Megerősödni — Igehirdetés 2018.12.02

Megerősödni

(10) Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok. 

(11) Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. 

(12) Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt. 

(13) Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem. 

(14) Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban. 

(15) Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Makedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem vállalt velem közösséget, csak ti egyedül,

(16) mert egyszer-másszor Thesszalonikába is küldtetek szükségleteimre.

(17) Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra. 

(18) Átvettem mindent, és bővelkedem. Megvan mindenem, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött jó illatú, kedves, Istennek tetsző áldozatként.

(19) Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban. 

(20) A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön-örökké. Ámen.

Filippi 4,10-20

(Filippi 4,13)

 

Gondoskodni, megelégedni, megerősödni!

Ezeket a felszólításokat kaptuk és kapjuk, adventre készülve, valamint advent első vasárnapján; folytatva a Filippi levél magyarázatát.

 

Megerősödni! – ez a mai üzenet.

Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.

 

Nézzük az igehirdetés gondolatmenetét!

Először az erőtlenségeinkről szólunk.

Majd azokból feltekintünk az erős Istenre.

Ezek után ne csak elmondhassuk, hanem meg is tapasztalhassuk: – Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.

1.

AZ ERŐTLENSÉGEINKRŐL… (A másik két pont alatt, nincs dupla emelés)

 

Pál apostol, a megtérése után megtapasztalta az erőtlenséget.

Az apostol erősnek gondolta magát, egészen a megtéréséig: erős embernek, erős hívőnek, aki erős magabiztossággal, ha kell, agresszivitással képviseli vallása igazságát, minden körülmények között.

Aztán a damaszkuszi úton felragyogott előtte a feltámadott Jézus Krisztus dicsősége, és ez az ember megtért, életútjának iránya alapvetően megváltozott, ezzel együtt alapvetően megújult a hite és a látásmódja. A damaszkuszi úti megtérés legjellemzőbb vonása azonban az volt, hogy ez az erős ember erőtlenül zuhant a földre, Jézus Krisztus előtt, megvakult, tehetetlenné lett, és mások támogatása által jutott be a városba. A korábbi Saul itt lett Pál apostollá, Jézus Krisztus küldöttévé, és apostolságának első jele az lett, hogy rádöbbent a maga erőtlenségére, ember voltának minden nyomorúságára (Cselekedetek 9,1–9).

Az apostol szolgálatát végig kísérte erőtlensége. Egész életében valami súlyos testi betegség gyötörte, amely kihatott közérzetére, lelkiállapotára. Erre a folyamatos kínzó fájdalomra csak burkoltan utal, amikor a testében lévő tövisről beszél, amellyel kapcsolatban sokat könyörgött az Úrhoz, de az Úr nem gyógyította meg őt, hanem azt a választ adta neki, hogy elégedjen meg az Ő kegyelmével. Az apostol egész életében megmaradt a testi-lelki erőtlenség tapasztalatában, ami alázatban, hitben, az Isten kegyelmében tartotta őt mindvégig. Az apostol megtapasztalta, hogy az Isten ereje az ember erőtlensége által munkál ebben a világban (2Korinthus 12,9).

Egy másik képpel is szemléltette az apostol ezt az erőtlenséget – az emberlét erőtlenségét, és ugyanakkor a hívő ember erőtlenségének erejét –, amikor életét és szolgálatát cserépedényhez hasonlította. A cserépedény lehet nagyon szép, ékes, szemnek kedves; de egy óvatlan mozdulat elég ahhoz, hogy leverjük, és a cserépedény számos darabra törik, amelyet nem lehet többé olyan egésszé összeragasztani, amilyen az valaha volt. Ilyen törékeny, erőtlen az emberi élet is, a hívő ember élete is, Isten népének szolgálata is. Éppen az a kegyelem, hogy az Úr mégis fel tud használni bennünket (2Korinthus 4,7).

 

Az apostol erőtlensége után szóljunk a magunk erőtlenségeiről. Ezek általánosságok lesznek, de mindenki konkréttá teheti, a Szentlélek által, a maga számára.

Beszélhetünk testi erőtlenségről, hiszen ahogy telik az idő, ez a test elavul. Fiatalon, ideális esetben, az embernek eszébe sem jut az, hogy egyszer majd megöregedhet. Ez rendjén is van így, Istennek a fiatalság önhittségével is terve van. A testi erőtlenség azonban egy idő után jelentkezik, ha nem is konkrét betegségben, hanem abban, hogy egyre gyakrabban itt fáj, ott fáj, változik az ember közérzete. Testünk avulásának számos más jelei is lehetnek. A harmincöt éves érettségi találkozón nem ismertem meg azt a lányt, aki akkor tizenévesen a legszebb volt az osztályban…

Beszélhetünk lelki erőtlenségről is, mert ahogy a test elavul, a lélek egyre inkább elárvul. Ahogy kikerülünk a mindennapi életből, úgy írnak le bennünket, úgy felejtenek el, már nem számítunk. Ez a mondat egy idézet volt attól az idősebb testvéremtől, akinek hogylétére éppen a napokban kérdeztem rá egy rövid elektronikus levélben. Nagy hálával és örömmel, ugyanakkor lelki elárvultsággal írt vissza: egy bizonyos kor után még az egészségügyben is leírnak. Egy másik idősebb testvérem az OTP-ben, várakozás közben köszönte meg a születésnapi képeslapot, szinte könnyek között. Örömmel töltötte el, hogy valahol még gondolnak rá, itt még számon tartják őt.

A testi és lelki erőtlenség mellett még beszélhetünk az idegi kimerültségről. Ez még a legstabilabb embereknél is jelentkezik egy idő után, mert még a legideálisabb helyzetben is elkopnak az idegeink az idő múlásával. Ahogy telnek az évek, az ember egyre türelmetlenebb lesz.

A szellemünk is elfáradhat, még akkor is, ha az ezzel kapcsolatos betegségektől megóv bennünket a mi Urunk. Nagyon fontos, hogy használjuk a szellemünket, az értelmünket, olvassunk, érdeklődjünk, tájékozódjunk; de a végső eredmény nem tőlünk függ.

Ezekhez még hozzátehetjük a hitbeli erőtlenséget, hiszen a hitünk is hullámzó. Nem is beszélve arról, ha nincs hitünk. Ugyanis a testi, lelki, idegi, szellemi erőtlenségek elhordozása, feldolgozása hitünk valóságának függvényében lehet mégis áldássá. A mai igehirdetés erre szeretne majd rámutatni.

Ézsaiás próféta az emberi erőtlenséget, Pál „cserépedény” képéhez hasonlóan, „pislogó mécseshez” és „megtört nádszálhoz” hasonlítja: egyre inkább fogy a „lánghoz” szükséges olaj, egyre inkább megroppantja „nádszál” életünket a szél és a vihar (Ézsaiás 42,2–3).

Gyerekkorunkban öcsémmel papírsárkányt készítettünk, apánk segítségével. A keresztbe tett két nádszálra, még nádszálakat kereteztünk, majd papírral ragasztottuk le az egészet, aztán madzagot fűzve a sárkányra, a dombon eregettük azt. Egy óvatlan mozdulat elég volt ahhoz, hogy a két eregetőzsinórt ne a megfelelő irányba tartsuk, és máris összeroppant a sárkány.

Ilyen az emberi élet. Az idézett Igék folytatása is fontos, noha itt most nem idéztem azokat, de a megoldásra is rámutatnak, amire én is hamarosan rátérek majd.

 

A legnagyobb baj az, amikor az ember azt gondolja magáról, hogy ő erős.

Ha pedig már rádöbbent az erőtlenségére valaki, ez akkor is egy kényelmetlen téma, hiszen nem illő erről beszélni. Valóban ne is fárasszunk ezzel senkit, hiszen elég mindenkinek a maga baja. A világban amúgy is az erős ember látszatát kell kelteni. Nem tudom, talán ez így is van rendjén. Végig kell játszani a szerepeinket. A gyengéket pedig felfalja a világ. Ez a bűn rontotta világban, az emberek között sincs másként, mint az állatvilágban, csak bizonyos kultúrákban, szelíd keretek között, szabályozottan, „humánusan” történik mindez.

Van azonban olyan fórum, ahol ezen a téren is őszinték lehetünk, ahol erről lehet beszélni, valamint erre megoldást, gyógyulást lehet kérni. Ez a fórum az Isten színe előtt van, ahol éppen most vagyunk, ahol éppen most az Ő Igéjére figyelünk. Hiszen éppen az Isten Igéje hatalmazott fel bennünket arra, hogy ezt a témát bővebben kifejtsük.

Isten Igéje maga figyelmeztet bennünket erőtlenségünk tényére, valóságára.

Isten Igéje rossznak tartja, ha valaki erősnek gondolja magát, és erőből akar célokat elérni.

Ezért hangsúlyozza Isten Igéje azt, hogy aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essen (1Korinthus 10,12).

A Jelenések könyvében olvassuk: „Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen: tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj…” (Jelenések 3,17–18)

2.

AZ ERŐS ISTENRŐL…

Erőtlenségeinkből tekintsünk fel az erős Istenre, az erős Atya, Fiú, Szentlélek Istenre.

 

Az erős Isten mindenható erejével teremtette meg, és atyai gondviselő szeretetével hordozza ezt a világot, annak minden bűne és nyomorúsága ellenére.

Valljuk ma is, egyetlen erős „valaki” létezik: az erős Isten, uraknak Ura (Zsoltárok 50,1). Ez az erős Isten olyan hatalmas, hogy puszta szavával létrehozta ezt a világot. Isten hatalmas szeretete hordoz azóta is bennünket.

Egy példával szemléltetem az üzenetet. Repülőn ülni, kegyelmi állapot, hiszen egy apró technikai hiba, és vége… Ilyenkor az ember különösképpen megtapasztalja, mit jelent az Isten bennünket hordozó, erős kegyelme. A repülő odaáll a kifutópályára, várja a felszállási engedélyt, majd ezután felgyorsul a megfelelő sebességre, a pilóta megemeli a repülő orrát, és aztán az egész hatalmas testet, több száz emberrel a fedélzeten, súlyos poggyászokkal a raktérben, belecsavarja a levegőbe. Ott a hatalmas gép, amely olyan esetlenül mozgott a földön, könnyen „libikókázik”, és gyorsan halad távoli célok felé. Valóban csoda, hogy ez a súlyos monstrum olyan könnyedén ott fenn marad, és nem zuhan le. Persze laikusként is sejtjük a magyarázatot: kerozin, hajtómű, hatalmas erők szabadulnak fel, amelyek a levegőben tartják a repülőgépet. Más oldalról megvilágítva azonban, mégsem a repülőgép igazán erős, hanem az a láthatatlan levegő, amely hordozza a gépet.

Nekünk is ez a boldog lehetőségünk naponta: minden reggel odaállunk a kifutópályára, várjuk a felszállási engedélyt, és belecsavarjuk magunkat a láthatatlan, de erős Isten kezébe, és ami addig nehéznek tűnt, az Ő kegyelméből könnyedén halad.

 

Ez az erős Atya Isten, egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban mutatta meg igazán az erejét.

Jézus Krisztus ezzel az erővel szólt, tanított az Isten országáról (Márk 1,22); ezzel az erővel cselekedett (János 11,43–44).

Jézus Krisztus ezzel az erővel, az irgalom és a szeretet erejével halt meg a golgotai kereszten, ahol még az ellenségeiért is imádkozott (Lukács 23,34).

Jézus Krisztus ezzel az erővel támadt fel a halálból (Lukács 24,34), legyőzve a bűn, a betegség, a halál, a gonosz erejét.

Lám, az erős Isten, Fiában, az Ő irgalmas, megváltó szeretetében mutatta meg, milyen a valóságos erő, milyen az Isten ereje.

 

Ez az erő az Atya, a Fiú, és a Szentlélek Isten ereje.

Hisszük, hogy amikor ezt az igehirdetést hallgatjuk, mi erőtlen emberek, hit által nemcsak erőtlenségeinkkel szembesülünk, hanem ugyanakkor megtapasztaljuk, ahogy az erős Isten, az Ő Igéje és Lelke által kézbe veszi életünket.

Hiszen Istennek Lelke, az erő, a szeretet, a józanság lelke (2Timóteus 1,7).

3.

MINDENRE VAN ERŐM A KRISZTUSBAN…

Erőtlenségeinkből tehát feltekintünk az erős Istenre, és ahogy Ő kézbe veszi erőtlen életünket, úgy tudjuk elmondani és megtapasztalni, hogy mindenre van erőnk a Krisztusban.

 

A legizgalmasabb ebben a jól ismert Igében ez a szócska: mindenre.

Kérdezzünk rá bátran az ilyen kifejezésekre! Merjük kérdezve olvasni a Bibliát, hogy aztán még áldottabb és gazdagabb legyen számunkra annak üzenete.

Mit jelent itt ez a kifejezés: mindenre? Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.

 

Először is ez a „mindenre” jelenti azt, amit az apostol a szövegösszefüggésben említett, és amiről egy héttel ezelőtt részletesen szólt az igehirdetés, miszerint mindenre van erőm, vagyis tudok bővelkedni, és tudok szűkölködni.

Tudok bővelkedni, tudok örülni, tudok az Isten ajándékaival jó lelkiismerettel, Istennek kedves módon élni. Ez a bővelkedés életörömöt jelent. A hívő ember nem lehet életunt ember. Isten népe boldog szabadságban él, és örül a földi életnek. De úgy örül Isten ajándékainak, hogy mindenkor tudja: ezt az Úrtól kapta, szolgálatra kapta, ezért Isten ajándékaival soha nem él vissza, sikereiben és szép napjaiban soha nem lesz elbizakodottá.

Tudok szűkölködni. A hívő ember, Isten hívő népe szükség idején sem esik kétségbe, nem panaszkodik, nem nyafog, nem fáraszt másokat. Nem könnyű tudomány ez. Igazából csak Isten segítségével lehetséges.

Először is ezt jelenti ez a „minden”: a bővelkedés és a szűkölködés tudományának erejét. Az apostol is ezt a kifejezést használja: mindenbe be vagyok avatva, bővelkedésbe és szűkölködésbe egyaránt (12).

 

Ez a „mindenre” azt is jelenti, hogy Isten elhívását elfogadva, az Urat követve, az Ő felhatalmazásából és megbízásából a lehetetlennek tűnő feladat is lehetségessé válik.

A zsoltáros ugyanezt hangsúlyozza: – Uram, veled a falon is átugrom! Más magyarázók szerint ezt a sort úgy is le lehet fordítani: – Uram, veled a falon is átmegyek! (Zsoltárok 18,30)

Péter szintén erről vall, amikor a csodálatos halfogás előtt panaszolja ugyan az Úrnak, hogy egész éjszaka nem fogtak semmit, emberileg pedig, nappal ez még lehetetlenebb, de Jézus szavára mégis kiveti a hálót. Vagyis az Úr segítségével a lehetetlen is lehetségessé válik (Lukács 5,5).

Egykori kedves professzorom szavai jutnak eszembe: – Kezdj neki, és a lehetetlen lehetségessé válik! Lehetségessé válik az, amit az Úr rám bízott. Nem minden lehetetlen dolog válik lehetségessé, hanem csakis az, amit az Úr ránk bízott.

 

Ez a „minden” még azt is jelenti, hogy arra is van erőm, hogy az Istentől rendelt helyzetekben veszteg maradjak (2Mózes 14,14).

Mindenre van erőm, még arra is, hogy letegyem azokat a terheket, amelyeket nem az Úr helyezett rám, hanem engedetlenül én vettem fel magamra, és batyuként hordozom azokat, így igazából saját magamnak nehezítem meg az életet.

Mindenre van erőm, még arra is, hogy letegyem ezeket a felesleges terheket, és ettől könnyebb lesz az életem. Van erőm arra, hogy letegyem azokat a dolgokat, amelyekre nincs felhatalmazásom, tehetségem, illetékességem, kompetenciám, amelyek meghaladják a kereteimet. Van erőm, hogy ezeket elengedjem.

 

Mindenre van erőm a Krisztusban: tudok bővelkedni és szűkölködni; a lehetetlennek tűnőt is megvalósíthatom az Úr felhatalmazásából; ugyanakkor nem kezdek olyanba, vagy bátran elengedem azokat, amelyeket az Úr nem rám bízott.

*

Paganini gyakran járt ócskapiacra. Egyszer egy árusnál észrevett egy rozzant hegedűt, amelyet nem vett meg senki. A mester kézbe vette, leporolta a hangszert, megnézte a készítője névjegyét, majd felhangolta a hegedűt, és gyönyörűen kezdett el játszani rajta.

Így van ez velünk is. belepett bennünket az élet pora, de az Úr kézbe veszi életünket, leporolja azt, megnézi névjegyünket – az Ő képmására teremtettünk – majd felhangol minket, és a legkiselejtezettebbnek tűnő életen is gyönyörűen játszhat.

Isten ereje így használja fel, teszi áldottá a mi erőtlen életünket. Ez a kegyelem.

 

Mindenre van erőnk a Krisztusban, aki bennünket megerősít.

Mi Krisztusban vagyunk, Krisztus bennünk.

Ahogy a virág a vízben, a víz a virágban.

 

Gyökössy Endre említi, hogy hitben járva, és hitben erősödve pont a fordítottját tapasztaljuk meg annak, amit az erőtlenség kapcsán ebben a világban, az idő előrehaladtával átélhetnénk.

Semmire sincs erőm.

Már csak erre van erőm, ezt még végigcsinálom, aztán befejeztem (gyakran kísért engem is ez a gondolat).

Sok mindenre van erőm.

Mindenre van erőm.

 

Advent idején, ünnepre készülve, tapasztaljuk meg a mai Ige üzenetét: mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.

 

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2018. december 2.

Hálaadó istentisztelet, Balatonfűzfő, 2018. december 2.

(Illusztráció: Montázs, 2018. december 2.)

Filippi sorozat 28.

  1. hét 2018.12.02. BA-BF                       Advent első vasárnapja

 

Az igehelyről sorozat hangzott el, az alábbiak szerint:

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2000. október 1.

Evangélizáció, Mosonmagyaróvár, 2006. március 9–11,

Evangélizáció, Pécs, 2006. október 15–18.

Evangélizáció, Alsóörs, 2008. december 9.

Ökumenikus istentisztelet, Székesfehérvár, 2009. január 25.

Kibocsátó istentisztelet, Pápa, 2009. június 27.

Jubileumi istentisztelet, Dunaalmás, 2009. szeptember 17.

Temetés (Bolla Ferenc), Veszprém, 2010. április 30.

Temetés (Tagányi Károlyné), Budapest, 2010. december 21.

Zárszámadó presbiteri gyűlés, Balatonalmádi, 2011. február 9.

Temetés (Pataky Géza Antalné Varga Márta), Balatonalmádi, 2011. augusztus 27.

Evangélizáció, Felsőörs, 2012. március 13.

Börtönlátogatás, Baracska, 2013. április 11.