Még mindig nem értitek – A farizeusok jelt kívánnak — Igehirdetés 2021. október 24-én

Még mindig nem értitek – A farizeusok jelt kívánnak

(11) Kimentek hozzá a farizeusok, és vitatkozni kezdtek vele, mennyei jelt követelve tőle, hogy kísértsék Őt. 

(12) Jézus pedig lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek. 

(13) Ezzel otthagyta őket, ismét hajóba szállt, és elment a túlsó partra.

(14) De elfelejtettek kenyeret vinni, és csak egyetlen kenyér volt náluk a hajóban. 

(15) Jézus figyelmeztette őket: Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától! 

(16) Ők pedig tanakodni kezdtek egymás között, hogy nincs kenyerük. 

(17) Amikor ezt Jézus észrevette, így szólt hozzájuk: Miért tanakodtok, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem veszitek észre és nem értitek? Még mindig keményszívűek vagytok? 

(18) Van szemetek, mégsem láttok? Van fületek, mégsem hallotok? És nem emlékeztek, 

(19) amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Így feleltek: Tizenkettőt. 

(20) És amikor a hét kenyeret megtörtem a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Ezt mondták: Hetet. 

(21) Ő pedig megkérdezte tőlük: Még mindig nem értitek?

(Márk 8,11–21)

(Márk 8,11; 21)

 

Imádkozzunk!

Istenünk, magasztalunk Téged, mint élő Istent, egyetlen Urat, királyoknak Királyát. Olyan jó tudni, hogy nincs Tenálad hatalmasabb.

Kegyelmi állapot leborulni Teelőtted, és Téged magasztalva hálát adni Teneked minden ajándékodért. Köszönjük megtartó szeretetedet; egyéni, családi, gyülekezeti, egyházi, közösségi életünk megannyi ajándékát. Köszönjük a nehézségeket, a próbatételeket, köszönjük, hogy tanítasz bennünket mindent elfogadni a Te kezedből, meglátva jeleidet, és azt, hogy a Te határtalan szeretetedből minden a mi javunkat szolgálja.

Bűnbánattal, töredelmes szívvel állunk meg előtted. Bocsáss meg nekünk minden tévesztésünkért, minden hiábavaló módon kimondott szóért. Bocsásd meg nekünk, hogy mindig csak e-világi megoldásokat várunk Tetőled, és nem látjuk be, hogy több az élet, így ennek bizonyossága a megoldás minden e-világi kérdésre és problémára. Bocsáss meg nekünk, hogy olyan sokszor rest a mi szívünk, hogy elhiggyük a Te hatalmas ajándékaidat és ígéreteidet. Bocsásd meg, hogy vétkeztünk gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással.

Áldunk Téged, hogy Te azért gyűjtöttél egybe bennünket, hogy felemelj. Köszönjük, hogy bűnbocsátó szereteteddel körbeöleled az életünket. Köszönjük, hogy Igét, üzenetet készítettél. Ezért könyörögve kérünk a Te Lelked erejéért, légy itt közöttünk, áldd meg az Ige hirdetését, befogadását, adj nekünk élő üzenetet! Urunk Istenünk, növeld a mi hitünket, légy Úrrá kicsinyhitűségünkön, nyisd meg értelmünket, fülünket, szívünket, emlékezetünket. Így áldj meg bennünket ezen az istentiszteleten mindannyiunk épülésére és mindenekelőtt a Te nagy neved dicsőségére.

Élő Istenünk, Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket!

Ámen.

 

Bízom abban, hogy mindannyian meghallottuk a felolvasott Igéből Jézus kérdését: Még mindig nem értitek?

Ez a kérdés szól a farizeusoknak, akikről a mai igeszakasz első felében olvashatunk (11–13).

Ez a kérdés direktben megszólítja Jézus tanítványait, az igeszakasz második felében (14–21).

Ez a kérdés minket is megszólít: Még mindig nem értitek?

 

Jézus kérdése rákérdez a hitünkre.

Milyen a mi hitünk? Milyen szilárd a mi hitünk?

Ez most a fő kérdés.

*

Figyeljünk először a FARIZEUSOKRA, akik vitatkozni kezdenek Jézussal és újabb mennyei jelet kívánnak Jézustól, hogy igazolja magát, ki Ő valójában, Ő-e az, akinek mondja magát, Ő-e a megígért Messiás? (11–13)

 

A farizeusok szerint Jézus nem elég jelet adott még, személyének igazolására.

Azért döbbenetes ez a jelkívánás, mert tudjuk, Márk evangéliuma magyarázata során reménység szerint ez már világossá lett, hogy Jézus számtalan mennyei jelet, csodát tett eddig is a farizeusok, a kor akkori vallási vezetői előtt, a tanítványok előtt is; sőt akik ennek a csodasorozatnak nem voltak szem- és fültanúi, azok is hallották hírét ezeknek a csodáknak.

Ennek ellenére elhangzik az, amit a Republic együttes énekelt annak idején – a 90-es évek elején, nagy sláger volt –: „Még, még, még, még, még, ennyi nem elég!”

Még több kell!

Nem elégségesek az eddigi csodák, a beteggyógyítások, az, hogy Jézus megszaporította a kenyeret, ötezer ember, majd négyezer ember számára megszaporította a kenyeret. Majd megmutatta, hogy Ő ura a természeti elemeknek, lecsendesítette a tengert, a vízen járt…

Mindez nem elég, több kell!

Ez rámutat a farizeusok, a kor vallási vezetőinek, hitére, kishitűségére, hitetlenségére, amely elmegy egészen odáig – ki is mondja Márk evangélista –, hogy kísértették Jézust (11). Minden ilyen lelkületben és minden ilyen betelni nem tudó, kielégíthetetlen jelkívánásban ott munkál a kísértő. Ahogy Jézus Krisztus küldetését is körbevette ez a gonosz kísértés és maga a kísértő is. Tudjuk, hogy Jézus a működését is így kezdte. Máté írja le részletesen, miként a pusztában, ilyen jelkívánással kísértette meg a gonosz: Változtasd a köveket kenyérré, ha Isten Fia vagy, vagy menj fel a templom tetejére és ugorj le, mert az angyalok majd megőriznek (Máté 4,3–7). Küldetése végén is így gúnyolta és kísértette a sokaság, mennyei jelet kívánva, amikor szenvedett a kereszten: Ha Isten Fia vagy, akkor szállj le a keresztről, tégy csodát, mutasd meg hatalmadat! (Máté 27,42; Márk 15,30)

Döbbenetes ez a lelkület, félelmetes ez a hitetlenség, ez a kishitűség. Mennyi csodát tett Jézus! A farizeusi lelkületnek azonban ez nem elég: még több kell.

 

Ez az elégedetlen lelkület ennek a jelkívánásnak csak a külső felszíne, mert a farizeusi jelkívánás mögött valami még konkrétabb indok lappang, ami igazán rámutat e jelkívánás lényegi indítékaira.

Mindezzel szembesülni, bizony ez bennünket is önvizsgálatra hív, a hitünket illetően.

Miféle mennyei jelet kértek Jézustól, mint a Messiástól, a farizeusok? Mózesi jelet kértek Jézustól.

További jelkívánásukkal nemcsak azt állították, hogy Jézus csodái még nem elegendőek, hogy igazolja magát, hanem még inkább azt állították ezzel, hogy Jézus jelei, nem mózesi jelek, ezért nem Ő a megígért Messiás.

Mózes csodás jelekkel vezette ki Isten népét a szolgaság házából, Egyiptomból. Ezek a csodás jelek valójában rettenetes jelek voltak, hiszen Mózes, Isten erejével, tíz csapást zúdított Isten népének ellenségeire. Egyre rettenetesebbek lettek ezek a csapások, halálosak, pusztítóak. Így szabadította meg Isten a népét a szolgaság házából.

Ha Te vagy a Messiás – mondják a farizeusok Jézusnak –, akkor csapj oda, tégy ilyen jeleket, szabadíts meg bennünket az ellenségtől, győzd le, pusztítsd el az ellenséget, szabadíts meg bennünket a római elnyomó hatalomtól.

Mi ilyen Messiást várunk, mózesi jeleket várunk, ilyen hatalmas jeleket várunk. Szabadítsd meg az Isten népét, bennünket, és pusztítsd el Isten népének ellenségeit.

A farizeusok szinte kimondják: Ehhez képest Te csak apró csodákat teszel, betegeket gyógyítasz, megszaporítod a kenyeret, lecsendesíted a viharzó tengert, a tengeren jársz. Te csak ilyen apró csodákat teszel?

Sőt, ha a teljes Írás kontextusában fogalmazzuk meg a farizeusok kísértését és jelkívánását, akkor az így hangozna: Jézus, Te olyan vagy – mondja Ézsiás – mint a bárány, néma a nyírói előtt, sok esetben nem nyitod meg a szádat, ha bántanak (Ézsaiás 53,7). Te azt mondod – ahogy János evangéliumában olvassuk – hogy a Te országod nem e-világból való (János 18,36).

Ez a farizeusi vád, ami a jelkívánásban megmutatkozik: Jézus, Te nem e-világi megoldásokat kínálsz nekünk! Mi egy erős messiást várunk, aki megoldja az e-világi kérdéseket és gondokat.

Ezt így mondjuk: a farizeusok és a kor akkori vezetői politikai messiást vártak. Erre irányul a kérés: még nem elég, mutass ilyen jelet, mennyei jelet, hogy Te vagy a megígért messiás.

 

Ebből látszik igazából a hitetlenség pontos definíciója.

Ez nem kishitűség, ez hitetlenség, hogy ilyen messiást vártak.

Jézus nem ilyen volt.

A farizeusok nem vették észre – bocsánat, hogy most egy kicsit általánosabban fogalmazok – a jelben a jelzett személyt, a jelzett dolgot, a jelzett üzenetet. A jelekben nem látták meg Isten egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, az igazi Megváltót, azt a Messiást, akinek Isten akarata, szeretete és irgalma szerint el kellett jönnie ebbe a világba.

Ez a farizeusok hitetlensége. Még mindig nem értették, hogy miről van szó, mi Isten megváltó szándéka, amiért elküldte Jézust e-világra.

Ehelyett a farizeusok vitatkoztak Jézussal, követeltek Jézustól, kísértették Őt.

*

Folytatva az igemagyarázatot, figyeljünk a TANÍTVÁNYOKRA! (13–21)

Milyen volt a tanítványok hite?

Miközben a tanítványokról beszélünk, egyből aktualizáljuk is a kérdést: szóljunk a mai tanítványokról, rólunk.

Milyen a mi hitünk?

Önvizsgálatra hív bennünket ez az Ige, készülve jövő vasárnapra, az istentiszteletre, a reformáció ünnepére, amikor az Úr szent asztalát is megterítjük majd.

 

A tanítványok is ugyanolyanok voltak még, mint a farizeusok, kísértették az Urat, nekik sem volt elég a jeleknek sokasága.

Annyi jelet, csodát láttak már, Jézus mennyei hatalmának igazolására.

Most pedig, amikor áthajóztak Jézussal a túlpartra, megint csak azon aggódnak, hogy egy kenyerük van mindössze. Mi lesz velük a túlparton, megint éhezni és szűkölködni fognak? Noha ott van velük Jézus, aki már kétszer megszaporította a kenyeret, a szemük láttára (14; 17–21).

A tanítványoknak sem volt elég ennyi jel, hogy higgyenek? Még több kell?

Bizony, hányszor nem látjuk mi sem, Jézus mai tanítványai, a korábbi jeleket! Nem látjuk azt, hogy az életünket eddig is körbevette az Isten szeretete. Nem látjuk, hogy mennyi jelet tett már eddig is velünk az Isten, és megtartó szeretete hordozott minket. Sőt, azt sem látjuk, hogy nem a látványos csodákon mérhetők le első renden az Isten megtartó szeretetének jelei, vagyis konkrét jel, csoda nélkül is érvényben van az Isten üdvözítő szeretete.

A tanítványok – mi, mai tanítványai is – tehát ugyanolyanok voltak, mint a farizeusok: még többet akartak, az eddigi jelek elégtelenek voltak számukra is, hogy hitre jussanak.

 

Továbbmegyek. A tanítványok is úgy vélekedtek, mint a farizeusok: mózesi jelet akartak.

Tartsunk önvizsgálatot! Mi észrevesszük a jeleket? Észrevesszük-e azt, hogy Isten hordoz bennünket, szeret minket, csodákat tesz, előttünk jár örömökben és bajokban? Van erre szemünk, értelmünk, emlékezetünk, hitünk, hallásunk, látásunk? Nem olyanok vagyunk, mint itt a történetben, a tanítványok? Még több jelet akarunk, mert nem látjuk a jeleket, a csodákat, sőt látványosabb jeleket akarunk, hogy még inkább hinni tudjunk, ehhez kötjük a hitünket.

Mi is, mint a farizeusok, mózesi jeleket akarunk: csapjon oda az Isten az ellenségeinknek, győzze le őket, nekünk legyen igazunk és győzelmünk felettük, akkor minden rendben lesz.

Vannak emberi váradalmaink: Gyere Uram, légy segítségünkre, old meg a dolgainkat! Ezek a váradalmak – sokszor gyarló és kísértéssel teli váradalmak – csak erre a világra irányulnak: Oldd meg Urunk a kenyérproblémánkat, a bajainkban segíts, gyógyíts meg bennünket a betegségeinkből, és akkor minden rendben lesz! Adj jólétet, sikert, előmenetelt, és akkor majd egyre nagyobb lesz a mi hitünk is, mert látjuk a Te cselekvésedet az életünkben.

Konkrét e-világi váradalmainkra akarnánk lerángatni magunknak az Istent: „itteni” megoldásokat adj Urunk, az egyéni és közösségi életünkben, a közéletünkben. Azt akarjuk, hogy a mi látásunk, a mi beállítottságunk, a mi gondolatunk, igazunk érvényesüljön; a mi akaratunk, az Isten akarata helyett. Ez pedig istentelen gondolkodás.

Még a kegyességi életünk terén is ugyanígy viselkedünk: mózesi jeleket akarunk. Van biblialátásunk, igeértésünk, kegyességünk, az érvényesüljön; ahogy mi megéljük a hitünket, ahogy mi gondoljuk a biblikus igazságokat… Legyen nekünk igazunk, igazolj bennünket Urunk, és akkor minden rendben, oké. Még „vallási” értelemben is zsigeri módon gondolkodunk és cselekszünk. Döbbenetes!

Tehát a tanítványok is – mai tanítványai is – csak mózesi jeleket akartak, azaz e-világi, önző kérdéseikkel foglalatosak: Nekünk is újabb konkrét segítség kell! A tanítványok a kenyérkérdéssel voltak elfoglalva. Teljesen lekötnek bennünket földi életünk dolgai, harcai, igazságai, egyéni és közéletisége. Még a „vallásosságunkban” is csak azt akarjuk, hogy Jézus kiszolgálja a saját nézeteinket, érdekeinket, igazságainkat, és mi győzzünk a másik felett. Vallási cselekményében is csak zsigeri dolgokra tekintünk (14–16).

 

Nem elég, több kell és mózesi jelek kellenek, a farizeusoknak és a tanítványoknak egyaránt.

Mi hogy vagyunk ezzel, mai tanítványok?

Döbbenetes Jézus figyelmeztetése, amikor azt mondja, rámutatva állapotunkra: Nézzétek meg milyen állapotban vagytok! Még mindig nem hallotok? Még mindig nem láttok? Mennyi minden történt veletek, és még mindig nem értitek, még mindig nem emlékeztek, még mindig ilyen keményszívűek vagytok? Mennyi mindent elétek tártam, megmutattam, bizonyítottam, hogy az én szeretetem túllép Mózesén. Mózes egy előkép, de igazából az én szeretetemben mutatkozott meg, hogy miként szereti Isten ezt a világot. Még mindig nem értitek? Még mindig nem látjátok? Még mindig keményszívűek vagytok? (17)

Bizony, sokszor nem látjuk a jeleket, újabbakat kérünk, vagy „zsigeri jeleket” akarunk, miközben nem látjuk a jelekben az Isten megváltó szeretetét, az élő, feltámadott Jézus Krisztust.

Olyanok vagyunk, mint amikor valakihez idegen nyelven beszélnek, és az illető nem ért azon a nyelven, ilyenkor hallja a szavakat, de nem érti a jelentésüket, az üzenetet.

Fordítsuk le mindezt a hit nyelvére, egy másik példával. Olyan döbbenetes, amikor többen megtekintünk egy művészeti alkotást vagy egy színházi előadást, és az egyik emberre hat, gyönyörködik benne, megérinti, megszólítja a mű, de ugyanaz az előadás a másiknak nem mond semmit. Ugyanazt látja a másik is, de nem szólal meg mögötte a lényeg. Az egyiknek megszólal, a másiknak nem. Folytathatnám a gondolatsort, nem megyek tovább. Vannak olyanok, akik már nem is hallják, nem is látják az „előadást”, már a jel sem jut el hozzájuk, nemhogy az üzenet. Így távolodik el a világ az élő Istentől.

Jézus figyelmeztet és kérdez: Milyen a mi hitünk?

Még mindig ilyen kishitűek vagyunk?

Még mindig nem elég, amit kaptunk?

Még mindig csak e-világi megoldásokat várunk, látványos csodákat?

Félre ne értsük, nagyon fontosak az e-világi megoldások. Jézus Krisztus azért is jött, hogy „itt” segítsen nekünk, és nagyon sok e-világi megoldást is kapunk Őtőle, ezeket vegyük észre!

De Isten megváltó, megszabadító szeretete mindig túlmutat az e-világi megoldásokon.

„Több az élet!” (Lukács 12,23)

 

A csak e-világi megoldásokon túl tudunk-e látni az örök megoldásokra?

Ez itt a nagy kérdés.

Ezért figyelmeztet minket Jézus Krisztus, hogy óvakodjunk ettől a kishitű, hitetlen, keményszívű állapottól, mert ez az állapot rettenetes, amelyben megreked az életünk, és bizony megreked az egyház szolgálata is, hiszen az egyház szekularizálódik.

Ez a kishitűség olyan, mint a kovász, ami megkeleszti a tésztát. Óvakodjatok a farizeusok kovászától és óvakodjatok a Heródes kovászától! – figyelmeztet Jézus (15). Az egyik vallási, a másik világi, közéleti értelemben veendő figyelmeztetés. Óvakodjatok attól is, amikor a saját vallási, illetve közéleti, politikai igazságaitok érvényesülését várjátok az Istentől. Óvakodjatok attól is, hogy isteni indíttatás nélkül, csak úgy zsigerből, vallási és közéleti kérdésekbe bonyolódjatok, mert ezek mind az emberi önzés vulkánjai, élő hit nélkül. A hitetlenség „megkeleszti a tésztát” és tönkreteszi ezt a világot.

Ez a kishitűség, ez a hitetlenség, ez a kísértő lelkület rettenetes, ez maga az elveszettség állapota. Egy döbbenetes mondattal fejezi ki ezt a helyzetet a mai Ige. Jézus, miután figyelmeztette a farizeusokat és a tanítványait, otthagyta őket (13). Megborzongok ettől. Otthagyta őket. Amikor Jézus otthagy minket, amikor elhagy bennünket az Isten szeretete, akkor az maga a kárhozat, nincs annál félelmetesebb, nincs annál rettenetesebb.

Hatalmas ez a figyelmeztetés. Mi úgy gondoljuk, hogy nincs szükségünk az Istenre. Mi lesz velünk, ha az élő Isten, a megtartó Jézus Krisztus irgalmas, üdvösséget adó szeretete elhagy bennünket, ha magunkra hagy minket…

*

Ezért vizsgáljuk meg a mi lelkiismeretünket – ahogy a katolikusok mondják –, és bánjuk meg a mi bűneinket, készülve a jövő vasárnapi úrvacsorára.

Ez az istentisztelet már egy úrvacsorára felkészítő alkalom is.

Tartsunk önvizsgálatot: milyen a mi hitünk?

Boruljunk le és kérjük a mi Urunkat: adj élő hitet és NÖVELD A MI HITÜNKET!

 

Növeld a mi hitünket, hogy lássuk a jeleket, hogy Te csodákat teszel bennünk, általunk, körülöttünk!

Számos mennyei jelet, csodát tapasztalt már az életünk, „elégséges”, nem mózesi jeleket, hanem krisztusi jeleket.

Hétköznapi életünk, élettörténéseink, megannyi eseménye ezt hirdeti.

Idézd fel ezeket, és köszönd meg az Úrnak!

Isten az események Ura is. A hívő ember, az Isten népe, az Ő kiválasztott népének életében nincsenek véletlenek. Az eseményeken keresztül maga az Úr vezet bennünket, örömökön és próbákon egyaránt. Életünknek minden perce kegyelem, jel és csoda.

Vegyük észre ezeket a jeleket!

Urunk, növeld a mi hitünket, hogy lássuk a jeleket; vegyük észre, hogy Te velünk vagy, szeretsz bennünket!

 

Urunk, növeld a mi hitünket, hogy akkor is lássuk a Te szeretetedet, ha nincsenek látványos jelek, hanem csak úgy éljük a hétköznapokat, és nem oldódik meg körülöttünk minden probléma, hanem hordozni kell továbbra is bizonyos terheket.

Növeld a mi hitünket, amikor úgy tűnik, mintha Te nem cselekednél, Uram!

Növeld a mi hitünket, amikor nincsenek látványos csodák és jelek!

Növeld a mi hitünket, hogy tudjuk, az is lehet a Te szereteted jele, amikor nem adatik konkrét jel! Add, Urunk, hogy ilyenkor is lássuk a Te megtartó szeretetedet!

Ugyanis nem a csoda segít hitre, hanem a hit tudja megragadni a csodát.

Urunk, növeld a mi hitünket, hogy lássuk a jeleket; lássuk a Te szeretetedet, akkor is, amikor nincsenek látványos jelek!

 

Urunk, növeld a mi hitünket, hogy lássuk az egyetlen jelet, Jónás próféta jelét.

Jézus a mai igeszakaszban is utalt a hitetlen nemzedékre, amelynek nem adatik jel (12). Ezt az utalást így olvassuk Máténál: ez a hitetlen és parázna nemzedék jelt követel, de nem kap más jelet, csak a Jónás próféta jelét (Máté 16,4).

Jónás próféta három napig volt a cethal gyomrában, és aztán kivetette onnan a hal; Jézus Krisztust három napig tartotta fogságban a halál, harmadnapon feltámadott a halálból. Ez a Jónás próféta jele.

Isten, Krisztusban többet ad nekünk, mint csupán e-világi megoldásokat. Isten örök életet, üdvösséget, teljes, maradéktalan megoldást ajándékoz nekünk. Mindez emberi értelemmel felfoghatatlan, de sokkal jobb mindennél (Filippi 1,23). Ez maga az üdvösség.

Éppen az üdvösség bizonyossága az, ami ezt a világot is áldottá teszi. Ez a bizonyosság felnyitja az ember szemét az e-világi, isteni megoldásokra is, amelyeknek bizony részesei vagyunk.

Urunk, Istenünk, köszönjük Teneked, hogy nem a méltatlanságunkra, kishitűségünkre, keményszívűségünkre, hitetlenségünkre tekintesz.

Köszönjük Urunk, hogy Te nem hagysz el bennünket, miként ebben az evangéliumi jelenetben otthagytad a farizeusokat és a tanítványokat. Köszönjük Urunk, hogy nem hagysz el bennünket véglegesen.

A mai igeszakaszban azt is olvastuk, hogy Jézus, látva a sokféle hitetlenséget, lelkében felsóhajtott (12). Köszönjük, Urunk, hogy felsóhajtasz, látva a mi kishitűségünket, de nem hagysz el bennünket, hanem hatalmasan cselekszel érettünk!

 

Köszönjük, Urunk, hogy nekünk adtad a legnagyobb jelet, a Te megváltó halálod és feltámadásod jelét.

Köszönjük, hogy azóta is adsz jeleket, adsz hitet – micsoda kegyelmi állapot – hogy ezeket a jeleket megragadhassuk, és ráhagyatkozhassunk a Te megtartó szeretetedre.

Köszönjük, Urunk, hogy ezáltal folyamatosan megajándékozol minket megtisztuló, megszentelődő élettel.

 

Köszönjük, Urunk, azt, hogy életünk minden eseményével növeled a mi hitünket.

Isten népének életében, a hívő ember életében nincsenek véletlenek.

Köszönjük, hogy nem hagysz bennünket a kishitűség állapotában.

 

Köszönjük, hogy adsz hitet, és növeled a mi hitünket, hogy lássuk a jeleket; és lássuk a Te szeretetedet, még akkor is, ha éppen nem tapasztalunk látványos jeleket az életünk során; hiszen miénk az egyetlen jel, ami elégséges, aminél nincs több, bármi történjék, amiből az üdvösség fakad.

Ez pedig a Te feltámadásodnak, megváltó szeretetednek csodája.

 

Kedves Testvérem! Gondold át, akár a múlt héten, akár életednek közelmúltjában, milyen isteni jeleket tapasztaltál!

Borulj le, köszönd meg azokat!

Uram, ezek „elégségesek”!

Köszönöm, Uram, hogy láthatom, megragadhatom ezeket a jeleket!

Köszönöm, hogy a legnagyobb jel áldása, Jézus Krisztus feltámadásának áldása az enyém!

 

Például az én életemből egy jel most, ebben az órában az, hogy ti itt vagytok, figyeltetek!

Jel az is, hogy adatott mára is üzenet.

Jel az is, hogy képes voltam végigmondani ezt a prédikációt.

Áldott legyen az Isten!

 

Imádkozzunk!

Élő Istenünk, örömmel, hálaadással, hitünkben megerősödve, üzenetedbe kapaszkodva megyünk el a Te szent hajlékodból.

Köszönjük Teneked, hogy Te határtalanul szeretsz bennünket, Te nem hagysz el minket, Te soha nem mondasz le rólunk, kiválasztott népedről.

Köszönjük, hogy a Te népednek tagjai lehetünk.

Köszönjük, hogy Te látod a mi nyomorúságunkat, kishitűségünket, de nemcsak felsóhajtasz, hanem hatalmasan cselekszel érettünk; Te, aki feltámadtál a halálból, Te, aki munkálod bennünk a hitet és hitünk növekedését.

Urunk, Istenünk, könyörögve kérünk, nyisd meg értelmünket, szívünket, hogy halljunk, lássunk, értsünk, emlékezzünk, rácsodálkozzunk életünk minden jelére, és minden nap megköszönjük a legnagyobb jelet, a Te megváltó szeretetedet.

Hadd mondjunk közbenjáró könyörgést egymásért! Urunk, növeld a mi hitünket! Hadd épüljünk egymás hite által!

Áldd meg gyülekezetünket, áldd meg a keresztyénség ügyét, áldd meg népünket, ezt a világot sokféle nyomorúságában, hitetlenségében!

Ne hagyj el bennünket, Urunk, könyörülj rajtunk!

Adj megújulást, ébredést, krisztusi szeretetet!

Hadd könyörögjünk azokért is, akik egészen mást gondolnak a világról, mint mi. Urunk, Istenünk, add nekünk, hogy hitvalló bátorságunk legyen, de ne legyünk provokátorok, gyűlöletkeltők, hanem hadd legyünk békességszerzők, akik mindenki felé tudják hirdetni az evangéliumot. Hadd legyünk olyanok, mint akik nem megosztanak, hanem megölelnek; akik nem hamisan nyitottak, de sokak felé nyitottak, mert Te azt parancsoltad, hogy menjünk el széles e világra, és hirdessük az evangéliumot.

Köszönjük, hogy nem csak e-világi megoldásokat adsz nekünk. Köszönjük, hogy éppen ebből a tényből fakad minden e-világi megoldás is.

Dicsőség Teneked Istenünk, Jézus Krisztusért!

Ámen.

 

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2021. október 24.

Illusztráció: Kádár Tibor, „Vigyázó”, festmény, 2021. október 24.

  1. hét.

Márk sorozat: 52.

Szentháromság utáni 21. vasárnap.