Milyen jó – A süketnéma meggyógyítása – Igehirdetés 2021. október 03-án

Milyen jó – A süketnéma meggyógyítása

 (31) Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tengerhez ment a Tízváros vidékén keresztül. 

(32) Ekkor egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. 

(33) Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; 

(34) azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg! 

(35) És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni. 

(36) Jézus megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték, 

(37) és szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: Milyen jó mindaz, amit tesz! Képes azt is megtenni, hogy a süketek halljanak, és a némák beszéljenek!

(Márk 7,31–37)

(Márk 7,37)

 

Egy süketnéma embert visznek oda Jézus Krisztushoz, hogy érintse meg, gyógyítsa meg ezt a beteg embert.

Jézus félrevonta a beteget, és isteni hatalmának érintésével meggyógyította a süketnémát; megnyitotta a fülét és a nyelvét.

 

Mindezt a csodát úgy summázza az evangéliumi szakasz, hogy Isten Jézus Krisztusban mindent jól cselekedett, és milyen jó mindaz, amit tesz! (37)

Különösen ez az igevers lett az, ami megragadott: Jézus Krisztus mindent jól cselekedett, és milyen jó mindaz, amit Ő tesz.

Ez azt jelenti, hogy amit mi Istentől, Jézus Krisztus által, kaphatunk, az az igazán jó, az a legfőbb jó, az az üdvösséges jó; és ez a jó minden egyéb jónak forrása, amelyre nekünk valójában szükségünk van.

Milyen jó, hogy az Úr hatalma megnyitja életünket, hogy mi – sokféleképpen süketek és némák – jól halljunk és jól szóljunk.

Erről a jóról szól a mai igehirdetés, a felolvasott Ige alapján.

 

Amikor erről a jóról szólunk, akkor jusson eszünkbe az a Biblia első lapjairól, hogy amikor Isten szeretetével megteremtette ezt a világot, akkor minden teremtési nap után azt olvassuk, hogy Isten látta, hogy amit létrehozott, az jó.

Igen, amit Isten létrehozott, az ember számára, az jó, az az élet teljességét szolgálja.

 

Közben „valami alapvető” megromlott ebben a világban. Mert folyton azt tapasztaljuk magunk körül, hogy olyan sok minden nem jó, olyan sok minden nincs rendben, annyiféle dolgunk töredékes, terhelt…

A mai Ige üzenete az, hogy Isten jónak teremtette meg ezt a világot, és annak ellenére, hogy a bűn, a halál, a gonosz megrontotta ezt a maradéktalan isteni jót, az Isten hatalma ezt a jót visszaadja nekünk; Ő a teremtett világot megújítja, új teremtést hoz létre, hogy visszaadja nekünk a teremtett világ rendjét, amelyben kiteljesedhet az emberi élet.

 

Tehát, aki Jézus Krisztusban hisz, az minden körülmények között, még ha beteg is, gyógyult; és a boldog, üdvösséges idők részese…

 

A mai istentiszteleten arra döbbenjünk rá, hogy Jézus Krisztus közelében lenni jó.

Milyen nagy ajándék, hogy most is itt lehetünk, az Ő Igéje közelében, és megtapasztalhatjuk ezt a jót, az Úr pedig meg akar ajándékozni minket ezzel a jóval.

Ez a fő üzenet: Jézus Krisztus közelében lenni jó, ez a legfőbb jó, és minden egyéb jó csakis ebből fakadhat.

*

Miért jó Jézus Krisztus közelében lenni?

JÉZUS KRISZTUS KÖZELÉBEN LENNI JÓ, MERT Ő MEGÉRINT BENNÜNKET (31–33).

A mai igeszakaszból ez következik, hiszen a süketnéma beteget úgy gyógyította meg Jézus, hogy megérintette a beteg testrészeket.

 

Itt igazából testi érintésről van szó, fizikai érintésről. Jézus megérintette a süketnéma ember beteg szerveit.

Ez a fizikai érintés is jelzi azt a jót, amit Jézus Krisztus adhat nekünk.

Ne becsüljük le a testi érintést!

Gondoljunk bele abba, hogy akit mi valóban szeretünk és aki minket igazán szeret, annak az érintése jó érzéssel tölt el, az egyfajta gyógyulás, felüdülés. Minden ilyen érintés, ölelés, kézfogás áldás azokkal kapcsolatban, akik szeretnek bennünket, és akiket mi szeretünk. A testi, a fizikai érintés által is meg lehet tapasztalni ezt a mennyei jót.

Igaz, hogy kultúránk a fizikai érintés kereteit behatárolta, miként maga Isten Igéje is meghatározta annak áldott kereteit. Kultúrák között is változnak a fizikai érintés módjai, gyakoriságai, lehetőségei. Az is egy tünet – árulkodva korunkról –, hogy a nyugati kultúrákban a testi érintkezés megnyilvánulási lehetősége egyre inkább fogy, mert nincs bennünk bizalom, mert a szeretet meghidegül, mert tartjuk az öt lépés távolságot egymástól…

Gondoljunk a gyerekekre! A gyerekeknek mennyire szükségük van az érintésre, ők nyitottak, odafutnak, megpuszilnak, megölelnek, az ölünkbe kéredzkednek. Jézus nem véletlenül mondta: Ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek, akkor semmiképpen sem mentek be az Isten országába (Máté 18,3).

Jézus Krisztus nem fukarkodott a testi érintéssel: megérintette ezt a süketnéma embert.

 

Jézus Krisztus ma is megérint, bár Ő testi valójában már nincs itt közöttünk.

Másképp érint meg minket: lelkileg érint meg bennünket.

Most ebben a pillanatban is, amikor az Ő Igéjét hallgatjuk, akkor ez a lelki érintés történik…

Gondolkodjunk el ezen a kifejezésen: valami megérintett, valami megfogott, valami hatott rám!

Meghallgattam egy zeneművet, gyönyörködtem egy művészeti alkotásban, megnéztem egy filmet; megérintett, szólt, felemelt, gyógyított. Az igazi ihletett alkotás mindig úgy érint meg bennünket, hogy rámutat arra, milyen kicsik vagyunk mi, milyen törékeny az emberlét, és milyen hatalmas az Isten, aki szeret bennünket. Az Istennek kedves alkotás mindig reménnyel, örömmel és hittel ajándékozza meg az embert, megérint és felemel, a mennyei világ gazdagságával tölt el.

Jézus Krisztus ma úgy érint meg bennünket lelkileg, hogy hitre, reménységre és szeretetre hangolja az életünket, miközben rámutat a bajra. Jézus megérintette a süketnéma ember beteg szerveit: itt és itt van a baj az életedben, itt van a baj gyökere, szinte fel is szisszennénk. De Jézus érintése nem vájkál a sebben, hanem gyógyító szeretettel érintve, mint az áldott orvos, mutat rá a bajra, hogy gyógyuljon a baj, gyógyuljon a betegség, legyen hit, remény és szeretet.

Nélkülözhetetlen ez az érintettség!

Jézus Krisztus közelében lenni jó!

Jézus megérintette ott, akkor a süketnémát testileg. Ma Isten, Igéje és Lelke által, megérint bennünket „lelkileg”: a bajra tapintva gyógyító hitre érint meg.

 

Még valamire figyeljünk fel – hiszen ilyen „apróságokból” épül fel Isten Igéjének, üzenetének gazdagsága –, hogy Jézus Krisztus érintése tapintatos érintés.

Jézus félrevonta a süketnémát, kiemelte a tömegből, a sokaságból, így négyszemközt maradtak.

Olyan tapintatos ez a jézusi érintés, ez a gyógyító kapcsolat.

Jézus nem alkalmaz propagandát, nem veri dobra, amit tesz, nem keresi a népszerűséget, nem vájkál mások előtt a nyomorult ember bajában, hanem félrevonja őt, hiszen ez a kettőjük ügye, ez nem tartozik senkire sem.

Jézus nem futószalagon kezeli ezt az embert, hanem ebben a tapintatos, félrevont érintésben, ott, akkor, egyedül csak rá figyel, a süketnémára. Jézus, személyre szabottan, azt adja ennek a beteg embernek, amire annak éppen szüksége van. Mi olyan ritkán vagyunk képesek igazán időt szánni valakire, és akkor csak őrá figyelni, nem máson agyalni…

Áldott ez a jézusi, tapintatos érintés.

Modern nyelven ma így fogalmazhatnám meg az üzenetet: ahogy félrevonta Jézus a süketnémát, nem törekedve népszerűségre, azt jelenti ma, hogy bizonyosan nem tette volna fel mindezt a Facebookra. Jézus kerülte a hamis nyilvánosságot, a kétes népszerűséget, soha nem törekedett erre, mert nem ez a gyógyulás titka és forrása.

 

Jézus érintése nemcsak fizikai, lelki és tapintatos érintés volt, hanem egyetemes érintés is.

Itt Jézus Krisztus nem zsidó területen járt, akkor úgy mondták, hogy pogány területen.

Az előző szakaszban a pogány asszony lányának meggyógyításáról volt szó.

Tírusz, Szidón vidékén jár most Jézus. Szíriai, föníciai emberek lakták ezt a területet, a Tízváros vidékét (31), a Földközi-tenger nyugati partvidékén. Jézus még mindig ezen a vidéken tartózkodott.

Ezzel hirdette az evangélista, hogy Jézus Krisztus minket is megérintő szeretete egyetemes, minden embert magához akar ölelni, mindenki számára nyitott, minden nép öröme és lehetősége (Lukács 2,10–11).

Jézus Krisztus mindenkiért jött.

*

JÉZUS KRISZTUS KÖZELÉBEN LENNI JÓ, MERT Ő MEGSZABADÍT BENNÜNKET (34–35).

Jézus Krisztus közelében lenni jó, nagyon jó, üdvösségesen jó, az egyetlen jó, amelyből minden más jó fakadhat, mert Ő megérint bennünket: ott, akkor, fizikailag, ma lelkileg, tapintatosan és egyetemesen.

Ha pedig Jézus Krisztus megérint bennünket, akkor ott valami hatalmas dolog történik, mert ezt a négyfajta érintést, amit itt felsoroltam, úgy lehetne összefoglalni, hogy hatalmasan érint meg bennünket a mi Urunk.

Ha a mi Urunk megérint bennünket, akkor Ő meggyógyít bennünket, mégpedig úgy, hogy megszabadít bennünket abból a bajból, amiben vagyunk.

Hadd mondjam ezt így – teológiailag is egészen pontosan –, hogy Jézus a bajból megszabadít, a bajban erőt ad és a baj ellenére is megvált.

Jézus közelsége jó, mert Ő megérint, mert Ő hatalmasan érint meg minket, úgy, hogy megszabadít.

 

Vagyis miről van szó? Itt van előttünk egy süketnéma, dadogó, beteg ember.

Ennek az embernek a betegsége – ezzel nem átvitten magyarázzuk az Igét – mintegy szimbóluma annak, hogy milyen a mai ember, vagyis, hogy milyen az ember az élő Isten nélkül, az élő hit nélkül.

 

Jézus szinte felsóhajt, amikor gyógyító keze megérinti a süketnéma embert. Jézus sóhajt, látva az ember nyomorult állapotát, mint amikor Lázár sírjánál könnyekre fakadt (János 11,35).

Süketek vagyunk az Isten szavára és a másik ember szavára is.

Némák vagyunk, sokszor nincs egy szerető szavunk sem a másik felé, miként a nagy teológus, Barth Károly, mondja: A legtöbb szavunk üres és barbár szó.

Nézd meg a nyilvánosság legalját, az interneten a véleményeket.

Süketek vagyunk, némák vagyunk, dadogóak vagyunk, ha van is bennünk szeretet, igazából nem tudjuk a szeretetünket kimutatni, és ez rámutat egész életünk töredékességére, szűkölésére.

Annyiféleképpen zárt az életünk: ezek a lehetőségeink zártsága, a tehetségünk zártsága, az időnk zártsága, bele vagyunk zárva a betegségeinkbe, a nyomorúságainkba, a bűneinkbe, a rögeszméinkbe, a saját látásmódunkba, a saját igazságainkba… nem sorolom tovább.

A süketnéma beteg itt elénk tárja azt az állapotot, amiben mi magunk vagyunk, és amit a teológia így tud megfogalmazni – és itt hadd hirdessem az egyház nyelvét, bármilyen nehéz is az a modern ember számára –, hogy ez az Istentől eltávolodott ember nyomorúsága, a bűn átka.

Mindannyian ilyen süketnémák vagyunk. Folyamatosan fecsegünk, mindenki mondja a magáét és mégsem mondunk semmit. Fecsegünk, és igazából némák vagyunk. Szajkózzuk a magunkét és a másik szavára süketek vagyunk.

Rudolf Bohren teológiájának kulcsfogalma a „némaság, a néma egyház”. Az egyház és az emberiség mindaddig néma, amíg nem hallja meg Isten szavát, mert addig nincs mit mondania a másiknak, addig fecsegünk és mégis némák vagyunk, mert minden szavunk szeretet nélküli.

 

Amikor Jézus Krisztus megérint bennünket szabadító, hatalmas érintésével, akkor ebből az állapotból kínál nekünk szabadulást és megoldást.

Jézus feltekintett az égre és fohászkodott.

A korabeli gyógyító a süket ember fülébe dugta az ujját, a nyálával megérintette a dadogó nyelvét, mert akkoriban ezek voltak a gyógyításnak, eme betegség gyógyításának a formái. Jézus ezeket a külső jeleket, formákat tiszteletben tartotta. Jézus nem változtatott a külsőségeken, nem bocsátkozott felesleges vitákba a lényegtelen dolgokat illetően.

Jézus feltekintett az égre, fohászkodott, és a gyógyító Isten segítségét kérte, mert egyedül Őáltala, Őrajta keresztül adatik nekünk gyógyulás az emberlét süketségében és némaságában.

 

Jézus sóhajt, fohászkodik és hatalmasan cselekszik, megnyitja süketnéma életünket, isteni hatalommal!

Jézus ezt mondja a süketnéma embernek: Nyílj meg! (34)

Ezt mondja most nekünk is.

Isten gyógyító hatalma által megnyílhat az életünk Isten felé, az evangélium felé és egymás felé is, hogy ne legyünk többé süketek és némák, hanem halljuk meg az Úr szavát és merjük azt továbbadni.

Jézus szabadító, isteni hatalmának lényege ez: megnyit, nyitott élettel ajándékoz meg Isten, az evangélium és egymás felé, hogy megszűnjék a bűn átka.

Ez a szabadulás: nyitottság, szabadság, de evangéliumi értelemben. Akkor vagyunk valójában szabadok, ha az életet kiteljesítő teremtési rend uralja újból az életünket. Ma annyit beszélnek a szabadságról. Az Isten szabad. Tudjátok mit jelent a szabadság? Amikor a szabad Isten felé megnyílik egy ember élete, és ettől kezdve a szabad Istenhez van kötve, azaz a szabad Istentől, a szabad Isten örök életre megtartó szeretetétől függ, minden körülmények között. A szabadság: az isteni örök rendbe tagozódás, függés a szabad Istentől, szent kötöttség. Ebben van a mi szabadságunk, amelyben az életünk valóban megszabadul, megnyílunk Isten felé, az evangélium felé és megnyílunk egymás felé.

Egy egészen gyakorlati aspektusát is látjuk ennek szabadításnak. Először a beteg füle gyógyul meg és utána a nyelve. Először a fülünknek kell meggyógyulni, hogy halljuk az Isten szerető szavát, figyelve a másik emberre: „engem érdekel, amit mondasz, szeretettel odafigyelek rád”. Miután tudok hallgatni Istenre – és odafigyelni az embertársamra – utána egészen másképp szólalok meg, akkor tele van a szavam építő szeretettel.

Jézus Krisztus közelében lenni jó. Ez egy üdvösséges jó. Ő megérint bennünket, és ha Ő érint meg bennünket, akkor a nyomorúságos, szűkös, süketnéma, dadogó állapotunkból szabadulunk meg. Ő leveszi rólunk a bűn minden nyomorúságának átkát, megnyitva életünket az örök élet öröme felé. A gyógyulás nem más, mint Isten közelében, Őhozzá kötve, Őtőle függésben, a teremtési rend keretei között, megtapasztalni a szabadságot. A szabad Istentől függeni egyedül; nincs ennél nagyobb boldogság!

*

JÉZUS KRISZTUS KÖZELÉBEN LENNI JÓ, MERT Ő ELKÜLD BENNÜNKET A SZOLGÁLATBA (36–37).

Adja az Úr, hogy mindenkor megtapasztaljuk ezt a nyitottságot, ezt a szabadságot, ezt a boldogságot.

Az Isten közelében lenni jó, mert Ő megérint, megszabadít és aztán elküld bennünket a szolgálatba.

 

Már nem tiltja, hogy szóljunk róla.

A feltámadásáig tiltotta, hogy senkinek se mondják el, mindazt a csodát, ami történt (36). Ez Márk specialitása, az úgynevezett messiási titok, amit ebben a szakaszban is hangsúlyoz.

A feltámadásáig Jézus tiltotta az Őróla való bizonyságtételt, hogy ne a csoda, hanem feltámadása jusson el az emberekig, mert a csoda nem vezet hitre.

Valóban, az e-világra, egy ideig meggyógyító csoda nem elég Jézus Krisztus személye titkának felragyogásához.

Többre van szükség: élő hitre, megváltott életre, amely a bajokban is az Úrban bízik!

Ez az élő hit az igazi csoda.

Minden más csoda ebből az élő hitből fakad.

Ma, Jézus feltámadása után, ezzel az élő hittel megtapasztalhatjuk és hirdethetjük, hogy az Úr zártságokat nyit meg, bilincseket old fel.

 

Tehát, akit az Isten megszabadított, akinek az Úr megnyitotta a fülét és a száját, valamint akinek az üdvösség, az örök élet Őhozzá kötött szabadságának ajándékát adta az Úr, az az ember mindig hallja az Isten Igéjét.

Miként Te is, most is hallod az Isten Igéjét.

A hívő ember kegyes ember, akinek életében minden jó az Isten Igéjének hallásából fakad.

 

Isten embere azonban nemcsak hallja az Igét, hanem szólja, azaz továbbadja azt.

Isten megszabadított, megnyitotta a füledet és a szádat, egész életedet!

Add tovább azt, amit ma itt hallottál. Add tovább a családodnak, a gyermekeidnek, az unokáidnak, valamint azoknak, akik között dolgozol. A kellő időben szólj, amikor az Isten erre alkalmat készített! De a rendelt időben ne hallgass, ne szégyellj számot adni a benned lévő reménységről!

Óriási probléma az, hogy ma szégyelljük az evangéliumot, nem merünk erről beszélni, nem téma ez manapság…, és mi beletörődünk ebbe.

Merjük továbbadni az örömhírt!

Mondjuk el, hogy bennünket megérintett, megszabadított az Úr, megnyitotta a szívünket az Isten, megváltó szeretetéhez kötött bennünket, így szabaddá tett minket, üdvösségünk van, örök megoldásunk van, minden körülmények között, amit nem vehet el tőlünk senki sem. Tegyünk bizonyságot arról, ha testileg betegek vagyunk is, valójában meggyógyultunk.

Meghallani és továbbadni az örömhírt!

Aki az örömhírt hallja, az a lényeget hallja, amire szükség van, és azt is adja tovább. Az egyház sokszor beszél, de nem a lényeget mondja, hanem mellébeszél. A lényeget mondjuk: Isten megváltó szeretetének örömhírét!

 

Aki az Úrral találkozott, az valóban meggyógyult, az betegen is gyógyult, mert hallja, szólja és cselekszi az evangéliumot.

Ha éppen nem tudunk szólni, mert erre nincs mindig alkalom, akkor éljük az evangéliumot. Figyelni kell arra, hogy az Istentől elkészített időben szóljunk, mert egyébként kontraproduktív lesz a bizonyságtételünk. Amikor tehát nem tudunk szólni, akkor is szólunk, az életünkkel. Minden nyomorúságunk ellenére is, a hiteles életünkön is, látszódjék, hogy mi megszabadított emberek vagyunk; emberek és nem hősök, törékenyek, gyarlók, esendők, de kegyelem alatt élők, akiket az Isten megtartó szeretete hordoz.

Az evangélium cselekvésére példa a mai igeszakasz. A süketnémát mások vitték oda Jézus Krisztushoz, mint Márk evangéliuma második fejezetében a tehetetlen béna embert is a négy barátja vitte oda Jézus Krisztushoz, hogy segítsen rajta betegségében. A süketnéma maga nem ment volna oda Jézus Krisztushoz, mások vezették őt az Úrhoz.

Ki az, akit neked kell majd, élete egy pontján, kézenfogni és odavinni az Úrhoz? Ha nem tudod ezt fizikai módon megtenni, egy módon meg tudod tenni, úgy, hogy imádkozol érte, közbenjáró könyörgést mondasz érte. Ott vannak a szeretteid, a hitvestársad, a gyermekeid, unokáid, akikért szíved utolsó dobbanásáig könyörögni kell, legalább így odaviheted őket Jézus Krisztushoz, ebben senki és semmi nem akadályozhat meg téged. Vallom, hogy életednek bizonyos időszakaiban, a szeretteiden kívül, van még legalább egy ember, akit az Isten rád bízott, akivel kapcsolatban az a feladatod, hogy hívogasd, egy ponton fogd kézen, és hozd el a gyülekezetbe, felvállalva a látható egyházat, mint Krisztus testét. Van-e ilyen embered?

 

Aki az Úrral találkozott, az valóban meggyógyult, az betegen is gyógyult, mert hallja, szólja és cselekszi az evangéliumot, mégpedig örömmel.

Mert az örömhírt csak örömmel lehet továbbadni.

Ez az öröm nem rajongás, de mindenkori, mindent átjáró öröm, hála, reménység a legnyomorultabb tények között is.

Öröm nélkül nincs hiteles örömhír.

Vidd az örömhírt örömmel, minden rezdüléseddel, hiszen Jézus Krisztusban megnyílt a süketnéma élet szűkre szabott, dadogó zártsága, és megtört a bűnnek minden átka.

Életünk minden tevékenysége, benne a hétköznapi munkánk – amiben úgy tűnik, hogy kiégtél és amibe belefáradtál – valójában megtelhet örömmel.

Elküld az Úr. Halld, szóld, cselekedd az evangéliumot örömmel!

Ma reggel szükségem volt levegőzésre. Korán reggel lementem a Balaton partjára, mondhatnám, hogy kocogni, de inkább döcögni, tehát levegőzni. A hajnali, friss levegőn egyszer csak azt veszem észre, hogy elsuhan mellettem egy futó. Negyedóra múlva ismét leelőz egy futó; utána egyre gyakrabban húznak el mellettem. Látom a hátukon a rajtszámot, tizenegyezer, tizenhétezer. Persze, ez az Ultrabalaton, azaz a jelentkezők körbefutják a Balatont. Amikor én megfordultam, hogy hazakocogjak, akkor már sokan futottak szembe velem a bicikliúton, akik hatalmas lelkesedéssel és lendülettel teljesítették, akár váltóban, de sokan egyénileg is, ezt a 220 kilométert. Felfoghatatlan, teljesítették, lefutották.

 

Arra gondoltam: de jó, ápolják a testet, ez kell, hiszen a test a Szentlélek temploma (1Korinthus 6,19).

 

Ám olyan jó lenne, ha a lelket, az élő hitet is ilyen lendülettel tudnánk táplálni, és olyan fontosnak tartanák azt, mint a test ápolását.

De nagy áldás lenne, ha ilyen sokan fontosnak tartanánk az evangéliumot, és ilyen lendülettel vinnénk az örömhírt.

Mi, akik megtapasztaltuk a gyógyulás, a szabadítás evangéliumát, örömteli lendülettel vigyük mások felé az örömhírt, mint akik tudják, hogy futnak, mégpedig nem hiába futnak, hanem a biztos, üdvösséges cél felé futnak.

 

Jézus Krisztus közelében lenni jó, mert Ő megérint bennünket; Ő hatalmas, szabadító kegyelmével érint meg bennünket; és elküld minket erre a boldog szolgálatra.

Úgy legyen!

 

Ámen.

 

Imádkozzunk!

Áldunk Téged, Megtartó Urunk!

Köszönjük, hogy egyszülött Fiadban, Jézus Krisztusban megérintesz, megszabadítasz, elküldesz.

Köszönjük, hogy megtartod, hordozod életünket mindenkor, minden helyzetben, az öröklét boldog megérkezéséig.

Magasztalunk Téged szabadító Urunk, köszönjük, hogy a bajból kimenekítesz, a bajban mennyei erőt adsz és a baj ellenére megtartasz.

Dicsőítünk Téged, Megváltó Urunk azért a szeretetért, amellyel értünk, emberekért üdvösségesen munkálkodsz és soha nem mondasz le rólunk.

Köszönjük Urunk, hogy bennünket is megérintettél. Köszönjük Urunk, hogy hitünket növelted most, ezen a vasárnapon is. Köszönjük, hogy szabadító irgalmadban megerősítettél bennünket. Köszönjük Urunk, hogy elvetted süketségünket, némaságunkat, és elküldtél bennünket a Te szolgálatodra, ott azon a helyen, ahová éppen állítottál bennünket.

Áldunk Téged, hogy egész életünk minden perce örömben, reménységben, az öröklét távlataiban telik.

Áldott légy ezért!

Így könyörgünk Urunk egymásért, szeretteinkért, hívő népedért, a világért, mindenkiért, és kérünk, megváltó szereteted öröme járja át életünk minden percét. Kérjük ezt az örömöt mindenkor, hogy ezt az örömöt tudjuk továbbadni másoknak is.

Így imádkozunk Urunk azokért a testvéreinkért, akik az elmúlt héten hétfőn, szerettük hamvait kísérték nyughelyére. Az örök élet reménységében gondolunk elköltözött testvérünkre, szenteld meg közöttünk az ő emlékét, és kérünk Téged, hogy adj vigasztalást gyászoló testvéreinknek. Köszönjük Urunk, hogy akár élünk, akár halunk, a Tieid vagyunk. Köszönjük, hogy gyászoló testvéreink is ezzel a boldog bizonyossággal állhatnak meg most itt Teelőtted. Köszönjük, hogy itt vannak gyülekezetünkben és együtt imádkozhatunk, együtt adhatunk hálát elköltözött testvérünk életéért.

Áldj meg bennünket, mindannyiunkat! Te légy továbbra is őriző pásztorunk!

Élő Istenünk, a Krisztusért kérünk!

Ámen.

 

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2021. október 3.

  1. hét.

Márk sorozat: 50.

Szentháromság utáni 18.