(1) Dávidé. Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét!
(2) Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!
(3) Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet,
(4) megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg.
(5) Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.
(6) Minden elnyomottal igazságosan és törvényesen bánik az Úr.
(7) Megismertette útjait Mózessel, cselekedeteit Izráel fiaival.
(8) Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy.
(9) Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké.
(10) Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.
(11) Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt.
(12) Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket.
(13) Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az Úr az istenfélőkhöz.
(14) Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk.
(15) Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága.
(16) Ha végigsöpör rajta a szél, vége van, még a helyét sem lehet felismerni.
(17) De az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is;
(18) azokkal, akik megtartják szövetségét, és arra törekszenek, hogy teljesítsék rendelkezéseit.
(19) Az Úr a mennyben állította fel trónját, királyi hatalmával mindenen uralkodik.
(20) Áldjátok az Urat, angyalai, ti, hatalmas erejűek, akik teljesítitek parancsát, és hallgattok parancsszavára!
(21) Áldjátok az Urat, ti, seregei, szolgái, akaratának végrehajtói!
(22) Áldjátok az Urat, ti, teremtményei, mindenütt, ahol uralkodik! Áldjad, lelkem, az Urat!
(Zsoltárok 103,1–22)
(Zsoltárok 103,1–5)
Most, az ökumenikus imahét kezdetén megszakítjuk – csak egy vasárnapra – Márk evangéliuma folyamatos igemagyarázatát.
Ilyenkor mindig az imahét vezérigéjéről szólunk.
Természetesen, ha az Úr megengedi és élünk, a következő vasárnaptól folytatjuk Márk evangéliuma magyarázatát.
Az idei imahét ószövetségi vezérigéje a 103. zsoltár, mottója pedig Jézus Krisztus szavára épül, a János evangéliuma 15. fejezetéből: „Maradjatok meg az én szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek.” (János 15,5)
*
AZ ISTEN SZERETETE (3–4).
Erről a gyönyörű, fontos felszólításról szól a 103. zsoltár is: megmaradni az Isten szeretetében.
Ez a zsoltár az élő Isten szeretetéről szól, amelyet Ő kijelentett népe életében és végérvényesen megpecsételt egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban.
„Áldjad én lelkem az Urat és el ne feledkezzél arról, hogy mennyi jót tett veled!”
Isten jótettei bizonyítják Isten szeretetét.
Isten nemcsak beszél a szeretetről, hanem azonnal cselekszi is hatalmas szeretetét.
Isten szeretete az Ő jótetteiben mutatkozik meg.
Szemléletes képeket tár elénk a zsoltáros: amilyen magasan van az ég a földtől, annyira szeret bennünket a mi Urunk. Annyira szeret bennünket az Isten, miként az apa szereti a fiát.
Isten mindig konkrét, hatalmas, szabadító tettekben mutatja meg szeretetét népe számára.
Melyek ezek a jótettek, amelyekben Isten szeretete láthatóvá lesz számunkra?
Fokozásban tárja elénk ezeket a zsoltár: Isten megbocsát, meggyógyít, megvált.
Ezek a jótettek éltető, isteni ajándékok, amelyek keresztyén hitük alapjait képezik.
Először is, Isten megbocsátja minden bűnünket.
A bűnbocsánat ajándéka az Isten életet megújító jótette.
Isten kegyelme elfedezi a töredelmes szívű ember bűneit, és többé azokról meg nem emlékezik (Ézsaiás 43,25).
Amilyen messze van kelettől nyugat, olyan messzire veti el Isten a bűneinket magától.
Isten megbocsátja bűnünket, elengedi konkrét vétkeinket, megtisztít azokból, újjászül, megszentel minket; megadja az új kezdetet nekünk.
Hatalmas örömhír, evangélium ez: Isten megbocsátja bűneinket, lélekben megújít bennünket.
Isten megbocsátja a bűneinket és meggyógyítja a betegségeinket.
Nemcsak lélekben, hanem testben is megújít bennünket a mi Urunk.
Azaz Isten megtart bennünket ebben a világban, amíg feladatunk van, amíg akarata szerint kimért időnk le nem jár.
Isten megtartó, gyógyító kegyelme hordoz bennünket, e testben is megtart miket, a számunkra elrendelt időben.
Ez a gyógyulás azonban összekapcsolható a bűnbocsánattal, hiszen a teljes gyógyulás mindig testi és lelki gyógyulás együttesen.
Ezzel a megújult lélekkel és megújult testtel, Isten bűnbocsátó kegyelmét, meggyógyító hatalmát élvezve, megújult emberként élhetünk ebben a világban: élve az Isten szeretetében.
De Isten szeretete még ennél is többet tesz érettünk.
Figyeljük csak a fokozást!
Isten megbocsátja bűneinket, meggyógyítja betegségeinket és megváltja életünket a sírtól.
Vagyis Isten szeretete túlmutat ezen a földi életen, és ezt a földi életet az örök élet tágasságába helyezi.
Jézus Krisztus feltámadásában ez lett bizonyossággá számunkra.
Ez az evangélium szíve: Jézus Krisztus feltámadott a mi feltámadásunk zálogaként.
Csodálkozzunk rá ezen a vasárnapon, most – amikor elkezdődik az ökumenikus imahét – a keresztyén örömüzenet szívére, ami a 103. zsoltárban olyan koncentráltan áll előttünk!
Bármely felekezet gyermekei vagyunk, mindannyian ezt hirdetjük, ezt hisszük, ennek örülünk, hogy Isten, konkrét jótetteit megmutatva, ennyire szeret bennünket: Ő megbocsátja a bűneinket, meggyógyítja a betegségeinket és megváltja életünket, örök életet ajándékoz nekünk.
Nem is akarok belemenni annak részleteibe, hogy az egyéni, személyes értelmezésen túl mit jelent Isten szeretetének bizonyossága Isten népe számára, az egyház, a kihívottak közössége számára.
Bizony rá kellene csodálkozni, hogy mit jelent, mit jelenthetne ez az örömüzenet – Isten szeretetének, Isten jótetteinek evangéliuma – a világra, a közre, a társadalomra nézve!
Most, ezen a vasárnapon gondold végig, miként tapasztaltad meg te, személy szerint, Isten határtalan szeretetét, Isten konkrét jótetteit a bűnbocsánat csodájában, a gyógyítás, a meggyógyulás irgalmában; valamint abban a boldog bizonyosságban, hogy földi életünket az örökkévalóság távlataiban élhetjük meg!
Ezek mind Isten szeretetének csodái, amelyeket Ő megmutatott egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban.
*
MARADJATOK MEG ISTEN SZERETETÉBEN! (1–2)
Így hangzik Jézus Krisztus felszólítása: Maradjunk meg Isten szeretetében, amely Jézus Krisztusban jött közel hozzánk!
Itt kapcsolódik az idei imahét ószövetségi része, annak újszövetségi szakaszához.
Maradjatok meg az Isten szeretetében, fedezzétek fel ezt a szeretetet, csodálkozzatok rá erre a szeretetre, újból és újból meneküljetek ehhez a szeretethez, és töltekezzetek fel ebből a bűnbocsátó, megtartó és megváltó szeretetből!
„Maradjatok meg az én szeretetemben!” – mondja Jézus Krisztus (János 15,5).
Az ökumenikus imanyolcad vezérigéjét, mottóját, egy svájci-francia szerzetesközösség határozta meg.
Ennek a szerzetesközösségnek az első vezetője 1938-ban a következőt mondta: „Civilizációnk halálos sebességben, halálos rohanásban és halálos zajban élve egy kollektív őrület felé tart.”
Ezért ez a szerzetesközösség hangsúlyozta, hogy álljunk meg, csendesedjünk el, térjünk vissza az élő Istenhez, térjünk meg, megtérésünkben erősödjünk! Lássuk meg az Úr szeretetét, töltekezzünk az Úr szeretetéből, és az Ő színe előtt, az Ő szeretetében megnyugodva, erősödjünk a hitben és a közösségben, majd így megújulva térjünk vissza a mindennapokba, a feladataink közé! Nélkülözhetetlen, életmentő ez az elcsendesedés, ez a lenyugvás, ez az Isten színe előtt való töltekezés, az Isten szeretetéből.
Az imahét másik vezérigéje az Újszövetségből, János evangéliumából, gyönyörű képpel szól ugyanerről: Maradjatok meg az én szeretetemben, fedezzétek fel újból az Isten szeretetét, ebből töltekezzetek, mert a szőlővessző csak a szőlőtőkén élhet és teremhet gyümölcsöket, élvezve a szőlősgazda gondoskodását. A szőlővessző mi vagyunk; a szőlőtőke a mi Urunk, Jézus Krisztus, és a szőlősgazda maga az Isten. Ha a szőlővesszőt lemetszik a szőlőtőkéről, akkor képtelen gyümölcsöt teremni, akkor elszáradó, tűzre való venyige lesz belőle. Csak ha megmaradunk a szőlőtőkén, ha naponta táplálkozunk Isten Krisztusban közölt szeretetéből, akkor élhetünk gyümölcstermő életet.
Fontos, életmentő figyelmeztetés ez: Maradjunk meg az Úr szeretetében, meneküljünk újból és újból az Isten szeretetéhez, álljunk meg, csendesedjünk el, nyugodjunk meg, és az Ő szeretetéből töltekezve induljunk el a mindennapokba!
A 103. zsoltár alapján biztat minket mindezekre ez a szerzetesközösség: „Áldjuk az Urat, és el ne feledkezzünk szabadító szeretetének jótéteményeiről!” (1–2)
Ezzel a zsoltár arra biztat, hogy maradjunk meg az Isten szeretetében.
Aki áldja az Urat, az Isten szeretetében erősödik. Ezt fejti ki a zsoltár negyedik szakasza (19–22).
Aki áldja az Urat, az újra és újra emlékezik Isten szabadító jótetteire, hogy azokat soha el ne felejtse, a legnehezebb időkben sem, így megtelik hálával a szíve, miközben megerősödik az Isten örök szeretetében. Ezt fejti ki a zsoltár második szakasza, részletezve, mennyi jót tett velünk az Úr (6–14).
Aki pedig nem áldja az Urat, aki nem emlékezik az Úr jótetteire, aki nem áll meg az Isten színe előtt, az elveszhet…
Gondoljunk csak bele, az a halálos, kíméletlen kapkodás, amiben élünk, tele ingerekkel, hova vezethet?
Pedig 1938-óta annyit gyorsult a világ, mint amekkora sebességbéli különbség van egy kerékpáros és egy repülő között; azóta hatványozottan érnek bennünket az ingerek, miközben kíméletlen kegyetlenséggel végigrohanunk az életen.
Olyan ez a halálos rohanás, mint amikor reggel kapkod, siet az ember, és közben hibát hibára halmoz, de ezek a hibák sok nyomorúságot okoznak.
Csak egy hétköznapi példa erre: amikor egy problémára azonnal, indulatból akarunk reagálni, akkor csak tovább dagad, árad a baj, mígnem belefulladunk.
Így, kíméletlenül, irgalmatlanul, önzően kapkodva, az Isten szeretete nélkül élve, a gonosz játékszereivé leszünk és rombolunk, ahelyett, hogy a minket szerető Isten eszközeiként építenénk az Ő országát.
Itt élet-halál kérdésről van szó, üdvösségről vagy kárhozatról. „Maradjatok meg az én szeretetemben!” – szólít fel minket Jézus Krisztus.
Erre az élet-halál kérdésre utal a zsoltár harmadik szakasza (15–18).
Bizony, olyan gyorsan elszalad ez a földi élet – utal erre is a zsoltár –, mint ahogy nyílik a mező virága, mint ahogy nő a fű; reggel virágzik és növekszik, estére megfonnyad, elszárad, és hűlt helye sincsen. Ilyen halálos, kárt valló az emberi élet is, Isten nélkül (15–18).
De az élő Isten szeretetében, bűnbocsátó, minket gyógyító, megváltó irgalma által örök életünk van. Ez az evangélium. Mindannyian – minden keresztyén felekezet – ebben hisz, ezt vallja, ezért könyörög, ebben bízik. Csakis Isten megváltó szeretetében, az örök élet tágasságában és rendjében élhetjük meg egyedül értelmesen, boldogan, Isten dicsőségére, egymás és sokak javára ezt a földi életet.
*
„Maradjatok meg az én szeretetemben, hogy SOK GYÜMÖLCSÖT TEREMJETEK, amely táplál másokat!” (János 15,4–5; Zsoltárok 103,4–5)
A gyümölcstermő élet Isten szeretetének ajándéka.
Melyek ezek a gyümölcsök?
Sok ilyen gyümölcsöt sorol fel a Szentírás.
Most három gyümölcsöt említek meg, csak azt a három gyümölcsöt, amelyet a 103. zsoltár első öt verse alapján ide tárhatok elétek.
Természetesen a sort lehet folytatni más Igék alapján.
Az első ilyen gyümölcsöt így fogalmazza meg a 103. zsoltár: szeretettel és irgalommal ajándékoz meg minket az Isten, hogy mi ezt a szeretetet, irgalmat, kíméletet adjuk tovább másoknak.
Szeretettel és irgalommal ajándékoz meg bennünket az Isten. Ezt a gyümölcsöt, az újszövetség nyelvén, Jézus Krisztus szavaival élve, ezzel az egy szóval adhatjuk vissza a legpontosabban: önmegtagadás.
A mai világban önmegtagadásról beszélni érthetetlennek tűnik.
Emberileg ezt megvalósítani is lehetetlen, de ami embereknél lehetetlen az Istennél lehetséges (Lukács 18,27).
Az önmegtagadás az egyetlen megoldás, amikor nem csak önmagunknak élünk.
Az önmegtagadás nem önmegvalósítás, de nem is önfeladás, hanem az Isten szeretete és irgalma szerinti élet, ebben a világban.
Az önmegvalósítás soha nem nélkülözi a krisztusi életörömöt, tehát nem mogorva aszkézisről van szó, ami visszataszítóan gyötri magát és még inkább másokat. Az életörömmel teli önmegtagadás kedves Istennek, amely saját magára is odafigyel, de nem csak önmagának él a totális önzés börtönében.
Áldottan tápláló, életmentő ez a gyümölcs.
A második ilyen gyümölcs az, hogy Isten betölti életünket az Ő javaival, már ebben a földi világban a mennyei világ gazdagságával.
Amikor erre rácsodálkozunk, hogy Isten betölti az életünket mennyei javaival, amikor van szemünk ezt meglátni, akkor minden bajunk ellenére hálás lesz a szívünk, és azt is meglátjuk, hogy mennyi mindenünk van, hogy mindezeket megköszönhetjük az Úrnak; ezekért hálásak lehetünk, elégedettek lehetünk, nem kell már több, hiszen Jézus Krisztusban minden a miénk.
Hálás a szívünk, ezért kímélhetjük egymást, kímélhetjük ezt a teremtett világot.
Nem kell több, több és még több, mert nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel (1Timóteus 6,6).
Az ilyen hálás ember tud másoknak adni, mások felé megajándékozó életet élni.
Isten szeretettel és irgalommal ajándékoz meg: ez az önmegtagadás gyümölcse.
Isten betölti életünket mennyei javakkal, ez a hálaadás, a megelégedettség gyümölcse.
Isten megújítja életünket, mint az ifjakét.
Ez a harmadik gyümölcs: a megújulás gyümölcse, a megújulás ajándéka: Megújul életed, mint az ifjaké, mint a sasoké.
A megújulás nem azt jelenti, hogy meguntuk a régit, mert az már unalmas, és öncélúan kell valami új, mert fontos a változatos élet. Az öncélú megújulás az, amikor saját önző életünk dagadása miatt kell az új, a változás, mert az a mi malmunkra hajtaná a vizet.
A Szentírásban a megújulás, a reform mindig az eredeti formára való visszaalakítást jelenti: visszatérni az Isten egyedüli, üdvözítő rendjéhez, amelyben kiteljesedhet az emberi élet. Az Isten eredeti rendjét, eredeti gondolatát megbecsülve, engedelmesen, ahhoz igazítva az életünket, erre nevelni a gyermekeinket és az unokáinkat; ez az Istennek kedves megújulás: visszatérni, megtérni az Úrhoz.
Ahogy a 103. zsoltár zárása ezt konkrétan ki is mondja: akik szövetségemben maradnak, akik megtartják rendelkezéseimet és aszerint élnek, gyermekeikkel és unokáikkal együtt, azok boldogok (17–18).
Isten betölti életünket javaival, kegyelemmel, irgalommal koronáz meg, és megújítja életünket, hogy Isten eredeti rendjéhez igazítsuk azt, és teljes életet éljünk az Ő dicsőségére, a ránk bízottak és sokak javára.
Önmegtagadás, hálaadó megelégedettség, az Isten rendjéhez igazodó megújulás; ezeket a gyümölcsöket teremjük, ha megmaradunk az Isten szeretetében.
–
Szépen hangzik ez, ahogy így elmondom, gyönyörűséges ez a zsoltár is.
De gondoljunk bele abba, hogy hol vagyunk mi ezekhez az elvárásokhoz képest?
Amikor a hétköznapok küzdelmeit harcoljuk, amikor a mindennapi életünket éljük, akkor hol van az önmegtagadás, hol van a hála, hol van a megelégedettség, az Isten rendjébe betagozódó megújulás, ebben a tobzódó világban?
Emberileg lehetetlen teremni ezeket a gyümölcsöket.
Ismét említem: ami embernél lehetetlen, Istennél lehetséges.
Ezért szólít meg Jézus Krisztus szava: Maradjatok meg az én szeretetemben, és sok gyümölcsöt teremtek!
A hit gyümölcseit lehetne folytatni, már túllépve a 103. zsoltáron.
Most a Lélek gyümölcseit idézem fel, amit a Galata levélben olvashatunk, hogy még inkább konkretizáljuk ezeknek az áldott, tápláló, Istentől való gyümölcsöknek a fontosságát: Szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás (Galata 5,22–23).
Maradjatok meg az én szeretetemben, hogy sok gyümölcsöt teremjetek!
Úgy legyen!
Imádkozzunk!
Élő Istenünk!
Köszönjük a Te szeretetedet, konkrét jótetteidet.
Köszönjük, hogy megbocsátod bűneinket, meggyógyítod betegségeinket, megváltod életünket a sírtól, és az örök élet tágasságába helyezed földi életünk minden percét.
Köszönjük a Te szereteted konkrét ajándékait, és hálásak vagyunk a Te szereteted legnagyobb ajándékáért, a feltámadott Jézus Krisztusért.
Köszönjük, Urunk, a figyelmeztetést, miszerint naponta meg kell állnunk, lehet megállnunk, lehet elcsendesednünk, lehet felfedezni a Te szeretetedet, odamenekülni megtartó és megváltó szeretetedhez.
Áldott légy azért, hogy naponta töltekezhetünk szeretetedből, közben megerősödhetünk a hitben, a testvéri közösségben, hogy csak ezután szóljunk és cselekedjünk, krisztusi szeretetben.
Áldott légy azért, hogy ez az istentisztelet is egy ilyen elcsendesedés, a Te Igédre figyelve. Köszönjük, hogy most is töltekezhetünk a Te szeretetedből, megállhattunk, megnyugodhattunk, és a Te szeretetedben megerősödve, megújulva indulhatunk el a következő hét feladatai közé.
Köszönjük, hogy ebben a közösségben, egymás hite által épülhetünk, és megmaradhatunk, megerősödhetünk a Te szeretetedben.
Köszönjük a Tetőled való, látható gyümölcsöket, amelyekkel táplálhatjuk mások életét.
Könyörgünk, Urunk, ezekért a gyümölcsökért. Saját erőnkből lehetetlen, hogy életünk teremje ezeket a gyümölcsöket, csak Teáltalad lehetséges. Urunk, jöjj segítségünkre!
Így áldd meg gyülekezetünket, a jelenlévőket és azokat is, akik nem tudtak eljönni. Te áldd meg az időseinket, akik már régóta nem tudnak jelen lenni az istentiszteleteinken.
Urunk, Istenünk, könyörülj rajtunk, vedd le rólunk a próbát, adj megoldást, adj megtérést, krisztusi megújulást, személyes találkozásokat egymással!
Addig pedig, Urunk, adj erőt, hitet, gyógyulást, erősödést a Te szeretetedben!
Hallgasd meg könyörgésünket, élő Istenünk, egyszülött Fiadért, Jézus Krisztusért kérünk!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2021. január 17.
3. hét. – Vízkereszt ünnepe utáni második vasárnap.
Textus / Lekció: Zsoltárok 103,01-22 (01-05)
Igehirdető: Steinbach József