(1) Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Makedónia gyülekezeteinek adott.
(2) Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett.
(3) Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak,
(4) és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek.
(5) És nemcsak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából.
(6) Úgyhogy bátorítottuk Tituszt, hogy amint már előbb elkezdte, fejezze is be nálatok ennek az adománynak az összegyűjtését.
(7) Ezért ahogyan mindenben bővelkedtek: hitben és Igében, ismeretben és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek.
(8) Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgósága által a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam.
(9) Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok.
(10) Tanácsot is adok ebben az ügyben, mert ez hasznos nektek, akik nemcsak a cselekvésben, hanem tavaly óta a szándékban is elöl jártatok.
(11) Most pedig a cselekvést is vigyétek véghez, hogy amilyen készséges volt a szándékotok, olyan legyen a véghezvitele is, erőtökhöz mérten!
(12) Mert ha megvan a szándék, az aszerint kedves Istennek, amitek van, nem aszerint, amitek nincs.
(13) Ugyanis azért, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek ne legyen nyomorúságotok. Ellenben az egyenlőségnek megfelelően
(14) a mostani időben a ti fölöslegetek pótolja azok hiányát, hogy máskor azok fölöslege is pótolja majd a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen;
(15) amint meg van írva: „Aki sokat szedett, annak nem lett többje, és aki keveset, annak nem lett kevesebbje.
(2Korinthus 8,1–15)
(2Korinthus 8,7)
Egy sorozatot tartunk a Korinthusi második levél nyolcadik fejezetéről, aminek az a címe: „Bővelkedünk”.
Pontosan elterveztem ennek a sorozatnak az ívét.
Azt is elmondom a Testvéreknek, hogy – az Úr kegyelméből – még három igehirdetés várható, a mai igehirdetésen kívül, a nyolcadik fejezetről.
Az első két igehirdetés egy általános bevezetés volt ebben a témában, amikor az első tizenöt vers igeszakaszára tekintettünk, és egészében magyaráztuk ezt a perikópát, amit most is lekcióként felolvastam.
Aztán a második igehirdetést szintén egy bevezetőnek szántam, ami a textusként most is felolvasott hetedik verset részletezte, de az egész hetedik versre tekintve.
A harmadik igehirdetéstől kezdve, ennek a bővelkedésnek a Krisztusban megélt valóságáról szóltunk, a nyolcadik fejezet csúcsverse alapján; most csak tartalmilag idézve: „Ismeritek Jézus Krisztus adományát, aki gazdag lévén szegénnyé lett érettetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok”.
Ebből kiindulva hangzott el egy héttel ezelőtt a sorozat folytatása: Bővelkedünk a hitben. Nem akármilyen ez a hit. Ez a hit élő hit, hiszen ez a hit az élő Istenbe vetett hit, a Jézus Krisztus által. Ezért teszi hozzá az apostol a tagmondathoz azt, hogy úgy bővelkedünk a hitben, hogy bővelkedünk az Igében, Isten Jézus Krisztusban közölt kijelentésében; úgy bővelkedünk a hitben, hogy nemcsak az Igében, hanem az ebből fakadó ismeretben is bővelkedünk. Sőt, ez a hit nemcsak élő hit, hanem hiteles hit is, mert bővelkedünk az igyekezetben. Az élő hit a mindennapokban is testet ölt, a megszentelődés útját járva, a hiteles hitben; hiszen úgy bővelkedünk a hitben, hogy bővelkedünk az igyekezetben is, amely Isten erejét kérve arra irányul, hogy hitünkből krisztusi cselekedet legyen.
Ma folytatjuk ezt a sorozatot.
Bővelkedünk a hitben, Jézus Krisztus gazdagsága által, hogy bővelkedhessünk a szeretetben.
Ez tehát a mai igehirdetés témája: Bővelkedünk a szeretetben.
Hadd tegyem fel kérdésként ezt az állítást: Bővelkedünk a szeretetben?
Mit tapasztalunk a mindennapokban?
Mit tapasztalunk a világban?
Mit tapasztalunk a testvérek közösségében, a gyülekezetben, az egyházban: Bővelkedünk a szeretetben?
Kérdésként nagyon izgalmas ez a problémafelvetés, hiszen nagyon szépeket tudunk mondani, szólni, prédikálni a szeretetről; de bővelkedünk is a szeretetben? Szeretünk?
Azért, hogy helyesen tudjunk válaszolni erre a kérdésre, vizsgáljuk meg a textus, valamint a tágabb igeszakasz, a lekció alapján: Mit is jelent tulajdonképpen az Ige szerint, bővelkedni a szeretetben?
*
A BŐVELKEDŐ SZERETET FORRÁSA.
Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét…” (9)
Először is – és ez legyen ismétlés, de új elemekkel kiegészítve – szögezzük le, hogy a szeretetben való bővelkedés nem belőlünk fakad, hanem Isten ajándékozó szeretetéből.
Isten mindig ad.
Ajándékozó Istenünk van!
Az Isten ajándéka kiapadhatatlan forrás.
Bővelkedünk a szeretetben, mert ennek a szeretetnek kiapadhatatlan, isteni forrása fakadt fel az életünkben.
Bővelkedik a szeretetben az, aki ivott ebből a kiapadhatatlan forrásból, aki ismeri a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, az abban megnyilvánuló, ajándékozó Isten szeretetét.
Ez a forrás tehát az élő Isten ajándékozó szeretete, aki Jézus Krisztusban önmagát adta értünk.
Csak akkor bővelkedhetünk a szeretetben, ha ez a kiapadhatatlan forrás táplálja a szeretetünket.
Nem a mi gyarló, hullámzó, önző, ideig való, érdekeken alapuló, emberi szeretetünkről van itt szó, hanem az Isten szeretetéről.
„Ismeritek az Isten Jézus Krisztusban közölt adományát!” – hallhattuk a kilencedik versben.
Ismerjük az Isten adományát: azt, hogy az Isten ajándékozó Isten.
Az élő Isten mindig úgy viszonyul az emberhez, hogy ad, ajándékoz, szól és cselekszik.
Az Isten szava azonnal tett is. Amiről Isten beszél, amit kijelent nekünk, azt azonnal cselekszi is az emberrel.
Isten úgy ajándékozó Isten, hogy Jézus Krisztusban szólt, kijelentette magát nekünk és egyből megváltó szeretettel cselekedett is érettünk.
Isten ad!
Isten, Jézus Krisztusban önmagát adja nekünk.
Isten, Jézus Krisztusban a menny gazdagságával ajándékozott meg bennünket, már „itt”, ebben a földi világban.
Isten, Jézus Krisztusban – hadd mondjam ki – mindent odaajándékozott nekünk, ezzel a határtalan szeretettel.
Az ajándékozó Isten szólt az Ő határtalan szeretetéről; Jézus Krisztusban kijelentette nekünk ezt a szeretetet; és Ő azonnal cselekedett értünk a Jézus Krisztusban.
Isten szólt és azonnal cselekedett, megváltó szeretettel, egyszülött Fia kereszthalála és feltámadása által.
Igen, a bővelkedő szeretet kiapadhatatlan forrása a mindig ajándékozó Isten, aki Jézus Krisztusban önmagát adta nekünk. Ő a menny gazdagságát ajándékozta nekünk: Ő mindent odaajándékozott nekünk, határtalan szeretetével.
Jézus Krisztusban – hogy konkrétabb legyek – Istenünk odaajándékozta nekünk az Isten országának a jelenvaló jóságát.
Jézus Krisztusban az Isten országa már itt van, jelen van.
Tehát bővelkedni a szeretetben azt jelenti, hogy a szeretet megélt valóság ebben az önző világban, azaz nemcsak beszélünk arról; noha a krisztusi szeretet megélése minden gyarló és számító emberi „logikának” ellentmond.
Jézus Krisztusban elközelített az Isten országa (Márk 1,15), az Isten országának jelenvalósága, ezért a krisztusi szeretet is, Isten kegyelme által, megélhető valóság, annak minden kockázata és „abszurditása” ellenére.
Igen, az Isten országa jelen van, ezért az isteni szeretet „itt” jelenvaló jóság.
Ennek bizonysága Jézus Krisztus földi élete és szolgálata. Valóban az történt, hogy ahol Jézus Krisztus megjelent, ott elkezdett munkálni az Isten szeretete. Ott, ebben a gyarló világban, „valami” alapvetően megváltozott. Jézus Krisztus szertejárt és jót tett (Cselekedetek 10,38). Őbenne az Isten országa elközelített, itt van. Jézus Krisztusban jelenvalóvá lett a menny gazdagsága, a menny jósága. Jézus Krisztus által betegek gyógyultak, poklosok tisztultak, szegényeknek az evangélium hirdettetett, emberek szabadultak meg nyomorúságaikból, feszültségekkel teli emberi közösségekbe a menny békessége költözött és megoldódtak emberileg megoldhatatlan problémák (Máté 11,5).
Az Isten országa, annak jelenvaló jósága Jézus Krisztusban megjelent, mégpedig azzal a radikális újdonsággal, hogy Jézus Krisztus nem egy tant hirdetett meg, tisztelve a korábbi hagyományokat, hanem egészen újat hozott: tan, tanrendszer helyett az Isten megváltó szeretetét ajándékozta nekünk, az Isten embervilág iránti szeretetét, amely minket csakis az egymás iránti szeretetre kötelezhet.
Fontos a tan, a hagyomány, de soha nem kerülhet az emberszeretet fölé… Nincs ennél nehezebb kérdés a valóságban. Ezért kegyelmi állapot a krisztusi szeretet, minden emberit meghalad (Filippi 4,7).
Jézus Krisztus úgy szeretett – emberi logikával felfoghatatlan, de hadd mondjam ki –, hogy nem várt érte semmit. Persze ennek a szeretetnek van következménye, erről majd később beszélek, de most ez legyen a hangsúlyos: Jézus Krisztus úgy szeretett, hogy nem vár érte semmit.
Bővelkedünk a szeretetben, mert ennek a szeretetnek a forrása nem bennünk van, hanem „felülről” adatik nekünk. Az Isten minket megajándékozó szeretete kiapadhatatlan forrás: Isten országának jelenvalóságában a Jézus Krisztusban.
Jakab apostol is ezt hangsúlyozza: minden jó ajándék és minden tökéletes adomány onnan felülről száll alá, a világosság Atyjától, akiben soha nincs változás (Jakab 1,17). Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz (Zsidókhoz írt levél 13,8). Isten szeretetének forrása kiapadhatatlan.
Ezért bővelkedhetünk a szeretetben.
*
A BŐVELKEDŐ SZERETET LEHETŐSÉGE.
„…először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából.” (5)
Az eddig elmondottakból következik a második gondolat.
Bővelkedhetünk a szeretetben, mert újjászülethetünk: az újjászületés lehetséges, ahogy ezt az apostol említi a mai igeszakaszban.
A makedón testvérek azért tudtak, minden szegénységük ellenére adni, mert először önmagukat adhatták az Úrnak, majd utána önmagukat adhatták másoknak, az Isten akarata szerint (5).
A bővelkedő szeretet az újjászületés csodája által lehetséges.
Ha iszunk ebből a kiapadhatatlan forrásból, az Isten szeretetének forrásából, akkor megtörténhet a csoda, és mi is ezzel a krisztusi szeretettel tudjuk szeretni egymást.
Ettől kezdve nem gyarló, érdekeken alapuló emberi szeretettel áltatjuk egymást, hanem egyszerre csak az Isten, Krisztusban közölt szeretete kezd el munkálkodni bennünk.
Ez lehetséges!
Ha valaki ivott ebből a kiapadhatatlan forrásból, akkor nemcsak elméletben, a szószéken hirdetjük, hogy bővelkedünk a szeretetben, hanem a mindennapokban, az Isten népe körében is megéljük ezt; majd Isten népének szolgálata által egy „darab menny” jön létre a világban; ott, ahol Isten gyermekei jelen vannak. Így ténylegesen, a gyakorlatban is megtapasztaljuk, hogy bővelkedünk a szeretetben.
Ittál ebből a forrásból?
Inni az Isten kiapadhatatlan szeretetének forrásából: ezt nevezi a Biblia megtérésnek. Amikor megismerjük az élő Isten Krisztusban közölt szeretetét, akkor megtérünk, megváltozunk, mint ahogy Pál apostol megváltozott a damaszkuszi úton. Ilyenkor száznyolcvan fokos fordulat történik az életünkben, az értelmünkben, a szívünkben, az akaratunkban. Ilyenkor megváltozunk, elváltozunk, mássá leszünk, megtérünk. Eddig rossz irányba mentünk, de most megfordult az életünk, látható módon.
A megtérés tartalma az újjászületés.
Ez lehetséges. Ezt kínálja nekünk Isten itt és most.
Ha már újjászülettünk, akkor az ebben való megerősödést kínálja nekünk az Úr, hogy megigazulva a megszentelődés útját járjuk. Egy héttel ezelőtt volt szó erről.
Ezt a csodát az élő Isten végzi el, az Ő Lelke által: most, amikor itt vagytok.
Istenünk, Igéje és Lelke által ezt a csodát végzi el bennünk: megtérésre, újjászületésre hív.
Micsoda kegyelem: adott ez a lehetőség, illetve az ebben való megerősödés, hogy valósággal bővelkedjünk a szeretetben.
Újjászületni lehetséges, és újjászületni szükséges is!
Hadd mondjam ki; nincs más megoldás ebben a világban, mint az újjászületés. A problémák egyébként mindig újratermelődnek.
Jézus Krisztusban akkor Isten népe egy politikai messiást várt. Jézus Krisztus nem az lett, ezért feszítették keresztre. Valójában a zsidó nép azt várta a Messiástól, hogy álljon az élükre, vezesse őket, nemzeti értelemben győzelemre, űzze ki az elnyomó rómaiakat és emelje őket a népek fölé.
De Jézus Krisztus nem politikai messiásként jött el erre a világra. Jézus Krisztus a világ megváltójaként, Isten szeretetének üdvözítő, örök megoldását hozta el ebbe a világba.
Tiszteljük a közéletet, a politikát, azok minden nyomorúsága ellenére, de nem a politikai megoldások fogják elhozni nekünk a valódi megoldást.
Egyetlen megoldás: a megtérés, az újjászületés. Ez az Isten kezében van.
Az újjászületés lehetséges, és az újjászületés szükséges.
Ahogy Jézus Krisztus mondta Nikodémusnak, amikor az éjszaka felkereste őt: „Ne csodálkozz, hogy azt mondom neked, szükséges újonnan születni. Mert ami testtől született, test az; gyarló, önző, érdekeken alapuló és az is marad; legyen bármilyen is az adott politikai berendezkedés. De, aki Lélektől született, aki az Isten Lelkétől született, azt az Isten Lelke vezeti.” (János 3,6–7)
Lehetséges újjászületni, és szükséges újjászületni! Nincs más megoldás!
Keresztelő János ugyanezt fogalmazta meg: „Jézus Krisztusnak növekedni kell, nekem pedig kisebbé lennem.” (János 3,30) Az új embernek, a Jézus Krisztus által újjászületett új embernek, növekednie kell; az óembernek, a gyarló embernek pedig egyre inkább el kell törpülni; hogy Jézus Krisztus irányítson mindent, és az újjászületett ember növekedjék bennem.
Pál apostol ezt megtapasztalva kiáltott fel örömmel: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus!” (Galata 2,20) Pál ezzel azt hangsúlyozta, hogy a Krisztus soha el nem múló szeretete cselekszik benne, mint nyomorult emberben. Igen, erről a csodáról van itt szó.
Olyan az újjászületés – elnézést az egyszerű képért –, mint amikor nyáron, tikkasztó melegben intenzív fizikai munkát végzünk és közben teljesen kiszáradunk. Ilyenkor, egy ponton túl, életmentés a friss, hideg, tiszta víz. Egy ponton túl nincs más megoldás. Ha nem iszunk, meghalunk. Ilyenkor a víz már nemcsak felüdít, már nemcsak jólesik, hanem életet ment, újjászül…
Bővelkedünk a szeretetben, mert kiapadhatatlan az Isten adományozó, Krisztusban közölt szeretetének forrása, az Isten országának jelenvalóságában. Aki ivott ebből a forrásból, az újjászületett. Lehet újjászületni, lehet ebben az újjászületésben megerősödni. Továbbá szükséges újjászületni, nincs más megoldás!
Az újjászületés azt jelenti – árnyalva a gondolatot –, hogy nem tűnik el az „én”; nem tűnik el az egyes ember.
Hiszen minden egyes ember, a maga személyiségével, a maga tehetségével, Istentől kapott adományaival, az Isten egyetlen, megismételhetetlen teremtési csodája.
Kosztolányi ihletetten megírta ezt a „Halotti beszéd” című versében.
Tehát az újjászületésben nem tűnik el az én, a maga csodálatos, egyedi, megismételhetetlen csodájában; de alapvetően megváltozik.
Mégpedig ez a csoda, az újjászületés csodája, mindig a gyülekezet közösségében történik meg. Amikor együtt vagyunk, amikor együtt figyelünk Isten Igéjére, akkor szólít meg igazán bennünket az Isten Igéje. Pont ilyenkor, mint most; amikor itt vagyunk, amikor az időt ide szánjuk. Pont ilyenkor, mint ahogy most figyelünk az Isten Igéjére.
Amikor az újjászületés megtörténik, akkor az bekapcsol a gyülekezetbe, és végig megtart a látható egyház, a gyülekezet szolgáló közösségében.
Vagyis nem egyéni keresztyénségről van itt szó, hanem mindenekelőtt ennek a közösségi, gyülekezeti, egyházi aspektusáról.
Bővelkedünk a szeretetben?
Igen, bővelkedünk a szeretetben: mert Isten szeret bennünket, a Jézus Krisztusban; mert Isten országa itt van.
Igen, bővelkedünk a szeretetben, mert ittunk az Isten szeretetének kiapadhatatlan forrásából: újjászülettünk, megtértünk.
Azóta pedig ebben erősödünk vasárnapról vasárnapra, a megszentelődés útját járva.
*
A BŐVELKEDŐ SZERETET GAZDAGSÁGA.
„…nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett.” (2)
Éppen ezért gazdagok vagyunk.
Mivel bővelkedünk a szeretetben, ezért – ahogy az apostol a makedónokkal kapcsolatban említi – szegénységünkből a jószívűség gazdagsága lesz. Hiszen már előtte önmagunkat adhattuk az Úrnak, azaz újjászülettünk.
Mit jelent ez?
Ha bővelkedünk a szeretetben, akkor rádöbbenünk arra, hogy milyen gazdagok vagyunk.
Szóltunk már erről, de most más nézőpontból hadd húzzam ezt különösképpen alá. Hiszen nem lehet erről elégszer beszélni.
Bővelkedünk a szeretetben és rádöbbenünk arra, hogy milyen gazdagok vagyunk, mennyi mindenünk van.
A szegénység és a gazdagság kérdése elsőrenden hitbéli kérdés.
Egyébként a szegénység és a gazdagság nagyon relatív ebben a világban.
Ezt a kijelentést félre ne értsük, vagyis e földi világban tapasztalható, mérhetetlen nyomort soha nem bagatellizálhatjuk ezzel. Sőt a keresztyénségnek felelős szolgálata van a szükséget szenvedők felé. Erről majd a következő igehirdetésben lesz szó.
Ezt hangsúlyozva mondjuk ki, hogy a szegénység és a gazdagság ebben a világban nagyon is relatív. Nincs az a gazdag, akinél ne lenne még gazdagabb; és nincs az a szegény, akinél ne lenne még szegényebb. Nincs az a szegény, aki ne tudna a másiknak adni; és nincs az a gazdag, akinek ne lenne ítéletévé, ha nem döbben rá arra, hogy a gazdagsága felelősséggel jár.
Egyszer meghívott az egyik ismerősöm a rózsadombi villájába. Sok helyen jártam már, de itt a szemem megnyílt, a szám tátva maradt: ilyen is létezik? Az ismerősöm, látva a csodálkozásomat, arra kért, hogy nézzek még feljebb: ott milyen villák sorakoznak. Majd azt is elmondta, hogy itt, ebben a miliőben nagyon is lenézik, nem is fogadták be őket, alig állnak szóba velük, mert ők itt valójában „szegényebbnek” számítanak.
A szegénység és a gazdagság kérdése lelkület kérdése, hit kérdése.
Bővelkedünk a szeretetben, rádöbbenve arra, hogy Jézus Krisztusban milyen gazdagok vagyunk, mennyi mindenünk van.
Éppen ezért hálásak vagyunk!
Hadd mondjam el nektek személyes bizonyságtételként, hogy minden reggel, amikor kinyitom a szemem, akkor azért adok hálát az Úrnak, hogy az előző nap feladatait teljesíteni tudtam; és azért könyörgök az Úrhoz, hogy az aznapi feladatokhoz is adja meg a felülről való erőt, vezetést, bölcsességet, áldást.
Ilyenkor elkezdem sorolni, szinte imádkozva, mielőtt a napi Igét elővenném, hogy mi mindenem van, mi mindent köszönhetek meg az Úrnak. Tehát úgy kezdem a napot, hogy hálával megköszönöm az Úrtól kapott gazdagságomat.
Vagyis, nem a bajokat kezdem el sorolni. Tudatosan is figyelek erre. Még akkor sem a bajokat kezdem el sorolni, ha számos ok miatt panaszkodhatnék, és egyébként is mindig a panaszkodás kísértésébe akarna belevinni a gonosz.
Kezd el te is sorolni, hogy mennyi mindened van!
Én is naponta hálát adok a hivatásomért; hálát adok értetek; hálát adok ezért a két csodálatos gyülekezetért, Almádiban és Fűzfőn.
Hálaadásomban mindig felkiáltok magamban, hogy ki vagyok én, hiszen ilyen gyönyörű helyeken, két ilyen buzgó gyülekezetben szolgálhatok?
Gazdagok vagyunk!
Hálásak vagyunk!
Éppen ezért ajándékozók vagyunk!
Bővelkedni a szeretetben, azt jelenti, hogy ha ilyen gazdag vagyok, ha ilyen hálás vagyok, akkor egy hedonista világban is tudok adni.
Ebben az önző világban is tudok adni, ahol mindig azonnal kell minden, ahol soha semmi nem elég, és ahol mindig több és több kell; ahol az új generáció már teljes egészében az önérdek érvényesítése mentén szocializálódik. Egyébként döbbenetes, félelmetes az, amiben vagyunk, fel sem fogjuk! Lehet-e a mai generációt nevelni? Mi lesz ebből?
Bővelkedni a szeretetben azt jelenti, hogy ebben az önző világban is tudok adni. Noha a körülmények nyomorúságosak, mert úgy élünk, ahogy Szabó Lőrinc verse ezt megfogalmazta: „Két önzés titkos párbaja minden emberi kapcsolat… Ezért, ha szeretsz, akkor életed legyen idézőjelesen öngyilkosság, vagy majdnem az.”
Ez azt jelenti, hogy önátadó életet élünk, hiszen bővelkedve a szeretetben, bővelkedve az Isten szeretetében, gazdagok vagyunk, hálásak vagyunk. Annyi mindent kaptunk az Istentől. Minden javunk Istené. A kapott javak egy kis részét megtarthatjuk magunknak, annak örülhetünk, azzal hűségesen gazdálkodhatunk; de a többit tovább kell adnunk másoknak.
Bővelkedünk egy önző világban, a tényleges, tevékeny szeretetben, mert bővelkedünk az Isten szeretetében. Ez azt jelenti, hogy nemcsak prédikáljuk, elhatározzuk, hogy szeretni fogjuk a ránk bízottakat, nemcsak szépeket mondunk a szeretetről és nemcsak akarunk szeretni, hanem ténylegesen, tevékenyen szeretjük egymást. Ez a bővelkedő szeretet lényege.
Az apostol erre mutat rá a korinthusiaknak: Ha megvan bennetek az „adakozás” készsége és akarása, akkor azonnal kezdjétek el (10–12); és ha elkezdtétek, akkor vigyétek is azt végbe (6). Ne csak beszéljetek mások megsegítéséről, hanem tevékenyen, a rátok bízottak körében, szeressétek egymást: házasságban, családban, gyülekezetben, egyházban, munkahelyen, a világban, az élet kihívásokkal teli területén.
Az apostol kiemeli, hogy úgy kell adnunk a másiknak, ahogy ezt Krisztus tette: Ne várjunk érte semmit. Egyébként, ha nem vártunk adakozó életünkért semmit, akkor kapjuk a sokszoros áldását annak, amit adtunk. Ez nem egy üzleti viszony, hanem kegyelmi állapot, áldott állapot. Adunk és nem várunk érte semmit, közben kapjuk az áldott visszajelzéseket. Mert visszajelzésre szükségünk van. Ezeket az erőt adó visszacsatolásokat azonban az Úr adja. Mi tudatosan ne törekedjünk erre. Úgy adjunk, hogy ne várjunk érte semmit.
Tartsunk önvizsgálatot! Tudunk így adni, semmit sem várva érte? Ugyanis amikor mi, bármit is adunk a másiknak, akkor mindig ott van a kísértés, hogy ezért azonnal köszönetet, dicséretet, ellenszolgáltatást várunk. Mi mindig a kirakatban szeretnénk lenni. Folyamatosan terhel bennünket a hiúságunk.
Bővelkedünk a szeretetben? Gazdagok vagyunk? Hálásak vagyunk? Adakozók vagyunk? Mit várunk azért, amit adunk? Kegyelmi állapot, ha egy önző világban, nemcsak beszélünk a szeretetről, hanem valósággal cselekedjük ezt a szeretetet.
Természetesen a szeretet kapcsán nem egy „munkaviszonyról” beszélünk, hiszen méltó a munkás a maga bérére; mindenki pénzből él (Lukács 10,7; 1Timóteus 5,18). A bővelkedő szeretet adni tudása ott kezdődik, hogy mit kezdek azzal, amim van. Mennyit tartok meg magamnak, mennyit adok abból tovább? Nemcsak anyagi javak, hanem ezen messze túlmutató lelki javak sokasága az, amivel ténylegesen megsegíthetnénk egymást.
Ismét sorolhatom a klasszikus igehelyeket, igazolásként, az elhangzottakra nézve.
Jézus önmegtagadásról és kereszthordozásról beszél (Máté 16,24). Nem magunkat kell megtagadni, hanem az óemberi, önző énünket.
Akinek van, annak még adatik, mert az tudja, hogy neki mennyi mindene van, hogy abból másoknak is adhasson (Márk 4,25).
Aki meg akarja tartani az életét, az elveszíti azt; és aki „odaadja”, „átadja” életét, az visszakapja azt (Máté 16,25). Gondoljunk csak bele: Mi mindig meg akarjuk tartani az életünket, élvezni akarjuk az életet, és folyton, minél többet akarunk az életből, természetesen a másik rovására. Ez a jóléti társadalmak nyomorúsága. De miközben meg akarjuk ragadni az életet, minél többet akarunk markolni abból magunknak, azonközben kifolyik a kezünkből az élet, mint a víz a markunkból. Aki meg akarja tartani az életét az elveszíti; aki „átadja” az életét, azaz másokra is tekintettel van, annak gazdagodik az élete.
Mert bizony nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel (1Timóteus 6,6).
–
Most én itt befejezem.
A következő igehirdetésnek, egy hét múlva, ha az Úr akarja és élünk, ugyanez lesz a címe. Ennek nyomán a témánk is ugyanez lesz: mit jelent bővelkedni a szeretetben?
Ekkor még inkább konkretizálni szeretném azt, amit a mai igehirdetésben igei, elvi szinten előkészítettem. Egy hét múlva még konkrétabban kitérünk arra, hogy mit jelent ez az adni tudás, mint a bővelkedő szeretet megnyilvánulása.
Remélem, hogy az Úr megadja egy hét múlva is az üzenetet, mert olyan dolgokról is szeretnék szólni Isten Igéjének felhatalmazása alapján, amelyekről igen ritkán, vagy egyáltalán nem hallunk tanítást. Egy hét múlva ugyanis az egyháznak, a gyülekezetnek szánt adományokról lesz szó.
Ma azonban legyen elég ennyi.
Összegezve:
Bővelkedünk a szeretetben, mert Isten ajándékozó Isten, aki Jézus Krisztusban önmagát adta nekünk, valamint az Isten országa jelenvaló jóságát. Isten szeretete egy kiapadhatatlan forrás.
Bővelkedünk a szeretetben, hiszen, aki ivott ebből a forrásból, az újjászületett. Lehetséges és szükséges újjászületni, valamint lehetséges és szükséges újjászületett életünkben megerősödni.
Bővelkedünk a szeretetben, mert Isten szeretetének bőségéből élve rádöbbenünk arra, hogy milyen gazdagok vagyunk, ezért milyen hálásak lehetünk, így nemcsak magunknak élhetünk, hanem másoknak is adhatunk, ezzel a bővelkedő szeretettel; ténylegesen cselekedve ezt a szeretetet.
Amit nem tudtam elmondani most, itt, erről a bővelkedő szeretetről, hiszen olyan gazdag ez a téma, azt hadd mondjam el egy versrészletben! Szabó T. Anna verse ez: „Az ég zsoltára”.
A Kaláka együttes az idén ünnepli az ötvenedik születésnapját, számos koncertet ad. Adventben jelenik meg az együttes ötven éves jubileumi albuma. Megküldték számomra a hanganyagot, mert volt ezzel kapcsolatban egy megtisztelő feladatom. Meghallgattam a dalokat és a menny gazdagságát éltem át.
Amikor Szabó T. Anna, imént említett versének dalát hallgattam, a mai igehirdetés üzenete zengett bennem. Úgy olvasom e vers záró versszakait, hogy szinte énekelném a Kaláka megzenésítésének dallamán… Szabó T. Anna is arról zeng ihletetten, hogy mit jelent bővelkedni a szeretetben. Ám mennyei gazdagsággal hozzáteszi azt, amit én nem tudtam így elmondani.
„Felelj, Uram, felhőiddel,
vértezz fel a kellő hittel,
hogy törvényed ne feledjük,
eged alatt legyünk együtt,
tanuljunk világot látni,
indulatainkkal bánni,
nem bújkálni, mint a gyermek,
viselni a közös terhet,
éljük át a mások részét,
legyen bennünk újra részvét,
legyen bennünk hit, alázat.
Égből építs nekünk házat.”
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2019. október 6.
40. hét – 2Korinthus sorozat 2019-ben: 18.
Szentháromság utáni 16. vasárnap
Textus / Lekció: 2Korinthus 08,01-15 (07)
Igehirdető: Steinbach József