“(14) Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt;
(15) és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.
(16) Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük.
(17) Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.
(18) Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.
(19) Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét.
(20) Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel!”
(2Korinthus 5,14-20)
Az idei ökumenikus imahét vezérigéje az imént felolvasott bibliai szakasz, amely a reformáció ötszáz éves jubileumának esztendejében nemcsak az ökumenikus imanyolcadot, hanem a reformációi ünneplésünket is meghatározza.
Az apostol szenvedélyesen józan, boldog, egyszerű és mégis bizonyossággal megáldott vallomását hallhattuk, miszerint: – a Krisztus szeretete szorongat bennünket, – mert ez a szeretet kiengesztelte a világot Istennel (tehát nem mi engeszteljük ki az Istent, hanem pont fordítva történik mindez), – ezért Krisztus szorongató, megváltó szeretete megengesztelődésre hív bennünket keresztyéneket, – hogy aztán a békéltetés szolgálatát végezhessük a világban is.
Ennek a gyönyörű Igének „szíve” a 17. vers: „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” A békéltetés szolgálatának forrása, tartalma, ereje ez az Istentől való „új” (18). Fontos tehát, hogy megértsük, megtapasztaljuk ezt a krisztusi újat, és részesedjünk abból.
1.
Tegyük fel őszintén a kérdést: VAN ÚJ? Milyen újról van itt szó? (17)
Tényleg elmúltak a régiek, és újjá lett minden? Nem valami szép költészetről van itt szó, esetleg valami vallási rajongásról, vagy mesterkélt teológiáról, amelyek kivetítik az ember új iránti vágyát, de azokra durván rácáfol a mindenkori valóság.
Sajnos ez a kérdésfelvetés nemcsak őszinte, hanem egyben biblikus is. Gondoljunk csak Salamon királyra, aki mindennek pontosan utánajárt, mindent megvizsgált, feltette magának az élet legnagyobb kérdéseit, és végül arra a megállapításra jutott, hogy nincs semmi új a nap alatt (Prédikátor 1,9).
Egy kárhozatos spirálban élünk, vagyis ugyanazok a bűnök terhelnek bennünket évszázadok óta, legfeljebb új módszerekkel műveljük, és új arculattal jelenítjük meg a régit. Nincs semmi új a nap alatt, hiszen a kárhozatos régi uralmát mutatja a könyörtelen valóság.
Valójában hiábavaló az ifjú, buzgó és bátor lelkesedés, amely hangsúlyozza, hogy majd mi megmutatjuk, hogyan kell „jobban csinálni”, majd mi megújítjuk az egyházat és a világot. Aztán az emberélet útjának felén alább hagy a lelkesedés, mert rá kell döbbennünk arra, hogy mi sem vagyunk jobbak az előttünk jártaknál. Ekkor legfeljebb még arra futja az önhittségünkből, hogy ha nekünk nem sikerült, majd a gyermekeink elhozzák a várva várt megújulást.
De sajnos Salamon királynak van igaza, mert nincs semmi új a nap alatt.
A folytonos új utáni vágyat azonban ne becsüljük le, mert ez a nyomorult ember segélykiáltása is lehet, amelyben tudva-tudatlanul is beismeri, hogy nagyon nem jó az, ami most van; – nem jó, és fáj a „régi”.
2.
Igeszakaszunk azonban azt hangsúlyozza, hogy a régi helyett teljesen újat teremt az Isten (17-18). Ez a megváltás, és az ebből fakadó újjászületés, megigazulás, megszentelődés, megdicsőülés csodája (Róma 8,29-30). Van tehát Istentől való, a régit ténylegesen leváltó, valóságos új; – azaz VAN VALÓSÁGOS ÚJ! Van valóságos megújulás! Éppen ez a mai Ige evangéliuma. (14-16)
Tehát inkább azt a kérdést tegyük fel ezek után, hogy miben áll ez az új, amiről igeszakaszunk beszél? Mi ennek az újnak a tartalma?
Az apostol világosan fogalmaz, amikor erről az újról úgy beszél, hogy ezentúl senkit nem ismerünk test szerint (16). A régi ugyanis a test szerinti ismeretet jelenti, a „testi szemekkel” való látást, amely lehet konkrét, átfogó, zseniális; de mégis korlátozott, mert a test szerinti ismeret a dolgokat, eseményeket, embereket önmagukban, vagy az aktuális terület és divat nézőpontja szerint szemléli.
Az új tartalma csak a Szentlélek által megvilágosított mennyei ismerettel lehetséges, amely által a dolgokat, történéseket, embereket az élő Isten mércéje szerint értékeljük, abban a rendben, ahogy Ő ezt kijelentette nekünk. Hisszük ugyanis, hogy Isten ismerete a tökéletes ismeret, ezért Ő az egyetlen, aki helyesen képes értékelni. Hisszük azt is, hogy Isten kezében futnak össze a szálak, ezért amit Ő helyesnek tart, azon áldás nyugszik meg, amit azonban Ő megítél, az könyörtelenül elbukik.
A test szerinti ismeret, és a mennyei ismeret között ég és föld a különbség (Ézsaiás 55,8). Hogy világosan értsük a kettő közötti különbséget, néhány bibliai példát említek. Ezekre tekintve, az Istentől való új tartalma, mibenléte is világosabbá lehet számunkra. Ezek a példák abban is megerősítenek bennünket, hogy létezik valóságos, maradandó megújulás, Isten szerinti új, amit Ő készített el nekünk.
A kis zsidó nép mindig vonzódott a nagy Egyiptomhoz. Számos nyoma van ennek a Bibliában. Egyiptom akkorra kiművelt kultúrával, működő államapparátussal, látványos hatalommal rendelkező birodalom volt. Ez mindig kísértést jelentett Izrael parányi népe számára. A próféták azonban óvták Isten népét ettől a kísértéstől, a test szerinti ismerettől, ezért hangsúlyozták, hogy Egyiptom egy törékeny nádszál, vagyis látványos, de nem valóságos hatalom (Ezékiel 29,6). Ezért Isten népe az Úrban bízzon, és ne törékeny nádszálban. A valóságos megújulás forrása és tartalma ez a mennyei látás, amely a régit megkülönbözteti az újtól, és amelyik Isten szemével lát és értékel.
Két újszövetségi példát is említek röviden, ugyanerre nézve. A farizeusok Jézus Krisztus korában vallásos zsenik voltak, szuperhívők, a kegyesség netovábbjai; – Jézus Krisztus mégis azt mondja róluk, hogy olyanok, mint a meszelt sírok, amelyek kívül rendben vannak, de belül tele vannak mindenféle tisztátalansággal (Máté 23,27).
Gondoljunk még a bolond gazdag példázatára, hiszen a gazdagság, a vagyon, az ezzel járó hatalom és csillogás minden korban kísértése az embernek, Isten népének is. Jó tehát meghallani, hogy Jézus Krisztus azt mondja ennek a gazdagnak: látszólag sikeres vagy, sokra vitted, és akkor mi van, hiszen holnap meghalsz, mi lesz utána veled? (Lukács 12,20)
Lám, van valóságos új, de ezt csak mennyei látással, az Isten kijelentéséből kiindulva fedezhetjük fel.
3.
Az apostol egyértelműen kimondja, hogy van valóságos új, amely mennyei ismerettel látható és tapasztalható meg; de az apostol ennél is konkrétabban fogalmaz, amikor azt hangsúlyozza, hogy JÉZUS KRISZTUS EZ AZ ÚJ. (18-21)
Tehát a kérdés nem csupán az, hogy van-e valóságos új; – nem is csupán az a kérdés, hogy miben áll ez az új, vagyis mi ennek az újnak a tartalma; – hanem a leglényegesebb kérdés az, hogy kiben áll ez az új, ki ennek az újnak az „ereje”.
Az apostol kimondja, hogy az Úr feltámadása világossá tette, hogy Jézus Krisztus a valódi, legtökéletesebb, „legújabb új” (15). Őnála jobb nincs. Ő elég. A reformáció „egyedül Krisztus” hitvallása ugyanezt hangsúlyozta. Jézus Krisztusban végre ki lehet lépni a bűnös régi kárhozatos körforgásából, amely az állandó megújulási kényszerben is valójában ezt a régit variálja.
Ez azt is jelenti, hogy Jézus Krisztusban adatik nekünk is ez a valódi, maradandó új. Ezt vegyük komolyan.
Igaz ugyan, hogy gyakran kimozdulunk, kizökkenünk a mi Urunk újat ajándékozó kegyelméből. Ehhez elég egy váratlan fordulat, egy indulatra ingerlő megaláztatás, vagy a testi fájdalom nyilallása. Ilyenkor azonban lehet imádkozni: könyörülj Urunk, ne engedj el!
Jézus Krisztusban részesülhetünk egyedül ebből az újból. Ez a tény megvéd bennünket minden önhittségtől, hívő gőgtől, hiszen a valódi megújulás nem a teológiánktól, bibliaismeretünktől, igecitátumainktól, nem is a tanrendszerünktől és a kegyességünktől függ, hanem egyedül Jézus Krisztustól. Persze Jézus Krisztusban mindezek adatnak nekünk, de nem ezek ajándékozzák az üdvösséget.
Jézus Krisztusban részesülhetünk egyedül a maradandó újból. Ez a tény megóv bennünket a csüggedéstől és a kétségbeeséstől is. Ha ugyanis önmagunkra tekintünk, akiket még sokféleképpen kísért a régi, joggal elcsüggednénk. Jegyezzük ezért meg, hogy ne önmagunkra tekintsünk, hanem Jézus Krisztusra.
Jézus Krisztus a valóságos új, Jézus Krisztusban adatik ez a maradandó új vagyis Ő ennek az újnak az „ereje”. Ez az új pedig abban mutatja meg erejét, hogy az újjászületett ember mindig a megengesztelődés szolgálatát végzi. Isten ugyanis Jézus Krisztusban kiengesztelte a világot önmagával, és ránk bízta a békéltetés szolgálatát (18). Boldogok azok, akik békét teremtenek (Máté 5,9).
A békéltetés szolgálata önmegtagadással lehetséges (15). Ez az önmegtagadás azt jelenti, hogy a nagy parancsolat rendje szerint (Máté 22, 34-40), Jézus Krisztusnak élünk, ami azt jelenti, hogy a másik embernek élünk, és ebben a szolgálatban teljesedik ki a saját életünk is, miközben az önmegtagadás éppen ezért keresztyén értelemben soha nem jelenthet önfeladást.
Azt most nem is részletezem, hogy milyen nagy szükség lenne a békéltetés szolgálatára az élet minden területén, házasságban, családban, gyülekezetben, egyházban, vallási életben, társadalomba, közéletben, világban.
A békéltetés szolgálata valójában azt jelenti, hogy győzedelmesen szenvedő szeretettel járunk ebben a világban. A krisztusi szeretet ugyanis felvállalja a másikért a szenvedést, hátrébb lép a másik emberért, különösképpen azokért, akiket az Isten mellé helyezett; – de a szenvedéssel járó szeretetet, a hívő ember, Jézus Krisztus feltámadására tekintve mindig, mint a győzelem egyetlen lehetőségét éli meg, és gyakorolja azt. Az ugyanis lehetetlen, hogy az erőszaké legyen a végső szó. Jézus Krisztus feltámadásával a lényeg eldőlt. Az ég és a föld elmúlnak. Isten országa pedig örökké megmarad (Máté 24,35).
*
Áldott legyen az Isten, hogy van új a nap alatt, valóságos és maradandó új, Jézus Krisztusban.
Őbenne a régiek elmúltak, és valóban újjá lett minden.
Aki Jézus Krisztusban van, új teremtés az. (17)
Istentisztelet, Balatonalmádi-Balatonfűzfő, 2017. január 15.
Textus / Lekció: 2Korinthus 05,14-20 (17)
Igehirdető: Steinbach József