(6) Ünnepenként pedig szabadon szokott bocsátani nekik egy foglyot, akit kértek.
(7) Volt akkor egy Barabbás nevű fogoly a lázadók között, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el.
(8) A sokaság tehát felmenve Pilátus elé kérte, hogy tegyen eleget a szokásnak.
(9) Pilátus pedig megkérdezte tőlük: Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát? –
(10) mert tudta, hogy irigységből szolgáltatták ki Jézust a főpapok.
(11) A főpapok azonban felbujtották a sokaságot, hogy inkább Barabbás elbocsátását követeljék.
(12) Pilátus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Mit tegyek akkor azzal, akit a zsidók királyának mondotok?
(13) Azok ismét felkiáltottak: Feszítsd meg!
(14) Pilátus megkérdezte tőlük: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltották: Feszítsd meg!
(15) Pilátus pedig, minthogy a sokaság kedvére akart tenni, szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy megfeszítsék.
Márk 15,06-15 (12)
Szeretettel köszöntjük augusztus 20-án, államalapításunk ünnepén, a Balatonalmádi-Balatonfűzfői Református Nyaralók 10. találkozóján a Testvéreket. Köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat, így együtt ünnepelhetünk, együtt figyelhetünk Isten Igéjére, majd a szeretetvendégségen is kötetlenül beszélgethetünk.
Ezt a találkozót 2005 óta, minden páratlan esztendő augusztusának harmadik vasárnapján tartjuk.
Akik esetleg nem tudnák, azoknak említem, hogy több mint három éve magyarázzuk gyülekezetünkben Márk evangéliumát.
A mostani vasárnapon felolvasott igeszakasz a soron következő igerész a folyamatos igemagyarázatban.
Ezen a renden a mai találkozó kedvéért sem változtattunk.
A zsidó Nagytanács tagjai Pilátus elé viszik Jézust, hogy a birodalom törvényei szerint hagyja jóvá a Jézusra kimondott halálos ítéletet, és hajtassa azt végre.
Pilátus ekkor találkozott Jézussal…
Negyedik alkalommal szólunk erről az evangéliumi jelenetről, amely igen gazdag üzenetekben.
Mit végzett el ez a találkozás Pilátusban?
Nem lett áldássá ez a találkozás Pilátusban.
A mai alkalommal Pilátus tragédiájáról szeretnék szólni, de reménység szerint úgy, hogy az igehirdetésből számunkra mégis felragyoghat az embermentő evangélium.
A határozott és kegyetlen vezető Pilátus e találkozás során elbizonytalanodott, és úgy vergődött az őt ért váratlan helyzetben, mint egy partra vetett hal.
Ez az elbizonytalanodás, régi életünkre nézve, fogékonysággal a krisztusi újra, a Szentlélek munkája; és valljuk meg, szokatlan egy nagy pozíciójú vezetőnél… Bár a világ egyre több vezetőjét bizonytalanítaná el eddigi életükre és döntéseikre nézve Jézus Krisztus megváltó szeretete!
Pilátust egyrészt megragadta a Jézus Krisztussal való találkozás, beszélgetés – miként erről egy prédikációban részletesen szóltam már −, mert Pilátus megsejtett valamit az Isten közelségéből, Jézus mennyei hatalmából, amire csodálkozás (Márk 15,5) és félelmek között (János 19,8) rá is kérdezett: Hát honnan való vagy Te? (János 19,9)
Pilátus átlátott a zsidókon, akikről tudta, hogy irigységből adták Jézust az ő kezére (10).
A találkozás folyamán Pilátus egyre inkább igyekezett Jézust szabadon bocsátani (János 19,12); több kísérletet is tett arra nézve, hogy megmenthesse Jézust; nem egyszer kimondta, hogy semmi bűnt nem talál Jézusban (János 19,4), tehát a vádolói mondják meg konkrétan, hogy mi rosszat tett (14).
Pilátus vergődött ebben a helyzetben.
Egyrészt megragadta őt a Jézussal való találkozás.
Másrészt mégis kiszolgáltatta Jézust.
A kettő között, rettenetes bizonytalanságokat megélve, úgy vergődött Pilátus, mint egy partra vetett hal.
És ez a vergődés a mai Igében különösképpen beszédes, ezért folyamatosan visszatérek a vergődés lelkiállapotára, amely az Isten ügye melletti döntés bizonytalanságából fakad. A bizonytalanság mindig gyötrelmes, és csakis az Úr melletti döntés adhat nyugalmat nekünk.
Ebben a bizonytalanságos vergődésben Pilátus felteszi a kérdést: Mit tegyek Jézussal, akit ti a zsidók királyának mondotok? (12)
Ez életünk döntő kérdése.
Hadd aktualizáljam mindjárt kiemelt igeversünket! Mit tegyünk Jézussal? Mit teszünk Jézussal? Kinek tartjuk Őt? Döntünk-e Őmellette, vagy Őellene?
Ebben az esetben nincs harmadik út, nincs semlegesség: vagy az Úr mellett döntünk, vagy ellene döntöttünk. Ha találkoztunk Jézussal, akkor vagy királlyá koronázzuk Őt a magunk életében, leborulva Őelőtte, és életünket az Ő megtartó és megváltó kegyelmére bízva, vagy ellenkező esetben kiszolgáltatjuk és megfeszítjük mi magunk is Őt, miként ezt végül Pilátus is tette.
Pilátus vergődik bizonytalanságában.
Ezt jelzi kérdése is.
Kedves Testvéreim, gondoljunk bele a mi életünk vergődéseibe: családban, munkahelyen, egyházban, közéletben, politikában, világpolitikában.
Valójában minden nyomorúságos vergődésünk abból fakad, hogy még mindig nem mertük rábízni magunkat az Úr üdvösséges, megtartó és megváltó szeretetére.
Mai Igénk evangélizáló Ige, hitre hív, alvó hitünkben ébresztget: Miként döntöttem az Isten ügyében; Jézus Krisztus ügyében, akiben az Isten megváltó szeretete testet öltött? Maga a döntés is kegyelem, Isten cselekvése bennünk. Ezért könyörögjünk Isten Lelkének erejéért, aki munkálja bennünk a döntést és az akarást (Filippi 2,13).
A mai igeszakaszra figyelve, de a jelenet párhuzamos evangéliumi leírásait is segítségül kérve, azt vizsgáljuk meg röviden, hogy Pilátus eme bizonytalanságában mit tett Jézussal, döntött-e, miként döntött, megszabadult-e a bizonytalanságából; miközben azt is látni fogjuk, miként viselkedik a bizonytalan ember.
A fő kérdés személyes és konkrét, hitre hív: Mi mit teszünk Jézussal, Jézus ügyével?
*
PILÁTUS PRÓBÁLTA ÁTRUHÁZNI AZ ÜGYET ÉS A DÖNTÉS FELELŐSSÉGÉT (9, 11−13).
Itt tekintsünk egy kicsit a jelenet Lukács szerinti leírására, de azért, hogy hamarosan folytathassuk ugyanazon a gondolatmeneten a Márk evangéliumából vett igeszakasz magyarázatát!
Pilátus először úgy próbálta átruházni a Jézus ügyével kapcsolatos felelősséget, hogy átküldte Jézust Heródeshez (Lukács 23,6−12).
Kiderült ugyanis a beszélgetés során, hogy Jézus galileai, tehát az ország északi részéről származott. Mivel Jeruzsálemben tartózkodott Galilea fejedelme, Heródes Antipász, a gyermekgyilkos nagy Heródes fia. Heródes Antipász is kegyetlen ember volt, ő fejeztette le Keresztelő Jánost. Pilátus átküldte Jézust Heródeshez, hogy Heródes döntsön az ügyében, hiszen Galilea közvetlenül Heródes fennhatósága alá tartozott. A déli országrész, Júdea helytartója Pilátus volt; az északi országrész, Galilea fejedelme pedig Heródes Antipász; de az egész Izráel, tehát Júdea és Galilea prokurátora szintén Pilátus volt. Ebből következően Pilátus felette volt Heródesnek, így Pilátus egy alsóbb szintre delegálja az ügyet, hátha ekként megszabadul Jézus ügyétől, valamint az ezzel járó vergődéstől.
Heródes hallott Jézusról, azt várta, vagy valami látványos csodát tesz előtte, mint egy mutatványos, ám amikor a tanításáról kérdezte Jézust, Jézus semmit sem felelt Heródes kérdéseire, ezért Heródes kigúnyolva visszaküldte Őt Pilátushoz.
Bizony, aki már találkozott Jézussal, hiába akarta „lepasszolni” magáról az Ő ügyét, az újból és újból visszaérkezik hozzá, mint egy bumeráng. Jézus ügyében előbb-utóbb állást kell foglalni. Jézus ügye újból megtalálta Pilátust, hiába akarta a döntés felelősségét áthárítani másra.
Pilátus nemcsak Heródesre próbálta átruházni a Jézus ügyével kapcsolatos felelősséget, hanem a már felbujtott, felgerjesztett népre is.
Pilátus, a zsidó páska ünnepén, évek óta szabadon szokott bocsátani egy rabot, tehát amnesztiával élt (6).
A sokaság azt követelte, ott a palotája előtt, hogy most is gyakorolja ezt a szokását (8).
Pilátus ezt a lehetőséget is felhasználta arra, hogy szabadon bocsáthassa Jézust: Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát? (9)
A főpapok által felhergelt nép azonban azt kérte, hogy egy Barabás nevű foglyot bocsásson szabadon, Jézust pedig feszítse meg (11−13).
Lám, a nép mennyire befolyásolható! A nép szava nem Isten szava.
Ma kit választanánk? Azt látjuk az emberiség története során, hogy újból és újból Barabást választjuk, nem pedig Jézust. Életünk minden vergődése ebből a tragikus döntésből fakad. Barabást, a rablógyilkost választjuk Jézus helyett, a halálost az életes helyett!
Ez még akkor is tragédia, ha Márk az egyetlen, aki Barabást nem nevezi direktben rablógyilkosnak, hanem csak annyit ír róla, hogy Barabás lázadásért volt börtönben, és azokkal a lázadókkal együtt ült, akik gyilkoltak is, ám ő maga nem volt gyilkos, inkább csak belekeveredett az ügybe, és a többiekkel együtt elfogták (7). Mi magunk sem vagyunk gyilkosok, még lázadók sem, látszólag becsületes, rendes életet élünk, látványos bűnünk nincs; és mégis Barabások maradunk, ha nem döntünk Jézus mellett. Egy következő igehirdetésben szeretnék majd a Barabás jelenetről részletesen szólni, most nem megyek bele ennél részletesebben.
Tehát Pilátus, Heródes után, a felhergelt népre akarta hárítani döntés felelősségét.
Kedves Testvéreim! Ismerjük ezt: áthárítani a felelősséget, mindenkor?
Szerintem ismeritek.
Én is ismerem, bűnbánó szívvel mondhatom, hogy gyakran elkövetem, és ugyanolyan gyakran tapasztalom is.
Az ó-embertől ennyi telik zsigerből, a mindennapokban. A nehéz helyzetekben azonnal próbáljuk átpasszolni a felelősséget valaki másnak. Egyszer említette nekem valaki: Figyelj, ez olyan, mint a foci; ameddig nálad van a labda, addig mindenki rád rohan; ezért azonnal passzold tovább a labdát, és akkor nyugtod lesz.
A felelősség áthárítása, átruházása, az ó-ember nagy nyomorúsága.
Nemcsak a mindennapi ügyekben teszünk így, hanem Jézus Krisztus ügyében is hárítunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, megtartó szeretete és szava által, újból és újból hív bennünket az üdvösség nagy vacsorájára − ismerjük a példázatot −, mi pedig folyamatosan kimentegetjük magunkat, állandóan kifogásokat keresünk: földet vettem, házat vettem, feleséget vettem, most házasodtam, ments ki engem! (Lukács 14,17−20)
Ám éppen ebből a nyomorúságunkból kiindulva ragyog fel előttünk az az evangélium. Ennél tömörebben a kereszt titkát nem tudom megfogalmazni: Isten egyszülött Fia, Jézus Krisztus, minden ügyünknek, tévesztésünknek és minden bűnünknek felelősségét magára vette, felvállalta, még ezt az állandó felelősség-áthárítást is.
Őtőle nem érkezik vissza a labda…
Isten előtt Ő, a tiszta és igaz, mi helyettünk megállt, hogy Isten minket felmenthessen és új élettel ajándékozhasson meg.
Az a kérdés, hogy te teljesen rá tudsz-e hagyatkozni erre a kegyelemre, át tudod-e ruházni teljes életedet, annak minden felelős ügyét, Jézus Krisztusra, és akkor elkezdődik, az Ő erejével, az Ő bölcsességével egy örömmel, reménységgel teli krisztusian új.
Ez az új élet a maga helyén már felelős élet, krisztusi élet, és nem felelősséget áthárító élet.
*
PILÁTUS PRÓBÁLTA MEGKERÜLNI AZ ÜGYET ÉS A DÖNTÉS FELELŐSSÉGÉT (12, János 18,31).
Ezt János leírásából tudjuk.
Pilátus azt mondta a zsidóknak: Én átlátok rajtatok, ez egy politikainak álcázott vallási ügy; ez a ti ügyetek, ehhez ti értetek, ezért a ti vallási törvényeitek szerint járjatok el Jézus ügyében (János 18,31).
Jól figyeljünk! Jézus Krisztus ügye mindig sokkal több, mint pusztán egy vallási ügy. Jézus ügyét nem lehet csak vallási keretek közé, netán a magánügy keretei közé szorítani. Hiába akarnánk erre törekedni, mint Pilátus, nem fog sikerülni.
Pilátus maga is egyre inkább megtapasztalta, hogy Jézus Krisztus ügye sokkal több, mint vallási ügy.
Ahogy Pilátus beszélgetett Jézussal, egyre inkább jelent volt Jézus Pilátus személyes életében, miközben Jézus többször kijelentette magát Pilátusnak az Ő országáról, igazságáról, hatalmáról (János 18,36−19,11). Pilátus elcsodálkozott, rácsodálkozott Jézus Krisztus személyének megmagyarázhatatlan titkára (Márk 15,5); mindarra, ami sugárzott belőle; arra a mennyei többre, ami Jézus lényéből áradt. Pilátusból szinte kifakadt ez a rácsodálkozás: Honnan való vagy Te, ki is vagy Te valójában? (János 19,9) Jézus ott kopogtatott Pilátus életének ajtaján. Pilátus elcsodálkozott, rácsodálkozott Jézusban az Isten közelségére − ahogy egy héttel ezelőtt elemeztük mindezt −; kár, hogy az üdvözítő csoda mégis elmaradt.
Jézus tehát döntésre hívóan jelen volt Pilátus személyes életében, mint ahogy jelen volt a házasságában is. Mindannyian ismerjük, ahogy Pilátus a feleségén keresztül kapta az isteni figyelmeztetést: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem miatta álmomban (Máté 27,19).
Jézus tehát döntésre hívóan jelen volt Pilátus személyes életében, házasságában, házában; sőt, jelen van a hivatalában is. Tudjuk, hogy Pilátust megzsarolták: Ha Jézust elbocsátod, nem vagy a császár barátja, baj lehet Rómában, baj lehet az egzisztenciáddal, a karriereddel… (János 19,12)
Tehát Jézus valamilyen formában egyre inkább áthatotta Pilátus életének minden területét, és döntésre hívta Pilátust.
Jézus Krisztus ügye mindig több, mint vallási ügy, hiszen Jézus Krisztusnak az egész életünkre igénye van, ezért halálos baj fakadhat abból, ha ezt azok sem látják be, akik egy keresztyén kultúrában a mai napig folyamatosan hallanak Jézus Krisztusról.
A mai, modern, jóléti társadalmaknak az a nagy nyomorúsága, hogy nagy szabadságunkban mi szeretnénk a vallási ügyeket, a kereszténység, az egyház és Jézus Krisztus ügyét, valamint az ebből következő örökkévaló értékrendszert magánügyként kezelni. Ennek nyomán a saját, Istentől kapott és ránk bízott gyönyörűséges keresztyén kultúránkat is magára hagyjuk, elengedjük, gyakran elvetjük magunktól…
Hiszen nézetünk szerint a vallás magánügy, azt csinálunk vele, amit akarunk. Márpedig amit nem adnak tovább a következő generációnak, az elhal.
Olyan ez, mint amikor egy növekvő, gyümölcstermő fát a törzsénél elvágnak és elszakítanak a gyökerétől. Ez a keresztény kultúrában a rohamosan megélt szekularizáció, vagyis az elvilágiasodás folyamata, amelynek a vége nem más, mint pusztulás és halál.
Ezzel a diagnózissal most csak a felszínt érintettem. Nem is akarom ennek a jelenségnek mélyebb közösségi, lelki, hitbéli, üdvösségre vonatkozó következményeit kifejteni; majd egy másik prédikációban megteszem.
Most annyit jegyezzünk meg, hogy Jézus Krisztus ügye mindig több, mint vallási ügy.
Jézus Krisztusnak abszolút igénye van az életünkre.
Az pedig az Isten Lelkétől indított döntésünk következménye lehet, hogy rá tudjuk-e ruházni az egész életünket az Úr megtartó kegyelmére.
Jézusnak az egész életünkre igénye van: a szeretteinkre, a házasságunkra, a családunkra, személy szerint ránk, az erkölcsre, a jogra, a társadalomra, a politikára, a közéletre, a világpolitikára.
Ismét mondom, az Úrnak abszolút igénye van az életünkre, és ha ezt nem vesszük észre, akkor ebből halálos tragédia lesz. Ezt radikálisan meg kell fogalmaznom.
Isten Igéje döntésre hív bennünket.
Imádkozzunk azért, hogy Isten Lelke adjon ébredést és üdvösséges megújulást ebben a világban!
*
PILÁTUS PRÓBÁLTA AZ ÜGYET VILÁGI HATALMÁVAL KEZELNI (12; 15, János 19,8−11).
Pilátus nemcsak át akarta ruházni a Jézussal kapcsolatos ügy és döntés felelősségét, valamint nemcsak ki akarta kerülni a Jézus ügyében való döntést − csupán vallási ügynek minősítve Jézus perét −, hanem egy adott ponton, világi hatalmával próbálta kezelni az egész ügyet.
Pilátus megkorbácsoltatta Jézust (15).
Akkoriban a korbácsolás kegyetlen büntetés volt, amit kevesen éltek túl. A szíjakra csontokat és ólomdarabokat kötöttek, így az ütések felszakították az elítélt hátának húsát, egészen a csontig, húsdarabokat szakított ki onnan minden egyes csapás, úgyhogy a kivégzés előtt a halálraítélt akár már ebbe belehalhatott. Harminckilenc ostorcsapás valóban végzetes lehetett, lassú kínok között.
Pilátus azt remélte − ez is a szabadon bocsátási kísérlet része −, hogy a korbácsolással megmutatja hatalmát, ám Jézus mégis túléli ezt a büntetést.
Pilátus a vért kívánó, felhergelt tömeg kedvében akart járni a korbácsolással (15), így a nép kielégül, megnyugszik, ő pedig elengedheti Jézust.
Pilátus így is igyekezett Jézust szabadon bocsátani (János 19,12), de nem hitből, hanem bizonytalanságból és félelemből (János 19,13).
A korbácsolással Pilátus kifelé fitogtatta hatalmát. Ám még előtte, bent a palotában, a Jézussal való megszólító beszélgetés végén is, világi hatalmával próbálta kezelni Pilátus azt a hatást, amit Jézus tett rá (János 19,8−11).
Pilátus megsejtett valamit, Jézus beszédeit hallva, a mennyei világ öröméből és rendjéből, elbizonytalanodott; nem tudta, mit tegyen Jézussal (12); félelem szállta meg (János 19,12; 19,15), igyekezett Jézust szabadon bocsátani; de féltette a hatalmát, az egzisztenciáját is, ezért akart a nép kedvében is járni, nehogy beárulják Rómában. Ez az „is-is” pedig lehetetlenné teszi a hit döntését.
Pilátus a palotájában, a Jézussal való beszélgetés végén, megkérdezte Jézust: Honnan való vagy Te? Ki vagy Te valójában? (János 19,9) Akiben ez a kérdés megfogalmazódik, abban munkál a Szentlélek. Jézus erre a kérdésre már semmit sem felelt (János 19,9), hiszen mindent elmondott Pilátusnak.
Pilátus pedig, gőgjében, megoltotta Isten Lelkének munkáját (1Thesszalonika 5,19), mert hiúságból világi hatalmát vette elő a helyzet megoldásában. A hiúság és a gőg mindig kioltják Isten Lelkének munkáját, ezt ne felejtsük el soha!!!
Pilátus hiú, önző gőgjében megfenyegeti Jézust: Vigyázz, hát nem tudod, hogy hatalmam van téged elbocsátani is, de megfeszíteni is; azt teszek veled, amit akarok. Erre Jézus ismét megszólal − micsoda kijelentés, már egyszer idéztük −: Semmi hatalmad nem lenne rajtam, ha onnan felülről nem adatott volna neked! (János 19,11)
De jó tudni, hogy Jézus Krisztus hatalma a megtartó és megváltó Isten hatalma, aki az eseményeket is kezében tartja, ezért övéi életében nincsenek véletlenek!
Milyen döbbenetes és fájdalmas, kedves Testvéreim, hogy mi a hétköznapokban mindent erőből, zsigerből akarunk elintézni.
Kis ügyekben és nagy ügyekben egyaránt, egyházban és a közéletben ugyanez a helyzet, mindent erőből, zsigeri hatalomból akarunk megoldani: aki éppen a nagyobb, a vagyonosabb, a sokféle kapcsolati tőkével jobban felruházottabb, a tehetségesebb, vagy adott helyzetben éppen a fizikailag erősebb, az győz. Nincs más alternatíva.
Zakariás próféta ennek ellenkezőjét, már a krisztusi lelkületet vetítette előre egyetlen megoldásként: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az Úr Lelkével (Zakariás 4,6). A Dunántúli Református Egyházkerület címerében is ez az Ige olvasható.
Mi azonban kétezer évvel Jézus Krisztus eljövetele után sem tanultuk meg ezt a „leckét”, még Jézus Krisztus követőiként sem.
Miért van ez így? Miért akarunk mindent hatalommal, szellemi vagy fizikai erővel elintézni?
Ezt a tényt beismerve olyan szomorú azt is megvallani, hogy éles határhelyzetekben csak egy pontig megyünk el a másikért való áldozathozatalban… Persze ez akár védhető is lenne, ha nem lenne olyan önzően szűk ez a határ. Jézus Krisztus ügyében meddig mennénk el a hitvallásban? Ezekről a kérdésekről is szeretnék majd egy külön prédikációt mondani, mert Pilátus nagy tragédiájának az is az egyik oka, hogy csak egy határig volt hajlandó elmenni annak a Jézusnak az ügyében, akinek szavai rendkívüli módon megérintették őt. Ez a határ pedig a bizonytalanság kérdő mezsgyéjén nem húzódott túl: Mit tegyek Jézussal, hogyan viszonyuljak hozzá? Ez a bizonytalanság a Lélek munkája, de ha ez a bizonytalanság nem juthat el a bizonyosságig, akkor kárhozatossá lesz és nem üdvösségessé. Pilátus saját magára nézve egy szemernyi kockázatot sem vállalt Jézus Krisztus ügyében, éppen ezért veszett el a saját ügye, míg Jézus Krisztus ügyét a halál sem győzhette le. De erről majd legközelebb, ha megadatik.
Rettenetes ebben a jelenetben Pilátus állandósult vergődése: át akarja ruházni a döntés felelősségét; majd ki akarja kerülni az ügyre vonatkozó döntést; végül zsigeri hatalommal akarja kezelni Jézus ügyet.
Minden vergődésünk, ebben az embervilágban, ebből a pilátusi lelkületből fakad.
Áldott legyen az Isten, hogy a zsigeri, gyarló, pusztító emberi hatalom mellet munkál egy másik, sokkal nagyobb hatalom, amely az élő Isten szerető, megtartó, megváltó, Jézus Krisztusban testet öltött hatalma, Jézus Krisztus hatalma.
Ez a hatalom bűnbocsátó, újjászülő, újjáteremtő, megtérítő, megigazító, megszentelő és üdvözítő hatalom. Ez a hatalom áldozatos, építő, mentő, gyógyító, életet kiteljesítő hatalom. Ez a hatalom alapvetően más hatalom, mint amit mi az embervilágban tapasztalunk, és amiről mindig olyan rossz és csalódással végződő tapasztalataink vannak. Az emberi hatalmat mi vagy bíráljuk, vagy ha hozzájutunk, mi magunk is visszaélünk azzal, csak akkor azt vagy nem vesszük észre, vagy azt már egy más helyzetnek minősítjük, és korábbi hatalomkritikánkat elfelejtjük, vagy újraértelmezzük. Jézus Krisztus hatalma egészen más.
Jézus Krisztus azért jött el erre a világra, hogy a mi életünket újjászülje, és mibennünk az Ő szeretet-hatalma munkálkodjon, mégpedig egyre többünkben, hogy Isten eredeti teremtő gondolata szerint krisztusibb legyen már e-világ is.
Könyörögjünk ébredésért, hogy Jézus Krisztus hatalma munkálkodjon minél több emberben, közösségben, országban! Nincs más megoldás! Egyébként csak a szörnyű vergődés marad, amelyben megkínzunk másokat, vagy mások kínoznak meg bennünket, illetve a helyzet ugyan változhat, de a halálos vergődés marad. Könyörögjünk ébredésért, döntésért Jézus Krisztus mellett!
Ne legyünk Pilátusok, akik ilyen bizonytalanul vergődve az üdvösséges ügyben csak kibúvókat keresnek!
Jöjj Szentlélek Úristen!
–
Engedjetek meg végezetül egy egymondatos személyes bizonyságtételt!
Gyerekkoromtól kezdve belenőttem a református egyházba; egészen kiskoromtól kezdve hallottam az Igéket, a prédikációkat, a megérintő üzeneteket; ismertem a Bibliát…
De középiskolás korom végén adatott meg számomra az a megszólítás, az az elhívás, amiben megtapasztaltam Isten szeretetének újjászülő hatalmát, a Jézus Krisztusban.
Azóta is sok-sok nyomorúság, küzdelem, nyugtalanság terheli az életemet, de a bizonytalan vergődésnek vége lett, és a legnyomorúságosabb helyzetben is az öröm, a reménység, a szeretet bizonyossága dominál az életemben. Megtapasztaltam, hogy vége szakadt a vergődésnek, elindulhattam a krisztusi úton, amely az üdvösséges megérkezés felé vezet. Úton vagyok, zarándok vagyok, biztos irányban vagyok, nem pedig csavargok…
Áldott legyen ezért az Isten!
Nem magamról akartam beszélni, hanem az Isten hatalmáról!
Áldott legyen az Isten tiértetek, Testvéreim, hiszen Isten megváltó hatalma munkál bennetek is, akik nem kerültétek meg a Jézus Krisztus melletti döntést, hanem ráruháztátok Jézus Krisztus megtartó szeretetére egész életeteket!
Ez a boldog, értelmes, teljes, üdvösséges élet egyetlen forrása.
Urunk!
Köszönjük, hogy dönthettünk Temelletted!
Erősíts meg bennünket napról napra a hit döntésében!
Segítsd döntésre akaratod és jótetszésed szerint azokat, akik még bizonytalanok!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2023. augusztus 20.
Illusztráció: nincs
Szentháromság utáni 11. vasárnap
33. hét.
Márk sorozat: 123.