Az adópénz I.
(13) Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe.
(14) Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e vagy ne fizessük?
(15) Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam!
(16) Azok pedig hoztak egyet, és Ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré.
(17) Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta.
(Márk 12,13–17)
(Márk 12,13–14)
Jézus Krisztus előtt elhangzik egy aktuális kérdés.
A mai alkalommal, ezen az istentiszteleten, a kérdés előzményeit vizsgáljuk meg.
A kérdésre adott jézusi választ, ha az Úr megengedi és éltet bennünket, egy hét múlva fogjuk majd elemezni.
Figyeljünk most a kérdés előzményeire!
*
KIK KÉRDEZNEK? (13–14)
Kik azok, akik ezt az aktuális kérdést felteszik a mi Urunknak? (13)
Azt olvastuk, hogy a farizeusok és a Heródes-pártiak együtt mentek oda Jézushoz.
Megkérdezték: Szabad-e adót fizetni a császárnak? Egyértelműen felelj, szabad-e vagy nem szabad? (14)
Amikor az Ige a farizeusokat és a Heródes-pártiakat említi, akkor Jézus korának közéleti palettáját is elénk tárja.
A farizeusok pártja egy vallási-nemzeti párt volt, egy hazafias párt, akik természetesen nem értettek egyet a római uralommal, így a császárnak rendelt adófizetési kötelezettséggel sem.
Ezt az adót Kr. u. 6-ban rendelte el a római császár. A fejadó mértéke nem volt magas. Évi egy dénár egy napszámos egy napi munkáját jelentette. Ez az adó inkább azt akarta kifejezni, hogy Isten népe is függ a pogány római császártól. Emiatt lett a Jézusnak feltett kérdés eleven és aktuális közéleti kérdéssé.
A farizeusok, mint vallási-nemzeti párt, mint hazafias párt nem értett egyet a császárnak járó adófizetéssel, érthető módon. Mégis befizették az adót, mert várták a Messiást, majd Ő megszabadítja népüket a pogány római uralom alól, és akkor vége lesz a császár által elrendelt adófizetési kötelezettségnek is. A farizeusok addig befizették az adót, noha annak kivetése ellen tiltakoztak.
Ennek a mozgalomnak létrejött Jézus korában egy szélsőségesebb, radikálisabb formája is. Bizony mindig, minden korban megjelennek a szélsőséges irányzatok. Akkoriban a zelóták pártja volt ez a radikális irány, akik megtagadták a császárnak járó adófizetést. Ők voltak koruk hazafias forradalmárai, lázadói, akik nyíltan szembeszálltak a pogány római hatalommal. Ezek a hosszú ruhájuk alatt tőrt rejtegettek, és adott pillanatban egy-egy római katona életét is kioltották.
A farizeusok pártja mellett, ebben az Igében, ott látjuk a Heródes-pártiakat is.
A Heródes-pártiak meglátása ebben a kérdésben teljesen ellentétes volt a farizeusokéhoz képest.
Ők megalkudtak a római hatalommal, ilyen értelemben befizették a római császárnak az adót, helyeselték azt.
Sokan ezért megvetették a Heródes-pártiakat, a rómaiak bérencének, kollaboránsnak tartották őket.
Azért, hogy teljes legyen a Jézus korabeli közéleti paletta, hadd hozzam még ide a szadduceusok-pártját, koruknak szabadelvű, felvilágosult pártját, akik szintén a rómaiak oldalán álltak és a császári adót befizették.
Ennyit a kortörténeti háttérről, amit mindenképpen el kellett mondanom ahhoz, hogy értsük mindazt, amiről ma szó lesz. Így ágyaztunk meg Isten mára készített üzenetének.
Ezután következik az első isteni üzenet, amely a mai igeszakaszban elénk tárt döbbenetes helyzetből következik. Elevenné lett számomra is mindez.
Feltűnő, hogy a farizeusok és a Heródes-pártiak együtt mentek oda Jézus Krisztus elé, és együtt tették fel Őneki az adófizetéssel kapcsolatos kérdést.
Pedig a farizeusok és a Heródes-pártiak gyökeresen mást vallottak erről a kérdésről.
Mégis, együtt mennek oda Jézus elé, együtt teszik fel az Úr előtt ezt a kérdést, mégpedig azzal a közös lelkülettel kérdezik Őt, hogy tőrbe csalják, megfogják, rajtakapják Jézust (13). A görögben ez a kifejezés egészen konkrétan egy vadászati kifejezés. A Heródes-pártiak és a farizeusok Jézus ellenében, az Isten ügye ellenében összefognak és „vadászati taktikával” közelednek az Úrhoz. Ők, akik egyébként semmiben nem értenek egyet egymással, akik tűz és víz az álláspontjaikat illetően, most összegfognak Jézus ellen.
Ugye milyen döbbenetes?
Ebből a jelenetből mindjárt levonhatunk egy teológiai következtetést. Szépen hangzik az a gondolat, hogy legyen egység, ne azt nézzük, ami elválaszt bennünket, hanem ami összeköt. Ez így nemcsak szépen hangzik, hanem bizonyos tekintetben rendkívül fontos és biblikus – Isten népére és a világ sorsára nézve is –, mert egységre és békességre törekvés nélkül megemésztjük egymást. Jézus, főpapi imádságában Isten népének az egységéért imádkozott (János 17,21). A mai Ige azonban határozottan rámutat arra, hogy létezik hamis egység is; olyan egység, amely nem az Úrtól, hanem a gonosztól való. Az az egység, amit itt látunk, az nem a Szentlélektől való.
Ez egy hamis egység, hiszen a farizeusok és Heródes-pártiak azért fogtak össze egymással, mert igazából őket – és ebben egyformák voltak, ez is a hamis egység része – semmi más nem érdekelte, csak az önös hatalom és a pénz. Az érdekeik itt találkoztak, ezért Jézus Krisztus ellenében összefogtak. Itt eszünkbe juthat egy másik bibliai igevers; folytassátok, nem mondom végig… Mi az, amit minden rossz gyökerének nevez a Szentírás? (1Timóteus 6,10)
Jézus, Márk evangéliumának ezen szakasza szerint, már útban van a minket megváltó kereszt felé. Azért halad a kereszt felé a mi Urunk, mert tudja, hogy mi ilyen gyarlók vagyunk. Még az egységre törekvésünk is sokszor gyarló. Számos megnyilvánulásunk önző, a hatalomra és a pénzre fókuszál, ha nemes ügyekkel palástolja is az ebbéli indulatát. Csak pénz legyen, forrás legyen, elköteleződés persze ne legyen. Ha kell, összefogunk az Isten ügye ellenében is, ellene mondunk az Isten akaratának, rendjének, igazságának és szeretetének, engedetlenné és hálátlanokká torzulunk, hitetlenné és istentelenné korcsosulunk. Egyedül Jézus Krisztus volt az, akinek hatalma a szeretet hatalma volt, aki azért jött, hogy szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért (Márk 10,45). Jézus Krisztus a kereszten így kiáltott fel: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? (Márk 15,34) Ő volt az, aki ott, az Istentől való elhagyatottság szörnyűségét, magányát is átélte, amely nem más, mint a kárhozat, még ezt is elhordozta miattunk, érettünk és helyettünk.
Érthetőbben próbálom elmondani, mi az üzenet. Ha ez a sokféle világ – főként a nyugati, jóléti világ – a hitetlenségben hamisan eggyé lesz, miszerint nem kell az élő Isten, nem kell az Isten ügye, nem kell a Krisztus ügye, mert meg tudjuk mi magunk is oldani a dolgainkat, akkor valójában végtelenül és halálosan egyedül maradunk, végtelenül és végérvényesen magányosak és árvák leszünk. Ez az egyedüllét, egyéni és kollektív értelemben – remélem értitek, hogy miről van itt szó – maga a kárhozat. A kárhozat sokkal nagyobb nyomorúság, mint pusztán halálos magány, ennél sokkal borzalmasabb, de az is. A kárhozat Isten nélküli élet, amely az Úr nélkül már itt van, most van, örökké van.
Jézus Krisztus ezt a halálos egyedüllétet, ezt a borzalmas magányt, ezt az egyéni, kollektív árvaságot, vagyis a kárhozatot hordozta el, hogy mi megszabaduljunk az elveszettség nyomorúságából, a lelki halálból. A halál ugyanis nem a lét, hanem az élet ellentéte. Isten pedig életet akar, nem poklot és kárba veszett életeket. Ez az első, nagyon fontos üzenet ebben az Igében.
Kik azok, akik kérdeztek? A farizeusok és a Heródes-pártiak, egymás számára tűz és víz; és mégis, Jézus ellenében, gyarló érdekek miatt, hamis egységben összefogtak az Isten ügye ellenében. Jézus ezért halad a kereszt felé. Isten még mindig nem mondott le rólunk.
*
MIT KÉRDEZNEK? (14)
Mi a farizeusok és Heródes-pártiak kérdésének tartalma? Szabad-e adót fizetni a császárnak? Mond meg nekünk egyértelműen, világosan, felelj kertelés nélkül, szabad-e vagy nem szabad, igen vagy nem?
A kérdés „vadászati” jellegű.
Vagyis már a kérdés megfogalmazásában tetten érhető az a lelkület, amit itt az eredeti bibliai szöveg egy vadászati kifejezéssel ír le: elejteni, megfogni, tőrbe csalni, rajtakapni. A farizeusok és a Heródes-pártiak azért kérdezték Jézustól ezt, hogy megfogják, tőrbe csalják, rajtakapják.
Micsoda lelkület ez? Rajtakapni, tőrbe csalni, elejteni, minden áron…
Elgondolkoztam. Olyan világban élünk – jól vigyázzatok! –, hogy mindent tudnak rólunk. Ha éppen szükséges, vadászhatnak ránk. Nincs olyan ember, aki makulátlan lenne, elég egy apró tévedés, és már fel is nagyították, világgá kürtölték. Ha nem találnának semmit, majd keresnek.
Ilyen lelkülettel élünk egymás mellett: Rajtakapni a másikat valamin, elejteni.
Jézus Krisztus ezért megy érettünk a kereszt felé. Őt elejtik, a bűntelent. Mi esélyünk van akkor nekünk, bűnösöknek? Csakis Jézus Krisztus üdvözítő és újjászülő irgalma által adatik számunkra menekvés.
A kérdésre bármit felelne Jézus, az valamelyik oldalról nem lesz jó.
Ha Jézus azt feleli, hogy nem szabad adót fizetni a császárnak, akkor lázadó forradalmárnak bélyegzik. Ha Jézus azt mondja, hogy szabad adót fizetni a császárnak, akkor kollaboráns, megalkuvónak híresztelik majd, aki a pogány rómaiak bérence. Márpedig a farizeusok és Heródes-pártiak egyértelmű feleletet vártak: szabad-e adót fizetni a császárnak, igen vagy nem? Jézus bármit felel, az semmiképpen sem lesz jó. Ezáltal Jézus tőrbe csalható.
Még tovább megyek.
Bizony – az ember felől nézve – vannak olyan kényes témák ezen a világon, amelyek bizonyos helyzetekben olyanok, mint a mocsár, amelybe biztosan beleveszünk. Ha ezekbe a témákba keveredünk, azokból soha nem lehet jól kijönni, emberileg nem lehet jó választ adni azokra; sőt, elejthetnek bennünket általuk, mint a gyanútlan vadat.
Figyeljétek meg, hogy ebben a világban mindig ezeket a kényes témákat piszkálják, provokálják tapintatlanul és gyarló módon, sokszor vadászati taktikákkal, azért hogy vesszünk csak bele e témák mocsarába.
A kérdésre adott jézusi válaszról most nem beszélek részletesen, majd egy hét múlva kerül erre sor, az Úr kegyelméből.
Mégis, Jézus Krisztus válaszának egyik jellemzőjére most kell kitérnem.
Jézus úgy válaszol erre a kérdésre, hogy egyértelműen, világosan állást foglal, az isteni igazságot képviseli, az ember javára; de mégis úgy foglal állást a mi Urunk, hogy közben nem ragad bele, nem veszik bele a téma mocsarába.
Ez a tény fontos üzenet hordoz.
Mindnyájunkat – egyházat, világot, egyes embert – folyamatosan provokálnak bizonyos témákkal.
Nagy kérdés: Hogyan szólalhat meg úgy az egyház Jézus Krisztus követésében, hogy az hitvalló bizonyságtétel legyen, amely nem kertel, nem ködösít, hanem Isten Igéjére alapozva pontosan, érthetően, világosan, konkrétan, a dolgokat néven nevezve, hitvallóan válaszol ezekre a kényes kérdésekre.
Ugyanakkor még nagyobb kérdés az, hogy az egyház, Istent Igéjének szolgájaként, miként foglalhat hitvallóan állást úgy, hogy nem veszik bele e témák mocsarában, nem szerez magának gyűlöletes, minket utáló ellenségeket a fél világ felől. Hiszen ránk egyetemes üzenetet bízott az Isten.
Urunk, könyörülj, mert bennünket, gyarlóan hívő embereket is azonnal elnyel a közélet kényes témáinak számos mélysége, és „megfulladunk”, még mielőtt hitelesen szólhatnánk az evangéliumot! Urunk, könyörülj, mert mi emberek nem rendelkezünk azzal a bölcsességgel, amellyel Te megfeleltél a farizeusoknak és a Heródes-pártiaknak!
Mi a megoldás? Könyörögjünk szentlelkes bölcsességért! De ebből következően egy gyakorlati megoldást is hadd említsek meg! Mindig csakis az isteni igazságot szólhatjuk, hitvalló bátorsággal állást foglalva az Úr ügye és rendje mellett. Kizárólag ez szolgálja az emberek javát is. Isten igazsága mindig az emberi élet kiteljesedését munkálja. Mindig az isteni igazságot kell képviselni, de ezt az igazságot nem kell mindig mondani!!! Csak akkor kell szólni erről az igazságról, amikor ennek Istentől készített ideje van, vagy amikor megkérdeznek bennünket; akkor számot kell adnunk a bennünk lévő reménységről. Minden más esetben egyébként pedig „csak” hitelesen élnünk kellene ezt az isteni igazságot. Túl sokat harcoskodva az isteni igazsággal éppen az ellenkezőjére fordulhat buzgó szándékunk. Letaglózó, ahogy egyre többen gyűlölnek bennünket, amit mi gerjesztünk és ami szinte lehetetlenné teszi a megváltó szeretet evangéliumának hirdetését.
Mindenekelőtt hitelesen élni az evangéliumot. Ma különösen erre lenne szükség! Jaj, itt törpülök el én is. Könyöröghetünk: Urunk Istenünk – ahogy Pál apostol mondja – látjuk, tapasztaljuk, hogy e testben olyan távol élünk Tetőled (2Korinthus 5,6), olyan nehéz tisztán élni e testben. Jöjj, Urunk, szenteld meg életünket, moss meg bennünket, hogy egyre tisztábban élhessük az evangéliumot. A mai világban elsőrenden a hiteles életünkkel lehet hirdetni az isteni igazságot, nem pedig beleragadva provokatív témák mocsarába.
Remélem érthető, hogy milyen fontos üzenet ez, ami itt elhangzik a mai istentiszteleten, anélkül, hogy konkrétumokat mondanék, mert nem akarom itt ezeket a kényes témákat feszegetni.
Kik kérdeznek? A farizeusok és a Heródes-pártiak, akik összefognak Jézus Krisztus ellen és eközben halálosan, kárhozatosan egyedül maradnak, mert Isten ellen mozdulva elveszünk. Mit kérdeznek? Olyan témát feszegetnek, provokatív lelkülettel, amiből emberileg nem lehet jól kijönni: Szabad-e adót fizetni a császárnak? Vannak olyan témák, amelyek önmagukban fontosak, az Istennek kedves válasz is egyértelmű lenne azokra, de az emberi bűn mégis beszennyezte ezeket a témákat.
*
HOGYAN KÉRDEZNEK? (14)
Milyen lélekkel kérdeznek itt a farizeusok és a Heródes-pártiak?
A farizeusok és a Heródes-pártiak úgy teszik fel kérdésüket Jézus előtt, hogy Jézus igazi méltóságát megnevezik.
Így szólítják meg: Mester, tanító, rabbi. Szóban elismerik, hogy Jézus fölöttük van, akitől tanulni lehet. Ekként fogalmaznak: Mester, Te igazán tanítod az Isten útját és nem az emberi érdekeket szolgálod ki, mondd meg nekünk, szabad-e adót fizetni a császárnak?
Valóban, Jézus igazán tanította az Isten útját, és nem az emberi érdekeket szolgálta ki. Jézus mindenben az Isten oldalán állt. Őt nem a gyarló emberi igények irányították, éppen azért, hogy az embert mennyei világának gazdagságával megáldja. Jézus teljesen az isteni igazságot képviselte, mégpedig az emberért, hogy az eltévelyedett emberi életet is újjászülje ez a boldogító isteni igazság. Jézus mindig teljesen és kompromisszumok nélkül képviselte az isteni igazságot, megtartó és megváltó szeretettel.
Amit a farizeusok és a Heródes-pártiak mondanak, az tartalmában teljesen rendben van. Jézus igazi méltóságát helyesen nevezik meg, amikor kérdésüket megfogalmazzák.
A farizeusok és a Heródes-pártiak megnevezik Jézus igazi máltóságát, de nem vallják azt.
Mi van a szádon, és mi van a szívedben?
Jusson eszünkbe Jézus kijelentése: Nem mindenki, aki mondogatja, „Uram, Uram!”, megy be az Ő országába (Máté 7,21).
Döbbenetes az a külsőleg hízelkedő, hamis dicséret, amivel ezek Jézus elé állnak, miközben gonosz lelkület mozgatja őket. Bántóan üvölt szavaikból ez az ellentmondás: egészen mást mondanak, mint amit gondolnak és tenni szándékoznak.
Valójában a külső hízelkedés mögött provokatív, bujtogató, besúgó, aljas lelkület feszíti őket, amely tele van kísértéssel. Jézus ki is mondja, hogy felismerte képmutatásukat, dicséretük mögött a kísértő praktikát (15). Ezek Jézust rajtakapni akaró vadászati taktikával, felelősség áthárítással, rosszindulattal, gyilkos szándékkal közelednek ahhoz a valakihez, akit hízelkedve az imént Mesternek szólítottak.
Ez egy életveszélyesen képmutató helyzet.
Rettenetes ezt a gyarló ellentmondást – többnyire mást mondunk, mint ami a szívünkben van – megtapasztalni a mi világunkban, az én életemben, és a te életedben is.
A farizeusok és a Heródes-pártiak megnevezik Jézus igazi méltóságát, de azt nem vallják, nem hiszik, hanem igazából gyilkos indulattal provokálnak.
A farizeusok és a Heródes-pártiak Jézus igazi méltóságától nem akarnak tanulni.
Szavaikkal mesternek, rabbinak, tanítónak nevezik Jézust.
De Jézustól csak hívő lélekkel lehet tanulni. Mi tudjuk, hogy Jézus Krisztus nemcsak tanító, hanem Ő sokkal több annál. Ő mindenekelőtt Isten Fia, Megváltó. De tanító is, a legfőbb tanítónk, aki az Isten üdvözítő szeretetének útjára tanítja eltévelyedett életünket.
Mi akarunk tanulni az Úrtól? Akarjuk-e egyre jobban megérteni az Úr Igéjét, szavát, evangéliumát, mögötte az Ő akaratát?
Urunk, taníts bennünket, növeld a mi hitünket, mert nem tudjuk, miként kellene szebben élni, jobban szeretni egymást, bölcsebben jelen lenni ebben a kínzóan bonyolult világban, abban a helyzetben, amiben most is szenved ez a világ. Urunk, szeretnénk tanulni Tetőled! Te vagy egyedül igazán bölcs Istenünk!
Mit tanított nekünk Jézus?
Például ezt mondta: Tanuljátok meg, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek (Máté 11,29). Mi minden megoldódna ezen a világon, ha ezt a jézusi Igét egyszer nemcsak felfognánk, hanem hitben, újjászületett módon is a magunkévá tennénk!
Jézus azt is mondta nekünk: Tanuljátok meg, ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást (János 13,34). Jézus Krisztus pedig úgy szeretett bennünket, hogy önmagát adta érettünk (Titusz 2,14). Nekünk csak rendkívüli esetekben kell feláldoznunk önmagunkat a másikért. Itt az önfeláldozás önmegtagadást jelent, vagyis nemcsak önmagunknak élünk. Ezeket a krisztusi „leckéket” szentlelkesen megtanulva más lenne ez a világ.
–
Márk evangéliuma szerint Jézus Krisztus már úton van a kereszt felé.
Mi pedig itt vagyunk e világ hitetlenségében „összezárva” halálosan egyedül, árván, magányosan; beleragadva provokatívan kényes témák mocsarába; miközben nem akarunk az Úrtól tanulni.
Jegyezzétek meg, Testvéreim:
A lényegi kérdések nem közéleti kérdések! Nem az a lényegi kérdés, hogy szabad-e adót fizetni a császárnak vagy sem. Fontos persze ez a kérdés, de nem ez az üdvösségesen lényegi kérdés.
A lényegi kérdés az, hogy szabad-e átadni az életedet az Úr Jézus Krisztusnak; szabad-e, lehet-e az Ő megtartó kegyelmére hagyatkozni. Ez a lényegi kérdés.
Jézus Krisztusnak átadott élettel aztán már helyes választ adhatunk az összes kényes és közéleti kérdésre, de életünk minden kínzó kérdésére is.
Egyházként nekünk nem a kényes, szaftos témákat kell előtérbe helyezni, hanem az evangéliumot kell hirdetnünk: Igen, ma még szabad, ma még lehetséges Jézus Krisztus megtartó kegyelmébe kapaszkodni.
Jézus Krisztus mondja: Jöjjetek, nálam már minden üdvösségesen készen van! (Lukács 14,17)
Ámen.
Imádkozzunk!
Áldunk Téged, jóságos Istenünk, mert Te megbocsátod minden bűnünket, meggyógyítod minden betegségünket, megváltod életünket, kegyelemmel és irgalommal koronázol meg.
Köszönjük Teneked, hogy Te megszabadítasz minket minden kárhozatos egyedülléttől és magánytól. Te kimentesz minket gyarló témák mocsarának mélységeiből. Te megóvsz bennünket attól az engedetlenségtől, amely nem akar tanulni Tetőled.
Hálát adunk Teneked Urunk, hirdetett Igéd üzenetéért, az evangéliumért, a Te szabadításodért, a Jézus Krisztusban. Áldott légy, hogy üdvösségesen tanulhatunk Tetőled. Dicsőséges Urunk, Te megszünteted életünk halálos magányát, a Teveled és egymással való boldog közösség által. Köszönjük Urunk, hogy Te megszabadítasz gyarló témák örvényeiből. Ha pedig felelnünk kell, akkor Te adsz bölcsességet, bátorságot, hogy mindenkor a Te oldaladon álljunk, a Te igazságodat képviseljük.
Urunk, köszönjük, hogy lehet új emberként is részt venni az életben! Köszönjük, hogy megtanulhatjuk Tetőled, hogy Te szelíd és alázatos szívű vagy, és a Te szereteted minden értelmet felülhaladva átjárja az életünket.
Valljuk Urunk, hogy ezt az új életet csak Te adhatod meg nekünk. Valljuk, hogy minden jó adomány és tökéletes ajándék Tetőled száll alá. Fogadd el Urunk ezért, amikor leborulunk Teelőtted, és kérjük ezeket az adományokat.
Hadd mondjunk közbenjáró könyörgést Urunk egymásért, a Te népedért, a keresztyénség ügyéért és a keresztyén bizonyságtételért! Urunk, Istenünk, adj ébredést, adj élő hitet, megtisztulást, hogy ebben a világban a Te néped valóban a Te örömhíred szelíd, igaz és határozott követe lehessen. Így könyörgünk az örvendezőkért és a szomorúakért, az egészségesekért és a betegekért, a fiatalokért és az idősekért, hazánkért, népünkért, a háborúságot szenvedőkért és ezért a világért.
Áldott légy Urunk, hogy Te már meghallgattál bennünket!
Ámen.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2022. szeptember 11.
Szentháromság utáni 13. vasárnap.
- hét.
Márk sorozat: 85.