(21) Amikor Jézus ismét átkelt hajón a túlsó partra, nagy sokaság sereglett köré, Ő pedig a tenger partján maradt.
(22) Akkor jött egy zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, aki meglátva Őt, lába elé borult,
(23) és esedezve kérte: A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon.
(24) Jézus ekkor elindult vele. A nagy sokaság követte Őt, és tolongott körülötte.
(35) Még beszélt Jézus, amikor emberek érkeztek a zsinagógai elöljáró házától, és ezt mondták: Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert?
(36) Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: Ne félj, csak higgy!
(37) És senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének.
(38) Amikor megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához, látva a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat,
(39) bement, és így szólt hozzájuk: Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.
(40) Erre kinevették; de Ő mindenkit kiküldve maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt.
(41) Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: Talitha kúmi!, ami azt jelenti: Leányka, neked mondom, kelj fel!
(42) A leányka pedig azonnal felkelt és járt, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól.
(43) Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; azután szólt, hogy adjanak enni a leánykának.
(Márk 5,21–24, 35–43)
(Márk 5,35–36)
Ámulattal nézem a köztévé egyes csatornáján a megújult időjárásjelentést: vadonatúj stúdió, új dizájn, vetítések, beszámolók, szupermodern virtuális technika.
A végén mégis meg kell kérdeznem magamtól, hogy milyen is lesz az időjárás tulajdonképpen?
Lehet, hogy elhangzott az információ, csak annyi minden más hangzott még el és kötötte le a figyelmemet ebben a progresszivitásban, hogy a lényeg nem jutott el hozzám.
Amennyiben ezzel csak én vagyok így, akkor elnézést a megjegyzésért.
Ez a példa csupán azért fontos most számunkra, mert ez a mai igeszakasz, amely Márk evangéliuma magyarázata során elénk került a folyamatos igemagyarázatban, Jairus lánya feltámasztásának története, a lényegről, a krisztusi evangéliumról szól.
Ezért, ez az evangéliumi történet az egyházat is figyelmezteti küldetésére, hogy soha ne tévessze szem elől hirdetésében, szolgálatában, egész tevékenységében a lényeget, a krisztusi evangéliumot.
Erről lesz ma szó, a lényegről, mégpedig három optikában, vagyis: mit mond ez az evangéliumi szakasz, e lényeg kapcsán, Jézus Krisztusról, mit mond rólunk emberekről és mit mond személyesen nekünk, személyesen neked.
Miközben ezt a hármat végigvesszük, hiszem, hogy még inkább felragyog előttünk az a lényeg, amelyben minden vasárnap erősödnünk kell, hogy aztán erőnk legyen a hétköznapokban is krisztusi szeretettel, bölcsességgel és reménységgel megállni.
*
A lényeget illetően MIT MOND EZ AZ IGESZAKASZ A MI URUNK, JÉZUS KRISZTUSRÓL?
Először is azt hirdeti ez az igeszakasz Jézus Krisztusról, hogy az Ő hatalma mindenható hatalom, egyedüli, kivételezett, mennyei hatalom: Őbenne az élő Isten hatalma öltött testet és jött el közénk, hogy számunkra valódi megoldást, megváltást ajándékozzon az Isten.
A mai Ige szövegkörnyezete, kontextusa – a korábban, még az online istentiszteleteken, a járvány harmadik hulláma idején magyarázott igeszakasz, és az egy héttel ezelőtti Ige is, miként a mai textus is – erre a hatalomra mutat rá.
Nevezetesen arra, hogy olyan Urunk van, aki mennyei hatalommal parancsolhat az elemeknek is, akinek hatalma van minden lelki megterhelt állapot felett, akinek hatalma van a betegségek felett, és aki Úr, a halál felett is.
A tenger lecsendesítésének története – hét alkalommal magyaráztuk, csak ezt a rövid igerészt – arról szólt, Jézus mennyei hatalmára mutatva, hogy Ő Úr, akarata és jótetszése szerint, az elemek, a természeti törvényszerűségek felett.
Aztán a gadarai megszállott története, múlt vasárnap azt hirdette, hogy Jézus Krisztus Úr minden lelki, megterhelt állapot felett. Csodálatos üzenet volt ez, amely megbátorított bennünket.
Mai igeszakaszunk attól speciális, hogy Jairus lánya feltámasztásának története közé van illesztve a vérfolyásos asszony meggyógyításának története. Ezt a történetet most nem olvastam fel, bár egy kicsit majd utalunk rá, mert erről majd a következő vasárnap lesz szó. A vérfolyásos asszony meggyógyításának története azt hirdeti, hogy Jézus Krisztusnak hatalma van a betegségek felett. Ő, rendelése szerint, gyógyulást adhat nekünk, vagy erőt ajándékoz a betegség hitben való elhordozásához, mígnem megérkezünk Őhozzá.
A mai Ige üzenete szerint pedig – most ez a lényeg, erre fogunk most koncentrálni ezen a vasárnapon –, Jézus Krisztus mennyei hatalommal Úr a legnagyobb probléma, a legnagyobb ellenség, a halál felett is. Ez az, amit legfontosabb üzenetként elmond a mai Ige Jézus Krisztusról.
Olyan Urunk van – ezt jegyezzük meg, soha el ne felejtsük, mert sok nehéz helyzetbe kerülhetünk életünk során – akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, és aki határtalan szeretettel szeret bennünket. Az Ő hatalma a megváltó szeretet hatalma.
Ehhez a sok csodához tegyük hozzá még a legnagyobb csodát, amelyben megmutatkozott az Ő hatalma a halál felett, miszerint Ő feltámadott a halálból, a mi feltámadásunk zálogaként. Ez az evangélium, minden vasárnap. Nem magyarázzuk, hanem mondjuk ezt a csodát, hogy hitben megragadhassuk azt! Hatalmas, érettünk hatalmasan cselekvő Urunk van!
A mai Igéből kiderül, hogy Jézus Krisztus hatalmasan cselekszik sokakért.
Ő sokakért jött, mert sokan vagyunk, akik számos módon megterheltek vagyunk, akik betegek vagyunk, miközben mindannyian a halál árnyékának völgyében járunk.
Szükségünk van arra, hogy Jézus Krisztus hatalmasan cselekedjen sokunkért.
Próbáljuk úgy olvasni a Bibliát, mint amelyben minden egyes igeversnek jelentése, jelentősége, üzenete van. A mai evangéliumi szakasz kezdőverse így hangzott, hogy Jézus Krisztust nagy sokaság vette körül (21), mert nagyon sokan voltak akkor is azok, akiknek valamilyen problémájuk volt, mint ahogy ma is sokan vagyunk ilyenek. Jézus Krisztus értük jött, értünk jött, sokakért jött.
A sokak között megjelent egy valaki, egy Jairus nevezetű ember, zsinagógai elöljáró, aki kétségbeesve leborult Jézus előtt, és kérte, hogy segítsen a tizenkét éves lányán, aki halálán van. Jézus ekkor egyből Jairusra figyelt, és azonnal elindult, hogy segítsen. Miközben Jézus a sokaságra figyelt, most Jairusra koncentrált, aki az adott helyzetben a legnagyobb szükségben volt. Eközben a sokakat sem tévesztette szem elől.
Itt még valamit tudni kell, amiben rendkívüli üzenet van. Jairus zsinagógai elöljáró volt, a zsidók vallási vezetője, rangos, tekintélyes ember. Tudjuk Márk evangéliuma korábbi szakaszaiból, hogy ekkorra a zsidók, többek között a zsidó vezetők, már elhatározták – számos ok miatt – Jézus elveszítését, megölését. Egy olyan ember fordul Jézushoz, kétségbeesett helyzetében, aki valójában Jézus ellensége volt. Jézus nem személyválogató, Jézus azonnal segít, még az ellenségeinek is, függetlenül attól, hogy kicsoda az illető.
Jézus Krisztus sokakért jött. A vérfolyásos asszony történetében majd látni fogjuk, hogy amikor az asszony megérintette, mennyei erő áradt ki Jézusból. Ő sokakért jött. Ő azért jött, hogy ma is mennyei erő áradjon, Őrajta keresztül, felénk. Ő azért jött, hogy a mennyei megváltást és megoldást jelentő, minden körülmények között megbékülő gyógyulást nyújtó erőben részesítsen minket.
Igaz, hogy ez a közbevetett történet, a vérfolyásos asszony gyógyításának története, mintha megszakítaná ezt az áldott cselekvést. Jairus kétségbeesett, hogy sietni kellene haldokló lányához, és noha Jézus azonnal elindult, de útközben mégis egy másik beteg ember is a segítségét kérte. Amikor Jézus megáll, hogy a beteg asszonyon is könyörüljön, Jairuson úrrá lett az aggodalom. Jegyezzük meg, hogy amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus, láthatóan nem velünk foglalkozik, akkor sem feledkezett el rólunk. Hányszor érezzük: „Jaj, annyi rossz történt velem, elhagyott az Isten!” Legyünk bizonyosak abban akkor is, amikor úgy tűnik, hogy konkrétan nem ránk figyel az Úr – minként itt, ebben a történetben ez szembetűnő – , Ő akkor sem feledkezett el rólunk!
Jézus Krisztus hatalommal cselekszik, sokakért.
Az Úr hatalmas, cselekvő szeretete úgy is megmutatkozik, hogy Ő a legreménytelenebb helyzetben is megszólít és bátorít bennünket, ahogy itt Jairust és a családját biztatja: „Ne félj, csak higgy!” (36)
A Biblia egyik legismertebb, bátorító Igéje ez, amelyben megnyilatkozik a Szentlélek által, hiszem felénk is, Jézus Krisztus megszólító, bátorító, hatalmas szava: „Ne félj, csak higgy!”
Jairus házától hírt hoznak: „Ne fáraszd a mestert! A lányod meghalt.” (35)
Jézus Krisztus – írja az evangélista – mindezt figyelmen kívül hagyta, és ezzel a bátorító szóval erősítette meg a kétségbeesett Jairust: „Ne félj, csak higgy!”
Jézus Krisztus másként lát, egészen másként lát minden helyzetet, mint ahogy mi a testi szemeinkkel látunk.
Halljuk meg ezt a biztatást, mert ez a hit, hogy ne csak azt lássuk, ami testi szemeinkkel látható, hanem merjünk a hit szemével látni!
Egyedül ez a megoldás, a legreménytelenebb helyzetekben is. Akkor is, amikor úgy tűnik, hogy emberileg elveszítettük a csatát, amikor minden reménytelen már.
Ez a hit: nem testi szemekkel látni, hanem a hit szemével szemlélni minden eseményt, a feltámadott Jézus Krisztusra tekintve.
Jézus Krisztus figyelmen kívül hagyta azokat, akik a halál hírnökei voltak. Ne a halál, hanem az élet hírnöke légy; az örök élet, és annak távlatában, az új élet hírnöke!
„Ne félj, csak higgy!”
A hit mindig túllát azon, amit testi szemekkel láthatnánk.
Ilyen Urunk van, aki sokakért hatalmasan cselekszik, és aki hatalmas szavával, Igéjével, minden körülmények között, a legreménytelenebb helyzetben is megszólít bennünket, megbátorítja a szívünket.
Még egy apróság, ezt még el kell mondanom, amiben megmutatkozik a mi Urunk, Jézus Krisztus hatalmas szeretete.
Olyan beszédes az a jelenet, amikor a csodára, erre az emberi értelemmel felfoghatatlan csodára készülnek, akkor Jézus csak három tanítványt visz magával, Pétert, Jakabot és Jánost.
Amikor pedig odaérnek a „halottas” házhoz, akkor Jézus mindenkit kiküld onnan, csak a szülők maradhatnak belül.
Ez a szűk kör jelzi azt az intimitást, figyelmet, tapintatot, szeretetet, amiben ez a krisztusi hatalom megnyilvánul.
Jézus egyértelművé teszi, hogy Jairus helyzete olyan helyzet, amely nem tartozik a nagy nyilvánosságra.
Áldott üzenet ez manapság, amikor minden nyilvánossá lesz, mindenféle fórumon, így minden elveszti az intimitását, a varázsát.
Ebben az önfeltárulkozásban és agresszív magamutogatásban egyben tapintatlanná is torzulunk, és ez még csak enyhe kifejezés…
Jézus Krisztus hatalmas szeretete mutatkozik meg tapintatában, odafigyelésében: szűk körben történik a csoda, csak azok körében, akiknek leginkább fontos volt ez a kislány, akikre ez az egész ügy tartozott.
Természetesen Jézus Krisztus gondoskodott arról – ezért vette magához a három tanítványt –, hogy legyenek ott tanúk is, akik majd a kellő időben, tanúskodni fognak erről a csodáról. Miként mi is, akik megtapasztaltuk Isten szabadító hatalmát, a rendelt időben tanúskodunk az Úr irgalmáról, a lényegről.
Ez az evangéliumi rész, rámutat a lényegre: a mi Urunk, Jézus Krisztus hatalmas, szabadító szeretetére.
*
Aztán: MIT MOND EZ AZ IGESZAKASZ RÓLUNK, EMBEREKRŐL?
Egy tükröt tart elénk Isten Igéje.
Néha nagyon keserves beletekinteni ebbe a tükörbe, de tegyük meg most is, hogy belenézünk!
Próbálom erre vonatkozóan áttekinteni a mai evangéliumi szakaszt, tényleg csak utalásokként.
Közben mindenki tartson bűnbánatot, önvizsgálatot, mintegy készülve a pünkösdi úrvacsoraosztásra!
Mit mond ez az igeszakasz az emberről, mit mond rólunk?
Először is azt, hogy milyen gyarlók vagyunk, hiszen többnyire csak a bajban fordulunk az élő Istenhez. A bajban fordulunk Jézus Krisztushoz, ahogy itt Jairus is a bajában fordult az Úrhoz. Persze az evangélista azt is hangsúlyozza itt, hogy legalább a bajában odafordult. Ez nagy dolog, ez már kegyelmi állapot.
Jairus helyzete az a szituáció, amikor az ember átérzi a totális tehetetlenségét, amikor emberileg már nincs megoldás, amikor már nem segít sem a tudomány, sem a pénz. A vérfolyásos asszony kapcsán olvassuk majd ezt, amikor a beteg nő minden pénzét a gyógyulására költötte, és csak egyre rosszabbul lett (Márk 5,25–26).
Jairus helyzete az, amikor nem segít már sem a tudomány, sem a pénz, amikor nem számítanak már a rangok, a cifrangok, semmi abból, hogy kikké lettünk ebben a világban. Jairus, korábban a maga társadalmi pozíciójában szóba nem állt volna Jézussal… Amikor az ember a halál árnyékának völgyében jár, akkor a rangok már lényegtelen dolgok.
Nagy gyarlóság, hogy csak a bajban fordulunk az Úrhoz, mert ha jól mennek a dolgaink, ha sok a „siker”, akkor elfeledkezünk Őróla. Bizony a hívő ember is nagyon gyakran elbízza magát!
Jairus is a csak a nagy bajban fordult az Úrhoz, de legalább a bajban Őhozzá fordult.
Még tovább megyek.
Ha megnézzük azt a világot, amiben mi élünk, azt a mérhetetlen hitetlenséget, amiben éljük a mindennapjainkat, azt kell mondanom: a helyzet rosszabb ennél – a mai igeszakasz is erről szól –, miszerint sokszor a bajban sem fordulunk az Úrhoz, egyáltalán nem fordulunk Őhozzá.
Legfeljebb odáig jutunk el – mint itt ebben az Igében olvassuk –, hogy amikor megtörténik ez az értelemmel felfoghatatlan csoda, akkor gyanakodó ámuldozással csodálkozunk, hogy mi történt (42).
Az önhitt cinizmus még gyakoribb, a hit dolgaival szemben. Jézus azt mondta a halott kislány felett, hogy nem halt meg, csak alszik (39). Jézus ezzel definiálta a halált: Aki Őbenne hisz, ha meghal is él (János 11,25), a feltámadásig pedig alszik, amelyben ott az ébredés jövője. Amikor Jézus ezt kimondta, a halottasházban sokan kinevették Jézust (40). Kinevették! A hitetlenség megnyilvánulási formája az önhitt cinizmus a keresztyénség ügyével, a krisztusi üzenettel, az evangéliummal, az Isten ígéreteivel, a hit dolgaival szemben. Önhitt cinizmus, lesajnáló, gőgös legyintés ez, nem is beszélve a gúnyolódásról és Isten ügyének gyalázásáról. Mindegyikre bőven adatik példa körülöttünk. Tükröt tart elénk a mi Urunk: ilyenek vagyunk!
Aztán a hitetlenség jele az a reménytelenség is, amikor befelé elfojtva éljük át a lemondást. Ez a lelkület a minden mindegy közömbössége. Jönnek a hírhozók: „Meghalt a kislány, ne fáraszd a Mestert!” (35) Amikor az emberen úrrá lesz a reménytelenség, mert csak a testi szemeivel lát, aztán a totális reménytelenség hírét viszi, ezt sugározza, ezt adja tovább, megkeserítve azokat is, akiknek még lenne reménységük.
Van egy másik formája is ennek a reménytelenségnek: a nyílt lemondás. Ekkor az ember kétségbeesve sír, megkeseredik, pánikba esik, mások számára is látható módon, azt már nem tudja titkolni. A halottasháznál sokan sírtak, nagy zűrzavart támasztottak (38).
„Miért csináltok ilyen zűrzavart?” (39) – kérdezi Jézus Krisztus. Nem ebben vagyunk? Az tulajdonképpen a legkisebb nyomorúság, hogy csak a baj idején fordulunk a mi Urunkhoz; de az még nagyobb nyomorúság, hogy a baj idején sem, meg egyáltalán nem. Az életünk tele van hitetlenséggel, cinizmussal, reménytelenséggel, kétségbeeséssel, sírással, kesergéssel, panaszkodással, hisztériával, provokációval, egymás gerjesztésével. Folyamatosan zűrzavart támasztunk. A legkisebb ügy is dagad! Megkeserítjük egymás életét is. Engedünk a gonosz szétdobálásának, és nem az üdvösséges rend Istene előtt borulunk le! Nem akarjuk, nem tudjuk elfogadni, kezelni a békességet! Döbbenetes az a zűrzavar, amiben élünk. Tükröt tart elénk a mi Urunk: ilyenek vagyunk.
A teljes Írás összefüggésébe helyezve, folytathatnánk még a sort: mit mond rólunk, emberekről az Ige…
A Biblia azonban nemcsak ennyit mond az emberről, hanem sokkal többet és fontosabbat, amely az igazi megoldás felé vezet!
Ez a lényeg, ez az evangélium!
Isten nem hagy bennünket nyomorult állapotunkban. Kegyelmi tett, csoda, hogy Isten könyörül rajtunk.
A Biblia mindenekelőtt ezt a csodát hangsúlyozza az emberrel kapcsolatban: van megoldás, a Krisztusban, nem maradunk halálos nyomorúságban!
Ez a lényeg! Jairus esetében is!
Kegyelmi csoda, hogy Isten elvégzi azt, hogy életünk egy pontján mégis hozzá fordulhassunk; ha máskor nem, a bajban.
Persze nagy ajándék, ha valaki már belenőhet az Istennel való üdvözítő kapcsolat lehetőségébe, és úgy juthat hitre; vagy ha valaki már fiatalságától kezdve hihet az Úrban, miközben egyre inkább erősödhet a hite, így hitben hozhatja meg a döntéseit. Nagy ajándék, ha életünk egy pontján bármikor – akár életünk utolsó percében is, mert ezt is elvégezheti a mi Urunk – felragyog előttünk a Krisztus.
Mindez kegyelmi csoda, Isten üdvözítő tette az életünkben!
A Biblia tehát ezt is mondja az emberről – elsősorban ezt –, hogy adatik üdvözítő megoldás, a Krisztusban, nem maradunk halálos nyomorúságban!
Ezt a csodát a mai igeszakasz így fogalmazza meg, Jairus szájába adva: „…hogy meggyógyuljunk Krisztusban és éljünk!” (23)
Isten Igéje – a mai igeszakasz is – úgy tart tükröt elénk, hogy nemcsak az állapotunkra mutat rá, hanem még inkább Isten kegyelmi csodájára, tettére. Az Úr nem akar bennünket halálos állapotunkban hagyni! Csoda, amikor az Úr felé fordulhatunk, mert Ő felénk fordult. Csoda, amikor az Úr, a prédikáció elején említett hatalmával, elkezd cselekedni az életünkben.
A lényeg! Mit mond az Ige Krisztusról? Ő üdvözítő hatalommal cselekszik értünk. Mit mond rólunk? Az Úr nem akar bennünket halálos állapotunkban hagyni!
*
Végezetül – és itt zárom az igehirdetést, ezzel menjünk el –: MIT MOND SZEMÉLYESEN NEKÜNK EZ AZ IGE?
Mit mond személyesen neked az Úr, itt és most?
Ezeket az üzeneteket most kérdés formájában szeretném megfogalmazni, hogy még személyesebb legyen mindazt, amit Isten át akar adni nekünk.
Mit mond személyesen neked az Úr? Mit kérdez tőled?
Leborulsz-e Jézus Krisztus hatalma előtt?
Leborulni újból és újból!
Minden napot így kezdeni: Hatalmas vagy Te Uram! Én leborulva, a mai napomat és egész életemet a Te megtartó kegyelmedre bízom.
Leborulni az Úr előtt, nemcsak a baj idején, hanem akkor is, amikor ragyog a nap, amikor „szép az idő”, amikor minden rendben van, amikor egészségesek vagyunk, amikor megtapasztaljuk az Isten áldását! Ha a szép időkben is le tudunk borulni az Úr előtt, akkor megmaradunk az alázatban, mindenkor tudva, hogy mindenünket az Istentől kaptuk.
Csak az Úr előtt leborulva lehetünk áldássá, mások számára is, egyébként csakis önmagunknak élünk.
Ez az első kérdés: Leborulsz-e az Úr előtt?
A másik kérdés így hangzik: Hiszed-e az Ő hatalmát?
Minden bibliai történet, amely halottfeltámasztásról szól, csupán egy jel, amely arra mutat, hogy ki is Jézus Krisztus valójában: Ő Úr még a halál felett is.
Ugyanakkor legyünk tudatában annak, hogy amikor Jézus ezt a kislányt feltámasztotta, vagy a naini ifjút és Lázárt feltámasztotta, akkor őket a halálra támasztotta fel, mert ők mindnyájan meghaltak egyszer.
Mi is meghalunk egyszer.
A feltámasztásról, mint csodás jelről, az egyetlen csodára kell tekintenünk: Jézus Krisztus feltámadására, aki feltámadott a mi feltámadásunk zálogaként, és megszerezte nekünk az örök életet, hogy mi az örök élet tágasságában élhessük földi létünk minden percét.
Hiszed-e ezt? Hiszed-e így Jézus Krisztus hatalmát?
Leborulsz-e naponta az Úr hatalma előtt, rábízva az életedet?
Hiszed-e az Ő hatalmát, hogy Ő feltámadott a halálból és legyőzte a halált?
A harmadik kérdés: Meghallod-e, minden körülmények között, az Ő biztató szavát?
Meghalljuk-e az Úr biztató szavát, független attól, hogy mit látunk a testi szemeinkkel, hogy mit donganak, zsonganak, mondanak, szajkóznak körülöttünk mindenütt, nagy zűrzavart keltve?
Bármi történik is, meghallod-e az Úr biztató szavát? „Ne félj, csak higgy!”
Hallod ezt a biztatást? „Ne félj, csak higgy!”
Ez a biztatás azért fontos, mert itt, ebben a világban, ebben a testben élve, továbbra is van halál.
Jézus Krisztust követve át kell mennünk a testi halálon.
„Itt” van halál, és éppen ezért van félelem is. Én gyanakodva tekintek azokra, akik azt mondják, hogy ők hisznek, ezért nem félnek! Bocsánat, ha valakit ezzel az véleményemmel megsértenék!
E-világban van halál, e testben élve szüntelenül feszít minket a félelem.
Ha viszont meghallod ezt a jézusi biztatást, hogy ne félj, csak higgy, akkor nemcsak azt tudod, hogy „itt” van halál és félelem, hanem azt is bizonnyal tudod – és ebben a bizonyosságban újból és újból megerősödsz –, hogy van Valaki, aki nagyobb a halálnál, nagyobb a félelmeknél, így Őhozzá menekülhetsz.
„Ne félj, csak higgy!”
Végezetül a negyedik kérdés: Odaviszel-e másokat Jézus Krisztushoz? Miként Jairus odavitte a beteg és tehetetlen lányát.
Odaviszed-e azokat az Úrhoz, akik nem tudnak Őhozzá menni?
Először a tieidet, a szeretteidet kell odavinni az Úrhoz. Egy héttel ezelőtt is hangsúlyoztuk ennek fontosságát. Odaviszed-e azokat Jézus Krisztushoz, akiket az Isten különösképpen rád bízott és akik még nem tudnak odamenni az Úrhoz, mert képtelenek erre, miként Jairus lánya is annyira „beteg” volt, hogy képtelen volt erre?
Odaviszed-e azokat Jézus Krisztus elé – Te, aki már hitben jársz – azokat, akik még nem ismerik az Urat; azokat, akik nem hisznek, akik nem tudnak imádkozni? Ugye, nem lenézed őket, valami gyarló, hívő gőggel, hanem odaviszed őket az Úrhoz?
Ezt a szolgálatot hívják közbenjáró imádságnak. Minden nap, vagy legalább minden héten egy embert, személyesen megnevezve, a magad imádságában vigyél oda az Úrhoz! Hidd el, nem marad el a megoldás, nem marad el a „gyógyulás”, a hitre jutás boldog megoldása. higgyük ezt, és kitartóan merjünk közbenjáró könyörgést mondani egymásért! Más eszközünk, bizonyos helyzetekben, végképp nincs. Sokszor lehet tenni, segíteni, akkor cselekedjünk, de a közbenjáró imádságban akkor is odavihetünk konkrét személyeket Jézus Krisztus elé, amikor segítő cselekvésre nincs lehetőségünk. A közbenjáró imádság mindig konkrét, személyesen, de tapintatosan viszünk valakit az Úr elé, azok közül, akiket az Isten különösképpen ránk bízott.
Íme, a kérdések, benne a személyes üzenetekkel!
Leborulsz-e? Hiszed-e az Úr hatalmát, hogy Ő feltámadott a halálból? Meghallod-e az Ő biztatását: Ne félj csak higgy? Továbbadod-e az evangéliumot? Odaviszel-e másokat Jézus Krisztushoz, akik erre még nem képesek?
Ez a lényeg: Jézus Krisztus megváltó hatalmából fakadó biztatás és szolgálat, mint egyetlen megoldás.
Minden vasárnapi igehirdetésnek erről kellene szólnia!
Kár, hogy egyre inkább elsikkad a lényeg a lényegtelenségektől nyüzsgő világunkban.
Egy másik példa végezetül, de csak azért, hogy az evangéliumi lényeg még inkább felragyogjon előttünk.
Amikor felkérnek egy tanulmány megírására, küldenek egy stíluslapot a felkéréshez.
Ez a stíluslap azt tartalmazza, hogy milyen legyen a tanulmány, vagy szakdolgozat esetében a forma: margók, betűméret, sortávolság, hivatkozások, lábjegyzetelés szabályai, tárgymutató, képek beillesztése.
Egy ilyen stíluslap leírása most már 30-40 oldalnyi. Ráadásul minden folyóirat részben más stíluslapot vár el.
A tanulmány írása közben azt veszem észre, hogy igazából a tartalmi rész kidolgozása töredék energia ahhoz képest, amit a külső megjelenés, formába öntés igénybe vesz. Persze fontos a külső megjelenés, a „tálalás”, de közben elsikkad a lényeg.
Ne hagyjuk, hogy elsikkadjon a lényeg; legalább az egyház szolgálatában ne!
Progresszivitás ide, progresszivitás oda. Külső megjelenés, nyilvánosság, kirakat ide-oda, ne hagyjuk, hogy elsikkadjon a lényeg!
Nézzünk fel Jézus Krisztusra mi emberek, akik elé tükröt tartott az Úr! Nézzünk fel arra a Jézus Krisztusra, aki hatalmasan cselekedett érettünk! Nézzünk fel Jézus Krisztusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére! (Zsidókhoz írt levél 12,2)
„Ne félj, csak higgy!”
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2021. május 9.
19. hét.
Márk sorozat 37.
Textus / Lekció: Márk 05,21-24, 35-43 (35-36)
Igehirdető: Steinbach József