Korbán – Jézus tanítása a tisztaságról II. — Igehirdetés 2021.08.22-én

Korbán – Jézus tanítása a tisztaságról

(10) Mert Mózes ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat”, és ezt: „Aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.”

(11) Ti pedig így beszéltek: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni, 

(12) akkor már nem engeditek, hogy bármit is tegyen apjáért vagy anyjáért; 

(13) és így érvénytelenné teszitek az Isten Igéjét a ti továbbadott hagyományotokkal. De sok más ehhez hasonlót is tesztek.

(Márk 7,10–13)

(Márk 7,11)

 

Izgalmas és fontos kérdés, hogy mit jelent a tisztaság?

Mit jelent az Istennek kedves tisztaság?

Mit jelent valóságosan tisztán jelen lenni ebben a bonyolultan sokféle világban?

Mit jelent az Isten parancsolatait megtartani?

Mi a tisztaság, mi a feddhetetlenség, mi a jó lelkiismeret?

 

A mi Urunk, Jézus Krisztus, e kérdésre felelve, egy hosszabb tanítást adott a tisztaságról, amelyet a Márk evangéliuma 7. fejezetében olvashatunk, ténylegesen ezzel a perikópa-címmel: Jézus tanítása a tisztaságról.

 

A sorozat előző igehirdetésében az első részét már magyaráztuk ennek a tanításnak.

Most e tanításról a második igehirdetés hangzik el, amely szorosan kapcsolódik az előzőhöz.

*

Mit jelent a tisztaság, az Istennek kedves TISZTASÁG? (10)

 

A mai Ige alapján azt mondhatjuk: az Istennek kedves tisztaság, többek között: tisztelő szeretet.

Jézus tanításának példázata is ezt hangsúlyozza: Tiszteld apádat és anyádat! (10)

Az Istennek kedves tisztaság tehát, többek között, tisztelő szeretet, kölcsönös tiszteletből fakadó szeretet. Olyan értelemben is, hogy ebben a kölcsönösségben mindenki ismeri, tudja a maga helyét az adott szituációban; és azt is pontosan ismeri, hogy hol az a határ, ahol ez a tisztelő szeretet, egyes emberekkel kapcsolatban, átmehet egyfajta intimitásba, bensőségességbe.

Az Istennek kedves tisztaság: tisztelő szeretet.

 

Ennek a tisztelő szeretetnek egyetlenegy forrása – ez is kiderül a mai Igéből, és a teljes Biblia tanításának összefüggéséből is – az élő Isten tisztelete, az istentisztelet, az Isten félelme.

Csak élő hitből fakadhat a tisztelő szeretet.

 

Ennek a tisztelő szeretetnek testet öltése, a nagy parancsolat szerint (Márk 12,30–31), a másik ember tisztelő szeretete.

Aki tiszteli és féli az Istent, az lesz késszé és képessé arra – az Isten kegyelme, mennyei, újjászülő ereje által –, hogy a másik embert tisztelve szeresse.

Tisztelve szeresse a másik embert, mint felebarátot…

Tisztelve szeresse a másik embert, mint ellenséget. Erről is tanít Jézus; de ez egy külön prédikáció tárgya lehetne (Máté 5,44).

Miközben a tisztelő szeretet tárgya az is, hogy tudjuk szeretni önmagunkat is. Aki önmagát szereti, az tud szeretetet adni a másik embernek is.

Szeresd az Urat, a te Istenedet és szeresd felebarátodat, mint magadat!

A mai Ige alapján azonban, e tisztelő szeretet megnyilvánulása kapcsán, most inkább a felebarát szeretetéről szólunk, mert Jézus Krisztus ezzel kapcsolatban mond példát. A tisztelő szeretet testet öltése elsősorban a felebarátaink iránt, a ránk bízottak, a szeretteink, a körülöttünk élők iránt, az adott helyzetben alánk és fölénk rendeltek iránt mutatkozik meg.

 

Erre nézve említi Jézus Krisztus – itt most erről van szó –, a szülők példáját, az ötödik parancsolatot: Tiszteld apádat és anyádat!

Tiszteld apádat és anyádat akkor is, ha te – ez egy szubjektív látás –, úgy érzed, hogy a szüleid, egy adott ponton, méltatlanná váltak volna erre a tiszteletre. Tegyük fel a kérdést: Miként beszélsz a szüleidről? Hogyan bánsz a szüleiddel; akkor, amikor elfáradtak, megfáradtak, türelmetlenné lettek, amikor megidősödtek, amikor tehetetlenné váltak?

Hatalmas kérdések ezek. Ismét hangsúlyozom: a szülők említése egy fontos, konkrét példa; de sokakra vonatkozhat még a tisztelő szeretetünkre irányuló isteni kérdés…

Sőt, Jézus magyarázatként hozzáteszi: halálos vétek, ha nem tiszteled a szüleidet! Az említett példán túllépve, általánosabb értelemben: halálos vétek, ha nincs benned tisztelő szeretet, a felebarátod iránt!

Mit jelent hát Istennek kedves módon tisztának lenni?

Azt jelenti, hogy tiszteljük az élő Istent, amelynek testet öltése a másik ember, az Ige szerint, a ránk bízottak tisztelő szeretete, beleértve a szüleinket is.

 

A fentieket komolyan véve kimondhatjuk, hogy ahol nincs élő hit, ott nincs tisztelet, és ott a szeretet is meghidegül emberekben.

Erről is szólt a mi Urunk, Jézus Krisztus (Máté 24,12).

Gondoljatok bele abba: milyen tiszteletlenség uralkodott el ezen a világon, minden szinten. Milyen tiszteletlenül tudunk egymásról beszélni – pro és kontra – a különböző csatornákon; milyen tiszteletlenül bánunk egymással. Mindenütt üvölt az agresszivitás ezernyi fajtája.

Ahol nincs élő hit, ott a másik ember tisztelő szeretete illúzió, mert a szeretet meghidegül az emberek között. Ezt a tényt, mi Urunk, Jézus Krisztus, az utolsó idők jeleként említi.

*

Látjuk tehát, hogy milyen az Istennek kedves tisztaság.

Ezzel szemben elénk állítja a mai Igében, a mi Urunk, Jézus Krisztus, azt a TISZTÁTALANSÁGOT, amiben élünk (11–13).

 

Valóban: az élő Isten színe elé állva, az Ő tökéletes szentsége és tisztasága fényében látjuk igazán, hogy milyenek is vagyunk mi emberek; milyen tisztátalanok is vagyunk valójában.

A tisztátalanság, többek között, a tisztelő szeretet hiánya.

 

A tisztelő szeretet hiánya a következőben nyilvánulhat meg, hiszen erről beszél Jézus. Ezt szeretném ebben a nehéz és ritkán prédikált Igében megvilágosítani előttetek, a Szentlélek által.

Van egy ügy; van egy „ügyünk”.

Istentől való ügy is lehet ez az ügy.

Fontos is lehet ez az ügy, nemes és nagy ügy: egyéni, családi ügyünk, közügyünk, a „világ” ügye.

Ebben az ügyben – ha Isten bízta ránk azt az építő ügyet – az a feladatunk, küldetésünk, hogy azt pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, elvégezzük, Isten dicsőségére és sokak javára. Küldetés: a tényleg fontos ügyet pontosan elvégezni, betölteni, krisztusi szeretettel, minden nyomorúságunk ellenére!

 

Az a tisztátalanság, hogy ez a fontos, pontosan elvégzendő, Istentől való ügy, a mi kezünkön ürüggyé, én-üggyé torzul, amelyben igazából már nem a nemes és nagy ügyről van szó, hanem csakis rólam van szó.

A nagy ügy én-üggyé, ürüggyé torzul, amivel takarózom, és közben az ügyre hivatkozva, saját magamat, a magam érdekeit szolgálva, beáldozok másokat.

 

Mindjárt mondok példákat, konkrétan arról a területről, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus is említ.

Ez az Ige engem nagyon keményen megítél. Most magamról beszélek. De ha az Isten Szentlelke világosságot ad, akkor talán te is rájössz arra, hogy akár téged is megítélhet Jézus szava.

Jézus az ötödik parancsolatot említi példának: Tiszteld apádat és anyádat!

Keveset – szinte semmit sem – tudtam a szüleimmel és a szeretteimmel foglalkozni, ahogy elkezdtem végezni a szolgálatomat. Mindenkire volt időm, csak a sajátjaimra nem. Minden percemet mások osztották be. Próbáltam megfelelni, mert úgy gondoltam, erre kötelez a szent szolgálat. Noha, amiként szaporodtak a feladatok, akként kellett egyre többet dolgozni, szolgálni, miközben a számos területen egyre kevésbé lehetett maradéktalanul helytállni. Szóval, minél többet szolgáltam, annál inkább nem volt elég, gyakran kifejezett elégedetlenséggel kísérve. De én vallottam: az Isten szolgája vagyok, erre kaptam elhívást, az Isten szolgálata, az Isten országának építése, az Isten ügye az első. Ugye, ez olyan szépen hangzik! Nem cinikusan mondom. Nem voltam ebben fanatikus, csak lelkiismeretes akartam lenni…

Édesapám huszonöt évvel ezelőtt, nagyon fiatalon, váratlanul meghalt. Szombatonként mindig lejött unokázni. Szigorúan szombat délelőtt. Elvitte a gyerekeket vonatozni, vagy játszótérre, és egy óra körül mindig elköszönt. Többnyire beköszönt a lelkészi hivatalba, ahol én fontoskodva, a magam dolgát végezve, éppen hallgattam valaki baját. „Fiam megyek!”, szólt be apám óvatosan a nyitott ajtón át. Kiléptem hozzá a folyosóra, „szia Papa, puszi-puszi.”  Egy ilyen alkalommal Apám csendesen csak annyit mondott – előtte soha nem tett ilyet, nem szokta az érzelmeit kommentálni, noha érző ember volt –: „Fiam, neked nem sok időd van velem beszélgetni.” Ez volt az utolsó szava, amit mondott nekem. Két napra rá, váratlanul meghalt.

Az édesanyám idős lett, beteg lett, bizonyos tekintetben tehetetlen lett. Rájöttem, mivel nekem minden időmet, a szent ügy szolgálatában, mások osztják be, nem tudunk érdemben segíteni rajta, ezért más megoldást kell találni. Öcsém távol él, és amikor egy évben egyszer szabadságra hazajön, csak arra van lehetősége, hogy kedvesen beköszönjön: „Csókolom!” Szóval, nem mondtam ki, de mégis ez volt a lényeg: Van egy szent, fontos, nemes ügy, az Isten országának szolgálata, a lelkipásztori szolgálat, ami az én szolgálatom, ezért nincs idő Rád, Mamácska, más megoldást kell találni, hogy Rólad gondoskodjunk!

Akkor még nem is említettem a feleségemet, a gyermekeimet, hogy miként lettek háttérbe szorítva…

Nem vétettem el az arányokat? Mit mond a mai Igében Jézus? Nem lett a szent ügyből valamiféle „én ügy-ürügy”, és a nagy ügyre hivatkozva, valójában rólam van szó, miközben másokat beáldozok az ügynek, magamnak, az én érdekeimnek? Engem ez az Ige megítél! Most azért hoztam fel a szülőket példának, mert Jézus is, konkrét példaként a szülőket említi.

Engem megítél ez az Ige! Téged is megítélhet, a szüleid kapcsán, szeretteid kapcsán, sokak kapcsán!

 

Jézus Krisztus azt mondja: ez a korbán.

Mindjárt megértjük ezt az igeverset is.

A korbán – nem a mózesi törvények szerint, hanem abból következően, a zsidó hagyomány szerint –, egy olyan rend, elvárás volt, miszerint, ha valaki valamilyen áldozati ajándékot felajánlott a templomnak, azt másra már nem fordíthatta; halála után azt a templom számára átadták.

Amikor tehát, a jézusi példázatban (11), az illető szülei bajba kerültek, akkor nem tudott segíteni a szülein, mégpedig Isten szent ügyére hivatkozva: Apukám, Anyukám, korbán, azaz áldozati ajándék az, amivel segíthetnék rajtatok, ezért nem tudok segíteni.

Jézus hozzátette: Lám, az Isten parancsolatát érvénytelenné tettétek az emberek hagyományaiért, a magatok hagyományaiért! Ahogy ti az Isten szeretet-parancsát értelmezitek, úgy a szent ügy valójában gyarló kibúvó lesz az Isten parancsolatának megtartása alól, ami az életetekben én-üggyé, ürüggyé torzul (12).

Jézus Krisztus valójában azt mondja – ezt értsük meg egyszer és mindenkorra –: az a fontos ügy, amit csak akként lehet teljesíteni, hogy azért másokat „kicsiben, vagy nagyban” be kell áldozni, az az Isten számára nem fontos ügy. Ezt mondja Jézus, egészen egyszerűen és világosan. Én is tiltakoznék: Jaj, Uram, azért ezt árnyalni kell, ez nem olyan egyszerű! Valóban árnyalni kell, de korrekten árnyalni csak úgy lehet – majd egy másik prédikációban, a mi Urunk más kijelentéseire figyelve –, ha először ezt megértjük.

A saját életedben, a saját kegyességedben; továbbá egyházban, városban, társadalomban, közéletben, politikában, világban folyamatosan ezzel a nyomorítjuk meg egymás életét; vagyis a nagy ügyeink, a legszentebb ügyeink is önző „én-üggyé” torzulnak; az Isten szeretetparancsát a saját érdekeinkért beáldozzuk, és ezzel érvénytelenné tesszük az Isten szeretetparancsát, tisztelő szeretetparancsát. Nemcsak a szülők tiszteletével kapcsolatban, ez egy kiemelt példa, hiszen Jézus hangsúlyozza: sok más esetben is ezt tesszük (13).

Ugye döbbenetes!

Remélem, ezt a nehéz Igét sikerült világosan és minél egyszerűbben megvilágítanom, a Szentlélek által, így érthetővé lett, hogy miről van szó.

Fontosak a nemes, nagy, szent ügyek; de azokat kezelni csak kellően szent és bölcs távolságtartással szabad. Urunk, add meg nekünk ezt a kegyelmi távolságtartást!

Hadd mondjam ki! Az Isten őrizzen meg bennünket a „nagy ügyű emberektől”, mert annál irgalmatlanabb és embertelenebb nem lehet valaki, mint amikor a „nagy ügy” érdekében, és másoknak is hangzatosan jót akarva, igazából csak önmagát képviselve, az illető könyörtelenül átgázol mindenkin és mindenen!

*

Láttuk tehát, hogy milyen az Istennek kedves tisztaság!

Arra is rámutatott a mi Urunk, hogy milyen tisztátalanok vagyunk mi.

Egy lehetőségünk maradt: KÖNYÖRÖGJÜNK TISZTASÁGÉRT!

 

Urunk, könyörülj rajtunk, leborulunk előtted!

Urunk, az általad adott nagy parancsolat (Márk 12,30–31) mintájára könyörgünk, hogy növeld a mi hitünket!

Növeld a mi szeretetünket!

Növeld a mi bölcsességünket!

A hit növekedése kapcsán az Istenedről van szó; a szeretet növekedése kapcsán a másik emberről van szó, a felebarátodról, az ellenségedről, magadról; és a bölcsesség növekedése kapcsán pedig az Úr által rád bízott, egyébként nagyon fontos ügyről van szó, amit nem szabad sem lebecsülni, sem túlbecsülni – a te szerepedet abban végképp nem szabad túlbecsülni…

 

Urunk, növeld a mi hitünket, szeretetünket, bölcsességünket!

Könyörülj rajtunk, élő Istenünk, hogy megteremhessen életünkben az a kegyelmi egyensúly, amelyben Te vagy a csúcson, és Terád tekintve tudjuk egymást szeretni – a felebarátot, önmagunkat, az ellenséget –, miközben szent bölcsességgel tudjuk kezelni a Teneked tetsző, fontos ügyeket is, kellően szent távolságtartással. Ezt ennél világosabban nem tudom elmondani: kellően szent távolságtartással…

 

Hadd álljon itt erre nézve két példa!

A VeszprémFest egyébként nívós alkalmain szerepelt a „Jazz+Az” zenekar is. A lányainktól kaptunk rá ajándék-jegyet, hogy picit kikapcsolódjunk az egyházból.

Akinek ez az együttes mond valamit, annak mond, akinek nem, sajnálom; attól még a példát elmondom. A formációról csak annyit, hogy a „Jazz+Az” egy 20 éve alakult, kiváló együttes; jazz pop-os dalok, a rappelésekben is mondanivalót hordozó szövegek, fúvósokkal, kiváló hangszereléssel, profi összhatással.

Élőben is úgy szólnak, mint a lemezen. Zseniálisan tehetséges, világszínvonalú zenészeink vannak nekünk, magyaroknak, még a könnyűzenében is.

Úgy mentem oda, erre a koncertre, hogy ez az igehirdetés már születőben volt bennem.

Akkor felhangzott az egyik dal, ami szinte arról énekelt, amiről ma prédikáltam: „Nem hat rám ma a világ fontossága…”, mert valami más a fontos…

Vagyis az a fontos ügy, amiért a másikat be kell áldozni, bármilyen szempontból is, az Isten előtt nem lehet fontos ügy.

 

Mondok egy „szentebb” példát, hogy ne a „Jazz+Az” legyen a meghatározó példa, bár szerintem jó példa: „Nem hat rám ma a világ fontossága…”

A másik példa…

Egy általam nagyon tisztelt nyugdíjas lelkésznek írtam egy felkérést, pár évvel ezelőtt, hogy egy általunk kiadott kötethez írjon előszót.

Hamarosan megérkezett a válasz: „Nagyon, nagyon köszönöm, megtisztelő, de nem vállalom, én már ilyenekkel nem foglalkozom. Végigszolgáltam az életem! Nekem most egy fontos, Istentől való szolgálatom van; az, hogy súlyosan beteg feleségemet ápoljam, erősítsem, vele legyek. Ez most az én szolgálatom, ez az én istentiszteletem! Áldás, békesség!”

Kedves Testvéreim, erről van szó!

Evangéliummal szeretném befejezni.

 

Hisszük, hogy az Úr kézbe veszi az életünket, tisztogat bennünket, a megszentelődés útján vezet minket.

 

Hiszem, hogy ez a mai igehirdetés is ilyen áldott cselekvése volt Isten Szentlelkének, hogy tisztogasson bennünket, mintegy felkészítve minket, egy hét múlva, az úrvacsorai közösségre.

 

Tisztogasd meg szívem, tisztaságod lássam lélekben és igazságban! (165. dicséret, 5. vers)

 

Ámen.

 

Istentisztelet, Balatonalmádi és Balatonfűzfő, 2021. augusztus 22.

 

Illusztráció: A legtisztább szem, amely valaha az egekbe tekintett, almádi totál panoráma, 2021. augusztus 21.

  1. hét.

Márk sorozat: 47.

Szentháromság utáni 12. vasárnap