(10) Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok.
(11) Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van.
(12) Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt.
(13) Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.
(14) Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban.
(15) Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Makedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem vállalt velem közösséget, csak ti egyedül,
(16) mert egyszer-másszor Thesszalonikába is küldtetek szükségleteimre.
(17) Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra.
(18) Átvettem mindent, és bővelkedem. Megvan mindenem, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött jó illatú, kedves, Istennek tetsző áldozatként.
(19) Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban.
(20) A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön-örökké. Ámen.
Filippi 4,10-20
(Filippi 4,11–12)
A filippi levél utolsó szakaszának magyarázatát beosztottuk erre az esztendőre, szinte igeversenként haladva.
A karácsonyi ünnepekig táplál bennünket ez a gazdag mennyei eledel.
Majd az évfordulón összefoglaljuk a 2018-ban végigmagyarázott Filippi levél legfontosabb tanításait, üzeneteit.
Hadd előlegezzem meg az igehirdetések címeit, amelyek mentén haladni fogunk az igemagyarázatokban, advent idején, készülve karácsony ünnepére: – 2018.11.18. Gondoskodni (10); – 2018.11.25. Megelégedni (11–12); – 2018.12.02. Megerősödni (13) – 2018.12.09. Közösséget vállalni (14–17); – 2018.12.16. Bővelkedni (18–19); – 2018.12.24. Dicsőíteni (20); – 2018.12.25. Elköszönni (21–23). Az évfordulón pedig ismételni, összegezni fogunk.
A mai alkalommal Istenünk Igéje megelégedni tanít bennünket!
A megelégedettség szent tudományára tanít bennünket az „Örök élet” vasárnapján a mi Urunk.
Ő megelégedettséggel akar megajándékozni bennünket, ebben akarja megerősíteni népét.
Az örök élet bizonyossága és a megelégedettség ajándéka között biztos összefüggés van a Biblia bizonyságtétele alapján.
Akinek örök élete van, a Jézus Krisztusban, az megelégedett ember.
Aktuális, fontos téma ez, hiszen minden elégedetlen, nyugtalan körülöttünk.
Életünk halálosan vibrál: családban, munkahelyen, egyházban, világban…
Az alábbiak szerint haladunk a mai igemagyarázatban:
Először elviekben, teológiai síkon fogalmazzuk meg, összegezzük a megelégedettségről szóló bibliai tanítást.
Ezután a mai textus alapján igazoljuk az elvi meghatározást.
Végezetül gyakorlati üzeneteket fogalmazunk meg a megelégedettséggel kapcsolatban.
1.
MI A MEGELÉGEDETTSÉG?
A megelégedettség hitből fakadó békesség.
A megelégedettség az élő Istenbe, a feltámadott Jézus Krisztusba, az örök élet Urába vetett hitből fakadó békesség.
A megelégedett ember hittel teszi a dolgát.
Az ilyen ember a maga helyén, a maga lehetőségei között, a maga Istentől kapott talentumaival, szorgalmasan mindent megtesz a rábízott ügyben, kérve az Isten erejét és vezetését szolgálatában.
Tehát a hitből fakadóan elégedett ember látja azt, ami nem jó, amit lehetne jobban, amin változtatni, Istennek kedves módon, jobbítani kell.
A hit által megelégedett ember nem tétlen. Nem a „minden mindegy” legyintéséről van itt szó; végképp nem valamiféle, csalódott beletörődésről beszélünk itt. Távol legyen ez tőlünk! Nem is arról van itt szó, hogy felelőtlenül a szőnyeg alá söpörjük a problémákat, vagy valamiféle általános szeretetre hivatkozva nem vállalunk küzdelmeket, mert az megzavarná a békességünket.
A hit által megelégedett ember felelősen szolgáló, tevékeny ember.
De a megelégedett ember hittel megnyugodni is képes, amikor annak van itt az Istentől rendelt ideje.
A hit által megelégedett ember tudja azt is, hogy nem őrajta fog múlni a világ sorsa.
Ezért az ilyen ember tud elengedni, leengedni, megnyugodni és örülni annak, ami éppen van: szép napokon és nehéz időkben egyaránt.
A hit által megelégedett ember nem zúgolódik folyton, nem a kritika és a bántás hangja határozza meg az életét.
A megelégedett ember megszabadult az emberlét kielégítetlen nyugtalanságának állandó pótcselekvéseitől.
Tegyük hozzá: a legnyomorúságosabb helyzetben pedig a megelégedett ember hittel várja az Úr végső szabadítását, a megváltó Krisztus szeretetének irgalmát, amely bizonyosan időben érkezik.
A kettőt összegezve elmondhatjuk, hogy a hit által megelégedett ember mindenkor ráhagyatkozik a megváltó Úrra: tevékenykedve és megnyugodva egyaránt.
Ez a ráhagyatkozás azt jelenti, hogy bizton tudjuk, az Úr kezében vagyunk, Ő munkálkodik (János 5,17); – így a lényegi dolgok soha nem rajtunk múlnak. Hiszen az Úr általunk, de ellenünkben is megvalósítja üdvözítő akaratát.
Egyszer felhasznál, és általunk „harcol” a szeretet eszközeivel, másszor pedig az érvényes, hogy az Úr „harcol” értünk, nekünk pedig nyugton, „veszteg” kell maradnunk (2Mózes 14,14).
Nem véletlen, hogy megelégedettségről beszélünk, és nem csupán elégedettségről.
Az elégedettség múlandó, körülményekhez kötött, amíg jól mennek a dolgok, aztán elillan. Az elégedettség elmúlik, ha megszokottá válnak a dolgaink, ha megunjuk azokat, és valami újra és frissre vágyunk, vagy valami még többre. Nyugtalan, jóléti társadalmunkban pedig elég gyakran megkísértenek bennünket ezek az érzések.
Éppen ezért hangsúlyozzuk, hogy nemcsak „időleges” elégedettségről beszélünk, hanem megelégedettségről: mert ez körülményektől független áldás; nem sztoikus lemondás, hanem hívő ráhagyatkozás; és mindenekelőtt az Úr cselekvése bennünk.
Ez egy befejezett tény: megelégedettség.
Mint ahogy Jézus Krisztus halála és feltámadása is befejezett tény.
A megváltás örök valóság, beteljesedett ígéret.
A megelégedettség csodája ajándék, túlmutat rajtunk; minden emberi ingatagságon, instabilitáson, elégedetlenségen, nyugtalanságon és kielégítetlenségen.
A megelégedettség forrása, garanciája a feltámadott Jézus Krisztus; Istenünk örök, megváltó szeretete.
Tehát, a megelégedettség hitből fakadó békesség; – amely mentes minden tétlenségtől, hamis elégedettségtől, a problémák szőnyeg alá söprésétől; – de mentes a „soha semmi sem jó” zúgolódásától, az energiavámpíros tevékenységmániától, a „pörgéstől”, mert tudja, hogy nem őrajta nyugszik a világ alkotmánya.
Ez a kettősség, csodálatos hitbéli egységben, az elégedettség.
Erről tesz bizonyságot az apostol is.
2.
HOGYAN BESZÉL ERRŐL A MEGEELÉGEDETTSÉGRŐL AZ APOSTOL?
Támasszuk alá a megelégedettségről teológiailag, elviekben megfogalmazott megállapításokat, felolvasott alapigénk kijelentéseivel.
A múlt alkalommal tisztáztuk, hogy az apostol tudott adni és tudott elfogadni (10).
Ez is a hitből fakadó elégedettségére, békességére utal.
A mai igéből világosan látjuk az apostol megelégedettségének mibenlétét.
Pál apostol tudott szűkölködni.
Ezt pontosabban körülírja az apostol: tudott nélkülözni, éhezni, szerényen élni.
Tehát ez a szűkölködés konkrét, testi szenvedést ugyanúgy jelent, mint átvitt értelemben vett lelki szűkölködést.
Az apostol úgy tudott szűkölködni, hogy közben nem csüggedt el.
Az apostol tudott bővelkedni is.
Tudott jóllakni, tudott örülni az életnek.
Ez is egy nagy tudomány.
Hitben járva is merni örülni az életnek, és jó lelkiismerettel élni az élet javaival, Isten ajándékaival, Őneki kedves módon.
Az apostol bővelkedése tehát ugyanúgy testi és lelki értelmű, mint a szűkölködése.
Az apostol úgy tudott bővelkedni, hogy közben soha nem bízta el magát, nem élt vissza az Úr bőséges szeretetével. Az apostol a bőség idején sem feledkezett el arról, hogy az Úrnak köszönhet mindent. Az apostolt a bővelkedés ideje csak erősítette a hitében, nem pedig gyengítette abban.
A mai igeversekből kiderül, hogy az apostol minden körülmények között tudott megelégedett lenni (11–12). Ő szűkölködésben és bővelkedésben is meg tudott állni a hitben, és meg tudott maradni a békeségben; az Úr kegyelméből.
Mindenbe be volt avatva az apostol. Ez nem valami vallási kifejezés itt, miszerint a korabeli misztériumvallások során okkult szertartáson estek át a beavatottak, egyfajta istenségnek tulajdonított, valójában emberi bűvészkedésen.
Itt egyszerűen arról beszél az apostol, hogy ő nem kívülállóként beszélt szűkölködésről és bővelkedésről, azokban való megelégedett megállásról; hanem úgy szólt ezekről, mint aki ezeket megtapasztalta.
Kívülről könnyű más szűkölködőt biztatni. Amikor a saját bőrömön megtapasztalom a szűkölködést, akkor vizsgázik a hit, az abból fakadó megelégedettség.
A bővelkedésnél szintúgy. Hiszen a bővelkedésnek ugyanannyi, ha nem több kísértése van, mint a szűkölködésnek.
Mindkettőt, a szűkölködést és a bővelkedést is megtapasztalta Pál, közben megállhatott a hitben és megmaradhatott a megelégedettségben.
Így hiteles az, amit az apostol mond.
Ha tovább akarom árnyalni a mondanivalót, akkor kitérek a megelégedettség részletezésére.
Csak zárójelben teszem ezt, mert nem akarom gyengíteni az üzenetet ezzel a kitérővel; végképpen nem akarom fárasztani a gyülekezetet. Akik nem akarnak ebben velem jönni, nyugodtan pihenjenek addig egyet….
A test, a lélek, a szellem együtt vesz részt, Isten kezében, azaz hitben járva, ebben a tapasztalatban, amit az Ige megelégedettségnek nevez.
A test öröme a lélek öröme is; a test szűkölködésébe beleszűköl a lélek is.
A kettőt együtt a hitből fakadó „szellem”, azaz az embert nemcsak éltető, hanem birtokba vevő, hitet ajándékozó Szentlélek tartja, minden körülmények között, megelégedettségben. Ez a lényünk, testünk-lelkünk „pneumatikus” állapota.
Hit nélkül a „szellemünk” vibrál. Örömben elbizakodásra készteti a testet és a lelket. Amikor a test szenved, a szellemnek ez a vibrálása valójában az emberi lélek, a „pszüché” védekezése, rajongása, amellyel az ember valamibe beleveti magát, hogy kibírja a szükséget. Részben minden emberi tevékenység ezt a célt (is) szolgálja. Ez persze nélkülözhetetlen védekezés – nagyon fontos, bizonyos kereteken belül, ha nem árad és nem kibírhatatlanul hazug és művi. Ez a lényünk, testünk-lelkünk „pszichikus” megnyilvánulása.
Aztán a szellemünk efféle „pszichikus” vibrálása is hanyatlik, egy idő után láthatóan, vagy betegségek által akár előbb is. Erről szólt legutóbbi gyülekezeti filmklubunk megrázó filmje („Megmaradt Alice-nek”). De az ilyen betegségekben a lényünk „pneumatikus” valója is öntudatát vesztheti.
Mi marad akkor, ha a test, a lélek, a szellem is kihunyóban? Ez a fő kérdés itt, amiért ezt a fenti, kissé spekulatív gondolatsort mégis kifejtettem.
Csakis a hit marad meg, amellyel az Isten Lelke birtokba vette testünket, lelkünket, szellemünket; azaz értelmünket, gondolkodásunkat, szívünket, érzelmeinket, akaratunkat; egész valónkat.
Csakis a hit marad meg nekünk, amely akkor is hordozott minket, amikor értelemmel, szívvel, akarattal megragadhattuk az Isten kegyelmét, és ez megelégedetté formált bennünket, azaz újjászült bennünket.
Ez a hit hordoz akkor is, amikor hanyatlik testünk, lelkünk, szellemünk. Ez a hit hordoz, amikor elkopik az értelmünk, kihunynak a reflektált érzelmeink, és nem kontrollálható már az akaratunk sem.
Aki szerettei, idősei között gondozott már ilyen „beteget”, az tudja, miről beszélünk.
Életünk kősziklája a teljes leépülésben is az Úr marad. „Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!” (Zsoltárok 73,26)
Ez a megelégedettség, hitből fakadó békesség az, amelyről az Igénk beszél, amely túlmutat rajtunk a feltámadott Urra, ettől örök.
3.
HOGYAN TAPASZTALHATJUK MEG EZT A MEGELÉGEDETTSÉGET MI?
Végezetül válaszoljunk erre a fontos, gyakorlati kérdésre.
Tudunk-e elégedettek lenni?
Tudunk-e szorgalmasan dolgozni és nem „túlbuzogni”?
Tudunk-e elengedni, ráhagyatkozni az Úrra, és nem állandóan csak panaszkodni?
Tudjuk-e csendben tenni a dolgunkat, ráhagyatkozva az Úrra?
Fontos kérdések ezek, mert sok bennünk az elégedetlenség, a nyugtalanság, az ebből fakadó pótcselekvések sora.
Hogyan tapasztalhatjuk meg ezt a megelégedettséget mi?
Isten ad elénk példákat, amellyel jelzi, hogy lehetséges ezzel a szent megelégedettséggel élni ebben a világban.
A Bibliában sok ilyen példát találunk.
Az apostol óriási hite, megelégedettsége is ilyen „mintaként” áll előttünk.
Megvallom nektek őszintén, fiatalon gyanakodva tekintettem erre a példára.
Szinte már „mitikus”, olyan valószerűtlennek tűnő ez a felsőbbrendű elégedettség.
Valljuk meg őszintén: mi olyan ritkán tapasztalunk hasonlót, bennünk és magunk körül egyaránt; egyházban és világban egyaránt ritkán….
Elsőre szinte visszatetsző az apostol fogalmazása: – Nem nekem van szükségem az adományotokra, mert én minden körülmények között jól vagyok, én teljesen rendben vagyok, még így fogolyként is, halálra készülve is; hanem nektek van szükségetek arra, hogy adjatok, és hála Istennek elég erősek vagytok hozzá, hogy adjatok (10). – Ezt írja ugyanis az apostol.
Félreértjük az apostolt, ha így olvassuk a sorait! Olvassuk figyelmesebben az igeverseket!
Hiszen példákkal önmagában nem sokra megyünk. Ezek fontosak, de önmagukban elégtelenek.
Az Úr nemcsak a megelégedettség példáit tárja elénk, hanem kegyelméből hitet, ebből fakadó békességet, azaz valóságos, minden körülmények közötti megelégedettséget ajándékoz nekünk.
Az apostol ebben a fejezetben mindig hangsúlyozza, hogy az Úrban kapott és élt meg mindent: örömöt, megelégedést, szűkölködést, bővelkedést… „Nagy volt az örömöm az Úrban…” (10)
Ezzel az apostol azt hangsúlyozza, hogy csak Isten újjászülő kegyelme munkálhatja ki a hitet, a megelégedést, az ebből fakadó békességet az életünkben; ahogy az ő életében is az Úr munkája volt ez a csoda.
Ez ajándék. Ez kegyelmi állapot. De ezért lehet könyörögni!
Az apostol nem gőgösen, hanem hálával, alázattal, ugyanakkor hitvalló bizonysággal szól erről a megelégedettségről, mint Isten ajándékáról. Talán ez a hitvalló bizonyosság tűnhet első, felületes olvasatra valamiféle önhittségnek.
De nem így van. Az apostol éppen azt köszönte meg, hogy az Úr kegyelme kiemelte őt a bizonytalanságból, és bizonyossággal ajándékozta meg őt, amelyről most a filippiek előtt is bizonyságot tehet.
Tehát az Úr nemcsak a megelégedettség példáit tárja elénk; hanem kegyelmével megajándékoz bennünket ezzel a megelégedettséggel; valamint az Úr nevel is erre bennünket.
Ezt hangsúlyozza az apostol, amikor azt írja, hogy ő ezt az elégedettséget megtanulta.
Vagyis az Isten olyan helyzetekbe vitte bele az apostolt, amelyben nem maradt más számára, csak a hit.
Az apostol megragadhatta a kegyelmet, hihetett az Úrban. Ez önmagában kegyelem.
De az apostol gyakorolhatta is, hogyan ragadhatja meg ezt a kegyelmet. Így érlelődött a hite. Isten így érlel bennünket is.
A hívő ember életében nincsenek véletlenek. Örömben és bánatban Isten neveli, hitre vezeti, és a hitben erősíti népét, hogy közben kimunkálja bennünk a békességes megelégedettséget.
Így tekintsünk életünk minden helyzetére. Az Ő formáló kezében vagyunk!
*
Az Úr adja nekünk, örökké elégedetlen embereknek, Isten elégedetlen népének, ezt a megelégedettséget; annak forrását, az élő Krisztusba vetett hitet; és annak következményét, a békességet.
Ezzel a megelégedettséggel tesszük a dolgunkat; majd engedjük el azokat, amikor itt lesz az Úrtól rendelt idő; hogy mindenben az Úrra hagyatkozzunk.
A megelégedett ember, mindig hitből fakadó békességgel, és éppen ezért a helyzetnek megfelelő arányban, vagyis Istennek kedves módon tud: megragadni, dolgozni, küzdeni; és elengedni, ráhagyatkozni; mikor minek van éppen, az Úrtól rendelt ideje.
Ezzel a megelégedettséggel tudunk szűkölködni és bővelkedni, minden körülmények között.
Augusztinusz híres mondásával zárom ezt az igehirdetést: – Nyugtalan a szívünk, amíg benned meg nem nyugszik, Uram!
Mi, akik itt lehetünk, akik az Ő Igéjére figyelhetünk, már az Ő megnyugtató, békességre, megelégedettségre megváltó színe előtt állhatunk!
Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2018. november 25.
Filippi sorozat 29.
48. hét 2018.11.25. BA-BF SZTH utáni utolsó vasárnap: „Örökélet”
Textus / Lekció: Filippi 04,11-1
Igehirdető: Steinbach József