Szabad Föld portré: Tudunk vízen járni

2021.09.11 SZABAD FÖLD PORTRÉ: TUDUNK VÍZEN JÁRNI

 

Amikor megérkezünk Almádiba, még nem sejtjük, hogy a víz mennyire visszatérő eleme lesz a vasárnapunknak. Abban mindenesetre biztosak lehetünk, hogy Steinbach József dunántúli református püspök számára nem közömbös a Balaton.

 

Rendhagyó módon kezdődik Steinbach József napja, hiszen csak egy, a fél 11-kor kezdődő almádi istentiszteletre kellett készülnie: kilenc órakor a fűzfői tempolomban más prédikált.

Fülledt meleg időben érkezünk a 11 ezer állandó lakosú Balatonalmádi református templomához vasárnap, a fél 11-kor kezdődő istentiszteletre. A nyaralókkal együtt hétvégén akár 70–80 ezer ember is a városban töltheti az idejét. Ebből „korán” reggel még semmi sem látszik, az utcák üresek, szinte csak az istentiszteletre indulókat véljük felfedezni a városba érkezésünkkor. A templom előtt püspök úr felesége, Klára asszony fogad minket, és a folyamatosan érkezőkkel is vált néhány szót.

Nagy a dilemma a helyi presbiterek között. Hová tegyék a templomkertben a padokat és a székeket? Várható-e eső? Ha igen, akkor fedett részen kell kialakítani a póthelyeket. A templom ugyanis kicsi az almádi református gyülekezetnek, és általában a kihangosított udvar is megtelik hívekkel. Még legalább egy templomnyi belső térre lenne szükség, hogy mindenki elférjen egy helyen.

Vasárnaponként a kijelölt presbiter indítja el az istentiszteletre hívó harangszót. Érkeznek is sorban a helyiek és a nyaralók. Közben a kérdésre is megérkezik a válasz: elered az eső. Az istentisztelet keresztelővel kezdődik. – Legyen áldott ez a gyermek – hangzik el a lelkipásztortól, majd keresztvíz alá tartják a kisfiút.

Énekszó és imádság után Steinbach József Márk evangéliumából Jézus Krisztus vízen járásának ismert történetét olvassa fel, majd hozzákezd prédikációjához.  – Vegyük észre, mi is tudunk vízen járni! – szólít fel az igehirdető, majd hozzáteszi: – A mindennapi életben helyt állni is vízen járás. Nincs más lehetőségünk ebben a világban, mint Istenre hagyatkozni, és ha hitben élünk, akkor elül a vihar körülöttünk.

Református szokás szerint az istentisztelet végén a templomajtóban a lelkipásztor kézfogással is elköszön a gyülekezet tagjaitól. Almádiban ez nem megy gyorsan. Steinbach József püspöknek, akit a gyülekezetben tiszteletes úrnak szólítanak, mindenkihez van néhány jó szava, de akad olyan rég nem látott ismerős, akivel hosszabban is szóba elegyedik. Mi is beszélgetünk a lelkészi hivatalban, miután a harang a delet is elhúzza, majd megállapítjuk, hogy elvonultak a felhők, és elindulunk a Balaton partjára.

– Már a középiskolában a teológiára készültem, de előtte szőlő- és gyümölcskertész végzettséget szereztem, és két évet dolgoztam a szakmában is – kezdi az emlékezést a dunántúli püspök, miközben már az utcán sétálunk. A két év nagy ajándéka volt, hogy a munkahelyén megismerte a feleségét, akinek nyolc évig udvarolt, mert nappali tagozatos református teológiai hallgatók nem házasodhattak össze. Ráadásul, amikor felvették a teológiára, másfél évre elvitték katonának Marcaliba.

– Most is nagyon szeretem a kertet, mindig élmény, ha fizikai munkát végezhetek. Jobban esik a szellemi tevékenység, ha fizikailag is elfáradok. Édesapám is mindig a kétkezi munkára tanított. A saját kis szőlőmet és a gyümölcsfáimat gondozom hobbikertészként – fogalmaz.

Herenden nőtt fel, szülei a porcelángyárban dolgoztak. Gyermekkorában a világ feltárulását jelentette számára, amikor évente egyszer a szülei elvitték őt és testvérét egy napra a Balatonhoz. – Ma is emlékszem az akkori strandra, a tó csodás, édes vizére, a Balaton és a kürtőskalács illatára. A Balatonra úgy tekintek, mint az álmaim megvalósulására. Rengeteg emléket idéz fel bennem. Az emberek mindenfelé utazgatnak, de a saját gyönyörű környezetüket és annak kincseit nem ismerik. Nagyon megváltozott körülöttünk a világ. Budapest-centrikus országban élünk, de én imádkozom azért, hogy a vidék erősödjön meg, kapja vissza elevenségét. Minden egyes nap hálát adok azért, hogy a Balaton partján lettem lelkész – mondja Steinbach József, akit már többször hívtak máshová is, de sosem szeretett volna innen elmenni. A püspökséget is úgy vállalta, hogy itt marad. – Nagyon hálás vagyok ezért a gyülekezetért, rengeteg szeretetet kapok Almádiban és Fűzfőn is. Ez az első helyem, és innen szeretnék majd nyugdíjba menni – mondja.

Miközben beszélgetünk, a vasúti sínt keresztező aluljáróhoz érkezünk. A püspök örömmel mutatja, hogy a korábbi falfirkák helyét átvette a tehetséges művészek alkotásaiból készített tárlat. De nemcsak az utcai kiállítás, hanem Almádi vasútállomása is hangulatos, ahol a Budapest-Tapolca útvonal szerelvényei is megállnak. – Ha az Öreghegyről letekintünk, olyan, mintha egy vasúti terepasztalra néznénk rá. Innen lentről ezt nem is lehet érzékelni. Egyébként én nagyon szeretem a vonatokat, van is otthon terepasztalom. A vonat számomra fontos üzenetet hordoz: indulástól a megérkezésig az Isten által vezetett, áldott „kötöttpályán” haladhatunk.

A Balaton-partra érve a móló felé tartunk. – Itt, Almádinál, Fűzfőnél a legszélesebb a Balaton – mutatja, és hozzáteszi: – Ez a rész olyan, mint a riviéra. A Balaton riviérája. A mólóról a város felé tekintve látjuk, hogy Balatonalmádi hatalmas területen fekszik. Steinbach püspök nagy helyismerettel mutatja meg a mólóról a településrészeket: Budatavát, Vörösberényt, a nyaralóközpontot, Káptalanfüredet és Öreghegyet.

A város ősi gyülekezete a régi településrészen, Vörösberényben található. Ott Árpád-kori templom áll, és külön református egyházközség működik, saját lelkipásztorral. A 20. századra alakult ki a város üdülőtelepi része. Az építkezések a part közelében zajlottak, ezért már 1925-ben felmerült az igény egy külön gyülekezet létrehozására. Almádiban és Fűzfőn meg is szerveztek egy-egy prédikálóállomást, amelyek 1942-ben egyesültek, és önálló egyházközséggé váltak Bolla Ferenc lelkipásztor vezetésével. Ő majdnem ötven évig szolgált, majd 1990-ben érkezett Steinbach József.

1949-ben Fűzfőn, hét évvel később Almádiban épült templom, majd mellé a parókia. Mint látható, az almádi gyülekezet a semmiből jött létre, nem voltak birtokaik sem. Fokozatosan, időről időre bővült az egyházközség. 2001-ben beépítették a templom tetőterét gyülekezeti teremnek. A folyamatos növekedés részeként birtokukba került egy régi villaépület, amely gyülekezeti házként szolgál. Mára már ott tartanak, hogy épül a református óvoda is.

Bár kétévente – így most augusztusban is – megszervezik a református nyaralók találkozóját, az almádi és a fűzfői nem nyári gyülekezet, hanem stabil és buzgó közösség, amely ilyenkor megerősödik a nyaralókkal. – Csodákat élünk meg. Almádiban emelkedő demográfiai mutatóink vannak – fogalmaz a püspök. Kétszáz gyermekkel foglalkoznak a hittanórákon. Folyamatos infrastrukturális és lelki fejlődés figyelhető meg náluk, de mindig a lelki házhoz építették a kőházat.

Amíg a mólóról nézzük Almádi hosszú partját, arról beszélgetünk, hogy Steinbach József számára mit is jelent a magyar tenger.

– Nagyon szeretem, amikor este jön a Balaton illata. Ez apropó az Isten magasztalására, aki teremtette és megtartja az egész világot. A Balaton számomra ilyen értelemben kultikus, istentiszteleti hely. Persze nem magát a Balatont kell imádni, hanem az alkotóját.

– Ennyire sokat jelent önnek a Balaton?

– Hát, nézzen körül… – mutat a víz felé.

– Meg is szokott mártózni benne?

– Igen, és nagyon tiszta. Ezt a belsejében lehet igazán érezni. Egészen más ott úszni, ahol nem kavarja fel a sok ember az iszapot.

– Vannak olyan helyek, ahová időnként elvonul?

– A Balaton minden zugát ismerem, olyan részekre is be tudok menni, ahol nincs senki. Sajnos már egyre kevesebb ilyen terület van. Ám megtaláltam azokat, ahol tudok csendben imádkozni, és készülni az igehirdetéseimre.

A mólótól a strand felé indulunk, Steinbach József egyik futóútvonalán. Hetente két-három alkalommal szokott hajnalban kimenni a tópartra, és egy óra futás után tér haza. Öt óra előtt elindul, miután otthon már dolgozott valamit. – Erre szoktam kocogni, irány az ég alja! Futás közben állnak össze a prédikációim a fejemben – mondja, miközben egy szembejövő fiatalember „áldás, békesség” köszönéssel üdvözli a helyi tiszteletest. – Ahogyan öregszem, egyre inkább nem ismerem a rutint. Szeretek mindent lelkiismeretesen átnézni a vasárnapi igehirdetésemhez, amelyre már hétfőn elkezdek készülni. Mindennap foglalkozom vele, hogy szombatra megérjen, és meg tudjam tanulni másnapra. Nem szeretem az olvasott prédikációt – fogalmaz a püspök, aki a pápai teológián az igehirdetés elméletét és gyakorlatát tanítja. Hangsúlyozza, hogy a református igehirdetésnek két alapfeltétele van: egyrészt a prédikáló lelkész nem mondhatja azt, amit akar, hanem a felolvasott igéről kell beszélnie, másrészt az üzenettel a ma emberét kell megszólítania.

A Wesselényi strand főbejárata hatalmas, helyi vörös kőből készült. A püspök ismét felidézi fiatalkori emlékeit, amikor a strand óriási kék gömbje még nem a város, hanem egy ismert illatszermárka nevét viselte. A bejárat előtt színpad és óriáskerék várja esténként a hömpölygő tömeget. – A London Eye-t már kipróbáltam, az épp elég volt – mondja a püspök, aki azt is elárulja nekünk, hogy az ökumenikus tanács elnökeként ő is köszönti majd a hazánkba érkező Ferenc pápát szeptemberben – Izgalmas lesz, másfél percet kaptam – teszi hozzá.

Steinbach József a Balaton partján szeret olvasni. Nem telhet el úgy nap, hogy ne vegyen kezébe szak- és szépirodalmat. De nemcsak olvas, hanem ír is. Hogy mikor? Éjszaka. Teológiai munkákat. Úgy érzi, hogy eddig mindent elvégzett négyórás alvással, de az idő múlásával már több pihenésre lenne szüksége. A könyvek mellett a komolyzene is nagyon fontos számára. Csillogó tekintettel mondja, hogy bakelitről, a klasszikus hifi-rendszeren keresztül mostanában Bach és Brahms szól a háttérben, miközben az íróasztalánál dolgozik. A zene ihletet ad neki a munkához.

Mint mondja, rengeteg a feladata püspökként, és nem könnyű két helyen szolgálni lelkipásztorként. Most kevesebb ideje jut a gyülekezeti tagok látogatására, de szétosztották az ezzel járó feladatokat, jó munkatársi közösséget alakítottak ki. Egy nyugdíjas lelkész, időnként pedig a püspöki tanácsos is segíti helyben. Lebiztosabb támasz és segítőtárs azonban a Felesége, akiért nagyon hálás az Úrnak!

– Az egyházvezetés örömteli feladat, de rendkívül összetett. Rengeteg helyen kell helytállni. Sokszor azt várják tőlem, hogy mindenhez értsek. Az állandó készülés és munka igénybe veszi az embert. Rengeteg adósságom van a családom és magam felé is. Minden napunk az Úr kezében van, úgy kell elfogadnunk, ahogyan ő adja – fogalmaz a dunántúli püspök. Ehhez talán csak ennyit tudunk hozzátenni: Ha ez sikerül, az is bizonyítja, hogy képesek vagyunk akár a vízen is járni.

T. Németh László