Tisztán Krisztus elé – Igehirdetés 2020. január 12-én

Tisztán Krisztus elé

(1) Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis esztelenséget, sőt viseljetek el engem is! 

(2) Mert Isten féltő szeretetével féltelek titeket: mivel eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy tiszta szűzként állítsalak benneteket Krisztus elé. 

(3) Félek azonban, hogy amint a kígyó megcsalta Évát ravaszságával, úgy tántorodnak el a ti gondolataitok is a Krisztus iránti őszinte és tiszta hűségtől. 

(4) Mert ha valaki odamegy hozzátok, és más Jézust hirdet, nem akit mi hirdettünk, vagy más lelket fogadtok be, nem akit kaptatok, vagy más evangéliumot, nem amelyet elfogadtatok, azt szépen eltűritek. 

(5) Pedig úgy gondolom, hogy semmivel sem vagyok alábbvaló a legfőbb apostoloknál. 

(6) Ha az ékesszólásban iskolázatlan vagyok is, az ismeretben nem, és ezt mindig minden tekintetben nyilvánvalóvá tettük előttetek. 

(2Korinthus 11,1–6)

(2Korinthus 11,2)

 

Tisztán állni Krisztus elé!

 

Ebben a tagmondatban találjuk a mai igehirdetés üzenetét.

 

Tisztán állni Krisztus elé!

Ez életünk értelme, megoldása, bizonyossága és reménysége; hitben járva csakis ez!

*

A VŐLEGÉNY (1–2).

 

Figyeljünk a képre, amit elénk fest az apostol!

Ennek a képnek legfontosabb üzenete: Jézus Krisztus jegyesei vagyunk!

Jézus Krisztus jegyesének lenni azt jelenti, hogy Isten megmentő, megtartó, megváltó, üdvözítő, megtisztító szeretetében részesülni…

 

Figyeljünk továbbá ennek a képnek az elemeire!

A vőlegény: Jézus Krisztus.

A vőlegény barátja, küldötte, Isten ezköze: Pál apostol.

A menyasszony: a korinthusi gyülekezet, minden gyülekezet, Isten népe, benne az egyes hívő ember, te és én…

 

Tehát ennek a képnek legfontosabb üzenete: Jézus Krisztus jegyesei vagyunk!

Pál írja a korinthusiaknak, és nekünk is: Isten eljegyzett bennünket Jézus Krisztusnak, hogy tisztán álljunk majd Krisztus elé (2).

Isten, ehhez az eljegyzéshez, mindig emberi eszközöket használ; akkor Pál apostolt, ma másokat, az Ő elhívott küldötteit.

Pál, mint Isten eszköze, azért fáradozik, hogy a korinthusiak is Jézus Krisztus jegyesei legyenek, megtérjenek, hitre jussanak, és ebben a hitben megmaradjanak, megerősödjenek.

Pál apostolban, e szolgálat során – és Isten minden emberi eszközében – az Isten féltő szeretete munkál, amely meg akar menteni bennünket.

Jézus Krisztushoz tartozni, Jézus Krisztus jegyesének lenni ugyanis – ismét hangsúlyozzuk – azt jelenti, hogy Isten megmentő, megtartó, megváltó, üdvözítő szeretetében részesülni…

 

Ez a kép, a ma embere számára, „elviselhetetlen esztelenség” (1).

Isten megváltó, krisztusi szeretete, emberi, e-világi logikával érthetetlen, esztelen, elviselhetetlen; ahogy az apostol, mindjárt a mai szakasz kezdetén, utal is erre (1).

A ma embere eleve nem érti, hogy miért van erre szükség. A nyugati, „jóléti” embert nem is érdekli ez a kérdés; bizony még élete válsághelyzeteiben is csak egyre ritkábban.

Az apostolnak, ettől a fejezettől megváltozik a hangneme: ironikusabb, ugyanakkor keményebb is lesz a hangja. Ez a hangnemváltás, mindjárt a fejezet első versében érezhető.

*

MEGCSALJUK A VŐLEGÉNYT (3–6).

 

Döbbenetes ez a diagnózis: Eltántorodunk Krisztustól!

Mi megcsaljuk a vőlegényt, Krisztust; még a házasság előtt.

Ilyen kifejezéseket használ az apostol: megcsaljuk, eltántorodunk, eltűrjük…

Megcsaljuk az Urat.

Eltántorodnak a gondolataink és az egész életünk a Krisztus iránti őszinte, egyszerű, tiszta hűségtől. Ha pedig a gondolataink eltávolodnak az Úrtól, akkor egész valónk távolodik Őtőle. Vétkezünk: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással.

Eltűrjük a rosszat; mindazt, ami nem kedves Istennek, és ami nem szolgálja az életünk kiteljesedését sem (3).

Engedünk a kísértésnek, mert nem a kísértőnél is hatalmasabb Úrhoz fordulunk, hanem a magunk erejében bízunk; és a kísértő megcsal bennünket, ahogy a kígyó rászedte Évát (3; 1Mózes 3,1).

 

Eltántorodásunk abban mutatkozik meg, hogy „más Krisztust” keresünk: más megoldást, más igazságot; ezernyi megoldást, ezernyi igazságot, mindenki a magáét. Igen, mindenki mondja a magáét, egyházon belül és kívül egyaránt.

Van más megoldás, Krisztuson kívül?

Ezeket az eltántorodásokat, tévelygéseket így sorolja fel az apostol (Márk 12,24): más apostolok,[1] más lélekkel, más evangéliumot és „más Krisztust” hirdetnek (4).

Jézus Krisztus keresztje botrány számunkra.[2] A helyettes elégtétel csodája botrányos a világ számára, miszerint az irgalmas Jézus meghal a mi bűneinkért, hogy mi éljünk Őáltala (1Korinthus 1,18). Eleve az alázat, az irgalom, a szegénység, az alulmaradás, a szenvedés elutasított e-világban, az erő, a siker, a dicsfény világában. Nekünk az kell, ami ebben a világban, e-világ mércéje szerint tetszetős. Nekünk az kell, ami e-világ szerint okos, tehetséges, vagyonos, hatalommal rendelkező, híres, dicsőséges, diadalmas. Nekünk az kell, ami az embereknek tetszik.

Jézus Krisztus feltámadása szintén botrányos, mert az emberi értelem, racionalitás számára felfoghatatlan.

Pál apostolt is jelentéktelennek tartották a korinthusiak, „súlytalannak” – ahogy ma mondanánk –, akinek a megjelenése silány volt, a beszéde szánalmas, az iskolázottsága nem elismert; hitét, hitismeretét, Jézus Krisztus melletti nyílt hitvallását semmibe vették, lenézték (5–6).

Megbotránkozunk Jézus Krisztusban és „más Krisztust”, más megoldást keresünk: önmagunkban, ezernyi pótcselekvésben; más vallásokban, idegen istenekben; félelmetes praktikákban…

 

Eltántorodunk Krisztustól, és folyamatosan távolodunk Őtőle.

Lám, húsz év alatt ennyit távolodtak az első keresztyének Krisztustól.

Hát akkor mennyit távolodtunk azóta mi, Jézus Krisztustól?

Távolodunk az élet forrásától – a nyugati kultúrák különösképpen –, mint a sodródó, horgonyát vesztett hajó távolodik a parttól a biztos pusztulás felé (Zsidókhoz írt levél 6,19).

 

Ezt az eltántorodást részletezhetjük is; azzal, hogy annak elemeit felsoroljuk, de ki nem fejtjük azokat.

Eltántorodunk a Krisztus iránti őszinte, tiszta hűségtől, ha birtokolni akarjuk a Krisztust, ha rendelkezni akarunk a Krisztus felett, „kezelni” akarjuk az általa hozott kincset, az üdvösséget; hiszen, majd mi megmondjuk, hogy ki részesülhet abból.

Eltántorodunk a Krisztus iránti őszinte, tiszta hűségtől, ha „elkombináljuk” a Krisztus ügyét emberi okoskodással, dogmákkal, tanrendszerrel, érthetetlen prédikációkkal; és miközben brillírozunk a teológiánkkal, emberek számára tesszük elérhetetlenné, távolivá, netán taszítóvá a Krisztus ügyét. Pedig Jézus Krisztus ügye „egyszerű”, a szónak szent értelmében – majd még utalok erre –, hiszen aki hisz Őbenne, az él!

Eltántorodunk a Krisztus iránti őszinte, tiszta hűségtől, ha kiegészítjük a Krisztus ügyét. Ahogy Pál apostol korában végig azzal küzdöttek, hogy a mózesi törvénnyel, meg az egész zsidó hagyománnyal hogyan egyeztessék össze a Krisztus ügyét; azzal hogyan egészítsék ki a Krisztus evangéliumát. Pál sok levele küzd ezzel a problémával. A mai napig is kiegészítjük a Krisztus ügyét a magunk érdekeivel, gondolataival, elvárásaival, vágyaival; a magunk látásmódjával, kegyességével. Amikor odatesszük a „csak” Krisztus helyett (Máté 17,8), hogy Krisztus „és” még valami, akkor már ezen a kiegészítésen mesterkedünk.

Eltántorodunk a Krisztus iránti őszinte, tiszta hűségtől, ha szégyelljük Őt magát, ha szégyelljük az evangéliumot, ha szégyelljük az általa hozott üdvösséget, értékrendszert és kultúrát (Márk 8,38).

 

Megcsaljuk a vőlegényt!

Eltántorodunk Krisztustól.

„Más Krisztust”, más megoldást keresünk.

Folyamatosan távolodunk az Úrtól.

*

TISZTÁN ÁLLJUNK A VŐLEGÉNY ELÉ! (2)

 

Igen, fokozatosan távolodunk az élet forrásától – a nyugati kultúrák különösképpen –, mint a sodródó, horgonyát vesztett hajó távolodik a parttól a biztos pusztulás felé (Zsidókhoz írt levél 6,19).

Ekkor azonban a mai igeszakaszban, ebben a nehéz igerészben is, megszólal az evangélium.

Micsoda kegyelem: Mi távolodunk az Úrtól, Isten azonban utánunk nyúl!

Az Úr nem enged minket elveszni.

Az Úr nem engedi azt, hogy Őtőle eltántorodva felbontsuk az Ővele való jegyességet.

Az Úr nem engedi azt, hogy Őtőle eltántorodva végérvényesen hűtlenné legyünk.

Az Úr megráz bennünket, akár próbatételek által is, ráébreszt bennünket, hogy az Ő jegyesei vagyunk, Őhozzá tartozunk.

 

Isten utánunk nyúl, övéi után nyúl.

Isten, az Ő kegyelme által, tudatosítja bennünk, hogy nincs „más Krisztus”, nincs más megoldás, csakis Ő!

Az apostol itt is hangsúlyozza azt, amit a Galata levélben ténylegesen kimond: „Nincs más evangélium!” (Galata 1,7)

Ez azt jelenti, hogy az embervilág valós problémáira nincs más megoldás, csakis Jézus Krisztus.

Bizony nincs más Krisztus, nincs más evangélium, nincs más megoldás, nincs másfajta megváltás, csakis Jézus Krisztus!!!

Sok véleményünk, meglátásunk, nézőpontunk lehet, bizonyos tekintetben tiszteljük is ezeket.

De ezek, a legjobb esetben is, csak halvány részigazságok lehetnek.

Végső, valódi megoldást ajándékozó, megváltó, örök, üdvözítő igazság csakis egy van: Jézus Krisztus!

Egyébként a problémák mindig újratermelődnek, más és más köntösben jelennek meg ugyanazok a kínzó bajok: a bűn, a betegség, a halál, a gonosz erői; egyéni, társadalmi, közéleti szinten…

Végső, valódi megoldást ajándékozó, megváltó, örök, üdvözítő igazság csakis egy van: Jézus Krisztus!

Hadd idézzem fel a meghatározó bibliai Igéket, amelyek világosan erre utalnak. Persze hit kérdése, hogy ezek mérvadó üzenetként felharsannak-e bennünk. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16) „Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” (János 11,25–26) „Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.” (Róma 14,8) Bizony, erősek vagyunk az Isten kezében! (2Korinthus 10,4)

 

Most Isten, Igéje és Lelke által: utánunk nyúl!

Isten eszközeként, az apostol az, aki a korinthusi gyülekezet után nyúl.

Az apostol az, aki tudatosítja a korinthusiakban az egyetlen Jézus Krisztus megváltó szeretetét, akin kívül nincs más.

Az apostol az, aki riadót fújva emlékezteti a korinthusiakat arra, hogy ők Jézus Krisztus jegyesei, és tisztán állhatnak az Úr elé! (Efezus 5,14)

Most Isten Igéje által, Isten Lelke teszi velünk ugyanezt: Utánunk nyúl!

Nincs is ennél nagyobb öröm! Ez maga a kegyelem: Tisztán állhatunk az Úr elé.

Tisztán állni a Krisztus elé: noha sok nyomorúság terhel minket.

Tisztán állni a Krisztus elé: ez életünk értelme, megoldása, bizonyossága és reménysége; hitben járva csakis ez!

Eleve tisztán állunk a Krisztus előtt, az Ő kegyelméből. Ő tisztának lát; Ő tisztának tart bennünket: „megigazít” és „megszentel”. Ebben a bizonyosságban azonban egyre inkább megtisztulunk, hiszen ezzel a bizonyossággal tudjuk, hogy eleve az Úr előtt vagyunk, és az Úr maga a garancia a tisztaságunkra, a megtisztulásunkra és a hűségünkre. Eleve az Úr előtt vagyunk, az Ő kezében, az Ő szeretetében, Őbenne; és az Ő szeretetétől senki és semmi nem választhat el bennünket (Róma 8,38–39).

Ezért, naponta Krisztus elé járulhatunk, az Ő színe elé, Igéje közelébe: tisztulásért, erőért könyörögve!

Aztán amikor eljön az idő, a végső napon tisztán állhatunk meg Krisztusunk előtt, készen az örök, üdvözítő házasságra.

Középiskolásként füredi diák voltam.

Akkoriból eszembe jutott egy versrészlet a reformkorból, amikor felfedezték a Balatont, a gyógyító savanyúvizet, és kezdetét vette a füredi szívgyógyászat: „Füred… bepólyálja a fáradt szíveket.”

Jézus Krisztus az, aki nemcsak bepólyálja a fáradt szíveket, életeket, hanem valóságos, örök megoldást, megváltást, gyógyulást ad, és ebben a bizonyosságban – tévelygéseink ellenére is – megtart bennünket.

 

Urunk, köszönjük, hogy a jegyeseid lehetünk!

 

Urunk, óvj meg bennünket minden eltántorodástól, amely bálványimádó módon „más Krisztusokhoz” fordul.

 

Urunk, adj bizonyosságot arra nézve, hogy tisztán állhatunk meg Teelőtted, hiszen Te nem engeded felbontani a velünk kötött üdvözítő jegyességedet; el egészen a házasságig!

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2020. január 12.

(Illusztráció: „Bepólyálja a fáradt szíveket – Füredi szívkórház”, 2020. január 10.)

  1. hét – 2Korinthus sorozat 2019-ben és 2020-ban: 30.

Vízkereszt utáni első vasárnap.

 

 

[1] Más apostolok ezek, akik megjelentek Korinthusban. Ezek igazából magukat hirdették, nem az Urat. Ezek az apostolok hamis apostolok, hazug apostolok; akik önteltek voltak, ezért „szuperapostolnak”, „überapostolnak”, képmutató „maskaraapostoloknak” is nevezhetjük őket, akik Krisztus ügye alatt is magukat képviselték.

[2] Ez a „theologia crucis” és a „theologia gloriae” problémája.