Térjetek meg! – Az Úr napja megtérésre hív – Igehirdetés 2019.02.17

Térjetek meg!

Az Úr napja megtérésre hív

 

(12) De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva!

(13) Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet! 

(14) Ki tudja, hátha most is megbánja, és áldást hagy maga után? Hozzatok étel- és italáldozatot Isteneteknek, az Úrnak! 

(15) Fújjátok meg a kürtöt a Sionon! Tartsatok szent böjtöt, hívjátok istentiszteletre a népet!

(16) Gyűjtsétek össze a népet, tartsatok szent gyűlést, gyűjtsétek össze a véneket, gyűjtsétek össze a gyermekeket, még a csecsemőket is! Jöjjön ki lakásából a vőlegény, a menyasszony is a szobájából! 

(17) A templomcsarnok és az oltár között sírjanak a papok, az Úrnak szolgái! Így szóljanak: Szánd meg, Uram, a népedet, ne engedd, hogy gyalázzák örökségedet! Ne csúfolhassák őket a nemzetek! Miért mondanák a népek között: Hol van az ő Istenük? 

(Jóel 2,12–17)

(Jóel 2,12–17)

 

Tegnap este a Nemzeti Színház egyik bemutató előadására kaptunk tiszteletjegyeket.

Ilyenkor mindig élek a lehetőséggel, és átsétálok a Művészetek Palotájába, ahol a Rózsavölgyi Szalon mellett, Budapest legnagyobb komolyzenei CD boltja található. Itt többnyire nagy zeneszerzők összkiadásait keresem, hiszen ezek a díszdobozban kiadott gyűjtemények, a különálló lemezekhez képest, töredék áron kaphatók meg.

Egy ilyen böngészés során találtam rá Kodály Zoltán műveinek összkiadására. Régóta kerestem már. Igen megörültem, hogy végre rátaláltam.

Mindig örömöt okoz a teológia mellett mással is foglalkozni, hiszen ezek a kitekintések csak termékennyé teszik az Isten Igéjére figyelésünk buzgóságát. Így mindig öröm a teológiai segédtudományok mellett irodalmat olvasni, képzőművészeti alkotásokban gyönyörködni, és komolyzenét hallgatni.

Azonnal megvásároltam Kodály Zoltán műveinek gyűjteményét, amelyben híres műve, a „Psalmus Hungaricus” is megtalálható. Ebben a zenei zsoltár-parafrázisban gyönyörű tenorhangon szólal meg a könyörgés: „Istenem Uram! Kérlek tégedet, fordítsad reám szent szemeidet…”

 

Ez az imádság lényegileg kapcsolódik a mai igehirdetés üzenetéhez.

Jóel próféta megtérésre hívja Isten népét.

A próféta az Úr napját most a megtérés lehetőségének összefüggésében szemléli: az Úr napja megtérésre hív.

 

Így mai igeszakaszunk alapján nemcsak egy tanítást hallhatunk a megtérésről, hanem – mint Jóel idejében – ez a prófécia megtérésre hív, illetve erősít bennünket az élő Istenhez megtért hitünkben.

1.

Először határozzuk meg azt, hogy MI IS VALÓJÁBAN A MEGTÉRÉS.

Mi a megtérés lényege? (12)

A prófétán keresztül így szól az Úr: „Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva!” (12)

 

A megtérés: Istenhez fordulás.

A megtérés következményeként Isten népének és az egyes embernek életében alapvető irányváltoztatás történik. Az eredeti héber kifejezés is ezt fejezi ki: megfordulni, irányt változtatni. Olyan ez az irányváltoztatás, mint amikor valaki végre rádöbben arra, hogy eddig alapvetően rossz, téves irányba haladt, életveszélyes utakon, szakadékok felé, néha zsákutcákban tévelyegve. A megtérés újból a helyes irányba, az üdvösséges cél felé állítja be életünket.

A megtérés azt jelenti, hogy életünk sok-sok gyarló és mulandó bálványa helyett, végre az egyetlen élő Isten foglalja el „életpiramisunk” csúcsát, így aztán minden „dolog” az Istentől rendelt, és Istennek kedves helyére kerül az életünkben.

A megtérés mindig az egyetlen élő Istenhez való odafordulást jelenti. Ahogy ezt Jeremiás próféta könyvében olvassuk: Ha meg akarsz térni, Izráel – így szól az Úr –, hozzám térj meg!” (Jeremiás 4,1) 

Pál apostol megtérése, a damaszkuszi úton ugyanezt hangsúlyozza: a megtérés mindig ahhoz az egyetlen élő Istenhez való odafordulást jelenti, aki Jézus Krisztusban megmutatta magát, és egykor Sault – Pál apostolt is megszólította (Cselekedetek 9,5–6).

 

A megtérés mindig a bűnös ember megszabadulása, konkrét vétkektől.

Tehát a megtért ember, noha ebben a világban soha nem lesz tökéletes, mégis láthatóan új emberré lesz, élete egyre inkább megtisztul, és ebben a folyamatban, az Isten erejével elhagyja azokat a konkrét vétkeket, amelyeket Isten megítélt az életében. Ezért a megtérés soha nem elmélet, hanem mindig látható, tetten érhető, hiteles megújulással jár.

Ezekről a konkrét vétkekről, amelyeket a megtért ember elhagy – ki-ki azt, ami az ő életében különösen probléma, ami még nem elintézett, ahol az élete leginkább sebezhető, kísérthető – mind az Ószövetség, mind az Újszövetség úgynevezett „bűnkatalógusaiban” olvasható. Isten Igéje is konkrét abban, hogy a bűnös ember nyomorúsága miként ölt testet az egyes vétkekben, amelyekből meg kell térni.

Az Ószövetségben – különösen a prófétai könyvekben – emeli ki Isten Igéje a bálványimádás bűnét, amely számos vétek formájában terhelhet bennünket mind a mai napig.

Az Újszövetségben Pál apostol a Római levélben tár elénk egy tizenhét pontot tartalmazó bűnkatalógust: hamisság, gonoszság, kapzsiság, viszálykodás, álnokság, rosszindulat, sugdolózás, rágalmazás, Isten gyűlölete, gőg, dicsekvés, rosszban való találékonyság, engedetlenség, kíméletlenség, szószegés, szeretetlenség, irgalmatlanság (Róma 1,29–31). Szinte „agyonnyom” bennünket ez a „modern” lista, noha még nem is beszéltünk a paráznaság ezerféle bűnéről, amelyet az apostol pár verssel előrébb említ meg (Róma 1,24).

Azt is mondhatom, hogy nagy baj, ha valakit nem nyomaszt ez a lista. Isten ezen keresztül is önvizsgálatra hív bennünket. Ezek közül a vétkek közül melyek azok, amelyek révén különösképpen kísérthető vagy, és amelyekből meg kell térned, az Isten ereje és kegyelme által?

 

A megtérés tehát hiteles megújulásban lesz láthatóvá, amely a konkrét vétkekből való megtérés mellett, életünk konkrét területein is felragyog. Ezeken a területeken is testet ölt az egyetlen megtérésből fakadó sok-sok áldás.

Így beszélhetünk arról, hogy a megtért ember mindig megjelenik a látható egyházban, és ott jelen van, szolgálatot vállal, az egyház minden gyarlósága ellenére is.

Így beszélhetünk magánéleti megtérésről, mert az lehetetlen, hogy a házassági és családi életünkön ne látszódjék meg a megtérésből fakadó megújulás.

Ekként szólhatunk közéleti megtérésről, noha ez a legnehezebb téma. A közéleti megtérés az lenne, hogy végre nem darálna be mindent az emberi önzés, az egyéni érdekek, hatalmi- és presztízsharcok, hanem a felelős, lényegi, Isten dicsőségét és az ember javát szolgáló döntések kerülnének előtérbe. Ez éppen abban a tekintetben fontos, hogy a közéleti műfaj ebben a világban nem zárhatja ki adott érdekek érvényesülését, de a közéleti megtérés azt jelentené, hogy ezek mindig a közérdek szolgálatának lehetnek csak alárendelve.

Említhetem a „kulturális” megtérést. Nagyon fontos kategória ez! A „kulturális” megtérés során az ember végre rádöbben arra, hogy Isten milyen kincseket bízott rá, kiket bízott rá a maga kijelölt helyén, ezért elkezdi értékelni saját hitét, saját örökségét, saját kultúráját. Nem mások megbélyegzésével teszi ezt, de örül, képviseli, védelmezi azt, amit ő kapott az Istentől, nem pedig elárulja és eltékozolja ezeket a kincseket. A „kulturális” megtérés az önazonosságunk, az identitásunk felismerése, megbecsülése.

A sorban meg kell említenem az úgynevezett ökológiai megtérést is, amely szintén bibliai alapú, hiszen a lakott föld művelésére és őrzésére Istentől kaptuk a parancsot (1Mózes 2,15).

2.

A megtérés mibenléte után figyeljünk arra, hogy KITŐL VÁRHATJUK A MEGTÉRÉST? (12–17)

Itt a megtérés csodájáról lesz szó.

 

A mai Igéből is egyértelműen kiderül, hogy a megtérést egyedül az élő Isten végzi el életünkben.

Mi azért fordulhatunk Őhozzá, mert Ő már előbb, minket megelőzően hozzánk fordult, és a mi életünket Önmagához fordította.

Itt Istennel kapcsolatban is ugyanaz a héber kifejezés szerepel, mint az ember „megfordulása” kapcsán. Ezért a tizennegyedik vers így fordítható helyesen: Ki tudja, talán felénk fordul, és megszán az Úr…

Ez a feltételes mód, ez a „hátha” hozzánk fordul az Úr (14), nem elsősorban a bizonytalanságot fejezi ki, hanem az előbb említett tényt, miszerint a megtérés első renden mindenestől Isten cselekvése, amelyre az ember válaszolhat; mégpedig Isten népe válaszolhat az Ő hozzánk forduló kegyelmére Őhozzá való odafordulással. Nem veti el népét, kiválasztottját örökre az Isten.

Mi Istenhez fordulhatunk, mert Ő hozzánk fordult. Olyan ez, mint amikor valaki nagyon elcsüggedt, az arca mindig szomorú, már nem is néz ránk, befelé fordul, nemcsak mint Ezékiás király tette, aki a fal felé fordult halálfélelmében (2Királyok 20,2), hanem átvitt értelemben értsük most ezt a „befelé” fordulást. Nagy ajándék, a mentő szeretet jele, ha ilyenkor valaki megfogja a fejünket, „megérinti” a lelkünket, maga felé fordítja a tekintetünket, és ezt mondja: – Nézz rám, ne légy szomorú, minden rendben lesz! – Isten így fordult hozzánk, így fordította az életünket megváltó szeretetéhez.

Mi Istenhez fordulhatunk, mert Ő hozzánk fordult. Isten még ítéletében is népéhez fordul, hogy megtérésre hívja övéit. Jóel próféta könyve, a mai igeszakasz is erről szól.

 

Isten kegyelme végzi el a megtérés csodáját.

Jóel próféta evangéliumi magasságokban szólaltatja meg ezt az igazságot: „…térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelmes és irgalmas Ő, türelme hosszú, szeretete nagy…” (13)

Talán felfigyeltünk az igeszakasz olvasása során a perikópa kezdő versére: „De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívvel…” (12) Szól az Úr. Még mindig szól az Úr. Most is szól az Úr. Még mindig így szól az Úr, mint akkor Jóel idejében. Ez azt jelenti, hogy még nem késő, még tart a kegyelmi idő.

Ézsaiás próféta is kiemelte a kegyelmi idő ajándékát: Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!” (Ézsaiás 55,6)

Pál apostol úgyszintén ezt tette: „Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2Korinthus 6,2)

Isten cselekvése a megtérés, Isten kegyelme végzi el azt. Erre lehet válasz a mi megtérésünk. Még tart a kegyelmi idő. Most van a kegyelem ideje, mert nem tudjuk, hogy lesz-e holnap; ezért a mának mindig felkiáltójeles, minősített jelentősége van. Ennek fontosságára engem is megtanított az Isten, általános értelemben, a földi életre nézve is, amely csak erősítette a most és a ma igei, teológiai jelentőségét. Ugyanis az ember mindig azt várja, hogy majd holnap könnyebb lesz, jobb lesz, majd később erre meg arra lesz időm, majd a nyugdíjban… Aztán az ember rájön, hogy nincs holnap, illetve nem lesz könnyebb holnap, meg nem tudjuk, mit hoz a holnap, ezért mindig most van, ma van, amit Isten kegyelmébe kapaszkodva, minősített jelenként kell megélnünk az örök élet reménységében. A megtérésre hívás kapcsán; de a megtérés után, a hit útján való járás, a megszentelődés útján való haladás kapcsán is fontos üzenet ez!

Isten kegyelmes, türelme hosszú, szeretete nagy. Ő megváltoztathatja haragját, ítéletét, megbánhatja azt, és visszavonhatja a veszedelmet. Jóel próféta ezt hangsúlyozza, más prófétákkal együtt (13). Ez a kijelentés természetesen nem azt jelenti, mintha Isten szeszélyes lenne, következetlen, meggondolatlan, akinek elhatározásait az ember befolyásolhatja. Isten ugyanis mindig, mindenkor szuverén Úr! Ez a kijelentés azt üzeni, hogy Isten kegyelme népe számára, és népén keresztül sokak számára, nagyobb az Ő jogos ítéleténél. Ugyanakkor Isten kiválasztó, hozzánk forduló kegyelme – az ember felől nézve – nem automatikusan biztosítja az üdvösséget, hanem megtérést és valódi megújulást kíván.

 

Isten végzi el a megtérés csodáját az Ő mindenre elégséges kegyelmével; és bizony az Úr elvégzi övéi életében a megtérést.

Ennek csodálatos, minden értelmet fölülhaladó igei, teológiai indoklását olvassuk itt, Jóel próféta könyvében: Szánd meg, Uram, a népedet, ne engedd, hogy gyalázzák örökségedet! Ne csúfolhassák őket a nemzetek! Miért mondanák a népek között: Hol van az ő Istenük?”  (17)

Isten, az Ő dicsőségét védi ebben a világban, mégpedig népe megtérése segítésével is.

Isten nem engedi, hogy népe miatt káromolják, gyalázzák az Ő nevét (Róma 2,24), ezért megszánja, megmenti, megtérésre segíti népét.

Egyszer aztán mindenki számára egyértelművé lesz majd az Isten dicsősége, amikor Jézus Krisztus előtt minden térd meghajol (Filippi 2,10–11). Ez azonban már nem a megtérés, hanem az utolsó ítélet felismerése lesz. Megtérni előtte kell, megtérni ebben az életben kell, megtérni most kell.

3.

Tisztáztuk tehát eddig, hogy mi a megtérés.

Szóltunk arról, hogy ki ajándékoz meg bennünket a megtérés csodájával.

Végezetül, a mai igeszakasz gondolatmenetét követve, vizsgáljuk meg azt: HOGYAN TÖRTÉNIK A MEGTÉRÉS? Vagyis szóljunk zárásként a megtérés valóságáról (12–13; 16–17).

 

A megtérés hogyanjával kapcsolatban elmondhatjuk, hogy a megtérésnek van egy „belső”, tartalmi valósága.

Jóel próféta hangsúlyozza, hogy teljes szívvel térjünk meg az Úrhoz (12). Na de mit jelent ez a teljes szív? Minden mellébeszélés nélkül keressük a választ erre a kérdésre egy olyan világban, ahol olyan „sok részre osztott” a szívünk. Még a hívő ember életében is változnak az arányok, miszerint valamikor több, valamikor kevesebb hely jut abban az Úrnak. Ünnepek és hétköznapok tekintetében; örömök és bánatok idején is változnak ezek az arányok.

A teljes szívvel, teljes valónkkal történő megtérés itt első renden mást jelent. Nevezetesen azt, amire utal is a próféta, hogy a szívünket megszaggatva térjünk meg az Úrhoz (13), vagyis alázattal, mindenestül Isten kegyelmére hagyatkozva. Ebből az alázatból, megszaggatott, töredelmes szívből fakadó megtérés aztán egyre inkább a szívünk, az életünk teljességét lefoglalja majd az Úrnak. Ebből a „teljes megtérésből” következhet minden földi dolgunk jelentőségének meghatározása és azok Istennek kedves cselekvése. Ezt a töredelmes szívvel megélt megtérést tárja elénk Dávid király az ötvenedik zsoltárban. Dávid király hangsúlyozza a következőket: én vétkeztem; az Úr ellen vétkeztem; Istennek igaza van, ha szól, és jogos az ítélete; ezért töredelmes szívvel és fájdalommal könyörgök, hogy tisztítson meg az Isten. Ebben az alázatban és töredelemben ugyanakkor ott ragyog a bizonyosság, hogyha az Úr megtisztít bennünket, akkor tiszták leszünk egyszer és mindenkorra. Dávid király tehát nem a másikra mutogat, végképp nem az Istenre mutogat. A teljes szívből való megtérés ezt a megszaggatott, töredelmes szívet, ezt az alázatos Istenre hagyatkozást jelenti.

Aki teljes szívvel, egész valójával megtérhetett az Úrhoz, annak nem az a kérdése, hogy ki tért meg igazán körülötte, és ki nem. Mindig vannak olyan körök, akik folyton ezt vizslatják és tematizálják, hogy őszerintük ki az, aki igazán megtért, és ki nem. Természetesen, aki nem az ő „csapatuk” tagja – nem akarok tiszteletlenül „brancsot” említeni – az őszerintük biztosan nem tért meg igazán. Ezt a kérdést csak fokozni lehet azzal, amikor az a téma, hogy ki a megtért lelkész, és ki nem az. Bizonyára, ezek jogos kérdések, valós problémák, ha alázattal és könyörgő szívvel vetjük fel azokat, az Istentől rendelt időben. De sajnos ezekből a kérdésekből éppen az alázat, a töredelmes szív hiányzik. Inkább gőgről beszélhetünk ilyenkor. Én nem állítom, de mégis felvetem, hogy talán éppen azok nem tértek meg igazán és teljes szívből az Úrhoz, akik folyamatosan ezeket a kérdéseket feszegetik. Dávid megtérése saját magát állította töredelmes szívvel az Úr elé, és nem másokat vitt raportra oda.

 

A belső, a teljes szívvel való megtérésnek mindig „külső”, látható következményei vannak.

Az igehirdetés elején, általános értelemben szóltunk már erről. Most azonban sokkal konkrétabban kell ezt megtennünk, ahogy Jóel próféta is egészen konkrétan szólt a megtérés külső jeleiről, kiemelve az egyik legfontosabb külső jegyét a megtérésnek.

A böjt, a sírás, a gyász külső jelei is ide tartoznak természetesen (12).

A megtérés legfontosabb külső jele, következménye azonban az, hogy a megtért ember azonnal megjelenik a látható egyházban, a látható gyülekezetben, a saját lakóhelyén, a maga felekezetében. Persze ezt is említettük már.

De itt ennél még konkrétabb dologról van szó. Nevezetesen arról, hogy a megtért ember innentől kezdve nem azt nézi, hogy milyen a lelkipásztora, hogyan prédikál és szolgál; nem a saját gyülekezete és az egyház számos nyomorúságára tekint; nem is válogat a gyülekezet és a papok között, mint tyúk a kendermagban.

Az igazán megtért ember, a „belsőleg” megtért ember ismertetőjele ez a „külső” jegy: jelen van a látható egyházban, szolgál a saját gyülekezetében. Aki megtért, az jön!

Ugyanakkor megfordítom a gondolatot, mert így még direktebb. Jóel próféta is ezt teszi. Gyűjtsünk össze mindenkit, a társadalom minden rétegét a látható egyházba, Isten gyülekezetébe, Jézus Krisztus egyházába, hogy a „külső” jelenlét által ezek mind esélyt kaphassanak a megtérésre, a „belső” mennyei tartalom üdvösséges örömére. Nagyon kemény ebben Jóel próféta. Azt kiáltja, hogy válogatás nélkül gyűjtsék össze a nép minden tagját. Kötelező érvénnyel jöjjön mindenki. Nincs apelláta! Jóel parancsolja, hogy fújják meg a kürtöket, és ezzel hívjanak mindenkit az istentiszteletre: a véneket, azaz a vezetőket; a csecsemőket és a gyermekeket; az ifjú házasokat; mindenkit (15–16). Közben pedig a templomcsarnok és az oltár között sírjanak a papok, az Úrnak szolgái (17); vagyis a papok mondjanak közbenjáró könyörgést a népért, hogy a „külső” jelenlétet áldja meg az Isten valódi „belső”, mennyei tartalommal, a teljes szívvel való megtérés csodájával.

Súlyos szavak ezek, és nagyon igazak. Bizony, Isten kijelentése ez. Itt pont arról van szó, amit mi teljesen elfelejtettünk ebben a nagy szabadságban, és jóléti kényelemben. Márpedig, ahogy kötelező dolgozni, és kötelező bizonyos törvényeket betartani, mert csak ez garantálja a szabadságot és a rendet; úgy kötelező lenne a saját hitünket, keresztyén kultúránkat rendszeresen ápolni, az egyházban való látható, felvállalt jelenléttel. Enélkül minden szétesik, és nem lesz mire felépíteni a jövőt, megesznek bennünket, és a nagy szabadság a halál torkába kerget bennünket. Kötelező lenne templomba jönni, hogy történjék a mennyei csoda? Igen, kötelező! Mindenkinek kötelező, aki ide tartozik. Isten aztán majd cselekszi a csodát. Belehalunk, ha erre nem jövünk rá! Édesanyánk vita nélkül, kiskorunktól kezdve vitt bennünket – engem és az öcsémet – minden vasárnap a templomba.

Természetesen ez az üzenet nem nektek szól, akik itt vagytok. Sőt, éppen értetek ad hálát. Miközben hálát adunk azért, hogy itt vannak a gyermekeitek és az unokáitok is. Sokan nem is tudják, én is mindig csak utólag tudom meg, hogy a templomunk mellett tele van az oldalterem is, kisgyerekekkel és anyukákkal. A múlt vasárnap nem is tudtak leülni, annyian voltak, még az irodában is ültek, mint ahogy nyáron tele van az udvar, és a tetőtérben gyerekistentisztelet van. Ez nem dicsekvés, csak alázatos hálaadás értetek, miközben ez a tény imádság azokért, akik még nem jönnek, de hisszük, hogy jönni fognak. Csak azért említem ezt, mert én is mindig csak a templomteret látom magam előtt, és olykor-olykor feleségem elszólásából tudom meg, hogy majdnem ugyanennyien voltunk a gyülekezeti teremben és a tetőtérben. Ez a zárójeles kiegészítés csak az előbb említett üzenetet akarta erősíteni.

Aki tehát megtért, az jön a gyülekezetbe; és jönni kell a gyülekezetbe, hogy megtérhessünk.

Így kapcsolódik össze elválaszthatatlanul egymással a megtérés hogyanja, a megtérés valósága, annak „belső” és „külső” jegyeivel.

 

Ezt a kettőt egyesíti Jóel mai próféciájának a zárása, amely a megtérés valósága kapcsán Isten áldásáról szól (14–17).

Ahol ugyanis a megtérés „belső és külső”, valamint „külső és belső” jegyei együtt vannak, ott adatik áldás.

Isten áldásának lényege pedig az, hogy Isten eredeti szándéka szerint rendeződik az emberi élet: – az istentiszteleti élet, ami a mai igeszakaszban az étel- és italáldozatok bemutatásával nyert kifejezést; – valamint a mindennapi élet, amelynek kifejezése ebben az igeszakaszban a bőség, nemcsak szószerinti értelemben, hanem még a szükség idején is bővelkedve (Filippi 4,12–13).

A megtért, és így Isten áldását megtapasztaló nép Isten eredeti szándéka szerinti rendben él, mégpedig az örök élet távlataiban.

*

A napokban jöttem felfelé Balatonalmádiban a Baross utcán, templomunk felé haladva.

Csodálkozva vettem észre, hogy olyan tisztán, „egészben” látszik a templomépületünk – mögötte pedig úgy magasodik elém a gyülekezeti házunk –, ahogy a harminc éves itteni szolgálatom alatt még soha nem láttam.

Csodálkoztam is: mi változott itt?

Akkor vettem észre, hogy a templom előtti telken, a hatalmas vadgesztenyefákat derékban, törzsközépen visszametszették. Ezek a gesztenyefák olyan hatalmasak voltak, hogy még téli időszakban is eltakarták ágai az épületeinket. Most azonban zavartalanul ráláthatunk azokra.

Nyilván a kertészek azzal a szándékkal metszették vissza ezeket az óriási fákat, hogy később friss hajtásokat hozva, megújulnak a vadgesztenyefák. De egy vadgesztenyefa csak vadgesztenye-hajtásokat hozhat.

A szelídgesztenyéhez, a teljes visszametszés után, a szelídgesztenye hajtásait kellene beleoltani a törzsbe.

A megtérés csodája ez. Isten oltókése, akár ítélete is, felsebzi elvadult népének életét, hogy oda a krisztusi szelídség hajtásait oltsa be. Ezt Isten kegyelme végzi el. Utána azonban életünk a krisztusi szelídség hajtásaiból termi a megtérés gyümölcseit. Isten hozzánk fordult, hogy mi Őhozzá fordulhassunk (Róma 11,17–24).

Térjetek meg!

 

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2019. február 17.

(Illusztráció: „Derékba metszett vadgesztenye”, 2019. február 15.)

  1. hét – Jóel sorozat 4.

Hetvened vasárnap