Megnyílni – Igehirdetés 2019.07.14

Megnyílni

(11) Szánk megnyílt, szívünk kitárult előttetek, korinthusiak: 

(12) nem a mi szívünkben van kevés hely számotokra, hanem a ti szívetekben van kevés hely számunkra. 

(13) Mint gyermekeimhez szólok: viszonzásul tárjátok ki ti is szíveteket!

(14) Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? 

(15) Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között?

(16) Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. 

(17) Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, 

(18) Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.”

(2Korinthus 6,11–18)

(2Korinthus 6,11–13)

 

Folytatva a Korinthusi második levél magyarázatát, egy mondatban hadd idézzem fel a Korinthusi levél hátterét, amit nagyon sokszor részleteztünk már, viszont a mai Ige megértése szempontjából újból el kell mondanunk.

Az apostol és a korinthusi gyülekezet között olyan konfliktusos, feszült helyzet alakult ki, amely emberileg szinte kezelhetetlennek tűnt.

 

Az apostol azonban Isten erejét kérve megpróbálkozik az emberileg lehetetlennel.

A mai Igében, az apostol ezért mondja, hogy az ő szívük és ajkuk megnyílt a korinthusiak előtt; és erre a nyitottságra viszonzást vár az apostol.

 

Felvetődik a kérdés, hogyan kezelhetjük a feszültségeinket, a konfliktushelyzeteket, amikkel tele van az életünk, „kicsiben és nagyban” egyaránt, egyházban és világban, gyülekezetben és munkahelyen, közéletben, társadalomban, világméretekben…

Nem sorolom, ezek általánosságok, mindenki a maga helyén, a maga tapasztalati szintjén konkretizálhatja ezeket a feszültségeket.

Az a kérdés, hogy hogyan kezelhetjük krisztusi módon ezeket a feszültségeket, ezeket a konfliktushelyzeteket?

 

Kezelhetjük-e úgy, krisztusi módon ezeket a konfliktusos helyzeteket, hogy megnyílunk egy ilyen feszült helyzetben is a másik ember felé, aki netán – szerintünk – ennek a feszültségnek a forrása?

Valóban, ez egy nagy kérdőjel.

 

Ez a mai igehirdetés címe is: megnyílni egy ilyen helyzetben?

 

Isten Igéje és az apostol egyértelműen azt feleli erre a kérdésre: igen, megnyílni!

Ez az egyetlen egy megoldás.

Ez az Ige válasza erre a kérdésre.

Ez a krisztusi gyógymód a feszült, konfliktusos helyzetekben, semmi más.

1.

MEGNYÍLNI? (11)

Mit jelent ez a kifejezés: megnyílni?

 

Ez a megnyílás, nem egy határon túli kitárulkozás.

Bocsánat a kifejezésért, de a kitárulkozás a „pornográfia” egy fajtája.

Nem egy határon túli kitárulkozásról van itt szó!

Hiszen vannak olyan problémák, ügyek, olyan kérdések és feszültségek, amelyek csak egy szűk körre tartoznak: a közvetlen szeretteinkre, vagy azokra, akiket az Isten különösképpen nekünk ajándékozott.

Vannak olyan kérdések, amelyek a testvérek közösségének szűk körére tartoznak.

Ám vannak olyan helyzetek, problémák, amik igazából csak az Istenre és rám tartoznak, a belső szoba csendjében.

A kitárulkozásaimmal nem terhelhetek, nem fáraszthatok mást.

Minden kitárulkozásnak egyfajta kockázata is van, hiszen – ez is a mi emberi nyomorúságunk, gyarlóságunk része – soha, semmi nem marad titokban; mindig minden kitudódik. A kitárulkozásnak ezért mindig nagy kockázata van.

 

Ez a megnyílás, amiről az apostol beszél, nem kitárulkozás, de nem is bezárkózás.

A hívő ember soha nem mondhatja: – Én annyit csalódtam, nem így képzeltem, engem annyit bántottak, visszavonulok, megsértődtem, elvágom a szálakat, hiszen visszaéltek a bizalmammal, a szeretetemmel, visszamondták azt, amit én bizalmasan mondtam… Nagyon rosszul esett mindez! Elég volt, visszavonulok, bezárkózom, bizalmatlanná leszek.

Ez a véglet sem járható út; sőt!

A bezárkózás csak konzerválja a feszültséget, a megoldatlan kapcsolatokat és ügyeket; miközben a visszavonuló ember személyiségét torzítja, majd teljesen tönkreteszi.

Nem zárkózhatunk be, bármennyit csalódtunk is, mert az Isten a másik ember számára teremtett bennünket, közösségben élve.

 

Tehát ez a megnyílás nem kitárulkozás, de nem is bizalmatlan bezárkózás, hanem – és ez a pontos kifejezés – „megnyílás”.

A megnyílás bátorsága nem emberi bölcsesség által adatik nekünk, mert ezt a megnyílást Isten Lelke vezérli mindenkor; a feszült helyzetben különösképpen.

Nem a mi bölcsességünk, hanem az Isten Lelke, aki az erőnek, a szeretetnek és a józanságnak a Lelke, irányít minden Istennek kedves megnyílást.

Ha valaki ezért imádkozik, az Úristen mindig megadja neki az adott pillanatban, hogy ne kitárulkozva, de ne is bezárkózva, hanem Isten Lelke által szabályozott módon nyíljon meg a másik ember felé.

2.

A MEGNYÍLÁS TEOLÓGIAI ALAPJA.

Ennek a megnyílásnak igei, teológiai alapja van, amit a teljes Írás összefüggésében, annak fő üzenetére tekintve fogalmazhatunk meg.

 

Azért nyílhatunk meg a másik ember felé, mert az Isten megnyílt felénk.

Ez minden emberi megnyílás forrása, legitimációja!

Követve Pál apostol gondolatmenetét, szóhasználatát: az Isten szíve és az Isten szája megnyílt felénk; antropomorfizmussal mondva.

 

Isten szíve megnyílt felénk!

Mit jelent Isten szívének felénk való megnyílása?

Isten szívének megnyílása az Ő személyének megnyílását, felénk való nyitottságát jelenti.

Azt, hogy Isten tette meg felénk az első lépést: Ő a kezdeményező.

Isten mindenkor így viszonyult felénk, emberek felé: a világ kezdete előtt, a világ teremtésekor, a világ teremtésétől annak végéig…

Istenünk szíve kezdettől mindvégig megnyílt felénk.

Isten mindenkor szeret.

Isten szeretetének ajándéka az élet. Isten mindig az élet pártján áll.

Amikor mi mindent elrontottunk – ez a bűn –, akkor Isten abban mutatta meg felénk nyitott szeretetét, hogy amit mi elrontottunk, azt Ő kegyelmével megújította! Isten újjászül bennünket, újjáteremti ezt a világot, megváltja ezt a világot.

Vagyis Isten szíve megnyílt felénk.

Nem akarom most ezt a csodát – Isten szívének felénk való nyitottságát – gyarló, emberi példákkal szemléltetni, hiszen minden e-világi példa tökéletlen, nem a lényeget tükrözi. Inkább a Biblia, az egyház nyelvén érzékeltetem ezt a csodát, hogy közben tanulgassuk újra az egyház nyelvét.

Bibliai Igékkel igazolom, magyarázom, szemléltetem Istenünk szívének felénk való nyitottságát. Lássuk tehát, miként fejezi ki Isten Igéje az Úr felfoghatatlan szeretetét és kegyelmét, szívének megnyílását az embervilág felé.

Ő kiválasztott minket magának már a világ kezdetétől fogva, annak végéig. Ahogy Jeremiás prófétáról mondja Isten szava: őt már az anyaméhben ismerte és magának választotta az Úr. Isten szíve nyitott szív (Jeremiás 1,5).

Pál apostol a Római levélben mindezt bővebben kifejti: Isten, aki bennünket ezzel a határtalan, szívét megnyitó szeretettel és kegyelemmel kiválasztott; Ő megtérített bennünket, hogy újra az Ő rendjében éljünk; aztán megigazított és megszentel, majd megdicsőít (Róma 8,30). Nem magyarázom most bővebben! Ez az egyház nyelve erre a kifejezhetetlen, de megtapasztalható csodára, amely Isten nyitott szívének szeretetéből következik, egész életünkre nézve. Nem tudom, nem is akarom most másként kifejezni ezt a csodát.

János első levele a legtömörebben foglalja össze Isten szívének, személyének mindenkori nyitottságát: Az Isten szeretet (1János 4,8). Jézus Krisztusban mindez nyilvánvalóvá lett számunkra.

Jézus Krisztus a mennybemenetele előtt mondta tanítványainak: Ő elmegy, helyet készít nekünk, mert az Ő Atyjának házában sok lakóhely van. Ezt talán jobban értjük így: az Isten megnyitotta a szívét előttünk, az Ő szíve folyamatosan nyitott szív, az Ő szívében sok hely van.

Minden nyomorúságunk ellenére határtalan az Isten szeretete, noha mi gonosz szőlőmunkások (Máté 21,33–46) és tékozló fiak vagyunk! (Lukács 15,11–32) Mégis, Isten megnyitotta a szívét előttünk, és nem változtatta meg határtalan, kegyelmes szeretetét.

 

Isten nemcsak a szívét nyitotta meg előttünk, hanem a száját is!

Isten nemcsak a szívét nyitotta meg előttünk, hanem Ő kimutatta, kinyilvánította, hogy nyitott a szíve felénk. Vagyis Istenünk szája is megnyílt felénk.

Isten közölte az embervilággal – velünk – az Ő szeretetét. Népe meg is hallhatta ezt a híradást. Istenünk, emberi nyelven – azaz számunkra felfogható módon – kijelentette nyitottságát, szeretetét felénk.

A kijelentés dokumentuma a Szentírás. Akik rendszeresen és helyesen olvassák Isten Igéjét, azok tudják, hogy valójában Isten minden szava, minden Igéje, a Bibliának minden igeverse Isten szeretetéről szól és rámutat Jézus Krisztusra, akiben Ő bizonyította és beteljesítette ezt a megváltó szeretetet. Mi mindig csakis ebből a krisztusi optikából olvashatjuk és magyarázhatjuk a Szentírást.

Isten kezdettől fogva mindvégig nyitott szeretetét tehát kimutatta, kimondta, kijelentette nekünk. Isten azonban nemcsak szeret, és nemcsak beszél szeretetéről, hanem az Ő szeretete isteni hatalommal cselekvő, segítő, szabadító, embert megváltó szeretet.

Istenünk, egyszülött Fiában, a Jézus Krisztusban elment a legvégsőkig, mindent odaadott érettünk, hogy nekünk életünk, új életünk és örök életünk lehessen.

Csak leborulhatunk ez előtt a határtalan szeretet előtt. Mert mi visszaélünk ezzel a szeretettel és az Úr mégsem zárja be szívét előttünk.

Mi úgy élünk ezen a lakott földön, mint a gonosz szőlőművesek (Máté 21,33–46). A Gazda (az Isten) a szőlőmunkásaira (ránk) bízta a szőlőt (a világot és azon belül szűkebb világunkat). Aztán elérkezett az elszámoltatás ideje, amikor a Gazda elkéri a szőlőjéből neki járó termést. A gonosz munkások ekkor a Gazda küldötteit megalázták, megverték. Végezetül a Gazda az Ő egyetlen Fiát küldte el munkásaihoz, hátha Őrá hallgatnak. Akkor a gonosz szőlőművesek megölték az örököst, hogy övék lehessen az örökség. Isten ebből a minden határt átlépő gonoszságból kiindulva mutatta meg megváltó, mindent megoldó szeretetét. Ennyire szeret az Isten.

 

Tehát: A feszültségek, a problémák kezelésének egyetlen megoldása, „megnyílni” a másik felé; nem kitárulkozni, nem bezárkózni, hanem megnyílni.

Miért?

Mert az Isten mindeneknek előtte és mindenkor így viszonyul hozzánk.

Isten a szívét és a száját megnyitotta felénk.

Tekintsünk Jézus Krisztusra!

Ebből a felénk megnyíló szeretetéből virradtunk meg a mai napra is.

Isten nyitott felénk!

Az Ő szeretete ma is hív bennünket.

3.

A MEGNYÍLÁS KÖVETKEZMÉNYEI (12–13).

 

Mi következhet mindezekből?

Csakis az, hogy „viszonzásul”, válaszként erre az isteni szeretetre: nyíljon meg a mi szívünk és szánk is egymás felé!

Nincs más megoldás!

Ne féljünk ennek kockázatától!

Megnyílt a szívünk, megnyílt a szánk felétek, korinhusiak; mert Isten megnyitotta a szívét és a száját felénk; és kegyelméből mi is megnyílhattunk Isten felé! – írja az apostol.

 

Könyörögve leborulhatunk, azaz megnyílhatunk az Úr felé, hogy megnyílhassunk egymás felé is: Urunk, Istenünk, szülj újjá bennünket, a Te népedet!

Megnyílunk az Úr felé, hogy megnyílhassunk egymás felé, majd ennek nyomán üdvösen viszonyuljunk önmagunkhoz is.

Ez a könyörgés kegyelmi állapot.

Urunk, adj nekünk igazi megtérést, növeld a mi hitünket, hogy minden körülmények között, legalább mi, valós, krisztusi szeretettel tudjuk szeretni egymást. Először egymást!

Add Urunk, hogy megnyíljon a szívünk és a szánk egymás felé!

Cselekedd, Urunk, hogy életünkben valósággá legyen a Te „Nagy parancsolatod”: Szeretni Istent, és szeretni a felebarátot, mint önmagunkat (Lukács 10,27).

Nincs más megoldás!

Urunk, szülj bennünket újjá, adj valóságos megtérést, növeld a mi hitünket!

 

Az apostol ezt prófétai intéssel fogalmazza meg: Nyissátok meg a szíveteket! (12)

Ebben a prófétai intésben – nem tudom figyeltétek-e a felolvasott Ige finomságát – ott van a krisztusi szeretet, magában a megszólításban is: korinthusiak, gyermekeim.

Minden prófétai intésben ott kell lennie a krisztusi szeretetnek! A prófétai intés soha nem lehet gyarlóan agresszív, mert akkor nem Isten int, hanem mi emberek vagyunk indulatosak.

Az apostol krisztusi szeretettel int: – Nyissátok meg a szíveteket, mert a ti szívetekben van kevés hely. Mi megnyitottuk a szívünket felétek!

Álljunk meg itt egy pillanatra! Mi van a mi szívünkben? Miért van olyan kevés hely a mi szívünkben a másik ember számára? Azért, mert tele van a szívünk. Ennek a felgyorsult világnak nagy nyomorúsága, a gonosz kísértése, hogy annyi mindennel telerakja a szívünket! Többnyire önmagunkkal, a nagy „énünkkel” van tele a szívünk: az én érdekem, az én örömöm, az én élvezetem, az én sérelmem, az én bajom, az én igazságom. Mindig csak: én, én, én! Nincs hely ott Krisztus számára, és ezért egymás számára sincs hely (Lukács 2,7).

Lelki szegénnyé kell lennünk (Máté 5,3). Ezt csak az Úr cselekedheti meg! Ezért könyörgünk: szülj bennünket újjá, Urunk! Tégy bennünket lelki szegénnyé, Urunk, hogy kikerüljön szívünkből az önző „én”, és legyen ott hely! Cselekedd, Urunk, hogy így befogadhassuk az Úr Jézus Krisztust, majd Őáltala a másik embert, aztán ennek nyomán megújult önmagunk számára is lesz megfelelő hely…

Urunk, cselekedd, hogy Téged magasztalva, mert Te örökké szerettél bennünket; viszonzásul, válaszul, hálából, mi is megnyílhassunk a másik ember felé. Ez Tenélküled nem megy, csak Teveled lehetséges, Uram!

Az apostol prófétai intése szeretetből fakad, és ez könyörgésre indít minket.

 

Az apostol tovább folytatja a prófétai intést: Nyissátok meg a szíveteket és a szátokat is!

Itt egészen gyakorlatian szeretnék fogalmazni!

Aki megnyitotta a szívét Isten felé, az megnyitja a szívét a másik ember felé is.

A szív megnyílásával együtt azonban nyílik a száj is, majd mozdul a kéz és a láb is.

Vagyis Isten szeretete kimondott, kimutatott, cselekvő szeretet.

A mi szeretetünk egymás iránt szintén ilyen lehet.

Nem elég szeretni, azt ki is kell mutatni.

A görögben az „agapé”, az isteni szeretet, a „filadefia” („philadelphia”) a kimutatott szeretet.

Nem elég szeretni a másikat, hanem ki kell tudni mutatni ezt a szeretet.

Ezért mondja az apostol, hogy a szívünk is megnyílik, a szánk is megnyílik a másik felé; akárcsak Isten szíve és szája megnyílt felénk.

Tehát abban a kegyelmi állapotban vagyunk, hogy szerethetjük a másikat, és ki is mutathatjuk ezt a szeretetet.

A szánkkal mondjuk, nyilvánosságra hozzuk, valahogy – a helyzettől függően – érzékeltetjük, hogy nekünk a másik ember is fontos!

De nem elég beszélni a szeretetről! A szív megnyílása után, a szájjal együtt mozdul a kéz és a láb is… Nemcsak mondom a szeretetet, hanem valamit teszek is a másikért: amit éppen akkor tudok tenni. Nem tudok mindent megtenni, csak a lehetőségeim keretei között tudok valamit tenni a másikért. Ez a „valami” elég, csak tegyem meg!

Sőt, amikor már alig valamit tudok tenni érte, mert az emberi lehetőségeken túl vagyunk, akkor is kimutatom előtte: te fontos vagy!

Ez a krisztusi, bennünk munkáló szeretet „emberszámba” veszi a másikat. Ez a szeretet kizár minden távolságtartást, gőgöt, lehetetlenné tesz minden elfordított tekintetet, lenézést. Ez a szeretet nem támaszt gyarló feltételeket. Feltételek kellenek, de nem olyanok, amilyeneket – önző adok-kapok módon – mi támasztani szoktunk.

Ez a krisztusi szeretet életmentés, Testvéreim!

Azt mondhatom, hogy ez a kimutatott szeretet sokkal többet jelenthet egy adott ponton, mint maga a szakértelem. Nélkülözhetetlen a szakértelem, de szeretet nélkül szinte semmi.

A pedagógus ne csak zseniket neveljen, hanem szeresse a gyerekeket, a kor elvárt területén kevésbé tehetségeseket is.

A bürokráciában, amikor odamegyünk egy ügyünkkel az „ablakhoz”; miközben innen oda és vissza küldözgetnek a papírokkal, elveszve a bürokrácia rengetegében; akkor életmentés, ha valaki – száz közül egy, még ha protokollárisan is – ránk tekint, netán ránk mosolyog, emberszámba vesz bennünket ebben a dzsungelben.

Életmentés az, amikor az orvos nemcsak a szakértelmével közeledik felénk, hanem egy apró gesztussal kimutatja figyelmét, szeretetét.

Lelkészeket, meg más hivatásokat említve folytathatnánk a sort. Minden szakma hivatás.

Szeretni, és kimutatni ezt a krisztusi szeretetet! Erről van itt szó.

Akkor is kimutatni ezt a szeretetet, ha nagyon fáradt vagyok, és éppen elég nekem a magam baja!

Uram, nagyon nehéz, szinte nem is megy! Segíts!

 

Az apostol prófétai intésében még egyéb fontos üzenet rejlik: Nyissátok meg a szíveteket és a szátokat egymás felé akkor is, ha ti vagytok nyeregben!

Lényegi szempont e kimutatott, cselekvő szeretet kapcsán: akkor is, amikor „nyeregben” van az életed; akkor is, amikor neked jól megy, akkor is vedd észre a másikat!

Szójátékkal élve: bizony észre sem vesszük azt, hogy amikor „nyeregben” vagyunk, illetve egy adott helyzetben mi vagyunk „nyeregben”, akkor alig vesszük észre a másikat.

Nagy kísértés ez ott, ahol mi vagyunk „otthonosan”, ahol nekünk megy jól; „idegenben” azonban fordulhat a kocka.

Tehát – a képnél maradva – mindig alázattal számoljunk azzal, hogy a ló, akármilyen nemes állat, mégis megbokrosodhat és ledobhat bennünket a nyeregből. Egyszer fent, másszor lent.

 

Az apostol prófétai intéséből az is kiolvasható: a „megnyílást” te kezd el, ne várj a másikra!

Az első lépést te tedd meg! Így válaszolj az Úr, feléd való, mindent megelőző szeretetének megnyílására.

„Szánk megnyílt, szívünk kitárult előttetek, korinthusiak: nem a mi szívünkben van kevés hely számotokra…” (11–12)

 

Még egy lényegi dolgot tisztázni kell itt: Kik felé nyíljunk meg?

Ki az a másik, aki felé megnyílhatunk?

Mindenki felé megnyílhatunk?

Nagyon „egyszerű” a felelet erre a mai Ige szerint: felétek nyílunk meg, korinthusiak! (11)

Az apostol most ott van Korinthusban, egy adott helyen, egy konkrét városban. Most az ott lakókat, azok közül sokakat bízott rá az Úr. Most nem a filippiek felé kell megnyílni.

Mindig, ahol vagyunk, akik között élünk, akiket az Isten elénk hozott, akiket különösképpen ránk bízott, azokkal kapcsolatban adatik nekünk ez a szent szolgálat, ez a krisztusi felelősség: megnyílni szívünkkel, szánkkal, cselekedeteinkkel.

Sokszor elmondtam már, most újból hadd mondjam – ismétlés a tudás anyja –, hogy nem a világ összes nyomorult emberét kéri rajtunk számon az Isten, hanem elsőként a közvetlen szeretteinket, majd a körülöttünk élőket, a szomszédunkat, a munkatársainkat, a gyülekezeti tagjainkat, a testvérek közösségét, mégpedig az adott helyünkön, most itt, Balatonalmádiban! Valamint még azokra tekinthetünk ezzel a krisztusi nyitottsággal, akiket egy rendkívüli helyzetben elénk hoz az Isten.

Mennyi erő kell ehhez!

 

Végezetül: a prófétai intés határozottan folytatódik a mai igeszakaszt követően: Ne legyünk hitetlenekkel felemás igában! (14)

Igen, az eddigiekből szinte következik a kérdés: Miként nyíljunk meg a „hitetlenek” felé?

A következő szakaszról (14–18) majd egy más alkalommal szólunk.

Itt most csak egyetlen, ide kapcsolódó aspektust emelek ki.

Szolgálatunk lényege: szilárd hittel, és egymást a hitben erősítve jelen lenni a világban.

Ebben a „nyitott” jelenlétben mi hassunk, illetve a bennünk élő Krisztus hasson, a világra; és ne a világ hasson ránk.

Gyakran fordul a kocka: a világ hat ránk, és ma egy technokrata, módszereiben tökéletes egyház, a világ eszközeivel akar „szolgálni”, mindenben idomulva a világhoz; és nincs áldás, nincs eredmény!

Akinek gyenge a hite, az inkább különüljön el a „hitetlenektől”, a bálványoktól, a kísértésektől, mert óhatatlanul elbukik. „Beliál” egy korabeli bálvány neve volt, kifejezve a kísértések és gonosz hatalmát.

Nem a „hitetlenek” megbélyegzése ez az elkülönülés, hanem a mi gyenge hitünk jele. A „hitetlenekre” továbbra is reménységgel és imádsággal tekintünk, amíg hitünk újra meg nem szilárdul a „nyitottságra”.

Akinek szilárd a hite, az megnyílik a „hitetlenek” felé, mindenek felé… (1Korinthus 9,22)

A hitetlenség és a „hitetlenek” itteni fogalmát majd máskor pontosan meghatározzuk.

*

Egy ökumenikus templomban láttam egy olyan korpuszos keresztet, így is mondhatnám, feszületet, amely akként ábrázolta a megváltást, amit protestánsként is el tudok fogadni.

Ahogy rátekintettem erre a keresztre, Jézus Krisztus kereszten kiterjesztett karjára, akkor azonnal megszólalt bennem az Ige, a mai üzenet:

Isten, Jézus Krisztusban kitárta a szívét, a száját, a karját, az életét felénk. Isten, örökkévaló szeretetével, kegyelmével átölelte ezt a világot. Ettől a szeretettől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38–39). Mi ebben a szeretetben élünk, mozgunk és vagyunk (Cselekedetek 17,28). Isten megnyílt, Isten nyitott felénk.

Az Isten áldjon meg bennünket hitünkben, hogy ezt a krisztusi, nyitott, cselekvő szeretetet tovább tudjuk adni másoknak! Jézus Krisztus kitárt, „nyitott” karja, szíve, szája, élete formálódjon ki bennünk, Ő mozduljon bennünk! (Galata 4,19)

Nincs más szolgálat, nincs más küldetés, a konfliktuskezelésnek sincs más lehetősége, csak ez az egyetlen egy: megnyílni egymás felé! Az életnek sincs más értelme, csak ez az egy!

Az apostol itt kitárja a szívét a korinthusiak előtt, vállalva e kitárulkozás minden kockázatát, bízva e kitárulkozó, fáradozó, krisztusi szeretet viszonzásában (11–13). A kitárulkozásnak vannak határai, a józanság Lelke által vezetetten. De kitárulkozás nélkül lehetetlen Istennek szolgálni, mert akkor elveszünk a személytelen szervezés, bürokrácia, építkezés, egyházigazgatás rengetegében, és elsikkad a ránk bízott evangélium.

 

Korinthusiak, Almádiak!

– A szívünk és a szánk megnyílt felétek,

– hiszen Isten szíve és szája megnyílt felénk!

– Nyissátok meg tehát ti is a szíveteket, a szátokat, az életeteket felénk!

 

Isten hozzánk fordult, mi Istenhez fordulhattunk, ezért egymás felé fordulunk!

 

Ezért könyörögjünk majd a záró énekben is: Cselekedd Szentlelkeddel, végtelen érdemeddel, hogy új életet éljünk, végre porból felkeljünk! (348. dicséret 5. verse)

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2019. július 14.

(Illusztráció: „Magyarföldi Krisztus”, 2019. július 11.)

  1. hét – 2Korinthus sorozat 2019-ben: 09.

Szentháromság utáni 4. vasárnap