(1) Jézus ekkor példázatokban kezdett szólni hozzájuk: Egy ember szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót ásott, és őrtornyot épített. Azután bérbe adta szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott.
(2) Majd amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy megkapja tőlük a részét a szőlő terméséből.
(3) De azok megragadták a szolgát, megverték, és elküldték üres kézzel.
(4) Ismét elküldött hozzájuk egy másik szolgát, ezt pedig agyba-főbe verték, és megalázták.
(5) Újból küldött egy szolgát; ezt megölték, azután sok más szolgát is; némelyeket megvertek, másokat pedig megöltek.
(6) Volt még egy szeretett fia. Utoljára őt küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat meg fogják becsülni.
(7) A munkások azonban ezt mondták egymás között: Ez az örökös, gyertek, öljük meg, és mienk lesz az örökség!
(8) Megragadták, megölték őt, és kidobták a szőlőn kívülre.
(9) Mit tesz hát majd a szőlő ura? Eljön, és elpusztítja a munkásokat, azután másoknak adja a szőlőt.
(10) Vajon nem olvastátok a Szentírásban: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő;
(11) az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben”?
(12) Ekkor el akarták Őt fogni, de féltek a sokaságtól. Mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták Őt, és elmentek.
(Márk 12,1–12)
(Márk 12,3–9)
Egy héttel ezelőtt a gonosz szőlőmunkások példázatát – a most felolvasott igeszakaszt – teljes egészében magyaráztuk, az egész példázat ívét áttekintettük, majd a példázat lényegi üzenetéről szóltunk, amelynek a végén felhangzott az evangélium, az örömhír is.
Most, a mai istentiszteleten kitérünk e jézusi példázat részleteire, feltételezve azt, hogy emlékszünk az egy héttel ezelőtt elhangzottakra is.
Ebben az igehirdetésben a példázatot a szőlőmunkások szemszögéből magyarázzuk.
Előre bocsátom, hogy a mai üzenet nem lesz könnyű eledel.
Kemény eledelt készített nekünk mára az Úr.
Ezért kértük imádságban azt, hogy a mi Urunk, az Ő Lelke által nyissa meg az értelmünket és a szívűnket, hogy ezen a nyári vasárnapon fogékonyak legyünk az Isten Igéjének prófétai hangjára, figyelmeztetésére.
Tehát a szőlőmunkások szemszögéből figyelünk erre a példázatra.
*
KIK VOLTAK EZEK A MUNKÁSOK? (2)
Általános értelemben mi mindnyájan munkások vagyunk az Úr szőlőskertjében: vezetők, vezetettek, az Isten népe, az egyház és az egész emberiség.
Mindannyian a Gazda szőlőskertjében vagyunk munkások.
Csodálkozzunk rá arra, hogy milyen nagy ajándék, mekkora méltóság az, hogy a Gazda felhasznál bennünket, és az Ő munkásai lehetünk.
Bizony, hit kell ahhoz, hogy magunkra, mint Isten szőlőskertjének munkásaira tekintsünk.
Először is megállapíthatjuk azt, hogy ezek a munkások megbízottak voltak.
Ehhez tudni kell azt, hogy a Gazda a tulajdonos. Továbbra is a Gazdáé – az élő Istené – minden. A példázat képi világa szerint kifejezve ezt az üzenetet, azt mondhatjuk, hogy a Gazdáé a szőlőskert, mi az Ő munkásai, megbízottai vagyunk, nem mi vagyunk a tulajdonosok. Isten a tulajdonos, mi bérlők vagyunk, egy időre kaptuk a szőlőt használatra. Felelősen ránk bízta a szőlőskertet a mi Urunk, tehát lesz számadás.
Nem tehetünk akármit, a Gazda szőlőskertjében, el kell számolunk a ránk bízott javakkal.
Az Úr munkásai lehetünk! Azzal az örömmel és bizonyossággal munkálkodhatunk a kertben – ahogy egy héttel ezelőtt hangsúlyoztuk –, hogy ez nagy méltóság, ez nagy megtiszteltetés. Életünk egyetlenegy öröme, tartalma, értelme, hogy a Gazda, az élő Isten felhasznál bennünket, és az Ő munkatársai lehetünk. Jó az Úr szőlőskertjében munkásnak lenni, szolgálni! Ez örömmel tölti el a szívünket, ez valójában – bibliai értelemben – maga a boldogság. Isten ad ehhez a feladathoz Szentlelket, erőt, időt, egészséget. Sőt, noha egy részt vissza kell adnunk a Gazdának a szőlő terméséből, a termés másik részével mi magunk, hálaadó szívvel élhetünk, isteni keretek között, a magunk örömére.
Tehát egy hatalmas evangélium, örömhír hangzik felénk; mi vagyunk a munkások, Isten megbízottjai, mint vezetők, vezetettek, mint Isten népe, egyház, mint világ, ez az emberiség. Az Úr felhasznál bennünket az Ő szőlőskertjében, és mindez valóban boldogsággal, örömmel tölti el az életünket.
Ez a példázat általános, tágabb értelmezése, ha a munkások felől tekintünk a példázatra.
Ezek után azonban egy szűkebb, konkrétabb értelemben is felelünk arra a kérdésre, hogy kik is ezek a munkások.
Általános értelemben mi vagyunk ezek a munkások. Konkrétabb értelemben a munkások a mindenkori vezetést képviselik ebben a példázatban, az egyházi és a világi vezetést egyaránt.
Ehhez az értelmezéshez a példázatot belehelyezem a bibliai szöveg összefüggésébe, miszerint ezt a példázatot Jézus Krisztus a Nagytanács tagjainak mondta el, akik egy kérdéssel keresték meg Jézust. Erről is hangzott el nemrégiben egy igehirdetés. Most ezt nem idézem fel. A Nagytanács tagjai számára mondja el Jézus ezt a példázatot. A Nagytanács tagjai Izráel népének vezetői voltak. Izráel népének életében az egyházi vezetés és a világi vezetés egybeesett. Tehát általános értelemben mi vagyunk a szőlőmunkások, de szűkebb értelemben a vezetőket jelenítik meg a szőlőmunkások ebben a példázatban, mint különleges felelősöket.
Itt álljunk meg egy pillanatra, mert itt egy nehéz kérdést, témát hoz elénk a példázat. Miért van szükség vezetésre? Miért van szükség hatalomra?
Az édenkertben, amikor minden zavartalan volt, az ember közvetlen kapcsolatban volt az élő Istennel. Az élő Isten vezette az embert, az ember pedig fogékony volt Isten szavára, Igéjére, betagozódott az Isten boldog, üdvözítő rendjébe.
De aztán fájdalmas törés történt az Isten és ember kapcsolatában – nem részletezem most –, ezt hívjuk a bűnesetnek, amikor az ember elszakadt az őt éltető, egyetlen Istenétől, az eredetétől, minden teljes élet és üdvösség forrásától. Itt valójában az történt, mint amikor az embernek eltörik a keze vagy a lába. Ez a törés tönkretett mindent, az ember tehetetlenné lett, noha ezt nem látja be. E törés miatt – mivel az ember nem hallja már közvetlenül az Isten szavát –, van szükség vezetésre. Olyan ez, mint amikor a törött végtagot begipszeljük, hogy az gyógyuljon. De csak addig van csak szükség a gipszre, míg a közvetlen kapcsolat helyre nem áll, amíg a gyógyulás meg nem történik.
Vezetésre szükség van, amíg tart a bűn. Amíg mindannyian nem halljuk közvetlenül Isten szavát, Igéjét, amíg nem tagozódunk be az Ő üdvözítő rendjébe, hanem ellent állunk az Úrnak. Ha nem lenne vezetés, ebből fakadó rend, rendfenntartás, törvények, akkor mindent megemésztene az emberei bűn, az emberi gonoszság. Tehát kell a vezetés. Szükség van a szőlőben a Gazda által megbízott munkásokra, mint vezetőkre, akik alatt még sokan dolgoztak.
A törött, begipszelt karon azonban folyamatosan koszolódik a gipsz. A vezetés állandó tisztításra, figyelmeztetésre, korrekcióra, frissítésre, bizonyos időközönként váltásra szorul.
Ne felejtsük el, mindannyian vezetők és vezetettek is vagyunk, hely és helyzet kérdése, hogy éppen melyik szerepünkben kell megfelelnünk. Tehát rólunk, nekünk is szól mindaz, ami most a vezetésről szóló bibliai tanítás kapcsán elhangzik, és amit – a konkrétabb értelmezés szerint – a munkások jelenítenek meg ebben a példázatban.
Leginkább azonban nem a tisztulásra, figyelmeztetésre, váltásra szorul rá a vezetés, hanem az imádságra, a könyörgésre. Bibliai parancs, hogy imádkozzunk a vezetőinkért, könyörögjünk értük, hogy ne engedetlen, hanem hűséges, Istennek kedves munkások lehessenek az Úr szőlőskertjében, mert tőlük függ – emberi értelemben – a mi jólétünk és jövőnk. Könyörögjünk a vezetőinkért: Urunk, adj nekik bölcsességet, megtérést, hitet, adj nekik mennyei erőt, hogy a Te akaratod szerint irányíthassanak bennünket (1Timóteus 2,1–3). Gondoljunk bele – és ez az Isten népe körében is folyamatosan előfordul –, hogy mi állandóan és egyfolytában csak szidjuk és gyalázzuk a vezetőinket, függetlenül attól, hogy ki van hatalmon. Ne felejtsük el a bibliai Igét: Imádkozzatok és könyörögjetek a feljebbvalókért és az elöljárókért! Csak nézőpont kérdése, hogy mikor vagyunk vezetők és mikor vagyunk vezetettek. Ez egy fontos bibliai parancs.
A vezetőkről szóló bibliai tanítás fontos része a jézusi példázat szerint az is, hogy a vezetés csak ideig szóló mandátum. Ezért semmiféle vezetést nem lehet abszolutizálni, nem lehet isteníteni, nem lehet dicsőíteni, mert a vezető hatalma korlátozott. Ideig való, felelős mandátummal rendelkező, számadásra hívott ember minden vezető. Minden dicsőség egyedül a Gazdát, az élő Istent illet meg.
Kik tehát a munkások? Általános értelemben mi mindannyian, az Isten népe, az egyház, a világ, az emberiség. Nagy ajándék, hogy munkálkodhatunk az Úr szőlőskertjében. Szűkebb értelemben pedig a szőlőskert munkásai a mindenkori vezetőket jelenítik meg: a világi és az egyházi vezetőket egyaránt. A jézusi példázat is Izráel akkori vezetői felé hangzott el, mégpedig figyelmeztetésként, mert Izráel vezetői engedetlen, gonosz munkásokká lettek.
Aktualizálva az üzenetet, felteszem a következő kérdést: Milyen munkások vagyunk mi az Úr szőlőskertjében, a magunk helyén?
Csak magunkkal foglalkozunk? Igazából csak a magunk hasznát és dicsőségét keressük mindenben?
Hol marad az Isten dicsőségére való, önzetlen szolgálat az életünkből, az Isten országának építésében?
Milyen munkás vagy ott, azon a helyen, ahová az Isten állított téged; bizonyos esetben, mint vezető, bizonyos kontextusban pedig, mint vezetett? Milyen munkás vagy házasságban, családban, munkában, egyházban, közéletben, világban?
Vallomást teszek nektek. Ez az Ige engem is figyelmeztet: Uram bocsáss meg nekem, hiszen olyan sokszor elfáradok, elcsüggedek, gyakran nem örömmel, nem szentlelkes lendülettel és hálás boldogsággal végzem a Te szőlőskertedben a szolgálatomat, mint a Te munkásod! Pedig micsoda méltóság ez a Tetőled való mandátum.
Mindannyian tartsunk önvizsgálatot: Milyen munkások vagyunk az Úr szőlőjében?
*
Ebből következik a második kérdés.
Miután tisztáztuk azt, hogy kik ezek a munkások, tegyük fel azt a kérdést, hogy MIT KELLETT VOLNA TENNIÜK EZEKNEK A MUNKÁSOKNAK; mire kaptak Isten kegyelméből lehetőséget a szőlő munkásai? (6)
A munkásoknak meg kellett volna becsülni mindazt, amit kaptak az Úrtól!
Ez a kifejezés el is hangzik a példázatban (6).
A munkásoknak időben, isteni rendben, önként, mintegy hálaáldozatként, a magunk helyén szolgálva, munkálkodva oda kellett volna adni Istennek azt, ami az Istené.
Ez mindig összefügg azzal, ha az Istennek odaadom az Őneki járó részt, azzal valójában mindig a másik embernek adok valamit, mert az istentisztelet mindig a másik ember szeretetében mutatkozik meg. Miként a Nagyparancsolat ezt kijelenti nekünk: Szeresd az Urat, a te Istenedet és szeresd felebarátodat, mint önmagadat (Márk 12,30–31). Nem baj, ha önmagunkat is tudjuk szeretni, mert akkor tudunk adni a másiknak.
Időben, rendben, önként kiadni Istennek az Őt megillető részt; ez lenne a szőlőmunkások feladata.
Mit jelent kiadni Istennek, az Őt megillető részt? Mi mindennel tartozunk az Istennek? Hogyan hálálhatjuk meg mindazt, amit az Úrtól kaptunk azáltal, hogy munkások lehetünk az Ő szőlőskertjében?
Először egyházi nyelven válaszolok a kérdésre. Arról van itt szó, amit mi reformátusok rendszeres kegyességnek nevezünk. Ezzel adhatom meg az Úrnak az Őneki járó részt: rendszeres igeolvasás, igetanulmányozás, imádság, szolgálat, közösség, adakozás, istentiszteleten való részvétel, az Istennek kedves, és nem magam választotta istentiszteleten való részvétel, amelyben az Isten Igéjének és az Ő akaratának hirdetése kerül a középpontba. Istennek járó rész még, ezeken túl: a látható egyház szeretete, keresztyén örökségünk, értékeink megbecsülése, a bizonyságtétel felvállalása. Egyházi nyelven megfogalmazva, ezekről mind-mind szó van itt, amikor az Istennek járó részt akarjuk konkretizálni, amely hálánk jele az Úr felé.
Áldom az Urat, hogy ennyien itt vagytok, ezen az istentiszteleten. Ez mind jelzi: olyan munkások vagytok, akiknek ez fontos, akik ezt az egy órát odaáldozzák az Úrnak, hiszen tudjátok, hogy ezzel is ti gazdagodtok, miközben megköszönitek, mennyi mindent kaptatok és kaptok az Úrtól, hiszen munkások lehettek az Úr szőlőskertjében. Odaadjuk tehát az Istennek járó részt, hálaáldozattal, felvállalva a látható egyházat, puszta istentiszteleti jelenlétetekkel is.
Nem csak egyházi nyelven szeretném kifejezni magam! Hogyan mutathatom meg hálaáldozatomat az Úrnak, mint az Ő munkása? Miként adhatom ki időben, rendben, önként a Gazdának az Őt megillető részt? Hadd fogalmazzam meg egészen egyszerűen a választ! Ha vége lesz a nyárnak, és visszamész a helyedre, a munkád, a feladataid közé – nem tudjuk, mit hoz az ősz, de bármit hoz is –, próbálj meg az érdekharcok, feszültségek, önző rohanások között is rendesebb lenni a másik emberhez, a rád bízotthoz, azokhoz, akik között élsz. Talán így érthetőbb, világosabb, miről is van szó, amikor az Istennek járó részről beszélünk, az istentisztelet és emberszeretet összefüggésében.
Imádságos szívvel, de szentlelkes tudatossággal törekedj erre, a hálaáldozatot megadni az Istennek. Ami pedig az Istené, az mindig úgy adható meg Őneki ebben a világban, hogy odafigyelek az embertársaim közül azokra, akik között élek. Hiteltelen az istentiszteletünk, ha közben haragszunk, irigykedünk, gyűlölünk, harcolunk és háborúzunk egymással.
Az Isten felé megmutatott hálaáldozatunk lényege, hogy miközben időben, rendben kiadjuk a Gazdának járó részt, azonközben mindig készen vagyunk a végső számadásra.
Tudjuk a Bibliából, hogy végül el kell majd számolnunk azzal, hogy milyen munkások voltunk az Úr szőlőskertjében.
Ennek a végső számadásnak nem ismerjük sem a napját, sem az óráját. Nem tudjuk, hogy nekünk mikor kell elmennünk ebből a világból, vagy a mi Urunk, Jézus Krisztus mikor jön vissza ebbe a világba, ezért nekünk mindig készen kell lennünk az Ő fogadására (Máté 24,44).
Időben, rendben, minden nap önként odaadni az Úrnak és a másik embernek a „szőlő terméséből” járó részt, közben pedig mindig készen kell lenni: erről van szó.
Istenem bocsáss meg nekünk, mert olyan sokszor nem vagyunk készen! Urunk, tedd késszé a szívünket minden percben a Te fogadásodra, hogy mindenkor okos és hűséges munkásaidként várhassunk Terád!
Menjünk még mélyebbre a jézusi példázat üzeneteibe!
Egy igen fontos tanítást is találunk itt.
A szőlőmunkásokról szóló példázat hangsúlyozza, hogy a Gazda nem vár részt a munkásoktól akkor, ha a szőlőjében nem termett gyümölcs.
Fellélegeztem, amikor erre az üzenetre rátaláltam ebben az Igében.
Tudniillik a Gazda igen kedvező szerződést kötött a munkásaival, ami szintén az Ő szeretetének jele. A munkásoknak nem pénzben kellett átadni a Gazdának járó részt, hanem terményben, vagyis a termés bizonyos része járt a szőlő gazdájának: ha több termett, akkor többet; ha kevesebb termett, akkor kevesebbet; ha semmi sem termett, akkor semmit.
Értitek? Ha nincs termés, akkor a gazda nem vár semmit.
Lefordítom az üzenetet.
A mi feladatunk csakis az: hirdetni az Isten szeretetét; hitelesen megélni az Isten szeretetét, elvetni a magot, imádkozni a ránk bízottakért, a többit pedig az Úrra hagyni.
Az eredmény tekintetében légy nyugodt, az nem rád tartozik: lesz-e termés, mennyi lesz a termés, lesz-e megtérés, a munkahelyeden meghallják-e az Igét, a gyülekezetben visszhangra talál-e az Isten Igéje, a saját családod tagjai, a gyermekeid, unokáid megnyílnak-e Krisztus szeretete felé? A te munkád, szolgálatod „csak” ennyi: elvetni a magot, utána nyugodtan lenni, mert a többi nem rád tartozik, a növekedést majd az Isten adja, és nem kér az Isten onnan, ahol nem termett.
Az egyháznak nagy nyomorúsága az, hogy ott is szüretelni akar, ahol az Isten nem adott termést. Az egyház minden áron, minden módon, mindenképpen hatni akar, sokszor csak technikákkal, módszerekkel élve, nem is válogatva azok között…
Ne felejtsük el: „csak” hirdetni az Igét, hitelesen élni, hűséggel imádkozni; „csak” elvetni a magot, a többi pedig az Úr dolga.
Ígéretünk van arra nézve, hogy ahol az Isten Igéjét hűséggel hirdetik, ott az nem tér vissza üresen, hanem elvégzi üdvösséges munkáját. Ha a szeretteinkért kitartóan imádkozunk, az Úr ezt meghallgatja, és megnyeri őket az üdvösségnek, az Ő rendelése és ideje szerint.
Ahol azonban nem termett, ott nem kell adnunk sem.
Ez egy csodálatos üzenet. Engem mindenképpen megnyugtatott, számos feszültségből kiemelve békességet ajándékozott nekem.
*
Tisztáztuk, kik voltak ezek a munkások.
Azt is megválaszoltuk: mit kellett volna tenniük ezeknek a munkásoknak?
A harmadik kérdés így hangzik – az erre adandó válasz lesz a legnehezebb –: MIT TETTEK EZEK A MUNKÁSOK? (3–8)
Azt látjuk a példázat szerint, hogy a Gazda kegyelme egyre nagyobb, a Gazda kegyelme fokozódik.
A Gazda elküldi a munkásokhoz a szolgáit, az Őt megillető részért. Elküldi az első szolgát, a munkások megverik a szolgát, majd elbocsátják üres kézzel, nem adják ki a Gazda részét. Ekkor a Gazda elküld egy második szolgát, azt meggyalázzák a munkások. A Gazda türelme még tovább tart: elküld egy harmadik szolgát is, azt megölik a munkások.
Három szolgát küldött a Gazda a munkásokhoz. A három szimbolikus szám a Bibliában, a három szolga sok-sok szolgát jelent, akiken keresztül, évszázadokon át a Gazda türelemmel figyelmeztette a munkásokat. Márk evangélista meg is jegyi, sok szolgát küldött a Gazda, sok követet és prófétát, akik figyelmeztették a munkásokat, jobb belátásra akarták bírni őket (5).
Végezetül a Gazda elküldte egyszülött Fiát. A Gazda a szolgái bántalmazása és meggyilkolása után elment a legvégsőkig, határtalan szeretettel Fiát küldte el a szőlő munkásaihoz, hátha Őt megbecsülik (6). Ilyen a Gazda szeretete, ilyen az Isten szeretete, elmegy a legvégsőkig érettünk. Ebből is látszik, hogy a Gazda az élő Isten, mert nincs még egy olyan gazda, aki így viselkedne. Egy földi gazda már az első szolga meggyalázása után rendőröket küldene a munkásokra, és más módon is megbosszulná ezt a bánásmódot. Isten elmegy a legvégsőkig, hogy a munkásokat megtérésre hívja: egyet, kettőt, hármat, sok szolgát küld, végezetül elküldi egyszülött Fiát.
A Gazda kegyelmére válaszként: a munkások gonoszsága is csak fokozódik.
Mi, Isten szőlőjének munkásai – mi vezetők, Isten népe, egyház, világ, emberiség – hogyan viselkedünk?
Felidézem újból a példázat ide vonatkozó részét: a munkások bántják, meggyalázzák, megölik a Gazda küldötteit, a Gazda egyszülött Fiát pedig, mint örököst, szintén megölik és kivetik a szőlőből: Gyertek, ő az örökös, öljük meg, és miénk lesz az örökség! (7–8)
Ilyenek ezek a munkások, ilyenek vagyunk mi emberek, vezetők és vezetettek, egyházban és világban egyaránt. Minél nagyobb a szeretet, annál nagyobb a gonoszság.
A Biblia szerint ez a bűn: minél nagyobb a szeretet, annál inkább belekeményedünk a gonoszságba. Isten féltő szeretettel újból és újból figyelmeztet, mert jót akar nekünk, és ez a figyelmeztetés csak még jobban feldühít minket és megkeményíti a szívünket. Megszoktuk a bűnt, amely az Isten elleni lázadás. Teljesen kezünkbe akarjuk venni az életünket, mint akik halandóként önhitten öntudatra jutottak.
Így kiáltanak fel a munkások: Öljük meg a Gazda Fiát és miénk lesz az örökség. Az az örökség, ami egyedül csak az Istené, mert minden az Istené, és azt mi magunknak akarjuk az Isten nélkül. Ez a bűnös ember lelkülete: Ide nekem az örökséget, ide nekem az egész világot azonnal! Minden határt átlépünk! Közben tönkreteszünk mindent magunk körül, kifolyik a kezünk közül az örökség, mint amikor vizet akarunk markolni. Istené minden, de az örökség áldásait Isten nekünk akarja adni, ha Ővele közösségben maradunk.
Az Isten nélkül azonban olyanokká torzulunk, mint a példázatbéli szőlőmunkások. Ha ugyanis nem számít az Isten, ha minden szeretettel teli, türelmes figyelmeztetés ellenére is nemet mondunk az Istenre, akkor egyre inkább szembe kerülünk embertársainkkal is. Bizony, ezért vannak tele az emberi kapcsolataink annyi feszültséggel, ütközettel, harccal és háborúval. Isten nélkül az emberi kapcsolataink is halálosan nyomorúságossá korcsosulnak. Belekeményedtünk a bűnbe! Ezt ilyen keményen ki kell most mondanom, ezen a szép nyári vasárnap délelőttön.
Ez a bűn egyik átka, amibe belekeményedtünk! Minél nagyobb a szeretet, annál nagyobb a hitetlenség, az engedetlenség, a durvaság, a vadulás, az agresszivitás, a gonoszság? Minél nagyobb jólétben élünk, minél inkább elhalmoz bennünket az Isten a szeretetével, annál inkább elfeledkezünk Őróla?
Egy gyenge, emberi síkon megfogalmazott példát mondok erre, csak azért, hogy érzékeltessem az Ige üzenetének igazságát. Én magam is annyiszor tapasztalom, minél nagyobb szeretettel bánok valakivel, minél inkább elmegyek az illetővel a végsőkig, az illető annál inkább visszaél ezzel a szeretettel; sőt, annál inkább semmibe vesz és nem tisztel. Aztán amikor megelégelem mindezt, és az illető közeledtekor kirakom a kezem elé, „akkor eddig jöhetsz, tovább nem”, majd belefut a kezembe, akkor megdöbben, megijed, és elkezd tisztelni, tartva tőlem. Ilyenek vagyunk!
Még egy szintén felszínes példa, amely nem a lényeget érinti, de mégis rámutat arra, hogy hova jutott ez a világ, mert mi szőlőmunkások engedetlenül egyre inkább elgonoszodunk az Úr szőlőskertjében. Most van a közüzemi mérőóraállások diktálásának időszaka, miközben mindenki pánikban van, hogy mi lesz ősszel és télen, a szomszédunkban dúló háború okán soha nem tapasztalt módon megemelkedett energiaárak miatt velünk. A két gyülekezetünket tekintve vagy húsz különböző közüzemi órát kell leolvasni, és online bediktálni. Csakhogy ezért, meg azért nem fogadja el a rendszer az adatokat; itt megakadok, ott megakadok; napok óta küzdök, és nem jutok előrébb. A szolgáltató által megadott telefonszámon automata jelentkezik, nem tudok élő emberrel beszélni, csak automatával, nem kapok időpontot, hogy tisztázhassuk, hol a hiba. Ez az elembertelenedés, ez az elidegenedés is az Istentől eltávolodott ember nyomorúsága. Magunknak akarjuk a szőlőt, miközben visszaélünk a Gazda minden szeretetével, és tönkretesszük a ránk bízott kert minden szegletét.
Mindezeket komolyabb, bibliai mélységekkel is szeretném elétek tárni. Amikor az Úr figyelmeztetően felemeli a kezét: Emberek, ez így nem jó, engedetlenek vagytok, nagy baj van.
Ézsaiás prófétát idézem, a Károli fordítás szerint: Mosódjatok, tisztuljatok, és távoztassátok gonosz tetteiteket szemem elől – így szól az Úr (Ézsaiás 1,16).
Ehhez még hozzátehetjük a Krónikák második könyvének végét. Itt arról van szó, ahogy Isten elküldte népéhez prófétáit, figyelmeztető szeretettel, de népének tagjai az Isten követeit, és azoknak beszédeit megvetették, kigúnyolták, ezért az Úr haragja felgerjedt népe ellen, és többé nem volt számukra segítség (2Krónikák 36,15–16). Ez rettenetes, idáig juthatunk: Többé nincs segítség… Ha Isten nincs többé velünk, ha többé nem segít, akkor elvesztünk.
Amit még hozzáteszek a fentiekhez, mert az Ige szerint hozzá kell tennem ezt, aztán nem akarom már tovább fokozni ezt az elkeserítő, de valóságos igei diagnózist. Boldog az, aki legalább el tud keseredni ezen, annak a szívében már munkál az Úr.
A példázatból kiderül, hogy a szőlő munkásai tudatosan teszik a gonoszt.
Tudatos ez a megátalkodott gonoszság.
A munkások pontosan tudják azt, hogy ki a Gazda; tudják, hogy kivel kötötték a szerződést.
A munkások azt is tudják, hogy ki a Fiú? Ő a Gazda Fia, az örökös (7). Azt mondják egyes bibliamagyarázók, hogy ez az igevers Jézus istenségének egyik bibliai kijelentése, bizonyítéka. Most ezt a fontos gondolatot nem részletezem tovább.
A munkások – itt a Nagytanács tagjai, Izráel vezetői, akik ellen Jézus megfogalmazta ezt a példázatot – tudatában voltak annak is, hogy Jézus róluk mondta mindezeket, a figyelmeztetés nekik szólt (12). Ezért Jézust el akarták fogni, de a Jézust követő sokaság miatt ezt még nem tehették meg, miközben tovább művelték a gonoszságot.
–
Döbbenetes a példázat vége.
Tart még a kegyelmi idő, fokozódik a kegyelem, egészen Krisztusig.
Erről majd később, egy következő igehirdetésben szeretnék szólni.
Isten elmegy a legvégsőkig, Fia elküldése által, Jézus Krisztusban.
Aztán majd lezárul a kegyelmi idő.
Ekkor azt mondja a Gazda: Elveszítem a munkásokat, kivetem őket a szőlőből, és másoknak adom az örökségemet (9).
A Gazda nélkül elveszünk, miközben elveszítjük az Isten által ránk bízott örökséget is.
Akkor ez Izráel népének szólt, konkrétabban a nép vezetőinek; ma a figyelmeztetés nekünk szól, mai vezetőknek, egyháznak, világnak, emberiségnek, mindannyiónknak, hiszen az Úr szőlőskertjének munkásai vagyunk, különböző helyeken, helyzetekben és minőségben.
Alapvető igehirdetési szabály: Nem szabad úgy lezárni egy igehirdetést, hogy abban nem ragyog fel a krisztusi evangélium.
Én ezt a szabályt most kivételesen megszegem.
Egy héttel ezelőtt hirdettem az evangéliumot.
Most a záró énekben zengjük majd az evangéliumot.
Most azonban hadd szegjem meg ezt az igehirdetési szabályt, hogy kellően felizgasson bennünket ez az Ige, jöjjön nekünk az abból felharsanó figyelmeztetés és intés!
Uram, tényleg ilyenek vagyunk?
Ilyen munkások vagyunk?
Én is ilyen vagyok? Nem a másik, én ilyen vagyok? Most ne a másikra mutogassunk!
Uram, valóban, állandóan perlekedem, panaszkodom, kiégek, fáradt vagyok, veszekszem a másikkal, ahelyett, hogy örömmel szolgálnék a Te szőlőskertedben…
De vegyük észre azt is, amíg az Úr tükröt tart elénk, amíg figyelmeztet, amíg szól felénk az Úr Igéje, addig még tart a kegyelmi idő.
Szembesít a mi Urunk bennünket azzal, hogy milyenek vagyunk és milyen helyzetben vagyunk.
Szembesít minket az Isten, mert szeret bennünket.
Isten újjá akarja szülni életünket.
Istennek totális igénye van az életünkre!
Isten üdvösséget akar, mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érette… (János 3,16)
Mégiscsak megszólalt az evangélium.
Urunk add, hogy nyitott szívvel, értelemmel meghalljuk és befogadjuk a Te figyelmeztető szavadat!
Urunk adj megtérést a vezetőknek, népednek, egyházadnak, ennek a világnak; növeld a mi hitünket! (Lukács 17,5)
Úgy legyen.
Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk, szeretnénk Teneked megköszönni a Te Igéd üzenetét. Szeretnénk megköszönni a figyelmeztetést, felemelt ujjadat. Nekünk jött ez az Ige. Hisszük, hogy Szentlelked által megtalált bennünket.
Könyörülj rajtunk, hogy munkáljon bennünk a Te életmentő, üdvözítő, újjászülő szavad!
Szeretnénk megköszönni azt is, Urunk, hogy amíg Te figyelmeztetsz minket, addig tart a kegyelmi időd. Köszönjük, hogy Te szeretsz, Te meg akarsz menteni, Te életet és üdvösséget akarsz, ezért küldted el egyszülött Fiadat érettünk, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen.
Élő Istenünk, adj megtérést; néped körében ébredést, a vezetőknek bölcsességet és hitet; ennek a világnak ajándékozz megújult életet!
Urunk Istenünk add, hogy le tudjunk borulni Teelőtted, és megtapasztalhassuk a csodát, Te üdvösségesen felemelsz minket! Add, hogy belássuk, Urunk, nincs más megoldás, csak ez!
Köszönjük, hogy Jézus Krisztusban ez az üdvözítő megoldás, az Ő feltámadása által már készen van számunkra.
Urunk, hittel hadd ragadjuk meg ezt a kegyelmet!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. augusztus 7.
31. hét.
Szentháromság utáni 8. vasárnap.
Márk sorozat: 82.