Deo volente Balatonalmádi, 2017. július 2.
Textus:
II.Korintus 13:11, Máté 5:5, Zsidó 13:8
…Örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.
A keresztyén időszámítás szerint ez a mai nap a Szentháromság vasárnapját követő harmadik vasárnap. Isten kegyelméből mögöttünk hagytuk immár az esztendő felét. Rohamosan telik s múlik felettünk az idő. Ez a tény alapvetően alázatra és hálaadásra kell indítson bennünket. Hiszen a sámueli Igével mondhatjuk: „…Mindeddig megsegített minket az Úr!” (I.Sámuel 7:12) Be kell látnunk: mennyire nem az ember irányítja a világmindenséget és a mi kis törékeny életünket, hanem a teremtő isteni akarat, a kegyelem. Ez pedig azt üzeni nekünk: mi csak ne lázadozzunk a körülményeink miatt, hanem belső lelki békességgel és alázatos szelídséggel fogadjuk Isten kis- és nagy döntéseit, mind egyéni életünkben, mind a nagyvilág néha furcsa történéseiben. A kérdés mindjárt így elöljáróban az: magatartásunk, életvitelünk vajon tükrözi-e ezt az alapvető kiindulási pontot?
Ha esetleg ki-ki önvizsgálatot tartva úgy érezné, hogy bizony, híjával van az isteni- s emberi mérleg, akkor, sietve valamiféle pályamódosítást, újratervezést iktassunk be a programtervünkbe.
Hogy mi, a Krisztus nevéről keresztyéneknek nevezettekként, a magunk részéről minden esetre odatárjunk a világ elé valamiféle régi-új életideált. Amelynek során folyamatosan bizonyságot teszünk hitünkről.
Azért is fontos ez manapság, mert sokan – tisztelet a kivételeknek – nem ezt teszik. Ezért aztán sok a baj közöttünk. Ezért üresednek a templomok – bár ebben a tekintetben üdítő színfolt és kivétel nekünk ez a kedves almádi Isten-háza. Minden esetre a sok alvó és imádkozni elfeledett keresztyén miatt vannak a különféle közismert válság tünetek, szerte e világon mindenütt.
Ebben az összefüggésben szólal meg Isten Szentlelkének remélt világosító erejével az imént hallott Ige-trilógia. Az Örök Ige, amely, bizony, képes megbátorítani, buzdítani, ha kell, megvígasztalni Hallgatóit!
Az első apostoli szó: „…Örüljetek…” Nem örömtelen keresztyénségre van szükség. Nem csak azért, mert az nem vonzó. Hanem azért, mert hiteltelen. A valóságos és hiteles keresztyén élet örvendező élet!
Miért is? Azért, mert Krisztus feltámadott, nekünk pedig pont ezen a réven feltámadás-hitet adott. Legfőbb ellenségünk, a halál vesztette el ezzel a hatalmát. Pál apostol máshelyütt még fokozza is ezt az „…Örüljetek…”– felhívást. A Filippi levélben, az öröm levelében egyenesen azt mondja: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Filippi 4:4) De minek is örüljünk? Nos, hát annak, hogy most például itt vagyunk. Itt vagyunk, hogy hálát adjunk az elmúlt időért, amelynek során megoltalmazott bennünket az Úr. Minden nehéz körülményben megtartotta életünket. Felvirrasztott még erre a napra is. Örömmel áldott a tényben, hogy ez a Gyülekezet keresztelhet; kicsiny életeket indíthat el a Krisztus-hívő életre! „…Örüljetek…” hát!
„…Állítsátok helyre a jó rendet magatok között…” – folytatódik az Ige. Miért? Van itt valami rendetlenség? Nem gondolnám. Hála az Úrnak, itt, lokálisan minden rendben van. Itt a Gyülekezetben úgy tűnik bizonyságtévő életek vannak. De vigyázat! Kijjebb már nincs minden rendben! A templomfalakon kívül nyílt és látens ádáz politikai küzdelem folyik a keresztyénség meggyengítésére irányulóan. Kié a feladat, hogy helyreállítsa a jó rendet körülöttünk? Azoké, akik Megváltójuknak ismerik el Jézus Krisztust. Megtettünk-e mindent ezen a fronton?
Az Apostol így folytatja: „…Fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.” Ez az apostoli szó, mind az intésre, mind az óvásra vonatkozóan egyáltalán nem lehet bántó nekünk. Pont azért nem, mert az egyetértésben, békességben megélt folyamatos misszió magában hordja a Békesség Istenének áldását. Ez ilyen egyszerű. Nem kell hozzá semmi más, csak élő hit!
Hogyan megy mindez? A mai második Ige megmondja. Mi a metodikája ennek a missziónak, amit, bizony, el kell végeznünk, mert különben hatástalanok vagyunk? Jézus a monumentális Hegyi Beszédében azt mondja, örök időkre szólóan: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” Gondoltunk már arra: mekkora jelentősége lenne – és mekkora missziót töltene be – ha egy-egy kritikus szituációban uralkodni tudunk – vagy tudnánk – indulatainkon?
Ha a belső feszültségeket nem akarnánk – mintegy – ráönteni a környezetünkre? Rengeteget rontva ezzel az objektíven amúgy sem rózsás, bizonyos értelemben változtathatatlannak tűnő világ-lelkiállapoton?
Egy kis kitérő. Miként is hozható szintézisbe a modern lélektan tudományágának körébe tartozó rész-diszciplína, az önismeret önkéntes és jótékony gyakorlásának szándéka, a Bibliában megfogalmazott jószándékú üzenettel? Azzal az üzenettel, amely egyértelműen és jótékonyan egyfajta hitből fakadó közösségi alapmagatartás gyakorlása felé igyekszik terelgetni bennünket?
„Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” A szelídség fogalma egyáltalán nem valamiféle bárgyú, lemosolyogni való élet-attitűd. Hanem a Krisztus-hiten alapuló, nagyon is tudatos, intellektuális etikai együttélési norma. Ebben az összefüggésben még az is nagyon figyelemre méltó, hogy maga Jézus mondja a tanítványok kiküldésekor: „…Legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.!” (Máté 10:16) Szóval tehát nem ésszerűtlen, hanem nagyon tudatosan a szelídség indukáltságáról esik itt szó!
A szelídség nem valamiféle beszűkültség. Hanem ellenkezőleg. Egyfajta sajátos és elegáns életfelemelő önuralom-képződmény. Amely azonban ráadásul egyáltalán nem valamiféle individuális ügy. Hanem nagyon is komoly közösségi aspektusai vannak. Gondoljunk csak arra, mennyivel zökkenőmentesebb a kommunikáció azzal, aki szelídséget tanusít embertársaival szemben.
És ez a szelídség-alapú Krisztus-vallás kiállta az idők próbáját. Tehát ez a jézusi párosítás, hogy okosság és szelídség, egyáltalán nem valamiféle antagonisztikus ellentét. Nem fikció. Hanem e kettőt zökkenőmentesen együtt lehet gyakorolni. A kettő korrelál egymással. Nincs itt semmi ellentmondás! Ez a párosítás nem válik avíttá! Bár több mint kétezer éves, mégis él és hat. Tömegekre. Igaz, a huszonegyedik század arról szól, hogy sajnos keresztyénüldözés van közel s távol – a Közel-Keleten fegyverrel, gyilkolással, itt, nálunk meg agymosással. Nem, itt nálunk hála Istennek nem öldöklik halálra a Krisztus-hívőket, mint Egyiptomban, Szíriában, Alexandrában és sok máshelyütt. Hanem mindenféle neoliberális, globalista, multikultúrális eszmékkel mérgezik a lelkeket. Hogy majd közben leigázhassák a keresztyénséget, a szelídség-attitűdjét s jöhessen valami ördögi.
Az erőszakosan nyomuló individualista s ugyanakkor multikultúrális világtrend a mai huszonegyedikszázadi világunkban egyfajta legújabbkori karaktergyilkosságot követ el a Megváltó Jézus Krisztussal szemben és a keresztyénség, a Jézus Krisztusban hívő hitvalló emberekkel szemben. Nemcsak a Golgotán ment hát végbe a gyilkosság, hanem, íme, ma is! „Ámde – mert – Krisztus feltámadott a halottak közül – s – zsengéjük lett azoknak, kik elaludtak” (I.Korintus 15:20) – az egész kérdéskomplexum meg van oldva. Egyszer s mindenkorra! Merthogy egyetlen vallásban nincs ilyen feltámadás-koncepció. Csak a keresztyénségben.
A feltámadás által egészen megváltoztak a viszonyok. Minden más lett! Mindezenközben pedig a hitbéli, tanbeli megfontolásokról kissé átterelődik a hangsúly az etikai síkra is.
Ennek a hangsúly eltolódásnak a sava-borsa egyebek között az, amit Jézus így fogalmaz meg: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.”
Kétséget kizárón ökumenikus világkorszakban élünk. Ez már nem kérdés. Így aztán már nem kell fanyalogni, ha bármely más keresztyén vallásfelekezet nagy gondolkodójának szavait idézzük. Nos, Ferenc Pápa Nagyhét tájékán nyilatkozta azt, hogy földünkön a harmadik világháború zajlik. Igaz ez a beszéd. Világháború zajlik. Nem mindenütt fegyverekkel. Hanem még több helyen az utálatos pénzzel és a méltatlanná vált szavakkal, közöttük minősíthetetlen súllyal a – bocsánatot kérek! – átkozott világhálóval. Ahova mindenféle nyomdafestéket nem tűrő mocskot fel lehet vinni. Nézzük csak az utóbbit, a szóharcot.
Nekünk, időseknek ismerős az Illés együttes dala: „A szót kimondják, / Ki tudja, ki hogyan érti./ A szót leírják, / Ki tudja, ki mire gondol. / A szó veszélyes fegyver, / És van, aki fegyvertelen…”
Babits Mihály: „Jónás imája” című versében pedig így ír:
Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s úgy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelzőkarókat gátakat…
Pedig a szót, az emberi beszédet a Teremtő azért adta, hogy általa megédesítse az életet. Bölcs Salamon a Példabeszédek könyvében azt mondja: „A szelíd nyelv olyan, mint az élet fája, a romlott pedig összetöri a lelket.” (Példabeszédek 15:4) Ezzel aztán vissza is érkeztünk az alapkérdésünkhöz, a szelídséghez.
A keresztyén szelídséghez, amit Szent Pál apostol ajánl, ami azonban egyáltalán nem valamiféle militáns kegyességi, netalántán álkegyességi elem. Hanem egyfajta megalapozott és valódi kegyességi életgyakorlat. Aminek a szilárd alapja mai Ige-trilógiánk harmadik Igéje:
„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”. Ez így van. Nézd meg az eszméket, a
tiszavirágéletű ilyen-olyan bölcseleti rendszereket!
Nézd meg a filozófiákat, a történelem szemétdombjára került „izmusok”-at! Melyikük nyert? Egyikük sem. Csak az, amely a pozitív attitűdökre építette filozófiáját.
Az apostoli levélből idézett Ige azt húzza alá, hogy a minta, az érték – ha úgy tetszik a mai modern kifejezéssel – a szelídség-etalon időtálló. Az időkfeletti Örökkévalóságig hatályos! De a múló idő által is hitelesítve van: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” Hogy mindaz, ami eddig elhangzott, mennyire objektívizálható s mennyire valósítható meg a mai hétköznapokban, arról szól korunk egy keresztyén gondolkodójának, egy ismeretlen szerzőnek néhány imádságos mondata. „Ügyelj a modorodra” címmel. Így hangzik ez a rövid bizonyságtétel, illetve imádság-féle:
Nehéz kedvesnek lenni, ezekben a csúf, agresszív időkben. Mindenkit túlságosan lefoglalnak a saját problémái ahhoz, hogy udvarias vagy kedves legyen. Adj erőt, hogy elsőként mondjam azt: „kérem”, „köszönöm”, „elnézést!” Ösztönözz, udvarias legyek az utcán, a boltban, a munkahelyen. Talán a jó modor is olyan ragadós, mint a rossz. Hadd legyek én az, aki útmutatásoddal elsőként terjeszti.
Micsoda megkönnyebülés tudni ebben a bizonytalan világban, ahol folyton változnak az értékek, hogy te, Istenem ma ugyanaz vagy, aki tegnap voltál, és aki holnap leszel. A te állhatatosságod és jóakaratod gyermekeid felé sosem változik. Biztos vagy, akár a napkelet és a napnyugta.
Gyönyörű ez a megfogalmazás! És: mélységesen igaz! Amikor pedig mindebből világosan látjuk: életünknek tehát egyetlen biztos pontja van, Isten, akkor óhatatlanul előtérbe kerül a kérdés: vajon Neki tetsző életmódot folytatunk-e? Vajon akaratával egyezően igyekszünk-e berendezni a Tőle kapott ajándék-világunkat? Megkérdezzük-e, vajon mit gondol Ő felőlünk? Milyen referenciái vannak rólunk? Merthogy ez az eszmélődés volna a legfőbb, legfontosabb rendező erő – ma. Ha Rá hagyatkozna a világ, akkor nem lenne annyi bánat, annyi fásultság, annyi kiégett élet, annyi kisírt szem…
Az Isten szerint való élet, a bibliás élethabitus néhány legjellemzőbb sarokpontja ma így került elénk: „…Örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz…Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet…Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.”
Bízzuk rá magunkat Isten Szentlelkére, Aki ha kérjük, el fogja végezni munkáját bennünk, köztünk és általunk, e mai Igék fényében. Pontosan azért, mert tudnunk kell a prófétai szót – s ez legyen ennek a mai bizonyságtételnek a záró üzenete: „…Így szól az Úr…Ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön; nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldettem.” (Ézsaiás 55:8c,10,11) Úgylegyen! Ámen!
Imádkozzunk!
Köszönjük, Istenünk, hogy ma egy méltatlanul elfeledett s világunkból erőszakkal kirekesztett fogalomról, a szelídségről hallhattunk. Erre a grandiózus főtémára hangolta rá lelkünket az első Ige: „…Örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.” Magasztalunk az áldott krisztusi szóért, amely sok tapasztalat szerint megédesítheti az életünket: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” Köszönjük, hogy bátor, biztos trombitazengésként világgá kiáltott tudásunk lehet az apostoli szó: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.”
Köszönjük, Urunk, hogy világok változnak, ideológiák jönnek-mennek és szünnek meg, de ez a hitvalló tétel mindezideig megállt az idők viharaiban. Kérünk, engedd, hogy erre építsünk mindenkor, minden tekintetben!
Köszönjük ezt a mai meghitt találkozást Veled s egymással, a Gyülekezet áldott közösségében. Könyörgünk ezért a családi eseménynek is áldott helyszínt biztosító Gyülekezetért. Ahol együtt vannak a tősgyökeres almádi testvérek és a majd’ évszázada már pihenésükben lelki felüdülést is itt találó nyaraló Testvéreink, akik lelki otthonuknak vallják ezt a kedves kis templomot.
Könyörgünk, áldd meg a törzsgyülekezet azon népes csoportját, amelynek tagjai Püspök-Lelkipásztorukkal és Másodlelkészükkel együtt, csendes hétvégén vannak együtt Monoszlón. Kérünk, áldd meg Őket! Imádkozunk a betegekért.
Imádkozunk a Világkeresztyénségért. Benne azokért a Testvéreinkért, Akiknek megaláztatást és üldöztetést, sőt számos esetben mártírhalált kell elszenvedniük azért, mert nem adják fel hitüket.
Könyörgünk a folyton-folyvást változó világunkért, amelyben sajnos kevés hely és kevés alkalom marad szent neved dicséretére és magasztalására. Kérünk, bocsásd meg ezt, azoknak, akiket illet és fogadd el értük való könyörgésként Szent Fiad kereszten mondott szavait: „…Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek!…” (Lukács 23:34)
Édes Atyánk! Áldd meg számunkra ennek a vasárnapnak a hátralévő óráit! Áldd meg a pihenésünket s áldd meg az imádságos Rád-gondolásunkat, Jézusért, Ámen!
„Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is, mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen!” (Máté 6:9-13)
Zárásul pedig kérjük el és fogadjuk el Istenünk igei áldását:
„…Szelídséggel fogadjátok a beoltott igét, amely megtarthatja a ti lelkeiteket.” (Jakab 1:21)
„A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!” (Filippi 4:5)
„Keressétek az Urat, amíg megtalálható!Hívjátok segítségül, amíg közel van!” (Ézsaiás 55:6)
„…Még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, készen áll arra, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az Úr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek.” (Ézsaiás 30:18)
Ámen!
A hirdetések sorában elsőként említem az adakozás szent lehetőségét, mint amely az Anyaszentegyház közönséges szükségleteit hívatott hozzájárulásként biztosítani. Ezért hát, az apostol szavaival mondjuk:
„A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten.”
(Zsidó 13:16)
És a Zsoltárral erősítjük meg a kérést:
„Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat!”
(Zsoltárok 50:14)
Az adakozás-kérés után pedig halljuk meg a további gyülekezeti hirdetéseket:…
Az Úr legyen Gyülekezetünk Őríző Pásztora!
Soli Deo Gloria! – Nagy Lajos kórházlelkész
Textus / Lekció: II.Korintus 13:11, Máté 5:5, Zsidó 13:8
Igehirdető: Nagy Lajos