(1) Jézus akkor elment onnan, a hazájába ment, és követték a tanítványai.
(2) Amikor azután eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és álmélkodva így szóltak: Honnan kapta ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott, és hogyan lehet, hogy ilyen csodák történnek általa?
(3) Vajon nem az ácsmester ő, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is? És megbotránkoztak benne.
(4) Jézus pedig így szólt hozzájuk: Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a tulajdon hazájában, a rokonai között és a saját házában.
(5) Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni azon kívül, hogy néhány beteget – kezét rájuk téve – meggyógyított.
(6) Csodálkozott is hitetlenségükön. Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított.
(Márk 6,1–6)
(Márk 6,2–3)
Az örök élet reménységében tegnap kísértük nyughelyére kedves testvérünket, Fülöp Lajos művész urat.
Halála előtt tíz nappal jártam nála, bizalommal beszélgettünk. Akkor nem tudtuk, hogy valójában felkészültünk az útra, az atyai hívó szóra.
E látogatás során kaptam tőle a szószék alatt látható festményt, ezt a gyönyörű Balaton-parti alkotást: a mennyei színeken megfestett aranyhíd átmutat, átível a túlsó partra.
Ez a festmény: igehirdetés, ecsettel.
Igehirdetés, mert rámutat arra a túlparti többletre, arra a mennyei többletre, amiről mai alapigénk is szól.
Ez az alkotás – számos Fülöp Lajos festménnyel együtt – arra a jézusi kijelentésre utal, amit így jelentett ki nekünk a mi Urunk: „Több az élet!” (Lukács 12,23)
Több az élet, mint ami belőle látszik; több, mint amit belőle megélhetünk, ami abban „itt” késszé érhet; több az élet annál, mint amit érzékelünk, megtapasztalunk, testi szemeinkkel láthatunk.
Arra késztet bennünket Isten Igéje ezen az istentiszteleten, hogy felvegyük a túlparti többlet, a mennyei többlet „szemüvegét”, és ezzel a szemüveggel tekintsünk szét.
Ezzel a szemüveggel szemlélődjünk, ennek a szemüvegnek az optikájából tájékozódjunk és értékeljünk mindent.
Ez a mai Ige fő üzenete.
Szentháromság vasárnapján – a pünkösd utáni vasárnapon – fohászkodunk az Isten Szentlelkének erejéért, hogy adja ránk ezt a szemüveget, a túlpart többletének, a mennyei többletnek ezt a szemüvegét.
*
NAGY SZÜKSÉGÜNK VAN A TÚLPARTI TÖBBLET „SZEMÜVEGÉRE”! (1–3)
Induljunk ki a mai Ige alaphelyzetéből!
Miről is olvastunk itt, Márk írása szerint?
A mi Urunk, Jézus Krisztus hazatér a szülővárosába.
Tudjuk: ez a város Názáret.
De annak is üzenet értéke van, hogy csak annyit ír az evangélista, hogy Jézus visszatért a hazájába, hazatért az otthonába; vagyis nem nevezi meg a város nevét. Ennek üzenetére hamarosan rámutatok.
Jézus hazatért, bement a zsinagógába, és ott, nagy sokaság előtt, elkezdett tanítani.
Sokan hallgatták Őt.
Azt írja az evangélista, hogy álmélkodva, csodálattal hallgatták Jézust.
Aztán – döbbenetes ellentét – amint kezdték felismerni, hogy aki éppen tanítja őket, az közülük való, itt nőtt fel közöttük, ismerik az egész családját is, akkor egyszerre csak a tisztelet, a csodálat, az ámulat gyanakvássá, sőt azt mondhatnám, tiszteletlenséggé torzult.
Ezzel a tiszteletlenséggel kezdtek el kérdezősködni: „Ki ez?”
Nem így fogalmaznak: „Ki ő?” Hanem így kérdeznek: „Ki ez?”
Aztán: „Milyen hatalommal teszi ez a csodáit; milyen bölcsességgel szól, tanít bennünket?”
Az is benne rejlik ezekben a megfogalmazásokban, hogy miként gondolja ez, aki közülünk való, hogy bennünket tanít, oktat, kioktat? Talán többnek gondolja magát nálunk?
Végezetül kimondja az evangélista, hogy megbotránkoztak Jézusban.
Először csodálkoztak, ámultak a tanításán, valamit megéreztek a mennyei többletből, ám ahogy felismerték, hogy ez a közülük való ácslegény, egyszerre csak megbotránkoztak benne.
Már ez az ellentmondás – először csodálat, aztán botrány – önmagában fájó tény, lám ilyen gyarló az ember, ennyire változhatnak a megítéléseink, helyzettől függően.
Ez a kifejezés – „megbotránkoztak” – egy súlyos kifejezés. Megbotránkozni valakiben azt jelenti: nemet mondani az illetőre, nem elfogadni őt, lenézni, megvetni. A megbotránkozás: bukás, tőr, kelepce, mert valakivel kapcsolatban nem tudtam elrendezni az ügyemet, mert valakivel perben maradtam, mert valakit lenéztem, megvetettem, elvetettem, nem szerettem, nem segítettem, nemet mondtam rá, ezzel pedig – az evangélium tanítása szerint (Máté 5,22) – a gyilkosává lettem. Ez halálos, kárhozatos, ördögi; és mégis milyen gyakran előfordul az ember-ember kapcsolatban. Igen, milyen nagy a mi bűnünk és nyomorúságunk!
Ha pedig Jézus Krisztusban botránkozunk meg, az még ennél is súlyosabb, miközben ez a megbotránkozás, az egymásban való mindenféle megbotránkozásunk forrása. Erről mindjárt részletesen szólni fogok.
A názáretiek megbotránkoztak Jézusban.
Nem volt rajtuk ez a bizonyos szemüveg, a túlparti többlet, a mennyei többlet szemüvege.
Enélkül pedig sem Jézust, sem egymást, sem a dolgainkat nem láthatjuk igazán!
*
Most, Szentháromság vasárnapján nem véletlenül énekeltünk Szentháromság Istent magasztaló énekeket.
A pünkösd utáni vasárnap a Szentháromság vasárnapja.
Most, a Szentháromság Istent dicsőítve azért fohászkodunk, hogy Urunk, aki Fiadban megváltottál, Szentlelked által légy itt közöttünk!
Jöjj Szentlélek Úristen, mert SZENTLÉLEK NÉLKÜL NINCS RAJTUNK A TÚLPARTI TÖBBLET SZEMÜVEGE (5).
Ha pedig nincs rajtunk a túlparti többlet szemüvege, akkor Jézus Krisztust legfeljebb csak egy embernek látjuk. Őt csak egy példának látjuk, egy jóságos embernek, és nem látjuk meg Őbenne a lényeget, az Isten Fiát, a Megváltót.
Így pedig megbotránkozunk Őbenne; megbotránkozunk a kereszthalálában, a feltámadásában, mert mindezek felfoghatatlanok, nem tudunk azokkal mit kezdeni – a ma embere végképp nem –, ezért közömbösen szemléljük az Isten szabadító cselekvését, vagy elutasítjuk azt, azaz megbotránkozunk Jézus Krisztusban (3).
Okkal nem említi az evangélista Názáret nevét, hanem csak azt, hogy Jézus hazatért az otthonába, mert általánosabban akarja megfogalmazni az üzenetet. Miszerint nemcsak a názáretiek utasították el Jézus Krisztust – Márk evangéliuma rámutat erre –, hanem egész Izráel, Istennek egész népe. Sőt, tovább megyek, a mai generáció, a mai jólétben élő világ is nemet mond Jézus Krisztusra, nem látja meg benne az Isten Fiát, hanem sokféle módon gúnyolja és káromolja az Urat.
Lekerült ez a szemüveg, a túlpart többletének a szemüvege, és nem látunk tisztán; pont a lényeget nem látjuk!
Többen mondták már nekem, azok is, akik egyébként szeretik a keresztyén kultúrát, vagyis afféle kultúrkeresztyének: „Tudod, az a keresztyénséggel a legnagyobb baj, hogy Jézusból Istent csinált!”
Mi ez, ha nem megbotránkozás?
Ha nincs rajtunk a túlparti többlet szentlelkes szemüvege, akkor Jézus Krisztus csak egy ember, legfeljebb egy jó ember, a többi között.
De hát, akkor mi marad nekünk? Akkor nincs megváltás, nincs bűnbocsánat, akkor nincs örök élet, akkor minden hiábavalóság. Akkor – miként az apostol mondja – együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk (1Korinthus 15,32), akkor „carpe diem”, akkor ragadjuk meg a pillanatot, éljünk a mának, nekünk magunknak legyen minél több, és a másik kezéből csavarjunk ki mindent, hogy az is a miénk lehessen. Ha Jézus Krisztus nem az Isten Fia, a Megváltó, akkor hiábavaló az igehirdetésünk, akkor Isten hamis tanúinak bizonyulunk, akkor még mindig a bűneinkben vagyunk (1Korinthus 15,12–20). Akkor, a prédikátorral együtt csak azt tapasztaljuk meg, hogy minden hiábavalóság (Prédikátor 1,2). Akkor marad az, Szentlélek nélkül, Jézus Krisztusra tekintve, hogy ki ez, mit magyaráz ez nekünk? Nem ez a Mária fia?
„Nem ez a Mária fia?”, kérdezik sokan, Jézusra gondolva. Ez a megnevezés valójában sértés volt. Akkor a fiúgyermeket mindig az apjáról azonosították be. Amikor Jézussal kapcsolatban Mária fiáról beszélnek, akkor burkoltan Jézus kétes származására is utaltak. A Szentlélek munkájával semmiképpen sem számoltak. Egy sértő, bántó kifejezés volt ez: „a Mária fia”.
„Nem ez a Mária fia? Itt élnek közöttünk a testvérei!” Mit sejtetnek ezekkel a megjegyzésekkel a názáretiek? „Itt nőtt fel közöttünk ez az ácslegény, aki most kioktat bennünket, mert többnek gondolja magát nálunk! Honnan veszi a bátorságot ehhez?” Jézus számukra tehát egy názáreti ácslegény, aki többnek gondolta magát sajátjainál, kilépett a foglalkozásából és elkezdett prédikálni.
Csak kitérőként említem, hogy Márk itt, ebben a szakaszban szól Jézus testvéreiről: Itt nőtt fel közöttünk, itt élnek a testvérei… Jézus Krisztusnak voltak testvérei: négy fiútestvérét sorolja Márk, és legalább két húgáról tesz említést. Tehát Jézus családjában heten voltak testvérek, azaz Jézusnak legalább hat testvére volt, és a húgai ott mehettek férjhez Názáretben.
Jöjj, Szentlélek! Add ránk a túlparti, a mennyei többlet szemüvegét, mert Tenélküled nem látjuk a lényeget!
Szentlélek nélkül nem látjuk meg Jézus Krisztusban az Isten Fiát, a Megváltót!
Ha nem ezzel a túlparti többlettel „látunk”, akkor Jézus Krisztusban nem látjuk meg az Isten Fiát, a Megváltót, így a mellettünk lévő emberben – akit az Isten ránk bízott – sem láthatjuk meg az Isten gyermekét.
Most a közvetlenül mellettünk élő, a közelünkben forgolódó embertársunkról van szó, hiszen az igeszakasz pont erre utal: a názáretiek megbotránkoztak Jézusban, aki közülük való…
A melletted élő embertársadról van itt szó, akit az Isten ugyanúgy a saját képmására és hasonlatosságára teremtett, és akiben – annak minden gyarlósága ellenére – ott rejlik az isteni érték, a csoda; a hit, vagy a hit lehetősége, miként benned.
Mekkora nyomorúság: pont azokat nem vagyunk képesek igazán szeretni, akik a közvetlen közelünkben élnek, akik mellettünk élnek; nem tudjuk igazán megbecsülni őket!
Persze, a közelünkben élőknek ismerjük igazán a gyarlóságait. Ettől nehezebb őket szeretni, megbecsülni, elhordozni, formálni.
Mégis, éppen velük kapcsolatban érvényes igazán a parancs: Szenvedjétek el egymást szeretetben! (Efezus 4,2)
Milyen fájdalmas tény! Nem tudjuk igazán megbecsülni a közvetlen szeretteinket, belefáradunk egymásba, megunjuk egymást, nincs türelmünk elhordozni és formálni egymást; gyakran zördülünk össze, különböző módon és szinteken… Képtelenek vagyunk igazán szeretni azokat, akiket az Úr különösképpen ránk bízott!
Miért? Mert nincs a „túlparti többlet szemüvege” rajtunk, ezért gyarlón, önzően, homályosan, beszűkülten szemlélünk mindent, egymást is.
Aki Jézus Krisztust nem ismeri el Isten Fiának, Megváltónak, az a másik embert sem tudja szeretni és megbecsülni; a mellette élőt végképpen nem!
Gondolj bűnbánattal a szüleidre, a gyermekeidre, a házastársadra, valamint barátaidra, munkatársaidra, egyházadra; akár a saját lelkipásztorodra, vagy a Krisztusban testvéredre. A mennyei többlet „látása” nélkül ez lehetetlen is. Legfeljebb, ha meghaltak, akkor kezdenénk őket értékelni, de az már késő.
Miért van ez így? Mert ismered a melletted élő gyengéit, mert a közeledben él? Így a másik, a távoli, az ismeretlen mindig jobb és szebb?
Mondjuk ki, ott rejlik ebben a gyarlóságban a hetedik parancsolat megszegése, a paráznaság, annak ezernyi formája!
Ugye, ismeritek ezt a parázna vágyat? Nagyon életszerű! Mindig a „távoli” kell, mert őt/azt nem ismerjük. A „távoli”, a más, a másé: az az új, az a szép, azt megidealizáljuk, illúziókkal vesszük körül, szinte bálványozzuk, és a közelit, a mellettünk lévőt pedig lebecsüljük és megvetjük.
Ady, erre utalva írja, jól ismert versében: „Meg akarlak tartani téged, azért választom őrödül a megszépítő messzeséget.”
Szentlélek nélkül ennyire futja nekünk! A túlparti, mennyei, krisztusi többlet látásmódja nélkül nincs is esélyünk másra: Jézus Krisztusban nem látjuk az Isten Fiát; a másikban – a mellettünk élőben, ez most nagyon hangsúlyos –, akit az Isten különösképpen ránk bízott, azt pedig nem tudjuk kellően megbecsülni.
Bizony, gyakran nem a túlparti többlet szemüvegével, hanem az előítélet szemüvegével tekintünk a másikra.
Az előítélet azt jelenti, hogy a saját „örökségem”, gondolatrendszerem, látásmódom, vélt igazságom, érdekem, elvárásom optikáján keresztül szemlélem a másik embert.
Az előítélet az én nézőpontom szerint fixálja, rögzíti a másikat, mint a gombostű a preparált bogarat.
Az előítélet az a nyomorúság, melynek során a túlparti többlet tágassága nélkül szemléljük a mellettünk élő embert.
Az előítélet nem engedi az élet kibontakozását; nem engedi meg azt, hogy a másik emberben is meglássuk a mennyei többet: ki is ő, illetve ki is lehet ő valójában.
A túlparti többlet szemüvege nélkül nem látjuk Krisztust, nem látjuk a mellettünk élő, ránk bízott embert, miközben hamisan látjuk önmagunkat, és a saját dolgainkat, ügyeinket is torzan szemléljük.
Ez mind a hitetlen, előítéletes szemléletmód következménye.
Az előítélet nemcsak az élet kiteljesedését teszi lehetetlenné, hanem a csodákat is meggátolja.
Jézus Krisztus Názáretben nem tett csodát, az ott lakók hitetlensége miatt (5). Nem mintha Isten hatalma függene a mi hitünktől, de a hitünk aktivizálja Isten – Krisztusban közölt – gyógyító, csodát tevő, újjászülő hatalmát. A názáretiek nem hittek Jézusban, az előítéleteik miatt, így Jézus ott nem is tett csodát.
A hit kér, és adatik. A názáretiek nem hittek, ezért nem kértek, és nem is adatott nekik.
Mi komolyan vesszük Jézus ígéretét? Kérjetek és adatik nektek! (Máté 7,7) Mi látjuk-e Jézus Krisztusban az Isten Fiát, a másikban pedig az Isten gyermekét, vagy pedig előítélettel közeledünk egymáshoz; sőt, magához az Úrhoz is? Nem kérünk, és azon siránkozunk, hogy nem adatik.
Az előítélet megakadályozza az isteni ígéret kiteljesedését; megakadályozza a csodákat, a valóságos gyógyulást; azt, hogy olyannak lássuk az életet, amilyen az Krisztusban – Isten eredeti gondolata szerint – valójában lehet.
*
Az eddig elmondottak miatt lájuk, hogy milyen aktuális a mostani imádságunk, a pünkösd utáni vasárnapon: JÖJJ SZENTLÉLEK ÚRISTEN, ADD RÁNK A TÚLPARTI TÖBBLET SZEMÜVEGÉT, a mennyei többlet szemüvegét! (4–6)
Add, Urunk, hogy belássuk: Több az élet!
Segíts, Szentlélek Isten, hogy meglássuk egyszülött Fiadban, Jézus Krisztusban az Isten Fiát, a mi Megváltónkat, aki – hitvallásunk nyelvén – főpróféta, főpap és király!
Jézus említette, hogy a prófétát megvetik a saját hazájában (4).
Jézus Krisztus azonban nem csüggedt el azért, mert ott megvetették. Azt a néhány beteget, akik hittek Őbenne a názáretiek közül, akik Őhozzá fordultak, azokat meggyógyította (5). Akik kértek, azoknak adatott.
Jézust megvetették odahaza, de Ő nem sértődött meg, hanem ment tovább, végezte a szolgálatát, hirdette az evangéliumot, isteni erejével jelen volt ebben a világban.
Jézust lenézték, elutasították, nemcsak a hazájában. De Ő hűséggel végezte prófétai szolgálatát – meghirdette az Isten üdvözítő akaratát, tanított, intett, biztatott, segített, irgalmazott –, majd meghalt érettünk főpapként, és feltámadott királyként, megszerezve nekünk az általa hirdetett üdvösséget, a biztos megoldást.
Urunk, add ránk a túlparti többlet szemüvegét, hogy Jézus Krisztust Isten Fiának, Megváltónak lássuk, személyes életünk megváltójának is, aki az örök élet, az üdvösség ajándékozója, aki megtartó szeretetével körbeöleli földi életünket!
Segíts, Szentlélek Isten! Add ránk az élő hit többletének szemüvegét, hogy a megváltó Jézus Krisztusra tekintve a mellettünk, közelünkben élő másik emberben megláthassuk az Isten gyermekét!
Jöjj, Szentlélek, hogy így értékelhessük egymást: a házastársat – akibe egykor annyira szerelmes voltál, aztán elteltek az évek, és kihűlt a szerelem, meghidegült a kapcsolat, hiszen együtt lakva derülnek ki a dolgok –, az engedetlen gyermeket, az idős szülőt, a Krisztusban testvért, a gyarló lelkipásztort, a nehéz munkatársat…
Pont azokat, akik a közelünkben élnek…
Lássuk meg Krisztust, és Őrá tekintve hadd láthassuk meg egymásban is az Isten gyermekét! Lássuk meg egymásban reménységgel azt, hogy kivé formálhat bennünket az Isten hatalma!
Jézus szóhasználatával élve: Legyünk egymás számára prófétává! Merjük hirdetni ennek a mennyei többletnek az evangéliumát; hirdetni, élni egymás felé! Ne sértődjünk meg, ne csüggedjünk el, ne essünk kétségbe, ha valaki nem hallgat ránk, vagy rosszat mond rólunk!
Lám, Jézus Krisztust sem érintette meg a „felszínes kudarc”, hanem ment tovább, hirdette az evangéliumot, végezte és betöltötte a küldetését.
Legyünk küldetésesek, mint a mi Urunk, aki elküldött bennünket az evangélium szolgálatába! De ne elvakultan legyünk küldetésesek, mert az halálos és nem életes, hanem mindig a krisztusi emberszeretet vezéreljen bennünket; legalább azokkal kapcsolatosan, akik közvetlenül mellettünk élnek. Ez a mai igeszakaszban különösen hangsúlyos: akiket az Isten ránk bízott, akik közöttünk élnek… Ha nincs látható eredmény, akkor is, miközben nyitunk mások felé is.
Segíts, Szentlélek Isten, hogy minden dolgunkat, életünk minden eseményét is a mennyei többlet reménységével fogadhassuk!
Ez a túlparti többlet szemlélete: Jézus Krisztusban látja a Megváltót, a mellette élőben az Isten gyermekét, miközben minden dolgát, életének minden eseményét is a mennyei többlet reménységével fogadja!
–
Összegezve:
Isten Lelke a szemedre, a szívedre helyezi ezt a túlparti többlettel látó szemüveget, hogy Jézus Krisztust Isten Fiának valljad; a másik embert, a melletted élőt, reménységgel Isten gyermekének tekintsd, aki felé szolgálatod van.
Ez a nagy parancsolat: Szeresd az Urat, a Te Istenedet és szeresd felebarátodat, mint magadat!
A túlparti, mennyei többlet szemüvege által minden dolgodat ebből az optikából szemlélheted, életed utolsó percéig, bármi történik veled, hogy az örömben el ne bízd magad, nehéz időkben pedig legyen reménységed, mennyei erőd.
Fülöp Lajos festményén a mennyei színeken megfestett aranyhíd átmutat, átível a túlsó partra: Több az élet!
Áldott legyen az Isten, hogy ezzel a mennyei többlettel élhetünk, láthatunk, szólhatunk, cselekedhetünk, amíg meg nem érkezünk az Úrhoz!
Jöjj, Szentlélek, hogy így legyen!
Imádkozzunk!
Áldunk Téged, megtartó Urunk! Köszönjük Teneked, hogy egyszülött Fiadban, Jézus Krisztusban megtartod, hordozod életünket mindenkor, minden helyzetben az öröklét boldog megérkezéséig.
Magasztalunk Téged, szabadító Urunk! Köszönjük, hogy a bajból kimenekítesz, a bajban mennyei erőt adsz és a baj ellenére megszabadítasz.
Dicsérünk Téged, megváltó Urunk, azért a szeretetért, amellyel értünk, emberekért üdvösségesen munkálkodsz, és soha nem mondasz le rólunk.
Könyörögve kérünk, add ránk a túlparti többlet szemüvegét, a hit látását, hogy Téged Úrnak, Krisztusnak, életünk megtartójának vallhassunk, így a mellettünk élőt, minden gyarlósága ellenére, szívből szerethessük és minden dolgunkat boldog reménységben élhessünk meg!
Köszönjük Teneked Urunk, hogy Fülöp Lajos testvérünk is erre tanított bennünket, mert ő istentiszteletet végzett, ecsettel. Köszönjük hűséges, hívő életét, tanárként, művészként, családfőként egyaránt. Köszönjük azt a gyönyörű festményt is, ami most a túlpartra ívelő aranyhíd szépségével éppen a mai Ige üzenetét szemléltette, hogy soha el ne felejtsünk könyörögni a túlpart többletéért. Az örök élet reménységében emlékezünk rá, könyörgünk szeretteiért! Köszönjük, hogy itt vannak, és együtt imádkoznak velünk.
Terád tekintve, Urunk, könyörgünk egymásért, szeretteinkért, hívő népedért, a világért, mindenkiért!
Könyörgünk, hogy megváltó szereteted öröme, bizonyossága, mennyei többlete járja át életünk minden idejét!
Dicsőség Teneked ezért.
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2021. május 30.
Szentháromság vasárnapja.
22. hét.
Márk sorozat: 40
Textus / Lekció: Márk 06,01-06 (02-03)
Igehirdető: Steinbach József