(1) Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: Meddig bánkódsz még Saul miatt? Hiszen elvetettem őt, és nem marad Izráel királya! Töltsd meg olajjal a szarudat, és indulj! Elküldelek a betlehemi Isaihoz, mert az ő fiai közül választottam magamnak királyt!
(2) Hogyan mehetnék oda? – kérdezte Sámuel. – Ha meghallja Saul, megöl engem. De az Úr ezt felelte: Vigyél magaddal egy üszőt, és mondd ezt: Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az Úrnak.
(3) Azután hívd meg Isait az áldozati lakomára! Én pedig majd a tudtodra adom, hogy mit kell tenned: azt kend fel, akit én mondok neked!
(4) Sámuel úgy is tett, ahogyan megmondta neki az Úr. Amikor megérkezett Betlehembe, remegve mentek eléje a város vénei, és azt kérdezték: Békés szándékkal jöttél-e?
(5) Békés szándékkal – felelte. – Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az Úrnak. Szenteljétek meg magatokat, és jöjjetek el velem az áldozati lakomára! Miután szentnek találta Isait és fiait, meghívta őket az áldozati lakomára.
(6) Amikor megérkeztek, és meglátta Elíábot, ezt gondolta: Biztosan ez lesz a felkent, aki most itt áll az Úr előtt.
(7) De az Úr ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.
(8) Ekkor Abínádábot szólította Isai, és odavezette Sámuel elé, de ő ezt mondta: Őt sem választotta az Úr.
(9) Azután Sammát vezette oda Isai, de Sámuel ezt mondta: Őt sem választotta az Úr.
(10) Hét fiát vezette így oda Isai Sámuel elé, de Sámuel ezt mondta Isainak: Ezeket nem választotta az Úr.
(11) Majd megkérdezte Sámuel Isaitól: Itt van az összes fiad? Hátra van még a legkisebb – felelte ő –, de ő éppen a juhokat őrzi. Erre Sámuel ezt mondta Isainak: Üzenj neki azonnal, és hozasd ide, mert addig nem ülünk le, amíg ő meg nem érkezik.
(12) Érte küldött tehát, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt. Akkor ezt mondta az Úr: Rajta! Kend föl királlyá, mert ő az!
(13) Sámuel pedig fogta az olajos szarut, és testvérei körében fölkente őt. Akkor az Úr lelke szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt. Sámuel pedig elindult, és elment Rámába.
(14)Saultól viszont eltávozott az Úr lelke, és egy gonosz szellem kezdte gyötörni, amelyet az Úr küldött.
(15) Akkor ezt mondták a szolgái Saulnak: Látod, Istennek egy gonosz szelleme gyötör téged.
(16) De a mi urunknak csak szólnia kell, és szolgáid készek keresni egy embert, aki ért a lantpengetéshez. És ha majd Istennek a gonosz szelleme megszáll, akkor ő játszik majd valamit, és jobban leszel.
(17) Saul így felelt a szolgáinak: Keressetek hát nekem egy embert, aki szépen tud játszani a lanton, és hozzátok ide hozzám!
(18) Ekkor megszólalt az egyik legény, és ezt mondta: Én láttam a betlehemi Isai egyik fiát, aki tud lanton játszani; derék férfi, harcra termett, okos beszédű, daliás ember, és vele van az Úr.
(19) Saul tehát követeket küldött Isaihoz ezzel az üzenettel: Küldd el hozzám Dávidot, a fiadat, aki a juhokat szokta őrizni!
(20) Isai pedig fogott egy szamarat, arra kenyeret, egy tömlő bort meg egy kecskegidát rakott, és elküldte Saulnak a fiával, Dáviddal.
(21) Dávid megérkezett Saulhoz, és a szolgálatába szegődött. Ő pedig igen megszerette, és a fegyverhordozója lett.
(22) Akkor ezt üzente Saul Isainak: Hadd szolgáljon engem Dávid, mert igen megkedveltem!
(23) És valahányszor Istennek az a szelleme megszállta Sault, fogta Dávid a lantot, és játszott rajta valamit. Saul ilyenkor megkönnyebbült, jobban lett, a gonosz szellem pedig eltávozott tőle.
(1Sámuel 16,1–18)
(Textus: 1Sámuel 16,13)
Pünkösd utáni vasárnapon, Szentháromság vasárnapján ez az imádság fakadhat fel a szívünkből: Jöjj, Szentlélek Úr Isten!
A felolvasott igeszakasz üzenete erre az imádságra indít bennünket: Jöjj, Szentlélek Úr Isten!
Szentháromság vasárnapján Jézus Krisztus megkeresztelkedésének történetét gyakran említik (Máté 3,13–17). Itt együtt látjuk a Fiút, középen, akiről küldetése elején igehirdetést mond az Atya, és akire kitöltetik a Szentlélek; – az a Lélek, aki Jézus Krisztus halála, feltámadása és mennybemenetele után eljött erre a világra, hogy az egyház korszakában Jézus Krisztus megváltó szeretetéről tegyen bizonyságot, az Ő visszajöveteléig, amikor teljessé lesznek rajtunk Isten ígéretei.
A mai Igéből világossá lesz, hogy Isten Lelke az Ószövetségben is ugyanolyan konkrétan működött, mint Jézus Krisztus megváltó szolgálata során, és pünkösd után; – sőt, ott volt már a teremtéskor is Isten örök Lelke (1Mózes 1,2).
Isten Lelke három területen fejti ki munkáját. Ő éltet mindeneket. Ő adja életünk egy pontjától az élő hitet Isten kiválasztó kegyelme szerint, és hív el a csendes szolgálatra az Ő gyülekezetében, látható egyházában. Rendkívüli feladatokban, életszakaszokban pedig Ő adja meg az erő feletti úthoz az erő feletti erőt (1Királyok 19,7; Mikeás 3,8). Az első a Szentlélek általános munkája mindenkiben, az utóbbi kettő az Úr Lelkének szolgálatba állító munkája az övéiben. Isten Lelke éltet, kitölt és betölt. Nem szójátékról van szó, hanem arról, hogy a Szentlélek eme három munkáját megkülönböztessük egymástól.
Isten Lelkének munkája, „jelenléte” a mai igeszakasz három főszereplőjében, három különböző módon figyelhető meg. Ez a háromféle „Lélek-jelenlét” hordozza ezen a vasárnapon számunkra az üzenetet.
1.
AZ ÚR LELKE ELTÁVOZOTT SAUL KIRÁLYTÓL (14–23).
Isten elvetette Sault királyt, ami a feladatot, a tisztséget illeti (1). Isten elvette Sault királytól a rendkívüli feladathoz szükséges Szentlelket.
Mi legalábbis ennyit mondhatunk.
Saul király sok engedetlenséget követett el, Isten minden figyelmeztetése ellenére, minden határt átlépett, és egy pont után azt mondta, hogy „elég volt”, megítélte és királyságában elvetette Sault.
Saul királytól tehát elvette Isten a rendkívüli feladatot, és az ahhoz szükséges rendkívüli erőt ajándékozó Szentlelket.
Saul király ennek ellenére mégis a feladatban maradt. Annak ellenére, hogy a „királysághoz” szükséges Lélek rendkívüli ereje már nem maradt vele.
Nincs ennél veszélyesebb. A rendkívüli feladatban, tisztségben, pozícióban maradni úgy, hogy az Isten a szentlelkes mandátumot már megvonta tőlünk; – ez a legveszélyesebb „vállalkozás”, a legnagyobb engedetlenség.
Látjuk is ennek következményeit Saul király életében. Az ilyen ember ettől kezdve nemcsak károkat okozhat, romobolhat; nemcsak nevetségessé vgálhat eközben, bohócot csinálhat magából; hanem a gonosz kezdi el gyötörni, ahogy Saulnál is ezt látjuk.
Jól értsük az itteni szentírási részt (14–16). Isten senkire sem küld gonosz lelket, hanem ha valakitől eltávozik Isten Lelke, például egy rendkívüli feladat kapcsán, és az illető engedetlenül mégis a feladatban akar maradni, görcsösen ragaszkodva ahhoz, azt könnyen „birtokba veheti a gonosz”.
Saul egyre idegesebb lett, hiába próbálták gyógyítani bármiféle terápiával, ez esetben a zeneterápiával, engedelmes hit nélkül mindez csak hiábavaló technika, reménytelen „öngyógyítás”. Gyakorlatiasabban megfogalmazva, ha egyre idegesebbek, frusztráltabbak, agresszívebbek vagyunk egy adott helyzetben, át kell gondolnunk azt az Úr színe előtt, hogy tényleg a helyünkön vagyunk-e, amihez kaptuk is az Úr Lelkét: rendkívüli feladathoz a rendkívüli erőt?
Ha pedig ez az időszak lejár, akkor marad a rendkívüli feladat után a csendes, nem harsány szolgálat, amit folyamatosan ad az Úr, szívünk utolsó dobbanásáig.
Saul király a rendkívüli feladat és „Lélek-erők” után nem akarta elfogadni a csendes szolgálatot, vagyis a hit és szolgálat Lelkét.
Ez már „lelki halál”. Saul elutasította az Úr szolgálatba állító Lelkét, mert a rendkívüli feladat után nem fogadta el a csendes szolgálatot; így csak az éltető Lélek maradt meg benne, mint mindenkiben. De ekkor úgy élünk, hogy valójában halottak vagyunk (Jelenések 3,1).
Jöjj, Szentlélek Úr Isten!
Óvj meg bennünket ettől!
Add, hogy a rendkívüli feladat után el tudjuk fogadni a csendes szolgálat Lelkét.
2.
Nézzük az igeszakasz második főszereplőjét, Sámuel prófétát. Az Úr Lelke eltávozott Saul királytól, de AZ ÚR SZOLGÁLATBA ÁLLÍTÓ LELKE VÉGIG SÁMUEL PRÓFÉTÁN MARADT (1–5).
Sámuel próféta a rendkívüli feladatból már elköszönt.
Pont akkor, amikor ennek az Isten szerinti ideje volt, amikor az Úr ezt a rendkívüli feladatot és az ehhez szükséges rendkívüli erőt megvonta tőle.
Ekkor Sámuel el is búcsúzott a konkrét feladatból (1Sámuel 12).
De éppen a mai igeszakasz bizonyítja, hogy élete utolsó percéig, a konkrét feladat, tisztség után is végezte az Úrnak tetsző csendes szolgálatot; – a csendes, de határozott, áldott „prófétaságot”.
Áldott az ilyen ember. Egy harsány világban, egyházi világban is, áldott a háttérben hűséggel, csendesen szolgáló hívő ember. Sok ilyen „szolgatárs” kellene; – sajnos egyre kevesebb ilyen van.
Sámuel próféta ehhez a csendes szolgálathoz is kapta az Isten Lelkét, ahogy minden valóban hívő ember is kapja ezt a Lelket.
Hiszen Isten Lelke, aki hitre segít, egyben az Úr ügyében csendes de odaadó, szorgalmas szolgálatra is elhív.
Aztán jön egy szakasz, amikor rendkívüli feladatra hív el, és ahhoz rendkívüli erőt is ad az Ő Lelke.
Majd amikor ez letelt, akkor ismét visszaállít a csendes szolgálatra.
Sámuel prófétával ez történt. Őrajta végig megmaradt az Isten szolgálatba állító Lelke.
Ez a csendes szolgálat engedelmesen, emberségesen, az isteni jövőre való nyitottságban telt el.
Sámuel próféta végig engedelmeskedett az Úrnak. Egyre érettebb hittel hallotta meg Isten szavát, benne az üzenetet és Isten akaratát, amit soha nem kevert össze a saját akaratával. Ezzel az engedelmességgel hirdette meg, mint az Úr prófétája, Saul király szolgálata kapcsán Isten elvető határozatát. Vagyis Sámuel nem vitatkozott az Úrral. Végig engedelmes maradt. A csendes szolgálatban is hűséggel adta tovább azt, amit az Úr rá bízott (1Korinthus 4,2).
Engedelmessége azonban nem tette Sámuelt embertelenné. Olyan sok komoly, hívő embert ismerek, akik a „hit bajnokai”, és egyben olyan ridegek, tapintatlanok, kegyetlenek, akik a partvonalról mutogatnak arra, aki elbukott. Valahol, sokan vagyunk ilyenek. Az Úr látja ezt. Sámuel bánkódott Saul bukásán (1). Ez fontos. Ez nekem „tetszik”. A hívő ember engedelmes és emberséges egyszerre. Isten is így mutatta meg emberségét a Jézus Krisztusban. Hiszen a hívő embernek tudnia kell, hogy ő is kegyelemből él, ő sem tökéletes. Ezért soha nem tud „örülni” mások bukásán, hanem mindig az elbukott mellé áll; – figyelmezteti, segíti, imádkozik érte.
Sámuel azért lehetett engedelmességében is emberséges, mert az Isten által készített jövő felé nyitott ember felé; reménységgel teli ember volt. Ez mutatkozik meg abban, ahogy Isten útmutatása szerint Isai fia, Dávid felé fordul, aki az örök élet királyának, a megváltó Jézus Krisztus „ősapja” (4–13). Ezért nem lett úrrá Sámuelen a félelem, noha ebben a csendes szolgálatban már félt, például attól, hogy Betlehembe menet Saul megöleti (2). De Isten Lelke nem engedte, hogy a félelem úrrá legyen rajta. A krisztusi jövő felé nyitott emberen ugyanis nem lehet úrrá a félelem, még ha sokszor és sokféleképpen félne is. A krisztusi jövő felé nyitott ember nem panaszkodik, elsősorban nem azt látja, ami rossz, hanem ami hálára indít, ami van. A krisztusi jövő teszi képessé erre, vagyis Isten Lelke, a csendes szolgálatban is.
Jöjj, Szentlélek Úr Isten, tarts meg bennünket a rendkívüli szolgálat után a csendes, hűséges szolgálatban mindvégig, a tevékeny de nem harsány hívő életben, az üdvösségben.
3.
Nézzük az igeszakasz harmadik főszereplőjét, Dávidot. Az Úr Lelke eltávozott Saul királytól; – az Úr szolgálatba állító Lelke végig Sámuel prófétán maradt (1–5); – és AZ ÚR RENDKÍVÜLI TISZTSÉGBE RENDELŐ LELKE DÁVIDRA SZÁLLT (13).
Dávid, a mai Igében Isten akarata szerint felkent új király, ettől kezdve végig rendkívüli feladatot kapott az Úrtól.
Ehhez a rendkívüli feladathoz ettől kezdve végig kapta az Úr Szentlelkének rendkívüli erejét.
Ez a Lélek a felkenetésekor reá szállt, vele volt és vele is maradt (13).
Ez a Lélek, Isten Szentlelke, minden méltatlansága ellenére is vele maradt.
Ennek a rendkívüli feladatnak lényege az volt, hogy Jézus Krisztusra mutasson, az Úr útját, a világ megváltójának eljövetelét előkészítse, Isten rendelése szerint.
Itt Isten cselekszik, üdvterve szerint.
Itt minden pontosan megtervezett, értünk.
Itt Isten megváltó szeretet működik.
Láttam egy gyönyörű fotót, egy kifakadni kész rügyet, egy barka-ágat. A fotó kristálytisztán a kipattani kész rügyre élesített. Mögötte minden elhomályosult. De a homályban is kivehető volt a körvonalakból a bokor, ami az ágat és a rügyet hordozta, háttérben egy út, irány, a környezet… De mindezeknek a „rügy” adott most értelmet, tartalmat, nélküle értelmetlen homály az egész. Igen, ilyen az életünkben Jézus Krisztus, az üdvösség, az örök élet, a feltámadás evangéliuma. Szolgálatunk lényege a rendkívüli és a csendes szolgálatban is csak ez: Jézus Krisztusra élesíteni, Őrá mutatni; – arra a rügyre, aki már kifakadt, virágba borult, gyümölcsöt termett érettünk.
Ez vonatkozik ránk is, Isten népének, Isten gyermekeinek szolgálatára, a rendkívüli és a csendes szolgálatban is.
Aki Jézus Krisztusra mutat, azzal vele van az Úr (Máté 1,23), Lelke által, és vele is marad, mert az Ő szeretetétől senki nem választhat el bennünket (Róma 8,38).
Aki Jézus Krisztust képviseli, attól soha nem vonja meg az Úr az Ő Lelkét.
Ez a Jézus Krisztus abban a Betlehemben született, ahonnan Dávid is származott (1).
Ez a Betlehem jelentéktelen, névtelen település (Mikeás 5,1).
Isten mégis kiemelte ezt a városkát, kezdettől fogva, hiszen Jákób itt temette el Ráhelt; – itt élt Ruth, aki szerepel Jézus nemzetségtáblázatában; – és itt lakott Isai, Dávid apja, Jézus Krisztus ősapja.
Jelentéktelen városkában, egy jelentéktelen családot választott ki az Úr a legnagyobb szolgálatra.
Isten a világ „jelentékteleneit” választotta ki. Nincs reménytelen helyzet. Őbenne nincs (1Korinthus 1,26–31).
Érdekes, hogy Dávidot a felkenetése után már dalisának, deréknek, okosnak, tehetségesnek mondják, mert másként látunk valakit a „csúcson” (18), de ez gyarló látásmód, mert Dávid életének lényege, hogy ővele volt az Úr (13). Isten kiválasztó kegyelmének, szuverén döntésének titka ez, mint minden, amiről ma szó volt.
Jöjj, Szentlélek Úr Isten!
Add, hogy rendkívüli feladatainkban és csendes szolgálatankban is tudjuk, hogy az Úr Lelke szállt ránk, velünk van az Úr, és velünk is marad!
Add, hogy éppen ezért abbahagyjunk minden panaszkodást, egymás bántását, a felesleges vitákat, és élesítsünk az Úr Jézus Krisztusra, az általa készített jövőre. Ez ad értelmet mindennek.
*
Jöjj, Szentlélek Úr Isten!
Segíts hitre, hogy ne csak legyünk, hanem éljünk is.
Adj rendkívüli erőt a rendkívüli feladathoz.
Adj bölcsességet, engedelmes emberséget, krisztusi jövőre való nyitottságot a csendes szolgálathoz, ha a rendkívüli szolgálat ideje letelt. Cselekedd, hogy tudjuk elengedni azt, amit Te már elvettél tőlünk, hogy mással, csendesebb és akár „értékesebb” szolgálattal bízz meg egy harsány világban.
Adj örök életet, ha az itt éltető Lelket is megvonod tőlünk, hiszen akkor lesz miénk, Lelked által az élet teljessége.
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2017. június 11.
Textus / Lekció: 1Sámuel 16,01-18 (13)
Igehirdető: Steinbach József