(1) Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület,
(2) akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek.
(3) Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál;
(4) és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.
(5) Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt:
(6) mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel,
(7) hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult;
(8) megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.
(9) Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb,
(10) hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké;
(11) és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.
(Filippi 2,1–11)
(Textus: Filippi 2,8–11)
A Filippi levél legemelkedettebb része, az úgynevezett Krisztus–himnusz.
Ez a himnusz most, pünkösd ünnepén, konfirmációra készülve, a Szentlélek munkájának lényegét tárja elénk.
A Szentlélek Jézus Krisztusra mutat!
A Szentlélek rámutat:
– a megváltó Jézus Krisztusra;
– rámutat a megváltás valóságára;
– valamint rámutat a megváltott emberre.
A Szentlélek a Szentháromság harmadik személye.
De szemléletesebben azt is mondhatom, hogy a Szentlélek az Isten mutatóujja, amely a lényegre irányítja figyelmünket a milliónyi inger tülekedésének rengetegében.
Valahogy úgy, ahogy Keresztelő János is egyértelműen Jézus Krisztusra mutatott bizonyságtételében (János 3,30).
1.
A SZENTLÉLEK RÁMUTAT A MEGVÁLTÓ JÉZUS KRISZTUSRA. (6–8)
Isten Fia, mennyei dicsőségéről lemondott, megalázta magát, érettünk.
Ennek az isteni lemondásnak egyre mélyebb fokozatai vannak.
Isten Fia emberré lett érettünk, eljött a földre, az első karácsonyon.
Ő a testet öltött Isten.
Őbenne velünk van az Isten (Máté 1,23).
Isten Fia meghalt érettünk a kereszten.
Ő a bűnbak. – Az Ószövetség nyelvét használva.
Mert nekünk bűnbak kell, akit okolhatunk, felelősségre vonhatunk, hogy mi nyugodtan kisunnyoghassunk a bajból.
Isten megengedte, hogy Őrá vessük minden bűnünk konkrét vétkeit.
Jézus Krisztus elhordozta bűneinket, hogy mi végre megbocsáthassunk egymásnak.
Velünk van az Isten!
Megbocsát az Isten! (Efezus 4,32)
Isten Fia azonban ennél is mélyebbre szállt érettünk, az örök kárhozat helyére.
Ő az elveszetteket megkereső Isten (Máté 18,11).
Péter levele is hírt ad erről (1Péter 3,19).
Az Apostoli Hitvallásban is megvalljuk ezt a titkot: Alászállt a poklokra.
Eltékozolt, elveszett, kárba veszett életünk börtönébe is utánunk jött, hogy onnan kihozzon bennünket.
Velünk van az Isten!
Megbocsát az Isten!
Üdvösséget ajándékoz az Isten! (Titusz 2,11)
Jézus Krisztusban adja mindezeket nekünk az Isten.
Szemléltetem, miért mondott le dicsőségéről értünk az Úr, miért lett emberré, miért halt meg értünk a kereszten, miért jött utánunk elveszett, kárba veszett életünk börtönébe…
A parókia mindenkié. Jól is van ez így. A fenti raktárszobába valakik be akartak még vinni valamit, pedig az már teljesen tele volt. Azért, hogy beférjen, elkezdték összébb rakni a szoba lomjait. Megemeltek egy nagy dobozt, amelyben itteni szolgálatom első évtizedének igehirdetéseit rendeztem el szép sorban. A doboz kiszakadt, és a sokszáz kazetta szétszóródott. A rag alá rugdalták az egészet, majd irgalmasan letakarták a szánalmas halmot.
Nincs jelentőségük a kazettáknak, hiszen mér emléknek sem jó, talán meg sem szólal, kazettás magnóm sincs már. Az igehirdetések elvégezték szolgálatukat, amikor elhangzottak. Ki kell dobni mind!
Mégis, ahogy észrevettem a sokszáz, gondosan megírt, széthullott, összetört magnókazettát, egy pillanatra megrendültem. Ennyi az emberi élet. Itt minden az enyészeté. Itt minden aláhull, szétesik, szétszóródik, kárba vész, megannyi emberi igyekezet ellenére is. Én már össze nem szedem azokat soha.
Jézus Krisztus azért jött utánunk, hogy összeszedje, üdvösséges rendbe állítsa szétesett, kárba veszett, kárhozatos életünket.
A Szentlélek, a mai pünkösdön, a korabeli Krisztus-himnuszon keresztül rámutat a megváltó Jézus Krisztusra!
2.
A SZENTLÉLEK RÁMUTAT A MEGVÁLTÁS CSODÁJÁRA. (9–11)
Isten Fia, mennyei dicsőségéről lemondott, megalázta magát, érettünk.
De Isten felmagasztalta Jézus Krisztust, mindenek fölé.
Isten felmagasztalta a Fiát úgy, hogy feltámasztotta Jézus Krisztust a halálból, a mi feltámadásunk zálogaként legyőzte a halált, és így a bűn, a betegség, a gonosz hatalmát (1Korinthus 15,20).
Isten felmagasztalta a Fiát úgy, hogy felemelte Jézus Krisztust a mennybe, oda, ahonnan eljött erre a világra.
A menny egy konkrét hely, a láthatatlan világ.
Ugyanakkor a menny az élet teljességének, az üdvösség boldogságának helye.
A menny az a hely, ahol Isten az Úr, és ezt ott már mindenki elismeri, térdre borulva, a színről színre látásában (1Korinthus 13,12).
Ahol pedig Isten az Úr, ott az ember újra eredeti szentségében és ártatlanságában él.
Isten felmagasztalta Fiát úgy, hogy elküldte Szentlelkét nekünk, Jézus Krisztus visszajöveteléig.
A Szentlélek a világ teremtésétől kezdve munkált (1Mózes 1,2).
Pünkösdkor azonban Isten kitöltötte az Ő Lelkét népére, hogy Jézus Krisztus felmagasztalása által jelezze: elfogadta Fia váltságáldozatát.
Mi tehát megváltott emberek vagyunk!
Jézus Krisztus megalázta magát érettünk; – de felmagasztalta Őt az Isten; – feltámadt; – felment a mennybe, ahol minden térd meghajolt előtte; – majd elküldte Lelkét.
Isten ezekkel megpecsételte a megváltó Jézus Krisztus érettünk való alászállását, váltságáldozatát; – azzal, hogy felmagasztalta Őt.
Olyan ez, mint amikor egy régen várt hivatalos papírra végre ráütik a pecsétet; – és ettől kezdve az érvényes, érvényben van; – határozata tény.
Ez még nem jelenti azt, hogy a hivatalos papírral majd hasznosan élni is fognak.
De ez a tényen mit sem változtat.
A megváltás ténye olyan tény, mint az, hogy Jézus Krisztus Úr! (11)
A megváltó Jézus Krisztus az Úr.
Ő a múlt, a jelen és a jövő Ura.
Ő az egyén, a közösség, az egyház, a világ, a kozmosz Ura.
Ő az élet, a halál és a történelem Ura.
Ő a hívő ember életének Ura is.
A megváltás mindig ez!
Felragyog az egyetlen tény: Jézus Krisztus az Úr! Nincs más úr!
Jézus Krisztus az Úr, aki megalázta magát, és akit felmagasztalt az Isten.
Ám, nem elég, ha csak tudjuk ezt, de nem hisszük.
Végképp nem elég, ha csak a színről színre látásban, elkésve döbbenünk rá erre.
Isten Lelke mutatóujj;
– amely rámutat a megváltó Jézus Krisztusra;
– valamint megpecsételi életünkben a megváltás tényét.
3.
A SZENTLÉLEK RÁMUTAT A MEGVÁLTOTT EMBERRE. (1–5)
Pünkösdkor Isten kitöltötte az Ő Lelkét népére, hogy megtapasztalhassák a megváltás csodáját, hogy részesülhessenek abból; – mi is mindannyian.
A Szentlélek a megváltás tényét csodává teszi számunkra.
A Szentlélek felbontja a pecséttel már érvényesített levelet, és azt személyesen is érvényesíti számunkra, élővé és hatóvá teszi bennünk ezt a csodát.
Ezért mi nem csak a színről színre látásban borulunk le az Úr előtt, hiszen akkor már mindenki számára, a leghitetlenebb számára is egyértelmű valóság lesz az Úr uralma.
A Szentlélek által, Jézus Krisztusban, mi már itt, ebben a világban is valljuk, hogy a megváltó Jézus Krisztus az Úr (11).
Ő a múlt, a jelen és a jövő Ura.
Ő az egyén, a közösség, az egyház, a világ, a kozmosz Ura.
Ő az élet, a halál és a történelem Ura.
Ő a hívő ember életének Ura is.
Számunkra ez nemcsak tény, nemcsak ismeret; – hanem szívbéli bizalom és engedelmesség; – vagyis számunkra ez a tény már itt megtapasztalt, megélt valóság, amely újjászüli az életünket, láthatóan megváltott emberekké formál bennünket (Galata 4,19).
A Szentlélek által hisszük, hogy velünk van az Isten, megbocsát az Isten, és üdvözít az Isten; – ahogy ezt a prédikáció első részében kifejtettük.
A Szentlélek által éljük az életünket, újjászületett népként, egyházként, új emberként.
Erről írt az apostol a Krisztus-himnusz előzményeként (1–5).
Erről az igeszakaszról már részletesen szóltam egy héttel ezelőtt.
Most csak ismétlésként, és a teljes szakasz összefüggéseként figyeljünk erre.
A Szentlélek által, Jézus Krisztusban, minden emberlétből fakadó szomorúság, reménytelenség, valamint minden itt megélt tragédia ellenére is van vigasztalás.
A Szentlélek által, Jézus Krisztusban, minden rideg és határtalan emberi kegyetlenség ellenére is van irgalom és könyörület.
A Szentlélek által, Jézus Krisztusban, minden önzés és hiú dicsőségvágy ellenére – elnézést a szószékre nem való kifejezésért, minden mérhetetlen emberi taplóság ellenére is – van alázat.
A Szentlélek által, Jézus Krisztusban, minden gyarló széthúzás, szétszóratás, kárhoztatás ellenére is van Istennek kedves egység és üdvösség.
Olyan ez a Szentlélek által megújult élet, mint amikor mágnes kerül a szétszórt vasreszelék közé.
Ahogy ott a mágnes, a legkisebb vasreszelékszemcse is minden vita nélkül, az igazodás boldog szabadságában találja meg helyét, az isteni üdvösséges rendben.
Ilyen a megváltott ember, ilyen a megváltott nép: – aki nemcsak az értelmével tud a megváltás tényéről; – és nem csak elkésve, a színről színre látásban döbbenhetett rá erre a tényre, mert addig lezárva hagyta a pecsételt, pedig már érvényben lévő határozatot; – hanem Isten Lelke által részesülhetett is abban.
*
A Szentlélek „ujja” rámutat:
– a megváltó Jézus Krisztusra;
– rámutat a megváltás valóságára;
– valamint rámutat a megváltott emberre.
Pünkösdi istentisztelet, konfirmáció, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2018. május 20.
Textus / Lekció: Filippi 02,01-11 (08-11)
Igehirdető: Steinbach József