“Ragyogó” életek – Előszó Nagy Lajos esperes úr Csillag-fiak című könyvéhez

„Ragyogó” életek

„…akik között ragyogtok, mint csillagok a világban…” (Filippi 2,15)

 

Nagy Lajos esperes úr újabb könyve szülei szolgálatának – a lelkipásztor édesapa és a lelkészné-pedagógus édesanya szolgálatának – állít méltó emléket, az örök élet reménységében. A kötet azonban egy nehéz korszak egyháztörténeti feldolgozása egy lelkipásztor és annak felesége, családja életén keresztül. A kötet nagy ajándéka, hogy elsődleges dokumentumok olvashatók abban, miközben az író – érintettség okán érthetően – személyes hangja elevenné teszi az események leírását. Amikor megkaptam a kéziratot, szinte egy ültő helyemben végigolvastam, mert egy „izgalmas” kor hűséges, „ragyogó” szolgáinak életútja mentén a dunántúli reformátusság akkori arca jelenik meg előttünk, események, nevek, meghatározó helyszínek. Az események megörökítését és dokumentálását az előttünk jártak megbecsülése, az egyházunk és a Krisztus ügye iránti szeretet vezérli, a dunántúli reformátusság körében megélve. A kötet egyszerre tényszerű és megrendítő, hitvalló és hitre hívó, visszaemlékező és az örök élet bizonyosságában bátran előre tekintő, dokumentáló és meghatóan személyes.

A kötetet olvasva még határozottabban megfogalmazódott bennem: milyen fontos lenne, ha a szerzőhöz hasonlóan minél többen feldolgoznák a „rájuk bízott hagyatékot”. Ez is az Úrtól kapott drága kincs része. Milyen fontos lenne, ha minél többen írnának visszaemlékezéseket, amelyeket leadnának a levéltárunkba. Milyen nagy ajándék az is, hogy ez a kötet azért lehet egyszerre személyes visszaemlékezés és ugyanakkor „forrásközlés” is, mert a szerző maga is egész életében megbecsülte az Úrtól kapott szolgálatát, és szolgálataira készült, azokat leírta; valamint megbecsülte azokat az írásokat, leveleket, amelyeket másoktól kapott. Próbálnánk a Dunántúli Református Egyházkerület hiányzó történetét megíratni, de a történészeink azt mondják, hogy a forrásanyagok feltárása nélkül ez lehetetlen. Sok ilyen könyv kellene, amely egy-egy lelkészi életpályán keresztül bemutat egy-egy korszakot, egy-egy gyülekezetet és települést. Néhány hasonló, nemes kezdeményezés történt már, amelyeket Egyházkerületünk meg is jelentetett; de ez még mindig csepp a tengerben. Köszönjük Nagy Lajos esperes úrnak, hogy ezzel a kötettel ismét figyelmeztetett minket e fontos feladatra.

A kötet olvasása során imádsággal gondoltam a kéttornyúlaki, dégi és adászteveli gyülekezetekre, valamint a Pápai Református Kollégium intézményeire, amelyek az Úr kegyelméből újra indulhattak, így néhai Nagy Lajos lelkipásztor ezirányú imádságait és szolgálatait is megáldotta az Isten. Ugyanakkor, szinte szorongva, arra kellett rádöbbennem, hogy mennyire megváltozott körülöttünk a világ. A vidéki gyülekezetink helyzete alapvetően átrendeződött. Egy vidéki gimnázium ás felsőoktatási intézmény lehetőségei ma már egészen mások, mint egykor voltak. Így a Pápai Református Kollégium küldetése is más, hiszen több református gimnáziumunk van már a Dunántúlon, és nem kizárt, hogy a nagyobb városokban még szükség lesz hasonlókra. A beiskolázási szokások is teljesen megváltoztak. Ezek a változások azonban, ha szorongással igen, félelemmel mégsem töltenek el bennünket, mert hűséggel tesszük a dolgunkat, és Jézus Krisztus ma is cselekszik általunk. Hisszük, hogy ma is csillagként ragyog az egykori Kollégium, és az itt végzettek is ragyognak, vagy ragyogni fognak majd, a maguk helyén; más ez a ragyogás, mint az egykori, de nem becsüljük le a mai ragyogást se. Az apostol is figyelmeztet arra, hogy az egyik csillag ragyogása különbözik a másikétól (1Korinthus 15,41).

Éppen ezt a bizonyosságot éltem át újra a kötet olvasásakor. A szerzőt, Nagy Lajos esperes urat harmincöt éve ismerhetem, segítő és támogató lelki atyámmá lett a teológus éveimben; majd testvérrévé és barátjává fogadott, ami nekem nagy megtiszteltetés és ajándék. Sok küzdelmet éltünk át együtt is. Hite, odaszánt élete, a szent ügy iránti alázatos tisztelete, pontossága mindig példakép volt számomra. Én először Veszprémben, egy Bibliaórán hallhattam Nagy Lajos esperes úr szolgálatát, Jónás könyve alapján, valamikor 1983 végén, vagy 1984 kora tavaszán: egy életre meghatározó volt számomra az az alkalom. Most, Esperes úr újabb kötete kapcsán – szüleit megismerve – már tudom, hogy ez az odaszánt, hűséges, tiszteletet megadó, hitvalló élet honnan ered… Áldott legyen az Úr!

Ez a kötet felragyogtatja egy áldott házaspár szolgálatát, benne sok hűséges testvér szolgálatát is, és bennünket is „ragyogásra” késztet ezáltal az Úr kegyelme. A feltámadott Jézus Krisztus ez a ragyogás. Őbenne adatik mindkettő: az üdvösség és a teljes élet. A kettő együtt ez a ragyogás. Ő ragyog bennünk, mint körtében az izzó (Galata 2,20). Ő ragyog bennünk és általunk ebben a világban, az elfordult, elfajult nemzedék között (Filippi 2,15). Ezt most nem magyarázom, nem aktualizálom, csak mondom, ahogy Pál mondta. Ő ragyog bennünk, és ezáltal feddhetetlenek és hibátlanok vagyunk, minden nyomorúságunk között is, mert az Ő tökéletessége ábrázolódik ki bennünk. Nem vagyunk tökéletesek, de Jézus Krisztusban romolhatatlanok vagyunk. Ő ez a ragyogás, az Úr Jézus Krisztus. Ő a nap. Jézus Krisztus születésekor ezt jelezve ragyogott fel a csillag; – jelezve a naptámadatot (Lukács 1,78). Így vezette a csillag a napkeleti bölcseket. Így ragyogott fel az Úr dicsősége a pásztoroknak (Máté 2,2; Máté 2,1–12; Lukács 2,9; Lukács 2,8–14). Jézus Krisztus a nap, és a csillag a napfelkeltére készít, Jézus Krisztushoz vezet… Jézus Krisztus a nap. Mi pedig a csillagok vagyunk. Nem mi vagyunk a nap, mert Jézus Krisztus a mi örök napvilágunk ebben a csalókán világító árnyékvilágban (Jelenések 21,23). Ő a nap, mi a csillagok vagyunk. Csillagok vagyunk, és nem villám vagyunk, nem villámokat szóró keresztyének vagyunk! A villámlásba ugyanis belevakulunk. A villámlás ijesztő, véget vethet nekünk. A villámló kegyesség, bármily igaz a tanban, mégis rombol. Mi csillagok vagyunk, amely a sötétben, az elfajult, elfordult nemzedékben fénylik, világít. A csillag titokzatos, de valóságos; – mint ahogy a keresztyén, újjászületett élet ragyogása is titokzatos ebben a világban, értelemmel nem megfejthető, de mégis valóságos; – kegyelmi állapot. A csillag ragyog és nem vakít. A csillag biztat, reményt ad, utat mutat; – naptámadatra vár.

Köszönjük, hogy ezt a ragyogást táplálja ez a kötet is!

Pápa-Balatonalmádi, 2019. március 27.

Steinbach József