a kérdezők Jézust rajtakapni akaró lelkülete pedig mindezt csak fokozta.
Ezek azok a háttérismeretek, amelyeket ismernünk kell ahhoz, hogy ezt a nehéz Igét megértsük, és megnyíljék számunkra a mára készített isteni üzenet.
Jézus visszakérdezett az Őt kérdezők felé: Kit láttok a dénáron, kinek az arcképét és feliratát látjátok ott?
A felelet pedig így hangzott: A császárét.
Jézus végső felelete a kérdésre így hangzott: Akkor ez a pénz az övé. Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené.
Az egyik legnehezebb bibliai Ige áll előttünk.
Megpróbálom világosan, érthetően megmagyarázni a szakaszt, könyörögve az abból fakadó mai, élő és életes krisztusi üzenetért.
Ezért kezdjük a magyarázatot a jézusi válasz második tagmondatával!
*
ADJÁTOK MEG AZ ISTENNEK, ami az Istené (17).
Ez a lényeg, Jézus válaszában ez a hangsúlyos, ezért innen induljunk ki: Adjátok meg Istennek, ami az Istené!
Mindenünk Istené.
A Biblia egyértelműen ezt tanítja: mindent Istentől kaptunk, hogy éljünk az Ő dicsőségére és sokak javára, hű sáfárként, számadásra készen.
Istentől kaptuk az életünket, a kimért életidőnket, a tehetségünket, a talentumainkat, a karizmáinkat, a lehetőségeinket, a házastársunkat, a családunkat, a gyermekeinket, az unokáinkat, az egészségünket, örömeinket és próbatételeinket, hivatásunkat, munkánkat… Mindenünk az Istené, mert mindent az Istentől kaptunk.
Az egyház Isten tulajdona, Isten választottja, Isten népe, Krisztus teste és küldötte ebben a világban. Ez a választottság nem érdem, hanem csakis Isten kegyelmének ajándéka. Isten csodálatos ajándéka az a szolgálat is, amit Isten a népére, az egyházra bízott ebben a világban, hogy hirdesse és élje az evangéliumot. Az egyház mindenestül Istené. Tehát egyéni életünk az Istené, az egyház Istené.
A világban, a világi hatalom Istentől való, Isten ajándéka, még ha a hatalmon lévők vissza is élnek ezzel a hatalommal. A hatalom ugyanis az Istené. A pénz, a javak is mind-mind az Istenéi. Azért kaptuk minden javunkat, hogy továbbadjuk azokat, és boldoggá tegyünk azokkal másokat, vigyázva egymásra, valamint a lakott földre.
Csodálkozzatok rá ezen az istentiszteleten arra, hogy mindenünk az Istené!
A dénáron a császár képmása látható.
Mindenünk az Istené. Minket pedig Isten az Ő képmására teremtett. Az Isten képmását hordozzuk magunkon.
Noha a bűneset miatt ez az isteni képmás elhalványult, megromlott, de továbbra is hordozzuk ezt az isteni képmást.
Az Isten teremtményei vagyunk, Őhozzá tartozunk, az Övéi vagyunk.
Isten, Jézus Krisztusban ezt az isteni képmást újjáteremti, megújítja.
Mit mond ezzel Jézus? Ha a dénáron a császár képmása szerepel, akkor a dénár a császáré, adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré! Rajtatok azonban az Isten képmása látható, ti az Istenéi vagytok, adjátok oda magatokat teljesen az élő Istennek!
Azért, hogy jól értsük a jézusi választ, kiélezem a gondolatot.
Amikor Jézus azt válaszolja a kérdésre, hogy adjuk meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené, akkor Jézus nem egy köztes álláspontot képvisel.
Nem azt a választ adja Jézus, hogy „is-is”: a császárnak is, ami a császáré; és az Istennek is, ami az Istené, hanem azt hangsúlyozza, hogy minden az Istené!
Adjátok meg az Istennek, ami az Istené, vagyis, amikor a császárnak befizetitek az adót, azt is valójában az Istennek adjátok meg, mert a császár is, minden hatalmával együtt, az Istené.
Jézus nem egy köztes, kitérő választ ad az Őneki feltett kérdésre, nem az arany középutat képviseli a mi Urunk, hanem egyértelműen arra helyezi a hangsúlyt, hogy mindent Istentől kaptunk, mindenünk az Istené, mi magunk is az Istenéi vagyunk; adjuk tehát oda az egész életünket, mindenünket az Istennek!
Jézus ebben a válaszban teljesen az Isten oldalán áll, az Isten igazságát képviseli, az Ő dicsőségét képviseli.
Soha ne felejtsük el, hogy ez az isteni igazság azonban Jézus minket megváltó, megtartó és üdvözítő szeretetében mutatkozott meg. Ez az isteni igazság nem elveszít, hanem megsegít és kiteljesíti az életünket, mindenben a mi javunkat szolgálja.
Jézus válaszának a lényege tehát ez: Adjátok meg az Istennek, ami az Istené, mindent adjatok oda Őneki, Ő legyen az életetekben az első helyen, mert mindent Őtőle kaptatok.
Ha így tesztek, minden rendben lesz!
*
Ha ezt az üzenetet egyszer befogadtuk, akkor leszünk képesek megérteni a jézusi válasz első tagmondatát is: ADJÁTOK MEG A CSÁSZÁRNAK, az uralkodónak, a világi hatalomnak, a világi kormányzatnak azt, ami őt megilleti (17).
Bibliai parancs az, hogy engedelmeskedjünk a felsőbb hatalmaknak és hatóságoknak; királyoknak, császároknak, kormányzatoknak, vezetőknek.
A Római levél 13. fejezetében világosan olvasunk erről (Róma 13,1), de a Biblia más helyein is.
Isten Igéjének rendelése az, hogy engedelmeskedjünk a világi felsőbbségnek, mert egyetlenegy világi hatalom, király, császár, kormányzat és vezető sem léphet fel az Isten tudta nélkül; jelenlétük az Istentől való, aki a történelem és az események ura; csakis az Úr engedte őket hatalomra, amivel Istennek célja van.
Amikor tehát az adott hatalomnak engedelmeskedünk, akkor valójában az Istennek engedelmeskedünk, aki mindent tud, mindent szépen intéz, és semmi nem történik az Ő tudta nélkül.
Ezért, amikor Isten idegen és elnyomó hatalmasságot küld ránk – ez esetben, Jézus korában a rómaiakat – akik leigáznak és megnyomorítanak bennünket, vagy szerintünk „csak” rosszul kormányoznak, akkor is engedelmeskedjünk nekik.
Bibliai parancs az is, hogy Isten népe soha ne válasszon pogány, idegen, hitetlen vezetőt. Ez ma is nagyon eleven bibliai parancs, amit érdemes lenne átgondolni: Isten hívő népének tagjai soha nem adhatják voksukat idegen, pogány, hitetlen vezetőre (5Mózes 7,15).
Ha Isten mégis megengedi, hogy idegen, hitetlen, hűtlen, hatalmával visszaélő vezetőket terhel egy népre – vagy a világhatalmak vezetői ekként nyomorítják meg a világ sorát –, akkor is érvényes a nekik való engedelmesség.
Az idegen, hűtlen, hatalmával visszaélő e-világi hatalmasság ugyanis Isten ítélete és próbatétele rajtunk, akik hitetlenné lettünk, eltávolodtunk az Úrtól, hogy Ő megtisztítson és ismét hitre segítsen bennünket.
A zsidó nép története folyamatosan erről szól – miként azt olvassuk az Ószövetség történeti könyveiben –: amikor Isten népe elfeledkezett Istenéről, amikor hitetlenné lett, akkor Isten mindig egy idegen birodalmat terhelt a népére, hogy megregulázza azokat, akiket féltő szeretettel szeret. Ez mindig Isten ítélete volt népén. Isten ítéletében pedig ott rejtőzik a mentő kegyelem.
Így szól tehát a Biblia üzenete: Ne válassz hitetlen vezetőt, de ha hatalmával visszaélő, hitetlen vezetőt bocsát rád az Úr, akkor ő is az Úr szolgája. Ez sincs az Úr tudta nélkül.
Tehát engedelmeskedj az idegen, téged elnyomó hatalmaknak! (Jeremiás 27,6; 29,7).
Ne lázadj ellenük!
Dolgozz akkor is az idegen, hűtlen király országában, teremts, amennyire lehet, jólétet, mert még ilyen helyzetben is a jólét a te jóléted is! Ne lázadj, ne csinálj forradalmat; dolgozz, végezd a feladatodat!
Fizesd be az adót!
Térj meg! Akkor az Isten majd leveszi rólad a büntetést, az ítéletet, az idegen, hitetlen királyt, császárt, kormányzatot, vezetőt.
Megdöbbentő volt mindezeket végiggondolni. Amikor Isten népét a hetvenéves babiloni fogságba hurcolták – mert hűtlenné és hitetlenné torzult az Isten népe –, akkor az őket leigázó és fogságba hurcoló babiloni királyt az Úr szolgájának nevezi Jeremiás próféta (Jeremiás 27,6). Ez a fogság az Isten büntetése rajtatok, mert hitetlenek vagytok. Így szól az Úr: Ezt a büntetést a babiloni királyon, mint az én szolgámon keresztül hajtom végre rajtatok. Ne lázadjatok! Dolgozzatok az idegen földön, az idegen ország jólétén! Fizessétek be nekik adót! Engedelmeskedjetek az idegen királynak! Mindezt azért teszem, hogy hozzám térjetek, akkor majd én adok szabadulást nektek.
Egyetlen esetben nem kell a „császárnak” engedelmeskedni; akkor, amikor a császár istentelen dologra akar kényszeríteni. Akkor érvényes az Ige másik oldala, miszerint Istennek kell inkább engednünk, mint embereknek (Cselekedetek 5,29). Ez azonban egy külön terület, amelyet most nem részletezünk. Annyit teszek csak hozzá, hogy csak indokolt esetben hivatkozhatok arra, hogy most nekem úgy kell Istennek engednem, hogy nem engedelmeskedem a felsőbb vezetésnek.
Tehát nem a lázadás, nem a forradalom adja a szabadulást, hanem az Úr, akiben bízva, akihez megtérve, az Ő hatalmas keze bizony megszabadítja majd népét.
Jézus Krisztus itt nem egy közéleti beszédet mond, nem egy politikai prédikációt tart, hanem megtérésre és hitre hív.
Meg kell térni, az Istenhez kell fordulni, és minden megoldódik.
Nem a kormányzatot kell szidni – soha egyik kormányzat sem lesz jó nekünk, amíg az Úr nélkül élünk –, nem a világ vezetőit kell gyalázni, hanem meg kell térni, és könyörögnünk kell a vezetők megtéréséért is. Az Isten majd megítéli a vezetőket, ha hűtlenek voltak, és visszaéltek Istentől kapott mandátumukkal. Jézus azt hangsúlyozza, hogy ébredés kell, hit kell, Istenhez fordulás kell, és akkor az Isten majd ad szabadulást a szorongatott helyzetből.
Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené!
Jézus válasza egyértelműen azt hangsúlyozza, hogy minden Istené. A császár jelenléte, a világi uralkodó hatalma, megbízatása – akármilyen is az – nincs az Isten tudtán kívül. Akkor is csak az Urat szolgáljuk, ha az adott világi hatalmaskodásnak engedelmeskedünk; azzal is az Istennek adjuk meg azt, ami az Istené.
Jézus válasza megtérésre hívó beszéd: Térjetek meg és akkor az Úr ad megoldást.
Megtérés nélkül azonban nincs megoldás, hanem inkább minden tönkremegy a kezünk között. Milyen lelkesedéssel indultunk el a kilencvenes évek elején, Isten szabadítását megtapasztalva, és hová jutottunk harminckét év alatt? Minden elromlik, ha nincs megtérés, és nincs olyan vezető, akit mi ne szidnánk…
Megdöbbentő Jézus válasza. Lám, Isten gondolkodása egészen más, mint a miénk: Ne lázadj, ne szidd a „császárt”, dolgozz, fizesd be az adót, engedelmeskedj, imádkozz – a vezetőkért is –, és higgy az Úrban, Ő majd szabadulást és megoldást ajándékoz neked. Adjátok meg az Istennek, ami az Istené, akkor is, amikor a császárnak megadjátok azt, ami a császáré! Isten logikája egészen más, mint a mi logikánk, mert Isten maga is egészen más, mint az ember. Ez egy Bibliából levezetett hitvallási tétel: Isten egészen más, „totaliter aliter”.
Ez Jézus válaszának lényege. Remélem sikerült megvilágítani a jézusi válasz velejét. Jézus válasza egy hitre hívó prédikáció: Jöjjetek az Úrhoz, térjetek vissza az Úrhoz, dicsérjétek Őt, adjátok át neki az egész életeteket, akkor majd adatik megoldás és szabadulás. Isten a számadáskor pedig megítéli azokat, akik a hatalmukkal visszaéltek.
*
Ezt a szép bibliai és elvi-teológiai üzenetet hadd tereljem lelkibb, gyakorlatibb síkra a prédikáció záró részében.
Az eddigiekből is kiderült Jézus válaszának kulcsa: Adjátok meg az Istennek, ami az Istené, és akkor a császárnak is megadjátok majd azt, ami a császáré.
MIT ADHATUNK MÉG ÁT AZ ISTENNEK?
Hadd mondjak néhány konkrétumot erre nézve. Így sokkal buzdítóbb és lelkibb lesz ez az igehirdetés.
Átadhatjuk Istennek a bűneinket, a konkrét vétkeinket az Úrnak, mindazokat, amelyek terhelnek bennünket.
A 32. zsoltár zengi: Amíg nem vallottam meg a bűneimet az Úrnak és nem tettem le azokat Őelé, addig szenvedtem, addig még a csontjaim is sajogtak. De amint megvallottam azokat, az Isten elfedezte, megbocsátotta vétkeimet, és többet azokról meg nem emlékezett.
Ez az evangélium: Isten magára vette a bűneinket, isteni erejével elhordozta azok büntetését az isteni számadáson, hogy mi megszabadulhassunk és megtisztulhassunk. Jézus Krisztus keresztáldozatában ez történt: Ő magára vette, elhordozta a bűneinket, és bocsánatot, új életet, örök életet szerzett nekünk.
A bűn megöli, tönkreteszi, elsorvasztja az életet. Ezért olyan tombolóan törtető és agresszív, ugyanakkor mégis olyan szűkös és reményvesztetten szomorú az életünk. Isten azonban életet akar, ezért küldte el egyszülött Fiát, hogy Őáltala bűnbocsánatot ajándékozhasson a világba, és újra kivirágozhassék az élet.
Tehát átadhatjuk Istennek a bűneinket, a konkrét vétkeinket. Hány emberrel beszélgetek, akik szenvednek amiatt, hogy egy-egy bűn miatt elrontott életük közt gyötrődve, nem tudják elengedni bűneiket az Isten előtt. Már az is a bennük működő Szentlélek jele, hogy legalább gyötrődnek emiatt. Sokaknak nem probléma a bűn, sőt saját bűneik következményeit is gátlástalanul terhelik másokra. Aki azonban leteszi a bűneit Isten szent színe elé, annak élete kivirágzik, arca kitisztul, egész valója megtelik örömmel. Ettől kezdve elmúlik a félelem és a görcs, bűneinek e-világi következményeit pedig mennyei erővel és hívő bizonyossággal hordozza már.
Adjátok meg az Istennek, ami az Istené: Adjátok át Őneki a bűneiteket, vétkeiteket!
Aztán a bűneink mellett átadhatjuk Istennek a gondjainkat.
Nekem is megszívlelendő üzenet ez.
Annyi gond gyötör bennünket, miközben roskadozunk a terhek batyuja alatt.
Elmondhatom, hogy én magam – bocsánat a kifejezésért – pocsék alvó vagyok. Éjszaka aztán kavarognak bennem az óriásivá növekedett gondok, megoldhatatlanná dagadnak. Sötétben mindig rosszul dőlnek el a gondokkal felvett küzdelmeink.
A gondjaink növekedése egyben eltávolítanak minket Istentől, és már nem az Urat látjuk, hanem csak a gondokat. Bizony, ahogy távolodunk az Úrtól, úgy súlyosbodnak egyre elviselhetetlenebbé a gondjaink.
Az ide vonatkozó újszövetségi biztatást mindannyian ismerjük: Minden gondotokat az Úrra vessétek, és aztán Őneki gondja lesz rátok (1Péter 5,7).
Urunk, ölelj bennünket magadhoz, hadd közeledjünk Tehozzád, hogy átéljük biztató Igéd csodáját, miszerint átadva Teneked terheinket és gondjainkat, a Te mennyei erőd hordozza azokat, általunk, sokszor helyettünk.
Átadhatjuk Istennek a betegségeinket.
Számos embert ismerek; tudom, hányféle betegség gyötör bennünket, testi és lelki betegségek egyaránt.
Ez a test nagyon tud fájni; rettenetes, kétségbeejtő, reményvesztett állapot zsákutcájába kergetve az embert. A testi fájdalomba belesajdul a lélek is. Fordítva is igaz, a lélek fájdalma megbetegítheti a testet.
Jusson eszünkbe Ézsaiás próféta biztatása: Isten küldötte – a feltámadott Jézus Krisztus – hordozza a mi betegségeinket (Ézsaiás 53,4).
Isten az, aki akarata szerint ad gyógyulást, amíg kimért időnk és elrendelt feladatunk tart ebben a világban. Isten az, aki hűséges gyógyítókat küld hozzánk a betegség idején. Amikor pedig életidőnk letelt, akkor – nem terhelve bennünket erőnk felett – hazahív bennünket az Ő örökkévaló országába, ahol már nincs betegség, sem testi, sem lelki fájdalom.
Átadhatjuk Istennek a dicsőséget, azt a dicsőséget, ami csak Őt illeti meg, hiszen Övé az ország, a hatalom és a dicsőség (Máté 6,13). Isten nem adja másnak a dicsőségét (Ézsaiás 42,8), de dicsőségét felragyogtatja rajtunk, mint az Ő népén.
Jusson eszünkbe az, hogy Istentől kaptunk mindent, minden tehetséget és lehetőséget, tehát mi nem verhetjük a mellünket. Nem miénk a dicsőség. Mindent azért kaptunk az Úrtól, hogy azokkal szolgáljuk az Ő dicsőségét és a másik ember javát. Nem lehetünk gőgösek, önhittek, beképzeltek.
Fájó, hogy a tehetséges emberek elfeledkeznek erről. Mindnyájunkat kísért ez az önhittség, másokat lekezelő gőg, ha jól megy dolgunk, és sikereink vannak. Ilyenkor elfelejtjük, hogy mindent az Úrtól kaptunk, a dicsőség pedig csakis az Urat illeti. Soha ne felejtsük el, hogy a magasról nagyot lehet zuhanni.
A dicsőség csakis az Istené. Adjuk tehát át Őneki a dicsőséget, és ez a dicsőség beragyogja életünket, és mások életét is!
–
Lehetne még folytatni a sort arra nézve, hogy mit kell még átadnunk az Istennek…
Reménységem, hogy ez a prédikáció így lett teljessé, ezekkel a lelki konkrétumokkal; így lett gyarló közéleti beszédből valóban megtérésre hívó beszéddé, miként Jézus válasza is valójában egy hitre hívó válasz volt ott, akkor.
Adjuk át az egész életünket az Úrnak! Hagyatkozzunk Őrá, felemelt kezekkel!
Miként a bibliaórán említettük ezt az üzenetet az elmúlt kedden, a 134. zsoltár gyönyörű Igéje alapján: Felemelt kezekkel áldjuk az Urat.
Valóban felemelt kezekkel áldjuk az Urat: Uram Téged magasztallak; Uram itt vagyok; Uram megadom magam Teneked; Uram, a Te kegyelmedbe kapaszkodom!
Adjátok meg Istennek, ami az Istené, és akkor a világi hatalomhoz is másként tudtok viszonyulni, mert az Isten majd ajándékoz nektek megoldást.
Ha Istennek megadjátok, ami az Istené, átadva önmagatokat is, akkor mindenhez, ami az életetekben történik, másként tudtok viszonyulni, mert hitben már megtapasztaltátok az Isten Jézus Krisztusban közölt szabadítását.
Ez a lényeg, ezt a tagmondatot vigyétek haza: Adjátok meg Istennek, ami az Istené; Őbenne adatik szabadulás; Őbenne minden a maga csodálatos, üdvösséges, elhordozható helyére kerül az életünkben.
Úgy legyen!
Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk, Istenünk!
Bocsásd meg nekünk minden elégedetlenségünket, lázadásunkat, minden gyalázatos beszédünket! Bocsásd meg nekünk azt a közéleti hangulatot, amely körbevesz bennünket, amely uralkodik ebben a világban! Bocsásd meg nekünk, hogy nem tudunk mást, csak bántani, kritizálni, gyalázni, legyenek bármilyen idők is, miközben elfeledkezünk imádkozni! Bocsásd meg nekünk, hogy nem imádkozunk a vezetőinkért, sem az itthoni vezetőkért, sem a nagyvilág vezetőiért! Pedig nehéz helyzetünkben csak ez lenne a megoldás. Urunk, majd Te megítéled a vezetőket, mi azonban könyörögjünk értük. Bocsásd meg nekünk, Urunk, a hitetlenségünket!
Urunk, Istenünk, könyörülj rajtunk, hogy Tehozzád fordulhassunk, mert egyedül Tenálad van szabadulás és tényleges megoldás minden helyzetben.
Köszönjük a Te Igéd mai üzenetét, miszerint megadhatjuk Teneked, Urunk, azt, ami a Tiéd. Márpedig minden a Tiéd, mindent Tetőled kaptunk.
Ezért szeretnénk Teneked átadni, nemcsak a bűneinket, a gondjainkat, a betegségeinket és a dicsőséget, hanem az egész életünket. Tudjuk, ha Te vagy az életünk csúcsán, akkor minden rendeződik, akkor minden megoldódik, akkor adatik öröm, remény, mennyei erő, türelem, és bizonnyal adatik majd szabadulás is, minden helyzetben.
Arra kérünk Urunk, növeld a mi hitünket, vonj bennünket közelebb Magadhoz: Közelebb, közelebb Urunk, Tehozzád! Hallgass meg minket!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. szeptember 18.
Szentháromság utáni 14. vasárnap.
- hét.
Márk sorozat: 86.