„(1) Hírt adunk nektek, testvéreim, Istennek arról a kegyelméről, amelyet Makedónia gyülekezeteinek adott.
(2) Mert a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységükből a tisztaszívűség gazdagsága lett.
(3) Tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak,
(4) és erősen sürgetve kérték tőlünk, hogy a szentek iránti szolgálatban adakozással részt vehessenek.
(5) És nemcsak azt tették, amit reméltünk, hanem először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából.
(6) Úgyhogy bátorítottuk Tituszt, hogy amint már előbb elkezdte, fejezze is be nálatok ennek az adománynak az összegyűjtését.
(7) Ezért ahogyan mindenben bővelkedtek: hitben és igében, ismeretben és minden buzgóságban, és a tőlünk rátok áradó szeretetben, úgy ebben az adakozásban is legyetek bőkezűek.
(8) Nem parancsként mondom, hanem azért, hogy mások buzgósága által a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam.
(9) Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.
(10) Tanácsot is adok ebben az ügyben, mert ez hasznos nektek, akik nemcsak a cselekvésben, hanem tavaly óta a szándékban is elöl jártatok.
(11) Most pedig a cselekvést is vigyétek véghez, hogy amilyen készséges volt a szándékotok, olyan legyen a véghezvitele is, erőtökhöz mérten!
(12) Mert ha megvan a szándék, az aszerint kedves Istennek, amitek van, nem aszerint, amitek nincs.
(13) Ugyanis azért, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek ne legyen nyomorúságotok. Ellenben az egyenlőségnek megfelelően
(14) a mostani időben a ti fölöslegetek pótolja azok hiányát, hogy máskor azok fölöslege is pótolja majd a ti hiányotokat, hogy így egyenlőség legyen;
(15) amint meg van írva: „Aki sokat szedett, annak nem lett többje, és aki keveset, annak nem lett kevesebbje.”
(2Korinthus 8,1-15)
A közeli napokban olvastuk ezeket az igeverseket a Református bibliaolvasó kalauz rendje szerint.
Kálvin szerint az igaz egyház legfontosabb ismertetőjelei: az Ige hirdetése, a sákramentumok kiszolgáltatása és a szeretetszolgálat gyakorlása, Jézus Krisztus rendelése szerint. Mai, nagy ívű, gazdag üzenetű igeszakaszunkban a szeretetszolgálat mibenlétéről, lényegéről kapunk tanítást. Még érthetőbben fogalmazva, ez az igeszakasz az adni tudás himnusza és teológiai kifejtése.
Az igeszakasz konkrét hátterében az áll, hogy a nehéz helyzetbe került, üldözött és szűkölködő jeruzsálemi keresztyéneknek gyűjtést szerveztek Macedóniában és Akhájában, így a korinthusi gyülekezetben is. Ez az adakozás készteti Pált arra, hogy tanítást adjon a szeretet szent cselekvéséhez.
1.
MIÉRT ADHATTAK Istennek kedves, önzetlen szeretettel a korinthusiak másoknak?
Azért adhattak a korinthusiak krisztusi szeretettel másoknak, mert az ő cselekvésük előtt valami nagyon fontos, meghatározó esemény történt, amely őket is megragadta. Ezt az eseményt az apostol így fogalmazta meg: „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok”
(9). Jézus Krisztus mennyei gazdagságot ajándékozott a korinthusiaknak, és minden hívőnek. Hatalmas titok ez, az evangélium lényege, miszerint Jézus Krisztus a golgotai kereszten önmagát „teljesen megüresítette”, „szegénnyé lett”, hogy irgalmából a menny gazdagságát ajándékozhassa népének. Ez a megváltás csodája.
A korinthusiak pedig Isten Lelke által önmagukat adhatták át az Úrnak, még mielőtt másoknak adtak volna valamit is. Az ember csak akkor tud Istennek kedves módon adni, ha először önmagát adja az Úrnak, vagyis újjászületve részesül Jézus Krisztus mennyei gazdagságának ajándékából. Jézus Krisztus kiapadhatatlan forrása minden „ajándékozásnak” (5).
Az apostol ezt az ajándékozó, mások felé forduló lelkületet pár fejezettel később pontosan megfogalmazza, amikor azt írja a korinthusiaknak: „… mert nem azt keresem, ami a tiétek, hanem titeket kereslek” (2Korinthus 12,14). Titeket kereslek, nem azt, ami a tiétek! Ez egy fontos mondat az ajándékozás és az elfogadás viszonyában (Filippi 4,15), hiszen mi mindig azt keressük a másikban, ami a másiknak van: szépségét, tehetségét pozícióját, hatalmát, pénzét; nem pedig őt magát. A krisztusi szeretet és szolgálat lényege éppen az, hogy nem a másikból kell valami, hanem a másik embert önmagáért szeretem, akkor is, ha már nem annyira szép, ha már tehetségét nem tudja érvényre juttatni, vagy éppen már nincs pozíciója, hatalma és pénze. Az apostol ezt a krisztusi lelkületet hangsúlyozza, mint minden testvéri kapcsolat alapját, amikor nem azt keressük, ami a másiké, hanem a másikat magát szeretjük, akár minden nyomorúságával együtt, és a megjobbítás reménységével.
Miért adhatunk a másiknak? Azért, mert mi már gazdagon megajándékozott emberek vagyunk. Minden a miénk, mert miénk Jézus Krisztus gazdagsága (9), a menny bősége (2; 7), miénk az üdvösség, tehát minden a miénk, és ezeket soha senki nem veheti el tőlünk (Róma 8,38). Minden körülmények között, tehát szűkölködve is, megtapasztaljuk ezt a mennyei gazdagságot (Filippi 4,12), ahogy az apostol ama híres igeversek ellentétpárjainak végén megfogalmazza, miszerint Jézus Krisztusban olyanok vagyunk, mint akiknek nincs semmijük, és mégis az övék minden (2Korinthus 6,9-10). Cselekedje az Úr, hogy megnyíljon az értelmünk, szívünk, látásunk, hogy rádöbbenjünk arra, akármilyen terhek alatt roskadozva ülünk is itt, hogy milyen gazdagok vagyunk. Annyira gazdagok vagyunk, hogy nem kell több! Jusson eszünkbe mindenkor, amit többször is hangsúlyoz az apostol: „Minden a tiétek!” (1Korinthus 3,21).
2.
MIBŐL ADHATTAK a korinthusiak másoknak? Mivel a korinthusiak Jézus Krisztusban meggazdagodtak, ezért volt miből adniuk.
Szívük tele volt hálával, minden látható szegénységük ellenére, hiszen Jézus Krisztusban az ember először mindig azt látja, amije van, ami az életében jó, és nem azt látja meg azonnal, ami nincs, vagy ami kifogásolható. Jézus Krisztus pontosan ezt hangsúlyozza, amikor így szól, hogy akinek van, annak adatik, vagyis aki tudja, hogy neki mennyi mindene van, az még kaphat; – de aki azt hiszi, hogy őneki nincs, mert nem látja meg azt, amije van, attól azt is elvehetik, amije ténylegesen van (Máté 25,29). A hálatelt szív mindig meglátja Isten ajándékait. A hálatelt szív azt is tudja, hogy ezeknek az ajándékoknak csak egy része az övé, a többit tovább kell adnia, hiszen ezek olyan javak, amelyek valójában nem az övéi, csak az Úr őnála rakta le azokat, továbbítás céljából. A korinthusiak tehát hálából adtak.
A korinthusiak szíve tele volt hálával és felelősséggel, mert ahol Isten iránti hála támad a szívekben, ott annak nyomában azonnal megerősödik a szent felelősségérzet Jézus Krisztus ügye iránt, és a ránk bízottak iránt. Jézus Krisztus ügye nem tőlünk függ, de mégis Istennek úgy tetszett, hogy ránk bízza az ő ügyét ebben a világban. A másik ember iránti felelősségünk pedig abban nyilvánul meg Istennek kedves módon, hogy imádkozunk és cselekszünk a távoliakért is, gondolva például az afrikai éhezőkre, vagy a közel keleti szenvedőkre; de Isten mégis azokat kéri számon rajtunk, akiket a közelünkbe helyezett. Erről a fontos üzenetről sokszor beszéltünk már. A korinthusiak tehát hálából és Isten által támasztott felelősségérzetből adtak.
A korinthusiak, mindezek mellett megelégedettségből adtak. Jézus Krisztus gazdagsága ezt a hármat támasztja fel bennünk: hálaadás, felelősség és megelégedettség. A megelégedettség lelkületét próbálom világosan meghatározni, az ajándékozás kapcsán. Az e-világi gazdagság és szegénység ugyanis igen relatív, viszonylagos és múlandó dolgok, ezért bátran közelítsük meg a kérdést a szegénység felől, hiszen Jézus Krisztusban meggazdagodva, nincs az a szegény, aki szegénységéből ne tudna valamit adni a mellette élőnek. Ezt a „hangzatos szegények” gyakran elfelejtik. A mai igeszakaszban azt olvassuk a korinthusiak adakozó lelkületéről, hogy „szegénységükből a jószívűség gazdagsága lett” (2-3). Mit jelent ez a megelégedettség, az „adni tudás művészetére” nézve? Soha nem felejtem el egyik ismerősöm szavait: „Tudod, este mindig átgondolom a napomat, még ha aznap sok kudarc is ért, vagy sokan bántottak, és ilyenkor is akkor fekszem le nyugodtan, ha eszembe jut legalább egy valaki, akivel én azon a napon figyelmes voltam, vagy valamit valakinek megköszöntem”. Azóta is meghatározóak ezek a gondolatok számomra. Ezzel azt is kimondtuk, ami az ajándékozás vagy az adni tudás szempontjából lényeges, hogy soha nem csak látható javakkal lehet adni a másiknak. Ezért tényleg nincs az a szegény, aki valamit ne tudna adni a másiknak.
3.
Tehát a korinthusiak Jézus Krisztus gazdagságában részesültek, ezért hálából, felelősségből és megelégedettségből adhattak másoknak. Ezek után az apostol a cselekvő, szolgáló szeretet gyakorlati jellemzőit sorolja fel, vagyis azt, hogy HOGYAN ADHATTAK a korinthusiak másoknak.
A krisztusi szeretet mindig a cselekvésben, a cselekvés valódiságában, vagyis Istennek kedves módjában mutatkozik meg (8; 11). A korinthusiak esetében a cselekvés valódisága abban lett láthatóvá, hogy ők örömmel, önként, önzetlenül adtak másoknak. Örömmel adtak (2), hiszen a jókedvű adakozót szereti az Isten (2Korinthus 9,7). Önként, vagyis készséggel adtak (12). Valamint önzetlenül adtak másoknak, ami azt jelenti, hogy nem egy üzleti, számító viszony vezérelte őket, hiszen nem vártak érte viszonzást. Jézus Krisztus nélkül azonban minden viszonyunk „Két önzés titkos párbaja, semmi egyéb” (Szabó Lőrincz).
Isten azonban mindig gondoskodik arról, hogy miközben mi örömmel, önként és önzetlenül adunk másoknak, azon közben ő a mi szükségeinket is betöltse (Filippi 4,19). Vagyis a szeretetszolgálatban nem számító üzleti viszonyról van szó, de mégis érvényesül a kölcsönösség, mert aki másokat felüdít, az maga is felüdül (Példabeszédek 11,25). Tehát jobb adni, mint kapni (Cselekedetek 20,35), mert nemcsak az tapasztalja meg az Isten közelségét ebben a szent szolgálatban, akit megajándékoznak, hanem az is, aki ad. Az ajándékozó és a megajándékozott egyaránt felüdül. Közben pedig az ajándékozó szükségeinek betöltéséről is gondoskodik az Úr. A mi Urunk érvényesíti az ajándékozón a jól ismert közmondás bibliai tartalmát: „ma nekem, holnap neked”; vagyis ma én adhatok a másiknak, de holnap én szorulhatok a másik segítségére, és akkor az Úr még ebben az önző világban is mindig küld az övéi számára legalább egy olyan valakit, aki a legnehezebb mélységekben is segítő kezet nyújt a szükségben. Még akkor is küld az Úr legalább egy ilyen segítséget a hitben járóknak, ha azok saját tévedésük miatt kerültek bajba, hiszen nagy az ő irgalma.
A szeretetszolgálatra jellemző az is, hogy Isten erőnk szerint várja tőlünk azt, hogy a másiknak segítsünk (3). Ezt a tényt olyan határozottan hangsúlyozza ez az igeszakasz, hogy többször is kitér erre: abból adjatok, amitek van, a „feleslegetekből” adjatok másoknak (12-14). Persze, hogy mi a felesleg egy ember életében, az már nagyon is hitkérdés. Az apostol itt megfogalmaz egy olyan gondolatot, amiről a mi mostani, európai viszonyaink között külön igehirdetést lehetni tartani: „Ugyanis azért, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek ne legyen nyomorúságotok” (13). Erő szerint adni persze azt is jelenti, hogy lehetnek az életünkben olyan próbatételek, adódhatnak olyan életszakaszok, amikor erő felett is kell adnunk a másiknak (3), de ebben az időszakban a mi Urunk megadja hozzá a mennyei erőt és muníciót.
*
Gyönyörű tanítás ez a szolgáló szeretetről, vagyis a szeretetszolgálatról, „az adni tudás művészetéről”.
Jézus Krisztusban gazdaggá lettünk; – ezért hálából, felelősségből, megelégedettségből adunk a másiknak; – örömmel, szent kölcsönösségben és erőnk szerint.
Az igaz egyház három ismertetőjegye tehát az Ige hirdetése, a sákramentumok kiszolgáltatása és a szeretetszolgálat gyakorlása, a fentiek szerint.
Az Úr segítsen bennünket ebben.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2016. november 13.
Textus / Lekció: 2Korinthus 08,01-15
Igehirdető: Steinbach József