Visszaadta erőmet az Úr! –Ajánlás Nagy Lajos esperes úr kötetéhez

Visszadta erőmet az Úr!

„…visszaadta erőmet az Úr!”

(1Sámuel 2,1)

 

Isten iránti hálával írom ajánló soraimat Nagy Lajos esperes úr, kórházlelkész „Igék hétköznapokra – kórházi csendespercek” című sorozatának VII. kötete elé.

Köszönjük az Úrnak, hogy hét teljes éve hangozhat Isten Igéje a Veszprémi Cholnoky Ferenc Megyei Kórházban.

Hála legyen az Úrnak, hogy ad erőt Nagy Lajos szolgatársamnak, hogy Isten Igéjével erősíthessen orvosokat, nővéreket, kórházi dolgozókat, betegeket és mindazokat, akik ezt a kötetet kézbe veszik; – az elhangzott áhítatok írott változatát. Nagy odaszánással, imádsággal, szentlelkes és munkával megszületett áhítatok ezek.

A kötet „meditációinak” olvasása során is megtapasztaljuk azt, amit háromezer évvel ezelőtt Anna éneke bizonyságtételként zengett: „…visszaadta erőmet az Úr!”, vagy más fordítás szerint: „…felemelte arcomat az Úr!”. Valójában mindkét fordítás ugyanazt jelenti, és ugyanarra utal; – nevezetesen arra, amire a gyógyítás szent szolgálatában és a gyógyulás próbatételes folyamatában egyaránt szükségünk van: mennyei erőre!

Engedjék meg, hogy a fenti igevershez kapcsolódó néhány sorom lehessen e népszerű és áldott sorozat VII. darabjának ajánlása, kifejezve, hogy az Úr kegyelméből várjuk a folytatást, a VIII. kötetet is.

 

Isten szabadítása VISSZAADJA NEKÜNK AZ ERŐT!

 

A szabadító Isten az Ő örökkévaló erejéből ajándékoz nekünk, abból az erőből, amely teremtett, fenntart, újjáteremt és megvált.

Isten abból az erőből ajándékoz nekünk, amely mindenható.

Ez az erő, Anna hálaéneke szerint „megöl és megelevenít, letaszít a sírba, és újra felhoz onnét” (6). Istennek ez az ereje támasztotta fel a mi Urunk Jézus Krisztust a halálból, legyőzve a bűn, a betegség és a halál erejét.

A mi Urunk Jézus Krisztus is ezzel az erővel szólt, tanított, cselekedett, élt, meghalt és feltámadott, mert Őneki adatott minden hatalom mennyen és földön (Máté 28,18).

 

Erre az erőre pedig szükség van, mert fogy az erő, a türelem, a kitartás, az odaadás.

Nemcsak egy konkrét feladattal kapcsolatosan lehet igaz mindez sokunk életében, hanem általánosabb értelemben is, miszerint fogy az életerő. Pedig ebben a felgyorsult világban egyre több kellene ebből az életerőből.

Arra most nem akarok kitérni, hogy mi lehet az oka annak a nehéz tapasztalatnak, hogy fogy az erőnk, de néhány szempontot röviden mégis említhetek. Az idős kor, valamilyen betegség, életünk egy váratlan fordulata, vagy mint Anna esetében egy megalázó, szorult helyzet, akár a minket körülvevő világ ellentmondásos állapota, mind-mind okozója lehet annak az állapotnak, amely egyszerre csak odáig juttat bennünket, hogy döbbenten megállapítjuk magunkról: fogy az erőnk, kevesebb az életerőnk. A minket körülvevő energiavámpír emberekről most szándékosan nem is beszélek.

 

Éppen ezért ragyog fel, evangéliumként a mai Ige Anna hálaénekéből, aki így magasztalta az Urat: visszaadta erőmet az Úr, más fordítás szerint, „…felemelte arcomat az Úr”.

Ez az örömhír azt jelenti, hogy Isten nem terhel bennünket erő felett, és nem engedi, hogy saját magunkat erő felett terheljük, mert megadja azt is, hogy felismerjük az Őtőle kapott korlátainkat.

Ez az örömhír azt jelenti, hogy ad elég erőt az Úr minden napra. Gondoljunk csak Illés próféta pogácsájára (1Királyok 17,13).

Ha pedig erő feletti utat jelöl ki nekünk az Úr, életünk bizonyos szakaszaiban, akkor ahhoz, arra az időszakra megadja az erő feletti erőt is.

Tehát az Úr mennyei erőt ajándékoz nekünk, ameddig küldetésünk van, ameddig dobban a szívünk; – mindig ad annyi erőt, amennyi éppen szükséges. Ő ad erőt addig, ameddig kell; – és annyit, amennyi kell.

Egyébként pedig az Úr szándékosan megtart bennünket az erőtlenség tapasztalatába, hogy el ne bízzuk magunkat, mert az Ő ereje a mi erőtlenségünk által éri el célját (2Korinthus 12,9).

 

Pápa-Balatonalmádi, 2017. február 10.

 

Steinbach József

református lelkész

a DREK püspöke

a MEÖT elnöke