(1) Akkor Jézus viteték a Lélektől a pusztába, hogy megkisértessék az ördögtől.
(2) És mikor negyven nap és negyven éjjel bőjtölt vala, végre megéhezék.
(3) És hozzámenvén a kisértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké.
(4) Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, amely Istennek szájából származik.
(5) Ekkor vivé őt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére.
(6) És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.
(7) Monda néki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kisértsd az Urat, a te Istenedet.
(8) Ismét vivé őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsőségét,
(9) És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem.
(10) Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.
(11) Ekkor elhagyá őt az ördög. És ímé angyalok jövének hozzá és szolgálnak vala néki.
Mt 4,1-11
Mt 4,11
Nagy szeretettel köszöntelek Kedves Mindnyájatokat!
Kedves Testvéreim, én erről a bibliai igeszakaszról már szóltam közöttetek. Ám a mai alkalommal egy más szemszögből, illetve más nézőpontból próbálom elmondani mindazokat ezekből az igékből, amit Isten a szívemre helyezett.
De nem árt, hogyha visszatekintünk a korábbi igemagyarázatra, amelyben részletesen szóltam azokról a kísértésekről, amelyeket úgy is felfoghatunk, úgy is nevezhetnénk, hogy ma is, és minden korban az embernek, mint egyénnek, vagy mint közösségnek a fő kísértési területei voltak.
De nézzük meg először a böjtnek a lényegét. Mi a böjtnek a célja? A böjttel nem csak a bibliai Szentírásban találkozunk, hanem minden vallásrendszerben jelen volt és jelen van az egész emberiség életében. S a böjtnek a lényege az, függetlenül attól, hogy milyen gyakorlati formái vannak, de a lényege az, hogy közel kerülni, vagy közelebb kerülni Istenhez. Az, hogy elindulni egy bizonyos lelki fejlődés útján, és e lelki fejlődés útján lépésről lépésre újabb és újabb lehetőségek tárulnak fel az ember előtt, amelyek arra mutatnak, hogy nem pusztán biológiai lények vagyunk, hanem olyan értelemben szellemi és lelki lények is, ami az emberre jellemző. Tudniillik, hogy két világ határára állított oda bennünket Isten, a láthatatlan és a látható világ határára, és ebből a láthatatlan isteni világból kell erőt merítenünk ahhoz, hogy úrrá tudjunk válni mindennapi életünk körülményei felett, és úrrá tudjunk válni az anyagi világ felett.
Tehát a böjtnek ez a célja, ez a rendeltetése: közelebb és közelebb kerülni Istenhez.
És vannak benne bizonyos fokozatok, és a legvégső benne tulajdonképpen egyfajta beavattatás, egyfajta olyan lelki minőségi változás, amely látható és kitapintható módon szinte, de egészen más élethelyzetbe vezeti az embert. Mi egyszerűen így szólunk róla, hogy egyfajta megtérés, Istenhez fordulás.
De a keresztyén élet gyakorlatában is jelen van ez, és Jézusnak az emberségéhez, a tökéletes emberségéhez is hozzátartozott, hogy gyakorolta a böjtöt, és különösképpen ez volt egy olyan életmeghatározó, vagy a további életpályát meghatározó böjt, amely utána következik.
Ugye, a múltkor, vagy több alkalommal említettem, hogy érdekes módon az evangéliumokban egyedül csak Lukácsnál van szó egy olyan kis történetről, epizódról, amikor Jézus tizenkét éves korában megjelenik a Jeruzsálemi Templomban egy ünnepi alkalommal, aztán visszamarad a szüleitől, és háromnapi járóföldre mennek már el, és akkor veszik észre, hogy nincs az úticsapatban, s visszamennek érte, és ott találják a főpapok társaságában, akik csodálkoznak, ámulnak rajta, hogy honnan van ebben a gyermekben ekkora bölcsesség. Aztán egy nagy időkihagyás, egy nagy intervallum, majd tulajdonképpen ezzel kezdődnek el a lényeges események, a megkísértés történetével. Mert itt, a megkísértés történetében, mondhatnánk, egy olyan vizsgán megy át a mi Urunk, egy olyan élethelyzeten, ami aztán a későbbiekben ezzel jellemezhető, hogy isteni erők kezdenek el munkálkodni benne. Isteni erők munkálkodnak, és ezek az isteni erők így is értelmezhetők, így írja le Máté, hogy „és akkor angyalok szolgáltak neki.” „Eltávozott tőle a Sátán, és angyalok szolgáltak neki.”
Nos, hogy mennyire így volt ez, ez világos előttünk, hiszen attól kezdve gyűjt maga köré tanítványokat. Lehet, korábban nem tudott volna megszólítani embereket, ilyen értelemben. És ettől kezdve kezdenek el munkálkodni benne a csodatévő erők. Ettől kezdve gyógyítja a betegeket, a betegségeknek, gyengeségeknek, emberi nyomorúságoknak, legyenek azok akár biológiai, fizikális, vagy lelki nyomorúságok, de mindenféle fajtáját gyógyítja. Tehát olyan lelki minőséget mutat fel, amely lelki minőségben egészen másfajta erők munkálkodnak, mint úgy általában a mindennapi életben.
Ez mutatja, hogy végeredményben rajta keresztül ezek után az ember számára is kinyílnak ezek a fajta kapuk. Adatnak az ember számára is ezek a fajta lehetőségek, amelyeket itt Jézus felmutat, és amelyekre nézve majd a későbbiekben azok gyakorlására a tanítványokat is felhatalmazza. És így, ennek kapcsán beszélhetünk arról, amit röviden így lehetne megfogalmazni, hogy a hívő jelenlétnek az áldásai.
A Bibliában számos alkalommal találkozunk ezzel a fajta jelenséggel, akár a próféták elhívását nézzük, vagy bármilyen nagy eseményt, ami megfordítja a dolgoknak a menetét, vagy akár történelmet kezd el formálni, találkozunk ezekkel az eseményekkel. Tehát az Istennel való találkozás és Isten mellett maradás, a Lélek vezetése, a Lélek uralma vagy hatalma alatt maradásnak jelei vannak, és hatalmasan munkálkodik egyének életében éppen úgy, mint kisebb vagy nagyobb közösségek életében. Sőt, sok esetben történelmet meghatározó, történelem menetét meghatározó tényezővé válik.
Nézzünk meg néhány ilyet a Szentírásból. Gondoljunk Noéra. Noéról feljegyzi a Szentírás, hogy Istennel járt. Istenfélő ember volt. És Isten azt mondta neki, hogy „megítélem a világot”, „elpusztítom a korabeli világot”, és Noé, ő, aki az Istennel járt, ő határozza meg a további történelmet. Ő, és akik a környezetébe tartoznak, megmenekednek az Isten hatalmas ítélete előtt. Minden más és más elpusztul, ítélet alá esik, és ő megtartatik. Az ő akkori hívő jelenléte volt az, amely esélyt adott a világ megmaradó részének.
Vagy nézzük tovább Ábrahám történetét. Ábrahám tulajdonképpen egy gyarló ember volt, sok esetben, ha megnézzük az ő jellemrajzát, ugyancsak elmarasztalhatnánk, a hitnek mégis volt benne valami parányi, mustármaghoz fogható részecskéje, és az elegendő volt arra, hogy történelmet meghatározó ténnyé váljon, ami a mai napig is hat. Az Istennel járóknak, a hívőknek a jelenléte mindig is, nem csak egyszerűen valami pillanatnyi eseményt vitt véghez, nem csak olyan féle-fajta csodatétel volt, amire hát a Sátán próbálta rávenni Jézust, amikor mondta neki, hogy hát sokasítsd meg a kenyeret, vagy amikor mondta neki, hogy vesd alá magadat, hiszen mi kell a népnek? Egy fajta létbiztonság, és egyfajta szenzációéhség van az emberekben.
Nem véletlen, hogy a korabeli, az ókori görögök, vagy a tengerparti népek a kikötő közelében az agorára mentek ki, vagy a kikötőbe mentek ki, mert várták a szenzációkat, és akkor a korabeli világban ezek a szenzációk voltak azok, amelyek felcsigázták az emberek érdeklődését, és hozzátartoztak a mindennapi élet komfortjához. Fizikálisan, biológiailag a kenyér, egyfajta létbiztonság, lelki értelemben pedig a különféle hírek, s a különféle dolgok, a különféle szenzációk.
Aztán ugyancsak ott volt abban a régi világban is a hatalomvágy. Hiszen emberek, akikből királyok lettek, vagy birodalmak alkotói, hát tulajdonképpen ezzel a szándékkal kezdtek el ténykedni. Kaptak valamilyen isteni elhívást, és jól is működtek a dolgok, de aztán generációk után, amikor uralkodó dinasztiák alakultak ki, már nem biztos, hogy a második vagy a harmadik, dinasztiához tartozó, uralkodó az már ugyanolyan lelki minőséget hordozott, mint az, akitől örökölte.
Igen, ha tényleg figyelmesen végigolvassuk a Szentírást, szinte kiragyognak azok az események, amelyek arra mutatnak, hogy Isten mindig azzal kezdte a többre bízatást, hogy szólt valakihez. Gedeon történetét nézzük? Találkozik Isten angyalával, majd maga az Úr szól hozzá, és azt mondja, indulj el ezzel az erővel, és szabadítsd meg a népet. Korábban hiába fújt volna a kürtjébe, senki sem mozdult volna rá, nem figyeltek volna oda rá. De amikor az Úr megszólította, utána eltávolítja a bálványt a környezetéből, és utána emberek figyelme felébred, és melléállnak, és végbemegy az Isten szabadítása. Nem tömegek által, hanem kevesek által, akik odafigyelnek őrá. Mert immár méltóvá vált arra, hogy odafigyeljenek rá.
Vagy nézzük meg József történetét. Ott van benne is az Isten szabadítása. Kedves személyiség ő Isten előtt. A testvérei haragusznak rá, mert kisebbrendűségi érzéssel vannak iránta, hiszen olyan jóslatokat mond, vagy olyan értelemmel rendelkezik, amely mellett az ő képességeik eltörpülnek. De végig kell járni neki is a megpróbáltatások útját. De áldássá válik. Amikor rabszolgaként eladják, Potifár házába kerül, ott is a keze nyomán, és minden munkálkodása nyomán áldás adatik. Vagy, amikor börtönben van, ott is, áldássá válik. Vagy, amikor onnan kihozzák, aztán a fáraó megcsodálja az ő készségeit, képességeit, és hatalmas pozícióba helyezi, megtartóvá válik abban a térségben a hét szűk esztendő idején. S a későbbiekben is. Nem csak annak a környéknek, annak a régiónak a számára válik áldássá, hanem még a saját testvéreinek is, és a saját háza népének is, ahonnan elszármazott.
De, Testvéreim, akárhová megyünk, akármit nézzünk, vagy megnézzük Jónás történetét. Ott is, rá nézve történnek dolgok. Amikor engedetlen, akkor veszélybe kerül a környezet. Vagy, amikor engedelmes, akkor pedig megmenekül egy hatalmas világváros, Ninive, az ott élő emberek.
De, más vonatkozásokban is lehetne szinte vég nélkül felsorolni azokat az eseményeket, amelyek kiragyognak a történelemből is, amikor hívő emberek nyomán áldás adatik sokaknak. Pál apostol történetéből is tudjuk, emlékezünk rá, amikor hajótörést szenvednek, isteni kijelentést kap, megnyugtatja aztán az embereket, hogy ne féljetek, Isten nékem adott benneteket, az Úr angyala mellém állt, és azt mondta, hogy senki el nem pusztul, a hajó tönkremegy, a hajó elpusztul, de ti életben maradtok mind, mert az Úr nekem adott benneteket. És Isten rá való tekintettel megtartja azokat, akik a hajóban vannak.
De, ha megnézzük Jézus munkálkodását, ott is. Ha csak ezt a fajta csodatételt nézzük, amikor ott vannak a viharban, amikor a tanítványok is már kétségbeesetten, hát, nógatják, hogy, hát Uram, hát nem veszed észre, hogy veszélyben vagyunk? Hogy mindjárt elmerülünk, elpusztulunk? Jézus lecsendesíti a vihart. Lecsendesedik a vihar, ők pedig megmenekülnek.
De, Testvéreim, nem csak ők, mert hiszen más hajók is voltak a vízen. Mások is megmenekültek és megmenekülnek. Sokan nem is tudják. Ahol jelen vannak a világban Isten gyermekei, megváltott emberek, ott Isten áldásai is kibontakoznak. És ezt szeretném kihangsúlyozni ebből a 11. versből, amikor így szól, hogy „és akkor a Sátán eltávozott tőle, és angyalok jöttek, és angyalok szolgáltak neki.”
Vagyis, ha visszamutatunk az előzményekre, akkor azt látjuk, hogy a legnagyobb megkísértések idején is, hogyha valaki kitartóan az Istennel való közösségre törekszik, és a válságos pillanatban, az utolsó órákban a böjt végén hűséges tud maradni, akkor megtörténik az a fajta lelki fordulat, amit ebből a történetből is látunk. Testvéreim, nem hiábavaló dolog az embernek azon igyekezete, amikor életvitelében, vagy gondolatvilágában mindenekfelett való helyet kap az Isten és az Ő akaratának tudakolása. És, hadd mondjak egy örömhírt, hát ez megadatott Néktek is, mindnyájunknak. Amikor Jézusra figyelünk, amikor látjuk az Ő életét, és amikor megtapasztaltuk és megtapasztaljuk az Ő áldó jelenlétét életünk mindennapjaiban, akkor biztosak lehetünk afelől, hogy a mi életünk, a mi munkálkodásunk sem hiábavaló az Úrban.
Higgyétek el, talán nem is tudjátok, a környezet sokszor előbb észreveszi, hogy áldásul vagytok abban a környezetben, ahová állított benneteket az Isten. Akármilyen pályán vagytok, akármilyen munkahelyen, akármilyen környezetben vagytok, de áldásul vagytok azon a helyen, ahol ott vagytok, mert rátok való tekintettel Isten megáldja azokat is, akik körülöttetek vannak. Megáldja a családtagjaitokat, megáldja a munkatársaitokat, megáldja azokat az embereket, akikkel talán esetlegesen kerültök össze valamiképpen. Megáldja mindazokat, akiknek a körében megfordultok, rátok való tekintettel.
Milyen hatalmas kiváltság, Testvéreim, ha ebbe belegondolunk. Igen, a hívő életnek, a hívő jelenlétnek az áldásai bontakoztak ki, és bontakoznak ki ennek nyomán. Az evangéliumokban egy minta adatik elénk.
Nem véletlen egyébként, amikor az ember tudatosan is próbál azon munkálkodni, hogy közeledjen Istenhez. Hányszor találkozunk ezzel, van egy csodálatos zsoltárvers is, hogy „csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten.”
Illyés próféta történetében is találkozunk ezzel, amikor kívánja az Isten közelségét, hogy „Uram, mutasd meg magadat!” Aztán jön a vihar, Isten nincs a viharban. Jön valamiféle hatalmas szélvész, Isten nincs a szélvészben. Megmozdul a föld, Isten nincs a föld megmozdulásában. S egyszercsak megszólal egy halk és szelíd hang, és abban a halk és szelíd hangban ott van Isten. A Lélek csendjében ott van Isten, és a Lélek csendje az a halk és szelíd hang, hatalmasabb, mindent átformáló isteni erő és isteni jelenlét.
Amikor valaki, így mondom, böjtöl, most ne csak az ételektől való tartózkodásokra gondoljunk, vagy az életvitel bizonyos részeinek a leredukálására, az is benne van, az is benne lehet, hanem inkább annak a fajta értékrendnek az elsajátítására, és annak az értékrendnek az elismerésére, hogy mindenek előtt, és mindenek felett a legfontosabb számunkra az Istennel való élő közösség, hogy az Ő Lelke vezéreljen bennünket.
Valamelyik igehirdetésem alkalmával egyszer utaltam, egy példát hoztam fel, egy írónak, Travennek van egy ilyen című könyve, hogy A halálhajó. Arról szól ez a történet, egy tengerésznek az életét mutatja be, aki ott sodródik a kikötőkben, aztán valami munkát keres, végignézi ott a hajókat, na hova szegődhetne el, aztán elszegődik egy hajóra. S kiderül, hogy ez a rozoga, öreg hajó halálra ítéltetett. A szélhámos társaság valami magas összegű biztosítást kötött rá, és az a szándékuk, hogy alkalomadtán ezt a hajót zátonyra futtassák. Ők megszervezik a maguk megmenekülését, tehát úgy készítik elő a mentőcsónakokat, úgy, hogy ők megmeneküljenek, de a legénységgel nem törődnek, az nem fontos a számukra. Tehát olyan valakit állítanak oda a kormányhoz, olyan valaki áll a kormány mellett, akinek a feltett szándéka, hogy a hajót zátonyra vigye.
Na, ez az, Testvéreim. A Gonosz, a Sátán, aki emberölő volt kezdettől fogva, ugye, János evangéliumában találkozunk ezzel, azzal a szándékkal próbál odatolakodni életünk kormánykerekéhez, ahogy a megkísértés történetében is látjuk, amikor azt mondja, hogy „Engem imádj, borulj le előttem, és imádj engem, és neked adom a világ minden népei felett való hatalmat!” „Globális hatalommal ruházlak fel!”
És, ha tényleg az ember átgondolja, megretten, hogy ilyen kísértéseknek lehetünk kitéve. S hányan és hányan ezekben a kísértésekben vergődnek. Amikor megtehetnék, és Isten Igéje erre próbál elvezetni bennünket, és hogy ezt vegyük komolyan, meg másokkal is próbáljuk komolyan vétetni, hogy nem mindegy, hogy kit engedünk oda az életünk kormánykerekéhez. Nem mindegy, hogy ki kormányoz bennünket, ki vezet bennünket. Hiszen sok alternatíva nincs. Tehát csak az, hogy az, aki emberölő volt kezdettől fogva? Aki elhitet? Aki karriert ígér? Aki jó dolgokat ígér, és próbál bennünket meggyőzni afelől, hogy akkor boldogulunk? Vagy pedig azt engedjük oda az életünk kormánykerekéhez, azaz Jézust, akinek a szándéka az, hogy végig velünk legyen az úton. Lehet, hogy közben lesznek, és vannak viharok, megpróbáltatások, lehet, hogy közben lesznek különféle események, amelyek talán kétségbeesés határához sodornának bennünket, de nem engednek mégsem kétségbeesésbe, mert olyan valaki áll az életünk kormánykerekénél, akinek hatalma van megtartani, és hatalma van bennünket célba juttatni.
Az embernek Istentől rendelt célja és rendeltetése van. A te életednek, mindannyiunk életének rendelt célja van nem csak a magunk egyéni dolgaira nézve, hanem kire-kire Isten az ő akarata szerint rábízhatott olyat, olyan küldetést, olyan hivatást, vagy olyan körülményeket adhat az Isten az embernek, amely által nem csak magára, vagy közvetlen környezetére, hanem tágabb környezetére is hatással tud lenni.
Szeret Benneteket, és szeret bennünket az Isten, és ezért adta, kiárasztotta ránk áldó szeretetét, hogy csendességeinkben odataláljunk Jézushoz, odataláljunk a Megváltóhoz, aki a legtökéletesebben vezet el bennünket Isten közelségébe, és vezet el bennünket abba a biztos célba is, amit elrendelt számunkra. Örök életet, üdvösséget adott nékünk az Isten. Amit szem nem látott, fül nem hallott, embernek szíve meg sem gondolt, azt készített számunkra az Isten. Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2019.01.13.
Textus / Lekció: Mt 04;01-11(11)
Igehirdető: Kovács Attila