„(16)Azért hitből, hogy kegyelemből legyen, és így bizonyos legyen az ígéret Ábrahám minden utóda számára: nemcsak a törvényből valóknak, hanem az Ábrahám hitét követőknek is.(17)Ő, ahogyan meg van írva: „sok nép atyjává tettelek téged”, mindnyájunk atyja Isten színe előtt, akiben hitt, aki megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket. (18)Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: „Ilyen sok lesz a te utódod!” (19)Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt. (20)Isten ígéretében nem kételkedett hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, (21)és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni.”
(Róma 4,16-21)
A Római levél az üdvösség útját tárja elénk.
Ez egy igazi tanító levél.
Ez a levél elmondja, hogy a zsidó ember és a nem zsidó, azaz „pogány” ember milyen úton juthat el az üdvösségre. Pál kifejti, hogyan járhatja meg, Isten kegyelméből az üdvösség útját a zsidó ember, aki elsőként kapta a konkrét kijelentést, Isten Igéjét, benne Isten életet és rendet szolgáló törvényével. Majd az apostol részletesen tanít arról is, hogy miként járhatja meg az üdvösség útját, szintén Isten kegyelméből, a nem zsidó ember, akiket akkor „pogányoknak” neveztek, és akik Isten általános kijelentéséből, a teremtett világ alkotmányából ismerhetik meg az Urat. Tehát a zsidók és nem zsidók, a zsidók és a pogányok, a zsidók és a népek; vagyis minden nép között megtalálja Isten az övéit. Ezért mi is mindenkire csak reménységgel tekinthetünk.
A reformáció központi gondolata is ez volt: az üdvösség útja, kegyelemből, hit által megigazulva járható meg.
Az apostol már az első fejezetben szól erről, és több fejezeten át, kimerítően tárgyalja az üdvösség útját. Itt, mai igeszakaszunkban, a negyedik fejezetben, az üdvösség útjával kapcsolatban, ennek egyik „állomásáról”, eleméről, az igaz hitről hallunk tanítást.
Mivel abban a korban nem fogalmakkal, tételekkel, képletekkel szóltak a világ dolgairól, hanem történetekben, ezért az apostol is így szól az igaz hitről, mint az üdvösség útjának fontos „lépéséről”. Az egyik legismertebb történettel fejti ki, és egyben szemlélteti tanítását: Ábrahámmal, aki a hívők atyja.
1.
AZ ÉLŐ, IGAZ HIT FORRÁSA: Isten, aki az élet Istene.
Az élő, igaz hit forrása az „élő” Isten értünk mindenhatóan cselekvő jósága. Ezért nevezzük Őt élő Istennek. Az életet megteremteni, fenntartani, visszaadni is van hatalma; ezért Ő mindenható. Mivel Isten, az Ő mindenhatóságával mindig az élet pártján áll, ezért nevezzük Őt jó, szerető és kegyelmes Istennek.
A fentiekben különösképpen hangsúlyos, hogy Istennek arra is van hatalma, hogy a halálból életet hozzon elő (17). Ezt mutatta meg a teremtésben; és ezt cselekedte az újjáteremtésben is.
Jézus Krisztusban hatalmasan megmutatta, hogy Ő képes legyőzni a halált. Ennek a hatalmas örömhírnek előképe volt Ábrahám, aki Sárával, megvénült testük ellenére is gyermeknek adtak életet, Isten ígéretei szerint (16-17). Ebben az örömhírben részesülhetünk mi is, az Ő kegyelme által, hiszen ez az Isten, akiben Ábrahám bízott, mindnyájunk Atyja (17).
2.
AZ ÉLŐ, IGAZ HIT TÁRGYA Isten cselekvése. Ez az igaz hit mindig Isten cselekvését ragadja meg, aki a halálból életet hoz elő. Az igaz hit Ábrahám hite.
Ábrahám szembenéz helyzetével. Amikor meghallja Isten ígéretét, hogy száz esztendősen gyermekük fog születni, nyilván minden hite ellenére először az a „reáltudományok” által, biológia, kémia, élettan által igazolt gondolat jutott eszébe, hogy mindez lehetetlen. Leborult Isten követeinek üzenetét hallva a hatalmas ígéretről, de leborulva nevetett (1Mózes 17,17). Ez egy tipikus jelenet arra nézve, amikor a hit küzd a hitetlenséggel. Sára, a felesége viszont nyíltan nevetett az ígéret hallatán (1Mózes 18,12).
Ábrahám azonban nemcsak „reálisan” szembenéz helyzetével, hanem bántja a „reáliákból” következő reménytelenség. Ábrahámot bántja az a tény, hogy „nem lehet”, lehetetlen. Ábrahámot bántja gyermektelensége és testének vénsége. Az igaz hitet bántja a lehetetlen: a test vénülése, a lélek csüggedése, a gonosz hatalma, a körülmények ellenállása.
Az igaz hitet bántja a reáltudományok könyörtelensége, a fizika, a kémia, a biológia, az élettan kegyetlen törvényszerűségei. A bölcsészettudományokat elsorvasztották; – és mindent, ami a reménytelenség ellenében a valódi reménység kifejezésére kísérletet tett, elnémították, lesajnálóan „lírának” nevezték; helyette okos képletekkel, és színes lufikkal vettek körül bennünket. Hemzsegünk a „zseniális” emberektől, miközben körülvesz bennünket a könyörtelen halál. Az igaz hitet bántja ez a nyomorúság, ahogy Ábrahámot is bántotta.
Az igaz hit azonban végül mindig megragadja az Isten ígéretéből következő reménységet (17-20). A „nem lehet” ellenére is megragadja az isteni „lehet” reménységét. Éppen ez az igaz hit dialektikája, ahogy Ábrahámmal kapcsolatban leírja az Ige, hogy reménység nélkül is reménységgel hitt (18), rábízta magát annak az Istennek az ígéreteire, akinek minden lehetséges, mert ami embereknél lehetetlen, az Istennél lehetséges (Máté 19,26).
Ez az állapot maga az üdvösség. Tisztázzuk tehát a fogalmakat. Isten ajándéka az üdvösség, amely ebben a földi életben elkezdődik, odaát pedig kiteljesedik. Az üdvösség edénye a hit, mégpedig a kételkedés nélküli hit, a teljes ráhagyatkozás (21). Az üdvösség tartalma pedig a kegyelem, és a kegyelemből fakadó megigazulás. Amikor Ábrahámot a reménytelenségben remélő hitéért megigazultnak nevezi az Ige, akkor erre az üdvösségre gondol, amelynek, ismét hangsúlyozzuk, minden eleme ajándék. Isten életet ajándékozó, gonoszt legyőző igazsága, minden romlás törvénye ellenére érvényesül az Ő népén (22-25). Ez a „megigazulás” az üdvösség jele.
Tehát azt biztosan állíthatjuk, hogy az élő, igaz hit tartalma elsősorban Isten megváltó cselekvése, a Jézus Krisztusban; – nem pedig valamiféle tanrendszer. Bátran állítjuk ezt akkor is, ha valljuk, hogy az igaz hit ismeret is, de soha nem egy halálos pontossággal megfogalmazható, és másokon kegyes agresszivitással bevasalható dogmarendszer. Aki hisz az Úr Jézus Krisztusban, az amúgy is rendszeresen olvassa és tanulmányozza Isten Igéjét, amelyből egyre érettebb és pontosabb ismeret adatik számára.
3.
Végezetül tegyük személyessé ezek után a fenti üzeneteket! AZ ÉLŐ, IGAZ HIT SZEMÉLYESSÉGE az, hogy ma is „érvényes”, amit akkor Ábrahám megtapasztalt (24).
Ha az Isten Ábrahám és Sára elhalt testéből életet tudott előhozni, ha a Jézus Krisztust feltámasztotta a halottak közül, akkor mi is hihetjük, miközben „halál-szituációk” vesznek bennünket körül, hogy Isten ma is életet támasztó Isten. Érdemes lenne számba venni, hányféle halál-szituáció szorongat bennünket: ne gondoljunk mindig valami tragikus történésre, mert a halálerők ott nyomasztanak minden rosszkedvűségben, indulatban, gyűlöletben, ott rombolnak családokban, házasságokban, munkahelyeken, feszültségekben, pozícióharcokban, politikában; és még sorolhatnánk. Milyen halálerők vesznek körül? Én csak általánosságokat mondhatok. Illetve mondhatnám a magam tapasztalatait, de az egyrészt nem tartozik senkire, másrészt senkit nem terhelnék vele. Ki-ki tegye meg a maga helyén ezt a konkretizálást. A lényeg azonban a hit, amiért könyöröghetünk, hogy ma is merjük hinni a halál-szituációk ellenére, hogy Isten az élet Istene. Direktebben fogalmazva, mire nézel, a múló időre, az elhalt testre, a kiégett lélekre, a lehetetlen és gonosz körülményekre, és feladod; – vagy az Isten ígéreteire, és remélsz. Ez a hitben járás alapvető szituációja, amiért aztán imádkozni, zörgetni is tudunk. Gyökössy Endre híres verses mondása jut eszembe: „Árnyék mögött fény ragyog, nagyobb mögött még nagyobb, amire nézek, az vagyok”.
Pontosítsunk. Természetesen nem lehet bármit „feltámadás-témának” kijelölni, a magunk válogatása szerint, csak abból kiindulva, hogy nekem valami „halálügy” nagyon fáj, és abba beleerőltetem az Isten „feltámadás-erőit”. Vegyük tudomásul, hogy vannak olyan „halálügyek”, amelyek csak odaát oldódnak meg a hitben járók számára is. Ábrahám sem maga jelölte ki hitének tárgyát. Ebben is fontos az engedelmesség. Bízzuk Istenre, hogy mi az, amiben Isten már itt megmutatja a halál feletti hatalmát, és mi az, amivel kapcsolatban csak odaát. Sokféle halálhelyzet van. Uram, mutasd meg, miért könyörögjek, és mi az, amit az örök élet mindent megoldó reménységében békességgel elfogadjak?
Még egy utolsó személyes gondolat, inkább kérdés. Te miért vagy itt? Te mit vársz az egyháztól, az istentisztelettől, az igehirdetéstől? Joggal vársz gondoskodást, tartalmas közösséget és építő alkalmakat, okos elmélkedéseket, amelyeken akár vitatkozni is lehet? Vagy pedig azért vagy itt, mert fáj a romlás, a sokféle „halálszituáció”, és szeretnéd megragadni, testvéreiddel együtt, az egyetlen reménységet, amely Jézus Krisztusban adatott nekünk? Bízom abban, hogy ezért vagy itt, mert az előbb felsorolt elvárások érthetők ugyan, de őszintén megmondom, hogy engem a legkevésbé sem érdekelnek, ha azokat nem járja át a Jézus Krisztus megváltó szeretetéből következő örökkévaló reménység.
*
Az élő, mindenható, jóságos Isten cselekedett érettünk a Jézus Krisztusban. Az élő, igaz hitnek nemcsak tárgya Isten megváltó cselekvése, hanem az igaz hit mindig üdvösségesen részesül is ebből a cselekvésből, ahogy akkor részesült Ábrahám, és most részesülhettünk abból mi is.
Isten megváltó cselekvése nyomán elmondhatjuk, hogy még a legnehezebb helyzetekben is, remény nélkül is, reménységgel hihetünk Őbenne. Üdvösségünk reménységre szól (Róma 8,14).
Zárásként a mai igehirdetés szemléltetéseként egy tényleg személyes példa, amit ritkán engedek meg magamnak. Édesanyám egyáltalán nem tud úszni, de nagyon szeret fürdeni a Balatonban. Olyannyira nem tud úszni, hogy ha a térdig érő vízben elesne, képes lenne belefulladni. Ezért mindig kiszúrja magának a százhúsz centiméter vízmélységet jelző táblát, odáig egy úszógumiba kapaszkodva elevickél, és a táblába szorosan kapaszkodva, a szikrázó napsütésben órákat lubickol a vízben. Az élő hit ez: belefulladhatnánk az élet legkisebb mélységébe is, hiszen sok olyan hétköznapi reménytelen helyzet szorongat bennünket a nagy bajok mellett, amelyek akár életveszélyesek is lehetnek. Egyetlen lehetőségünk van, hogy odaevickélünk naponta az Úr ígéretének biztos horgonyához, és megragadjuk azt, még remény nélkül is reménységgel.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2016. augusztus 28.
Textus / Lekció: Róma 04,16-24
Igehirdető: Steinbach József