Ujjongjatok Isten előtt – Igehirdetés 2020. június 7-én

Ujjongjatok Isten előtt!

(1) A karmesternek: Kórah fiainak zsoltára.

(2) Ti népek, mind tapsoljatok, harsogó hangon ujjongjatok Isten előtt!

(3) Mert a felséges Úr félelmetes, nagy király az egész földön.

(4) Népeket vet alánk, nemzeteket lábaink alá.

(5) Kiválasztja a mi örökségünket, Jákób büszkeségét, akit szeret. (Szela.)

(6) Felvonul Isten ujjongás közben, kürtzengéssel jön az Úr.

(7) Zengjetek Istennek, zengjetek! Zengjetek királyunknak, zengjetek!

(8) Mert az egész föld királya Isten, zengjetek neki éneket!

(9) Isten uralkodik a népeken, szent trónusán ül az Isten.

(10) Összejöttek a népek előkelői Ábrahám Istenéhez, mert Istené a föld minden uralkodója, igen magasztos Ő!

(Zsoltárok 47,1–10)

(Zsoltárok 47,2–3)

 

Műfaját tekintve ez a zsoltár: himnusz, király- és messiási zsoltár.

 

Tartalmát tekintve ez a zsoltár: felhívás az örömre.

 

Induljunk ki ebből!

A 47. zsoltár FELHÍVÁS AZ ÖRÖMRE (2).

 

A zsoltár szerint az öröm Isten magasztalásával egyenlő.

 

Tehát a zsoltár olyan kifejezéseket használ az örömre, amellyel pontosítja ezt a felhívást, és azt, hogy milyen örömről van itt szó, amikor hozzáteszi: „Tapsolva és ujjongva örvendezzetek az Úr színe előtt!” (2)

Olyan örömről van szó, amely kimutatott öröm, mások számára is látható öröm. A taps ezt jelenti. Az Isten magasztalásából mások számára látható öröm fakad, amely betölti az egész valónkat, a testünket, a lelkünket, az egész életünket; vagyis meglátszik az életünkön ez az öröm.

Továbbmegy a zsoltár, amikor azt írja, hogy ujjongjatok az Isten előtt. Tehát ez az öröm kimutatott és kitörő öröm, mert az ujjongásban ott van valami határtalan öröm. Ezért olvassuk egymás után négyszer is azt: „Zengjetek, zengjetek, zengjetek, zengjetek az Úr színe előtt” (7); így magasztaljátok az Urat, örvendezve; tapssal, ujjongó lélekkel! Felüdítő hallani ezt a felszólítást.

Én magam is felüdültem, amikor a 47. zsoltár eme verseit olvastam, és nem véletlenül énekeltük a kezdő énekben is ezt a zsoltár, amely erre az örömre, erre a kimutatott és kitörő örömre hív bennünket, az Úr színe előtt, Őt magasztalva.

 

Ugyanakkor, mivel erről az örömről sokat szóltam már ezen a szószéken, más Igék alapján, engedjék meg, hogy „kérdőjelesen”, most más optikából közelítsem meg ennek az örömnek, ennek az ujjongásnak a természetét: egy problémafelvetéssel árnyalva az üzenetet. Természetesen, a felolvasott Ige gondolatmenetét követem, amikor egy másik oldalról is bemutatom azt, hogy milyen örömről van itt szó, amelyre a zsoltáros felhív bennünket.

Egyszer megkérdeztem valakit: „Miért vagy olyan szomorú, már régóta?” Azt a választ adta röviden, tömören: „Minek örüljek!?” Egy hívő testvéremet kérdeztem, neki szólt ez a kérdés, és ennyi volt a válasz: „Minek örüljek!?” Szíven csapott a válasz, elgondolkodtam rajta.

Megvallom őszintén, kezdettől fogva bennem is van egyfajta gyanakvás az ujjongó, túlzottan kimutatott, határtalan örömmel kapcsolatban. Nyilván ez a válasz valami egyéni problémára is utalhatott; nem tudom. Én tovább gondoltam a választ. Amíg ebben a világban van – körülöttünk is, a távolban is, szerte a világon – baj és ellenségeskedés, addig ez egy igen hívő és tisztességes, felelős felelet. Teológiai értelemben így fogalmazhatjuk meg ugyanezt a gondolatot, a jól ismert szakkifejezésekkel: Amíg van bűn, betegség, gonoszság, amíg van halál, addig jogos ez a felvetés: Minek örüljünk? Addig Jézus Krisztus szava joggal visszhangzik bennünk: „Boldogok, akik sírnak ezek felett, mert ők majd vigasztalást nyernek!”  (Máté 5,4)

A zsoltár bennünket egyfajta kitörő és kimutatott örömre, ujjongásra hív, amely igénybe veszi az egész embert, és az láthatóvá lesz mások számára is. Ugyanakkor a tapasztalataink nyomán, és hitben felelősen járva, ott szorong bennünk ez az ellentmondás: Tényleg leplezetlenül örülhetünk?

Megmondom őszintén, kicsit még tovább fokozva az iménti problémafelvetést: Számomra minden ilyen rajongás mesterkélt, túlzó, szerepszerű, nem teljesen őszinte, képmutató; kimondom, hazug… Minden ujjongás felelőtlen rajongásnak tűnik, abban a világban, amelyben még van halál…

 

Hozzátehetjük, a zsoltár összefüggésében, hogy a zsoltáros minden népet felszólít erre az ujjongásra, erre az örvendezésre, az egész földet; miközben az egész világ tele van nyomorúsággal.

Lehet, nekünk jól megy, és akkor mi most ujjongunk! Fokozom: Ujjongunk, mert mi hitben járhatunk, mi hívők lehetünk; mi ujjongunk, mert nekünk, hitben járva, üdvösségesen jól megy, hiszen hit által másként látunk.

De belegondolunk-e abba, hogy másoknak ez az ujjongás bosszantó lehet; azok számára, akiknek valamiben, valamiért nem jól megy, vagy akik nyomorúságokat élnek át; azok számára, aki még nem a hit optikájából látnak?

Valójában nem is merészelünk belegondolni a világ sokféle nyomorúságába, amelytől bennünket az Isten – micsoda kegyelmi állapot – eddig jó részben megkímélt, és amelyekről csak híreket hallunk.

*

Ugyanakkor szeretném megnyugtatni a Testvéreket, hogy Isten az öröm Istene, és ez a felszólítás nagyon is legitim, nagyon is fontos; életmentő.

Tehát vegyük komolyan ezt a felszólítást; de értsük azt helyesen!

MI ENNEK AZ ÖRÖMNEK AZ OKA? (6–10)

 

A zsoltár gondolatmenete mentén el kell mondanom, hogy ennek az örömnek, ennek az egész valónkat igénybe vevő örömnek, tapsnak, ujjongásnak, kimutatott, kitörő örömnek egyetlenegy oka van, amit így fogalmaz meg, az Ószövetség nyelvén, a zsoltáros: Jön az Isten!

Jön az Isten, közelít az Isten!

Ha jön az Isten, akkor abban ott van az a reménység, hogy megoldódnak a dolgok.

Ő maga a garancia erre.

Ez minden igehirdetés lényege: Jön az Isten, jön az Isten országa, itt van, kiteljesedik. Ez az eszkatológiai szempont, ami nélkül lehetetlen Isten Igéjét hirdetni.

Jön az Isten: Ez a tény reménységet ajándékoz nekünk.

 

 

Az öröm oka ez a tény: Jön az Isten! Isten jövetele képezi e zsoltár hátterét is.

Mivel az igehirdetés igemagyarázat is, hadd világítsam meg tehát ennek a zsoltárnak a hátterét (6–7).

Ez a zsoltár örömének történeti háttere.

A 47. zsoltár akkor hangzott el – vagy arra emlékezve született –, amikor a felépült jeruzsálemi templomot megáldották, felszentelték, a szövetség ládáját pedig bevitték, végleges helyére, a templomba, a szentek szentjébe (1Királyok 8,1–13). A szövetség ládája, benne a Tízparancsolattal, az Isten jelenlétének kifejezése volt. Akkor énekelték, ujjongó örömmel, ezt a zsoltárt, amikor elhelyezték ezt a szent ládát a szentek szentjébe: „Jön az Isten, itt van az Isten!” Harsogva magasztalták az Urat (2), hogy Istennek, a Királyok Királyának, az egész föld Urának, aki nekik személyes Istenük, tiszteletet adjanak.

Évről-évre megismételték ezt a gyönyörű ünnepséget, mint egy kultuszdrámát „előadták”, és átélték az Úr jövetelét. Őszi időszakban, a zsidó újév ünnepén, kürtzengéssel újra és újra magasztalták ekkor az Urat, miközben emlékeztették egymást erre az örömhírre: „jön az Isten; hamarosan rendeződnek a dolgok.” Ezzel ébren tartották egymásban a reménységet.

Amikor a fogság után felépült a lerombolt templom, akkor annak felszentelésekor is ezt a zsoltárt énekelték, noha a szövetség ládája akkor már elpusztult; de hitték, hogy az Úr Isten, aki egy tárgytól független is jelen van közöttük; hiszen az Úr uralma örök.

Az öröm oka ez a tény: Jön az Isten!

Ez a tény reménységet ajándékoz nekünk.

 

A zsoltár örömének üdvtörténeti háttere az, hogy eljött az Isten!

Újszövetségi távlatokba helyezve, ez azt jelenti: Jön az Isten, Jézus Krisztusban eljött az Isten; megváltott bennünket az Isten.

Ő megítélte azt, ami régi, ami Istennek nem tetsző, és kegyelme által létrehozta az újat. A régiek elmúltak, és újjá lett minden (2Korinthus 5,17).

Jön az Isten! Ebben ott van a reménység.

Eljött az Isten, Jézus Krisztusban! Ez a megváltott ember beteljesedett reménysége, az ítélet és a kegyelem összefüggésében.

 

Jön az Isten!

Eljött az Isten!

Igéje, Lelke által itt van az Isten, velünk, közöttünk; általunk jelen van a világban.

Ez szintén a zsoltár üdvtörténeti háttere, a beteljesedett ígéretek szerint: reménységünk beteljesedett, ezért örülünk.

 

A zsoltár örömének egyetemes háttere abban mutatkozik meg, hogy a zsoltárban jelen van az a távlat, miszerint Jézus Krisztus visszajön, és nyilvánvalóvá lesz uralma.

Ekkor eljönnek majd a népek (8–10), azaz mind az előkelők, a hatalmasok, a „bálványok” és hatalmasságok, és elismerik az Urat, Ábrahám Istenét, Jézus Krisztus Atyját.

A látható és láthatatlan világ is leborul az Úr előtt (Filippi 2,10)

Ezzel egyetemesen is helyreáll a világrend.

 

Ekkor teljessé lesz az öröm.

A zsoltár örömének eszkatológiai távlata is jelent van itt: Jézus Krisztus visszajön, és teljessé teszi rajtunk a megváltás művét.

Ez az öröm Jézus Krisztus visszajövetelével lesz teljessé.

Ez az öröm, e-világban, minden gyarló és csalódást okozó tapasztalat ellenében, szolgálatban, hitvalló részvéttel élhető meg, nem pedig valami hamisan gyanús rajongásban.

Mindjárt bővebben kifejtem ezt.

*

VÉGEZETÜL NÉZZÜK ENNEK AZ ÖRÖMNEK A FORRÁSÁT (2–5).

 

Boldog az, aki ezt az örömöt hitben már most megélheti.

Parancsra, felszólításra nem lehet örülni; csak hitben járva lehet megélni az igazi örömöt, isteni felhatalmazással.

Ez az öröm azonban üdvösségtapasztalat.

Boldog, aki örül; de úgy ujjong, hogy nem rajong, és nem látványosan ujjong.

Hiszen, amint említettem már, amíg van baj és ellenségeskedés, amíg van halál, addig minden látványos ujjongás egyfajta képmutatás, csalás, csúsztatás, részvétlenség, felelőtlenség, mesterkélt hazugság.

Pontosan fogalmaz a zsoltáros: „Örüljetek, ujjongjatok az Isten színe előtt!” (2)

Hitben élhető meg ez az öröm, egyedül hitben; hozzáteszem, nem elsősorban, nem elsőrenden az emberi tapasztalatok által, hanem hittel.

A hit, ahogy egy héttel ezelőtt is tisztáztuk, kegyelmi ajándék.

Ennek a hitnek a lényege pontosan az, amely minden öröm oka és forrása.

Amit a zsoltár ezzel kapcsolatban hangsúlyoz, megpróbálom nagyon röviden összefoglalni:

 

Minden örömünk forrása az abba vetett hitünk, hogy Urunk van, aki az egész világ gazdája (3).

Urunk van, aki az egész világ gazdája.

Erről az Úrról zeng ez a zsoltár.

Hemzsegnek a jelzők, hogy ez az Úr felséges Isten, hatalmas Isten, erős Isten, szuverén Isten, magasztos, félelmetesen nagy Isten; Királyoknak Királya.

Szinte dadog a zsoltáros, ahogy magasztalja az Urat!

Ez az Úr az egész világ Ura.

Az egész mindenség Ura.

Ez azt jelenti, hogy egész pontosan értsük, amit a Filippi levél Krisztus-himnuszának végén olvasunk: Egyszer, Jézus Krisztus visszajövetelekor, majd mindenki rádöbben arra, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, Jézus Krisztus Atyja, az egyetlenegy Király. Akkor ez a tény nyilvánvalóvá lesz mindenki számára, és minden térd leborul az élő Isten előtt, mennyeiek, földiek és föld alattiak térde egyaránt.” (Filippi 2,10–11)

Az Úr az Isten, az egész világ Ura; a látható és láthatatlan világ Ura, mindenki Ura; az életünk, a bálványaink, a látható és a láthatatlan világ minden hatalmasságainak Ura Ő.

Így mondja a zsoltár: Minden előkelőség leborul az Úr előtt (10).

Akkor majd azok is leborulni kényszerülnek Őelőtte, akik még nem hitben járnak. Persze, mi reménységgel tekintünk mindenkire.

Urunk van, aki az egész világ Ura és gazdája! Ez – hitben járva – minden jóra garancia!

 

Az Úr az egész világ szerető gazdája! Ezt mi hitben járva tudjuk: A világ Ura a mi szerető gazdánk! (3)

Mi, hitben járva örülhetünk annak, hogy a világ gazdája ismer és szeret bennünket.

Ő, emberi értelemmel felfoghatatlan módon, kiválasztott minket.

Ő minden nyomorúságunk és méltatlanságunk ellenére – így mondja a zsoltár – megbecsült bennünket, örökséget adott nekünk, örök életet, örökséget ajándékozott nekünk, a halál ellenében, a Jézus Krisztusban; így örökséget, feladatot adott nekünk ebben a földi életben is; szolgálatot kaptunk, az Ő dicsőségére.

De jó hitben élve örömmel tudni, hogy az Úr ennek a világnak a szerető gazdája!

Ez a garancia egyedül arra, hogy rendeződnek a dolgok.

Nem a baj és az ellenségeskedés az úr, hanem Istenünk az Úr, aki szerető, megváltó gazdája ennek a világnak; aki nemcsak trónol (9), hanem cselekszik értünk!

Ez a bizonyosság minden örömünk oka és egyetlenegy forrása.

Ez az öröm csak hitben élhető meg, kedves Testvérek.

Jöjj, Szentlélek Úr Isten; adj nekünk hitet, élő hitet, Jézus Krisztusba vetett hitet, növeld a mi hitünket, hogy legyen örömünk!

 

Ez az öröm ugyanis csak hitben élhető meg, és nem elsősorban tapasztalatokban.

Nem abban, nem arra figyelve élhető meg ez az öröm; amit látunk, amit tapasztalunk.

A sorrend a következő: Az élő hit a kiindulás. Szentlélek Úr Isten, adj nekünk hitet!

A hitből következik a hálaadás, bármilyen helyzetben. Vagyis hitben járva felnyílik a szemünk, hogy a legnehezebb helyzetben is hálát adva megláthassuk, mennyi mindent köszönhetünk az Úrnak.

A hálából öröm fakad, ujjongó öröm, ami ebben a világban, „belül ujjongó öröm”, és nem kifelé rajongó öröm, hogy mintegy a másikat bosszantsam a látványos örömömmel; azt, aki nehezebb helyzetben van, mint én.

Ez egy belülről, hitben megélt ujjongás, amely a szolgálatban mutatkozik meg. Ezért olvassuk azt a zsoltárban, hogy az Úr Isten népeket rendel alánk (4). Újszövetségi értelemben csak úgy érthető ez a sor – én csak így tudom ezt érteni –, hogy népeket bíz ránk az Úr, embereket bíz ránk, hogy általunk nyerjen áldást a föld minden nemzetsége (1Mózes 12,3).

Ez az öröm tehát egy hitben megélt, belülről ujjongó öröm, minden rajongástól mentesen, amely hitvalló részvéttel, segítő irgalommal, szeretettel fordul a másik ember felé, minden körülmények között. Ez ma a legnagyobb kihívás, óriási kockázat, de ez ma a szent szolgálat. Legalább a ránk bízottak és a körülöttünk élők között éljük meg ezt a krisztusi szolgálatot! Kezdjük el tehát ezt a saját helyünkön; ott, ahol éppen vagyunk, mert mindig annyi baj, annyi ellenségeskedés van körülöttünk!

Hitben élhető meg ez az öröm, ez az ujjongás, ez minden öröm oka és forrása a Jézus Krisztusban.

Hadd hangsúlyozzam ismét: Az Isten megváltóan szerető uralmának reménysége és bizonyossága minden örömünk egyetlenegy oka és forrása; függetlenül attól, hogy testi szemeinkkel mit látunk; és függetlenül attól, hogy életünk során, e testben, mit tapasztalunk.

Ezért hitben járva – nem rajongva, hanem hitben járva – megtapasztaljuk ezt az örömöt mindenkor!

Miénk ez az öröm!

Jön az Isten; eljött az Isten, Jézus Krisztusban; és Ő visszajön. Van tehát okunk örülni!

Ennek az örömnek az egyetlenegy forrása az élő Isten, nem pedig a látható, testi szemekkel észlelt, emberi tapasztalatok.

 

Hitben járva, ne a tapasztalatokra tekints, és közben kapod a tapasztalatokat!

Eközben meglátod, hogy a legnehezebb helyzetekben is mennyi mindenért lehetsz hálás, mennyi mindennek örvendezhetsz; ujjongva, tapsolva, elsősorban belül; de persze majd adatik lehetőség, amikor ezt kívülről is, egy belső körben, egymást felüdítve, egymás hite által épülve, nyíltabban is átélhetjük.

Kifelé ez az öröm egy belülről megélt ujjongás, másoknak szolgálva, hitvalló részvéttel.

Tehát másokért is, nem csak önmagunkért élve, megjeleníthető ez az öröm, ebben a világban.

Vigyétek haza így az Igét: „Ujjongjatok, tapsoljatok az Úr előtt, az egész földön!”

 

Kérdés ugyan, hogy az egész földön tapsolnak-e, ujjonganak-e, ilyen értelemben az Úrnak?

Ebben nagy a hiány.

 

A krisztusi örömre segíteni sokakat: ez bizony a mi szolgálatunk, a mi felelősségünk is, mert az Isten ránk bízta ezt a szolgálatot.

 

Ez a szolgálat igazi, krisztusi örömöt ad.

 

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2020. június 7.

(Az illusztráció címe: „A 18.28-as tapolcai gyors”, 2020.06.04.)

  1. hét – Szentháromság vasárnapja

Zsoltárok sorozat 7.