(24) Onnan elindulva elment Tírusz vidékére. Bement egy házba, és nem akarta, hogy bárki is tudjon róla. De nem maradhatott titokban,
(25) mert azonnal tudomást szerzett róla egy asszony, akinek a leányában tisztátalan lélek volt, eljött hozzá, és a lába elé borult.
(26) Ez az asszony görög volt, sziroföníciai származású, és azt kérte, hogy űzze ki az ördögöt a leányából.
(27) Jézus ezt mondta az asszonynak: Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.
(28) Az pedig így válaszolt neki: Uram, a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból.
(29) Jézus ezt mondta neki: Ezért a szavadért, mondom, menj el, leányodból kiment az ördög.
(30) Amikor hazaért az asszony, látta, hogy gyermeke az ágyon fekszik, és az ördög már kiment belőle.
(Márk 7,24–30)
(Márk 7,27–29)
A mi Urunk, Jézus Krisztus Palesztina nyugati részén járt, a Földközi-tenger partján, Tírusz és Szidón nagyvárosainak vidékén, amelyet – kiderült az Igéből – szíriai, föníciai emberek, tehát nem zsidók lakták. Úgy is mondhatnánk, hogy ezen a területen, zsidó szemszögből, idegenek, kánaániak éltek.
Jézus itt rejtve akart maradni, de hamar kiderült, hogy ott van, nem maradhatott rejtve a jelenléte (24).
Ekkor odalép hozzá, leborulva, egy pogány, kánaáni asszony, és kéri az Urat, hogy gyógyítsa meg a beteg lányát.
Vizsgáljuk meg ezt a gyönyörű és nagyon nehéz történetet, amely igen fontos, megfontolandó üzenetet tartogat számunkra!
Tegyük ezt úgy, hogy figyelünk ennek a történetnek a két főszereplőjére, az asszonyra és Jézusra, aztán arra a megoldásra, amelyet ez az asszony kapott a lánya számára, valamint arra, hogy mi módon kapta ezt a megoldást.
*
Ki volt ez az ASSZONY, mit tudunk erről az asszonyról? (25–26)
Erről az asszonyról először is azt mondhatjuk, az evangélium leírása alapján, hogy úgy borult le Jézus elé, hogy pontosan tudta, ki ő maga (24).
Ez az asszony tudta azt, hogy abban a helyzetben, abban a kontextusban, abból a szemszögből nézve, a zsidók szemszögéből nézve, ő nem zsidó, idegen, pogány, akit a zsidók tisztátalannak tartottak, nem is érintkezhettek egymással. Ilyen szemszögből nézve ő nem a választott nép tagja, nem tartozik Isten népéhez.
Ez az asszony úgy lépett Jézus elé, hogy tudta, ki ő maga, mégpedig abból az optikából nézve, abban a kontextusban.
Nagyon fontos tudni: egy adott helyzetben miként tekintenek ránk, kik vagyunk, hol a helyünk, mik a határaink. Ezt általános értelemben is fontos tudni, de az adott kontextusban mindenképpen. Az asszony tudta ezt.
Hadd emeljem ezt az üzenetet egy általánosabb szintre. Milyen szemszögből tekintenek ránk? Az szintén egy nézőpont kérdése, hogy mi mit gondolunk magunkról. Aztán megint egy másik nézőpont kérdése, hogy mások mit gondolnak rólunk, kinek, minek tartanak bennünket, mennyire becsülnek, vagy nem becsülnek bennünket. A kettő sokszor nincs szinkronban. Sokszor, gyarló módon, magunkról sokkal többet gondolunk, mint kellene.
Pedig az a helyzet – Isten színe előtt belátva minden nyomorúságunkat, sőt Isten nélküli életünk minden csődjét –, hogy mi emberek, ahogy Ábrahám mondta, por és hamu vagyunk (1Mózes 18,27), senki és semmi vagyunk. Sőt azt is jó tudni, hogy egy határon túl egyáltalán nem számítunk, legyen bármilyen kontextusban részünk. Ha elmegyünk ebből a világból, akkor egy ideig talán a szeretteink veszik ezt észre, a világ pedig azonnal elfelejt bennünket. A világ megy nélkülünk tovább, por és hamu vagyunk, senki és semmi vagyunk, bárkivé is lettünk ebben a világban. Jó ezt alázattal tudni.
Azt is jó tudni – és ez majd ennek az Igének az egyik fő örömhíre lesz –, hogy Isten nem így tekint ránk. Őelőtte nem senki és semmi vagyunk. De hogy ezt a csodát felfedezzük, ahhoz először alázattal be kell látni, hogy kik vagyunk mi akár egy-egy konkrét, mindig változó helyzetben, és kik vagyunk mi a mulandó, halandó életünkben; por és hamu, senki és semmi. Bárki nagysággá is lettünk ebben a világban, ez bizony akkor is érvényes. Emberi értelemben eltűnünk ebből a világból.
Ez az asszony tudta azt, hogy ki ő: ebben a mostani, konkrét helyzetében – tudta azt, hogy a zsidók miként tekintenek a nem zsidókra, ilyen értelemben ő idegen, pogány, tisztátalan, nem számolják az Isten népe közé, nem választott –; és ez az asszony tudta azt is, hogy emberként milyen törékeny az élete, por és hamu.
Ez a tudás nagy ajándék! Ez az ismeret a Szentlélek ajándéka, úgy is mondhatnánk – az Ószövetség erre több helyen is utal –, hogy ez az ismeret minden bölcsesség forrása.
De az asszony nemcsak azt tudta, hogy ki ő maga, hanem azt is tudta, hogy kicsoda Jézus Krisztus (25).
Ez az asszony hallott már Jézus Krisztusról, a csodáiról, az isteni hatalmáról és arról, hogy Ő túllép a zsidó nép határain, minden emberhez kivétel nélkül lehajol, gyógyít, segít, irgalmas szeretetét mindenkire kiárasztja.
Ez az asszony hallott Jézusról és arról, hogy Ő most itt van a közelben, ezért odasietett, bátran előlépett.
Ez az asszony hallott Jézusról – mint a kapernaumi pogány, római százados (Lukács 7,1–10) –, hit támadt a szívében és bizalommal fordult az Úrhoz, lánya betegsége kapcsán, miként a kapernaumi százados beteg szolgája ügyében.
Márk nem írja le, hogy mit mondott az asszony, de hadd idézzem a párhuzamos helyet! Máté bővebben elénk tárja ezt az evangéliumi jelenetet (Máté 15,21–28). Az asszony így szólt: Uram, Dávid fia, könyörülj! (Máté 15,22)
Az „Uram” megszólítás azt jelenti, hogy személyesen urának tartja Jézus Krisztust.
A „Dávid fia” egy ószövetségi kifejezés, messiási felségjelző. Ez az asszony személyesen Urának, Megtartójának, Megváltójának tartja Jézus Krisztust, annak az egyetlen valakinek, aki ebben a nehéz helyzetben – lányának nyomorúságos helyzetében –, egyedül tud segíteni.
Így borult le a pogány asszony, könyörgő szívvel, imádságos szívvel: Uram, Dávid fia, megtartó, megváltó, szabadító, messiás, az egyetlen megoldást adó Úr, könyörülj, segíts, mert egyedül Te tudsz segíteni!
Áldott ez a tudás.
Tudni, hogy kik vagyunk mi, tudni azt, hogy kicsoda Jézus Krisztus…
Ez az asszony tudta azt is, hogy mi a valóságos baja (26).
Tudta, hogy annyi minden nincs rendben az életében – egyáltalán az életben –, miközben most van egy konkrét baja, amit emberileg nem tud megoldani.
Igen, ez is a Szentlélek ajándéka: tudni, hogy mi az igazi bajunk, és mi e bajnak az alapvető gyökere.
Az asszony a szívét tárja ki Jézus Krisztus előtt.
Mondhatná a maga baját is, mert mi így szoktuk, hogy a magunk bajával kezdjük, és lavinaként árasztjuk azt a másikra, még az Isten színe előtt is. Ennek az asszonynak is rengeteg baja lehetett, saját baja, testi-lelki betegsége, problémája, nyomorúsága, de erről nem hallunk egy szót sem az evangéliumi leírásban.
Ez az asszony más érdekében, a lánya érdekében fordul Jézus Krisztushoz.
Bizony, ekként gyógyul a magunk baja is; hogy nem a saját nyűgeinkkel foglalkozunk, mert így csak beleragadunk azokba, hanem felvesszük mások baját, és ezeket visszük oda Jézus Krisztus elé.
Mégpedig szeretettel visszük oda mások baját Jézus Krisztus elé. Ez lényeges! Nem úgy, hogy csemegézünk mások problémáján; nem úgy, hogy vájkálunk mások bajában, hanem szeretettel, könyörgő szívvel felvesszük mások baját. Nem magunkkal foglalkozunk, hanem odavisszük mások terhét, baját, nyomorúságát az egyetlen megoldást ajándékozó Jézus Krisztus elé.
Szeretettel hordozni a mások baját! Persze mindenkiét nem tudjuk. A közvetlen szeretteink bajait kell elsősorban felvennünk. Ez az asszony a beteg lányának baját vitte oda Jézus Krisztus elé.
Ez igazán megérintett, szíven ütött: Uram, Dávid fia, megtartó, könyörülj! A lányom, a gyermekem, akit különösképpen rám bíztál, nagy bajban van, nagyon beteg, könyörülj rajta!
Kedves Testvérem, helyezd ide be a saját lányodat, a saját fiadat, a saját gyermekeidet, a saját unokáidat; azokat, akiket különösképpen rád bízott az Isten ebben a mai, bizonytalan világban. Sok a betegségük, a konkrét betegségek nélkül is. Szent szolgálat: odavinni őket Jézus Krisztus elé, hogy hitben éljenek, hitben gondolkozzanak, hitben válasszanak párt maguknak; hitben kössenek házasságot, alapítsanak családot, neveljenek gyermekeket; hitben dolgozhassanak, dönthessenek és járhassanak az élet útján. Ez egy közbenjáró könyörgés, a következő generációért…
Az asszony szinte sír – a szívem szakad meg –; a lányom, a gyermekem, ebben a világban nagyon beteg, könyörülj! Csak Te tudsz segíteni!
A baj forrását, az alapvető bajt is kimondja Isten Igéje: gonosz lélek gyötri ennek az asszonynak a lányát (26). Ez egy átfogó kifejezés, amely teológiailag rámutat minden baj, minden betegség, emberi nyomorúság forrására: ahol „Isten-hiány” van, ahol nincs jelen az élő Isten, ott azonnal, mint a vákuum, beszippantja ez az „Isten-hiány” a gonoszt, aki mindent „szétdobál”.
Ez minden baj forrása. Gonosz lélek gyötri ezt a világot, de nagyon!
Ha nem az egyetlen Isten az Ura életünknek, ha nem a szent, tiszta, állandóan minket tisztító Isten munkál bennünk és közöttünk, akkor a tisztátalanság ezer fajtája emészt meg bennünket. Olyan ez, mint amikor egy lakásnak nincs gazdája, aki rendszeresen takarít, vagy egy kertnek nincs gondozója, akinek szívügye, hogy a kert rendben legyen; figyeljük meg, már napok múlva láthatóvá lesznek a koszosodás jelei; a lakást belepi a por, a kertet felveri a gaz.
Ha „Isten-hiány”-ban szenvedünk, akkor a szétdobáló, a gonosz, a tisztátalanság mindent megemészt.
Ez minden bajunk, minden nyomorúságunk alapvető forrása, nemcsak általánosan, hanem minden konkrétan nyomorúságos esetben is.
Ez az asszony tudja mindezeket.
Egy pogány asszony áll előttünk, ebben az evangéliumi történetben, aki tudja, hogy az adott helyzetben ki ő, és Isten nélkül milyen az ember; de tudja azt is, hogy kicsoda Jézus Krisztus; valamint tudja azt is, hogy milyen bajban van, nemcsak ő maga, hanem ez a világ.
Szentlelkes ajándékokkal ruházta fel ezt az asszonyt az Isten.
*
Ezután figyeljünk JÉZUS KRISZTUSRA, a történet másik főszereplőjére, mert itt valami döbbenetes fordulat történik, amitől ez az evangéliumi szakasz szinte az egyik legnehezebb része a Szentírásnak (27).
Ott áll Jézus előtt egy asszony, aki aztán őszintén leborul Jézus Krisztus előtt, könyörög a lányáért.
De az Úr válasza döbbenetes; úgy tűnik, hogy egészen durván, Őtőle szokatlan módon elutasítja ezt az asszonyt.
Megint segítségül hívom Máté evangéliumát.
Jézus nemet mond erre a hitvalló kérésre. Mégpedig háromszorosan mond nemet.
Máté szerint Jézus először hosszan hallgatott, nem is vette figyelembe az asszonyt, nem válaszolt (Máté 15,23). Olyan ez, mint amikor valakihez szólunk és az illető elfordítja a tekintetét, meg se hallja, amit mondtunk, kérdeztünk, vagy kértünk. Ismerjük ezt: amikor valakinek levelet írunk, e-mail üzenetet küldünk, és még válaszra sem méltat bennünket. Jézus hosszan hallgatott…
Utána pedig azt felelte Jézus az asszony kérésére, amit szintén Máténál olvashatunk bővebben e történet leírásánál: „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” (Máté 15,24)
Harmadik „nem” pedig egészen kemény, amit Márk írása szerint is hallhattunk: „Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” (27)
Három nemet mond Jézus az asszony könyörgésére. Ez teljes elutasítás.
Mire utal ez?
Valamire itt tanít bennünket a mi Urunk.
Erre figyeljünk most!
Hadd idézzem a nagy igehirdető teológust, Ravasz Lászlót, aki ennél a résznél azt mondja, hogy itt, Isten Igéje bennünket a teljes istenképre tanít.
Isten ugyanis nemcsak szerető Atya, egyfajta „dada”, aki állandóan a nyűgös emberiség kéréseit várja, ugrásra készen, hogy azokat teljesítse.
Mi nagyon sokszor így fordulunk Istenhez.
Ha pedig Ő nem „teljesít”, akkor még meg is haragszunk rá…
Isten nem csak szerető Atya, aki kegyelmét árasztja a méltatlan embervilágra!
Isten nemcsak szerető Atya, hanem szuverén Úr is, aki mindent tökéletesen, „egészben” lát, aki maga az igazság és a szentség, vitán felüli módon.
Ez a szuverén Úr nemcsak igent mond, hanem nemet is mond.
Az pedig már hit kérdése: észrevesszük-e – és csak a hit embere veheti észre –, hogy az isteni „nem” lehet „igen” is, mert Ő a nemeken keresztül is el akar valami üdvösségeset készíteni bennünk, körülöttünk, azaz így is formálni akar bennünket; miközben és mindenekelőtt az Úr ezekkel a nemekkel érvényesíti e-világban örök rendjét.
Isten neme – egy nehéz helyzetben – az övéi életében igen az Ő örök rendjére, igen az emberre, a teljesebb életre, az Ő dicsősége szerint; még akkor is, ha az adott helyzetben azt nem értjük, sőt elfogadhatatlannak gondoljuk (János 13,7).
Ez ennek a történetek igen fontos, lényegi üzenete.
*
Láttuk, hogy ki ez az asszony.
Kitértünk arra is, hogy Jézus miként reagál az asszony kérésére.
Végezetül figyeljünk az evangéliumi MEGOLDÁSRA! (28–30)
Idáig akartam eljutni.
Ez a megoldás csodálatos, mennyei!
Hogy reagál ez a bajban lévő asszony Jézus Krisztus elutasítására?
Ez az asszony megadja magát ennek az elutasításnak. Igent mond az isteni nemre.
Ezzel ez az asszony krisztusivá lesz.
Amikor azt mondja: Igen, Uram! Úgy van Uram, elfogadom; akkor ez az asszony krisztusivá lesz, mert Jézus Krisztus ugyanezt mondta: Igen Atyám! (Máté 11,26) Úgy legyen, ahogy Teneked kedves!
A Gecsemánékerti imában ezt még inkább ismerjük: Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te (Máté 26,39).
A Miatyánkban imádkozzuk: Legyen meg a Te akaratod! (Máté 6,10)
Igent mondani az Isten akaratára; igent mondani arra is, ha az Isten akarta számunkra, érthetetlen módon, abban a helyzetben: nem.
Ez az asszony megadja magát Jézus döntésének, az isteni döntésnek; akkor is, ha nem érti azt, ha az emberileg elfogadhatatlan számára; mégis megadja magát az isteni akaratnak, mert az mindenkor tökéletes.
Az asszony ezt mindenféle indulat nélkül teszi: megadása indulat nélküli; mindenféle düh nélküli. Nem kezd el vitatkozni, perlekedni. Nem hasonlítja össze a helyzetét másokkal: „Másoknak segítettél, másoknak többet adtál, a másikat meggyógyítottad, engem meg nem áldasz meg, nem hallgatsz meg?” Ez a gyarló összehasonlítás az Istennel való perlekedés gyökere, amivel tele van az életünk, és amitől ez az asszony mentes. Indulat nélkül, düh nélkül, szent megadással fogadja az Isten akaratát; és nem vonul el sértődötten, nem bocsátkozik perlekedésbe, összehasonlításba. Igent mond – konkrét esetében, kérése kapcsán is – az isteni nemre.
Az asszony, megadja magát Isten akaratának, de nem adja fel.
Továbbra is ott marad Jézus közelében, továbbra is könyörög; szíve utolsó dobbanásáig könyörgött volna.
Ez volt könyörgésének tartalma: Igen, Uram, kutyának neveztél, kutya vagyok, idegen vagyok, pogány vagyok, tisztátalan vagyok, nem vagyok méltó… Elfogadom a válaszodat, amit mondtál, hogy nem jó elvenni a fiak kenyerét és odadobni a kutyáknak, de Uram, ha a fiak esznek a kenyeredből, akkor ott morzsa még a kutyáknak is jut. Nekem egy morzsa is elég Tetőled, Uram… (28)
Igen, Jézus Krisztus isteni, megtartó szeretetéből egy morzsa is elég, ha hittel fogadjuk azt, és ez a morzsa, a Szentlélek élesztője által, az élet kenyerévé lesz az életünkben.
Ez az asszony megadja magát az Úr előtt, de nem adja fel.
Ez a lényege ennek a történetnek.
Amit a „pogány” asszony esetében látunk: az a hit „maximuma” (29).
Urunk, növeld a hitünket! Ezt a hitet, add meg nekünk, Urunk, hogy semmi mást ne akarjunk – mindent megtéve is –, csakis a Te akaratodat: megadni magunkat a Te akaratodnak; de soha nem feladni és soha el nem távozni a Te közeledből.
Ez az Úr akaratára való ráhagyatkozás „aktivizálja a kegyelmet”, és megtörténik a felfoghatatlan csoda: még abban az órában az asszony lánya meggyógyult (30).
Tudjátok mi a lényege ennek a csodának?
Az, hogy vedd észre, a te életedben is, az Úr hányszor cselekedett ilyen csodát! Csodákban részesülünk és sokszor nem vesszük észre. Persze, ezek a csodák, ebben a világban, ebben a testben élve, csak egy ideig tartósak.
De minden ilyen krisztusi csoda jele és pecsétje annak a végső, maradéktalan krisztusi megoldásnak, ami hit által már ebben a vajúdó, szenvedő, beteg, gyarló testben is a miénk, örömmel és reménységgel.
Meggyógyult a lány még abban az órában (30). Ez az óra a gyógyulás órája, függetlenül a csodától. A valóságos gyógyulás akkor kezdődik el, amikor erre a hitre jutsz, a hitnek erre a maximumára, a pogány asszony hitére, amely így el tudja fogadni az isteni akaratot, adott helyzetben az isteni nemet is, ám soha nem adja fel és nem távozik el Jézus Krisztus közeléből.
Ez a teljes gyógyulás, ennél több nem kell, mert ebben ott van a végső megoldás reménysége, aminek egy része már „itt”, ebben a földi világban is a miénk.
–
A történet elején hallhattuk, utaltam is rá a bevezetőben, hogy amikor Jézus a nyugati tartományba érkezett, akkor azt akarta, hogy senki se ismerje fel, de a jelenléte nem maradhatott titokban (24).
A mai világban azt mondanánk, hogy úgy tűnik, mintha egyre kevesebben ismernénk fel Őt.
Soha ne felejtsük el, ahol Ő jelen van, az Ő jelenléte nem maradhat titokban, hiszen Ő feltámadott a halálból, az Ő ügye győztes ügy.
Ez az igazi csoda, amit az Úr nekünk is elkészített.
Tudjunk tehát ráhagyatkozni az isteni akaratra és tudjunk mindig az Ő közelében maradni.
Ez a csodai kegyelmi állapot, a Szentlélek áldása.
Úgy legyen!
Ámen.
Imádkozzunk!
Áldunk Téged, Megtartó Urunk!
Köszönjük, hogy egyszülött Fiadban, Jézus Krisztusban megtartod, hordozod életünket mindenkor, minden helyzetben, az öröklét boldog megérkezéséig.
Magasztalunk Téged, szabadító Urunk, köszönjük, hogy a bajból kimenekítesz, a bajban mennyei erőt adsz és hogy a baj ellenére megszabadítasz.
Dicsérünk Téged, megváltó Urunk, azért a szeretetért, amellyel értünk, emberekért üdvösségesen munkálkodsz, és soha nem mondasz le rólunk.
Köszönjük, hogy erről hallottunk a mai Igében is. Áldott légy, hogy ezt tapasztaljuk életünk minden percében! Köszönjük, hogy Lelked által formáltál és folyamatosan formálsz bennünket.
Áldott legyen a Te üdvözítő akaratod! Köszönjük, hogy annak részesei lehetünk. Mi ráhagyatkozunk a Te tökéletes akaratodra; arra is, amikor nemet mondasz nekünk. Köszönjük azt a kegyelmi állapotot, hogy bármit válaszolsz nekünk, mi mindig a Te közeledben lehetünk és maradhatunk. Köszönjük, hogy a Te szeretetedtől, a végső megoldás e testben is megtapasztalható csodájától, senki és semmi el nem választhat bennünket! Köszönjük az üdvösség tapasztalatát!
Közbenjáró könyörgést mondunk egymásért! Add nekünk, Urunk, a pogány asszony hitét, növeld a mi hitünket, add nekünk a hitnek ezt a maximumát, az ebből fakadó örömöt, reménységet, szolgáló készséget.
Élő Istenünk, Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket.
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2021. szeptember 19.
38. hét.
Márk sorozat: 49.
Szentháromság utáni 16.
Textus / Lekció: Márk 07,24-30
Igehirdető: Steinbach József