Testben élünk, de nem test szerint hadakozunk – Igehirdetés 2019.12.15

Testben élünk, de nem test szerint hadakozunk

(1) Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket én, Pál, aki – némelyek szerint – szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távollétemben erélyes vagyok hozzátok; 

(2) kérlek, ne kényszerítsetek arra, hogy ottlétemkor erélyes legyek, mert úgy gondolom, bátran felléphetnék azokkal szemben, akik úgy vélekednek, hogy mi test szerint élünk. 

(3) Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; 

(4) hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. 

(5) Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre, 

(6) és készek vagyunk megbüntetni minden engedetlenséget, ha ti teljesen engedelmesek lesztek. 

(7) Arra nézzetek, ami a szemetek előtt van! Ha valaki meg van győződve arról, hogy Krisztusé, azt is gondolja meg önmagában, hogy amint ő Krisztusé, ugyanúgy mi is. 

(8) Mert ha kissé túlozva dicsekszem is a hatalmunkkal, amelyet az Úr építésetekre, és nem rombolásotokra adott, nem szégyenülök meg, 

(9) nem akarva azt a látszatot kelteni, mintha levelemmel csak fenyegetnélek titeket. 

(10) Mert levelei, mondják, súlyosak és kemények ugyan, de testi megjelenése erőtlen, és beszéde szánalmas. 

(11) Azt pedig gondolja meg az ilyen ember, hogy amilyenek vagyunk a távollétünkben írt levelünk szavaiban, olyanok leszünk ottlétünkkor tetteinkben is.

(2Korinthus 10,1–11)

(2Korinthus 10,3)

 

A hadakozás csak az élő Isten kezében lehet áldássá.

A gyarló ember kezében a hadakozás rombol és pusztít.

Csak Isten kezében lehet a hadakozás áldássá, hiszen Isten az Ő megváltó szeretet-hatalmával hadakozik érettünk.

 

Gondoljunk Ézsaiás próféciájára, a 11. fejezetből, ahol az Isten országának teljességét így írta le a próféta: „Ott nincs hadakozás, nincs ártás és nincs pusztítás.”

Ha jól emlékszünk a próféciára, akkor feltűnhetett, hogy Ézsaiás látomásában még az állatvilágban sincs pusztítás.

„Nem árt és nem pusztít, szent hegyemen senki – hangsúlyozza a próféta –, mert a föld tele lesz az Isten ismeretével, amely úgy borítja el a földet, mint ahogy a tenger a medrét borítja.” (Ézsaiás 11,1–9)

 

E fontos bevezető gondolatokból kiindulva, figyeljünk a felolvasott igeversre, a teljes igeszakasz összefüggésében: Testben élünk, de nem test szerint hadakozunk!

*

Ennek az ellenkezője a tapasztalatunk.

Az ember alapállapota, a maga nyomorúságában, hitetlenségében, Istentől elszakadt helyzetében az, hogy TESTBEN ÉL, ÉS TEST SZERINT IS HADAKOZIK (3).

 

Igen, testben élünk, ebben a „hústestben” élünk.

Ez a „hústest” önmagában gyarló, esendő, gyenge; aztán az idő előrehaladtával egyre gyámoltalanabb lesz; ez a „hústest” halandó.

A bibliai embertan a „test” alatt igazából az egész embert érti, hiszen a testünkben egzisztál, Isten Lelke által, a saját lelkünk. Tehát, amikor azt mondja az apostol, hogy testben élünk, akkor az egész emberről beszél, a testünkről és a lelkünkről. Itt az egész ember „testiségéről” van szó; a testi és lelki ember gyarlóságáról, gyámoltalanságáról, halandóságáról.

Ebben a testben élünk. Ez azt jelenti, hogy gyakran hullámzó a kedélyállapotunk, miközben tele vagyunk feszültségekkel; emiatt sokszor rossz a közérzetünk. Számos ok miatt lehet rossz a közérzetünk. Ezek az emberlét részei „itt”, e-világban: feszültségek, hullámzás, rossz közérzet; gyarlóság, gyámoltalanság, halál.

Tehát testben élni – testi és lelki értelemben egyaránt – hullámzó feszültség: Vágy és megelégülés, indulat és megnyugvás, erő és erőtlenség, egészség és betegség, öröm és szomorúság. Egy képpel élve: apály és dagály váltakoznak e testi létben, folyamatosan.

Lehetne még részletezni e „testi” lét leírását, de mindnyájan tudjuk, hogy miről van szó. Valahányan e testben élünk. Ez a testi-lelki állapotunk: hullámzás, feszültségek, gyarlóság, gyámoltalanság, halál.

 

Az Isten nélküli „testi” létből az következik, hogy testben rendezzük el a „dolgainkat” is; azaz, testi módon, test szerint hadakozunk.

Ez a test szerinti hadakozás azt jelenti – ahogy ezt, elég durván, az egyik ismerősöm megfogalmazta egyszer előttem –: „Tudod, a nagy emberi én önzései, érdekei és az én brancsának önzései és érdekei, kitöltik a rendelkezésükre álló teret; mindaddig, amíg ezt tehetik, amíg egy másik énes-önös brancs érdekeivel nem találkoznak; amiből aztán különböző konfliktusok támadnak, folyton-folyvást. Ez az emberi én és brancsának tenyészete, amely burjánozva mindent bekebelez, amit csak bekebelezhet…”

Durva kifejezés ez, nem is szószékre illő: „Az ember énjének és brancsának burjánzó tenyészete.” Aki hozzám tartozik, aki az érdekeimet képviseli, aki nekem bólogat, aki velem egyetért, aki mindenben úgy gondolkodik, mint én: az a brancsom. Sok ilyen „én” burjánzik ebben a világban, milliárdnyi; és sok millió ilyen brancs tenyészik „itt”.

Test szerint hadakozunk e-világban, mert ezek az „ének és énes brancsok” egymásnak feszülnek: kis közösségben, nagy közösségben, egyházban, társadalomban, világban, politikában.

Benne élünk ebben a világban. Tudjuk, hogy mit jelent mindez, vannak tapasztalataink erről a nyomorúságról, miszerint testben élünk és test szerint hadakozunk.

Elgondolkodtatott ez az igen durva, nyers kifejezés: Az én önzése, érdekei; az én brancsának önzései, érdekei kitöltik a rendelkezésükre álló teret, és harcolva küzdenek az ennél többért. Így mondta egészen pontosan ezt a barátom: „Az én és az én brancsának tenyészete mindent elfoglal, mindent maga alá gyűr másokkal folyton vetélkedő burjánzása.”

Nézzétek meg az egykor virágzó Váci iskola épületét, itt Almádiban. 2004 óta áll ott bezárva, gazdátlanul. Látjuk, ahogy az enyészet-tenyészet visszaveszi magának; még a tetőről is omlik lefelé a mindenféle növényzet. Ahol nincs gondozás, nincs odafigyelés, ott ez történik; lelki, hitbéli értelemben is. Ahol nincs hit és rendszeres kegyesség; amennyiben nem gondozzuk, nem éljük, nem gyakoroljuk a hitünket; ott akkor mindent elfoglal az önző én és az én brancsának burjánzása.

Az apostol, a felolvasott igeszakaszban, konkrétumokat említ arra nézve, hogy miként nyilvánul meg, mit jelent: testben élni és test szerint hadakozni. Ezeket a konkrétumokat csak röviden foglalhatom össze, mert külön igehirdetés lehetne ezek mindegyike.

 

Testben hadakozunk, amikor okoskodunk (5).

Okoskodás az, amikor olyan dolgokhoz is hozzászólok, amelyekhez sem illetékességem, sem kompetenciám, nem is vagyok teljesen képben az ügyet illetően.

Az okoskodás mindig félinformációk alapján szólal meg, és alázat híján nem veszi tudomásul azt, hogy sok minden titok, sok mindent nem is tudhatok.

Én tartózkodom az internetes felületektől: az efféle „okoskodások” miatt. Az internetnek sok áldása van, azzal élek; de minden egyebet azonnal kikapcsolok.

A gyarló okoskodás – az apostol szerint – a testi hadakozás egyik jele.

 

Testben hadakozunk, amikor erődítményeket építünk (4).

Erődítményeket építünk, amikor a saját érdekeink várát felépítjük, majd védekezve visszavonulunk, és egy adott pillanatban orvul előugrunk, tüzelünk, a másikra támadunk.

Erődítményeket építünk, amikor védekezve támadunk.

De az erődítmény jelenti a bebetonozódás minden fajtáját is, amikor hatalmak, érdekek bebetonozódnak.

 

Testben hadakozunk, amikor magaslatokra vágyunk (5).

Az apostol említi a „magaslatokat” is.

A magaslat a Bibliában mindig az önzés, a hiúság kísértésének helye, ahol az Isten dicsőségét elhomályosítjuk, és ezt a dicsőséget magunknak tulajdonítjuk.

A magaslat a bálványimádás kifejezése is, a Bibliában. Minden „bálvány”, aki-ami az élő Isten első helyét elfoglalja az életünkben.

 

Testben hadakozunk, amikor látszat-életet élünk (9).

Az apostol – ha figyelmesen hallgattuk az Igét – a látszatot, a képmutatást, a szerepjátszást említi itt.

Sokszor észre sem vesszük, hogy mekkora mesterei vagyunk a látszat-életnek, a képmutatásnak, a szerepjátszásnak; hívő emberként is.

Megfordítva az intést: miközben mi is tele vagyunk képmutatással, bizony mégis mennyire tudjuk képmutatással vádolni a másik embert.

Jézus Krisztus azt mondja: Jaj nekünk, ha képmutatók vagyunk!

A mai Igében, a korinthusiak, egy feszült helyzetben, képmutatással vádolták meg az apostolt is: „Te, aki távolról olyan keménynek, olyan erősnek tűnsz, amikor megjelensz közöttünk, akkor kiderül, hogy testileg gyenge, szánalmas alak vagy, akinek még a beszéde is silány. Mást mutatnak a leveleid, mint aki valójában vagy.” (1; 9–11)

 

Mindezek – az okoskodás, az erődítmények, a magaslatok, a képmutatás – annak jelei, amikor az én és brancsának tenyészete mindenen el akar burjánozni, a gonosz munkája által.

Az apostol is erről beszél: Testben élünk és test szerint hadakozunk.

Ez az ember nyomorúságos alapállapota. Ez egy diagnózis rólunk, advent harmadik vasárnapján. Isten egy tükröt tart elénk. Ilyen az ember Őnélküle.

Erről szól a mai igeszakasz. Én csak azt tolmácsolom, amit az Ige mond. Igazából csak szó szerint újramondom azt, amit felolvastam.

 

Ami ezt a helyzetet még szomorúbbá teszi – ez is benne van a mai Igében, nem én találom ki –, hogy a testvérek közösségében, az egyházban is kísért a test szerinti hadakozás nyomorúsága.

Az egyházban is igen gyakran test szerint élünk és test szerint viszonyulunk egymáshoz.

Az apostol említ egy példát, erre az egyházi, testi hadakozásra, amikor így szólítja meg a korinthusiakat: „Ti azt mondjátok, hogy ti vagytok az igaz hívők, hogy ti a Krisztuséi vagytok; mi pedig nem. Gondoljátok meg, hogy mi is Úrnak és Megváltónak tartjuk a Jézus Krisztust, tehát mi is a Krisztuséi vagyunk, nemcsak ti!” (7)

Mennyire jellemző ez, manapság is. Én is tapasztaltam már ezt a megkülönböztetést.

Egyszer visszahallottam – és mindent visszahallani az egyházban –, hogy egy valaki miként beszél rólam. Ez a valaki, aki szintén Jézus Krisztusban hisz, valamiért megharagudott rám, noha én soha semmivel nem bántottam az illetőt. Persze elég valamire nem bólogatni azonnal, vagy elég nem egy brancsba tartozni; és máris gyűlölhetnek minket, még közöttünk is. Szóval ez a valaki, szinte gyalázott engem, a Jézus Krisztus nevében… Nem rólam van szó. Ez csak példa. Mi ez, ha nem test szerinti hadakozás?

Ha tehát úgy gondolod, hogy te bizonyosan a Krisztusé vagy, akkor talán add meg a bizalmat annak a másiknak is, aki Jézus Krisztust szintén Úrnak, Megváltónak tartja, akárcsak te; hogy ő is a Krisztusé; még akkor is, ha nem a te brancsodba tartozik!

Testben élünk és test szerint hadakozunk még az egyházban is.

A gyarló példákat bőséggel lehetne még sorolni, sajnos, de legyen elég most ennyi, hiszen az apostol is ezt a példát említi a mai igeszakaszban.

*

Milyen fontos meghallani advent harmadik vasárnapján az intést, hogy nem jó ez így, és nem szabad ebben tovább így maradni, ha igazán a Jézus Krisztusban vagyunk!

Milyen fontos meghallani advent harmadik vasárnapján az evangéliumot, hogy aki valóban Jézus Krisztusban van, aki Őbenne tényleg újjászületett – és nemcsak az Ő nevét, Igéit, tanait szajkózza, hanem tényleg Őbenne van, az alapvetően másként „hadakozik”.

Az apostol ezt emeli ki, ezt a hangsúlyos fordulatot, mint a megtérés tetten érhető jelét: MI TESTBEN ÉLÜNK UGYAN, DE MI NEM TEST SZERINT HADAKOZUNK (3).

Mi, minden nyomorúságunk ellenére is, mások vagyunk: mi krisztusian élünk, krisztusian viszonyulunk egymáshoz, krisztusian rendezzük a problémáinkat.

 

Mi, valóban krisztusiak, szintén ebben a testben élünk, de nem e test szerint hadakozunk.

Mi is ebben a testben élünk.

Mi is ugyanúgy átéljük, ebben a testben – a keresztyén ember is – a félelmet, az indulatot, az erőtlenséget.

Nemcsak megnyugvás, öröm, egészség, boldogság jellemző az életünkre, hanem testben élve ugyanazt a kettősséget, ugyanazt a hullámzást, ugyanazt a feszültséget éljük meg, mint mindenki más. Ezekről már részletesen szóltam az imént, a prédikáció elején.

Arról van szó, hogy a testünk már megváltott, de még nem megdicsőült test. Ebben a testben pedig távol vagyunk az Úrtól (2Korinthus 5,6).

Majd „odaát” lesz mindez teljessé, amikor megdicsőül ez a test: addig „itt” marad a kettősség, a „már igen és még nem” feszültsége.

Testben élünk „itt”.

De „valami” történt, „Valaki” belenyúlt az életünkbe, aki isteni ereje által elvégezte, hogy ne test szerint hadakozzunk.

Tehát, ha mégis elbuknánk – például, ha mégis indulatosak lennénk –, akkor azt belátjuk, akkor tudunk bűnbánatot tartani; akkor le tudunk borulni a Jézus Krisztus keresztje elé, hogy bocsánatért esedezzünk; akkor képesek vagyunk bocsánatot kérni és megbocsátani…

Testben élünk, de nem test szerint hadakozunk.

„Nem” test szerint hadakozunk!

 

Ezeket a „nem”-eket sorolhatom.

Az előbb elmondottak ellentétei ezek.

Ezeket a „nem”-eket az egyénre tekintve így fogalmazhatom meg: Nem én! Nem az én csapatom, nem az én brancsom! Nem az „én”-em és nem a brancsom tenyészete!

Nem én, hanem Ő, az Úr Jézus Krisztus! Nem én, hanem Ő az első! Annak növekedni kell, nekünk pedig kisebbé lennünk (János 3,30). Ez érvényes a további „nem”-ekre is!

Ezek a „nem”-ek, az igeszakasz gondolatmenetét követve ezt jelentik: Nem a gyarló okoskodás; nem az önző erődítmény-építés; nem a bálványimádó magaslatokra való felállás, hiúan, önző módon; nem a látszat és a képmutatás jellemző ránk, a Jézus Krisztusban!

Ezeket a „nem”-eket társadalmi léptékekben is meghatározhatjuk! Nem a laza, lusta vagy megfáradt „nemtörődömség” jellemző ránk, amelyben hagyjuk történni a dolgokat, amelynek nyomán egyfajta anarchia alakul ki. De nem is a szigorú, agresszív durvaság irányít minket, miként az apostol is utal erre: „Bottal menjek hozzátok, korinthusiak?” (1Korinthus 4,21) Társadalmi kifejezéssel lefordítva: nem az anarchia, nem is a diktatúra, és nem is a kettő közötti – a látszólag, emberileg legjobb – demokrácia határozza meg cselevésünket, „hadakozásunkat”, hanem valami más, a „theokrácia”, az Isten uralma, a Jézus Krisztus vezetése!

Ezeket a „nem”-eket pszichológiai módon is sejtethetjük. Nekünk is vannak indulataink, vágyaink, de azokat nem kiéljük, és nem is elfojtjuk, hanem odajárulunk azokkal Isten színe elé.

Nem test szerint hadakozunk, noha testben élünk!

 

A „nem”-ek után jöjjenek a „hanem”-ek!

Nem testben élünk, hanem Krisztusban; ezért testben élve sem test szerint rendezzük a dolgainkat!

Testben élünk, de nem test szerint hadakozunk!

Itt jön a lényeg, amit nagyon lassan, érthetően szeretnék nektek elmondani.

Az apostol így kezdte ezt az igehirdetést: „A Krisztus szelídségével kérlek titeket!” (1)

Testben élve, nem test szerint hadakozva, ez az egyetlen megoldás: a Krisztus szelídségével lenni jelen ebben a világban.

 

Jézus Krisztus szelídségében mutatkozott meg igazán az Isten hatalma és ereje; hatalmas ereje.

Tehát a krisztusi szelídségben munkál igazán az Isten ereje, az Isten féltő szeretete, mert a krisztusi szelídség erős lesz az Isten kezében (4). Ez a krisztusi szelídség ereje. A krisztusi szelídség és alázat nélkül testben élünk, és test szerint hadakozunk. Az Ige azt mondja rólunk: mi Krisztusban vagyunk, ezért testben élünk, de nem test szerint hadakozunk, hanem a Krisztus szelídségével, vagyis az Isten erejével járunk ebben a világban. Ez a krisztusi szelídség az igazi, isteni erő!

Ez a krisztusi szelídség olyan erő és hatalom, amely épít és nem rombol, mert épülésünkre és nem rontásunkra adatott (8).

 

Olyan világosan mondja ezt nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus, és olyan nehezen tudjuk ezt megtanulni: „…tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” (Máté 11,29) Nincs nyugalmunk, amíg nem a Jézus Krisztus szelídségével, e krisztusi szelídség minden kockázatával – és mégis az Isten erejével – vagyunk jelen a világban.

A Hegyi Beszédben is ezt jelentette ki a mi Urunk: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” (Máté 5,5) Csakis a krisztusi szelídségnek van jövője, még akkor is, ha nincs jelene. Csak a krisztusi szelídségnek van öröksége; örök birtoka, örök élete, üdvössége.

Ézsaiás próféta Jézus Krisztusról azt prófétálta, szabadon idézve: „Eljön majd a megígért Szabadító, aki nem kiált és nem lármáz, egy harsány világban. Ő a pislogó mécsest nem oltja el, és a megtört nádat nem töri meg. Ő szelíden szól, de mégis az Isten erejével.” (Ézsaiás 42,2–3; Máté 12,19–20) Jézus Krisztus így közelít a nyomorult embervilághoz; lehajol a szenvedőköz, a betegekhez, az elesettekhez. Ilyen a Krisztus: halkan, szelíden és mégis hatalommal… Ő eljött, Ő eljön, Ő itt van, Igéje és Lelke által; és – micsoda méltóság – általunk, az Ő népe által.

 

Ez a krisztusi szelídség az egyetlen megoldás. Testben élünk, de krisztusi módon, nem test szerint hadakozunk.

Ebben a krisztusi szelídségben nem valami álalázat bújik meg, hanem – ismét hangsúlyozom – ebben nyilvánul meg e-világban az Isten ereje általunk.

Az apostol is ezért a krisztusi szelídségért könyörög, még a legfeszültebb emberi konfliktushelyzetben is, ami most éppen a korinthusiak és közte jelentett próbatételt: „Kérem az Urat, hogy amikor odamegyek hozzátok, akkor ne kelljen erélyessé lennem! (2) De ha szükséges, akkor erélyes leszek és szigorú, hogy végre rend legyen közöttünk és teljességre jusson a ti engedelmességetek!” (6)

Tehát az apostol szigorúságában, erélyességében krisztusi szelídség munkál, vagyis az Isten ereje. Az apostolt féltő szeretet és nem valami gyarló, emberi indulat, agresszivitás vezérli.

Ahol agresszió és emberi indulat feszül, ott nincs jelen az Isten, még ha folyvást Őt és Igéit emlegetjük is. Újra, másként mondom: Ha az Isten nevét, az Igéket agresszíven, indulatosan emlegetik és képviselik, abban soha nincs jelen az Isten, akármilyen „tiszta” is az Istenről szóló tan. Ahol az Úrra hivatkozva, valami álszelídség szerepében valójában a mi indulatunk és agresszivitásunk feszül, ott a test szerinti hadakozás rombol.

Pontosan fogalmaz az Ige! Kell a szigor, a „törvény” – az emberi bűn miatt –, amely fenntartja a rendet, amely megbünteti az engedetlenséget. Erre az apostol is kész, ha erre lesz szükség (6). Tehát, adott esetben, a krisztusi szelídség, az Isten ereje, erélyességben is megnyilvánulhat: szigorban és prófétai intésben. De a prófétai intés soha nem gyarló, önző, Istenre hivatkozó, képmutató emberi agresszió. A krisztusi szelídség az építésetekre és nem rombolásotokra adatott – mondja az apostol (8).

 

Két világ ez – gondolj bele! Testben élni és test szerint hadakozni; és testben élve sem test szerint hadakozni.

*

Végezetül az a kérdés – ide akartam eljutni –, hogy hol van EZ A FORDULAT A KETTŐ KÖZÖTT?

Hol fordul meg a „szerelvény”, hogy testben élve, ne test szerint hadakozzunk, ne test szerint rendezzük a dolgainkat?

Itt, szinte hemzsegnek a képek, amelyeket az apostol, e fordulat kapcsán elmond.

Én ezeket a képeket összegyűjtöttem, és itt, a prédikáció végén, csak felvillantom azokat.

Arra kérlek benneteket, hogy ezeket az evangéliumi képeket gondoljátok tovább!

A legfontosabb képet azért bővebben kifejtem.

 

Az a fordulat, amikor az élő Isten kézbe veszi az ember életét, az Isten népének életét (4).

Olyan ez, mint amikor egy izzót kézbe vesznek, és a foglalatba csavarva az felragyog. Isten kézbe vett, ismét a helyünkre állított bennünket, és felragyogott az életünk!

Mi, hit által, ragyogó izzók lehetünk: Jézus Krisztus pedig a naptámadat (Lukács 1,78).

Így mondja ezt, egy másik helyen az apostol: Felragyog nekünk a Krisztus (Efezus 5,14).

Eddig testben éltünk, test szerint rendeztük a dolgainkat, nem érdekelt senki és semmi, csak a saját életünk és a brancsunk érdekei.

Egyszerre csak felragyogott életünkben a Krisztus.

Ezért testben élve is, krisztusi szelídséggel, már nem test szerint hadakozunk.

Felragyogott a Krisztus!

Bárcsak a világban is felragyogna a Krisztus!

Addig alig van érdemi változásra esély.

Az új gyülekezeti házunk erkélyéről lenéztem tegnap este. Itt a Baross utcán ragyogtak az adventi fények a délutáni sötétségben. Minden fel volt már díszítve. Gyönyörűen látszott a templomunk és az egyenes utca, szinte a Balaton partjáig. Gyönyörű ez a sötétben ragyogó, karácsony előtti fényözön.

Több ez, mint sötétben való tájékozódás. A pazar fények naptámadat után kiáltanak! Ezek a fények Krisztus után, a világ világossága után kiáltanak, miközben keresztyén kultúránk gyönyörűségét és az evangélium lényegét, Isten megváltó szeretetét hirdetik.

Eszembe jutott ekkor: Felragyogott az Isten kegyelme nekünk, akik a halál árnyékának völgyében járunk (Lukács 1,78).

Felragyogott az Isten kegyelme, a Jézus Krisztusban: Van út, van biztos irány, lehet másként, lehetséges nem test szerint hadakozni, élni, rendezni a dolgainkat.

 

Felragyogott a Krisztus. Ez az egyik kép.

A másik kép, amit használ az apostol, hogy amikor felragyog számunkra a Krisztus, akkor Ő ledönt minden okoskodást, minden erődítményt, minden magaslatot, minden képmutatást, amit az Isten ismeretével szemben emeltek (5).

Az új gyülekezeti házunkban a nagyterem, ahol – nem is gondoltam volna – nyolcvanan is le tudunk ülni egy gyülekezeti ebédre, sok apró szobából lett kialakítva. Mindegyik szoba fala födémet tartó főfal volt korábban. Ezeket a főfalakat ki kellett váltani, és el kellett bontani azokat. Hatalmas pilléreket építve, két roppant acélgerendát helyeztek ezekre. Ezek a gerendák feszülnek középen végig a tér fölött, és tartják a második szintet. Nem látszanak ezek a tartógerendák és pillérek, mert azokat elburkolták; de ott vannak és hordozzák a terheket; mint Jézus Krisztus hordozza ezt a világmindenséget. A sok-sok zugból egy nagy, tágas tér lett, ahol közösségben lehetünk és közel kerülhetünk egymáshoz.

Mindez csak kép, szemléltető anyag a mai Ige üzenetéhez: testben élve nem test szerint hadakozunk, mert felragyogott nekünk a Krisztus.

Felragyogott nekünk a Krisztust, ezért látjuk az utat, hogyan tovább; és látjuk az út végén az üdvösséges megérkezést.

A felragyogó Krisztus szelíd hatalma és ereje ledönt minden erődítményt; minden erődítménnyé lett okoskodást, magaslatot és képmutatást, amelyeket az Isten ismeretével szemben emeltek; hogy rátaláljunk végre az Úrra és egymásra.

 

A harmadik kép: foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus Jézusnak (5).

Aki Krisztus Jézus foglya: a gondolataiban, a szívében, az értelmében, az egész valójában; az igazán szabad ember!

Jézus Krisztus foglyul ejtett bennünket: a gondolatainkat, az egész életünket. Az Úr kezében vagyunk, ebben az értelemben is. Ez a fogság: erő, védelem és szabadság.

Gyönyörű igevers ez: Jézus Krisztus minden gondolatunkat is a kezében tartja (4); bármennyire csaponganak is azok, akkor is az Úr irányítja őket és megtisztítja azokat.

Én úgy tapasztalom meg ezt a csodát, hogy bármit látok, bármit olvasok, bármi szomorít el, bármi örvendeztet meg és tölt el gyönyörűséggel; ezekről mindig Jézus Krisztus, az evangélium, az Ő Igéje jut eszembe.

Az Úr kézbe vette életünket, felragyogott előttünk az Ő megváltó szeretete, amely minden gyarló és önző erődítményt lerombolt bennünk és körülöttünk, és foglyul ejtette minden gondolatunkat a Krisztus Jézusnak.

 

A negyedik kép, ami direktben nincs megrajzolva a mai igeszakaszban, de a háttérben mégis ott látjuk annak lenyomatát: ez a „váltó” képe.

Felvetődik ugyanis a kérdés, a mai Ige üzenetét hallgatva, hogy hol találjuk a váltót e kettő között: testben élve, test szerint hadakozunk; illetve testben élve sem test szerint hadakozunk.

Hol van ez a váltó?

Ez a váltó Isten hatalmas ereje, az Ő megváltó szeretetének ereje, amelyet Ő megmutatott Jézus Krisztusban, akire várunk; aki eljött, aki felragyogott nekünk a halál árnyékának völgyében; és akinek a visszajövetelére várunk.

Tudjátok: én vonatmániás vagyok.

Az állomásokon, a sínpárok között váltókat helyeztek el, amelyek a szerelvényt adott helyzetben a helyes irányba vezetik.

Ott van ez a váltó – Jézus Krisztus – amelyet eleve beépített az Isten övéi számára, már a világ teremtése előtt (Efezus 1,3–4). Ez a kegyelmi kiválasztás csodája.

A bűn miatt beragadt ez a váltó, és a szerelvény nem jó irányba robog. Tudjuk, hogy az állomásokon vannak úgynevezett „vaksínpárok” – itt a közeli alsóörsi állomáson is vannak ilyenek – amelyek egy idő után elfogynak, a semmibe vezetnek, és a végén kisiklik a szerelvény…

Isten kiválasztott kegyelme által eleve ott van életünkben, a megfelelő helyen, az „üdvözítő váltó”. Ez a váltó a bűn miatt beragadt. De életünk adott, legfontosabb pontján, a kellő időben, az Isten hatalmas ereje képes ezt a beragadt váltót átállítani, így életünk szerelvényét a helyes irányba terelni. Így Isten hatalmas, megváltó szeretete megóv bennünket a nagy bajtól, a végzetes tragédiától, a kárhozattól; és az új élet, az örök élet, az üdvösséges megérkezés irányába vezet bennünket.

Sőt, ha már az alsóörsi állomást említettem… Alsóörsön, még megtalálható az úgynevezett „mozdonyfordító”. Amikor a szükséges és pontos időben átállították a váltót, a mozdonyt ráterelték erre a fordítóra, azt megfordították, így aztán a teljes szerelvény egészen más irányba tudott továbbhaladni. Ez a megtérés; ez a megtérés csodája; üdvözítő fordulat, egy teljesen új élet: eddig testben élve, test szerint hadakoztunk; ettől kezdve testben élve már nem test szerint hadakozunk; a Jézus Krisztus által.

Áldott legyen az Isten!

 

Eddig testben éltünk és test szerint hadakoztunk.

 

Isten azonban Jézus Krisztusban cselekedett érettünk!

Felragyogott előttünk a Krisztus!

Ő lerombolt sokféle erődítményt az életünkben, amelyek önzővé, zárttá, sötétté tették az életünket, és eltakarták előlünk az Urat és a másik embert.

Ő foglyul ejtette a gondolatainkat az Ő irgalmas szeretetének.

Az Ő hatalma lenyomta azt a beragadt váltót, ami az életünket az új irányba, az örök élet felé terelte, hogy testben élve se test szerint hadakozzunk.

 

Mi már ebben az üdvösséges irányban haladunk, majd eljutunk arra az üdvösséges állapotra, amikor az Úrban az életünk úgy is beteljesül, hogy megváltott testünk megdicsőül (1Korinthus 15,44).

 

Áldott adventet, áldott harmadik adventi vasárnapot!

 

Az Igét vigyük haza, az elég, de azt forgasd a szívedben!

Az új esztendőben, 2020-ban is nagy szükségünk lesz erre: Testben élünk, de nem test szerint hadakozunk!

 

Várunk mindenkit, az új gyülekezeti házunkban, a gyülekezeti ebédre, az első ottani alkalomra, hálaadó szívvel!

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2019. december 15.

(Illusztráció: „Bevégeztetett”, 2019. december 14.)

  1. hét – 2Korinthus sorozat 2019-ben: 26.

Advent harmadik vasárnapja